Magyar Ujság, 1872. március (6. évfolyam, 49-74. szám)
1872-03-01 / 49. szám
ható tanácskozások, melyekre úgy látszik pártszempontból tartottak és miután a legutóbbi választások s úgy a statistikai adatok arról győzték őt meg, hogy Magyarországon, az ő pártja tulajdonkép megbukott, mert a magyarországi városok 1.372.953-ra rúgó lakosságának 60 képviselője közül 42, kik 966,808 lakost képviselnek, az ellenzék padján ül, a megyék 272 képviselői között pedig 132 szintén az ellenzék padján ül, s ezek 4.664,930 lelket képviselnek, tehát miután az tűnik ki, hogy daczára annak, miszerint az utolsó általános választások alkalmával pártja érdekében a vesztegetések és a pressiónak minden nemet felhasználtattak, mégis a régi Magyarországban 18 képviselővel több választatott olyan, ki a kormánynyal szemben ellenzéki állást foglal el, azon kényszerítésbe jött, hogy megtartsa az erdélyi schlendriant a maga taxális választó helyeivel s a népképviselet ganyját képező, úgynevezett füstös választóit. Szóló Tisza javaslata mellett szavaz. Podmaniczky Frigyes b. Tisza javaslata mellett szól. A kormány előterjesztésében nem találja azon haladást, melyet ő követel. Irányi javaslatát azért nem fogadja el, mert sem az általános sem a titkos szavazás mellett nem nyilatkozhatik. Mind a kettő különben is nyílt kérdés, melyekre legkevésbé sem lehet igennel felelni azon érvek után, melyeket itt felhozni hallott. Kemény Mihály az általános szavazat mellett szól s a törvényjavaslat mint jogcsorbító fölött pálczát törve Tisza indítványához csatlakozik. Elnök: 5 perczre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. (Felkiáltások: Nem vagyunk 100-an!) Csanády Sándor: T. ház ! Tegnapelőtt szíves volt az általam nagyon, elnök úr kinyilatkoztatni, hogy mihelyt a képviselők azon számmal nem lesznek jelen, mely a tanácskozásra szükségeltetik, kötelességének fogja tartani a névsort felolvastatni, hogy azoknak nevei, kik távol vannak, köztudomásra jussanak. Szabadjon a t. elnök urat ígérete beváltására figyelmeztetnem, illetőleg felkérnem. Elnök: Kérem a jegyző urakat, méltóztassék a képviselőket megszámlálni (Megtörténik.) A száz tag jelen van, kérem képzelő urat, méltóztassék előadását megkezdeni. (Halljuk!) Helly Ignácz: T. ház! Kötelességemnek tartom a t. ház megnyugtatására előre kijelenteni, hogy a szőnyegen forgó tárgy érdeméhez csak igen röviden fogok szólni, részint mert tudom, hogy a t. ház már meglehetősen belefáradod — ámbár én azt nem bírom helyeselni, mert mint a miniszter úr maga beszédének elején szépen és helyesen fejtegette, hogy egy parlamentnek alig lehet fontosabb tárgya, mint maga a parlamentnek alapjáról szóló törvény , hanem tény az, hogy a ház ki van fáradva, másrészt azért, mert tudom, hogy Irányi Dániel t. barátomnak fen van tartva a szólási jog, tehát kétségkívül kimerítőleg fogja megcáfolni azon érveket, melyek ellenünk felhozattak. Felszólalásomnak fő célja az, hogy röviden előadjam azon tanulságokat, melyeket én magamnak a vita eddigi folyamából, különösen a. jobboldali szónokok beszédéből kivontam. És épen mert ezt akarom tenni, kötelességemnek tartom, annyival is inkább, mert más senki sem tette, a magam részéről köszönetet szavazni a t. belügyminiszter úrnak, hogy szíves volt ez alkalommal engedni a parlamenti illemnek, engedni az ellenzék többszöri felszólalásának és aként fektette meg a vita alapját, hogy ő mindjárt a tanácskozás elején előadta a kormány álláspontját és így a vita parlamentáris szokás szerint indult meg. Óhajtandó lenne, hogy többi minisztertársai is kövessék példáját. Eddig nem tettek úgy, pl. a bankügy tárgyalásánál a pénzügyminiszter úr csak kérve-kérve méltóztatott szót emelni. (Helyeslés a szélsőbalon.) T. hát ! Ha végig gondolkozom azon beszédeken, melyek a kormány részéről tartottak, és melyeket nagy figyelemmel kísértem, ha tekintetbe veszem azon vallomásokat, amelyeket a szónokok csaknem mindegyike tett, megvallom, nem bírom magamnak megmagyarázni, hogy miként tudják ők ezen vallomásokat a szőnyegen levő törvényjavaslattal összeegyeztetni. A t. közp. biz. előadója, mint első szónok maga őszintén bevallotta, hogy ezen törvényjavaslat nem tökéletes ma, ellenkezőleg sok hiánya, talán hibája is van, hogy nagyon kívánatos, miszerint