Magyar Ujság, 1871. március (5. évfolyam, 49-74. szám)

1871-03-01 / 49. szám

végre lemondjanak talán nemzetiségük­ről is és ne ismerjenek magasabb czélt, mint az össz­államot, a birodalmat, az együvétartozást stb. mikép ezt a valódi osztrák politika igényli, hiában erősza­kolják a kezükben levő hatalommal az osztrák s magyar államférfiak. Elismerjük hogy nagy hatalom van két ily kormány kezében, kivált most midőn Magyarországon a megyei élet meg van törve , hiszen övék a törvény­hozási többség, övék a hivatalnoki sere­gek 20—40 ezrei. De mindez kevés arra, hogy ama szépen kikanyarított területen, melyet az osztrák politika egyszerűn Ausztriának nevezett s annak fog ne­vezni mindaddig mig létezik, hogy e területen egy uj egységes államot és nemzetet létesitsenek, mely a sok közös viszony miatt folytonos közös értekezé­sekre utaltatván végre elfogadná közös, nyelvül a német nyelvet. Nem csoda tehát ha ily politikai irány­zat mellett azon ferde helyzetbe jutott a magyar kormány, miszerint elmondhat­juk : mindaz mire törekedett, nagyrészt meghiúsult, mert természet szerint le­­hetlenség s mindaz a­mit tett, mellőzvén az ország jól felfogott érdekeit, ennek csak terhére válik. Mutatják ezt az eddig hozott törvények, melyekben úgyszólván mindazt feladjuk, mit egy magyar nemzeti kormánytól nem vártunk s vajmi csekély részben csak azt mit vártunk. Nem csoda ha az ily ferde politikai irányzat oda vezeti a közvéleményt, hol az, mikép a pénzü­gyér mondta, elítéli magát a parlamentarismust is. Elítéli, mert ez csak kérni, csak parancsolni tud, de adni, segélyt nyújtani nem tud csak Bécsnek és az osztrák politikának. Ezen eredménytelenségekért és hamis eredményekért azonban igaztalanul vá­dolja a pénzügyér az ellenzéket. Hiszen ez, legjobb szándéka mellett sem gátol­hatja meg a kormányt, hogy ez gőzerővel keresztül ne hajtsa „mindkét ház“ előtt azon törvényjavaslatokat, melyeket jó­nak lát. A jobboldal most egy-egy év alatt sokkal több törvényt alkotott vagy is megszavazott, mint ezelőtt évtizedenként. A minisztérium tevékenységét fájdalom csak igen csekély mérvben korlátolhatja ezekben az ellenzék. S ha a pénzügyér még­is felkiált, hogy az ellenzék a kor­mányt kényszeríti, hogy egyik kezével folyvást csak a törvényt védje s a kor­mány ezért nem építhet, nem fej­leszthet azon alapon, me­ly a törvényék vádja téves, mert itt nem csupán az ellenzékkel, itt a valódi közvéleménynyel s némely részben a való­di lehetlenségekkel van baja. A magyar hadsereget például az egész magyar nemzet s ennek jól felfogott ér­deke önállólag akarja s ha a miniszter úr arra hivatkozik, hogy e­z­t a törvény nem akarja, hogy­ a törvény a közöst akarja és a miniszter úr fájlalja, hogy ezen törvényt oly nehéz fentartania, csalatkozik midőn ezért csu­pán az ellenzéket vádolja, mert maga a nemzet közszelleme, közérdeke az, mely ellen a minisztériumnak egyik kezével mindig küzdenie kell, hogy a másik kezével­ tovább építhessen azon alapon, mely a tör­vényér­t,­i. az új közösügyes törvényeket, mely törvények valósulását viszont a nemzet közszelleme nem akarj­a. Ily ferde helyzetben van a magyar kormány a­mennyiben az egységesités politikáját magáévá tette s befolyását Ausztria irányában érvényre emelte, Ausztria népei közszelleme s jól felfo­gott érdeke ellen. Ausztria népei, kivévén a németeket, kik az egység szine alatt