Magyar Szó, 2008. február (65. évfolyam, 24-48. szám)

2008-02-01 / 24. szám

Újvidék, 2008. február 1., péntek KÖZÉLETI NAPILAP LXV. évf., 24. (20974.) szám ■ Ára 30 Dia SZDP Bekísérések(P) A bírósági idézések semmibe vétele miatt a Szerbiai Demokrata Párt két magas rangú tisztségvise­lője esetében is kénytelenek voltak az igazságügyi szervek elrendelni azok bekísérését. Andreja Mladenovic, a párt szóvivője tegnap nem jelent meg a belgrádi Első Községi Bíróságon, ahol Cedomir Jovanovic perelte be rágalmazásért, ezért rendelte el a bíróság a bekísérését, még­pedig március 19-ére. A szóvivő az egy héttel korábbi tárgyaláson úgy nyilatkozott, hallgatással fog védekezni. Ugyanakkor ez a bíróság tegnap elrendelte Nebojsa Bakarecnek, a párt magas rangú tisztségviselőjé­nek a bekísérését is, mivel ő már két éve nem hajlandó megjelenni azon per tárgyalásán, amelyben Vladimir Popovic - Beba rágalma­zással vádolja őt. A rendőrségi hivatal, amelynek feladata lett volna Bakarec bekísé­­rése az előző tárgyalásra, azzal ma­gyarázta a feladat teljesítésének el­mulasztását, hogy a politikust nem találták azon a lakcímen, amelyet a bíróság meghagyott a parancsban. Ezért a következő tárgyalásra szóló idézést a Stari Grad község elnöke­­ által juttatják el hozzá, a bekísérési­­ rendeletben pedig feltüntetik Baka-­­­rec otthoni és munkahelyi címét is. Popovic meghatalmazott jogi­­ képviselője azt javasolta, hogy a két éven át tartó távolmaradás mia­­­att Bakarecet helyezzék vizsgálati­­ fogságba. Erről a bíróság illetékes­­ tanácsa dönt. (B92) Véletlenül eladta egy vevő bi­ciklijét egy áruház az Egyesült Ál­lamokban. Élénk forgalma lehet, mert előzőleg a gondnok vödrét is eladta felmosórongyostul. A kerékpár egy 13 éves fiúé volt, aki olyan helyen hagyta, ahol minden eladó, és nem lakatolta vagy zárta le. Korábban barátai is rendre ott „parkoltak” bicikli­jeikkel, ám azok megúszták az el­adást. A fiú igencsak meglepődött, amikor hiába keresgélte BMX-ét, és megmondták neki, hogy elkelt.­­ Nem túl jó áron: egy cent híján 7 dollárért - 1200 forintért - adta el­­ az áruház. A bicikli azonban visszakerül a­­ fiúhoz, mert az esetnek híre kélt a sajtóban, a vevő pedig jelentkezett, hogy helyrehozza a tévedést. Az áruház kárpótlásul 100 dollár ér­tékű vásárlási utalványt ad neki. A gondnok kevésbé szerencsés: nem került vissza se a vödre, se a rongya. (MTI-Panoráma)­ ­• Tulajdon nélkül A női kormány szerint bár nőtt a női alkalmazottak száma az intézményekben, tényleges hatalom még mindig nincs a kezükben A Nők Köztársasági Kormánya civil szervezet szabadkai vitaestjén Spomenka Lazic energiaügyi mi­niszter asszony, Sonja Licht külügyminiszter-helyettes, valamint Marijana Parvancic igazságügyi mi­niszter asszony a nők jogairól és az európai integráció fontosságáról beszéltek Azért is került előtérbe a vitaesten az egyenjogúság, hiszen Szerbia még nem hozta meg az egyenjogúságról szóló törvényt, mégis a többi tranzíciós országokhoz viszonyítva itt a nőknek sikerült megőrizniük szerzett jogaikat. Spomenka Lazic elmondta, a Szer- - Ez egy nagyon jó alapötlet volt ah­­gal, ami azt jelenti, hogy rendelkezünk bi ai Európai Mozgalom kezdeménye­zésére készült egy felmérés a Blic napi­lapban, melynek során a polgárok arról szavaztak, kik lehetnének a női kor­mány tagjai. Az akkor huszonkét aktu­ális minisztérium számára nyolc-nyolc jelöltre lehetett szavazni. Az összesen több mint 160 jelöltre mintegy 30 ezer szavazat érkezett­­hoz, hogy az akkor kiválasztott minisz­ter asszonyok egy civil szervezetet ala­pítsanak, akik aztán majd foglalkoznak az aktuális témákkal is, és közös erővel lépnek fel. A női kormány havonta két­szer ül össze. Vannak olyan akcióink, amelyeket folyamatosan végzünk, és vannak bizonyos projektumok, amelye­ket a Nemzeti Beruházási Terv is táma­bizonyos hatással, hatalommal. Sonja Licht arra adott választ a nagyszámú, nem csak női közönség előtt, miért fontos Európa a nemi egyenjogúság szempontjából.