Magyar Ujság, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)

1871-11-01 / 251. szám

251-ik szám. Szerda, 1871. november 1­0. évfolyam. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó­hivatal: Lipót-utcza 11. sz. földszint. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­­hoz hordva. Egész évre . . . .20 frt — kr. Félévre....................10 , — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábo­­petitsor 25 kr. I 1Előfizetés a „Magyar Újság“-ra egy évre . . 20 forint — kr. i félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 „ — „ egy hóra . . 1 „ 70 „ Az előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadó­hivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerű­bben po­ti­tánt alványnyal eszközölhetni. Pest, October 31. Az osztrák császár határozott. A miniszterel­nök kivételével az újonnan alakítandó kabinet számára az illetők már ki vannak szemelve; ezek mind új férfiak lesznek a kormányon. A kinevezés azonban csak 2—3 nap múlva fog közzé tétetni. Az osztrák hivatalos lap ma hozza a császár kéziratait, melyekben Hohenwarth grófnak, Habietinek, Jirecek és Schäffle minisz­tereknek kitartásuk és odaadásukért a császár háláját fejezi ki. A Hohenwarthhoz intézett csá­szári kézirathoz csatolvák a Habietinekhez, Schäfflehez és Jirecekhez intézett felmentő kéz­iratok. Egy másik császári kézirat Holzgethant eddigi pénzügyminiszteri állásában meghagyása mellett a minisztérium újjá­alakításával és a minisztertanács ideiglenes elnökletével bízza meg. A belügyminisztérium ideiglenes vezetésé­vel Wehle osztályfőnök, a közoktatásival Fied­ler, az igazságügyivel Mitls, a kereskedelmivel Wiedenfeld, a földmivelésivel Possinger bízatott meg. Az új kabinet követendő eljárását illetőleg az hallatszik, hogy az a status quo, vagyis olyan se hideg se melegféle lesz, amennyiben a kiegyezési eszmét nem fogja elejteni, de a nem­zetiségek ellen sem fog határozottan fellépni. Prágában nagyban tüntetnek. Rieger meg­érkezésekor nagy kitüntetéssel fogadtatott, mintegy 40 képviselő sietett fogadására, a ko­csiból a tanulók a lovakat kifogták s a nép Andrássy s Beustra pereatot hangoztatva, éne­kelve kiséré a kocsit. Rieger a tömeghez tartott beszédében igy szólt: Nem mint legyőzöttek,ha­nem mint visszaszorítottak térünk vissza, kik nem hódoltak meg ; a minisztérium híven s be­csületesen velünk tartott, a minisztérium szán­déka azonban más elemek által lett meghiúsít­va: eljövend az idő, midőn a király meg fog bennünket hallgatni. Ez után a kitartás szükségét hangsúlyozó s mintegy intő figyelmeztetést tett, hogy a bátor­ságnak nem szabad csökkenni. Este a német színházban volt nagy tüntetés. A cseh tanulók utczagyerkőczöket küldtek a színházba, hogy botrányt csináljanak. A darab­ban, midőn e szavak fordultak elő: Németekké kell lennünk! — a közönség tapsolt, a tanulók piszegtek ; ezt iszonyú zaj követé; a közönség a páholyokban s a földszinten fölállt s tiz perczig folyton tapsolt. Későbben a színház rendőrök által őriztetett. Azon nap éjjelén a „Tagesbote“ szerkesztő­sége előtt szintén nagy tüntetés volt; a nép be akart törni a szerkesztőség helyiségeibe. A rendőrség nagy erőfeszítéssel verte szét a töme­get. Tizenegy főszereplő elfogatott. Az utczákon egész későig tolongott a nép.