Magyar Ujság, 1872. február (6. évfolyam, 25-48. szám)

1872-02-01 / 25. szám

czímek alatt a Peklin-Soóvár uradalomban a Ránki fürdőben eszközlendő építkezések­re 23.500 forint, megjegyezvén, hogy az első változtatást a bíróságok szervezése folytán indokoltnak találja, a második utó­lagos beillesztésre nézve azonban kijelen­tette, hogy ezúttal nem akarja kifogásá­val a költségvetési törvényjavaslat tárgya­lását megakasztani, de a jövőre nézve ha­tározatiig kívánja kimondatni, hogy a költségvetésbe valamely összeg utólagos beillesztésének nincs helye, hanem az illető miniszter utólagos költségei annak módja és rendje szerint póthitel alakjában a háznak előterjesztendők. A VIII. osztály a költségvetési törvény­­javaslaton kívül tárgyalás alá vette még a pénzügyi bizottságnak a közös hadügymi­niszternek 1870-re engedélyezett 300,000 frtnyi póthitel Magyarországra eső részének fedezéséről, és a magyar korona országai által az 1869. évi közösügyi kiadásokra még fizetendő összeg fedezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában tett jelentéseit és azokat minden változtatás nélkül el is fo­gadta.­­ Az osztályok előadóiból alakult közp. bizottság tegnap d. 12 órakor tartott ülést, melyben az 1872. évi költségvetésről szóló tvjavaslatot elfogadta. Azonban egy hibát talált a költségvetésben t. i. az erdélyi ka­tonai kórházak bérletére a képv. ház 38.000 frtot szavazott meg, és ezen tétel a költség­vetésből kimaradt. Ez kiigazíttatni hatá­­roztatott. A III. osztály véleménye a költ­ségvetésbe utólagosan beillesztendő téte­lekre nézve elfogadtatott.­­ A vasúti bizottság február 1-én d. u. ülést tart, melyben a magy. kir. államvasut pesti indóházának kizárólag áru-pályaud­varrá leendő átalakulásáról szóló tvjavas­latot fogja tárgyalni. — A magyar miniszterelnök a horvát nemzeti párt megbízottjaival tegnap tarta az első értekezletet. — A határőrvidék a német-, szerb- és román-bánsági határőrezredek politikai be­osztása már befejeztetett; az új beosztás szerint a németbánsági határőrezred követ­kező négy kerületre oszlik: Perlaszváros, Antalfalva, Glogon és Kubin.­­ A román­­bánsági ezred szintén négy közigazgatási kerületre, u. m. Borovicz, Perejova, Ó-Or­­sova és Karánsebes, oszlik. A szerb bánsági ezred négy kerületi főhelye: Karlsdorf, Ja­g­ouuva, Maidet vv al­óe Deliblo­t. Végü­l a titeli zászlóalj két kerületre: a titelire és a josefsdorfira oszlik. Az említett kerületi ha­tóságok már megkezdték működésüket. — A temesvár-orsovai vasútvonal kiépítésére szükséges tőke új kötelezvények által jog előteremtetni. Az osztrák állam tisza­­vidéki vasúttársulatok mint engedményesek fogják ez elsőbbségi kötvényeket aláírni. Úgy­szintén a kikinda-pancsova­s bostyán­­rojteki vonal kiépítéséhez megkívántató összeg, mintegy 13 millió kötvény kibocsáj­­tása által fog előteremtetni. Egy furcsa kis história. Múlt héten egy bécsi hetilap után azon, (mint látszik alapos) hírt hoztuk, hogy a tudvalevő 30 milliónyi pénzműveletet a mi pénzügyminiszterünk oly könnyelműséggel vitte végbe, hogy most, miután hibáját be­látta, azt már csak úgy teheti jóvá, ha az illetőknek a törlesztési terv megváltozta­tásáért 150,000 forintnyi bírságot fizet. Rákövetkező nap a „Pesti Napló“ egy leplezett communiquében megc­áfolja e hírt. Ugyanaz nap (f. h. 26.) a „Pester Lloyd“ ugyanazon sorokat közli, de nem mint communiquét, hanem „eredeti távirat“ alakjában, a­mit neki Bécsből, mint a „N. Fr. Presse“ közleményét beküldtek volna. Kíváncsian vártuk a „N. Fr. Pr.“ illető számát, s mit láttunk, midőn kezünkbe vet­tük ? Azt hogy benne egy árva szó sem volt arról, a­mit a „Pester Lloyd“ nagy fontoskodással távirat czíme alatt közölt. Nem csak,de rákövetkező nap maga a „N.Fr. Presse“ a „Pesti Napló“-ból idézte az illető communiquét és szépen ki is gúnyolta. Tehát a „Pester Lloyd“ hazudott, a „Pes­ter Lloyd“ táviratot hamisított azért, hogy a minisztert védelmezze. Nincs nyelvész a világon aki ezt más sza­vakkal tudná kifejezni, s így mi is csak e szavakat használtuk A „Pester Lloyd“ mélységesen hallga­tott. Ismételt felszólalásunkra azonban el­határozta magát végre ma felelni. S mit fe­lel ? azt, hogy nem felel. Íme saját szavai, mint mai (31) esti szá­mában