Magyar Szó, 1993. május (50. évfolyam, 116-144. szám)

1993-04-30 -1993-05-03 / 116. szám

VAJDASÁGI BANK Rt. T.JMagyar Szó A DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEMÉNY NAPILAPJA L. évf., 116. (16491.) szám Újvidék, 1993. április 30., május 1., 2., 3. Ára 20 000 dinár VISA KÁRTYÁK Május -n­y­­ra itt a május, sokunknak az 3 / év legszebb hónapja. Üde illa­t_/ tóval erőt, szerelmet sugároz a fiataloknak, ünnepei pedig emlékeket ébresztenek az idősebbekben. Egyvala­miben mindannyiunk közös jelképe: a munka és a béke ünnepe, s a majálisok ideje. Szinte megbicsaklik a toll a kezem­ben, amikor leírom, hogy munka, béke, majális. Mert micsoda irónia! Most majáli­som!!? Lakmározni, vigadni „a termé­szet lágy ölén”!?! Bár lehet, hogy azok­nak van igazuk, akik dacolva a helyzet­tel, a gondokkal és megpróbáltatásokkal éppen ezt teszik. Itt és most. Emlékeim­ben felsejlenek a régi majálisok. Nem voltak felhőtlenek, de annál reménytel­­jesebbek, a fényesebb jövő ígéretével ke­csegtettek. Ami a mairól nem mondható el M­ájus elseje a legharsogóbb ünnepünk volt. Ma viszont a munka ünnepe ebben az országban nem más, mint a munka megcsúfolása. Hiszen a munkaképesek egyharmada munka nélkül, a másik harmada pedig kényszerpihenőn van, s a még dolgozóknak a nagy hányada is csak mímeli a munkát. Belegondolni is rémes, milyen következményekkel jár a hosszan tartó dologtalanság. „Nincs nagyobb veszedelem - figyelmeztetett már Victor Hugo, a nagy francia író is -, mint abbahagyni a munkát: leszokik róla az ember. Leszokni róla könnyű, újra megszokni nehéz.” Arról nem is szólva, hogy - mint a közmondás tartja - a munka és a boldogság együtt jár... Évekkel ezelőtt „a szocalista munka győzelmeként” csak úgy sorjáztuk a (munka)sikereket. Gyárakat avattunk, iskolákat és művelődési otthonokat nyi­tottunk meg, utakat adtunk át a forga­lomnak, hajókat, óceánjárókat bocsátot­tunk vízre, és termelési csúcsokat dön­töttünk. Most kénytelenek vagyok beér­ni­ mindennek a fonákjával. Üzemeket lakatolunk le, kulturális intézményeket zárunk be, s a munkások újabb tömegeit küldjük kényszerpihenőre éppen ezekben a napokban. A vi­ilágraszóló csúcseredményeket a ■­­ termelés visszaesésében, az élet-­­ színvonal zuhanásában, a szél­sebesen vágtázó inflációban, a bűnözés­ben, a népámításban és a gyűlöletszítás­ban érünk el. Ezek a dicstelen rekordok azonban nem a május elsején ünnepelt munka gyümölcsei. Ellenkezőleg: a munka hiányának a torzszülöttjei. Mindezért - bármennyire is igyekez­nek ennek az ellenkezőjét elhitetni ve­lünk - nem a világ, hanem éppen az ország vezetősége a felelős. Az a politi­ka, amely ide vezetett. Amely képtelen volt elhárítani a háborút és ezzel egye­temben a szankciók bevezetését és meg­szigorítását. Következésképp megfosztot­ta az ország népét a munkától, de - hogy a helyzet teljesen abszurd legyen - a munka ünneplésére való jogát kegye­sen meghagyta. Tehát ünnepelhetjük azt, amink nincs. Vagy ha­ még van, hamarosan nem lesz... M­ájus a béke hónapja is. A békéé, amire annyira áhíto­zunk. Negyvennyolc évvel