Magyar Ujság, 1872. február (6. évfolyam, 25-48. szám)

1872-02-01 / 25. szám

£20. szám. w*i Csötörtfjk, Hzcrltosztói iroda: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét lletö minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fo­gadtatnak el. K: a cló-li ivntal: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető inden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok és a hirdet- én y ek. iiriMWBriiriffiiniifiFiTT^n t iiiMiifMrmr t~~ itt POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. ...................... müiiíiaMBiiiwiii VI. évfolyam. «■■■>—■........ 1 872. február 1. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre....................................20 frt — kr. F élévre........................................10 „ — „ Negyedévre..................................5 „ — „ E gy hónapra..................................1 „ 70 „ E gyes szám ára 10 kr. Hirdetési díj : 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésér külön 30 kr. Nyílt tér: 6 hasábos petitsor 25 kr 3 Pest, jamiár 31. Politikai szemle. Ma ismét Bedekovich bán lemondását emlegeti a hir, a mi annak jeléül vehető, hogy a horvát nemzeti pártiak a kiegyezést bizonyosnak tartják, mely esetben a horvát ellenzék embere, Nugent gr. fogna bán­nak kineveztetni. ügy látszik, hogy a borvátok által tett föltételek közt főszerepet játszik a személy­kérdés is s ha a kiegyezés létre jön, a hor- vátok e kívánsága teljesittetni fog — több személyváltoztatás következik be. A spanyol radicalisok központi bizottsá­ga legközelebbi péntekre nyilvános gyűlést hivott össze valamennyi pártból; a vidéki bizottságok szervezésére a legtekintélyesebb férfiakat fogja kiküldeni. — A barcellonai kormányzó sürgönye jelenti, hogy az octroi visszaállítása következtében zavargások, de minden jelentőség nélkül fordultak elő. A tömegből nehány pisztolylövés süttetett el. A fegyveres erőt nem kellett igénybe venni. A bíróságok erélyesen nyomozzák a zavargások okozóit. Az angol parlament uj ülésszakában jövő kedden kezdi meg működését. Angliában nagy zajt üt Otway külügyi államtitkár beszéde, melyben a többi közt igy szól: Semmi, amit Angolország tehetett, nem há­ríthatta volna el a Poroszország s Franczia- ország közti háborút. ízetlenség volna azt állitani, hogy két nagy nemzet visszalép a bábomtól, ha Aogolország azzal fenyeget, hogy hatalmát a mérlegbe veti; s mit segí­tett volna a mi 34,000 emberünk akár az egyik, akár a másik nemzet hadseregének. Hamiilyes fenyegetést hallattunk volna, — következménye az lesz, hogy a hadviselő felek Belgiumra és Hollandra teszik kezei­ket s ellenünk fordulnak.“ Londonban a tegnapelőtti választó-mee- ting elfogadott egy végzést, melyben a kor­mány a ballot bill javára az utolsó reform- bili kisebbségi záradékának eltörlése, és a parlamenti ülések uj szétosztása érdekében erélyes eljárásra szólittatik fel. A meeting elnöke azon aggályt fejezte ki, hogy a sza­badelvű párt félénk szabadelvűekre és elő­haladott radicals okra fogna szakadni. A lancashirei és manchesteri conservativek egyletének meetiugjén bizalmatlansági sza­vazatot határoztak a kormány ellen. Angolországnak a genfi választott biróság elé terjesztett védő munkálata az Alabama ügyben állitja, bogy a washingtoni szerző­dés a választott biróság működését a szo­bait forgó hajók által elkövetett tényekre szorította. Angolország ezen irat szerzése idején a washingtoni kabinet ilyen okmá­nyának tartalmát még nem ismerte. Londonban a köztáfsiságiak Dilke tiszte­letére