olvashatók : „A „Magyar Ujság“-nak azt je­gyezzük meg, hogy mi egy ti­s­z­t­e­s­s­é­­­g­e­s polémia útjából soha sem térünk ki. Igaz, rendszerint mi még többet is tettünk. Valahányszor azt hittük, hogy olvasóink azon laphoz, mely bennünket megtámad, nem jutnak, először mindig a támadást kö­zöltük s csak azután feleltünk. Ha a „Ma­gyar Újság“ fölünk az említett tudósítás forrását, illetőleg oly módon kért volna (uns ersucht hätte) fölvilágosítást, a mint az mi­­velt emberek közt szokás, úgy mi nem is vitatva egy oly inquisitorium nagyon is kétséges jogosultságát — azonnal megad­tuk volna a feleletet, mely bebizonyította volna neki, hogy kombinatióval s insinua­­tióival téves utón jár ; ezután az ügyállást ismerve, ítélhetett volna tetszése szerint.De mindaddig mig a „Magyar Újság“ előbb hasábos szidalmakban tör ki s a­z­u­t­á­n in­téz hozzánk kérdést, ezt részünkről mindig felelet nélkül hagyandjuk.“ E nem felelő feleletre nekünk csak két ,igen rövid megjegyzésünk van. Első megjegyzésünk az, hogy ily han­gon nem szabad szólni akkor, mikor az ember csúnya tetten kapatott. Másodszor, az hogy itt nem műveltségről, hanem becsületességről van szó. Mutassa ki a „Pester Lloyd“, ha képes, hogy nem csalta meg a közönséget, hogy az az „ere­deti távirat“ nem volt hamis, s mi azonnal hangot fogunk változtatni irányában, — de miután ezt kimutatni nem képes, vagy né­­muljon el vag szóljon hozzánk oly hangon, minőt méltán megkövetelhetünk tőle mi, kik soha sem hamisítottunk semmit. Vagyis ma­gyarán mondva: hátrább az agarakkal! A nagy vasutterv s a pest zim­onyi vonal. A „Hon“ tegnapi száma Tóth Kálmán ország­ képviselőtől a következő sorokat közli. A nagy vasuttervezet miben létét a titok és bizonytalanság költői, de ezúttal nem igen „érdekes“ fátyola fedi. Kétszeres sürü pedig e fátyol a pest-zimo­­nyi vasutat illetőleg, melynek iránya, ha a nagy vasuttervet úgy fogadjuk is, a mint van s a mint azt Kerkápoly miniszter úr méltányos leleplezése után ismerjük, a nagy vasúttervben közelebbről még nincs megha­tározva. Simonyi Ernő, kitűnő szakkapacitásunk úgy látja a nagy vasúti tervből (lásd: „Szombati lapok“), hogy a pest-zimonyi vasút a Dunával párhuzamosan körülbelül Zomborig s onnan Újvidéknek elhajolva venné útját Zimonyba. — „Ezen irányt csak helyeselhetjük — írja Simonyi Ernő. Pestről lefelé a déli és az osztrák állampályák ál­tal képzett nagy négyszögben az egyetlen közlekedési eszköz a Duna, és ez a téli hó­napokban nem használható. — Még kent sem köti össze ezen irányban az alvidéket az ország fővárosával. A pest-zimonyi vo­nal igy körülbelül felezné a két létező pálya közti szöget. Népes termékeny vidéket szel át s építése is könnyű. — Mindezek Simo­nyi Ernő szavai. Thomen Achilles, volt magyar kir. vasut­­igazgató, szintén közölte nagybecsű nézeteit a „Lloydsban a nagy vasúti tervről ,ő is határozottan a Kalocsa-Baja-Zombor felé vezető irány, vagyis a Duna­ melletti vonal mellett nyilatkozik, annál inkább, mert sze­rinte a halas­szabadkai vonal felkarolása mellett az osztr­ államvaspálya közel fekvé­se mind a két pálya helyi forgalmára kártékonyan hatna, de Thomen nem üd­vözli a kormánytervet, mint Simonyi, mert­ ­ majd a királyhoz is, elégtételt kérve „e kis bourgeois“ arczátlan támadásaiért. Különösen haragudott egy humoros levél miatt, mely akkor az udvarnál körzött, s az ő modorát utánzó paródia volt, s hihetőleg Coulanges tollából való, igy kezdődött. A noyoni püspök levele Caumartin abbé beszédéről, mely az akadémiában a nevezett püspök fölvétele alkalmával tartatott. Caumartin abbé, nem tudom miféle, előt­tem ismeretlen gonosz szellem által fölbujt­­va, szorítva, reáliratva, izgatva, mozgatva, ü­ldöztetve: az akadémiában egy kritikus, kaustikus, satyrikus, komikus, allegorikus, hyperbolikus, emphatikus, excentrikus, iro­nikus, fanatikus, fantastikus, exstatikus be­szédet tartott ellenem. A keresztényi szere­tet nem engedi őt felségednek bevádolnom, de a keresztényi igazság arra kényszerít, hogy, ha nem is mondom meg,hogy milyen, legalább azt mondjam meg, hogy milyen nem. Nem hosszú, sem rövid, nem aljas, sem fenséges, nem komoly, nem is tréfás. Nem papias ő reá nézve, sem püspökies rám vonatkozva, nem királyi felségedet te­kintve. Nem papias ő rá nézve, mert nem említi szóval sem a szentirást, a szent atyá­kat, sem az ökumenikus zsinatokat, melyek pedig egyedüliek, melyek a pap szájába valók. Nem püspökies én reám vonatkozva, mert nincs meg benne a köteles tisztelet, melylyel mint alattvalóm a hierarchia rang­­fokozatai szerint tartoznék. Nem királyi fel­ségedet érintve, mert nem is említi meg, csak annyiban, hogy felséged engem kine­vet, mihelyt meglát . . .