— A „Politik“ esti lapja lefoglaltatott. Az olasz követ, Nigra csak akkor fog Ver­­saillesba visszatérni, ha a franczia kormány olaszországi követének tartózkodási helye iránt határozott. Szic­íliában az izgatottság folyton növeke­dik ; a nép Medici­­bk visszahivatását követeli. Az orosz kormány lépéseket tett volna, hogy a római szent­székkel diplomácziai összekötte­tésbe lépjen. A pápa azonban mindaddig nem akar az orosz kormánynyal alkudozásba bo­­csájtkozni, míg a száműzött lengyel püspökök vissza nem hivatnak. A pápa legutóbbi allocutiója, melyet e hó 27-én tartott, amint azt előre gyanítani lehetett újabb hadszenet a szabadelvű kormányok ellen. Először Olaszország ellen, melynek püspöki székeit a pápa tölti be, anélkül, hogy erre jogo­sítva lenne, azután fordul Németország, főleg Ba­jorország ellen. A pápa beszélt azon szomorúság­ról, melyet okozott neki a Bajorországban mutat­kozó látvány, az ó-katholikusok előtte eretnekek. De különösen megdicsérte a müncheni érseket a kormány elleni ellenállásáért. Azzal végzi be­szédét, hogy reméli, miszerint a „félrevezetett“ keresztyének ismét megtérnek és a jó útra visz­­sza mennek. — A bit boldogít. A franczia hadsereg újjászervezéséhez eré­lyesen hozzá látnak, a­mire az „Independ.“ tu­dósítója szerint nagy szükség volt, mert min­denütt lehangoltság, elégületlenség és egyenet­lenség uralkodik. Az előléptetések megvizsgá­lására kiküldött bizottság csak azon tiszteket degredálja, kik a köztársaság alatt léptettettek elő, míg a Bazaine által a metzi capitiolatio utolsó óráiban előléptetett tisztek rangjukat megtartják. A szállítmányoknál elkövetett csa­lások megvizsgálására kiküldött bizottság — a csalásokat büntetlenül hagyja. A capitulatiok megvizsgálására kiküldött bizottság pedig — semmit se határoz. A müncheni érsek tegnap személyesen excommunicálta a kiefersteini és tüntenhauseni plébánosokat. Kiefersfeldenben vasárnap ó-kat­­holikusok gyűlése lesz a müncheni bizottsági tagok részvétele mellett. A lapok hírei, melyek szerint a minisztérium az ó-katholikusoknak az úgynevezett Studien egyház iránti megkeresé­sére megtagadó választ adott volna, alaptala­nok. Válasz átalában még nem adatott, hanem legelőbb felső Bajorország kerületi kormánya bízatott meg jelentés tétellel. Juareznek további négy évre elnökké lett megválasztatása ellenei által felkelés előidézé­sére lön kizsákmányolva. A felkelésről a követ­kező részletek érkeztek: Október 1-én délután mintegy 400 ember részint csendőrség, részint lovasság, megrohanta a c­itadellát, 800 foglyot kiszabadított és ezek segélyével elsánczolta ma­gát. A lázadás vezetői Negrete, Toledo, Riveros és Echevarria tábornokok voltak. A helyőrség többi része hű maradt Juarez köztársasági el­nökhöz s Rocha, Alatorre, Garcia Sándor tábor­nokok vezetése alatt megtámadta a lázadókat s éjfélkor rohammal visszafoglalta a czitadellát. A négy lázadó tábornok elmenekült. A czita­­della megszállását borzasztó mészárlás kö­vette; a lázadók tisztjei és altisztjei, valamint a megszabadult foglyok vezetői lekonczoltattak. Okt. 2-án reggeli 10 óráig 250 katonát és fog­lyot végeztek ki. Az angol királyné egészségi állapota az or­vosok véleménye szerint még mindig aggasztó, minek folytán