Magyar Szó, 2002. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

2002-02-01 / 26. szám

Szerb kormányküldöttség New Yorkban Részt vesz a Világgazdasági Fórum ülésszakán Zoran Dindic szerb kormányfő és Bozidar Delic köztárasasági pénzügy­­miniszter, valamint Goran Pitic köztár­sasági külgazdasági miniszter tegnap New Yorkba utazott, hogy részt vegyen a Világgazdasági Fórum ülésén, a világ vezető politikai és gazdasági szakembe­reinek és a vezető gazdasági vállalatok, valamint a vezető nemkormányzati szervezetek képviselőinek találkozóján. A szerb kormány képviselői az ülés formális programjában vesznek részt, amelynek a témája „A vezetés a válsá­gos időszakban: a közös jövő víziója" lesz, valamint tárgyalnak majd politi­kusokkal és befolyásos üzletemberek­kel is, mondta Delic pénzügyminiszter a Beta hírügynökségnek. „Ez egy tradicionális találkozó a vi­lág legfontosabb témáinak megtárgya­lására, és kitűnő alkalom a világot veze­tő emberekkel való találkozásra” - mondta Delic. Szavai szerint a szerb kormányfő több kormányfővel és más vezetőkkel is tárgyal majd, többek között George Robertson NATO-főtitkárral is. Dindic több kerekasztal-tárgyalásra is meghívást kapott, amelyen más kor­mányfők és államfők is részt vesznek. Delic hozzátette, hogy a kormány képviselői tárgyalnak majd a világ veze­tő vállalatainak és a szerbiai gazdaság potenciális befektetőinek képviselői­vel, többek közt a svájci Nestlé képvise­lőivel, az olaszországi ipari rekonstruk­ciós intézet és a nagyobb bankok kép­viselőivel. Delic kijelentette, hogy tárgyaló­­partnereik között megtalálhatóak Bulgária és Len­gyelország pén­zügyminiszterei, valamint a londoni tőzsde elnöke is. A pénzügymi­niszter részt vesz a Világgazdasági Fó­rum speciális prog­ramjában is, ame­lyet a 2002. év glo­bális vezetőinek hirdettek meg. De­lic, mint a globális vezetők egyike, többek között meghívást kapott mára a Clinton há­zaspárral elkölten­dő reggelire. A szerb kor­mány képviselői a diaszpóra képvise­lőivel is találkoz­nak. Delic hozzátet­te, hogy ebben az évben „kicsit kü­lönlegesen” szer­vezték meg a Világ­­gazdasági Fóru­mot, mert a világ hat vezető karikaturistáját is meghív­ták, akik között ott van Predrag Korak­­sic Corax is Belgrádból. A február 4-éig tartó Világgazdasági Fórumot a svájci Davos helyett az idén New Yorkban rendezték meg. A tavaly szeptemberben New York és Washing­ton ellen elkövetett terrortámadások óta ez az első globális összejövetel. New Yorkban tiltakozásokat is beje­lentettek a Világgazdasági Fórum szer­vezése miatt (Beta) Szigorú biztonsági intézkedések Szilárd marad az árfolyam Dinkic: van lehetőség az árak csökkentésére­­ A devizatar­talék 1,3 milliárd dollár Mladan Dinkic, a Jugoszláv Nemzeti Bank kormányzója teg­nap úgy nyilatkozott, van lehető­­ség egyes árak és szolgáltatások árának csökkentésére. „A JNB de­vizatartalékai jelenleg 1,3 milliárd dollárt tesznek ki, eredménykép­pen folytatjuk a stabil devizaárfo­lyam politikáját. A hazai gazdaság­ban a makrogazdasági stabilitás eredményeként csökkenthetjük egyes termékek árát” - nyilatkozta Dinkic, a Zepterbankban megtar­tott sajtótájékoztatón annak kap­csán, hogy e bank az Európai Re­konstrukciós Ügynökséggel szer­ződést írt alá. Dinkic elmondta, hogy az idén folytatják a dinár sta­bil árfolyamának