“ A király nevetett mint mindenki az első pillanatban, de rész néven vette az ingerlést, s nagyon elégedetlen volt az abbé eljárásá­val. A mértéken átlépett, az illem ellen vé­tett, s ezt a király nem szokta megbocsátani soha. Eleinte Caumartint el is akarta kül­deni Párisból egy bretagnei apátságba, s ha ez abban is maradt, a király nem tudá elfe­lejteni e hibáját, s a szeretetre méltó abbé csak a király halála után bírt püspökséghez jutni. Ha többet remélt, s nagy tehetségei természetesen vágyat leheltek bele az emel­kedésre, ez igen nagyon megkéslelte hala­dását, s visszavonta őt pályája elején, nem engedte azt egészen befutni. Néhány nappal a baleset után a király a noyoni püspököt bizta meg, hogy a franczia clerus gyűlésében ő tartsa az ünnepélyes zárbeszédet. A püspök vágytól égett, hogy eszéből valahogy fölemelkedhessék, s a ki­rály jóakarólag adott neki alkalmat reá. De gyöngéiből nem gyógyult ki. — Még 1698-ban, tehát négy évvel akadémiai mys­­tificatiója után Cousin által egy „művet“ íratott és ajánltatott magának, melynek czíme: „Néhány szent férfi élet­rajza, kia Tonnere és Clermont grófok családjából származott.“ Tehát valóban még az égbe is fölvitte csa­ládját ! Egyébiránt alapjában jóindulatú ember lévén, mikor egyszer veszélyes betegségbe esett, ki akart Caumartinnal békülni, sőt fölgyógyulása után maga sürgette a király­nál annak püspökké emelését, amit ez azon­ban követ­kezetesen megtagadott. MAGYAR ÚJSÁG 1872. FEBRUÁR 1. ő a kormánynak — úgy látszik — ezen iránynyal ellenkező nézeteket tulajdonít. Én természetesen nem akarok a dunai vonal mellett kardoskodni, mert midőn oly férfiak, mint Thomen és Simonyi, a legna­gyobb határozottsággal a mellett nyilatkoz­nak, akkor én — bár ezen ügyet én is igye­keztem tanulmányozni — csak hallgatha­tok, vagy nagy bölcsességgel legfölebb an­nyit mondhatok, hogy „az előttem szólottak véleményét teljes szívből pártolom.“ Nem is szólaltam volna föl ezúttal ezen ügyben, ha a ,,Hon“-nak nem volna egy garmond betűs tisztelt névtelene, ki a szer­kesztőség nem igen kedvező „fentartásai“ mellett már régebben megkezdte a halas­szabadkai vonal iránti izgatást, legújabban pedig valóságos vasúti keresztes hadjáratra szólítja föl azon vidékeknek minden petítió­­fogható emberét. De még erre sem válaszoltam volna: be­csülöm én a meleg helyi érzelmeket, elfo­gultságuk mellett is gyakran nemes forrá­suk szokott lenni, s nem is érintem ezen ér­zelmeket addig, míg mások rovására nem akarnak buzogni. Ámde a tisztelt névtelen hazafinál épen ez az eset fordul elő. Ő nem elégszik meg azzal, hogy saját vo­nalát magasztalja, hanem a másikat lerán­tani igyekszik. És pedig mily esetlenül! Míg előbb — midőn vidéke iránt emberi részvétünket igyekezett fölhívni — annak elhagyottságáról értekezett, a mint a két vonal rentabilitásáról van szó, a homok­­buczkák egyszerre megnépesülnek s Sza­badka gazdagsága az egész dunai vonallal szembe állittatik ; de névtelen Arguszunk, a­ki imént ezer szemmel fedezte fel a bucz­­kák „népes városait“, rögtön, a­mint a du­nai vonal felé fordítja tekintetét, egyszerre tökéletesen vakká lesz. Az egész dunai vo­nalon csak a kalocsai érsekség gazdag ura­dalmait látja meg s azon túl semmit, épen semmit. Nem látja az emporialis Zombort, nem látja azon dús sváb községeket, me­lyek Bajától Zomborig s azon túl elterjed­nek, sőt Baja várost, az alföldi gabnakeres­­kedelem ezen kulcsát, sem veszi észre, a honnan — nem az én poétái fantasiám, ha­nem az ottani „kereskedelmi csarnok“ hite­les jegyzései szerint — tavasz nyiltával naponként egy-egy millió értékű gabo­nát szállítanak s a­hol a forgalmi érde­kek már eddigi öt pénzintézetet létesítettek. Itt van az anglo-hungarian banknak egy fiókja is, a­mely bank rokonszenvével a tisz­telt