meetiuget ekartak rendezni s erre nézve a Freemaso-Tnavern-Compagnie he­lyiségeit kérték. Ennek igazgatói azonban megtagadták azt. — A Dilke demonstratio rendezői most a meetiuget szabad ég alatt, a Trafalgare squaren rendezik, miáltal a dolog jelentőségben csak nyer. Igaz ugyan hogy egy parlamenti végzés szerint egy an­gol mértföldnyire a parlamenttől meeting szabad ég aiatt nem tartathatik, de e ren­delkezés az utóbbi idő alatt annyira nem tartatott meg, bogy a kormány e rendelet szerinti jogát épen nem érvényesítheti, ha csak liberális irányzatát teljesen nem com- promittálja. Az elszaszi nők példájára az összes fran- czia lapok aláírást nyitottak a íranczia te­rület kiürítésének siettetésére. Nancyban egy nap alatt 4ÜÜ,ÜUO frank gyűlt egybe s remélik, hogy nehány nap alatt egy milliót hoznak össze. A kis Pont-á-Mousson, mely a háború alatt sokat szenvedett, két nap alatt 70,000 frankot irt alá, mibe nincsenek beszámítva a nők által a haza oltárára le­tett ékszertárgyak. Kilátás van rá, hogy ily módon sikerülni fog 500 millió frankot gyűjteni, s a kiürítést siettetni. Bismark herczeg, mint délnémetországi lapoknak Párisból jelentik, állítólag már notificál- ta készségét a megszállva tartott depar- tementnak kiürítésére az önkéntes aláírások sikerülésének esetében, habár Németország a szerződés szövege szerint nincs erre kö­telezve. A kereskedelmi szerződések felmondá­sára vonatkozó törvényjavaslat elfogadása valószínű. — Thiers tegnap Parisba ment, hogy első Ízben meglátogassa a commune által összerombolt palotáját. A kormány valószínűleg nem fog a had­sereg újjászervezésére vonatkozó törvényja­vaslatot előterjeszteni, hanem elfogadandja némi módosításokkal a bizottság által ki­dolgozott tervezetet. A nemzetgyűlés tegnapelőtti ülésén a ke­reskedelmi tengerészeti törvény 422 szava­zattal 239 ellen elfogadtatott. Holnap kez­dődik a vita az Angolországgal való keres­kedelmi szerződés felmondása felett. Samis basa tengerészeti miniszterré, és Mustafa basa tüzérségi nagymesterré nevez­tetett ki; közelebb még több miniszteri ki­nevezések fognak megtörténni. A töketeremtés példánya. Langrand D. ur volt a jelenleg már lankadni kezdő tőketeremtő korszak egyik előharczosa, példánya, kinél több, nagyobb tőkéket és vállalatokat nem teremtett senki; kinek viselt dol­gai kellő tanulságot nyújthatnának a még most is mindig szédelegnLvágyó állam és kormányférfiaknak, kivált arra nézve, .hogy: van bizonyos neto­vább, melyen túl a közönség hiszé­kenysége s fizetésképessége megszű­nik s a jövő évtizedek reményeire épített számítások romba, halomba dőlnek. Langrand D. ur szédelgései szeren­csésen véget értek. — Szerencsésen, mondjuk Langrand urra nézve, mert nagy ur jóbarátai s még magasabb pártfogói és érdekfelei lévén — bár száz meg s/áz milliót pazarolt el, mint közelebbi tudósítások mondják, ügye rendezve van : az angol és belga hite­lezők aláírták a kiegyezést, a szász jelzálogbank csatlakozik hozzájuk, mi­szerint 75 százalék kártérítéssel be- elégesznek; a Langrand-féle társulat kiegyezési javaslata, mondja egyik belga lap: az Erianger-ház és osztrák hitelintézet irányában, hosszas hányás- vetés s huzavonáé után aláíratott; csak az „International“ és az „Agricol“ kötelezvényei birtokosainak s a ke­reskedelmi törvényszék jóváhagyásá nak kell még hozzájárulnia, mondja s vigasztalja az International hitele­zőit, hogy követelésüknek legalább is 60 százalékát megkapják: sőt kilátás van reá, hogy a részvényesekre ro­vandó újabb 15 frank befizetése s bi­zonyos