Magyar Ujság, 1871. december (5. évfolyam, 276-299. szám)

1871-12-01 / 276. szám

ok által meg ne szakittassék s általában zsugszolgáltatás azon zavaroktól, melye­­zen szervezet életbe léptetése könnyen az, megóvassék. Maximovics Miklós a határőrvidék pol­­itása végett történt intézkedésekre vonat­krozok bemutatása tárgyában intézi a ms­­zterelnökhöz a következő interpellációt: „Szándékozik-e a t. miniszterelnök úr a ha­tárőrvidék visszacsatolása és annak polgárosí­tása iránti jelentését a kibocsátott legfelsőbb rendeletek, szabványok és törvények, nemkülön­ben az összes e tárgyra vonatkozó iratokkal együtt a határőrvidékben történt nagy jelentő­ségű változások kellő tájékozása és megítélése tekintetéből a nevezett vidék 1872-dik évi költ­ségvetésének tárgyalása előtt a képviselőháznak bemutatnia. Plachy Tamás a nógrádi botrány ügyében kívánja a belügyminisztert interpellálni, kérvén őt, hogy a deczember 5-re kitűzött határidőnek közelségét tekintve, válaszoljon arra, ha lehet rögtön. Az interpellate, (melynek tárgyát olva­sóink egy minapi nógrádi levélből ismerik) kö­vetkező : Kérdem a belügyminiszter úrtól, mi álláspon­tot foglal el Nógrád megye múlt november 21-én tartott rendes évnegyedes közgyűlésének azon törvény és szokásellenes határozataival szemben, melyek által az, az oktoberi e czélra összehívott közgyűlés intézkedéseit és választásait halomra döntvén úgy a községi csoportok választási el­nökségeire mint az igazoló és bíráló bizottsá­gokba is új tagokat választott, a deczember 4-re kitűzött választási határidőt deczember 5-dikére tette át? Sándékozik-e még­pedig 1. évi deczember 5-ke előtt a nógrádmegyei ellenzék indokolt fel­folyamodásának alapján mindazon törvénytelen intézkedéseit a nov. 21-i közgyűlésnek megsem­­misíteni, melyek­ez értelemben hozattak ? Tisza Kálmán a budgetkérdés azon pontjá­hoz, mely a határőrvidéki költségeket illeti, i­n­­dítványt terjeszt elő, kérve annak kinyomatá­­sát és annak az általános jelentéssel egyidejű­leg való tárgyalását. Az indítvány így szól: Indítványozom, hogy utasítsa oda a ház a minisztériumot, hogy a tett jelentésében csak említett intézkedéseket teljes rézleteikben tegye le a ház asztalára , hogy adjon felvilágosítást az iránt, mennyi­ben lettek teljesítve azok, amik a határőrvidék egy részét illetőleg Horvát-Szlavon országokkal szemben teljesítendők voltak, mennyiben fordíttatott gond a határőrvidék népének felvilágosítására, anyagi és szellemi érdekeinek előmozdítására; hogy adjon felvilágosítást az iránt, mily után s mennyi idő alatt szándékozik keresztül­vinni azt, hogy a magyar koronának azon jelen­tékeny része teljesen az alkotmány oltalma alá helyeztesssék, s a haza ott lakó polgárai az alkotmányos jogok élvezetébe helyeztetvén, az országgyűlésen képviselve legyenek ? Addig pedig, míg az iránt a minisztérium nem nyilatkozott és nyilatkozata felett a ház nem határozhatott, a költségvetésnek a határőr­­vidékre vonatkozott tételei felett megállapodá­sát fü­ggeszsze fel.“ (Helyeslés.) Ki fog nyomatni és annak idején tárgyal­tatni. Szapáry Gyula gr. a közp. bizottság jelen­tését mutatja be az első sz. dunagőzhajótársaság állambiztosítékának megszüntetéséről szóló trv­­javaslat tárgyában. Szögyényi László ugyane bizottság jelen­tését a főrendiháznak a bírósági végrehatókról szóló törvényjavaslatban tett módosításai iránt. Mindkettő kinyomatik és szétosztatik. Ezután megkezdetett a szavazatok beadása a megüresült jegyzői székre. Beadatott 259 szavazat. Ebből kapott Sze­­niczey Ödön 139-et, Huszár Imre 108-at, ennélfogva., elnök kimondja, hogy jegyzőnek Szeniczey Ödön választatott meg, ki a válasz­tást megköszönvén magát a ház jóakaratába ajánlja. Napirendre került ez előzmények után az 1872. évi költségvetési előirányzat általános tárgyalása. A pénzügyi bizottság jelentése föl­­olvasottnak tekintetvén Széll Kálmán a pénzügyi bizottság elő­adója vette át a szót, taglalván, összehasonlító és magyarázó jegyzetekkel