névtelen hazafi oly nagyon szeret kér­kedni, s felhozza a bank által Halas-Sza­­badka felé eszközölt trackrozást; csakhogy ez a bank a kalocsa-baja-zombori trackro­zást sokkal előbb eszközölte mint a mási­kat, s biztosíthatom a névtelen hazafit, hogy a bank legtekintélyesebb igazgató tanácso­sának meggyőződései és véleményei mind a dunai vonal felé hajlanak. Én megvallom, nagyon soká és minden­felé tudakoltam az illetékes véleményeket, mert saját, e részben csekély tanulmánya­immal épen nem elégedtem meg, s más­részt féltem is természetes helyi vonzalmaim túl­buzgósága által valami úton-módon maga­mat nevetségessé tenni, de túlzás nélkül ál­­líthatom, hogy az általam megkérdezett na­gyon sok országos, sőt világkapacitás közt csak egyet találtam, ki nem a dunai vonal mellett nyilatkozott, bár ennek sok előnyét ez sem tagadta. És ez természetes is, régen megbukott az az orthodox vasúti theória, mely az ali­­mentáló folyamokat ellenségéül tekintette, valamint az is bizonyos, hogy azon irányt, melyet magának a kereskedelem a legter­mészetesebb viszonyoknál fogva évszázado­kon keresztül ásott, nem lehet büntetlenül ignorálni, mert az erőszakoskodás a társa­dalomban, politikában, s a közlekedésben egyaránt megboszulja magát. Ennyit kötelességemnek tartottam ezen ügyre vonatkozólag elmondani, annál in­kább, mert biztos tudomásom van arról, hogy azon esetben is, ha a nagy vasútterv megbuknék, a pest-zimonyi vonal kiépítése csak idő kérdésének tekinthető. Tóth Kálmán, községek s mezővárosok s a megyék szerve­zése iránt, oly törvényeket, melyeknél bajos elhatározni, váljon az elsők az ország né­pének anyagi s társadalmi viszonyaira néz­ve károsabbak s elviselhetetlenebbek, vagy az utóbbiak az állampolgárok politikai s polgári szabadságára nyomasztóbbak. E kiegyezés folyama alatt ezenkívül a pesti közös magyar-horvát országgyűlésen, valamint az osztrák-magyar delegátiókban oly törvényeket alkottak, miknek következ­tében a vér-­s pénzadó jelentékenyen nö­veltetek, habár azok kétségbe vonhatlan szükségletek folytán igazoltaknak látsza­nak is. Nem elégelve meg e szövevényes, állítóla­gosan alkotmányos műveletet, mely Horvát­ország számára közvetve vagy közvetlenül, de leginkább ennek határozott hozzájáru­lása nélkül törvényeket alkotott, a közös külügyminiszter egyetértőleg a magyar korona első tanácsadójával,egyenesen abso­­lutistikus utón s az egyedül illetékes három­­egy királyság hozzájárulása nélkül a hor­­vát-szlavon határőrvidék viszonyait rendez­ni s egészen uj alapra állítani sietett s miután a határőrvidék területe szétdaraboltatott, természetes gazdagságának nagyobb része, az erdőségek, a magyar kincstár rendelke­zése alá helyeztetett. Távolról sem lehet szándékunk, a múlt országgyűlésen alkotott törvényeket egyen­ként s részletesen bírálgatni, de szívünk ha­zafias sarkalását nem fojthatjuk el, hogy ama nyomasztó körülmények közt, melyeket csak általánosságban, némelyeket különö­sen föl ne említsünk. A ház­közösségről szóló törvény a birto­koknak a vég nélküliségig való felosztását megengedve, valamint annak a meg nem határozott múltba való visszaható ereje ál­tal a vidéken a népet a veszély örvénye szélére állítá­s az országgyűlés feladata lett volna, e szomorú állapotnak véget vetni. Az úrbéri viszonyok azaz a határőrvidé­ki erdők s legelők rendezéséről szóló tör­vény, a vidéken az összes lakosság, külö­nösen a slavonokra ép oly veszélyes s kár­tékony, s az országgyűlés föladata lett volna azt a jog s igazság szerint elin­tézni. Azon vasút, melyet a magyar kormány most Károly­várostól az úgynevezett ma­gyar Fiuméig építtet, oly módon nem tra­­ck­ozva, hogy az Fiume kivételével a hor­vát tengerpart semmi más városának, vagy kikötőjének nem válik előnyére. A többi vasutak épen nem építtetnek, mint például az eszék-sziszek-károlyvárosi, vagyis az ujgradiska-brod-mitroviczi, azután a va­rasd zapresiczai vonalak s ezek iránya meg­­felel a nemzet érdeke s akaratának s az országgyűlés föladata lett volna e tekintet­ben is az ország érdekeit fölkarolni. A határőrvidéki erdők, melyben talán a nemzetnek legnagyobb gazdagsága van, tö­vig levágatnak s az országgyűlés föladata lett volna, gondoskodni, hogy a felség sza­va, mely