az összes kabinet azt az indít­­ tatottak napján. Sürű­ köd szállt a földre, mintha azon lett volna, hogy ölelkezésre közelebb hozza az eget. De az ég nem mosolygott verőfényben, a nap nem hasadt ki rajta s a házak nem tudtak ki­bontakozni a sötét éktelen tömegből. A templo­mok tornyai, mintha éjjel ellopta volna valamely hitetlen ember, úgy eltűntek egyszerre, az utczák nedves hideg kövezetén gyalogosok kocsik egymásba ütköztek,­ olyan borongás őszi reg volt, aminivel nálunk rendesen be szo­kott köszönteni a november hónapja. Egy komor magas ház negyedik emeletén, egy keskeny alacsony szobában, melybe világos nyári napon is csak elvétve tört be egy-egy napsugár, szegényes menyezetlen ágy előtt ü­lt egy gyászba öltözött fiatal hölgy. Könybe lábadt szemei az alvó gyermeken függőttek, mely mo­solygó arczczal álmodó ártatlan korának rózsás perczeit. A nő visszafojtott lélekzettel szemlélte s képzelete nesztelenül követé a gyermek álmát. Most virányos réten játszik,— most felém szalad, most csókjaival áraszt el — gondolá, engem, ki mindene vagyok, amint ő is mindenem e vilá­gon. S aztán az anyai szeretet forró érzetével a szendergő fiú fölé hajolva egy csókot nyomott halvány arczára. A gyermek fölébredt s kiváncsi szeme any­jára esett, ki gyöngéden simitá vissza tiszta homlokára szökött fürtjeit. Aztán nyakába fűzte kis karjait s elmondá álmát, mely anyja arczára a gyér boldogság mosolyát csalta. Egy elvérzett szabadsághős özvegye és ár­vája volt e két lény, mely így egészen egymás­nak s egymásban élt. A férj, az apa Budánál szenvedte a dicső halált, a gyászt és könyet hagyva örökül övéinek. A napok sűrü váltako­zásban folytak le azóta, de itt az özvegy szivére egy sem hozott. Most is úgy könyer, ajka most is oly fájdalmasan vonaglik, mint midőn a le­sújtó hirt vette. Felöltözteté és karjára vette gyermekét s az után megindult a hosszú, szomorú útra férje sír­jához. Az előtte való éjeket munkánál töltötte s megtakarított filléreikért az után egyszerű rep­­­kénykoszorut vett, melylyel halottak napján föl akarta disziteni férje jeltelen sírját. Csak ő tudta, hol van, csak ő áztatta könyeivel a han­tokat, melyek födték. Nagy közös sirba temet­ték, bajtársai mellé, láncz és börtön érte, a ki szólni mert róluk. Kiértek a temetőbe s annak legtávolabb eső zugába, hol a sir feldomborodott, a bánatos öz­vegy letérdelt a fagyos rögre, a gyermek kezeit kulcsolá s ott sirtak és imádkoztak együtt. Sen­ki sem zavarta őket. Ama helyen nem a gazda­gok és hatalmasok ragyogó sírkövei emelkednek, nem vezetett oda ösvény, nem ment oda bámul­ni senki. Mikor aztán kiapadt szemeikből a köny, fölkeltek s egy végsőhajjal elbúcsúztak a kedves helytől. A temető elején hullámzott a nép, a fényes sírokat tarka csoportok állták kö­rül, egy-egy kereszten lámpa világa csillogott, az özvegy és gyermeke csak nehezen hatolhat­tak a tömegen keresztül. A­mikor haza felé tér­tek, útban egyre találkoztak a temetőbe sereglő emberekkel. Ezek is mind kimentek a halottak nyughelyére, egy pár órát töltendők a felko­­szorúzott sírok közt, egy-egy rokon kebel fo­hászt is szentelt az ott nyugvó kedves em­lékének, — csak a hazafi fájdalom hangja nem hallatszott. Elfojtva, néma volt, így ment ez évről-évre. A szomorgó özvegy