Magyar Szó, 2006.március (63. évfolyam, 48-74. szám)

2006-03-01 / 48. szám

Megváltozott a kapcsolatok minősége Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapesten­­ Sólyom Lászlóval és Gyurcsány Ferenccel tárgyalt Az orosz és a magyar államfő kedvező­nek értékeli a kétoldalú kapcsolatok hely­zetét, és hasonlóan ítéli meg fejlesztésé­nek lehetőségeit, különösen gazdasági és kereskedelmi téren. Vlagyimir Putyin és Sólyom László erről a Sándor-palotában folytatott tárgyalások után beszélt a sajtó­nak adott nyilatkozatában. Az orosz államfő kijelentette, hogy rendhagyónak tekinti vizitjét, amit az tett lehetővé, hogy az utóbbi négy év alatt gyökeresen megváltozott az orosz-ma­gyar kapcsolatok minősége. A múltban sok probléma volt a két ország között, most az a feladat, hogy a jövőbe tekint­sünk, nem feledve a múlta-mondta Pu­tyin az 1956-os forradalom kapcsán. Vlagyimir Putyin a magyar­ államfő és a miniszterelnök együttes meghívására tegnap kora délután érkezett kétnapos látogatásra Budapestre. Az utóbbi három és fél évben elviek­ben is megváltozott az orosz-magyar kap­csolatok minősége, erről Vlagyimir Pu­tyin a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök­kel folytatott plenáris ülés kezdetén is be­szélt a Parlamentben. A kormányfő és vendége előzőleg több mnt­egy­ órá­­t zárt ajtók­ mögötti, szűk­ iverű m­e­gbes­é­­lést folytatott. Putyin azt mondta, őszinte beszélgetést folytatott Gyurcsány Ferenc­cel. Kiemelte, hogy a magyar-orosz ke­reskedelem volumene az utóbbi négy év­ben kétszeresére növekedett, csak tavaly 52 százalékos bővülés történt. A forgalom nagysága első ízben állépte a 6 milliárd dolláros értéket, és majdnem kétszeresé­re növekedett a magyar export. Folytatása a 2. oldalon Bela/AP Az orosz és a magyar államfő Következik a kisebbségvédelem Martti Ahtisaari, az ENSZ-főtitkár ko­­lála előtt kijelentette, útjának elsődleges sovói különmegbízottja tegnapi belgrádi célja a tárgyalófelek maradéktalan látogatása végén és Prištinába való indu- együttműködési készségének szavatolása volt. Mint mondta, nem kételkedik a szerb küldöttség aktív és konstruktív rész­vételi szándékában. A Boris Tadic szerb elnökkel és Vojis­lav Kostunica kormányfővel, valamint Vuk Draskovic államközösségi külügymi­niszterrel való tárgyalásai során egyeztet­ték a státustárgyalások jövőbeli témaköre­it, melyek közül egyik sem érinti a tarto­mány majdani jogállását. Kostunica és Draskovic mindazonáltal reményét fejez­te ki, hogy a gyakorlati kérdésekről szóló tárgyalások a státusról folyó közvetlen tár­gyalásokhoz is elvezetnek, és elismételte Belgrád álláspontját, miszerint Kosovó­­nak lényegi autonómiát javasol. Belgrád a korábban hangoztatottakat tolmácsol­ta, mondván, hogy az albán többség kap­jon meg minden jogot, a szerb és más ki­sebbségek jogvédelme pedig szavatolt le­gyen. Emellett az ENSZ-alapokmány és a helsinki záróokmány rendelkezéseinek tiszteletben tartását, valamint az ország területi integritásának megbonthatatlan­­ságát hangsúlyozta. A finn diplomata a bécsi decentrali­zációs tárgyalásokkal való elégedettségét tolmácsolva úgy vélte, a technikai tárgya­lásokat párhuzamosan is le lehetne bo­nyolítani. Egyben bejelentette, hogy a következő, március 17-ére tervezett for­dulón a gazdasági témák mellett a műve­lődési és a vallási intézmények védelme, az emberi jogok és a kisebbségvédelem szerepel majd. Közölte azt is, hogy a gya­korlati kérdések előkészítése céljából szakértői csoportot küld Belgrádba és Pristinába, továbbá hogy a bécsi folyta­tás előtt tájékoztatja az ENSZ-főtitkárt és a BT-t, valamint találkozik a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap képviselői­vel. (Beta) Bela Vük Draskovic és Martti Ahtisaari ERSTES * °yo** POOR NOVI SAP Újvidék, 2006. március 1., szerda LXIII. évf., 48. (20 387.) szám I Ára 40 Din Hamarosan kezdődő előfizetői nyereményjátékunk szuperfőnyereménye egy Renault Dacia Logan i Innexgio.­ Motors Együttműködő partnerünk Májusban lesz a referendum A montenegrói hatalmi és ellenzéki frakciók vezetői megállapodtak arról, hogy a köztársaság állami státusával kapcsolatos referendumot május 21-én tartják. Miros­lav Lajčak, az Európai Unió képviselője korábban május 1-jét javasolta a népszava­zás dátumának. Miodrag Vukovic, a Szocialista Demokrata Párt frakcióvezetője a megbeszélés után úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy megállapodtak arról is, hogy a rendes helyhatósági választásokat nem május 21-én tartják meg, hanem ősz­re halasztják, és a rendes parlamenti választásokkal egy­ időben fogják megtartani. Lajcak egyébként Podgoricában tegnap folytatta a tárgyalásokat a két szem­benálló féllel a népszavazással kapcsolatban azokról a kérdésekről, amelyeket még nem sikerült egyeztetni. Előzőleg a hatalmi Szocialista Demokrata Párt és az ellen­zék elfogadta az EU javaslatát, hogy a montenegrói népszavazáson a szavazók 55 százaléka legyen a szükséges többség. (Beta) Hatékony közigazgatást Ezt a célt szolgálja a kétnapos nemzetközi értekezlet A Tartományi Közigazgatási, Jogsza­bályozási és Kisebbségügyi titkárság, vala­mint a Forum Iuris nem kormányzati szervezet szervezésében kétnapos nem­zetközi értekezletet tartanak Újvidéken. A ma kezdődő tanácskozás a tartományi közigazgatás fejlesztési stratégiájának a kidolgozását szolgálja, mert ahogyan dr. Korhecz Tamás, a TVT alelnöke fogalma­zott, hatékony közigazgatás nélkül nem beszélhetünk jól működő államról sem. Az omnibusztörvény, valamint a multi­­kulturalizmust szolgáló projektum után még egy jelentős lépésre szánta el magát a TVT, ez pedig a tartományi közigazga­tás reformját szolgálja. Ezt a célt szolgálja a ma kezdődő tudományos tanácskozás, melyen neves hazai és külföldi előadók vesznek részt. Folytatása a 4. oldalon Oros András Korhecz: A jogállam kialakítása a gazdasági fellendülés előfeltétele

Next