politikáját, és hogy a devizatartalékok a bankok tartalékaival együtt megközelítő­leg 2 milliárd dollárt tesznek majd ki. Bejelentette, hogy egy százalék­ra csökkentik a visszleszámolási kulcsot, és hozzátette, hogy min­den bizonnyal hamarosan felére fogják csökkenteni a pénzügyi tranzakciók utáni adót. (Beta) Tárgyalási alap az IMF-fel Közlemény a szövetségi kormány üléséről A szövetségi kormány tegnap mege­rősítette a jugoszláv küldöttség és a Nemzetközi Valutaalap közötti, a ké­szenléti hitelekről és a háromévi pén­zügyi ügyletekről folytatandó tárgyalá­sok alapjait. Az új szerződés megkötése lehetővé teszi a Párizsi Klub hitelezőivel kötött megállapodás realizálását, vagyis a JSZK adóssága fő összegének leírását és a gazdasági, valamint a szerkezetbe­li reformok támogatását - áll a Szövet­ségi Tájékoztatási Titkárság közlemé­nyében. A jugoszláv küldöttséget a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalásokban Miroljub Labus külgaz­dasági miniszter, szövetségi kormány­főhelyettes vezeti. A szövetségi kormány elfogadta az Európai Unió 120 millió eurós pénzse­gélyének növeléséről szóló informáci­ót. Ebből az összegből 75 millió eurót már realizáltak. A kormány 5000-ről 6150 tonnára növelte a magkukorica kivitelét, az első negyedévben történt elosztása után ugyanis maradt még kivitelre is. (Beta) NOVOSADSKA B­ANKA Az Újvidéki Bankban egyszerűen juthat EURO-hoz deviza­­­takarék-betétkönyvvel wimmn MAGYARSZÓ­ban ÚJVIDÉK Vojvode Misica 1. tel/fax: 021/57-633 telefon: 021/57-505 A DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEM­ÉNY NAPILAPJA LIX. évf., 26. (19 132.) szám Újvidék, 2002. február 1., péntek D 6■-j Geo -o> ©S3 £ * Ára 15 dinár SZÖVETSÉGI PARLAMENT, POLGÁROK TANÁCSA Létszámhiány miatt halasztás Meg sem kezdődött a vita Dinkic bankkormányzó leváltásáról - Elutasították a szocialisták indítványát­­ A parlament márciusban ratifikálja a daytoni megállapodást és a jogutódlásról szóló egyezményt A szövetségi parlament Polgárok Tanácsának ülésén tegnap nem vitat­ták meg a Mladan Dinkic­nek, a jugosz­­láv Nemzeti Bank kormányzójának le­váltására vonatkozó, a Szerb Radikális Párt által beterjesztett javaslatot. Az ülést elhalasztották, mert a képviselő­házban nem volt meg a szükséges lét­szám. A Polgárok Tanácsában szerdán este megkezdték a bankkormányzó le­váltására vonatkozó indítvány megvita­tását, tegnap pedig Vojislav Seseljnek, a Szerb Radikális Párt vezetőjének kel­lett volna vitaindítót mondania. Boris Tadic szövetségi képviselő, a Demokrata Párt magas rangú tisztség­­viselője bejelentette, hogy a Dinkic le­váltására vonatkozó indítványról nyil­vánosan fognak szavazni, és sejtette, hogy az SZDE nem fogja támogatni ezt a javaslatot. Mladan Dinkic bankkormányzó a parlamentben tegnap azt mondta az újságíróknak, hogy felkészült a leváltá­sával kapcsolatos vitára, és van válasza minden észrevételre. A Dinkic leváltására vonatkozó in­dítvány megvitatása előtt a Polgárok Tanácsa nem fogadta el 49 ellenzéki képviselő interpellációját az egykori JSZSZK szukcessziójáról szóló, nyolc hónappal ezelőtt aláírt megállapodás­ra. A Szerbiai Szocialista Párt, a Jugosz­láv Baloldal és a Szerb Radikális Párt képviselői követelték, hogy a szövetségi parlament ne ratifikálja e megállapo­dást, hanem az egykori állam öröksé­gével