oldalán felserdült a fiú s évenkint zokogva bo­rultak elköltözött támaszuk sírjára. Az özvegy arczába a gond mély redőket vésett, és sötét ha­ját a bu fehéríteni kezdé. Az évek egymásután gördültek s midőn egy nap — megint halottak napja volt — ismét a kedves hanton térdeltek, a sokaság is köréj­ök gyűlt. Kibontott gyászlobogóval jött élükön egy lelkes férfi. A sir előtt megállva egetrázó fájda­lommal panasztá el az ott nyugvók gyászos sor­sát. Átkot és kárhozatot esdekelt a zsarno­kok fejére, kiket e honfi vér kiontása örök bűnül terhel. Majd engesztelő imát mondott, s a tömeg áhítattal ismétlé utána és babért tűzött az egyszerű keresztre, melyet kegyeletes kéz varázsolt oda. Majd megcsendült a szózat lélek­emelő igéje s a meghatottak kezet szorítottak és hűséget s összetartást esküdtek egymásnak. Aztán az ih­letség csendjében ismét elszélyed­­tek. A sírnál csak az ámvaló nő és fia maradtak vissza. Ők nem tudtak az idők fordultáról semmit. Hajlékukba nem hatott a külesemények visz­­hangja. Nekik rideg, puszta volt a világ most is, mint évek előtt, midőn először zokogtak e szent földön. Ismét évek teltek le. Az anya és fia megint csak egymaguk zarándokoltak ki a temető zu­gába. Elmállott az az egyszerű fakereszt, elher­vadt, majd eltűnt a babér, mely egykor jelölte, az élők megint kerülik e helyet, mint egykor, mintha elpusztult volna az a nemzedék, mely ott egymás kezébe tette le a magasztos esküt. A temető elején pedig egyre tolong a nép, meg­csodálja a legmagasabb sírköveket és csillog­tatja szemét a ragyogó lámpákon. Tarka cso­portokban csevegnek az uracsok s felpiperézett hölgyekre kacsingatnak. Távolabb egy-egy sze­rető szív sírja fölött hangzott az elhagyott pa­nasza, — csak a honfi szív nem tör ki, csak az néma megint. Az özvegy s fia nem tudtak az idők újabb fordultáról s aggályos ámulattal látták évről­­évre elmaradni az egykor oly lelkes gyászoló sereget. Majd megfogyott a sir két ápolójának szá­ma is, s ma már csak a nőt láthatjuk, gyászban, könyezve s szivének terhe alatt roskadva. Hol van fia ? A holló sz­rtti, tiszta homlokú fiú, a déli ifjú, ki atyja emlékén mindig oldalán zoko­gott, hová lett? Ne kérdezzük ! Új tövist szúrnánk az anya sajgó szivébe. Elveszté őt is, ki mindene volt e világon kinek , mindene volt. Rideg, puszta hajlékába nem hat, de ugyan a külesemények viszhangja, hanem az ifjú megtudta az idők fordultát s már éve, hogy megtagadta atyja em­­lékét.Kertili sírját s nem szól róla, mert tudja hogy gúny és megvetés érné, mint egykor láncz és börtön. Pedig mily közel van a hanthoz, melyet máskor buzgó térdeivel érintett. Most a fecse­gek közé állt s ezekkel együtt neveti, ha vala­mely szorongó kebel sújtott érzetét látja adózni a nap kegyeletének. Mit neki fog, dicső emlék, múlt és jövő, ha a jelen élvet szór elkorcsosult ölébe. Feledte atyja véres szellemét, anyja intő könyeit s a kényuri hatalom zsoldjába állt, mely aranynyal fizeti azt, ki hallgat. Még sokra viheti. Ifjan kezdte s korában rit­ka szívtelenséggel fordult el a vonagló anya kínjaitól. A mi az öregek fásult keblében ki­halt, azt ő kitépte ifjú testéből, haza, jog és szabadság neki rémek, melyektől fél, mert arany kalitjába nem illenek. S bizonyára holnap is ott lesz látható elfaj­zott