szerint az ezen erdőkből befolyó pénzösszeg kizárólag a határőrvidéki köz­­oktatásügyre fordittassék valósuljon s kö­vetelni, hogy az összes határőrvidéki kép­viselők az országgyűlésen részt vegyenek s valamint ebben úgy más a határőrvidéket illető kérdésekben annak érdekeit meg­óvják. A pesti közös országgyűlésen már most s valószínűleg nem sokára az osztrák ma­gyar delegátióban nem sokára oly tárgyak­ról lesz szó, melyek a közlekedésre s köz­telkekre vonatkoznak, különösen a kölcsön melyet az 1872-ki hiány következtében köt­ni kell s királyságunkat ott oly férfiak kép­viselik, kik — a mi az egész világ parla­menti történetében hallatlan — egy egész éven át már nem csak a nemzet bizalmát, hanem a valódi megbízatást is elvesztették, s az országgyűlés föladata lett volna, mint e királyság egyedüli s jogos megbízója e parlamentáris önkény ellen hatalmas tilta­kozó szavát hallatni. Végre az ez évi rész­termés, mely hazánk némely vidéket sujtá, követeli, hogy az or­szággyűlés idején megtegye a segélyre a kellő intézkedéseket. Választók ! Mindezen részint álalkotmányos, részint absolutistikus faktorai a törvényhozásnak, továbbá az állítólagos autonóm kormány­zat mely még akkor is, ha élén a legtehet­ségesebb, leghazafiasabb s legönzetlenebb férfiú állna, az ország életérdekeire nézve még azért is nagyon kétséges érdekű lenne, mert a fentebb említett kiegyezés folytán a magyar kormány határozott befolyásának korlátlanul alá van vetve, mindez mondjuk, természetesen zavart volt előidézendő a bi­rodalomban s a törvényhozásban, az igaz­ságszolgáltatás­i kormányzat szervezetében, az oktatásügy haladásának megakadályo­zásával, az anyagi jólét sülyedésével s a földmivelési viszonyok hanyatlásával végre is a nemzet elégedetlenségét kelté föl. Mind e bajokra utalva a múlt országgyű­lés befejezetével ő felsége fölhívása folytán ez évben örömtelve s határozottan siettetek a választásokban részt venni, hogy bi­zalmatokra érdemesített férfiakat válasz­­szatok, kik él voltatok s most is meg vagy­tok győződve, hogy a számos baj orvosol­­tatni fog. Négy év előtt a kormány akkori hívei­nek részint csak rászabható s kártékony esz­közök fölhasználásával, részint a hivatalno­kok erőszakoskodása, részint az adók, ille­tékek lejebb szállítása s bizonyos állami monopóliumok eltörlésének ígérete végre a katonakötelezettség kilátásba helyzett köny­­nyebitése által sikerült a kormánynak tetsző országgyűlést egybehozni; az utolsó válasz­tásoknál azonban törekvése határozott s rendithetlen akaratotok folytán meghiúsult, habár a kormány számos barátai minden emeltyűt mozgásba tettek. A nép szive fennen dobogott, midőn látta, hogy azok törekvései, kik azt hiszik, hogy a nép annál könnyebben hisz az üres ígéret­nek, minél súlyosabbak a terhek, melyek rá nehezednek, ködként oszlott el, fennen do­bogott a nép szive, mert azon reményben ringatta magát, hogy az annyira áhított or­szággyűlés nem­sokára a választások után, már jun. 1-én, a­mint az ő felsége által ere­detileg elrendeltetett, össze fog ülni. Sajnos a nép e reményében megcsalatott, miután az anyira óhajtott országgyűlés jun. 1-ről jun. 3-ra, ezután júl. 3-ről szept. 20-ra s végre az alkotmányos országokban hal­latlan módon szept. 20-ról 1872. jan. 15-re elnapoltatott, midőn a képviselők nagyobb része az országgyűlésre már útban volt. Ily módon e királyság országgyűlése, bár mily világosan kimondatott a mult ország­gyűlésen hozott törvényben s a szokásos szabályok szerint minden évben összeülni tartozik, 1871-ben nem lesz képes a múlt év számadásait megvizsgálni, a jövő évre a budgetet megállapítani. Ítéletét az előbbi s mostani kormány fölött kimondani s eszkö­zöket keresni a fentemlitett számos bajok orvoslására. Választók! Miután a horvát, slavon s dalmát ki­rályság a korona tanácsosainak tör­vénytelen eljárása következtében minden más képviselettől meg van fosztva s min­den előbb emlitett csapásoknak kitéte­tett mi, kik bizalmatok által kitüntettettünk, legszentebb kötelességünknek tartjuk, előt­tetek s az egész világ előtt nyíltan kijelen­teni , hogy az országgyűlés elnapolásából származó káros következmények felelősségét magunktól visszautasítjuk s azokra hárítjuk, kik jónak látták ő felségének