jó, gyökeresen átdolgozott törvényjavaslatot csináljunk a választásokra, de miután az idő nem engedi, tehát érjük be ezzel mint provisoriummal. Maga a t. belügyminiszter úr ugyanannyit, sőt valamivel többet mondott. Ő mintegy bűnnek jelentette ki azt, hogy a fenálló 1848-iki választási törvény alapjában most megingattassék, miért is ő tulajdonképen nem óhajtott egyebet, mint meghúzni azon demarcationális vonalat a bizottságok számára, hogy se azon innen ne maradjanak, se rajta túl ne menjenek ; tehát maga bevallja, hogy a jelen törvényjavaslat csak provisorium. Ily értelemben nyilatkoztak a szónokok mind. Maga Szilágyi Dezső t. képviselő úr is, e törvényjavaslatnak legnagyobb dicsőítője, nem tagadta azt, hogy ez állandólag fen nem állhat. Természetes, ily vallomások után önként merül fel a kérdés, hogy miután e törvény semmikép nem felel meg a kívánalomnak , miután a t. belügyminiszter úr maga bevallja, hogy bűn lenne a 48- ks törvény alapeszméjéhez nyúlni, tehát miért nyúltak ahoz most, s miért nem várakoztak ezzel a jövő országgyűlésig ? már csak azon oknál fogva is, miként Vukovics J. barátom igen helyesen kiemelte, hogy az általánosan bevett parlamenti szokás, hogy a fontos törvények az országgyűlés elején terjesztetnek be. Erre nem hallottam egy szót sem, mely megmagyarázta volna azt, hogy miért hozzák be ezen törvényjavaslatot épen most, holott maguk ezen törvényjavaslat védői bevallják, hogy az csak ideiglenes ; maradtunk volna meg tehát a régi mellett; én nem látom át, minő szerencsétlenség származott volna ebből. Kell tehát, hogy ennek legyen valami oka, s ezen ok, mit önök bevallni nem akarnak az, hogy az egy ad hoc törvény , épen csak a küszöbön levő választások számára (Helyeslés a szélső bal felől). Ez okot fürkészve, az okoskodásnak hosszú lánczolatán mentem keresztül, melyet előadni talán unalmas lenne, hanem végresultatuma az, hogy ezen törvényjavaslat tulajdonképeni értelme, melyet sokkal kényelmesebben lehetett volna 104 §.helyett egy §-ba foglalni, az, hogy a választókerületek legnagyobb része köteles deákpárti képviselőt választani, és ebben némileg ki van mondva ez incompatibilitási törvény is t. i., hogy baloldali ember nem lehet egyszersmind képviselő is. (Helyeslés balfelől). Áttérek most azokra, miket Szilágyi Dezső t. képviselő előadott.Én nem leszek oly igazságtalan iránta, hogy be ne valljam, miszerint benne magam is örömmel üdvözlök egy újonnan felmerült szép parlamenti tehetséget. Ő első fellépésével két óra alatt megfutotta azon pályát, melyet mások sokszor csak hosszas éveken át futnak meg- Csak azt sajnálom, hogy amily hamar megfutotta azon pályát, épen oly sebesen haladott a reactio pályáján, úgy hogy első beszédével odaérkezett, hová más reactionáriusok csak hosszú, hosszú évek során át szoktak érkezni.(Helyeslés balfelöl).És hogy bebizonyítsam, hogy ez nem merő vád, idézni fogom beszédének azon részét, mely szerintem leginkább tükrözi vissza az ő elméleteinek lényegét. Ö. i. fejtegetvén azt, hogy miért nem pártolhatja az Irányi J. barátom által benyújtott határozati javaslatot, különösen az általános szavazatra nézve ezt mondja: leginkább megütköztem a túlsó oldalról hallott azon okoskodáson, hogy ők az általános szavazati jog visszatartásából vádat faragnak a jelen állapotok ellen, hogy azt úgy tüntetik elő, mintha százezrek egy már létező jogtól meg lennének fosztva. Ezt, megvallom, veszedelmesnek tartom, mert következményterhes tévedéseket okoz, mert én jogot csak a törvény alapján ismerek az országban, ennélfogva ezen kifejezést, hogy „ősjog“ nem tekinthetem másnak mint metaphorának. T. hát a theóriában sokkal nagyobb veszedelem rejlik, mint az, melyet a t. képviselő úr lát. Én igazán csodálkozom, hogy egy férfiú, ki oly annyira jártas a jogtudományokban, amennyire ő mutatta, annyira össze bírja zavarni elméjében a jogot törvénynyel. Pedig a különbség világos. Törvényeket csinálunk kényünk kedvünk szerint, meg is változtatjuk, de a jogot nem csináljuk, a jog létezik. A törvény csináltatik és megszüntettetik, a jog létezik és örök mint maga az igazság. Hiszi a t. képviselő úr, hogy mielőtt a polgároknak általában megadták volna a polgári jogokat, a feudalismus alatt azon polgároknak nem volt joguk arra, amit