uralmat gya­­korolhatnak a más nemzetiségek fe­lett, soha sem akarták kevesebbé az egységet, a közösséget, soha sem támo­gatták kevesebbé az osztrák minisztériu­mot és osztrák kabinetpolitikát mint most. Az osztrák kormány, mely Ausztriá­ban a kabinet­politikát népszerűvé tenni hivatott, mindannyiszor válságot szen­vedett s megbukott, a­hányszor a tettle­­ges öszpontosítást leplezetlenül kimond­ta, vagy munkába vette. De megbukott az is, a­mely a decentralisatiót kilátásba, ígéretbe tette. Ausztriában az osztrák kormány nem parlamentáris kormány, a reichsrath kényszer s nem népképvise­leti testület. Ezekkel solidaritásba lépni tehát nem más mint a népek többségé-­ vel szembe szállani. Most már a reichs­rath mindkét háza szembe szállott az uj kormánynyal. Csupán fele időre szállí­tották alá a kért indemnityt, hogy lát­hassák, mit akar az uj kormány s telje­sen megvonhassák tőle támogatásukat, ha nem azt akarja amit ők. Ausztria kormánya, parlamentje s né­pei e szerint oly feszült viszonyban van­nak egymással, miszerint bármelyikbe tartson a magyar kormány, azonnal fer­de s ellentétes viszonyba lép a többek­kel. Már csupán eme kellemetlenségek ki­kerülése végett is óvakodnia kellett volna tehát a magyar kormánynak attól, hogy a reichstathtal­s delegatióval , mint az összes Ausztria népeit képviselő testülettel, lépjen szerződésekre, közös viszonyokba, vagy attól hogy az ottani kormány egységesítési politikáját be­­végzett ténynek tekintse már négy év előtt, holott az soha sem volt közelebb a teljes bukáshoz mint azóta. De nincs is joga, nincs illetékessége a magyar kor­mánynak, hogy Ausztria kormányával közös viszonyokat, közös politikai tö­rekvéseket űzzön-fűzzön, mert ez is el­lenkezik Magyarország közszellemével s jól felfogott érdekeivel. Eme ferde helyzet előidézésének pe­dig legkevesebbé oka az ellenzék, mely a kormányt s törvényhozást mindig tá­vol akarta tartani az ily bonyodal­maktól. Ha végre ily utakon oda jut a kor­mány, hogy egyik kezével M­agyarorszá­gon, másik kezével Ausztriában kell azon alap fentartásán dolgoznia, mely a közösügyes törvényeké, ő lássa s felel­jen érette, ha egy keze sem marad arra, hogy Magyarország köz kivánatainak s jól felfogott érdekeinek jó szolgálatokat tehessen. Kubínyi Lajos. / fog rajta.* * # A darab meséje ez. Van egy ország, mely történelmének egyik végzetteljes perczében egy bizonyos kabinetnek védszárnya alá helyezte magát. E kabinet szá­zadokon keresztül mindent elkövetett, hogy e szép országot mint ilyet elenyésztesse Európa térképéről s egy régi birodalomba olvassza. A nemzet századokon át ellentállott ármányok­nak, fegyvernek, bitófának, tűrt, szenvedett, de megtörhetlenül ragaszkodott ősi jogaihoz. Végre alakul egy párt magából a nemzet kebeléből, mely ama kabinetnek szolgálatába lép, felajánlva neki tehetségét, befolyását a végett, hogy a nemzetet önkéntes lemondásra bírja. Magával a nemzettel pedig azt sikerül elhitetnie, miszerint csakis azért lépett az al­kudozások terére, hogy régi jogait újból ér­vényre juttassa. A nemzet hisz e csábszavaknak, és a le­mondási okmány aláiratik. Rövid idő múlva a nemzet kinyitja szemeit, látja hogy megbízottjai épen ellenkezőjét te­vék annak a mit neki ígértek. Feljajdul: hol van az én önállóságom, hol az azt védő sere­gem ? Meglesz minden — jön a felelet — íme itt a törvény, felállítunk most egy