ez elnapolást ajánlani. A menyiben azonban a korona tanácso­sai azon véleményben lennének, hogy az or­szággyűlés föloszlatása vagy elnapolása ál­tal nyert idő folytán végre mégis sikerülne titeket más nézetre bírni, mint az, melynek képviselésére ti bennünket megbiztatok: tőletek fog függni, minden alkalommal, mely erre kínálkozni fog, nyíltan s férfiasan kije­lenteni , hogy az ország lakói más jogait oly szentnek tartják, mint a magukét, hogy mindig a törvényesség útján kívántok ha­ladni s szilárdan el vagytok határoz­va ő felsége királyunk szelíd jogára alatt szabadon s függetlenül élni, s hogy nincs eszköz, nincs ígéret, melynek e szent czélt alárendelnétek. Részünkről fogadjátok azon ünnepélyes nyilatkozatot, hogy nincs hatalom, mely bennünket azon czéltól eltéríthetne, a­me­lyek kitüntettek. Azon reményben ringatjuk magunkat, hogy a korona igazságszeretete, melyhez bizalommal emeljük föl tekintetün­ket, nem fogja megengedni, hogy a három egy királyság lakossága számos, ő felsége által ünnepélyesen elismert szolgálataiért, továbbra is oly lealázó módon alkot­mányos jogai s jótéteményeitől megfosz­­tassék. Zágrább, 1871. szept. 20-án. Az általa­tok megválasztott országgyűlési képviselők. (Következnek az aláírások.) A horvát nemzeti párt szeptemberi nyilatkozata. Most midőn a horvát nemzeti párt tagjai­nak a kiegyezés tárgyában folytatott érte­kezletek fonala Pesten fog fölvétetni, idő­szerűnek tartjuk a horvátü­gy állás megisme­résére az azzal kapcsolatban e­lev szeptem­beri nyilatkozatot közzé tenni, melyet a nemzeti párti képviselők választóikhoz in­téztek, s mely ürügyül szolgált a horvát or­­szággyűlés föloszlatására. A nyilatkozat így hangzik: Választók! A Horvát-, Szlavón-, s Dalmát királyság­­országgyűlése, mely négy év előtt választa­tott, a három egy királyság nevében, de né­pünk nagy részének közreműködése nélkül, a magyar királysággal egy úgynevezett ki­egyezést kötött, ennek következtében a horvát-, szlavón s dalmát királyságok a leg­fontosabb s legéletbe vágóbb közügyekben, nevezetesen a pénz- s véradó, az utak s ki­kötők, az ipar, a szárazföldi s tengeri keres­kedelemben a határozott befolyás s minden föllebbezést kizárólag a magyar országgyű­lés s a magyar kormánynak jön alárendel­ve s saját kormánya utasittatott, melynek élére csak olyanok állíttathatnak, kik a koronának a mi országgyűlésünknek fele­lőséggel nem tartozó magyar miniszterel­nöknek előterjesztetnek. Már előzetes e rothadt s tarthatlan ki­egyezés megkötése előtt, mely több pontjá­ban már eddig megsértetett , s a területi kérdést nevezetesen Dalmácziára vonatko­zólag teljesi­tetlen maradt, az említett or­szággyűlés az akkori bán sugalmazása folytán megalkotáa az 1868-ki törvényt a Lonjs-konpolje ki­szárítása iránt, mely a vállalkozó társulat­nak meglehet sok hasznot hajtott, az or­szágnak azonban a petrinjai törvényszék mocskos leleplezéseinél egyebet nem gyü­mölcsözött ; 1869- ben egy törvényt egy egyetemnek Zágrábban való fölállítása iránt, mely azon­­ban mind e mai napig nem teljesittetett; továbbá törvényeket az úgynevezett autonom kor­mány szervezése iránt, melynek élén a fentebb említett kiegyezés értelmében a magyar miniszterelnök által előterjesztett bán áll; végre 1870- ben több törvényt, a ház közössé­ge, az úrbéri ügyek rendezése, valamint a MEGYEI ÉLET. — Nagy­ Károly, jan. 26. Tisztelt szer­kesztő úr ! Nem lehet boszantóbb valami, sőt erkölcstelenítőbb sem, mint midőn egye­sek merészek — különösen a sajtó útján — a közvéleményt félre­vezetni, s a lefolyt tiszta tényeket egészben elferdíteni. Ilynemű törekvéssel találkoztunk Szath­­már megye új törvényhatóságának e hó­d-ik és következő napjain lett megalakulása tárgyában még a sajtó útján is. Általánosan el van terjedve ugyanis azon valótlan hír, miszerint megyénkben a jobb­oldal győzött. Adjon isten többi testvér me­gyéinkben is a mameluk seregnek hasonló győzelmet! Burkust fogtak ki, ők, mint az egyszeri német, csak hogy burkus vitte őket. E burkus Szathmár megye baloldali bi­zottsági többsége volt, s habár az uszály hordó tábort nem vitte ép oly meszszire, mennyi erejétől kitelt volna,, de csak mégis elvitte, s egy időre megfélemlítette. Idő és tér szűke miatt csak főbb