most élveznek ? hogy nem létezett bennük a jog ? Igenis létezett, és úgy mint most, a szabadság nem tett egyebet, mint törvényben kimondotta, hogy őket ezen jogtól többé megfosztani nem szabad. A jog létezik örökön, mint maga az igazság. A föld nemcsak azóta forog a nap körül, mióta Galilaei azt kimondotta, hanem forgott már azelőtt is, a teremtés óta, csakhogy nem tudtuk. Úgy a jog is létezik önmagában, még akkor is mikor törvény által fel van függesztve. És azért, a nemzetek csak azon törvények iránt viseltetnek igazi tisztelettel, melyek nemzeti jogaikból önkényt és természetszerűleg fejlődtek. Más tehát a jog és más a törvény. E kettőnek összezavarása mutatja, hogy a t. képviselő úr vagy rész ügyvéd, következőképen rom tanácsos, vagy pedig igen nagy reactionárius. Én hiszem hogy ez utóbbi. Beszédének folytán továbbá azt mondta, ugyan e tárgyról szólva, hogy „valamint a despotismus legveszedelmesebb emberei a despotismusnak hízelgői, úgy a democratiának is legveszedelmesebb emberei a democratiának hízelgői.“ Igaz, hanem a t. képv. ur megfeledkezett egy 3-dik dologról, hogy az aristocratia hízelgői roszabbak az aristocratiánál. Pedig ezen beszédben ő kizárólag az aristocratiának hizelgett, még pedig a legroszabbnak, a pénzaristocratiának. Ezt kimutatta beszéde ezen részének végszavaiban, midőn mintegy koube fordult felénk s azt mondta : ha csakugyan minden áron akarjátok az általános szavazatot, ime adok nektek egy jó tanácsot és meglesz az általános szavazat, „pl. méltoztassanak a 8 frtnyi censust nemeslevélnek tekinteni és azon belül megvan az általános szavazati jog.“ — Uraim, épen ez az a mit mi nem akarunk. Nem akarjuk, hogy Magyarországon a pénz nemeslevélnek tekintessék. Fájdalom, azon politika által, melyet Szilágyi Dezső kép ur oly melegen véd, csakugyan odavitetik a magyar nemzet. Ennek alapját megvetette a t. miniszter úr akkor, mikor a virilis szavazatot hozta be, mi más szóval annyit jelent, hogy népünk a következő okoskodásra kényszeríttetik: ha befolyást akarok gyakorolni hazámban, annak első részecskéjében, a községben, mire kell gondolnom? arra, hogy csináljak magamnak egy kis pénzt ; ha a megyében akarok befolyást gyakorolni, biztos befolyást — mert hiszen a választás soha sem biztos — iparkodnom kell pénzt csinálni; ha a haza ügyeire akarok befolyást gyakorolni, választási jogra szert tenni, iparkodnom kell mindenekelőtt pénzt csinálni; tehát mindig csak pénz ! — Uraim, ez után haladva oda fognak jutni, hogy önökről is azt fogják mondani, amit az angol szokott mondani a quaeckerről, hogy midőn fiát utazni küldi, ily utasítást ad neki: „go my son and make monney! honestly,if you can, but make monney!“ azaz: menj fiam csinálj pénzt, becsületesen, ha lehetséges, de mindenesetre csinálj pénzt. Ezen theóriára tanítják önök a mi népünket. (Helyeslés a szélső balon.) Az általános szavazat ellen felhozatott egy érv a t. balközép részéről, melyre csak egy igen rövid megjegyzést akarok tenni. Mindazok kik e tárgyban felszólaltak, úgy Chorin, úgy Mocsáry, úgy Péchy Tamás barátim és képv.társaim, mind azon kezdték, hogy feldicsérték az általános szavazatot, bevallották hogy az nagyon kívánatos, hogy szívből óhajtják, hogy Magyarország oda eljusson, de e peretben nem találják alkalmasnak. Ez meggyőződés dolga; én, ellenkezőleg vagyok meggyőződve. De elfogadva bár az ő meggyőződésüket ebből semmikép sem következtethető az, hogy az a határozati javaslatban ki ne legyen mondva. Már minap fejtegettem azon eszmét, hogy politikai óhajokat nem elég érezni, mert a szív rejtekébe senki sem pillanthat , hanem azokat jelezni kell, mert máskép úgy fogunk járni, mint a bankügynél, midőn a kormány folyton állította,hogy igenis akarunk önálló magyar bankot, de mégsem akarta, hogy e szó a törvényben ben legyen. Ha tehát a t. balközép őszintén óhajtja az általános szavazati jogot, sajnálom hogy nem egyezett bele abba, hogy e szabadelvű óhajtás jelezve legyen a határozati javaslatban. Én a magam részéről meg vagyok győződve, hogy Irányi barátom és azok, kik határozati javaslatát magukévá tették, nagy szolgálatot tettek az ügynek azáltal, hogy ezen nagy elvet fölállították, ámbár fájdalmas meggyőződésem, hogy ezt a házban keresztül vinni ezúttal nem leszünk képesek. Engedje meg a t. ház, hogy végezetül mondjak néhány szót, azon földről, melyen bölcsőmet ringatták, s a melyhez kiváló szeretettel ragaszkodom, Erdélyről.