Magyar Szó, 1998. augusztus (55. évfolyam, 182-207. szám)

1998-08-01 / 182. szám

LV. évf., 182. (18 111.) szám Magyar Szó A DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEMÉNY NAPILAPJA Újvidék, 1998. augusztus 1., szombat Ára 3 dinár Tárgyalások, vagy fegyverek? A Kosavából származó vala- XIL mennyi hír arról szól, hogy a most véget ért katonai offenzíva ha­talmas erejű volt, és a nyomában te­lepülések váltak romhalmazzá, embe­rek ezrei fejveszetten menekültek, menteni igyekezve puszta életüket. Az offenzívát a terroristák felszámolá­sára indították, a háborús térségből érkező képeken viszont eléggé egyér­telműen látni lehet a megkínzott ar­cú gyerekeket, asszonyokat, öregeket. A katonai szakértők erre fel azt mondják, hogy bizony ott, ahol har­cok dúlnak, és különösen ott, ahol ge­­rilaháború alakul ki, szinte elenged­hetetlen a civil lakosság pusztulása. Ha egy adott pontra gránáttüzet zú­dítanak, pusztul ott minden. Ez a há­ború - mondják alig rejtett cinizmus­sal azok, akik a félreértések, konflik­tusok megoldására nem ismernek más módszert, csak az öldöklést, a pusztítást. A pusztítást, az öldöklést egyaránt jogosnak tartja mindkét fél: az is, amelyik „az ország integri­tását védi”, meg az is, amelyik „nem­zete szabadságáért, függetlenségé­ért” ragad fegyvert. Mindegyik a másikra hárítja a felelősséget, mi­közben fegyvert tartva a kezében is a konfliktusok tárgyalásos úton törté­nő megoldására hivatkozik. A most véget ért katonai akció után Milosevic elnök az EU képvise­lői előtt jelentette ki, hogy vége a ka­tonai akciónak, és hogy „mindent megtesz a párbeszéd folytatása érde­kében”. Most a nemzetközi megfigyelők - akiknek jelenléte, belügyeinkbe való beavatkozása ellen még népszavazást is tartottunk - azon fáradoznak, hogy a tárgyalásokat nyélbeüssék. Ez viszont korántsem látszik egyszerű­nek. A Kosovói Felszabadítási Had­sereg erőinek szétverését cáfolják on­nan érkező hírek, és nehezen hihető, hogy azok, akik fegyvert fogtak, most hátrányosabb pozícióból hajlandóak lesznek tárgyalásokba bocsátkozni, ha ezt korábban soha sem tették meg. Nehezen megy a párbeszéd újbóli megkezdése azért is, mert a Beta hír­­ügynökség csütörtöki híre szerint Ib­rahim Rugová pártvezér március 24-én alakított tanácskozócsoportja, amelyben a Kosovói Demokratikus Szövetség tagjain kívül pártok képvi­selői, valamint párton kívüli szemé­lyek is helyet kaptak, egyszerűen fel­oszlott. Nyilvánvaló nézetkülönbsé­gek, sőt konfliktusok alakultak ki a csoporton belül is. A katonai offenzíva nyomán a másik oldalon is elhangzottak olyan megjegyzések, melyek szerint az ellen­ség végső felszámolása, a KFH teljes megsemmisítése lehet csak a cél. Ez vezethet el egyedül a végső megoldá­sig. A tárgyalásokat követelők, úgy tűnik, mégis többségben vannak. Tény viszont, hogy ennek módját ille­tően továbbra is igen merevek az ál­láspontok. Az EU váltig hangoztatja Kosovo maximális autonómiájának biztosítását, amit viszont a szemben álló felek különböző módon látnak. A kosovói dráma tehát a „sikeres ITl. fegyveres offenzíva”, halottak, nyomorékok, menekültek újabb özöne után is folytatódik, és úgy tűnik, hogy a tárgyalásokra való hajlam csak egyfajta elterelő erőgyűjtési mű­velet a szemben álló felek részéről, a nemzetközi megfigyelők végképpen tehetetlen asszisztálásával, a végső kimerülésig. LAJBER György Elkerülhetetlen a feltétel nélküli párbeszéd Slobodan Milošević jugoszláv elnök tegnap Belgrádban a kosovói