Magyar Tőkepiac, 2007. október (12. évfolyam, 188-208. szám)

2007-10-01 / 188. szám

Ára: 168 Ft www. magyartokepiac. hu 2007. október 1., hétfő HUNGARIAN CAPITAL MARKET XII. évfolyam 188. szám Országos pénzpiaci napilap • A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által hivatalos közzétételek megjelentetésére elismert lap • Főszerkesztő: Dr. Pacsi Zoltán BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE A hét utolsó kereskedési napját meggyőző pluszban fe­jezte be a BUX. A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe egész nap csütörtöki záróértéke felett járt: a 28 413 pon­tos záróérték is 0,7 százalékos többletet rejtett magában. A Mol árfolyama 29 000 forinton is forgott, ám a nap végi 28 500 forintos záróár már csak 1,2 százalékkal haladta meg az egy nappal korábbi értéket. Nem érte be azonban ennyivel a Richter, melynek kurzusa a Raiffeisen felminősítésének köszönhetően 1,8 százalékkal 37 605 forint­ra emelkedett. A Magyar Telekom csendes kereskedésben 0,5 százalékkal 980 forintra erősödött. Hiába kötöttek csaknem 14 milliárd forint értékben üzleteket pénteken az OTP piacán, végül az eladói oldal kerekedett felül, így a kurzus 0,2 százalékkal 9555 forintra gyengült. 2007 szeptember 28-án [MSI 1 1250,92 +6,88 Ft 12007.09. 28 18.00 [REUTERS, LONDON) IIH'íül'l'ini 176.44 -0,22 FI ! 2007 09.28 18:00 [REUTERS. LONDONI A TARTALOMBÓL 2 GKI: lomha a gazdaság A konjunktúrakutató intézet szerint a hazai ipar folytatja menetelését, viszont az agrárium, a kiskereskedelem és az építési szektor teljesítménye komoly ag­godalomra adhat okot. Folytatódó eladósodás A folyó fizetési mérleg 1,7 milliárd eurós mínusszal zár­ta a második negyedévet, ez alig haladja meg az egy évvel ezelőtt mért szintet - jelentette az MNB. Fogytán Almunia türelme Távolba vész az eurózóna A Fitch Ratings éves jelenté­sében valamennyi kelet-eu­rópai ország csatlakozási céldátu­mát későbbre tolták, nálunk 2014- re teszik az átállás időpontját. Az Európai Unió pénzügyi biztosa elvárja az amerikai kormányzattól, hogy szavak he­lyett már tegyen is valamit a dol­lár megerősítése érdekében. Jó pont a Richternek A Raiffeisen Bank elemzői szerint kiválóak a gyógy­szeripari cég kilátásai, ezért - szemben az Égisszel - részvé­nyeit vételre javasolják. Legalizálták a lopott árut Jogerősen felmentette a né­met bíróság az eBay aukciós portálon lopott árut vásárló inter­netezőt, mert az indoklás szerint „nem ismertette a normál ár töre­dékéért kínált cikk eredetét”. Társasági közzétételek 5 Változik az Inter-Európa Bank Zrt. Befektetési Szolgáltatások kondíciós listája 5 A Linamar Hungary Nyrt. tájékoztatása bennfentes személyek részvénytulajdonának változásáról 5 A K&H Bank Nyrt. tájékoztatása az érvénytelenített részvények vételárának megfizetéséről 5 A K&H Bank Nyrt. Füzesabonyban új fióktelepet nyit 5 Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. tájékoztatása személyi változásról 2 3 3 4­8 Náv/dátum Érték Változás BtiX-záróérték 2841312 ^1H27 +0,69% BUMIX _ 3642,96 +11,11 *0,31% RAX 2128,44 +16,53 +0,78% CETOP20 3290,29 +0,48 *0,01% DWIX (0709.27) 7,39% ~0,01% MAX Composite 336,9869 +0,3348 MAIT 342,5680+ +0,4069 RMAX 333,5718 +0,0552­7 MAX 333,5718 +0,0643 2007. szeptember 28-án Budapesti Értéktőzsde Zrt. BÉT PIACI TŐKEÉRTÉK ~ 22 165 359 520 E Ft­ Azonnali piac forgalom 41 777 