ezelőtt május 9-én lépett érvénybe a fegyvernyugvás, ért véget a háború Eu­rópában. Vajon ez a május meghozza-e a vár­va várt békét? A remény szikrája hol felvillan, hol kialszik. A vágy azonban kiolthatatla­­nul él bennünk, ezért Juhász Gyulával valljuk: „Harangok, ágyúk, szuronyok [helyett Zengjen, ragyogjon már­­a szeretet!” LERER Lenke Szarajevó legyen védett város A Bosznia-Hercegovinát megjárt ENSZ-bizottság beszámolója a Biztonsági Tanácsban (Szerkesztőségi hírösszefoglaló) A Biztonsági Tanács zárt ajtók mö­gött meghallgatta annak a hattagú bi­zottságnak a jelentését, amely az el­múlt napokban Bosznia-Hercegoviná­ban, a horvát, illetve a szerb főváros­ban járt. A bizottság tagjai szóban szá­moltak be tapasztalataikról. Diplomá­ciai forrásokból származó értesülés szerit a legtöbb szó arról esett, hogy­ Srebrenicán túl további területeket kellene védett övezetekké nyilváníta­ni. Nyugati távirati irodák jelentése szerint Diego Arria venezuellai ENSZ- nagykövet arra apellált, hogy Szaraje­vót is védett várossá kell nyilvánítani, mert hisz az továbbra is - amint mondta - ökumenikus és ahol a tör­téntek ellenére továbbra is együtt él­nek szerbek, muzulmánok, horvátok és zsidók. Földrajzi fekvésénél fogva Szarajevót lenne a legkönnyebb demi­­litarizálni - mondta. Az ülésen azonban sokan kétségbe vonták, h.:/ígyes­án­ sikerrel járna a biztonsági övezetei megteremtése, mert nagy számú katonára lenne szükség, sokkal több kéksisakosra, mint amennyien jelenleg ott állomá­soznak. (Folytatása a 15. oldalon) Brit ENSZ-katona Vitéz közelében orvlövészek elől fedezi társait, miközben a környéken, amint a UPI közli, lankadatlan hevességgel folytatódnak a muzulmánok és a horvátok összecsapásai FELHÍVÁS SZERBIA POLGÁRAIHOZ Setával ünnepeljenek A hatalomtartók csak rombolni tudnak - A Függetlenség nevű szakszervezet kiáltványa A Függetlenség nevű szakszervezet sztrájkbizottsága tegnap felszólította Szerbia dolgozóit és munka nélküli polgárait, hogy szombaton jöjjenek Belgrádba, és a Szerb uralkodók utcá­jában „békés sétával emlékezzenek meg a remény ünnepéről”. A szakszervezet május elsejei kiált­ványában, amelyet Branislav Canak, a sztrájkbizottság elnöke írt alá, ez áll: „Még egy olyan május elsejét várunk, amely messze van mindattól, amit ez a munkásünnep jelent. A munkásjogok helyett, amelyeket régen elveszítet­tünk, nem maradt más hátra, mint hogy a puszta életünkért küzdjünk. A hazánk családunkban, gyára­inkban, iskoláinkban, bányáinkban, nyugdíjasotthonainkban, óvodáink­ban kezdődik, és ha ott nem védjük meg, ez nem fog sikerülni Boszniá­ban és Horvátországban sem, és még kevésbé a nemzetközi értekezlete­ken. A szerb hatalomtartók éppen azt nem engedik meg, hogy magunk határozzuk meg, hol van a hazánk, mert ők nem tudják beindítani a gyárakat, a bányákat, az iskolákat, nem tudják megetetni a családokat, nem akarnak építeni, mert csak ak­kor nyernek, ha rombolnak. (Tan­jug) Feloldják a fegyverembargót? Az EBEÉ Prágában kiadott nyilatkozata támogatja a fegyverszállítási tilalom feloldását a muzulmánok részére Az Európai