Magyar Szó, 2019. március (76. évfolyam, 48-73. szám)

2019-03-01 / 48. szám

GYÓGYKALAUZ Bölcsességfogak - Ki kell-e húzni őket? Folytatódik a kataszteri sztrájk A cégvezetés felmondásokkal fenyegetőzik, a polgárok dühösek 5. oldal www.magyarszo.rs Újvidék, 2019. március L, péntek KÖZÉLETI NAPILAP LXXVI. évf., 48. (24 347.) szám ■ Ára 40 dinár Selfness Szerbiában is Fejlődik a gyógy- és ökoturizmus Ürögön Projektindító konferenciát tartottak tegnap Mórahalmon az Interreg-IPA CBC Magyar­­ország-Szerbia határon átíve­lő program keretében. A Natural Selfness elnevezésű pályázat fő kezdeményezője Ürög önkormányzata, a tele­pülésen ugyanis egészség- és ökoturisztikai központot létesítenek.­­ Olyan attrakciót hoznak létre Ürögön, ami a gyógy­­turizmusra és a természeti környezetre épít. A komple­xum bungalókból, gyógyhely­ből, kültéri amfiteátrumból és étkezőből áll majd. Ennek kialakításához adja a szaktu­dását Mórahalom, amelynek a gyógyturizmus terén már jelentős a tapasztalata: fürdő­jének évente félmillió látoga­tója van, az önkormányzat ökoturisztikai kínálatában pedig jelentős a bivalyrezer­vátum és a különböző túrák. NYERJEN A KÖNYVNAPTÁRRAL! Márciusban öt szelvény lesz Szelvényünk a 8. oldalon Turisztikai szakemberként úgy gondolom, kár lenne nem kihasználni a helység adott­ságait. A program keretében többször ellátogatnak hozzánk az ürögiek tapasztalatszerzés céljából, a jelenlegi konferen­cia tematikája pedig mindkét turisztikai ágat felöleli. Tanul­mányok is készülnek majd ezeken a szakterületeken. Ezzel együtt a mórahalmiak is tanulhatnak az ürögi tapaszta­latokból - mondta a projekt­indítón Stampf Mariann, a Móra-Tourist Nonprofit Kft. ügyvezetője, majd hozzátet­te, hogy az ürögi beruházás engedélyeztetése már folya­matban van, a közös munka is hamarosan megkezdődik, és további találkozókat is szer­veznek majd. folytatása a 6. oldalon Gergely Árpád Mórahalom adja a szaktudást az ürögi egészség- és ökoturisztikai központ kialakítására Trump és Kim az ebédet sem kérte • Kudarcba fulladt a hanoi csúcstalálkozó - Maradnak az atomfegyverek és a szankciók Szabó József Nem kell elsietni a megállapodást. Ezzel a hozzáállással tárgyalt Ha­noiban az amerikai elnök az észak­koreai vezetővel. Donald Trump számítása bejött, így tegnap, a megbeszélések után, kénytelen volt bejelenteni: nincs egyezség Kim Dzsong Unnal. A kudarc elle­nére a jövőben is tárgyalna Észak- Korea vitatott atomarzenáljának megsemmisítéséről. Az amerikai szankciók addig is maradnak. Sokan előrelépést, konkrét eredmé­nyeket vártak Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető második csúcstalálkozójától, amelyre bő nyolc hónappal később került sor a tavaly Szingapúrban megtar­tott első tárgyalásuk után. Ezúttal a viet­námi fővárosban alkudoztak, ám a szer­dán kezdődött megbeszéléseik tegnap eredménytelenül értek véget. Trump és Kim az első napon négy­­szemközt is beszélt Hanoiban, ám tegnap kisebb küldöttség tagjaként is egyeztettek. Alighanem csekély ered­ménnyel, hiszen mindketten a terve­zettnél jóval korábban távoztak a szál­lodából, ahol tárgyaltak. Folytatása a 2. oldalon AP/Beta Trump dolgavégezetlenül szállt be az elnöki gépbe Tíz évre ítélték a gunarasi Cs. Csanádot Emberölés miatt jeg­­den meggyilkolta barát- hogy „visszacsinálja” a erősen tíz év börtönbűn- nőjét, a csantavéri K. történteket, tetéssel sújtotta a Szegedi Blankát. A ma harminc- Döntésével a táblabl­­ítélőtábla tegnap a szerb- egy éves gunarasi vádlott jóság helybenhagyta a magyar kettős állampol- beismerte tettét, és az utol- Szegedi Törvényszék első­­gárságú Cs. Csanádot, aki jó szó jogán azt mondta, fokú ítéletét, tavaly újév napján Szeged bármit megtenne azért. Bővebben a 3. oldalon MTI A ma harmincegy éves Cs.Csanád letartóztatása után SEVERTRANS Kirúgták mindkét szakszervezeti vezetőt Új szennyvízgyűjtő állomás épül Újvidéken 10. oldal Díjkiosztó és borkóstoló A legjobb bánáti borversenyre 119 minta érkezett 6. oldal 13. oldal Az ausztrál fenegyerek kiütötte Nadalt 6. oldal A minőségi ivóvízellátásért Hazai és külföldi szakemberek tartanak konferenciát Szabadkán 9. oldal Segítség a segítőknek Támogatás Kishegyes község karitatív munkát végző szervezeteinek 12. oldal

Next