helyzetről tárgyalt Christopher Hill szkopjei amerikai nagykövettel Slobodan Milošević jugoszláv elnök és Christopher Hill szkopjei amerikai nagykövet tegnap Belgrádban megvi­tatta a térség stabilitását érintő idősze­rű kérdéseket. Külön figyelmet szen­teltek a kosovói kérdés békés rendezé­sére irányuló törekvéseknek - közölte a Belgrádi Rádió. Hangsúlyozták, hogy a problémá­kat politikai eszközökkel kell megolda­ni, és ezért elkerülhetetlen az azonnali párbeszéd Szerbia állami küldöttsége és a kosovói albán pártok képviselői között. „Reményüket fejezték ki, hogy az albánok politikai pártjainak sikerül összeállítaniuk a tárgyalóküldöttséget az állam képviselőivel való megbeszé­lések előtt" - hangzott el a rádióban. Milošević és Hill hangsúlyozta, hogy a JSZK-ban akkreditált diploma­táknak és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága, valamint az UNHCR kép­viselőinek „teljes a mozgásszabadsá­guk és zavartalanul eljuthatnak bárho­va Kosovo és Metohija területén", ami rendkívül fontos, mivel „a terrorista tevékenység miatt egyes települések­ről számos polgár ideiglenesen elhagy­ta otthonát”. A visszatérést megkönnyítő intéz­kedésekkel kapcsolatban elhangzott, hogy a kommunikáció bejáródott gya­korlata szerint az állami szervek foly­tatták a „szükséges együttműködést” a Vöröskereszt és az UNHCR képviselő­ivel. „Elismerték, hogy helyénvaló el­várni ezektől a nemzetközi szerveze­tektől, hogy hozzájáruljanak e cél sike­res megvalósításához.” A találkozón jelen volt Bojan Bu­­garčić nagykövet, az államfő külpoliti­kai tanácsadója is. (Beta) Rálőttek a JSZK brüsszeli nagykövetségére Belgrád erélyes fellépést követel az elkövetők elfogására Ismeretlen tettesek tegnapra virradó éjjel rálőttek a JSZK brüsszeli nagykövetségének épületére - közölte a belgrádi külügyminisztérium. „A terroristák lőfegyvert használtak, és csak a véletlenen múlott, hogy nem volt emberáldozat” - áll a közleményben. A külügyminisztérium azonnal a legélesebb hangú tiltakozást tolmácsolta Joris Kuvrennek, Bel­gium belgrádi nagykövetének. A jugoszláv kormány felszólította a belga hatóságokat, hogy azonnal tegyenek meg minden szükséges intézkedést „újabb terrorista támadá­sok” megakadályozása és annak érdekében, hogy a jugoszláv képviselők­nek teljes biztonságot szavatoljanak. Felszólították a belga nagykövetet, hogy tolmácsolja a belgrádi kor­mány elvárását, mely szerint a legerélyesebben fellépnek a támadás elkö­vetőinek azonosítása és megbüntetése érdekében. (Beta) Katasztrófa fenyege­ti az elmenekült lakosságot a Kosovóban egész körzetek néptelenedtek el-Az UNHCR figyelmeztetése - 3. oldal Egyesülő textilüzemek? 17! Zentán a csődgondnokok a Sentex és a Senkotex összevonásában látják a fennmaradás lehetőségét - 4. oldal Megszakítják a kap­csolatot a szövetségi kormánnyal .] Crna Gora kormányának határozata - 4. oldal A NATO a politikai rendezés mellett Minden eddiginél határozottabb kiállás Brüsszelben A NATO minden eddiginél ha­tározottabban a politikai rende­zést részesíti előnyben Kosovóban, mert egyrészt a szövetség katonai vezetése húzódozik a helyszíni be­avatkozástól, másrészt a súlyos ka­tonai vereséget szenvedett kosovói albánok a jelek szerint tárgyalá­sokra készülődve rendezik sorai­kat - vált ismeretessé tegnap Brüsszelben a NATO-hoz közel ál­ló diplomáciai forrásból. Brüsszeli diplomáciai körök­ben úgy vélik, a választási kam­pánnyal állt kapcsolatban Klaus Kinkel német külügyminiszternek az a csütörtöki