Biztonsági és Együtt­működési Értekezlet magas rangú tisztségviselői Prágában kiadott nyilat­kozatukban - részletesebben a 15. ol­dalon szólunk róla - egyebek között támogatják a boszniai muzulmánokra is érvényes fegyverembargó feloldá­­sát. Diplomáciai forrásokból származó értesülés szerint a konkrét teendőkre vonatkozó szövegrészbe ez Ausztria kérésére és Németország támogatásá­val került be. Az amerikai delegáció által beterjesztett javaslat, amely ala­pul szolgált az okmányhoz, nem tar­talmazta ezt az álláspontot, noha az amerikaiak is kilátásba helyezték a le­hetőséget. Az EBEÉ bizottságának nyilatkozata megállapítja, hogy az ENSZ védnöksége alatt sorra kerülő akciókban minden megoldás lehetsé­ges lesz, ideértve azt is, hogy a bosz­­nia-hercegovinai kormánynak fegy­vert szállítanak. Ezzel gyakorlatilag az iszlám országok pakisztáni értekezle­tén született döntés és sürgetés reali­zálódik. (Tanjug) Karadzicék pótvizsgáznak Slobodan Milosevic megbeszélései Karadzictyal és Krajisnikkal­­ Május 5-én ismét ülésezik a boszniai Szerb Köztársaság képviselőháza .­­ Slobodan Milosevic, a Szerb Köz­társaság elnöke tegnap Belgrádban tárgyalt Radovan Karadzictyal, a bosz­niai Szerb Köztársaság elnökével és Momcilo Krajisnikkal, a boszniai Szerb Köztársaság képviselőházának elnökével. Milosevic elnök ismertette állás­pontjait a Vance-Owen-terv leg­több vonatkozásairól, valamint a David Owennel, a Jugoszlávia-érte­­kezlet társelnökével folytatott múlt heti tárgyalások részleteit. Radovan Karadzic és Mom­cilo Krajisnik elfo­gadta Milosevic elnök és a Szerbiai Képviselőház javaslatát, hogy hívják össze a boszniai Szerb Köztársaság képviselőházának ülését, amelyen részletesen megvitatják a javasolt tervet, beleértve az újabb részleteket is. Momcilo Krajisnik úgy döntött, hogy a képviselőház ülését május 5- én tartják meg. (Tanjug) M­ai számunk tartalmából □ Éljen a munkásosztály! - Egymillió munkanélküli ünnepén - 5. oldal □ Születésnapi zárlat - Lesz-e katonai beavatkozás? - 6. oldal □ A semmibe foszló béketerv - Kik döntöttek Boszniában? - 5. oldal □ Üvegezők - Riport a határszédelgőkről - 7. oldal □ Embargós zöldségféle - Már a szankciók miatt drágítanak vagy csak szokásból? - 8. oldal Elesem az árutartalékokból Ma kezdik az elosztást - Ki mennyit kap? Ma kezdik meg az árutartalékok­ból a liszt, az étolaj és a cukor elosztá­sát - közölte tegnap Milorad Vujasi­­novic, a Szerbiai Szakszervezeti Szö­vetség tanácsának elnöke. Az elosztásra szánt liszt és cukor mennyiségét növelték, az étolajét csökkentették A szerbiai községi szakszervezeti tanácsok 13 millió kiló lisztet, 2,6 mil­lió kiló cukrot és 1,65 millió liter ola­jat osztanak szét. A 850-es típusú liszt kilója 5621 (az üzletekben 15 000), a cukoré 23 279 (27 800), az étolaj litene pedig 36 490 (42 000) dinárba kerül. A május 20-áig befejezendő elosz­tásban Belgrád a mennyiség 27,34, Vajdaság 25,02, Kosovo pedig 7,10 százalékát kapja. (Tanjug) Vissza a gyökerekhez! Napos idő, gyenge vagy mérsékelt, túlnyomóan keleti szél Időjárás-jelentésünk a 12. oldalon

Next