kísérvén e pénz­ügyi bizottság jelentését. Eltér a költségvetés is — mondja — elődeitől, s ennek okául szóló azt hozza föl, hogy a közadministráció egy fon­tos ágának előirányzata most először jelen meg a költségvetésben. A 72-iki költségvetés úgy a rendes mint a rendkívüli szükséglet részére sokkal nagyobb, mint az eddigiek. A rendes ki­adások mintegy 9.300.000 írttal nagyobbak,­­ mint az ideiben, a rendkívüliek pedig 18 millió 658,242 írttal. A rendkívüli fedezet pedig ki­sebb 10 millió forinttal. A hitelműveleti kiadá­sok és bevételek közt 3 és 1/1 millió a többlet. Taglalván e különbség okait és a hiány na­gyobbodását, azon meggyőződésre jut, hogy a 1872-ik év már erősebb organismusban találja az államot, mely most többet bír el, mint tavaly, s ez szerinte nem hátralépés, hanem haladás, javulás. Szóló itt látja azon nagy kü­lönbséget, mely az ő és a kisebbségi különvéle­mény felfogása közt létezik. Tagadja — mit a különvélemény állít — hogy e költségvetésben az előbbi évek hiányai palástoltatnak, s hogy a hiány sokkal nagyobb volt, mint valósággal a praeliminárék tartalmazták. Ismét és ismét ál­lítja a kisebbségi különvéleménynyel szemben, hogy a 72-ik év valóságos defic­itje „csak“ 22 millió 300.000 frt. Ajánlja a költségvetésnek átalánosságban leendő elfogadását. Ghyczy Kálmán : T. ház ! (Halljuk.) Azok után, a­mit Szontagh Pál­­. barátommal együtt beadott különvéleményünkben elmondottunk, jelen felszólalásomban csak azon észrevételek megvilágítására akarok szorítkozni, melyek az ország pénzügyi állapotára nézve a pénzügyi bizottság jelentésében a mi nézeteink ellen fel­­említtetnek, és részben most az előadó úr által is újólag felhozattak. Nem szándékozom e végett a nemzetgazda­sági s pénzügyi tudományok kérdéseinek elmé­leti fejtegetésébe bocsátkozni,­­ gyengébbnek ismerem magam e téren, semhogy ezt tenni me­részelném, hanem ha hinném is azt, hogy szép szavakkal, tudományosan kikerekített theóriák­­kal, csillámló pénzügyi tervekkel az életnek na­ponként jelentkező szükségeit,tőkéjét és kamatját nem jövőben és ideális értékben, hanem rögtön is készpénzben követelő hitelezőt kielégíteni­­ lehessen; nem érzek hajlandóságot magamban­­ arra sem, hogy hazánk nemzetgazdasági vagy pénzügyi jövőjének a képzelődés ecsetével akár világos, akár sötét színekben festett képével magamat megnyugtassam, hanem a rideg való­ságnak mereven akarok szembenézni, (helyeslés balfelől) és e szempontból kiindulva közönséges emberi ész szabályai szerint, Maróthi szerint számítva (Derültség.) azt mondom, hogy aki hu­zamos ideig évenkint többet költ el annál, mint amennyit vagyonából bevesz és ezen kiadási többletet évenkint új kölcsönvétellel, vagy va­gyona egy részének elidegenítésével fedezi, az utóvégre is megbukik. (Élénk helyeslés a balol­dalon.) Ez áll nemcsak a magánháztartásra, hanem áll az államháztartásra nézve is , mert kiapad­hatatlan pénzforrás a világon még nem fedezte­tett fel. A különbség a két háztartás közt e te­kintetben az, hogy a magánháztartást ezrek és 100 ezrek túlkiadása teszi tönkre, az államház­tartásnál ezt sok milliók túlkiadása eszközli. A magánzó, ha életének bizonyos szakában kelle­ténél többet költött és több kölcsönt vett fel, mint felvennie ildomos lett volna, biró elé állít­­tatik, csőd alá kerül, executio alá jut, és épen azért, mert annak idejében túl­terjeszkedett ki­adásaiban saját erején, végre ínséget szenvedni kénytelen. Az állam biró elé rendesen nem idéz­tethetik, executiót rendszerint nem szenvedhet, de pénzerejének és tehetségének a túlkiadások után szükségképen bekövetkező kimerülése követ­­tében elsenyvedni, romba dőlni fogja látni szép reménynyel, de erején túl megkezdett vállalatait és intézményeit, zavarba hozva fogja látni köz­­igazgatásainak egész rendszerét és kimerült hi­teléhez akkor nem fog folyamodhatni, midőn arra leginkább szüksége lesz. (Élénk helyeslés balfelöl) Kész­akarva mondottam te­hát, hogy az állam rendszerint executió alá nem