egyéniségektől teendő bizo­nyos behajtások után, a 17 millió frank­ra menő kötelezvényeknek m. e. 70 százalékát kifizethetik; az „Industrier* 1 és fél milliónyi tartozásai pedig tel­jesen kifizettetnek. És miután a né­met „Société Generale“ is résztvesz a rendezésben, kilátás van reá, hogy az az illető törvényszék által el leend fogadva; igy már liquidatióban levő pénzintézetek lielyreállanak, a s ren­dezők remélik, hogy hitelezőiknek 70 százaléknyi kárpótlást nyújthatnak stb. Langrand D. ur s az általa teremtett vagy épen kizsákmányolt pénzintéze­tek tehát boldogak: hogy is ne ? Ren­dezve lesznek. Es a hitelezők, a nagy közönség ? Ez 70 százaléknyi kárpótlást kap — nem számítva ide ha netalán rész­vényeire újabban felül kell fizetnie. Szédelgéshez értő pénztekintélyek nyilatkozatai szerint azonban ez is sok, váratlan, rendkívüli vívmány, mert hiszen csak egy Lónyay (s ki tudná még kik) által lett eszközöl­hető. Elhiszsziik. Elhiszszük még azt is, hogy azon eszményi tőkékből, melye­ket Langrand D. ura jövő reményeiből teremtett, s a hitelezők és részvénye­sek jóhiszeműség vagy nyereségvágya következtében valódi pénzzé tett,nem­csak 25, de 50 s több százalék is el van már pocsékolva, s igy valóban rendkívüli ügyesség vagyis jelenté- key „nyomást kell hozzá „felülről,“ hogy ennek nagy-része ismét lé,tetővé tétessék, s a hitelezők közt tőkében vagy kamatokban kiosztassék. De hát: mi jóra volt teremtve ama sok száz millió, vagyis mi hasznot nyújthatott az érdekelteknek,ha létre­jöttének végezélja az, hogy hitelezőit megrabolja? Ha bankok, vasutak építésére, bir­tokok vásárlására, gyárak állítására vagy fentartására vállalkoznak s vál­lalataik nem sikerülvén, hátrányban maradnak s a bankokat ez esetben senki sem nevezi fosztogatóknak : ezt még értjük, vagy legalább érthetnénk, ha az európai pénzintézetek rendesen ily reális ezélt tűznének ki maguk­nak. De az európai s kivált az osztrák és ezekkel szorosb viszonyban levő némely úgynevezett „magyar“ pénz­intézetnek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy az ipar s kereskedelem vagy földhitel terén igyekezne némi sikert, némi lendületet idézni elő. Langrand D. ur ugyan Magyaror­szágon is vett több mint százezer hold földet, de nem azért, hogy ennek mű­velését előmozdítsa, nem is azért, hogy a kisbirtokosok vagy bérlők út­ját egy-egy részlet kisbirtok megszer­zéséhez megkönnyitse. „Olcsón venni, drágán adni,“ és pedig a nagytőke ereje által a kiseb­beket háttérbe szoritni s nem tartva : szem előtt az ipar, kereskedelem vagy I gazdászat érdekét: eszményi tőkéket i teremteni, ezeket és saját hitelét vagy j a támolygó vállalatokat, illetőleg re- ! ményeket és eszményi tőkéket adni l és venni: ez volt Langrand D. ur irányzata a pénzteremtés s a jövő tö­kéinek kiaknázása terén. Ezen irányzatot követik fájdalom a legtöbb pénz- és hitelintézetek, mint látjuk: az állam s kormányférfiak ál­tal támogatva, kik pedig igen sokat használhatnak egymásnak. Ez azon veszélyes irányzat, melyet Langrand urban unificálva szerettünk volna látni. Langrand D. ur azonban nem uni- cum. A töketeremtés korszaka, me­lyet ö inaugurált, napról-napra na­gyobb mérvet ölt, mert a nagy kö­zönség nem tanul saját kárán: nem szűnik meg hinni, remélni és fizetni. Elvégre is a nagy közönség teszi úrrá a tőketeremtő lovagokat; ez rea­lizálja azok terveit s ha a terv rósz, vagy a tervező csupán játszani akart saját nyereményére — a nagy kö­zönség fizeti meg költségeit s örüljön, ha 70 százalékot visszakap követelé­seiből. Miután pedig a törvényhozás sza- bacl tért enged », szédelgéseknek, sőt tekintve a lotto: az állami «orsjeg'y, a sorsjegy kölcsön stb.