társai közt, nevetve, kajánkodva a halottak országában. Mert van hozzá hasonló akárhány, és csak az özvegy nem talált mására, ki vele együtt keseregne a drága hantok fölött. Ő hol­nap is le fogja oda tenni szerény repkénykoszo­­rúját, de a nép, mely a honszeretet fogadását tette e sírok fölött, megint távol lesz tőle, s es­küje beváltásához messzebb áll mint valaha. Méltó. Halottak napján. (1871. nov. 1.) Sötét szárnyú éjfél jöttén A temető belsejében Csak a bolygó éji szellő És a fáklyák vannak ébren. S az oly rég várt megérkeztén A sir nyitó bűvös jelnek, A halottak hófehéren Ágyaikból mind kikelnek. S nesztelenül lengnek, szállnak, Mint a szelid halk lehellet, Fátylaikat melengetve A kegyelet lángja mellett.... Édes vágygyal, szeretettel, — Mit a halál meg nem ölhet — Szellemajkuk felcsókolja Az elhullott rokonkönyet A temető közepében Márványszobor tör magasra, Zöld borostyán-koszorúkkal Egész földig meg van rakva. Drága sir ez, — a szabadság Védőinek közös sirja, Oszlopának minden lapja Hős nevekkel teleirva. Mozdul a hant, rezdü­l a fir, S aljából a siri jelnek Véres arczczal, véres mellel A vitézek sorra kelnek . . . S egy csoportba összegyűlve, Látja a sok bus levente, Hogy sirjelük borostyánját Nem a szabadság nevelte . . . Látják, hogy a köny, a melylyel Halmuk füve megöntözve, Nyomorteljes szolgaságnak S fájdalomnak titkolt könnye. . . Látják szörnyű, vad gyümölcsét A kiontott honfivérnek . .. — És a hideg közös sirba Szomorúan visszatérnek. IMREFI JÁNOS i­ rányt szándékozik tenni, hogy a walesi herczeg kormányzónak neveztessék ki. A „L’ Avenir­e di Sardegna“ Ga­ribaldinak Petroli ügyvédhez intézett hosszabb levelét közli, melyben az kijelenti,hogy Mazzini nézeteit nem osztja. Garibaldi az „Internaziona­le!“ radikális módosításokkal s korlátozással el­fogadja s végül kijelenti, hogy minden körülmé­nyek közt hajlandó övéivel az olasz hadsereg soraiban küzdeni, hogy minden idegen kísérletet visszautasítson. Az amerikai kormány a mormonok több­ne­­jűségét meg akarván szüntetni, az ellen erélye­sen fellépett. Legközelebb Hawkin mormonfő­nök házasságtörés bűnténye czímén háromévi fegyház­büntetésre ítéltetett. Brigham - Young hir szerint megszökött. — A 48-as kör, ma szerdán, nov. 1 én délután 5 órakor értekezletet tart. Pro domo. II. Azon különböző fegyvernemek között melyekkel, mint már tegnap emlitem, a hirlap-sereg rám támadt, volt egy ágyú is, és mint hosszúságából sejtenem kellett, vontcsövű ágyú. Ezt a „Pester Lloyd“ sütötte el. Mindjárt az első szó, melylyel meg­tisztel az, hogy „tapintatlanság“. Tudni­illik tapintatlanság volt egyátalán „az osztrák ügyeket a magyar országgyűlés elé vinni.“ Higye el tisztelt kollegám, hogy én ezt még sokkal többnek találom mint egyszerű tapintatlanságnak, mert néze­tem szerint jelen helyzetünk egyik leg­­roszabb s legveszélyesebb oldala épen az, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek, sőt történniük kell. Önöknek politikája annyira összeolvasztotta a két különböző természetű s hivatásos államot, miszerint merő lehetetlenség, h­ogy­ egymás ügyei­be ne avatkozzanak . Eszközölje ki Faik képviselő úr, ki a hatalmasak közt ül, hogy Magyaror­szág ügyei soha se vizessenek Ausz­triába, s én esküvel lekötelezem ma­gamat, hogy