kijelentése, amely szerint a NATO „megelőző” akciót fontolgat Kosovóban, hogy erősít­se a térségbeli stabilitást és megál­lítsa az Albániából Kosovóba irá­nyuló fegyverszállításokat. Az atlanti szövetség már hetek óta tanulmányozza a térségbeli ka­tonai beavatkozásra kínálkozó le­hetőségek széles skáláját, amelyen a menekültek áramlásának ellen­őrzés alatt tartásától kezdve a meghatározott szerb célpontok el­len intézendő légitámadásokig számos változat szerepel. Brüsszeli NATO-források szerint azonban közvetlen katonai beavatkozásra semmiképpen nem lehet számíta­ni az augusztus 16-a és 20-a között esedékes - már régóta tervezett - szövetségi hadgyakorlat előtt. A német külügyminiszter által említett lehetőség - szárazföldi csapatok felvonultatása az albán­­kosovói határ térségében­­ való­ban szerepel a számításba vett le­hetőségek sorában, de csak akkor, ha előzőleg tűzszünet jön létre Ko­sovóban. A NATO katonai vezeté­se azonban nem szívesen vállal­kozna egy ilyen típusú küldetésre, mert az akár 20 ezer katona moz­gósítását is szükségessé tenné, mégpedig nehéz, hegyvidéki tere­pen, ahol a helyi lakosság ellensé­l­­es magatartásával is számolni kel­­ene - közölték brüsszeli diplomá­ciai források. A NATO ezzel együtt továbbra is elítéli a Kosovói Felszabadítási Hadsereg (KFH) harcát, mert el­lenzi a terrorizmus minden for­máját, és mert - ellentétben a KFH fegyvereseivel - nem egyez­ne bele semmilyen határmódosí­­tásba a térségben. A katonai hely­zet alakulása ugyanakkor óvatos derűlátást ébresztett NATO-kö­­rökben a konfliktus tárgyalásos rendezésének kilátásait illetően, arra számítanak, hogy a KFH-ra mért súlyos szerb csapások ered­ményeként mindkét fél béküléke­­nyebb lesz a tárgyalóasztalnál. (MTI) (FoNet-fotó) Rendőr figyeli a forgalmat Podujevo közelében, 30 kilométerre északra Pristinától ALBÁN ÁLLÍTÁSOK SZERINT tunik ostromgyűrűben A katonaság állítólag tüzérséggel lövi a határ menti falut, amelyben feltevések szerint 1000 albán fegyveres van A kosovói albánok emberi jogi bi­zottsága tegnap közölte, hogy a Ju­goszláv Katonaság tüzérségi fegyve­rekkel támadja az albán határ köze­lében, a határzónában fekvő Junik falut. Prištinai szerb vagy más füg­getlen forrásokból nem erősítették meg ezt az állítást. Az emberi jogi bizottság szerint a támadás tegnap reggel 8 óra 45 perckor kezdődött a Decani közelé­ben levő Huljaja területén levő ka­tonai hadállásból, de nincsenek ada­tok e támadások következményei­ről. Junik az egyik legnagyobb koso­vói falu, ahol erős bázisa van az ille­gális Kosovói Felszabadítási Hadse­regnek. A rendőrség öt nappal ez­előtt teljesen bekerítette a falut, amelyben a feltételezések szerint és mintegy 1000 fegyveres albán több száz civil tartózkodik. A rendőrök az újságíróknak, akik négy nappal ezelőtt jártak a helyszí­nen, azt mondták, hogy a falu beke­rítésének oka az, hogy ebből a falu­ból támadják a rendőröket és a Ju­goszláv Katonaság tagjait. A határzóna kiszélesítése után Junik falu a Jugoszláv Katonaság egységeinek igazgatása alatt áll. Katonai források szerint a Junik­­ban tartózkodó albán fegyvereseket az egykori Jugoszláv Néphadsereg két volt tisztje, Najim Maljoku és Salji Alija irányítja, valamint Gani Shehu egykori rendőrfelügyelő, most pedig a KDSZ juniki bizottsá­gának elnöke. (Folytatása a 4. oldalon) NYÁRI TÁRGYSORSJÁTÉKUNK Küldhetik a szelvényeket Címszelvény és pótszelvény az 5. oldalon Sok napsütés időjárás-jelentésünk a 13. oldalon "... !".­

Next