-féle játékokat, maga a törvényhozás szentesíti — a nagy közönségnek érdekében van, hogy tisztább fogalmakat szerezzen, mint eddig, s egyszersmind okuljon a tőketeremtés műveletein: melyeknek tulajdonkép ő maga az anyaga. Az országos 48-as párt programú­ja, kapható a „Magyar Nyomdádban (Pest, Lipót-utcza 11.) Egy példány ára 2 krajezár, 100 példány 1 írt 50 kr, 1000 példány 10 forint. Vidéki megrendelések'azonnal tel- jesittetnek. — A 48-as kör ma csütörtökön esti 6 órakor ülést tart. M o e s á r y Lajos barátunk a következő, a többi ellenzéki lapokban is megjelenő fel­hívás közzétételére kért föl. Felhívás. A borsod-miskolezi baloldali kör tagjait tisztelettel felkérem, bogy az országos bal­oldali gyűlés tárgyában intézkedés végett február 13-én esti 6 órakor Miskolczon a szokott tanácskozási helyiségben minél szá­mosabban megjelenni szíveskedjenek. Pesten, január 31-én 1872. Mocsáry Lajos. Ajánljuk a jobboldali olvasóknak a következő sorokat, melyeket a Bécsben megjelenő „Sonn-und Feier t ags-C ou- rier“ czimü lápján. 28-dik számából szó­ról szóra fordítottunk. Ennek tartalmából meggyőződhetnek, miszerint Bécsben sok­kal világosabban látják a helyzetet, mint Pesten ; ott nyíltan kimondják, hogy Ma­gyarország Bécsböl kormányoztatik s hogy Andrássy nem egyéb mint egy uj — Met­ternich! íme mikép szól az idézett bécsi lap „W er regiert?“ czimü czikkében : A tett embere mindig győzelmet fog arat­ni a gondolkozó, szellemdus, sőt a találé­kony politikus fölött. Ausztriában ezt meg­értük ; Andrássy Beustot legyőzte. Ez utób­binál minden eredmény kézzelfogható volt; majdnem látni lehetett, hogy az ész s sze­rencse mennyire összefiiződtek. Mégis az ellenkezőt láttuk, egy nagy elme hajótöré­sét. Andrássy irányában egészen más ér­zelmektől vagyunk áthatva. Az eredményt nem tudjuk fölfogni, mindamellett az ered­mény megvan. Szeretnénk ellentállni s mégis legyőzve érezzük magunkat. E ha­sonlat tételére vagyunk most utalva, mert Beust ismét Bécsben van, s mert nagyon kényelmes, elődöt s utódot, az örökhagyót örököst együtt a közelben szemlélni. Magyarországban s Ausztriaoan nem e egy csodálatos átalakulás folyt le?. A ma­gyarok büszke népe nyugodtan tűri, hogy Bécsböl kormányoztatik. Az osztrákoknak pedig többé semmi ellenvetésük sincs, mert félnek a durva ököltől, Andrássy magyar kíméletlenségétől. Mi volna az Auersperg- miniszteríum,ha a mögötte nem volna And­rássy ? A békák végre megtalálták a gó­lyakirályt, á kit Jupitertől kértek? így azután oda jutottunk, hogy Ausztria- Magyarországban ismét egy ember ural­kodik ; minden érdem, de minden felelősség is ráháramlik. Ugyan mi az uj grófisitott Lónyay, mi az őseire büszke Auersperg ? A miniszter miniszterei, tánczolniok kell, a mint fütyülnek .............................................. A magyar miniszterelnök országgyűlésével ép oly pontosan tartozik Andrássy intésé­nek engedelmeskedni, mint az osztrák mi niszterelnök reichsrathjával. S igy Ausz­triában nem eszme s nem egy rendszer, ha­nem egy személy uralkodik. Csodálatos, hogy egy állam miként esik vissza régi jel­legébe s végre is mint lett ismét az öreg Metternich herczeg helyettcsitöje »megta­lálva......................................................... — A „P e s t i N a p I ó“-nak jan. 30-ról írják, hogy az egri fökáptaian azon vaspá­lyának, mely Nagyváradtól Debreczen és Polgáron át Miskolczig