Magyar Szó, 1996. május (53. évfolyam, 103-127. szám)

1996-05-03 / 103. szám

M­inden jó, ha a vége jó. Fel­ületesen nézve a dolgokat, erre a következtetésre jutha­tunk annak alapján, amit mostaná­ban az állami szervek képviselői a mezőgazdaságról mondanak. Mert mint hangoztatják: a nehézségek el­lenére a vetés a vége felé közeledik . Vajdaságban a szántók háromne­gyed részén befejezték a munkát­­, s bízhatunk abban, hogy az ország élel­miszer-termelésével az idén sem lesz különösebb baj. A felelős beosztású emberek természetesen azt sem felej­tik el hozzátenni, hogy ebben a köz­­társasági kormánynak fontos szerepe volt. A fontos szerep szerintük elsősor­ban az agrárköltségvetés meghozata­lában, továbbá az olcsó üzemanyag előteremtésében, a hitelekre elszá­molt kamat kifizetésének elhalasztá­sában és nem utolsósorban abban nyilvánult meg, hogy a kormány le­hetővé tette a földművesek számára, hogy az adót terményben is kifizet­hessék. Az illetékesek szerint így je­lentős anyagi eszközök maradtak a termelőknél, amit beruházhattak a vetésbe. Minden tehát a legnagyobb rendben van. Sőt, nagyon is rendben van, mert a legújabb hír szerint a búza is „szolid” hozamot ígér, annak köszönhetően, hogy a területeknek több mint felét feltrágyázták, továb­bá­ az is tisztázódott, hogy hova is lett a búza kiviteléből származó ex­portjövedelem. Senki sem vágta zseb­re, ahogyan azt sokan hitték. Dehogyis! Az illetékesek azt állítják, hogy az exportot lebonyolító vállala­tok ebből a pénzből műtrágyát hoztak be a mezőgazdaság számára. Bizo­nyára ettől a műtrágyától híznak majd meg szép kövérre a búzasze­mek! Rosszmájúság, cinizmus? Nem, egyáltalán nem az, hiszen az élelmi­szer-termelés valójában közös ügy, de a teljes igazság kedvéért feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a terepi szak­emberek és a földművesek éppenség­gel nem derűlátóak. Egyszerűen nincs erre okuk. Igaz, nem vitatják el, hogy ezen a tavaszon az újrater­melési anyagokhoz hozzájuthattak, de nem azért, mert a kormány meg­hozta az agrárköltségvetést, és mert lehetővé tette, hogy a felvett hitelek utáni kamatot később is törleszthetik a mezőgazdasági termelők, hanem azért, mert a termelők azt, amit elve­tettek, előre, úgymond még „zölden” eladták. Ennek fejében kaphattak új­ratermelési anyagot, méghozzá olyan árarányok mellett, amely a feldolgo­zóiparnak megfelelt. Ugye tisztában vagyunk hát azzal, hogy tulajdon­képpen mekkora kockázatot is vállalt ismét a mezőgazdaság? A mezőgaz­dasági termelők sajnos a búza hoza­mához sem fűznek nagy reményeket. Azt mondják, hogy az utóbbi néhány évben alkalmazott rossz talajművelés miatt a vetés gyengén fejlődik, még ott is, ahol fejtrágyázták. A búza sok helyen ugyanis februárban és márci­usban bokrosodon, tehát a fejlődés egyes szakaszai roppant lerövidül­tek, s ennek következményeként keve­sebb kalász fejlődik majd, azaz kisebb lesz a hozam. 71 minden jó, ha a vége jó? Két­­! \f S­­tdeom hónapon belül egé- J.