Magyar Szó, 1991. május (48. évfolyam, 120-147. szám)

1991-05-04 / 120. szám

A DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEMÉNY NAPILAPJA XLVIII. évf., 120. ti 5777.­ szám Újvidék, 1991. május 4., szombat Ara 10 dinár Háborúban élni N­ehéz megmagyarázni mind­­azt, ami most Horvátor­szágban történik. Nehéz, n­­oha tudjuk, látjuk, értjük, mi történik, hiszen a szemünk láttá­ra történik. Most már nincs tar­talma az efféle kifejezéseknek, hogy a végsőkig elmérgesedett a helyzet, hogy pattanásig feszült, hogy drámaivá fajult. A horvát­országi, egyszersmind a jugoszlá­viai eseményekre egyetlen kifeje­zés illik: polgárháború! Igen, ez már polgárháborús állapot, jóllehet tegnap Szlavóniá­ban és Baranyában már ..nyuga­lom honolt. Ne tévesszen meg­­ senkit az, hogy Tudmanék kitar­tóan terroristákat, Babié-legénye­­ket emlegetnek, és ezzel a terro­rizmus bizonyos értelemben kor­látozott fogalomkörébe igyekeznek szorítani az éppen fellángolóban levő és széles fronton induló el­lenségeskedést. De tévednénk ak­kor­ is, ha ebben a háborús esz­kalációban semmiféle jelentőséget nem tulajdonítanánk az uszítás­nak, a lavinát elindító terrorista akcióknak. Hogyan süllyedhetett ez az or­szág ilyen mélyre, amikor az egész E­urópa és elsősorban Ke­­let-Európa lassan már átalakult! A történelmi átalakulás (Romává­­­nia kivételével) mindenhol vér nélkül zajlott le, jóllehet erősen nemzeti színezetű, de végső soron polgári demokratikus erők kerül­tek hatalomra. A pluralista át­alakulásban nálunk kevéske sze­repet játszanak a polgári demok­ratikus erők, mindenfelé a nem­zeti soviniszta eszmék hordozói törtek elő, az évtizedeken át elfoj­­­tott nemzeti öntudat elemi erővel tört fel. Mit hozhat ez egy sok­­nemzetű országban, amelynek a térképe „olyan, mint a leopárd­bőr”? Mint látjuk csak gyűlöle­tet, a gyűlölet pedig csak pusztu­lást. P­ersze, az országban zajló­­ eseményeket mindenki­­ másként látja és értékeli. ? Van biztos valamennyi igazság­­ abban, hogy a polgárháborús pro­vokációk célja az államelnökség élén esedékes csere elodázása vagy éppenséggel megakadályozá­sa, mert „a fasiszta Mesic” nem kerülhet hatalomra. Van igazság abban is, hogy a szerb hegemo­­nista törekvésekkel aligha tudnak együtt élni a többi népek és van igazság abban is, hogy a háborús feszültség fenntartása létérdeke a hatalomtartóknak, tulajdonkép­pen csak a gazdasági katasztró­fáról terelik el a figyelmet és a szociális, elégedetlenség élét tom­pítják. Ezekkel a gádokkal egy jól megalkotott, külföldről is támoga­tott reformprogram még negbir­­kózna, tehetetlen azonban azzal a ténnyel szemben, hogy a két legnépesebb, vezető délszláv nem­zetet, a szerbet és a horvátot fék­telenül szított gyűlölet uszítja egymás ellen és ez hosszan tar­tó, pótolhatatlan áldozatokkal já­ró polgárháborúhoz vezet. M­ost már meg kell majd ta­nulnunk háborúban élni. Erre utal az a tény, hogy a horvát elnök köntörfalazás nél­kül, egyértelműen a szerb veze­tőséget vádolta meg a Borovo Selo-i véres összetűzés megszer­vezéséért és az a körülmény, hogy a fél Horvátországot tankok ural­ják. Mit sem érnek Mitterrand szavai, hogy „Európa ezt nem fogja megengedni”. Lám, megen­gedi, mit is tehetne mást azon kívül, mint hogy Jugoszláviát egé­szében — ahogy tagjai sorában szeretné látni — kirekeszti. GYARMATI József salét rendőr életét vesztene, huszonegy megsebesült Vukovari hírforrások szerint három polgár halt meg . A Borovo Seló-i véres összetűzés tragikus mérleg Polgárok aggodalma Szlavóniában és Baranyában g­ A Borovo Selóban csütörtökön történt véres összetűzés tragi­kus mérlege: 12 elesett és 31 sebesült horvát rendőr. Egyelőre nem ismeretes, hogy a másik fél oldalán hány áldozat volt, és ismeretlenek az áldozatok számából ítélve igen súlyos összetűzés részletei is. A vukovári rendőrállomás je­­­lentése szerint, amelyet tegnap nyújtott át Zágrábban a belügy­minisztériumban, Borovo Selóban életét vesztette Stipan Bošnjak , Mladen Catic, Marinko Petrusic Ivan Vučić, Antun Grbavac, Zel­j­­ko Hrala, Luka Crnković, Zdenko Peroca, Zoran Grašić, Janko Co­­vić, Mladen Saric és Josip Culi Mindannyian a Horvát Belügymi­nisztérium különleges egységeinek tagjai. Egyelőre nincs adat az áldoza­tok életkorára vonatkozóan, de mindannyian környékbeli fiatalok ketten-ketten ivakovóiak otokiak és ništreiak, a többiek pedig to­­varniki, nakovaci, vinkovei, nije­­maci, jarmani és županjai ületé­­kességűek. A sebesültek listáján 21 név szerepel, többségük szintén Eszék környéki fiatal rendőr. Arra vo­natkozóan nem érkezett adat hány rendőr vett részt az akció­ban, sem pedig arról, hogy hány Borovo Seló-i polgár, vagy ahogy a jelentésben áll, „terrorista” halt meg vagy sebesült meg Ha ehhez hozzáadjuk Franko Lisica nevét, azét a rendőrét, aki csütörtökön vesztette életét Pola­­cében, akkor a horvát rendőrség csütörtöki vesztesége 13 halott és 21 sebesült. A VUKOVARI KÖZSÉGI VÉGREHAJTÓ TANÁCS ADATA­ A Horvát Belügyminisztérium tagjai és a felfegyverzett helybe­liek közötti csütörtöki fegyveres összetűzésben Borovo Selóban éle­tét vesztette 12 rendőr és 3 pol­gár, áll a vukovari községi képvi­selő-testület végrehajtó tanácsá­nak tegnapi jelentésében. A vukovari egészségügyi köz­pont sebészeti osztályára csütörtö­kön 21 személyt vettek fel, 15 rendőrt és 6 polgári személyt. Az egyik rendőr a kórházban kiszen­vedett, a tegnapi nap folyamán pedig kettőt Zágrábba, hármat pe­dig Vinkovciba szállítottak továb­bi kezelésre. A többi 9 rendőr a vukovari kórházban maradt. A kórházba szállított 6 polgár közül egyiknek az állapota sem válsá­gos. A Borovo Seló-i adatok tovább­ra sem hozzáférne­tőek, mivel a faluba vezető utakat leblokkolták éppúgy, mint a község területén szinte minden utat. A vukovári községi végrehajtó tanács m­egye­(Folytatása az 5. oldalon) (LAZUKIC Kati tévéfelvétele) Az egyik áldozatot kiemelik a gépkocsiból Ma Belgrádban A JSZSZK Elnökségének ülése Dr. Borisav Jovic, az államel­nökség elnöke ma 18 órára össze­hívta az államelnökség ülését, amelynek napirendje az országbe­li politikai és biztonsági helyzet megvitatása lesz. Az állam­elnökség ülésére meg­hívták az SZVT elnökét, a szövet­ségi belügyi titkárt, a JSZSZK fegyveres erői vezérkarának elöl­járóját és a Horvát Köztársaság elnökét — közölte tegnap az ál­lamelnökség tájékoztatási szolgá­lata. (Tanjug) Messze még az autonómia Folytatják a megbeszéléseket a kurdok és az iraki kormány képviselői • Megkezdődött a menekültek visszatelepítése Mesut Barzani, az iraki Kurd Demokrata Párt vezetője kijelen­tette, hogy még mindig nem szüle­tett megállapodás Szaddam Husz­­szeinnel a kurd autonómiáról. A Huriyet című török lapnak adott interjújában Barzani hangsúlyozz­­a, hogy még semmilyen autonó­miát nem kaptak és a tárgyalások folytatódnak. Jelal Talabani kurd vezér semmilyen egyezményt nem írt alá, mert Kurdisztán autonó­miájáról csak akkor lehet egyez­ményt kötni, ha legalább tíz pont­tal kiegészítik az 1970-ből szárma­zót.­­ Barzani szerint Kurdisztán terü­letének hatvan százaléka, amelyen mintegy 4500 falu van, a kurdok felügyelete alatt áll. Az iraki hatóságok és a kurd felkelők képviselői a jövő héten folytatják tárgyalásaikat Bagdad­ban. Az uralkodó Baath Párt saj­tószerve szerint a kurd küldöttség (Folytatása a 3. oldalon) Helyzetképünk Megdrágult a tej, a benzin, drá­gább a kenyér, az ital, a cigaretta, a... Csak az ember­élet árfolyama csökken rohamo­­ san. Rohamról rohamra. E. L. ­ TAVASZI TÁRGYSORSJÁTÉK TMSlfce Színes Samsung televízió A hetedik forduló második pótszelvénye és a címszelvény a 9. oldalon. Százezrekre tehető az áldozatok száma Banglades a világ népeinek segítségét kéri • Éhínség és járvány fenyeget tízmillió embert A Bangladesben négy nappal ezelőtt pusztító tájfun legalább százezer emberéletet követelt. Fé­lő azonban, hogy ez a szám nem­ végleges. Khaleda Zia banglades kormányfő úgy nyilatkozott, hogy a természeti katasztrófában leg­alább százezer ember vesztette életét. Az egyik magas rangú po­litikus pedig kétszázezerre becsül­te az áldozatok számát. A minisz­terelnökasszony ugyanakkor fel­szólította a világ országait, hogy mielőbb küldjenek segítséget a tízmillió hajléktalanná vált em­bernek. Az első becslések szerint az anyagi kár értéke meghaladja az egy milliárd dollárt. Banglades déli része még min­dig víz alatt van. A terület felett repült pilóták arról számoltak be, hogy emberi holttestek és állati tetemek úsznak a víz­felszínén. A segélyszállítmányok helyszínre juttatását akadályozza az, hogy a szóban forgó területeken nem tudnak leereszkedni sem a heli­kopterek, sem a repülőgépek. A legtöbbet szenvedett területe­ken élő lakosság azzal vádolta a kormányt, hogy semmit sem tett a tájfun előrejelzése érdekében hiszen a hatalmas erejű szélvihar­ról már a múlt héten tudomása volt a meteorológusoknak. A 235 kilométeres sebességű szélviar azután óriási pusztítást, idézett elő az országban. A tengeren pedig hat méter magas hullámokat kor­bácsolt. A tájfun később Kelet-Indiában pusztított. (Tanjug) Anyanyelvünk ügye válaszúton Személytelen nyelv­­művelés helyett em­berművelést egész nyelvközösségünkért Új kezdeménye­zés küszöbén A szabadkai Népszín­ház újraélesztési kísér­leteiről — Hangos­gondolkodás egy vitaest után Túlnyomóan felhős idő, időnként eső. Délkeleti szél. Időjárás-jelentésünk a 12. oldalon. EXPORT-IMPORT IDEGENFORGALOM ÚJVIDÉK, @ 021/611-455

Next