terveztetik, létesíté­sét előmozditani óhajtván, a költségek azon v5 része kamatainak fedezésére, mely törzs részvényekben a kormány által fogna elö- állittatni, évenkiuti 26,560 irtot ezüst péuz ben osztrák érték szerint tiz éven át fize­tendőt szavazott meg. Ha e példát a többi érdeklett felek is követik, a 2/5 költség ka­matai teljesen fedezve lesznek, s az or­szággyűlés egy fillér koczkáztatása nélkül engedélyezheti e vonalat, mely nevezetes és fontos nemcsak az általa létrehozott ösz- szeköttetések szempontjából; például, hogy a Tiszán állandó hidat állítson, s igy a gyér állandó összeköttetéseket a folyón át egy gyei szaporítja; hogy a keleti világpá­lyákat a nyugati és éjszakiakkal a legegyc- nesebb, tehát a legrövidebb vonalban (a Fekete tengertől Hamburgig s Moszkva- és I Pétervárig) összeköti stb.; hanem a tisza- vidék művelődési és polgárosodási szem ! pontjából is, mint a mely vonal ezen vidé­ket a ház-, ut-, utcza-, csatorna stb. építési anyagokkal a legjutányosabbau, valamint viszont ez a felső vidéket mindennemű élel­mi szerekkel ugyanazon módon s nagy bő­ségben látandja el. — Miután a napokban mint bevégzett tény emlegettetett, még az úgynevezett jól értesültek által is, hogy a sugárút kiépítése j tárgyában a magyar kormány s a sokszor j nevezett consortium közt a szerződés jan. uy-en aia iog irarm, Kemjua miueu an az !, annyira titkolt ügy : megköttetett-e a szer­eződés vagy nem ? mert az nem csak az Illetőket, de a közönséget is érdekli talán. A képviselöház osztályai 10 órakor tartott tanácskozásaiban tárgyalás alá vették az 1872. évi államköltségvetés- röl szóló törvényjavaslatot a pénzügyi bi­zottságnak iudokoló jelentésével együtt. A törvényjavaslat mind a 9 osztályban válto­zatlanul úgy a mint azt a pénzügyi bizott­ság szövegezte elfogadtatott. A Ill-dik osztály azonban azon két utó­lagosan a költségvetésbe beillesztendő té­telre nézve, t. i. az igazságügyi költségve­tésnél a bíróságok szervezése folytán szük­ségessé vált változtatást és a pénzügymi­niszter költségvetésénél az „államjószágok A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. — 1872. január 31. — Egy akadémiai fölvétel 1694-ben. Dangeau marquis naplójának ötödik kö­tete igen érdekes irodalmi adomát tartal­maz, melyet hiven követve az eredetit, anél­kül hogy hozzátennénk, vagy elvennénk be­lőle valamit, be akarunk olvasóinknak mu­tatni. Akadémikusaink is kivehetik belőle az ökot iljp.ta Utói' Clermont-Tonnerre Ferencz noyoni püspök, egyike a tizenhetedik század ere­deti alakjainak. Jellemében tarkán volt ke­verve a hiúság, nemesi rátartás, főpapi buz­galom, éretlen tudomány és bizarr ékesszó­lás. Tehetségei és hibáival mindig ki akart tűnni, tevékeny, fáradhatlan, de inkább al­kalmatlan volt mint kellemes, s tudtán kí­vül adott tárgyat s alkalmat az élczelésre; ily különös szerepet játszva, mindenütt ma­gára vonta a figyelmet ami leginkább hi- zelgett neki. Előkelő családból származván, öröklött büszkesége túlment a komolyság- határain, de azért nem kevésbé akarta ját­szani az érseket és szent embert a herczeg- nél. Nevelése még az ő korától is hátrama­radt s — mint nála természetes — már ifjú­korában lévén püspökké, hittérítő buzga­lommal s herczegi szokásokkal ment tarto­mányába. A pazarságig volt jótékony, s gondatlanul veszélyeztette életét a halotti szentség kiszolgáltatásakor, de ha megyéjét látogatta, alattvalóitól keleti hódolatot kö­vetelt, s a pápáról szólva, csak római kol­légájának szokta nevezni. Végre közszokás szerint imádta XIV. Lajost