(halljuk!) Mert ne tagadjuk, hogy ebben fekszik tulajdonkép az előttünk fekvő kérdésnek gyupontja. Miért ? Azért, mert nincs az egész házban senki, ki kétségbe vonta volna azt, hogy a 48-iki választási törvényt módosítani kell. De mi ismertetett és ismertetik el benne mint főhiány ? Épen az erdélyi állapot. Mindnyájan érezzük, miszerint lehetetlen ily abnormális, oly igazságtalan állapotot továbbra is fentartani. És épen ezért, midőn hallottuk, hogy a kormány a választási törvény módosításával foglalkozik, első gondolatunk Erdély felé fordult. Annyival nagyobb kellett hogy legyen meglepetésünk, midőn láttuk, hogy épen ezen egy pontot nem érintette, melyért főképen volt szükség a választási törvényt módosítani. Szükségesnek tartom tehát, hogy e fontos kérdésben szóljunk nyíltan, ne titkolózzunk senki előtt, hisz az illetők úgyis kitalálják. A kormánypárt Erdélyben fenn kívánja tartani a jelen állapotot, mert tart attól, hogy az ott létező nem magyar nemzetiség túlnyomó számmal fog az országházba jutni. Nagyon rosz politika azt hinni, hogy ily eszközökkel leszünk képesek hazánkban a nemzetiségi kérdést megoldani. Ne méltóztassék csodálkozni tehát, hogy oly gyakran hozok fel példát Olaszhonból. Természetes, hogy az ember legtöbbet észlel azon országban, melyben legtovább él. Olaszországban nincsenek nemzetiségek. Ez tény, de akik ismerik Olaszországnak régi és közelmúltját, tudják, hogy volt ott más valami, ami sokkal inkább osztályokra szakította azon nemzetet, mint amennyire szakítva volt, van a magyar nemzet, ez volt a municipális szellem. Soha sem volt idő Magyarországon, midőn a nemzetiségek oly mereven álltak egymással szemben,mint álltak a különböző provincziák Olaszországban. Aki Olaszországban élt, tudni fogja, hogy ez nem túlság. A piemonti lakos milliószorta jobban gyűlölte a lombardot, a toscannit, a nápolyit, mint amennyire gyűlölheti a román, ha van román, aki gyűlöli, a magyart, a tótot vagy a németet. És csakugyan láttuk, midőn az olasz egység létre jött, hogy e viszály nem tűnt el egyszerre. Létezett igen sokáig és igen sok kellemetlen eseményre szolgáltatott alkalmat. Emlékezzünk csak azon időkre vissza, midőn a Rómára vonatkozó conventió létre jött, azon véres eseményekre, melyeknek színhelye Turin volt. És mikép egyengette ezt ki az olasz kormány ? úgy talán, hogy egy tartomány kezében összpontosította volna az uralmat s üldözőbe vette volna a többieket ? Nem! Az által, hogy őszintén alkalmazta a jogegyenlőséget és respectálta az uniót. S mit láttunk ? Láttuk, hogy rövid időn ez oly hatást idézett elő, hogy már most Olaszország igazán egynek mondható. Mélyen meg vagyok győződve, hogy csak hasonló politika enyésztetheti el Magyarországon a nemzetiségi kérdést. Hogy még egy rövid példát idézzek más országból. Alig néhány napja, hogy az angol parlamentben, épen midőn a választási törvénynek egy részéről volt szó, az úgynevezett nemzetiségekért lelkesedő képviselők ellenezték az új reformokat, mert azt mondták, hogy Izlandban túlnyomó erőre emelnék az angol nemzet elleneit. S mit mondott erre az Attorney General? (idéz): Sokkal jobb őket itt látni a képviselőházban mint, hogy ott lásuk az elégedetlenséget s talán az insurrectiót.“ Így okoskodnak az igazi államférfiak. De hiszen tények állnak előttünk , alkalmunk volt hallani itt e házban, és pedig a ház két különböző oldaláról két nemzetiségi szónokot; hallottuk Mocsonyi Sándor t. képviselőtársam ékes beszédét s hallottam tegnap Bauszneru t. képviselőtársunk beszédét. Daczára annak, hogy az egyik a jobboldalon, a másik a szélsőbaloldalon ül; daczára anak, hogy az egyik román, a másik német, nem mondták-e ki ők maguk, miszerint Magyarországon csakis a magyar elem van hivatva, hogy a politikai felsőbbséget gyakorolja ? Én megvallom, hogy mint magyar ember, lehetetlen volt mély örömet nem éreznem, mikor ilyképen hallottam nyilatkozni két idegen ajkú polgártársunkat. Igen ám, de miért beszélnek és miért éreznek ők úgy ? mert érzik, hogy ők e hazának szabad és igazán velünk egyenlő jogú polgárai, velünk együtt töltik be a polgári tisztnek