hatalmas hon­védsereget, olyan szépet, mint a minőd volt hajdanában. A jámbor nemzet újból hitt, és az a műkö­dő párt csakugyan kénytelen volt valami sereg­­félét felállítani, de hogy ártalmassá ne válh­assék, a kabinet kettőt kötött ki azzal az alkudozó párttal, 1-ször, hogy e sereg csak kiegészítő részét képezze a birodalmi hadseregnek, 2-szor, hogy mint ilyen is soha se legyen fölszerelve akként, hogy magában önállólag is működhessék. Az alkudozó párt erre is vállalkozott. S most tehát a volt a feladás : meggyőzni a nem­zetet arról, miszerint a honvédsereget tökéle­tesen fölszerelni nem csak szükségtelen, de egyenesen veszélyes dolog volna a­­ hazára nézve. Az ember azt hitte volna, hogy ilyen ab­­surdumok bebizonyítására még­sem fog akadni senki. S íme, Shakespeare meglépés, akadt akárhány! Négy napig egymásután folytak a demon­­strációk, s a páholyokban ülők lelkesen tapsol­tak rá, s most az egész országnak meg kell arról győződve lennie, hogy csakis azon nem­zet jövendője van kellőleg biztosítva, a mely­nek védserege a védelemnek főkellékeit nél­külözi ! A ki erről nincs meggyőződve, az vagy bolond, vagy honáruló. Ugyebár hogy új és merész eszme ? Es ist eine neue Geschichte, Jedoch der Wahrheit treu, Und wem sie grad passirt Dem bricht das Herz dabei. Ich Andrássy ! mily szomorú drámákat írsz te a nemzet könyvébe! Majd meglátod, hogy véres tragédia lesz belőle. Ezt megjósolja neked Talián Náczi, Országgyűlés. A. képviselőházi 297. ülése február 28-án d. e. 16 órak­or. Elnök : S­o­m­s­s­i­c­h Pál. Az elnökséghez érkezett kérvények bemu­ MAGYAR ÚJSÁG 1871. MÁRCZIUS 1. _______________________________________a— Giardi­netto. Két érdekes komédiát hallgattam végig ez utolsó napokban. Az egyik a „Nők az alkotmány­ban“ írta Tóth Kálmán, előadták múlt szom­baton a nemzeti színházban. A másik a„ Férfiak az álalkot­mányban“ vagyis „H­onvédsereg ágyú nélkül“, írta gr. Andrássy Gyula, előadták négy egymásután következő napon az országház termében. Az elsőn igen sokat s szívből nevettem. Az utóbbin még sokkal több nevetnivaló volna, ha a szív oly nagyon nem vérezne. Mennyi keserű humor van abban az An­­tássy féle darabban! Még az utó­kor is sírni latása után magánkérvényeket következő képvi­selők mutatnak be : Deák Ferencz a pesti önkénytes tűzoltóság kérvényét mutatja be, melyben 13.500 frt évi segélyt kérnek. Kautz Gyula a győri kereskedőtestület kérvényét mutatja be, melyben Wahrmann határozati javaslatához való csatlakozásukat jelentik ki. Kiss János Szathmár városa 346 polgárá­nak négy rendbeli kérvényét, Francziaország tervezett feldarabolása ellen. Továbbá ugyane tárgyban Kiskun egyház 120 polgárának kér­vényét. Borbea Zs. hasonló kérvényeket nyújt be Ribicza, Riska, Baldovin, Ribicsora, Ujbalesti, Valedmare, Riskulicza, Bulzesti, Tomnasek, Grohot, Ceben és Kőrös-Bánya számos lakosai részéről. II. Szathmáry Károly Somogymegye kará­­di egyház kerülete kath. néptanítóinak magán kérvényét. Holt­y Ignácz Francziaország ügyében Jász­alsó szt. György, továbbá Szathmármegyei Egri helység 6 polgárának, zalamegyei Csab­­rendek község 62 polgárának, Zagyva-Lőrincz 18 polgárának és végül a margitai népkörnek kérvényét. Hodossik­ József Zarándmegye Ojcza vá­ros és járás polgárainak hasonló kérvényét. Gubody Sándor Nagykőrös képviselőtestü­letének hasonló kérvényét. Szomjas József szabolcsmegyei Zalkod