vétetik. A magyar államról ezt oly biztosan mondani nem lehet (Mozgás), mert mi nemcsak magáno­sok irányában vagyunk szerződési kötelezett­ségben, hanem a monarchia másik részének irányában is, úgy a közösügyi quota, mint kü­lönösen az államadóssági járulék iránt. Tör­ténjék meg, hogy ezeket egyszer nem fizethet­nénk azt, hogy valamely executionális eljárás és pedig bíró nélkül is nem kisértetnék meg ellenünk mint a szerződés és egyezmény meg­szegői ellen, azt teljes biztossággal fájdalom, állítani nem merem. (Derültség.) T. előadó úr összehasonlította a jövő 1872. esztendei költségvetést az előző 1870-ik eszten­dei költségvetéssel. Az e részben mondottakra csak azt jegyzem meg, hogy a­miket ő szíves volt a 72-ik évi kiadásokra nézve említeni, azok többnyire valóságos positív összegek és kiadá­sok lesznek ellenkezőleg az, amiről ő úgy szólt, hogy már jövedelmünk ennyire és ennyire emel­kedett, a­mint pl. mondotta, hogy az államva­­gyonból jövedelmünk 5,9000.000 írttal emelke­dett, ez még csak remény, ez talán a valószínű­ség szabályai szerint, de minden bizonytalanul számított összeg, mely valóban be fog-e folyni az állampénztárba. Mondottam, hogy előadó úr 2 évet hasonlí­tott össze az előirányzatra nézve. Én e tekintet­ben szélesebb kört akarok választani; vissza akarok tekinteni a korábban elmúlt évekre is, és pénzügyi állásunkat az elmúlt évekről 1869- től fogva kívánnám sommás átnézetben tisztába hozni. (Halljuk.) Hogy mi az elmúlt 3 évben és a mostani évben is, mert ezen év végéig akarok számítani, többet, sokkal többet költöttünk, mint a­meny­nyit saját jövedelmeink után költenünk lehetett volna, arra nézve nem fogok az előirányzatokra hivatkozni, melyeknek tételei különféle észre­vételek alá vehetők ; e tekintetben csupán egy egyszerű, nyilvános, kétségbevonhatlan tényre akarok hivatkozni.­ A különvéleményben szám szerint ki van mutatva, hogy a magyar államnak ez idő szerint mennyi adóssága van, ezen adósságok közül én a számításból kihagyom az államadóssági­ járu­lékot, a földtehermentesítési adósságot, az államjegyeket, és a némelyek szerint külön rovatba tartozó szőllődézsma váltsági adós­ságot ; kihagyom a még csak a jövő évben el­költendő gömöri, és a most legújabban felvett 30.000. 000-nyi kölcsönt; és számításomat csak a vasúti, a sorsolási kölcsönökre és a kincstári utalványokra alapítom. A vasúti kölcsön kezdetben ugyan 1000000- val több volt ugyan azon összegnél, mely a kü­lön véleményben kimutattatik, minthogy idő­közben már törlesztések történtek. Én azonban összehasonlítás végett csak a külön vélemény­ben kitett összeget veszem föl: 101.063.376 írt­tal, felveszem a sorsolási kölcsönből bejött 44.000. 000 s a kincstári utalványokból ez év végéig körülbelül bejövő 7.000.000, ezen három kölcsön összesen 132.000.000 forintot tesz. Eb­ből a ház asztalán fekvő költségvetés, jelesül annak hitel- és pénztárműveleti része szerint még rendelkezésre áll 1872-re, jelesül a vasúti kölcsönből 17.577,669 frt, sorsolási kölcsönből meglehet mintegy 8.000,000 frt. E két összeg összesen 25.577,669 frt tesz, s azt a fennebb­­ említett kölcsön vett 132.000,000 forintból levonva, kitetszik, hogy 71-ik év végéig az ál­talam említett 3 rendbeli kölcsönből elfogyasz­tatott 106.485,707 forint.­­ E felett az 1868, 69, 70 és 71-ik évi elő­­t­irányzatok szerint elköltetett a közös activák­­r­­ól 9.902,006 frt, államjavak, 1.227,813 forint­­ erejéig, ingó állam vagyon elterheltetett, v.­el­­­adatott 8.921,561 forintért s ez újabb 3 tétel , összesen 20.051,381 forintot tesz. Az 1867.'