­ A szén bizonyos, hogy ki fog majd derülni, mint ahogy az is, hogy ki és miben is játszott olyan nagyon fontos szerepet. JUHÁSZ M. Erzsébet Magyar Sió A DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEMÉNY NAPILAPJA Lil­. évf., 103. (17420.) szám Újvidék, 1996. május 3., péntek Ára 2 dinár Fontos Május 7-én megnyitják szerep a belfgrád-zágrábi autóutat Jacques Klein kelet-szlavóniai, baranyai és nyugat-szerémségi adminisztrátor nyilatkozata A belgrád-zágrábi autóutat május 7- én nyitják meg hivatalosan a forgalom előtt, jelentette ki tegnap Erdődön Jac­ques Klein amerikai diplomata, a kelet­szlavóniai, baranyai és nyugat-szerémsé­gi átmeneti ENSZ-közigazgatás vezetője. Hozzátette, hogy az ünnepi megnyi­tón jelen lesznek Zágráb és Belgrád kép­viselői is. Klein a Goran Hadnetyal, a kelet-szla­vónia, baranyai és nyugat- szerémségi kör­zet elnökével tartott megbeszélés után ki­jelentette, hogy igen elégedett valamennyi fél együttműködési készségével. Hozzátette, az a legfőbb cél, hogy az ENSZ-közigazgatás a jelenlegi infrast­ruktúra és a helyi hatóságok segítségével végezze a munkáját. Elmondta, a Hadzictyal folytatott megbeszélésen a legtöbb szó a rendsze­res üzemanyag-ellátásról esett, mert üzemanyagra nemcsak a földművesek­nek, hanem minden más polgárnak szüksége van. Az ellátás nehézségekbe ütközik, amióta megszűnt a kitermelés a deletovoi kőolajmezőkön. Az amerikai diplomata hozzátette, hogy Joseph Schoups belga tábornoknak, az átmeneti ENSZ-közigazgatás katonai része parancsnokának elmondta: Azt sze­retné, hogy az ENSZ-katonák éjjel- nappal az utakon lennének, s hogy az ittlakók megértenék, az ő biztonságuk miatt va­gyunk itt, és nincs okuk a félelemre. Véleménye szerint jól halad a közös rendőri erők felállítása. A közös rendőri erők összesen 440 főt számlálnak majd. A budapesti kiképzésről visszaérkező húsz-húsz szerb és horvát rendőrnek el­mondta, az a dolguk, hogy védelmezzék az emberek életét és vagyonát. Ha ezt meg tudják tenni, akkor együtt fognak dolgozni az ENSZ képviselőivel. Igenlő választ kaptam, emelte ki Klein. Hozzá­tette, hogy újabb csoportokat küldtek budapesti kiképzésre. Magyarázatot fűzött állandó követe­léséhez, hogy részesítsék amnesztiában a szerbeket, és elmondta, nem szeretné, ha a korábban a katonaságnál vagy a ren­dőrségben szolgálatot teljesítő emberek a múltban vállalt szerepük miatti félelem­ből elhagynák a vidéket. Az amnesztiá­nak meg kell őket szabadítani múltjuktól és lehetőséget kell nyújtani számukra, hogy a jövő felé forduljanak, mondta. Goran Hadžić a Kleinnel folytatott megbeszélését kommetálva elmondta, az ENSZ képviselőire bízzák, hogyan ren­delkeznek a kőolajellátásról, s hozzátette, hogy a szerb fél követelte: az­ autóút meg­nyitásával egyidejűleg nyissák meg az udvari határátkelőhelyet is Magyaror­szág felé. (Tanjug) „Jók a kapcsolataink 99 Belgráddal Momcilo Krajisnik nyilatkozata Momčilo Krajišnik, a boszniai szerbek parlamenti elnöke tegnap a Beta hírügy­nökségnek adott nyilatkozatában kijelen­tette, hogy a boszniai szerbek vezetőségé­nek „nincs semmilyen megjegyzése” a JSZK és Szerbia hatóságainak a palei ve­zetőséghez való viszonyulására. Mi nem óhajtunk a hivatalos Szerbiá­val és Crna Gorával ellentétes politikát érvényesíteni. Szoros együttműködésre törekszünk a szerbiai és Crna Gora-i ve­zetőséggel, s ha szükséges, mi vala­mennyien, akik vezető tisztséget töltünk be, beleegyezünk, hogy bárki jöjjön he­lyettünk, csakhogy megőrizzük a bosz­niai Szerb Köztársaságot, jelentette ki Krajišnik. Mi is szeretnénk, ha megvalósulna a daytoni megállapodás, ha a szankciókat véglegesen eltörölnék és megmaradna a béke. Nem vetünk fel olyan kérdése­ket, amelyek háborúkhoz vezetnek. Nincs semmilyen ne-»" Wik"- bség a jugo­szláv, a szerb és a Crna Gora-i vezetőség­gel. Mivel nincs semmilyen különbség, így nincs ok a konfliktusra sem, tette hozzá. Krajišnik végül megismételte a szara­jevói hatóságok ellen korábban felhozott vádakat, hogy