­­ Úgy gondolom, hogy az európai integrációról Szabadkán kevésbé fontos beszélni, mint az ország más részein, hi­szen Szabadka a határ az Európai Unió felé. Biztos vagyok benne, hogy kapa­citásunk, erőnk és akaratunk is van ahhoz, hogy ez a határ ne maradjon itt meg, hanem mi is részesei legyünk az európai integrációnak. Én nem tudok tökéletesen megálmodott társadalom­ról, de nem tudok tökéletes integráci­óról sem. De nincs jobb az európainál - mondta Licht. Folytatása az 5. oldalon Még mindig nem rendelkezünk nemi egyenjogúságról szóló törvénnyel Molnár Edvárd Beszerezhetőek a feladatgyűjtemények Magyar nyelven is leszállították a füzeteket Tegnap leszállították Újvidékre a középiskolai felvételi feladatgyűjteményeket matematikából és anyanyelvből is, legalábbis a nemzeti kisebbségek nyelvén. Jasna Briza, a Prosvetni pregled újvidéki kirendeltségének munkatársa szerint egyidejűleg Újvidékre érkezett a szerb nyelvű matematikai feladatgyűjtemény is, ám a szerb nyelvű anyanyelvi gyűjtemény érkezését csak mára várják. Ez azt jelenti, hogy az újvidéki kirendeltségben egyénileg is megvásárolhatóak a kiadványok, és azt is, hogy mától postázzák a vajdasági iskolákba a megrendelt mennyiséget. Egyébként Zoran Loncar köztársasági oktatásügyi miniszter bejelentése szerint a feladatgyűjtemények már szerdán megjelentek. A kiadványt kb. tíz százalékban módosították a tavalyihoz képest. Az anyanyelvi gyűjtemény 450, a matematikai 350 feladatot tartalmaz, és ugyanúgy valamennyi megoldást is. A komplett 340 dinárba kerül, pontosabban az anyanyelvi 210, a matematikai gyűjtemény pedig 130 dinár. ■ m Molnár Edvárd TÉMÁINK ■ Hyde Park a hálón A YouTube honlapra a szer­biai diákok is töltögetik fel mobilfelvételeiket (15. oldal) ■ Tűz a kazánházban Kényszerszüneten a topo­lyai Csáki Lajos iskola tanu­lói (8. oldal) ■ Hideg napok, magasabb számlák A szabadkai Távfűtő Mű­vekre többen is panasz­kodtak, mivel az elmúlt hónapokban jelentősen nagyobb számlát küld­tek ki nekik, mint azelőtt. Sokan nem értik az okát a megnövekedett, eseten­ként megduplázódott ösz­­szegnek. A napokban meg­kereste szerkesztőségünket egy polgár is, aki hasonló jelenségre panaszkodott, s megkért, járjunk utána, mi az oka a magas fűtésköltsé­geknek. (7. oldal) ■ Nap utca: Nincs kegyelem és a Tabló Három alkotás a 39. Magyar Filmszemléről (15. oldal) I Javul Jocic állapota Tomica Milosavljevic szerint a belügyminiszter felépülé­se jól halad (4. oldal) ■ Visszahelyezték a börtönigazgatót Az Igazságügyi Minisztérium elfogadta Goran Bukicnak, a szabadkai kerületi börtön igazgatójának fellebbezését, és megsemmisítette koráb­ban hozott döntését, misze­rint felmentik Goran Bukicot funkciója alól (7. oldal) Jövünk, EU, de... • A polgárok 45-50 százaléka teljes mértékben támogatja az uniós csatlakozást A szerbiai polgárok 75 százaléka így vagy úgy, de támogatja az ország európai uniós integrációját - derült ki a Strategic Mar­keting közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb felméréséből, melyről tegnapi számunkban már írtunk. De vajon ez a 75 száza­lékos támogatottság mennyire stabil? Mennyire vannak tisztában Szerbia polgárai az uniós tagságból származó kötelezettségekkel? Egyáltalán: mennyire ismerik az Európai Unió működését? A minap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás a Szerbiai Európai Moz­galom megrendelésére készült. Az európai integrációért küzdő tekintélyes civil szervezet főtitkárát, Maja Bobicot kérdeztük a felmérés tanulságairól. - A legjelentősebb felismerés számunkra az, hogy a polgárok maguk is úgy értékelik, nem kellően informáltak az uniós csatlakozás kérdésében. A megkérde­zettek 52 százaléka nyilatkozott így, és mindössze 13 százalékuk mondta azt, hogy kellő mértékben tájékozott az EU-t illetően. Az összes többi megkérdezett egyálta­lán nem tartja magát tájékozottnak. Ugyanakkor igen magas azok százalékaránya (64-65 százalék), akik fontosnak tartják, hogy kellő információt kapjanak az integ­rációval kapcsolatban - mondta Maja Bobic. Folytatása a 4. oldalon

Next