község hasonló kérvényét, továbbá Kenyérlő, Viss és Zalkod községek magánkérvényeit. Pavlovics István Újvidék város magán­kérvényét. Vidats János Pest belváros, Buda és Ó­bu­­da néhány lakosa, továbbá, zalamegyei szt. Gróth választó kerület kérvényét a franczia­­porosz viszonyok tárgyában mutatják be. Nedeczky István Molnár András honvéd magánkérvényét adja be , melyek mind a kérvénybizottsághoz utasíttatnak. A pénzügyi bizottság részéről Széll Kálmán előadó jelentést tesz az Eszterházy-képtár megvételéről szóló törvényjavaslat tárgyában, mely az osztályokhoz utasittatni határoztatik. — Napirend. — (A honvédelmi törv. jav. foly­tatólagos tárgyalása.) Ürményi Miksa: Örült, mikor hosszabb távollét után tegnap megjelenni látta gr. Ke­­glevits Bélát és figyelemmel hallgatta beszédét, ámbár reményében csalódott, legalább a mon­dottakat újaknak el nem ismerheti. Nem kí­­ván azon térre állani, hogy a fölött vitatkoz­zék : váljon egy állam, legkevésbé pedig ezen állam fenn fog-e állani, avagy nem. Elismeri, hogy ha nem is a nemzetiségi ér­zés, hanem az együvé tartozás érzete némileg megingattatott legutóbb Bach és Schmerling törekvései által, de megszűnvén az okok, szó­ló hiszi, hogy meg fognak szűnni ezek okoza­tai is. Nálunk ma már alig található raisonna­­bilis ember, a­ki a germanizálás veszélyeitől félne. (Berzenczey közbeszól, dehogy­nem. Derültség.) Ha sikerülni fog a biroda­lom túlsó felében lakó népeket meggyőzni arról, hogy a paritást nem értelmezzük úgy, hogy kizárólag mi legyünk az urak, és ha si­kerülni fog a két fél közvéleményét közvetle­nebbül érintkezésbe hozni, akkor szóló szerint a megnyugvás terjedne és az együvé tartozás érzete erős lenne ma is. Tagadja, hogy Euró­pában tisztán nemzetiségi eszmékre lennének fektetve az államok. Sajnálja hogy Keglevich B. ki megjósolta Olasz és Németország sorsát, nem jósolta meg a szláv és román egység jö­vőjét is. A­mi Keglevich hivatkozását illeti, ezt nem egészen úgy adta elő szóló, mint történt. A miniszterelnök szoros neutralitási nyilatkozattal felelt mint ahogy rendesen nyi­latkozni szoktak a miniszterek (Andrássy ta­­gadólag rázza fejét.) Tagadja, hogy Andrássy­­nak akkori nyilatkozata már egy bizonyos po­litikát jelzett volna (Andrássy : igenis.) A leg­nagyobb súlylyal mégis Deák Ferencznek e tárgyban tett nyilatkozata brrt szóló szerint. Szerette volna ugyan, ha a miniszterelnök e praecis nyilatkozatot már három év előtt tette volna, de elfogadja a közp.­bizottmány javas­latát azon okból, mert a kisebbségi módosít­­vány elfogadásával nem akarná megelőzni a haderő körüli átalános intézkedéseket. Végül Németh Albert ellenében veszi védelme alá Pulszky Ágostont, kit szerinte Németh réffel mért meg és a delegátiót Mátyus A. azon állí­tása ellenében, mintha tudomásul vett volna a közös hadügyminisztertől egy „szégyenletes“ feleletet. Cseh­látony Lajos beszéde legnagyobb ré­szében Ürményi Miksának felel. Újat kellett Keglevich B. grófnak mondania, különben nem felelt volna arra Ürményi úr sem. Hogy e be­széd tegnap oly hatást tett, annak tulajdon­ít­­hatni, mert a jobboldal e vita alatt, hogy az indítványt helyeseltesse és elfogadtathassa, mindig a nemzeti önérzet csökkentésére utalt. Szóló a nemzetiségre és a nemzetiségi kér­désre nem fektet nagy súlyt, ha megvan a sza­badság ! De hát a szabadság felé visznek-e ben­nünket Ausztriában ? Ki merné továbbá ál­lítani, hogy az osztrák birodalom különböző ele­meiben megvan a cohaerentia ? Igen sokszor említették itt, hogy bizonyos nyilatkozatok, tények és törekvések által meg­­ingattatik a fejedelem részéről a kiegyezés ál­tal létrejött bizalom. Szóló nem tagadja ugyan ez állítás jogosultságát, de sokkal nagyobb fon­tosságúnak tartja mind a nemzetre, mind a trónra nézve, hogy a nemzet viseltessék biza­lommal a fejedelem iránt. Mert a fejedelmek, mint ezt Európaszerte látjuk, 24 óra alatt el­utazhatnak, de a nemzet marad. (Mozgás a jobboldalon.) Elnök nem akarta szólót beszédében meg­akasztani, de most utólag ki kell jelentenie, hogy alkotmányos monarchiákban az uralkodó személyét sohsem szabad a tanácskozásokba belevonni (balról: nem is vonatott belé.) A kormányt kezelő férfiak felelősségre vonhatók, de az uralkodó személye szent. (Jobbról he­lyeslés, balról: nem említette senki.) Hollán Ernő honvédelmi államtitkár. Úgy látja, hogy a házban mindkét rész azt kívánja, hogy a honvédség minél harczképzettebb le­gyen, csakhogy az ellenzék magából a honvéd­ség organismusából kívánja előállíttatni a hon­védtüzérséget és a műszaki csapatokat, a kor­­­­mány ellenben a honvédgyalogság és lovasság­­ szaporítására és alapos kiképzésére fekteti a fősúlyt. Ismétli, hogy a kormány a honvédse­reg kifejtésénél egészben a törvényből s annak világos rendeléseiből indult ki. Szerinte elfogad­­hatlan, nem igazolható volna úgy intézked­ni, hogy a honvéd lovasságra nézve föntartat­­nának a szolgálati időnek törvényileg megál­lapított kedvezményei, ellenben a műszaki­­ csapatokra és a tüzérségre nézve a szolgálati viszonyok évekre terjesztetnének ki. De van­­ szóló nézete szerint még egy másik nagy aka- s dály is: az t. i. hogy minden organizátió­nak,­­ mielőtt valamely nagy mű előállításához fog,­­ számolnia kell mindazon tényezővel, melyek­­ e tekintetben rendelkezésére állanak. Kérdi szóló : honnét vennék a tüzérség felállításához szükségelt keretet, a tüzértiszteket? Mikor még a golyószórókhoz is alig tudtak tiszteket szerezni! A financziális szempontot úgy látja, az el­lenzék szónokai nem vették kellő figyelembe. S pedig számolni kell e téren is a nehézségekkel. Átalában azt vette észre, hogy az ellenzék szónokai leginkább a kormány őszinteségét vonták kétségbe, midőn az a czélszerűségi és financziális szempontokat emelte ki. Tisza László, Horn Ede, Péchy Tamás, és Várady G. beszédeire tévén megjegyzéseket így folytatja : Ha mindezek után te­hát­ a kormány a honvédség szervezeténél először támaszkodott a törvényre, ha másodszor nem bírja a kisebb­ségi véleményben föltalálni azon biztosítékokat, melyeket a honvédségnek harczképessége ok­vetlenül megkívánná, ha végre sem a puszta elmélet sem a fönálló gyakorlat nem mutat jobb módot, mint amelyek a szervezésnél foga­natba vétettek, én azt hiszem, hogy a kormány­nak elárása is teljesen igazolva van, ha a maga részéről hozzá nem járul azon indítványhoz, mely tárgyalás alatt van, mert ha egyfelől kö­telességében áll gondoskodni arról, hogy a hon­védség minél harczképesebb legyen, másrészt szem elől nem tévesztheti a gyakorlati nehéz­ségeket, nehogy éretlen kísérletek által magát a honvédséget kétes helyzetbe ejtse. Tisza László és V­á­r­a­d­y Gábor szemé­lyes kérdésben szólva helyreigazítják a honvé­delmi államtitkárnak beszédeikből kivont