pontjai­ban érintjük e baloldali győzelmet. A pártok erejének mibenléte — az igen érdekes értekezletben — már nyilvánult. Az ülés a kor­elnök által megnyittatván, a párt együtt tartásra és egyöntetű eljárásra hivatott fél. Ám de ez nem volt egyelőre lehetséges, miként ezt Novák Gusztáv bi­zottsági tag felszólamlásában helyesen jegy­­zi meg — mindaddig, még a nagy szám­mal jelen volt bizottsági tagok, benső hité­ről és határozott programmjáról a tagok meg nem győződnek. Ez okból Novák Gusztáv maga és elvtár­sai nevében határozott programmot köve­telt, és indítványba téve, hogy a programra világosan körvonalaztassék, ettől tévén függővé a lehető további egyöntetű eljá­rást. Vályi János ellenzékünk méltó vezére közmegnyugvásunkra 48-as programmal válaszolván, indítványozó­i jelen voltak általános beleegyezése folytán elfogadta, azt jegyzőkönyveztetni s kötelező garan­­tiául a jelenlévők által aláiratni kérte. A programm azonnal 260 tag által alá­íratván, a biztos alap ez által letetetett, s szivünkből örvendve jelezhetjük, hogy a harcz 48-as zászló alatt vivatott, s a győze­­­­lem e zászló által biztosíttatott. Másnap a kijelölő bizottság tagjaira a szavazás megtörténvén, daczára azon inper­­tinens eljárásnak, hogy a szavazatszedő bi­zottságnál a főispán, jelenléte és folytonos figyelemmel kisérése folytán, a szavazókra igen nagy nyomást gyakorolt, még­is a baloldal győzött. Ám­de mosolygott habár vad alma módra a kény­ér, gondolván, coak baloldalra, majd én kandidálok jobbol­dalra. És ki hinné, e furfangos gondolat tette­ben. Hiába fejtették ki teljes erélyüket a jelölő tagok, hiába támadták, mosták, és szapulták a bizottsági tagok , főispánságát hiába hivatkoztak a megye közönsége több­ségi akaratjának ily rút megvetése, és a nagy közvélemény ily lábbal tiprása ellen, a párt­főnök a neki adott (gyászos) tör­vény betűihez s az ülés alatt vett miniszteri távsürgöny utasításához ragaszkodva, me­részen daczolt a többséggel, és az alispáni székre 3 jobboldalit jelölt. A baloldal felelete e kénykedéssel szem­ben teljes visszavonulásban nyilvánult, mi­által a mameluksereg szerepe megkönnyít­­tetvén, 170 szavazatával alispánul Jékey Mór hű társuk választatott meg. Az erőteljes baloldal a következő lépés­nél, fájdalom, eltévesztő következetes szi­gorú álláspontját, és a­helyett hogy össze­tett karral, de fölemelt fővel a többi tiszti kinevezéseket tagadó állásában végig várta volna, és erkölcsi állását a kivívott magas­laton mindvégig megtartotta volna, miként az egyszeri éhező ember a kezében levő és és birtokát képező nagy czipót ellenfelének oda dobta, az abból nyerendő néhány da­rab morzsáért, és lett a­mit nem vártunk — egy generális fusió !!! E fusio szomorú eseményét nem akarjuk kapcsolatosan — azon általánosan elter­jedt hírrel — miszerint bizonyos megyei ve­­zérférfiu ezt már előkészítette — nem akar­juk elhinni, habár a látszat s fájdalom,,­a eredmény tökéletesen igazolta. Nem pedig azért, mert Vályi János, ki a párt fővezére volt s kinek jellemtisztasága ismeretes — ilyesmiben soha sem egyezett volna. Tény azonban, hogy a Domahidy-párt az elfoglalható teret nem akart feladni. Tény, hogy számos baloldaliak candidáltattak, s el is választottak, de fájdalmas az is, hogy többet ne említsünk, miszerint több incar­­natus jobboldali az ellenzék által választa­tott meg. Ezen fusionális tisztválasztás után követ­kezett a már napok előtt beadott határo­zati javaslat feletti vita, melynek értelmé­ben a főispáni omnipotentia, és a törvény szellemével ellenkező méltánytalan eljárása rászaltatván, ennek orvoslása, valamint és főleg az új törvényhatósági törvény meg­változtatása iránti felirat, nagy többséggel elfogadtatott; sajnos azonban a felirat in­dokolását a gyenge jegyzői kar nem volt képes a tett indítvány szellemében erélye­sen kifejteni. Ezután következett a fegyelmi bizottság tagjaira való szavazás, s két baloldali meg­választatott. A 60 tagból álló állandó választmány kérdésénél a széjjel tiport jobboldal a har­­czot elfogadni nem mervén, kegyelemre megadta magát, mely hunyászkodásért kö­zülök a bizottságba 10 megválasztatott. Meglepő és politikai karaktert méltányló jelenet következett ezek után, a­midőn J­an­­ka