s ezt a király­nak értésére is tudta adni. Ez meg is ked­velte a noyoni püspököt és szívesen társal­góit, vagy mulatott vele; a főpap excent- tricitása, hirtelen hízelgései s váratlan, csapkodó fordulatai tetszettek neki. A fran- czia akadémián ekkor egy hely ürült meg Barbier halála által 1694-ben s a király ki­jelentette, hogy a noyoni püspök megvá­lasztását szívesen látná. Ez szeszélynek vagy ingerkedésnek látszhatott volna a ki­rály részéről, de akkor nem igen beszéltek ilyenekről s a püspököt egyhangúlag megvá­lasztották. Az akadémia elnöke vagy kanczellárja akkor Caumartin abbé volt, ki maga sem volt még régóta az intézet tagja. Még csak huszonhat éves volt, de a miveit világ sze­mélyesített példánya, finom, s ügyes élezü, s „fölvilágosodott“ ember. Maga is tisztes­séges nemesi családból származott, s bár nem irt soha semmit, terjedt ismeretei, szem­beszökő tehetsége, s kitűnő ügyessége miatt a társas közlekedésben, egyszóval azon tu­lajdonai miatt, — melyek „meglátszottak **oi>'©ttók az akadémiába. Ama tér­mészetes gondolata támadt, hogy a noyoni püspököt nem úgy kellene fegadni, mint ez rendesen történt, hanem hozzá méltólag, s megfeledkezve a komoly szerepről, melyet játszania kellett, merészen rágondolt, hogy őt szemtől szembe mintegy az intézet nevé­ben támadja meg gunyorával, azon jognál fogva, melylyel a szellemdus ember bírni gondol a hiú és dőre pöffeszkedés eile nében. Mindenfelől nagy kíváncsisággal néztek elébe e fölvételnek, s a kevés helyet, mely a közönség számára volt fenntartva, az udvar legelőkelőbbjei kérték ki maguknak. A püspök az előtte való héten nem hagyta el Versailles!, ott a nap hősének szerepét játszotta s előre fogadta s vette komolyan az üdvözlő bókokat. Mikor a fölvétel napja ki volt tűzve, a király fennhangon jegyezte meg : „hétfőn fogadják a noyoni püspököt az akadémiába; attól tartok, hogy itt ma­gam maradok.“ Hogy jobban fölérhessük, mily hatást te­hetett a püspök s Caumartin találkozása, ide állítjuk mindakettönek könnyű tollal odavetett jeli mzését az egykorú Faydit ab­bétól. Gróf Clermont Ferencz, noyoni püspök, ki a Vermandois fölött uralkodik, fényes származását a menykőre viszi vissza. Lelke tüzes és emelkedett s eredete helyére em­lékeztet. A szószékben dörgő ékesszólásu, s lesújtja az eretnekeket. Tökéletesen megfe­lel főpásztori tiszténnek. S valamivel később: „Caumartin abbé egykép van beavatva a scholastika s a történet mélyeibe. Alaposan ismeri a szent atyákat. Nagy tudományá­val ritka erkölcs-tisztaságot és ártatlansá­got egyesit. Ifjúsága és kellemes társal­gása még szeretetre méltóbbakká teszi eré­nyeit. . . A püspök önmagát akarta fölülmúlni. Be­szédét a köteles hízelgéssel kezdé: „Igaz, s ki ne tudná, hogy a fenséges szellem,mely e testet élteti s fenntartja, tűzte elém a szép ezélt, hogy tagjává legyek, s miután fölébe emelkedett mindennek, s minden eszméjén meglátszik nagyszerűsége , szerencsésnek érzem magamat, hogy ezt uramtól elfogad­hattam, s melyet önök meg- is valósí­tottak.