legnemesebbikét, a képviselőit. Idézzük elő az egész s mindegyik nemzetiségben azon meggyőződést, hogy semmi különbség sincs köztünk és a nemzetiségi kérdés önmagától meg fog szűnni. Pártolom Iványi Dániel t. képviselőtársam és barátom határozati javaslatát. (Helyeslés szélső balról). Rónay János úgy találja, hogy a törvényjavaslat leginkább a választási censusra vonatkozó tételeiben tűnik fel legigazságtalanabbnak, mert ugyanazon viszonyok közt, ugyanazon elvek mellett egy polgárnak ad jogot, midőn a másikat attól megfosztja. A miniszter azt mondá indokolásában, hogy a 48-as törvényekből egyetlen egy előnyt sem akar feláldozni. Tehát az 1-ső szakaszból azt sem lehet kihagyni, hogy az 1869-ben választói jogosultsággal összeírt polgárok ezen jogukat megtartják. Hanem úgy látszik, hogy a miniszter úr a törvény szerkesztése alkalmával megfeledkezett arról, hogy a törvényhozásnak is vannak korlátai: a természetes igazság, a közjólét és az alkotmányosság alapelvei. Ha ezen állítások nem állanak, akkor jogosítva volna egy ház, egy corrumpált többség oly törvényeket hozni, melyek csak saját magára nézve jók és üdvösek, sőt jogosítva lenne magát az alkotmányt is megsemmisíteni. — Tisza javaslatát pártolja. Táncsics Mihály : T. képv. ház ! A szőnyegen levő törvényjavaslat talán igen is bőven van már megvitatva, annyira hogy felesleges ahhoz még csak néhány szót is adni. Azonban e nagyfontosságú törvényjavaslat alapjául e kérdés szolgál mintegy tengelyül. Van-e az embernek, a polgárnak is joga az államügyekben részt venni ? Ez az egyik alapeszme, a főkérdés. Másik az, hogy ha vannak olyanok az államban, kik jogokban nem részesülnek, sokan vannak-e azok, vagy kevesen ? vagy mást szóval, azok vannak-e nagyobb számmal, kik a jogokban nem részesülnek? Ebből azután következik, ami a vita alapjául szolgál, vájjon azok, akik jelenben nem részesülnek jogokban, részesíttessenek-e vagy ne ? Az én meggyőződésem szerint e jogokból az emberek azon részének — a férfi teljes körű népességét értem, azoknak, kik ki vannak zárva, kell e jogokat osztani; az én meggyőződésem szerint azonban nem tőlünk függ jogokat osztani, mert egyikünknek sincs több joga mint azok akármelyikének. Többféle származású sorsú ember van a házban. Bethlen gr. fejedelmek ivadéka, én paraszt embernek gyermeke. Mikor Bethlen gr. született, több joggal született-e ő, mint én, mint paraszt? Ennek megítélését. Schvarz Gyula képviselőtársamra bízom, úgyszintén azt is, vájjon azon jog, melyben magam lenni hittem, még azelőtt is, midőn képviselő nem voltam, vájjon azon jog miféle nevet visel, természeti jog-e vagy polgári jog, emberi jog-e vagy velem született jog? Ennek meghatározását szintén ő reá bízom. Meggyőződésem szerint tehát mindenkinek megvan azon joga, amely vele született, amelyet a természettől kapott. A másik kérdés, hogy hányan vannak azok, kik még most benne nem részesülnek? Ezt meghatározni most nem lehet, mert nincsenek alapos statistikai adataink erre. Midőn a népszámlálás elrendeltetett, én felszólaltam és javaslatba hoztam, hogy egy külön rovat hagyassák azok számára, akik szavazati jogokban nem részesülnek. Fájdalom, a javaslatomat még saját pártfeleim közül is csak ketten hárman pártolták. Most ennek nagy hasznát mindenki belátja. De ha nem tudjuk is egész biztossággal, hogy hányan vannak a kik jogokban nem részesülnek, és hányan vannak a kik ezekben részesülnek, Mocsonyi Sándor képviselő hozzávetőleg 1/1-re határozza meg azok számát, akik jogokat nem élveznek és csak 74-re, akik jogokkal bírnak. Én nem akarom azok számát oly nagyra tenni, mégis 2/2-ra felrúg azok száma, akik szavazati jogokat nem élveznek,és kérdem, ha ugyane 2/3 része, mi jognál fogva tagadjuk meg és van-e jogunk megtagadni tőlük azt, ami őket a természetnél fogva megilleti ? Ezeket előadva, minthogy a szőnyegen levő törv.javaslatban nem látszik szándékoltnak, hogy azok joga megadassék : én e törvényjavaslatot rosznak találom, tehát természetesen el nem fogadhatom ; rosznak találom pedig azért, mert nem lengi keresztül a szabadság az egyenlőség szelleme; rosznak találom azért, mert homályos, bonyolódott,nem eléggé világos és a nagy sokaság nem fogja megérteni, nem tud rajta eligazodni ; rosznak találom azért, mert az