kapcsolatos tárgyalásokat folytas­sák addig, amíg nem lesznek meg a jobb feltételek, vagyis a tárgyalásokat ne a bűnös pozíciójából, hanem Ju­goszláviának a nemzetközi viszonyok­ban betöltött jelenlegi reális pozíciójá­ból folytassák. (Folytatása a 16. oldalon) ÉLETBE LÉPETT AZ ÚJ KÖZBIZTONSÁGI TÖRVÉNY Aki fizet, ráfizet Ittas vezetésért 9000 dináros büntetés A Szerbiai Motorosszövetség figyel­meztette a polgárokat, hogy szigorúan tartsák be a közbiztonsági szabályokat, hogy elkerüljék a többszörösére növelt pénzbüntetéseket, amelyeket a ren­dőrség már mától alkalmazni fog. Az SZMSZ képviselői a sajtótájékoz­tatókon annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy még a büntetések előtt az államnak kellett volna valami­lyen közlekedéspolitikai intézkedése­ket foganatosítania, és hangsúlyozták, hogy az új büntetések még mindig ki­sebbek, mint a szomszédos országok­ban. Az SZMSZ szaktanácsának véle­ménye szerint a büntetésekből befolyó pénzt a megelőző közlekedésbiztonsá­gi intézkedésekre kellene fordítani. A rendőrség mától alkalmazni fogja a közlekedésbiztonságról szóló törvény módosításait, amely a szabálysértésért járó büntetések összegét átlag a hétsze­resére növeli. Mától a gyorshajtást, a szabálytalan parkolást és a nem kijelölt helyen történő átkelést 1000-1500 di­nárral büntetik. Ha a gépkocsivezető áthajt a piroson vagy ittasan vezet, 1800-9000 dinárral büntethetik. Ha a járműben nem kötjük le magunkat, 600 dinár büntetést róhatnak ki. Azt a jogi személyt, amely megparancsolja vagy engedélyezi, hogy a gyermekeket szállító jármű külön jelzés nélkül kap­csolódjon be a közlekedésbe, mától 60 000-600 000 dinárral, az ilyen jár­mű vezetőjét pedig 1000 dinárral bün­tetik meg. Annak a járművezetőnek, aki nem áll le a buszmegállóba beálló autóbusz mögött, 1500 dinár bírságot kell fizetnie. 100 000-től 1 000 000 di­nárig terjedő pénzbírsággal büntetik azt az illetékes jogi személyt, amely nem ellenőrzi a közutak állapotát és nem tartja karban az utakat és az azo­kon levő létesítményeket, a közlekedé­si jeleket, a világítóberendezéseket vagy a gyalogosátjárók jelzőlámpáit. (Beta) Lelőttek még két palesztint Ezzel 1173-ra emelkedett az izraeli-palesztin konfliktus legújabb hullámában az áldozatok száma - Sáron sajnálja, hogy annak idején nem likvidálta Arafatot Katonai források legfrissebb közlé­se szerint izraeli katonák csütörtök reg­gel a Gázai övezet déli részén lelőttek két palesztin fegyverest, akik pokolgé­pet robbantottak egy zsidó telep felé tartó izraeli konvoj közelében. A palesztinok a Ganei Tál zsidó te­lepüléshez vezető úton robbantották fel a pokolgépet. A robbanószerkezet a konvoj egyik, thaiföldi munkásokat szállító teherautó közelében lépett működésbe és könnyebben megsebesí­tett egyet a teherautón tartózkodók kö­zül. Az izraeli hadsereg közleménye szerint a palesztinok a robbanószerke­zet elhelyezése után elmenekültek, de az izraeli járőrök a nyomukba eredtek, és agyonlőtték őket. Az újabb áldozatokkal 1173-ra emelkedett a 2000 szeptembere óta tartó erőszakos cselekmények halottai­nak száma a palesztin területeken. Az áldozatok közül 900 volt a palesztin és 251 az izraeliek száma - derült ki az AFP összesítéséből. (Folytatása a 3. oldalon) Az egyik áldozat Borús, hűvösebb idő Időjárás-jelentésünk a 16. oldalon

Next