“ Richelieu dicsbeszéde, mely ezután kö­vetkezett, különös keverékben tartalmazott bizalmasságot s tiszteletet. Majd kedves Armandját említette, s aztán csodálta e sas- szárnyalaíot, mely az égben vesz el. Nem­csak Ausztriát győzte le a nagy bibornok, a szónok szava szerint, hanem még az ele­meket is; a tengert Rochelle alávetése ál­tal, a lázadás s az eretnekség füzét, miáltal megtisztította a levegőt, és csodálatra ger­jesztette a földet. Ennyire mindenható volt a kedves Armand. Ségnier kanczellár, ki a bibornok halála után házában fogadta a vándorló akadé­miát, mint a tudomány látható őrangyala lön magasztalva. Időről időre a Szentirás, az Elysium, Pharao, Mózses,és különösen Tertullián egyg bázatya tűnt föl a püspök beszédében, ki ismét Nagy Lajos dicsbeszédébe kezd, s Tertulliánt követve, először XIV. Lajost mint királyt, azután mint embert veszi vizs­gálat alá. Elragadtatva az ember tökélye által tételkép állitja föl, hogy: Jobb La­josnak lenni király nélkül, mint királynak Lajos nélkül.“ „Ritka, föltilmulhatlan pél­dány kép !“ kiált föl loyalis buzgalmában „bájos és méltóságos külseje nyomot, hagy minden tettén, királyi családja is ragyog dicsősége sugaraitól, kora érett és tökéle­tes, (mikor már ötven évig uralkodott), a folytonos munka második természete, sze- retete irántunk föláldozva épit a mi nyugal­munknak . . Ne csodálkozzanak uraim, be­szédem hevén: minden szavam láng . . Ez nevetségesnek tűnhetett föl, még ak­kor is, s bár a beszéd végén tisztességesen szólt az adókról, a békeóhajáról, mihelyest elhagyta a mulattató frázisokat, untatta a közönséget, mely megelégedve fogadta a szónok elhallgatását. Most Caumartin abbé szólalt föl, s már élénk és finom bangjártatása is pillanatban elárulhatta szándékát. Sikerének biztosí­téka már az előtte tartott beszédben feküdt. A közönség három negyedrésze ironikus hangulatban volt, s ö ügyes kifejezést adott a hangulatnak. „Uram,“ kezdé, „ha a íranczia akadé­mia helyei csak azoknak méltósága szerint jönnének tekintetbe, kik azokat elfoglalják, nem mertük volna Önnek azt ajánlani, me­lyet jelenleg elfoglal, s ön nem tartotta volna érdemesnek utána törekedni. Tár­sunk, kit a halál ragadt el tőlünk, nem kö­szönhetett a szerencsének semmit; gazdag azon kincsekben, melyek az igazi irót ékí­tik, nem bir egyikével sem azon fényes kincseknek, melyek utódját oly magasra emelik, de könnyed s alapos szelleme oda emelte őt szárnyain.“ Majd az uj akadémikus dicséretére térve Caumartin nem átallott egy igen gyöngéd pontot, az akadémiai czimek becsét érin­teni : — Joggal sajnáljuk vesztét, — monda Barbier szerény erényeiről emlékezve, s vi- gasztalódásunk nem volna teljes, ha csak az állások különbségére volna alapítva. Ismerjük e nemes vért, mely magában fog­lalja a föld nagyságait,s mely annyi helyen, annyi személyhez van fűzve; mi látjuk Önt fölruházva azon czimmel, melyet egy király a legdicsöbbnek mondott, melylyel. a fran- czia birhat (a pairség); tiszteljük Önben a szentséget, melyet a megváltó egyházának minden szolgájára ruházott, s mégis, uram, nem e fényes tulajdonainak kö­szöni ön társulatunk szavazatát : nem ezeknek, hanem oly szellemnek, mely nemesebb az Ön vérénél, magasabb az ön rangjánál. Miután igy tetszése szerint veszi íöl vagy veti félre a püspök főbüszkeségét, — magas arisztokratikusrangját—annak mint szónok­nak magasztalásáboz kezd, a szellem élén­kül, a paródia szúró s merészkedő lesz, vi­gyázzunk csak a jelenet érdekes játékára: mig az egyiknek szikrázó szelleme könnyű szökelléssel támadja meg s csipdesi a má síknak gyengéit, ez dicséltetve gondolja magát, s értelmetlen örömtől ragyog; a hall­gatóság — mely a születés- és szellemarisz tokratia virágát foglalja magában, élvez minden finom árnyalatot, átgondol minden í ezélzást, s zajos tapssal mutatja helyes­lését. ‘ — A hely, melyet Ön most elfoglal, — folytatá kérlelhetlen komolysággal Caumar­tin abbé, régóta illette meg Önt. Ezen ékes­szol:!:«, mely tökéletesen legyőzött bennün­ket, melynek .példánya az ön