Ausztriának a magyar or­­szággyű­léseni még csak nevét sem ejtem ki soha. De mindaddig míg Pest és Bécs együtt kormányoztatnak, lehetetlen a kölcsönös összezavarást kikerülni, mint mutatja épen Andrássy maga, ki belemá­szott a közös tanácsba, daczára annak, hogy a törvény világosan tiltja, így tehát nem tapintatlanságról, ha­nem csak szomorú kényszerről lehet itt szó. Lehetetlen, hogy ezt Faik képviselő úr be ne lássa. De még meglepőbb volt rám nézve látni, mikép ily jeles publicista mint ő, nem restelte élni a Pesti Napló és Reform azon silány érvével, miszerint miniszter­­elnökünktől a fejedelem talán csak „sze­mélyes véleményét“ kérte ki, s tisztelt kollégám fölteszi rólam, hogy hasonló esetben én sem volnék oly udvariatlan ily kérésnek nem engedni. Megvallom, hogy nincs elegendő ma­gasröptű képzetem magamat ily helyzetbe bele­gondolni, mint nem gondolhatom bele magamat abba, hogy miszerint cseleked­ném, ha a hold lakója volnék, arra azon­ban már nem kell igen nagy erőmegfeszí­­tés, hogy az ember tudja, miszerint n­a­gy­tan­ács és „személyes vélemény“ úgy férnek össze, mint tűz és víz, vagyis mint közösügy és önállóság. — Valóban nem hittem volna, hogy Fáik barátom még csak annyi fantáziával sem bír. Még egy másik dologban is követte tisztelt kollégám a Reform példáját; ő is szíveskedett nekem elmondani, hogy mit felelhet Andrássy. Majd h­a a miniszterelnök csakugyan elfogadja a súgott feleletet, köszönetét, szavazandok Faik barátomnak, mert isten egyse ily fe­lelettel nagyon könnyen megbirkóznám, ámbár nem tartom magamat nagy gladiá­tornak. De a­mit eddig érintettem, ez mind csak csatázás a P. Lloyd részéről. — Az ágyú most következi­k. Tisztelt kollégám bámulatát fejezi ki a felett, hogy én, ki hosszú évekig éltem alkotmányos államokban, egészen figyel­men kívül hagytam azon fontos körül­ményt, hogy (s ez ritkított betűk­kel van kiemelve) a véghatározat nem is es­z­közöltethetik Andrássy által, a­ki egyedü­l csak a magyar parlamentnek felelős, ha­nem a cislaithaniai miniszter által, ki a cseh országgyűléshez intézendő leiratot majd ellenjegyzi. Szép felfedezés! de hiszen én csak annyit mondtam, amit maga a „Pester Lloyd“ is megerősít, hogy t. i. And­rássy és a fejedelem körüli magy. mi­niszter részt vettek azon nagy­tanács­ban, melyben a tudvalevő megállapodás történt. S igy igazán kár volt e hibá­mat, ritkított betűkkel kiemelni. Végre, s itt az igazi ágyú, t. kolle­gám a fájdalomnak egy nemével con­­statálja, miszerint azon szemrehányás­ban , hogy miért nem intézett a minisz­terelnök előleges kérdést az országgyű­léshez — egy jó adag illegalitás fek­szik. Engedje meg nekem Faik képviselő úr, hogy a lejalitásról nekem más fogal­mam legyen mint neki. Ami pedig a do­log meritumát illeti, erre nem tartozom felvilágosítással mint azon fórumnak, melyhez interpellációt benyújtottam , ott pedig okvetlenül meg is fogom adni. Re­mény­em, hogy akkor maga a „Pester Lloyd“ sem ítélend oly szigorúan ez „il­­legalitás“ felett. Helfy Ignácz: — A képviselőház pénzügyi bizott­sága 28-án d. u. tartott ülésében a közlekedési miniszter rendkívüli költségvetésének tárgyalá­sát folytatta. Vízépítés : Dunánál a hajózás akadá­lyának elhárítására 100,000 frt szavaztatott meg az előirányzat