Antal határozott jobboldali hírneves szathmári ügyvéd a mameluk-tábor bámu­latára, bizottsági tagsági jogáról írásban lemondott, azzal indokolván, hogy az alkot­mányosság fogalmával nem tartja meg­­egyezhetőnek azt, hogy a többség a kisebb­ség által túl uraltassék, ő jobboldali ugyan, de nem pártolhat oly eljárást, mely a főis­­páni omnipotentiát hizlalja és azt növeli, annál is inkább, mert az ilynemű eljárás esetleg a jobboldal ellen is fordulhat. Talán szükségtelen jeleznünk, hogy ere hul­­mánus nyilatkozat a baloldal tetszésére­­találkozott s nagy hiba az, hogy e­­ mon­dás indoka nem jegyzőkönyveztetett. Végül — miután igen jellemzőnek talál­tuk — pár szóval meg kell említenünk Vá­­lyi János szeretett vezérünk zárszavait : „azon baloldali elvtársainkat, kik a főispán által kij­elöltet­­tek, megválasztottuk ugyan, de fájdalom, nem a megye, ha­nem a kormány számára.“ Ezzel egy heti küzdelem után kifáradt, de a 48 as zászlóval elvileg diadalt aratott baloldali többség, miután elnökül Vályi Jánost, köz­ponti alelnökül Novák Gusztávot, vidéki al­­elnökökül Solymossy Bálintot és Svartz Mórt, főjegyzőül Falussy Mihályt egyhan­gúlag megválasztá — szétoszlott. Egy 48 as. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház Ülése január 31-én d. e. 1 órakor. Somssich Pál elnök megnyitván az ülést, bemutatja Pest város közönségének kérvényét, melyben az állami adók és ille­tékek beszedését Pest városában a magyar kormány kezelése alá helyeztetni , ennek foganatosításáig az állam­kincstárnak az adó és illeték behajtási költségekhez ará­nyos hozzájárulását kéri. A kérvényi bi­zottsághoz utasittatik. — Elnök jelenti to­vábbá gr. Lónyay Menyhért miniszterelnök a február hó 2-án az akadémia dísztermé­ben 11 órakor tartandó b. Eötvös József gyászünnepélyre valamint a egyetemi tem­plomban febr. 1-én d. e. 10 órakor lelki üdvéért tartandó gyász isteni tiszteletre a képv. ház összes tagjait tisztelettel meghív­ja. Zeyk József családi viszonyai folytán hat heti szabadsági időt kér. Megadatik: Fabricius Károly bemutatja Segesvár sz. k. város képviselő testületének kérvé­nyét, melyben 1853. évi julius 12-én kelt miniszteriális rendelet eltörlése általános vámkötelezettség kimondása iránt, folya­modik. Stoll Károly beadja Körmöcz sz. k. bá­nyaváros kérvényét, az iránt, hogy Selmecz és Bélabánya feliratát melyben a bánya­szolgalommal terhelt erdőségek kezelésé­nek, a bányászati igazgatóságtól tett kü­lönválasztásából a fém beváltására és a bányaiparra támadt sérelmek orvosoltatá­­sát kéri. Favlovits István beterjeszti egy újvidéki lakos kérvényét a 48-ik évből származó 450 írtról szóló 5 darab magyarországi ka­matos utalványainak folyóvá tétele iránt.­­ A kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Következik a napirenden levő tárgy a közp. bizottság jelentése. Széll Kálmán a közp. bizottság előadója benyújtja a közp. bizottság jelentését a 72-dik évi költségvetésről szóló törvényja­vaslat tárgyában. Elnök: Ha a ház megengedi, ez a hol­napi ülésre tűzetik. Holnap csak 11 órakor h^/jai­vljuk t*u UIVOU^ invit ***'-nL1 -1-i. ^ k­ép­­viselők közül a holnap 10 órakor tartandó gyász isteni tiszteletben fognak részt venni. Egyéb tárgya a mai ülésnek nem lévén azt feloszlatom. Ma osztatott szét az országházban a do­hányjövedék tárgyában beterjesztett tvja­vaslatot indokoló melléklet. Közgazdásza­­tunk egyik igen fontos ágáról lévén szó, czélszerűnek véljük e munkálatot is egész terjedelmében ismertetni a gazda közönség­gel, fentartván magunknak majd a közlés után megtenni rá észrevételeinket, indokolt a dohányjövedék tárgyában be­terjesztett törvényjavaslathoz. A képviselőháznak 1868. évi június hó 22-kén, CCXLV. számú országos ülésében hozott határozatával megbizatott a ministe­­rium, miszerint „azon végre, hogy a do­­hányegyedáruság minél előbbi megszünte­tésének lehetősége törvényszerűen előkészí­­tessék, állítson össze minden e tárgyra vo­natkozó adatokat, hívjon össze a pénzügyi bizottság közreműködésével szakértőket, s ezek kihallgatása után, pontosan megtart­va az 1867. évi XVI. t. cz.-nek rendeletét, készítsen javaslatot az iránt, hogy miképen s mikor lehetne a dohányegyedáruságot az állam szükségeinek igazságos, méltányos

Next