müve, minden­hova követi Önt. Nemcsak nyilvános és hit­szónoklatban, hanem leveleiben és legbizal­masabb társalgásában is rátalálhatunk. A legmerészebb s legveíősebb képletek, me­lyeket a legnagyobb irók is csak kiméivé alkalmaznak, pazarul vannak bennük el­szórva, oly helyeken, hol eddig nem talál- : tunk még rájuk soha. S ezen valóban apo- ! stoli levelek, melyek csak a lelkek fölépülé- ; sére vannak szánva, kivetkőzve pongyola • egyszerűségeikből, az Ön keze alatt az em­beri ékesszólás remekeivé lettek. Mig az egyház megelégedéssel látja ezen eszélyes i szabványokban a tanok igazságát, a morál tisztaságát, a fegyelem szigorát a hierarchia tekintélyét, melyet az Ön szelleme alapitott, szervezett, erősített s megőrzött a noyoni püspükségben, mi bámuljuk bennük e sza­batos fölosztásokat, e találó ezélzatokat és képleteket, melyekre másutt nem talá­lunk, melyek nélkül nem értbefnők meg J azon nagyszerű eszméket,melyeket ki akar- i nak fejezni. Zajosan tapsoltak rá, s a püspök sugár- ; zott dicsőségében. Most vagyunk benne e | finom epigrammok esőjében, mely a beszéd ■ végéig nem szűnik meg. — A valódi ékesszólás , — folytatá, Caumartin, — illik a szónok személyi­ségéhez: az Öné nem hagy kétséget — hallgatóinak vagy olvasóinak, hogy Ön bon- ; nan eied s kicsoda. Ha irálya nemes is, de ennél még inkjbb ptispökies. Mindenütt a szentirás és szent atyákból vett szerencsés ! idézeteket látunk: Ön sajátjaivá tette mind­é nyáját, s ha egynémelyikük gyakrabban tűnik föl a többinél, (Tertullián) ez csak az emelkedett szellemek rokonszenvének kö­vetkezménye, melyet a természet csak ked- venczeinek enged meg. Mily hatalmas okok bírták tehát az akadémiát az Ön választá­sára, s mily szerencse rá nézve, hogy Önt kebelébe fogadva, egyszerre tehet eleget az igazságnak, saját hajlamainak s fenséges védője akaratának ! Ö bárkinél jobban is­meri az Ön becsét, alaposan átérti tehetsé­geit, szereti társalgását, s ha társalog Ön­nel, arcza könnyen érthető vidámságot mu­tat. Ő óhajtotta önnek befogadását az akadémiába, s mi egyhangúlag egyeztünk bele kivánatába. Az ékes dicsbeszéd uián, melyet Ön az imént a fejedelemnek tartott nem akarom gyönge vonásokkal a nagy s fényes eszmék képét elhomályosítani: csak annyit jegyezek meg, hogy mig királyi jo­gaira, s a vallás ügyeire éberen figyel, a mi veszteségünket is ki akarja pótolni, ke­gyesen adván nekünk valakit, kire ö nél­küle sohsem.mertünk volna gondolni. Egye­sítse uram, Ön is munkáit mivelünk, hogy előtte őszinte bálánkat bebizonyítsuk.“ Ilyen e beszéd egészben; nem csoda, hogy oly nagy zajt ütött, hogy nem merték az Akadémiai Értesítőben kinyomatni. Mint látjuk, ez teljes ellentéte a püspö­kének, s ba hozzágondoljuk az élő szóvali előadást, az arezjátékot és hangjár- tatást, valódi íranczia jelenetet kapunk: minden él benne, s a csiklandó csintalansá- gok példányai a finom persiflatiónak. Fénelon az ülés végén azt mondá Can martinnek, szavaiba különös mosolyt ve­gyítve: „Uram, én hallottam, értettem önt.“ (Je vous ai entendu et entendu.) A noyoni püspök csak néhány nappal később vette észre, hogy ö általános beszéd s irónia tárgya. Eleintén nem akarta hinni, mert Caumartin beszéde előbb eléje volt terjesztve, s ö jóvá is hagyta. Sőt egy-két helyen javítgatva is. De Harlay, a párisi érsek, ki szívesen látta az alkalmat hogy boszanthassa, teljesen felvilágosította öt. Mihelyt a fátyol leesett szemeiről, harag követte a jubilácziót. Panaszra ment a ki­rály gyóntatójához, La Chaise abbéhoz,

Next

/
Thumbnails
Contents