hi­bás és ferde következtetéseit. Paulini Tóth­ Vilmos nem szólt volna, ha a szláv egység eszméje Ürményi és Cserná­­tony által föl nem említtetik vala. Miután Ür­ményi szerette volna megtudni gr. Keglevich B-nak ez iránti nézeteit, ő pedig nomine et omine tót ember, e kérdéshez hozzászól. A szláv egység és az osztrák birodalom szétbom­lása legtöbbnyire együtt említtetik. Úgy látja, hogy az osztrák birodalom jelenlegi különböző elemeinek conglomerátióját a közös veszély, t. i. a töröktől való félelem okozta. Ez megszűn­vén, megszűnt az osztrák birodalom exis­­tentiájának ideája is, ezt pótolni szükséges lé­vén valamivel, megindította az osztrák diplo­­matia a hadjáratot előbb az olasz, legutóbb pe­dig a szláv egység ellen. Erre nézve nincs más mondani­valója, mint hogyha Ausztria, teljesítve a neki szánt dipl. hivatást, ellentállni akar a szláv egységnek, kövesse a kis Schweicz példáját, ne küzdjön absolutisticus desideriumokkal, ne a nemzete­ket elnyomó erőszakkal a szláv egység ellen, de küzdjön ellene a közszabadsággal, melynek első követelménye, azt mindig hangsúlyozom, a tökéletes nemzetiségi szabadság, mert csak azután, a nemzetiségi szabadság elérése után lehetséges a közszabadság, Így van ez Schweicz­­ban, és szóló óhajtja, hogy nálunk is úgy le­gyen. Ezen eszközökkel tessék küzdeni a szláv egyesülés ellen. Szóló hiszi, hogy az nem fog létre jönni úgy, a­mint vele Európa maga ma­gát ijeszti, létre nem fog jönni soha. De ha ab­­solutizmussal, erőszakkal fognak küzdeni ezen szláv egység ellen, az bizonyosan létrejön a birodalom akár­milyen állítólag nagyhatalmú állásának daczára is. Különben pártolja a kisebbségi különvéle­ményt. Dobsa Lajos főkép a pénzügyminiszter ér­velésére kíván pár megjegyzést tenni. Kéri, ne vegyék tőle e figyelmet sértésnek azok, akiket mellőz, ne vegye különösen a miniszterelnök. Ennek beszédét igen emelkedett szelleműnek tartja, s olyannak, mely inkább az önvéde­lemre szorítkozott, nem ölte meg sziveinkben a reményt, mig a pénzügyminiszter mereven ragaszkodott az Írás betűihez s eszébe juttatta szólónak a szentirás e mondatát: az ige az, mely táplál, de a betű megöl. A pénzügyér kiindulási pontja az — mondja — hogy ő a honvédséget nem akarja önállólag szervezni, hogy az önállólag is működhessék, de csak úgy akarná, hogy az a rendes hadse­reget támogassa. Ez a felfogás szerintem te­ház, téves és veszedelmes. Veszedelmes, ha Fran­cziaország sorsára gondolok. Mire való akkor a történet, ha nem arra, hogy tanuljunk belőle. Francziaországban, midőn leverték a hadsere­get, vagyis az letette a fegyvert, a nép kebe­léből új rögtönzött hadseregek merültek fel és ezen rögtönzött hadseregek ezen dilettáns hő­sök, ha nem is mentették meg Francziaország területi épségét, legalább megmentették Fran­­­cziaországnak már-már eljátszott becsületét. Azt mondhatnák, hogy ez már itt volt érintve. Erre én többet mondok, ez már megtörtént, de önök sem a tényt sem a szót nem veszik kellő figyelembe. Ha Francziaország egyénei ülné­nek itt helyettünk, hogy döntsenek ezen kér­dés fölött, meg vagyok győződve, hogy azt mostani eszükkel a mi felfogásunk szerint ol­danák meg! És ha mi nem okulunk mások példáin, nem tanulunk a históriából, nem ta­nulunk mások kárán, akkor a legszigorúbb moralista, a sors elmondhatja ránk egy súlyos időben : oleum et operum perdicti. Szóló nézete szerint