602 E Ft Részvénypiaci forgalom 41 595 222 E Ft Azonnali gabonapiac ____ 10 kontraktus Határidős részvény- és pénzpiac forgalom 34 131 kontraktus Nyitott kötésállomány______798 994 kontraktus Határidős gabonapiac forgalom 108 kontraktus Nyitott kötésállomány 1 520 kontraktus Határidős aranypiac forgalom Nyitott kötésállomány_________________­Opciós részvény- és pénzpiac forgalom Nyitott kötésállomány 111 950 kontraktus Opciós gabonapiac forgalom Nyitott kötésállomány 140 kontraktus Veres leadta a táskáját A jövő évi költségvetési törvény tervezetét hamarosan ízekre szedhetik a parlamenti bizottságok BMW: íj fejek, új szelek A bajor autógyártó új vezetése költségcsökkentési programot hirdetett, hogy dinamikusan növelni tudja üzemi nyereségét Perek a Bloomberg ellen A New York-i polgármester hírügynökségénél lefokozás és fizetéscsökkentés volt a terhes kolléganők „jutalma" . ro OXT­iO­­N 7 C/5 T Két Mol-részvényest már meg tudott győzni az OMV MTP-ÖSSZEÁLLÍTÁS Az intézményi befektetők és a kis­részvényesek az OMV mögé sora­kozhatnak föl, támogatva az osztrák céget a Mal átvételében - tudta meg a Wall Street Journal amerikai lap. „Van értelme az ajánlatnak, a közös cég ugyanis hatékonyabban veheti fel a harcot a Kelet-Európára pályá­zó orosz energiaipari óriásokkal, és erősebb tárgyalási pozíciókat vívhat ki magának az olyan nyersolaj- és földgáz-forgalmazókkal szemben, mint a Gazprom” - mondta Mark Mobius, a Malban korábbi hírek sze­rint 2 százalék körüli részesedéssel bíró Templeton Asset Management elnöke. A Reuters értesülései szerint egy másik amerikai kistulajdonos, a Fidelity is támogatásáról biztosí­totta az OMV-t. A Mal, mondván, sosem nyiatkozik a részvényesek nézeteiről, most sem kommentálta a lapnak a hírt, az OMV azonban üdvözölte Möbius nyilatkozatát, és közölte, bízik benne, hogy a követ­kező napokban még több intézmé­nyi befektetőt sikerül maga mellé ál­lítania, akik gyakorolhatnak akkora nyomást a Mal vezetőségére, hogy az végre hajlandó legyen tárgyaló­­asztalhoz ülni az osztrák céggel. Az osztrákok múlt kedden je­lentették be, hogy tulajdonrészük a Mólban már 20 százalék fölé ugrott, és készek megvásárolni a cég maradék részvényeit 32 ezer forintos árfolyamon, amint elhá­rulnak azok az akadályok, amelyek meggátolják a szavazati jogok révén történő irányításszerzést a Molban. Ezekből azonban akad bőven. A magyar cég alapszabálya ugyanis tiltja, hogy bármelyik részvényese 10 százalékot meghaladó szavazati jogot szerezzen, függetlenül attól, hogy mekkora is a tulajdoni hánya­da. Az átvételről hallani sem akaró Mol-vezetés pedig az elmúlt hóna­pokban különböző technikákkal 40 százaléknyi szavazati jogot szerzett magának. Tovább nehezítheti az OMV dol­gát, ha a magyar Országgyűlés elfo­gadja a „lex Mól” néven emlegetett törvényjavaslatot, amely alapján a tőzsdei cégek vezetői bizonyos esetekben a közgyűlés összehívása nélkül is dönthetnének, és megaka­dályozhatják a cég felvásárlását. A Die Presse osztrák lap szerint a ter­vezetet már ma elfogadhatja az Or­szággyűlés, és nyolc nap múlva ha­tályba is léphet. A képviselők pedig valószínűleg - Szanyi Tibor kivéte­lével - mind rábólintanak majd a törvényjavaslatra. Az Európai Unió sem sokat tehet a jogszabály ellen, Magyarországot az elfogadott tör­vény megváltoztatására csak hosz­­szú procedúrával lehetne rákény­szeríteni, mire ez megtörténhet, az OMV-Mol affér valószínűleg már régen véget ér. Bírságfronton 25:1-re vezet az OMV A hatóságok is kiemelten kezelik a két olajcég csatáját. Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke például megígérte, a felügyelet 48 órán belül kivizsgálja, nem sértette-e meg az OMV múlt keddi szándéknyilatkozatával a tőkepiaci törvényeket. A felügyelet pedánsan be is tartotta a határidőt, pénteken tiltott piacbefolyásolás miatt 25 millió forintra bírságolta az OMV-t. A PSZÁF szerint az OMV szándéknyilatkozata félrevezethette a részvényeseket. A részvényenkénti 32 ezer forintos vételi ajánlatot ugyanis az OMV csak akkor tette volna meg, ha befolyásoló részesedést szerezhet a Molban, hiszen enélkül nem sok teteje lenne a bevásárlásnak. Azokat a lépéseket - a 10 százalékos szavazati korlát eltörlését és a Mol-vezetés által kontrollált részvények bevo­nását­­ azonban nem részletezte, amelyek az ajánlat megtételéhez szükségesek, így a részvényesek nem hozhattak megalapozott döntéseket befektetéseikről. A felügyelet emellett azt is kifogásolta, hogy az ajánlattételi szándék időben nem volt behatárolható. A PSZÁF szerint a piacbefolyásolást bizonyítják a múlt hét keddi tőzsdei események is. A Molt még nyitás előtt felfüggesztették, csak délután fél egykor indult újra a kereskedése, amit 15 százalékos árfolyam-emelkedés miatt azonnal fel is kellett függeszteni. A felügyelet döntésével a pénzügyminiszter is egyetért. „Nem fogadható az el, ha bárki, bármely piaci szereplő félreérthető ajánlattal befolyásolja a piacot. Az ajánlattételnek a tőkepiaci szereplők esetében törvényben rögzített formája és feltétele van, ezt mindenki­nek be kell tartani” - közölte Veres János pénzügyminiszter. A Mal sem úszta meg egyébként a PSZÁF-bírságot. A felügyelet június végén piacfelügyeleti eljárást indított, hogy kivizsgálja az OMV első felvásárlási kísérlete óta született sajátrészvény-vásárlási és kölcsönadási ügyleteket. A vizsgálatot három hónap alatt sem tudták lezárni, mert a Mal nem adta le határidőre a PSZÁF által kért dokumentumokat, így az eljárás akadályozásáért szeptem­ber közepén 1 millió forintos büntetést kapott. „Magyar leckét” adott a PSZÁF az OMV-nek Az OMV felháborodott, és minden jogi eszközt megragad a megalapozatlannak tartott PSZÁF-bírság visszavonatására. Az osztrákok ellen „gyorsított eljárást” folytattak le, öt és fél órát hagyva arra, hogy pontosan kifejtse álláspontját. A cég szóvivője érzékeltette: nem tekinthető európai módszernek az, hogy a szerdán 11 órakor magyar nyelven (!) Bécsbe átfaxolt vádpontokra a 16.30 perces határidőre kimerítő választ adjanak a PSZÁF-nak. Mivel a jogászok számára lehetetlenség volt ilyen rövid idő alatt lefordíttatni a magyar nyelvű iratot, illetve az ügy komolyságának megfelelő módon konzultálni az OMV-vel, 16.30-kor kapcsolatba léptek a PSZÁF-fel, és egyfelől kérték az időkorlát kiterjesztését, másfelől utaltak a másik fél meghall­gatására vonatkozó alapvető jogra - közölte a szóvivő. Hiába: a jogászok másnap megkapták a PSZÁF döntését, amellyel elutasította a határidő kitolását, a 100 ezer eurós OMV-bírság kíséretében. Csőbe húzta a PSZÁF az OMV-t - állítják Bécsben, miután a pénzügyi felügyelet öt és fél órát adott az osztrákoknak arra, hogy a magyarul megfogalmazott vádakra érdemben reagálhasson

Next