szerint. Dunai védművekre 273,000 frt. A Tiszánál átmetszésekre 750,000 frt. A Marosnál szabályozási munkákra 44,000 frt. A Kőrösberettyónál átmetszésekre 375,930 frt. A Béga-csatorna munkálataira előirányzott összeg függőben hagyatik, mert a részletes költségvetés és tervezet nem terjesztettén elő, ezek ismerése nélkül a bizottság nem bocsátko­zott a dolog érdemébe. Míg ezek előterjesztet­nének, a felügyelő­ lakok építésére megszavazott 4600 frtot, a fölvett 400,000 frtot ezúttal tö­rölvén. A Szamos szabályozására előirányzott száz­ezer frt megszavaztatott. A Vágnál szabályo­zásra 50,000 frt. Az államkezelés alatt nem álló folyók szabályozásának előmunkálataira elő­irányzott összegből 50,000 frt törléssel — száz­ötvenezer frt szavaztatott meg. Horvát-Szlavon­­ország: Dráva-szabályozásra 60,000 forint, a Szavánál 275,000, a Kulpánál 37,000 összesen 347,000 frt szavaztatott meg. Tengeri kikötők­re: A gőzkotróra 50,000 frt, új kikötőkre 41,600 frt fénytornyokra 9200 frt, összesen 100,800 frt szavaztatott meg. Különfélékre 7 tétel alatt 59,800 frt. Gömöri ipar­vasutakra, melyek építését a törvény megrendelte, 4.000,000 frt. Bánréve-ná­­dasdira 176,367 frt. A bányászat érdekében építendő mellékvas­­utakra előirányzott összeget, minthogy ezen épí­téséről törvény nem intézkedik, a törvényja­vaslat előterjesztése előtt nem vélte megszavaz­hatnak a bizottság. Budapesti dunarész sza­bályozására 2.060,000 frt. Fiumei kikötő építé­sére 2.500,000 frt megszavaztatott. Október 29-én d. u. 5 órakor tartott ülésé­ben folytatólag tárgyaltatott a közlekedési mi­niszter­ rendkívüli költségvetése. A budapesti dunarész szabályozására előirányoztatott 2 mil- 1Só írt, felügyeletre 60.000 frt elfogadtatott. Fe­dezet az 1870. évi X. t. sz. alapján felvett sor­solási köl­csönből folyóvá teendő 2.060,000 frt. A fiumei kitöltő építésére előirányzott 2.500,000 frt m­egszavaz­tato­tt. Ezután következett a vas­útépítés. A magyar kir. vasútépítészeti igazga­­gatóság költségei 529,1­­9 frtban vannak elő­irányozva. A bizo­ttság ez összeget néhány aprób törléssel megszavazta. Vasútépítésre 23,899,721 frt irányoztatok elő, elfogadtatott. Az engedé­lyezett vasutak feletti felügyelet költségeinek megtérítése fejében az egyes társulatokat,jele­­sül közvetlen költsége,kint 304,487 frt vetetek­ föl. Ez összeg felvételénél a miniszter azon vo­nalakra eső költségeket is figyelembe vette, a­melyek 1872-ben lennének esetleg engedélyez­ve, miután azonban a bizottság szorosan azon vonalakat tartja szem előtt, melyek már a tör­vényhozás által engedélyezve vannak, az ezek felügyeletére előirányzott összeget megszavazta, a miniszter által feltételesen felvett ezután en­gedélyezendő vonalak költségeit törölte és en­nek megfelelőleg 66000 frt törléssel 238,987 frtot szavazott meg . Fedezet szabvány rajzok eladásából befolyható 10,000 ft, és a felügyelet fejében a vasúti társulatok által fizetendő 274.000 frt elfogadtatott. A vasúti kölcsönből folyóvá teendő 15.731.448 frt.­­ A vasúti köl­csön folyóvá tételét a bizottság nem szavaz­ta meg miután csak ezután lesz kipuhatolandó, mily összeg folyóvá tétele lehetséges. A minisz­ter íe­l­szólíttatott, hogy minő intézkedések tör­téntek aziránt, hogy a képviselőház a múlt évben

Next