a honvédség kiválóan a hon határainak védésére van hivatva, tehát nem arra, hogy ő támogassa a közös hadsere­get, hanem hogy őt támogassa a népfelkelés. Nem barátja az adófelemelésnek, de három dologban nem szeretne fukarkodni : ezek: nép­oktatás, közlekedés, és önvédelem. A pénzügyminiszter azon tanácsát, hogy javítsuk meg a sorezredek szellemét, a követ­kező adomával illustrálja : Egy embernek egy száz akós hordóban volt egy kevés maradék megsavanyodott bora; gondolkozott tehát miként javítsa meg, mert sajnálta az eczetágyra tölteni. Úgy okosko­dott, hogy ha ő finom jó borból beleönt azon százakos hordóba 97 perczentet, csak meg fogja javítani azon 3 perczentet. Dictum fac­tum, teleöntötte a hordót. És mi lett a követ­kezése ? Az, hogy nem az eczetes bor lett édes­sé, hanem a 97 perczenti édes bor megsava­nyodott, megdoh­osodott. És ez nem lehet más­kép, mert penészes a donga, penészes a keret, és inficiálva van decomponáló elemektől. Struczpolitikának tartja az ilyesmit észre nem venni, evvel pedig hova jutunk, csak is­ten a megmondhatója. Pártolja a kisebbségi különvéleményt. Szólásra nem lévén senki följegyezve föl­áll. Andrássy Gyula gr. Jókai Mórnak hozzá­­intézett interpellációforma kérdéseire kíván mindenekelőtt felelni. Első kérdése volt: mit kí­ván tenni arra,hogy a honvédség harczképes ala­kot öltsön? Erre nézve így felel: „eszközölni kívánom azt, miszerint mindenek előtt úgy a honvéd gyalogság mint a lovasság elláttassák mindazzal, a­mi szükséges, hogy a rövid szol­gálati idő mellett lehető legjobb legyen , hogy a lovasság és gyalogság száma telhetőleg sza­­porittassék úgy, hogy mentül előbb elérje a 300 ezeret, végül, hogy mind e haderő kellő és jó kerettel legyen ellátva. Óhhajtom tehát, hogy a lovasság száma szaporittassék, ellen­kezőleg azon 1. képviselő nézetével, ki ezt té­ves felfogásnak tartja, mert szerinte bizonyos országokban a lovasság használata már alig lehet gyakorlati. Mi nem szándékozunk elfog­lalni Olaszországot, mi nem fogunk Angliába menni, a mi c­élunk megvédeni e monarchiát. Hogy pedig itt lovasságra nagy szükségünk van, és hogy constatált tény, miszerint min­den fegyvernemek közt ez van viszonylag leggyérebben képviselve, úgy a közös hadse­regben, mint a honvédségben, ezt kifejteni nem szükséges. Kívánom te­hát a lovasság sza­porítását, de kívánom azon felül a honvédségét. Nem kívánja pedig, hogy hazánk elérje Francziaország sorsát, melynek a papíron min­dene volt, mely azonban az első lövésre szét­­bomlott. A második kérdésére, hogy­­ mit kíván ten­ni a kormány arra nézve, hogy a hadseregbe osztott magyar polgárok magukat a hadászat technikájában kiképezhessék, azt feleli, hogy szülők és a besorozottak szabad választásától függ a tüzérségbe lépni. Egyébiránt a kor­­mány fog felállítani katonai intézeteket és gondoskodik a Ludoviceum felállításáról. A harmadik kérdésére, melyet hozzá a tar­­talékfegyvergyár fölállítása iránt intézett Jó­kai, azt feleli, hogy ily gyárat már is állított a kormány. Horváth Jánosnak hozzáintézett ezen kér­désére : „Szándékozik- e még ezen év folyamá­ban arról gondoskodni, hogy a magyar honvéd­ség vagy saját keretéből felállítandó, vagy a közös hadseregből és ugyanannak magyar le­génységéből összeállított, a magyar honvéd fő­parancsnokság rendelkezése alá bocsátandó kellő számú tüzérséggel láttassák el?