egész nagy sokaság kivánatainak, óhajainak meg nem felel; továbbá rosznak találom azért, mert az 1/3 rész vagyonos osztály tetszés és önkény szerint intézkedik a sokkal nagyobb rész sorsa felett, anélkül hogy azt megkérdezné: váljon beleegyezik-e? rosznak találom azért is, mert ezen vagyonosak */s része terheket ró a másik 2/s részre, csakis kötelezettségeket és az azoknak megfelelő jogokat vele megosztani nem akarja, vagyis nem megosztani, hanem azoknak létező természeti jogait meg nem adni; de végre rosznak találom azért, mert ejavaslat sem a méltányos, sem a szoros igazságon nem alapszik. Ugyanis a sokkal nagyobb rész, a 2/3 rész háromféle nagy terhet visel, t. i. a vagyontalan nagy rész viseli a közmunkák terheit, a tömérdek zaklatással, boszankodással és mindenféle kellemetlenséggel járó közmunkákat, míg azok alól magát a vagyonos néhány forinttal kivonja. Ez x/3 rész még nagyobb terheket, kötelezettségeket ró a másik részre az által, hogy főkép azon szegény sorsú sokaság állítja ki a haza védelmére a katonát, adja a véráldozatot, és 3-or a vagyontalanok vagy kevés vagyonnal bírók roppant nagy száma fizeti a legnagyobb adót az államnak : a fogyasztási adót. Ezek azon okok, melyeknél fogva röviden szólva e törvényjavaslatot el nem fogadom, hanem elfogadom Iványi Dániel J. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslatot. Én ugyan azzal nem vagyok tökéletesen megelégedve, de mégis elfogadom azért, mert e határozati javaslat az én elvemhez, meggyőződésemhez legközelebb áll. Én saját nézetekkel bírok erre nézve. Én nem tartom elégségesnek azt, ami abban van, én többet kívánok, de azokat rövid előadásom végére hagyom, most Chorin t. képv. ur beszédének két kitételére vagyok bátor észrevételt tenni. Chorin t. képv. ur azzal ijesztette a házat, hogy ha az általános szavazat, suffrage universel elfogadtatnék, roppant calamit és nagy veszedelem hárulna a hazára, azt azonban nem mondta, hogy minő veszedelem, miként és hogyan hárulna az a hazára, pedig jó lett volna, ha azt kifejti, s meggyőz bennünket, mind pedig a nagy közönséget arról, hogy komolyan figyelembe vettük volna mi, mint úgy az egész nemzet is. Te hát! Én ebből nemcsak hogy veszedelmet nem látok hazánkra nézve, sőt hazánk felvirágoztatására ez az egyetlen mód, épen az általános szavazatjog behozatala által. Én nem félek ennek behozatalától, hatalmas érvem van e mellett, hatalmas még senki által meg nem czáfolható. (Halljuk !) 1848-ban midőn a pozsonyi országgyűlés e jogokat kiterjesztette az eddig jogokban nem részesült egész népeinek egy nagy részére azon jogok ellen fellázadtak-e azok, kik előbb ezzel nem bírtak ? nem, hanem hálával, a dolog természete szerint hálával fogadták, és most hogy a jogok tovább is kiterjesztessenek, ha azokra,kik abban még nem részesültek, nem részesülhettek még e jogban akkor. S mi fog ez által bekövetkezni? Az ami 1848-ban következett be, hogy hálával ismerik el a képviselőháznak ezen szoros igazságra, jogegyenlőségre alapított határozatát. És ennek támogatására, hogy a jog kiterjesztessék, egy más nem kevésbbé nagy érvet hozok fel. (Halljuk!) anternational törekvései ellen. Épen a napokban olvashattuk, hogy Spanyol- és Francziaországban rendkívüli rendszabályokat, törvényeket alkalmaznak az international törekvései ellen, pedig azon országok hatalmasak s egynyelvű országok s mégis félnek az international fondorlataitól, talán némelyek nem is tudják köztünk tehát, hogy tulajdonképen mi czélja az internationalenak? (Halljuk.) (Folyt, követk). Pavlovics István szerint a fönforgó törvényjavaslat vét az igazság, a politika, a nemzetgazdaság a következetesség, czélszerűség, az erkölcsiség és a nemzetiség elve ellen, s mindezt fejtegeti egyenként. E törvényjavaslat hibájául rója fel, hogy egészen megfeledkezik a m.szt. korona egy integráns részéről, a határőrvidékről. Nem barátja a nők emancipátiójának azon értelemben mint azt Majoros kívánja, mert a nőknek értelmisége a mostoha körülmények miatt még nincs egészen kifejlesztve. Az általános szavazati jogot tartja a legigazságosabbnak, legczélszerűbbnek és legegyszerűbbnek. Nem érti, miért irtózik a kormány a titkos szavazattól. A kormány nem véve föl javaslatában a megvesztegetések megbüntetését, méltán alkalmazhatni rá „qui tacet consentire videtur.