­­ év végével tovább az absolut kormánytól a­­ magyar kormány adóhátralékokban átvett 34.187,800 forintot korona és kincstári ura-­­­dalmak bérhátralék 9.823,780 forint össze­­­­sen 44.011,580 forint. Ezen összegre évenként , nevezetes utalványozások történtek, minden­­ költségvetésben ez utalványozások összege 5 17.000,000 frtot meghaladták, de ezek közül­­ számításba nem veszek többet, csak azon két­­ tételt, mely 1868-ik évben fedezetük az absolut­­ kormánytól átvett adó- és bérleti hátralékok fe­jében a költségvetésbe fedezetül felvétetett je­­­­lesül adó hátralék fejében 6372000 bérhátralék­­­ fejében 1.245.000 vagyis összesen 7.617.000 k­ártot tesz. Hogy ez összeg az 1868-ik évet meg­­­­­előző hátralékokból valóban befolyt, arról sem­­­­mi kétség nem lehet, mert azon átvett adó és­­- bér hátralékokban 21 milliónyi egyenes adón­­­ kivül fogyasztási adó hátralék is volt 1.463.000 it frt erejéig, és volt a jogügyleti illetékekből hát­­­­ralék 10.538.000 frt és miután épen a jogügyi illetékek képezik a legjobb fejős tehenét a pénz­ügyi miniszternek, kétséget nem szenved, hogy azon két összeg az absolut kormánytól átvett adó, és bérleti hátralékokból bizonyosan be is folyt az állam pénztárában. Már ha most össze­számítom mindazt, a­mi általam 3 rendbeli köl­csönből az állam vagyonának fogyasztásából, és az absolut kormánytól átvett­­ hátralékokból lefolyt, ez összegek együtt 134.154.088 főt tesz­nek. Ezen összeg a mint 3 évben és a most f. év alatt egészen elfogyasztatott. Ha ez összeg egészen gyümölcsöző beruházá­sokra fordíttatott volna is, akkor is e körülmény csak azt eredményezhetné, hogy a felvett köl­csönöknek visszafizetése annak idejében köny­­nyítve lesz, de azon tényt, hogy csakugyan töb­bet adtunk ki, mint a­mennyit bevettünk, egy­általában nem enyésztetné el a ház asztalára le­tett 1872-diki zárszámadások, azonban kétségen kívül helyezik, hogy vasutakra azon nagy ösz­­szegből, melyet említettem, csak a következő össszegek fektettettek be,­jelesül: a forgalomban levő vasutakra befektettetett 40,737,957 forint, az épülő­félben levő vasutakra befektettetett 10.878,610 forint, összesen 51.165,067 frt, ezen összeget levonván a fennebb említett elfogyasz­tott 124 millióból, 32.537,521 azon összeg,mely­nek hová fordítását felvilágosítani kell. Tudom te­hát, hogy ezen összegből váltatott vissza a buda­pesti lánc­híd, vétetett a kisbéri uradalom, vétetett csekély részben a gödöllői uradalom, vétetett és visszaváltatott több jószág Erdélyben, felügyelet és vizsgálat alá vétettek az engedélyezett vasutak, nyittatnak kőszénbá­nyák, emeltettek több rendbeli épületek, felál­­líttattak költséges és nem jövedelmező vasgyá­rak és bányaművek, de az, hogy ezen általam felemlített nagy összeg, ha mindjárt a vasúti kölcsön kibocsátási árfolyamában szenvedett nagy veszteség tekintetik is, egészen gyümöl­csöző beruházásokra vagy az állam értékének öregbítése fordíttatott volna: mindaddig,míg ezt a miniszte szám szerint ki nem mutatja, én egye­nesen tagadom (Élénk helyeslés a baloldalon.) Nem is hiszem, hogy a minisztérium ezt bizonyít­hassa mert mindnyájunk tudomására van, hogy a rendkívüli szükséglet rovatába sorozott kiadások rendszerint mindig új kölcsön felvételével, vagy az államvagyon fogyasztásával fedeztettek.Ezen kiadások közt van igen sok olyan, ami inkább a rendes, mint a rendkívüli kiadások sorába tartozik, mert az államközigazgatás rendes menetének fentartására vagy javítására szüksé­geltetnek, és ha némely tekintetben közvetve öregbítik is a nemzet anyagi és szellemi tőké­jét, de pénzügyileg gyümölcsöző beruházások­nak semmi esetre sem nevezhetők. A külön­véleményben az 1872-ik évre 20 millió frtnyi ilyen összeg van felszámítva. Nem ellenzem, elfogadom a­z. előadó úrnak azon ész­revételét, hogy ezen összegnek legfeljebb csak fele lehet ugyan, mely e tekintetben szóba jöhet de hozzá­teszem azt, hogy minden pillanatban ki lehet mutatni, hogy az 1871 évi költségvetés­ben is a vasúti kamatbiztosításon kivül mintegy 15 millió frtnyi ilyen kiadás foglaltatik s az 1870-ki költségvetésben is az ilynemű kiadások mintegy 9 millió frtra mennek. Ily összegeket te­hát­ oly kiadásokra melyek pénzügyileg nem gyümölcsöznek és csakugyan leginkább a közigazgatás és az államháztar­tás rendes menetének fentartására és javítására szükségesek s mint ilyenek inkább a rendes költségek közé