“ Én — tehát így felel — nem szeretek fe­lelni a kormány nevében felelősség terhe alatt oly kérdésekre, melyek egy praecis határna­pot tűznek ki; itt azonban azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy bátran felelhetek, mert a­mit a t. képv. ur kérdezett, azt nem kell majd még ezentúl megtenni, mivel már is megtörtént. Már a múlt évben adatott ki, és fenáll jelenleg is azon rendelet, hogy az őszi gyakorlatoknál a honvédség kellő számú tü­zérséggel láttassák el. Mi fog történni a hon­védséggel a háború esetében a harczbeosztásra vonatkozólag, azt t. barátom, az államtitkár úr megmondotta. A t. képv. ur ezen óhajának tel­jesülését tehát máris biztosítottnak merem kije­lenteni, a­mi azt illeti, hogy kinek parancsnok­sága alatt áll a tüzérség, az önmagától követ­kezik. A tüzérség kiegészítő része az illetői zászlóaljnak, brigádénak vagy hadtestnek, és mindig azon parancsnokság alatt áll, a­mely alatt az illető hadtesteket parancsnokolják, va­lamint másrészről a honvédcsapatok, ha be­osztatnak a hadsereg valamely részéhez, kisebb vagy nagyobb mértékben azon parancsnokság alatt állanak, mely alatt azo­n rész áll. Ezzel tehát a parancsnokság kérdése is tisztában van. “ Beszédét ezután így folytatja, szóról szóra. Hallottuk a­z. ellenzék részéről azt, hogy igen­is óhajtja a különálló magyar hadsereget, óhajtja ma, óhajtja holnap, és fogja óhajtani mindaddig, míg az nem létesül. Én te­hát sok­kal magasabb fogalommal bírok a t. ellenzék hazafiságáról és belátásáról, sem hogy higgyem, hogy ezen kijelentését a szó teljes értelmében komolyan kelljen vennem. (Felkiáltások bal­felöl : De igen komolyan ! Hosszantartó moz­gás.) Igen is meg vagyok győződve, hogy óhajt­ja ma, és óhajtja holnap, de nem fogná óhajtani akkor,ha saját felelőssége alatt meg kellene bon­tania oly törvényt, melynek fennállásától függ nem csak Magyarországnak,hanem a monarchiá­nak és Európa ezen részének biztonsága, nem fogná óhajtani akkor ha egy fenálló és mindennel ellátott, szerves hadseregből saját felelősségére kellene kisebb és mindezekkel el nem látott, majdnem tehetetlen és könnyen ellenséges se­regeket teremteni. (Mozgás.) Gr. Keglevics B.-nak jóslatára és Ürményi deductiójára azt feleli, hogy épen a mai euró­pai viszonyok közt szükséges, szükségesebb, mint valaha volt: az osztrák-magyar monar­chia. Beszédét folytatva így szól: És kérdem a t. képviselő urat, s itt nem akarok részletekbe bocsátkozni, ámbár ez igen h­áladatos volna, kérdem, vájjon hiszi-e hogy ha a századokon át fenállott osztrák-magyar birodalmat bizonyos decomponáló eszmék kö­vetkeztében fenntartani nem lehetne, sok kilá­tás mutatkoznék arra, hogy Magyarország egymaga annak helyébe újat alkotni képes le­gyen? Képes legyen akkor, midőn hiányzik azon közös egységes nemzeti öntudat, mely a t. képviselő úr nézete szerint ma Európában államokat alkotni s fenntartani képes. De bármi legyen t. képviselő úrnak ez iránti nézete, egy az, mit én érzek, s ez az, hogy az én feladatom, és nem csupán az enyém, de a mi feladatunk, nem oly politikát csinál­ni, mely akkor jó, ha a monarchia föloszlik, ha­nem olyat, mely arra jó, hogy azt fentartsa. (Élénk helyeslés jobboldalon.) Ezt követeli tőlünk a pragmatica sanctio, ezt követeli tő­lünk a kölcsönös védelem viszonossága, ezt követeli tőlünk abbeli kötelmünk, hogy mi­dőn a fejedelem az ország integritását esküvei

Next