megszervezték a muzul­mán menekültek tömeges hazatérési próbálkozásait azzal a céllal, hogy össze­tűzéseket provokáljanak. Aggasztónak találta a nemzetközi közösség passzív ma­gatartását, s úgy vélte, hogy bizonyos erők ily módon megpróbálják bebizonyí­tani, hogy az IFOR-nak jövőre is marad­nia kell. (Beta) s A borúlátó időjárás-jelentések ellenére többnyire kellemes napsütésben teltek el a május elsejei ünnepek s a hosszú tél után végre kiköltözhetett a szabadba apraja-nagyja. Riportereink a két ünnepnap alatt nem pihentek: fényképezőgéppel, jegyzetfüzettel bejárták szinte az egész Bácskát és a Tisza mentét, hogy beszámolhassunk olvasóinknak, hogyan majálisoztunk az idén. Németh Zoltán és Dávid Csilla Temerinben, Becsén, Adán, Kanizsán, Szabadkán, Topolyán és Vajdaság más helységeiben készítette a képriportot, amelyet a 4. és 5. oldalon találnak. A MAGYARSÁG 1100 ÉVE Hogyan rendezkedtünk be az új hazában □ -2. oldal Az együttműködés és a közös gondolkodás­­ Babarczy Lászlóval a magyarországi és az Itteni színházakról - 13. oldal A kosovói erőszakhullám veszélyezteti a békefolyamatot Carl Bildt európai közvetítő tartózkodásra szólítja fel Belgrádot és Tiranát Carl Bildt, az Európai Unió főmegbí­zottja tegnap arra figyelmeztetett, hogy a legújabb kosovói erőszakhullám veszé­lyezteti a boszniai békefolyamatot, s tar­tózkodó magatartásra szólította fel Belg­rádot és Tiranát. „Nagy aggodalommal töltenek el a legutóbbi kosovói zavargások. A boszniai béke az egész térség stabilitásától függ, s a belgrádi, a kosovói és a tiranai politikai vezetőségeknek politikai rendezést kell felkutatnia és meg kell akadályoznia a nagyobb válság kialakulását”, jelentette ki Bildt újságíróknak Athénben. Szerbia nem válhat stabil, haladó és harmonikus országgá, ha nem rendezi a kosovói kérdést. Nem léphet be Európá­ba, amennyiben Kosovóban állandósul az elnyomás. Ez egyszerűen nem lehet­séges, emelte ki Bildt. A boszniai helyzetről beszélve meg­említette, hogy az IFOR-erők jelenleg a menekültek hazalátogatásának problé­májával kerültek szembe és azzal a ténnyel, hogy ehhez a folyamathoz sok időre lesz szükség. Még mindig mélyen él az etnikai cso­portokban a félelem, az elkeseredettség és a gyanakvás. Az idén kezdjük el a kér­dések rendezését, de ez huzamosabb ide­ig eltart, mondta Bildt és hozzátette, hogy Radovan Karadžićnak, a boszniai szerbek elnökének jelenléte állandóan fékezi a daytoni megállapodás valóra vál­tását. Rehn Pristinában Elisabeth Rehn, az ENSZ embe­ri jogi különmegbízottja tegnap Pristinában reményét fejezte ki, hogy a kosovói incidensek nem ve­zetnek robbanáshoz. Ibrahim Ru­­govával, a kosovói albánok vezető­jével megtartott megbeszélése után újságíróknak elmondta, hogy láto­gatásának célja egy külön jelentés elkészítése az emberi jogok állapo­táról. Ellátogatott a gyermekek és nők jogainak védelmével foglalko­zó központba, ahol tájékoztatták, hogy Kosovóban az albán nemzeti­ségű nőket és gyermekeket éri a legtöbb megkülönböztetés. (Beta) „Karadžić folyamatos politikai jelen­léte nyilvánvalóan a boszniai szerbek ér­deke ellen dolgozik. Karadié el van szi­getelve, és ennek az árát a boszniai szer­­bek fizetik meg”, vonta le a következte­tést Bildt, aki görögországi látogatásán tájékoztatta az athéni kormányt a bosz­niai békefolyamat alakulásáról. (Beta, Reuter) Napos, meleg idő átmeneti felhősödéssel, helyenként beborul, esőzés és villámlás is várható Időjárás-jelentésünk a 10. oldalon

Next