tartoznak, évenként huzamos ideig új kölcsönökből és az állam vagyonnak fogyasztásából, nem a gyenge erejű magyar állam, hanem nézetem szerint egy állam sem fordíthat hitelének végmegrontása nélkül. És erre példával is szolgálhatok. Az absolut osztrák kormány pénzügye ugyan azon módon jutott tönkre, amelyen mi megindul­tunk. (Élénk helyeslés a baloldalon. Majd meg­látjuk­ jobb felől.) Figyelemmel kísértem azon időben a tárgyalásokat. Az osztrák pénzügymi­niszter minden év végével körmönfont jelentést tett ő felségének és a birodalmi tanács fenállása óta a birodalmi tanácsnak a monarchia az ál­lam pénzügyi állásának kedvező helyzetéről, az állam jövedelmeinek évenkénti öregbedéséről , de mivel deficit és nagy deficit évenként mindig mutatkozott, mely vagy kölcsönnel vagy az ál­lam vagyon fogyasztásával volt fedezendő, ez az osztrák pénzügyminiszter jelentése szerint csak azon nagyhasznú beruházásoknak volt tu­lajdonítandó, melyek terveztettek, (Derültség balfelől.) és tulajdonítandó azon szerencsétlen körülményeknek, melyek épen az illető költség­­vetési évet rendkívüli kiadásokkal kivételesen terhelték. Ezen rendkívüli kivételes kiadások azonban különböző czímek alatt minden esztendőben visszakerültek; a tett beruházások vagy épen nem, vagy nem kellőkép gyümölcsöztek és az évenkint növekedő kölcsönök évenkint mindig na­gyobb kamat és törlesztési összegekkel nehezed­tek az állampénztárra; emiatt ezután eladattak a vállalatok is,melyekre a beruházások bétettek: el­adatott az államvaspálya és ráadásul hozzáa­dattak a krassómegyei bányák és uradalmak ; eladatott a déli vaspálya; eladattak a magyar kincstári földtehermentesítési kötvényei; betáb­­lázással terheltettek a magyar kincstári uradal­mak ; elfogyasztatott a hajdani nevezetes állam­adóssági törlesztési alap, eltűnt a katonai nyug­díj­alap; eladatott egy szóval mindaz, a­mit eladni lehetett; eladattak még a kincstári für­dőhelyek is. (Derültség.) Mindezek daczára a pénzügyminiszternek az állam pénzügyeinek vi­rágzó állapotáról tett folytonos jelentései mellett, ő felségének uralkodása alatt és pedig mindig beruházások, vagy rendkívüli kiadások folytán az államadóssági összeg csaknem 2000 millió frtra növekedett a­nélkül, hogy ezen roppant összeggel szemben valamely megfelelő beruházás muttattathatnék fel; de be is következett azután, a­minek ily eljárás mellett okvetlenül bekövet­keznie kellett, az állam hitele annyira kimerült, hogy utóbb a legszövevényesebb tervezettel ki­dolgozott lotteriai kölcsönök mellett is igen sú­lyos feltételek alatt csak nehezen lehetett pénzt találni. Mellesleg legyen mondva nekünk magya­roknak hálát kellene adni az isteni gondviselés­nek,hogy ez így történt, mert csakugyan az osztr. absolut kormány pénzügyi szorultságának kö­szönhetjük egy részben, hogy állami önállósá­gunk azon részét vissza­nyertük, melynek birto­kában vagyunk. De én azért óhajtok részemről minden alkalommal felszólalni a pénzügyi ke­zelés azon módja ellen, melyet az absolut kor­mány példájára követünk, mert nem szeretném, ha állami önállásunkat azon után vesztenénk el, melyen az osztrák absolut kormány általi köve­tése folytán azt vissza­szereztük. (Élénk helyes­lés balfelöl). A pénzügyi bizottság sokkal derültebb szín­ben látja pénzügyi állásunkat, mint mi azt a külön­véleményben jeleztük. Előadó úr is e né­zetét több érvekkel támogatva hangsúlyozta. Ő is és a pénzügyi bizottság—e nézetét első­sorban azzal kívánja igazolni, hogy az 1872-ik költség­­vetésnek az előző évi költségvetésekkeli össze­egyeztetéséből az tetszik ki, hogy az 1872-iki költségvetés hiánya csak látszólag nagyobb an­nál, mely az előző évekre nézve kiszámíttatott, mert azt mondja a pénzügyi bizottság és az elő­adó úr, hogy az első években a vasúti kiadások és kamatbiztosítás mindig a már felvéve volt vasúti kölcsönből és az állam ingó vagyoná­nak értékesítésével fedeztettek, s az e forrás­ból kikerülő összegek már magába a költ­ségvetésbe fedezetül felvétetett