“ A javaslatnak a nemzetiségi elv ellen elkövetett vétkeiről nem akar szólani, mert az olyan kormánytól, mely a maga nemzetiségével és a maga fajával oly mostohán bánik, a nemzetiségek sem várnak semmi jót. Sem a miniszter javaslatában, sem Tisza indítványában nem talál semmi jót, ez utóbbi megfelel a balközép természetének, azaz középszerű. Irányi javaslatát pártolja. Lónyay Menyhért miniszterelnök átnyújtja a szentesített ipar törvényezikket, mely kihirdettetik. — Ezzel az ülés véget ért. Vajda János beszéde. (A képviselőház febr.28-ki üléséből.) T. ház! Az ellenzéknek az 1869. é. ápril 24-én mondott trónbeszéd azon része ellen, mely a belügyminiszter által felolvastatott, a válaszfeliratban kifejezett aggodalma, a jelen törvényjavaslat által teljesen igazoltnak bizonyíttatik, s annál fogva nem ok nélkül jelentetett ki az ellenzék részéről előlegesen, mikép a magyar törvényhozás határozottan elutasítja magától azon gondolatot, mintha a választási törvény hiányainak orvoslása, a választási jog megszorításában lenne keresendő, ellenkezőleg annak okszerű tágítása szükségeltetik. A kormánytól a trónbeszédben foglalt utasításhoz képest, melynek minden pontját eddig az alkotmányos jogok korlátozása szempontjából híven teljesítette, csak a választási törvény állítólagos hiányai pótlását lehetett várni, de a gyökeres reformjavaslat előterjesztését reménytette, az hiú ábrándokban ringatta magát. Bár a képviselőház a választási törvény reformjának szükségét elismerte, terhes, sőt hálátlan munkának tekinteném annak bebizonyítására vállalkozni, hogy a pozsonyi 1848. V. t. czikkben foglalt erdélyi választási törvény tökéletesen befejezett mű lévén, annak semmi pontja változtatás alá nem vétethetik ; mindamellett annak a törvényjavaslat szerinti módosítása és pótlása helyességét a t. miniszter úr igazolni nem képes. E helyen nem titkolhatom el sajnálatomat e miatt, hogy egy igen tisztelt képviselő az 1848-as választási törvényt, a lelkesedés felmagasztalt pillanatában elzengedezett dicséreknek s nem komoly választási törvénynek állitván, sokkal inkább megtámadta, mint maga a kormány, mely az 1848-ki választási törvényt használható nagy alkotásnak nevezi, én pedig ennek ellenében állitni bátor vagyok, hogy az 1848-as törvény fentartása, a szabadság érdekeit minden hiányai mellett is jobban előmozdítaná,mint a törvényjavaslat elfogadása s e végett még az elfogadhatónak tartott II. és III. fejezet is mellőzhető volna. A miniszteri előterjesztés és törvényjavaslat indokai szerint az 1848-ki t. ez. négy részre osztatván, melyek közül az első a választási jogosultságot, második a választókerületek felosztását, harmadik a választók összeírását, a negyedik a választási eljárást tartalmazza, állíttatik, mikép az ennek alapján létrejött négy országgyűlés elég alkalmat adott a nemzetnek meggyőződnie annak hiányáról,s előnyeiről.Ezen tapasztalatbeható tanácskozás után a minisztérium azon meggyőződésre jutott, hogy a választói minősítésre vonatkozó első rész, mivel sok eltérés s ellentétes magyarázatra adott alkalmat, szabatosítandó, az összeírásra és eljárásra vonatkozó harmadik és negyedik rész, mivel annak czélszertlensége tűnt ki, megváltoztatandó, a kerületek felosztását tartalmazó második rész pedig érintetlenül hagyandó. Ha csak részletes változtatására lehet a választási törvénynek szorítkozni, akkor legégetőbb szükség volna annak a felosztást tartalmazó második részét megváltoztatni, — az első részt pedig csak annyiban módosítani,amennyiben az 1848. V. t. sz. 1-ső §-ában említett kiváltságosok joga, a többi honpolgárok jogegyenlőségével ellenkezik; másodszor a mennyiben az 1848. V-ik t. ez. 2 ik §-ának bekezdésében csak a törvényesen bevett vallásnak ismertetnek választó képességgel minősitetteknek; — 3-or a mennyiben az 1848. V-ik t. ez. 2-dik §-a a, b, c, d, e, pontjai alatt a választói minősítvény különböző feltételekhez köttetik; — 4-ez amennyiben az összeférhetlenség, t. i. a miniszteri kinevezéstől függő hivatalnokok és az álladalommal számadási viszonyban álló egyének kizárása, és a vesztegetések s visszaélések megbüntetése iránti intézkedést nem foglal magában. Az itt elszámlált hiányok legnagyobb részének figyelmen