Magyar Szó, 2016. december (73. évfolyam, 281-306. szám)

2016-12-01 / 281. szám

Újvidék, 2016. december 1., csütörtök Erős anyaország­­ a világforgatag közepén Orbán Viktor: Szerbia, Macedónia és Montenegró EU-csatlakozása magyar nemzeti és összeurópai érdeknek számít - Eddig 920 ezer új magyar állampolgárságot hagytak jóvá ­ Virág Árpád gy világforgatag közepén helyezkedünk el, azokban az időkben, amikor az egész világ átrendeződését éli - fogalmazott a Magyar Diaszpóra Tanács VI., éves konferenciáján a budai Várkert Bazárban megtartott tanácskozáson tartott nyitóelőadásán Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Mint magyarázta, Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból, az amerikai elnökválasztás sokak által nem várt kimenetele is jele annak az átrendeződésnek, amelytől poli­tikai és szellemi értelemben is jót várhatunk, az elnyomás, a másként gondolkodókat megbélyegző hozzáállás végét. Remé­nyét fejezte ki, hogy „a demokrácia exportjának” a politiká­ja is véget ért, mellyel összhangban kulturális különbségeket és gyökereket figyelembe nem véve kísérelték meg a nyugati társadalmak mindenütt érvényesíteni saját társadalmi beren­­dezkedési modelljüket. A diaszpóratanácsot Orbán a magyar nemzet helyzetének évről évre történő elemzési helyeként éli meg. Elmondása szerint erre elsősorban azért van szükség, mert világnemzetnek számít a magyar, ennek következtében nem árt folyamatosan figyelemmel kísérni azt, hol tartunk, s mi az, amit a siker érdekében megte­hetünk. Fel kell tenni azt a kérdést is, tette hozzá, hogyan lehet a hazát megerősíteni és megvédeni olyan körülmények köze­pette, melyben az anyaország és a közép-európai térség mindig is útvonalak metszőpontját jelentette - legyen szó kereskedelmi vagy hadi útvonalakról - fejtette ki Orbán. Folytatása a 3. oldalon Oros András Orbán Viktor: Nem árt folyamatosan figyelemmel kísérni azt, hol tartunk, s mi az, amit a siker érdekében megtehetünk w­ww.magyarszo.rs KÖZÉLETI NAPILAP LXXIII. évf., 281. (23 669.) szám ■ Ára 50 dinár TARKA VILÁG Az„őrület olvasókönyve" az Újvidéki Színházban Hulladék átrakodó Topolyán 14. oldal ASZTALITENISZ Nagy Némedi Brémában izmosodik 17. oldal Épül az élményfürdő Folyamatosan megvalósuló beruházások Bácskossuthfalván Új medence épül a Rekreációs Központban. A most megépült út a szőlőskerteknél egy jövőbeli „borkörút” részét képezi. Megújult a régi óvoda épülete, és hamarosan szigetelik az iskola egy szárnyát. Folyamatosan fejlesztik a művelődési házat. Lakatos János Tegnap Bácskossuthfalván tett látogatást Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere és Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség topolyai közsé­gi szervezetének elnöke. A vendégeket Seffer Atti­la, a bácskossuthfalvi helyi közösség tanácsának elnöke, Fazekas Róbert tanácselnök-helyettes és a tanács tagjai kalauzolták körbe a faluban folyó beru­házások megtekintésénél. A vendégek megnézték a Rekreációs Központban (Reki) épülő új élményme­dencét, a szőlőskerteknél épült új utat, a régi óvoda felújított épületét és a művelődési ház nyílászáróinak cseréjét. A bácskossuthfalvi helyi közösség VMSZ-es veze­tése rendkívül jól dolgozott az elmúlt időszakban - fogalmazott Fremond Árpád, a Bácskossuthfalván látottak kapcsán. - A munka nem lankadt a választások után sem, látszik, hogy továbbra is teljes erőbedobással dolgoznak a projektumok megvalósításán. Ma jelentős beruházásokat láthattunk, legfontosabb a Rekreációs Központ fejlesztése. Ez a beruházás már nagyon kellett a bácskossuthfalviaknak - nyilatkozta Fremond, aki szerint teljes mértékben megérte eszközöket fektetni a Rekibe, mert folyamatosan fejlődik. Folytatása a 14. oldalon Az épülő élménymedence a Rekiben Holnap ajándék! Holnapi számunkban jelenik meg falinaptárunk. Ha megveszi a Magyar Szót, a falinaptárt ingyen megkapja. Megéri! Nemzetközi elismerés a Bolyai diákjának Szögi Roland Oláh György-díjat kapott Közút, vasút, kikötő Pintér Attila: Magyarország érdekelt a Fruska gora-i közúti folyosó finanszírozásában - 6. oldal KÉZILABDA-NO­­EB Esélyesek listája a magyarok nélkül 16. oldal : A Szent Miklós Szentkirály 1,5 literes, szénsavas és szénsavmentes ásványvíz­­SZELVÉNY ! 10% ÁRENGEDMÉNY SI Az Univerexport, a Trgopromet, az Europapromet 2000 és a Valor kereskedésekben . A szelvény 2016. XII. 1-jétől 6-áig realizálható­­ és korlátlan mennyiségre vonatkozik. J € 123,1148 Din­l Hőmérséklet -6°C/9°C 8. oldal

Next