s egy a múlt évi költségvetésekben kiszámított hiányok csak azon összegeket mutatják, melyek az e költségvetésekben már előzőleg fedezetül felvett forrásokból fedezhetők nem voltak; most ellenben a vasúti kölcsön és az ingó ál­lamvagyonnak legnagyobb része már elfogyasz­­tatván, az 1872-ki költségvetésbe fedezetül nem vétethetett fel több, hanem csupán a vasúti kölcsönből 15.589,166 frt s az ingó államva­gyon értékesítésének czimén 4 millió frt, össze­sen tehát 17.589,169 frt, s igy — miután az 1872-ik évben nevezetesebb vasúti és más ha­sonló épitkezések terveztettnek, e szerint az 1872-re kiszámított hiánynak látszólag na­gyobbnak kellett lenni az előző években kiszá­­mítottaknál. Sőt azt mondja a pénzügyi bizott­ság : ha tehát a vasúti kölcsön alapjai ki nem merültek volna már vagy a kölcsön, melynek megkötését a törvényhozás elrendelte, már előbb köttetett volna és az abból befolyó összegek a vasúti épitkezések költségeire előirányoztattak volna és a vasúti kamatbiztositás által igényelt összegek teljes fedezésére ingó állam vagyon értékesítéséből befolyó tőkék fordittatnának, a mint az 1871-ben és az előtt mindig történt, akkor az 1872-iki költségvetés sokkal kedve­zőbb lenne, és az 1872-iki hiány 5 egész 6 mil­lióval kisebb lenne, mint az 1870. és 1871-iki, sőt az 1869-iki is csak mintegy 2 millióval ha­ladná felül. " Igaza van a pénzügyi bizottságnak és az előadó úrnak, hogy ha meg lett volna mindig, vagy meg lenne mindazon pénzünk, melylyel minden kiadásainkat fedezhetnék, valóban hiányról, legalább pénztári hiányról szó se le­hetne, s mindenesetre nevezetes számtani prob­­léma az, a­melynek megoldását a pénzügyi bi­zottság feladatul tűzte ki magának, midőn azt igyekszik bizonyítani, hogy azon 42 milliót defi­cit, melyet 1872-re a pénzügyi bizottság kiszá­mított,valóban mégis kisebb, mint azon 13—20 és 22 millió deficit, melyet hasonlag a pénzügyi bizottság annak idején számított ki. Nézetem szerint azonban a nehéz feladatnak megoldása a pénzügyi bizottságnak nem is si­került. Sőt ellenkezőleg a pénzügyi bizottság érveléseivel bebizonyította azt, a­mit különvéle­ményünkben mi is kiemeltünk, hogy t. i. az 1868 —69 — 70 és 1871. esztendei hiányok hibásan voltak a költségvetési előirányzatokban kiszámítva, s azok sokkal nagyobbak azon összegeknél, melyek az illető költségvetések­ben kimutatva vannak. Mert ezen összeg­hez , mint az pénzügyi bizottság igen he­lyesen megjegyzi , hozzá kell számítani azon összegeket is,melyek a vasúti kölcsönből s az állam ingó­s ingatlan javainak eladá­sából fedezetül már a költségvetésben is felve­tettek és ha ekként számítunk, akkor az 1869 évi hiány nem 13, hanem 35 millió, az 1870. évi hiány nem 22, hanem 46 millió az 1871. évi hiány nem 20, hanem 48 milliót tesz. Az igaz, hogy ezen összegek kisebbek azon 42 millió forintnyi összegnél, melyet a pénzügyi bizottság 1872-re kiszámított; de a pénzügyi bizottság elfeledkezett arról, hogy ha helyesen akar összehasonlítani, azon számítási módot, melyet az 1869—70. és 71. évi költségveté­sekre nézve követett, követnie kell az 1872. évi költségvetésre nézve, és ez esetben az 1872-ki 42 milliónyi hiányhoz hozzá kell adni azon 17 milliót, mely a vasúti kölcsönből az ingó állam­vagyon értesitéséséből már az előirányzatban fedezetül fel van véve, és akkor az 1872. évi hiány nem 42, hanem kevés hiján 60 millió Úgy látszik tehát nekem, hogy az 1868., 1869. és 70. évi pénzügyi állásunk valóban ro­­szabb volt annál, melyet az előirányzatok fel­tüntetnek. De ha már magában is igen gyenge vigasz az, mivel az előadó úr vigasztalt bennün­ket, hogy a 72-ei helyzet csak oly rosz lesz, mint rész volt a múlt és harmadszor még e cse­kély vigasztól is elesünk, midőn a pénzügyi bi­zottság által is helyeselt számítási rendszer sze­rint kijön, hogy a 72. évi defic­it 12 millióval nagyobb a 71-einél, és így nagyobb minden hiánynál, mely eddig a költségvetésből kiderült. A pénzügyi bizottság azt mondja: igaz , ki­adásaink a múlt években nagy mérvben szapo­rodtak, mert 1868-ban bruttó kiadás volt előirá­nyozva 127.796,500 frt. 1872-re pedig előirá­­nyoztatik a törvényhatóságok házi adójának részére lehajlított 4.145,949 frt leszámításával—­ 155.595,152 frt és így 1868 óta a kiadások a törvényhatóságok házi adójának terhére lehaj­lított összegnek hozzáadásával szaporodtak 31 944,374 írttal. De azt mondja a pénzügyi bizott­ság : a kiadások ezen szaporodását tökéletesen ellensúlyozza, sőt még meghaladja a bevételek öregbítése, mert 68—72-ig a rendes bevétel az előirányzatok szerint 42.160,592 írttal növeke­dett és így tekintetbe véve még a határőrvidéki nagy kiadást is, mely 72-ben előfordul a múlt év alatt a kiadások, a bevételek szaporodása 216 ezer 223 írttal meghaladta, azt mondja továbbá előadó és a pénzügyi bizottság, hogy ennél még kedvezőbb azon eredmény, melyet a zárszáma­dások 1868—9—70-re mutatnak ; miért 68-ban előirányozva volt rendes bruttó bevétel 124 mil­lió 881.000 frt. 1871-ben pedig valóságos ered­mény, azaz a pénztárba valósággal bejött ösz­­szeg 158.000.624 frtot tett és igy a 68-dik évi előirányzathoz képest az állam bevétele 1870- ben 33.761.000 frttal növekedett s ennek tulaj­­donitható, hogy azon 33 millió hiány, mely a 69—70—71-dik évekre az előirányzatokban ki­számítva volt a zárszámadásokban nem mutat­kozott. Ami az előirányzatokat illeti, az azokban foglalt­ tételek a valószínűség szabályai szerint hozzávetőleg állapíttatnak meg tájékozásul, ösz­­szehasonlításul használtatnak, de nem biztos az számtani adatok.­­ Ami pedig különösen 1868—69. és 70. előirányzatokat illeti, ezeket a mostani miniszterelnök az az akkori pénzügymi­niszter Lónyay Menyhért úr készítette, kiről kö­zönségesen tudva van, hogy kész volt mindig minisztertársainak kiadásait ellenőrizni; tudva van, hogy szűk marokkal szokta mindig a bevé­teleket előirányozni. És ezáltal két czélt ért el: először ez után könnyebben korlátolhatta mi­nisztertársainak az állampénztárnak igénybe vételére irányzott követeléseit; más részről pe­dig az év végével a deficit helyett melylyel ijesz­tett, felesleggel léphetett fel. (Derültség.) Nem csoda tehát egyáltaljában, hogy ily előirányzat mellett az 1868-ik esztendőn előirányozva volt bruttó 124.881,000 frt helyett a valóságos ered­mény 145.340,000 frt lett és igy több 20.459,000 forinttal az előirányzatnál.­­ Addig, míg zárszámadásaink nincsenek más adat az összehasonlításokra nem használtathatók, mint az előirányzat, de a­mint a zárszámadások biz­tos adatokat mutathatnak a valóságos ered­mény előtt az előirányzati adatoknak hát­térbe kell szorulniok. A zármadások eredményé­nek az előirányzatokkali összehasonlítása csak annak felvilágosítására vezethet, hogy váljon az előirányzat helyesen történt vagy nem? Más értelme nincs, mert biztos számítási adatokat csak a zárszámadásnak valóságos eredményei nyújthatnak. A számvevőszék által újból vizsgálat alá vett 1868—69 és 70 évi zárszámadásokhoz tü­zetesen majd csak akkor lehetene szólani, ha azok a törvény értelmében a ház asztalára le lesznek téve és azért én is a pénzügyi bizottság által ezen zárszámadásokból előmutatott kivo­nat valódi értéke és bizonyíték képessége feletti ítéletemet ezen zárszámadások beterjesztésének idejére tartom fenn. Annyit azonban már most is biztosan állíthatok, hogy azon kivonat, me­lyet a pénzügyi bizottság az 1868—69 és 70 esztendei zárszámadásokból közlött, tökéletesen igazolja, ugyanazt, hogy az állam kiadásai 1868-tól kezdve mostanáig igen nagy mérvben emelkedtek, de egyáltalában nem bizonyítja azt, mit a pénzügyi bizottság állít, hogy hason­ló arányban növekedtek volna az államnak be­vételei is, sőt inkább az ellenkezőt bizonyítja be. (Halljuk !) Azon zárszámadási kivonat szerint, melyet felemlítettem, az 1868-ik esztendei ren­des, valóságos bevétel 145.340,000 volt 1870- dik esztendőben pedig ugyanazon kivonat sze­rint a valóságos, rendes bevétel tett 158 millió 629,000 forintot. A bevételek tehát 1868-tól 1870-ig a valóságos eredmény szerint nem 33 millió 761,000 írttal, mint előadó ur álltta, ha­nem csak 13.284.000 írttal növekedtek. Ez jeles növekedés mindenesetre,de e növekedés csekély azon öregbedéshez képest, amelylyel ugyanezen idő alatt az állam kiadásai növekedtek. 1868-ban ugyanis a valóságos, rendes kia­dás tett 13.728.000 frtot. 1870-ben a valóságos, a megtörtént rendes kiadás már 160.580.000 frtot tett, és igy 1868-tól 1870-ig a valósággal megtörtént rendes kiadások 28.852,000 frttal, tehát két annyinál is többel emelkedtek, mint ugyanazon idő alatt növekedtek az állam bevé­telei (Helyeslés balfelöl. Mozgás.) Ennek követ­kezése ezután az, hogy mindig azon kivonatok­ról szólva, a­melyeket a zárszámadásokból a pénzügyi bizottság előterjesztett, ha az 1868. és 1869. esztendőkben a bevételek és kiadások a valóságos eredmények szerint összehasonlíttat­­nak, akkor ezen évek mindegyikében a pénztár részére nevezetes fölösleg marad fen, de ezen felesleg már eltűnnék az 1870-ki esztendőben. Mert 1870-ben már az emlitett kivonat szerint a kiadások, az 1870. évi és pedig az első irány­zatnál szinte nagyobb bevételt 1 millió 956,00l írttal meghaladják, és ennélfogva ugyanazon ösz­­szegre menő hiányt eredményeznek, nem az elő­irányzott, hanem a valóságos eredmény szerint ugy látsz­ó tehát nekem tehát,hogy azon aranyuezi szép napok, (Derültség) melyekben Lónyay gr. szűk marku előirányzatai folytán a bevételek valóságos eredménye az előirányzatot éven­ként meghaladta, 1870-el már végükhöz értek 1871—72-ben alig fognak többé vissza ke­cs­rülni, mert ezen esztendőkben már Kerkápoly miniszter úr a bevételeket a valószinü ered­ményhez inkább közel eső mérvben irányozta elő, és ezen években a kiadások is ismét nagy mérvben emelkedtek, s azért azon véleményben vagyok, hogy azon derült színezetet, melyben pénzügyünk jelen állását a pénzügyi bizottság és az előadó úr látják, a zárszámadásokból a pénzügyi bizottság által közlött kivonat sem igazolja, hanem ezen kivonat is inkább indokol­ja azon nézetet, melyet mi az általunk előter­jesztett külön­véleményben előadtunk, hogy t. i. a költségvetés megállapításában figyelni kell az államnak már eddig is túlfeszített pénzerejére s a kellő takarékosság elveit szem elől nem kell téveszteni. A mi a pénzügyi bizottság jelentésének többi részeit illeti, azokra nézve kevés mondani­va­lóm van. A pénzügyi bizottság ugyan s az előadó­it is felemlítik, hogy nem kell megakasztani az államélet fejlődését, tekintettel kell lenni a kul­­turális czélokra, s feltétlen takarékosság nem fogja előmozdítani az ország felvirágzását, de másrészről elismerik, hogy a kiadások csak ak­kor gyümölcsözők, ha az erőnek megfeszítése nélkül történnek, hogy sorrendet kell tartani gyümölcsöző kiadásainknál is, hogy gondosan el kell választani a hasznot s a szükségestől a kívánatost a nélkülözhetlentől a sürgősen szük­ségest a halaszthatótól. E tekintetben tehát a két vélemény közt lé­nyeges elvi különbség nincs, mert az állam éle­tét és annak fejlődését megakasztani mi sem akarjuk s ezt tanúsítottuk Szontagh Pál bará­tommal együtt azzal is hogy a költségvetésben a kiadások legnagyobb részét, épen mivel szük­ségeseknek tartottuk, meg is szavaztuk. A ne­hézség a közösen elismert elv alkalmazásában rejlik. A kérdés az mi az a mi megakasztja az államélet fejlődését, mi az a mi szükséges, mi halaszthatatlan ? (Perczel Béla elfoglalja az el­nöki széket.) A felelet e kérdésekre, elismerem, nagy rész­ben egyéni felfogástól függ. Általános szabály­elvvel e kérdéseket eldönteni nem lehet, hanem azokat csak az egyes concret eseteknek megbí­­rálásánál lehet megoldani; azért azokra nézve, miket a­z. előadó uz általunk indítványba ho­zott, törléseknek egyes tételeire nézve elmondani méltóztatott, abstract fejtegetések helyett sokkal czélszerűbb lesz, úgy vélem, nézeteimnek előter­jesztését a maga helyére t. i. az egyes minisz MAGYAR ÚJSÁG- 1871. DECZEMBER 1.

Next