kívüli hagyásával, a választói minősítvényre vonatkozó első részt feltartandónak tartja, mivel az oly szabadelvű intézkedéseket tartalmaz, mely szerint a parlamentben minden érdek, a censusnak alacsony és a választói qualificatiónak tágmérvű meghatározása folytán képviselve lehet; t. i. az 1-ső §-ban a privilegiált osztályhoz tartozók választási képessége jövőre is fentartatik, ha azt már egyszer gyakorolták?; — a 2-ik §-ban a földbirtok, a vagyon, az ipar, a kereskedelem, a tőke, a legalacsonyabb census mellett és a tudomány minden census nélkül választói minősítvény gyanánt meghagyatik ugyan, amint azonban nem osztja sem azok nézetét, kik ma már a census felemelését, sem azokét, kik a census leszólitását már ma kívánják ; — a törvényben idézett pontok szabatosítása, illetőleg pótlása szükségesnek mondatik. De a törvényjavaslat I. fejezetének 1-ső, 2-ik, 3-ik, 4-ik , 5-ik §-ai egy szempillanatra kimutatják, hogy a többször említett szabatosítás valódi értelme és eredménye nem más, mint részint jogeltörlés, részint jogmegszoritás; a 6, 7, 8, 9 §-ok szerint pedig oly egyénekre terjesztetik ki a választási jog, kik attól az 1848. V. t. ez. bekezdése értelmében, mint gazdai hatalom és felsőbbségi függés alatt állók elmozditandóknak találtattak. Ugyanis 1-ször az 1-ső § szerint „választói jog jövőre senkit sem illet egyedül azon alapon, mert az 1848. előtti kiváltságos osztályok valamelyikéhez tartozik.“ „Kivételkép azonban és az 1848. V. t. ez. 1-ső §-ában is kifejezett azon tekintetnél fogva, hogy„az eddig élvezett politikai jogtól senki meg ne fosztassék, mindazok, kik az 1869-ki országos képviselőválasztások alkalmával a választók közé a régi jogosultság alapján írattak be, személyükre nézve a választói jog gyakorlatában meghagyatnak.“ Ez által az 1848. évi V. t. ez. 1-ső §-ának következő rendelete eltöröltetik : „Politikai jogélvezetet azoktól, kik annak eddig gyakorlatában voltak, elvenni, a jelen országgyűlés hivatásának nem érezhetvén, mindazok, kik a megyékben és a szabad kerületekben az országgyűlési követek választásában eddig szavazattal bírtak, e jog gyakorlatában ezennel meghagyatnak.“ Mely jogeltörlés igazolására az idézett törvénynek két egymással homlokegyenest ellenkező magyarázata hozatik fel, és állittatik, mikép csak azon értelmezés helyes, mely szerint azon tagjai vetettek be a privilegiált osztálynak a választói lajstromba, kik a választói jogot már előbb gyakorolták ; azok értelmezése pedig helytelen, kik úgy az 1861, mint az 1865 és 1869. évi választáskor minden addig nagykorúvá lett nemes egyént a választási jegyzékbe felvettek ? A mely előadásból azt lehet következtetni, hogy az 1869-ik évi akképeni értelmezés, hogy csak azok vétethessenek fel a választói jegyzékbe kik a választói jogot már előbb is gyakorolták — miniszteri rendelet kifolyása — de hogy épen ezen értelmezés helytelen, abból bizonyos, hogy ha az állana, 1848-ban, 1861-ben és 1865-ben is csak azok szavazhattak volna, kik már az 1848-dik évi lajstromban, mint szavazatképesek előfordulnak, mert csakis az 1847-ik szavazás előzte meg az 1848-iki törvényt, ám de ezt állítani sem 1848-ban, sem 1861 és 1865-ben senkinek még csak eszébe sem jutott. Nem mulasztja el a minisztérium még azon, az ellenzék tetszését, is megnyerő, s első tekintetre a legszabadabb elvű democratának is tetsző okát is felhasználni, mikép az utóbbi értelmezés nem egyezik meg az 1848-iki törvény szellemével sem, mely nem más mint az egyenlőség, és minden osztály privilégiumának ellentéte, mely’tndok,hogy eddig az ellenzék részéről hangosabb cáfolatot nem nyert, valóban csodálkozom, mert ha ezen értelmezés elfogadtatik, akkor az egyenlőség magasztos elve a szolgaság nem irigyelt alacsony fogalmává degredáltatik, mely az egyenlőséget a jognélküli szolgaságban találja, — sőt ellenkezőleg pedig az 1848-dik évi törvénynek ily értelmet tulajdonitni nem lehet, mely a szabad polgárt jog nélküli szolgává aljasitja s azért töltötték el kimondhatlan örömmel és lelkesedéssel Kárpátoktól Adriáig e haza összes fiait az 1848-ks törvények, mert őket a jogokban és szabadságbani egyenlőséggel ruházták fel; s valóban különös és megfoghatlan, hogy még azok is, kik az általános szavazatjognak érvényesítése mellett szólnak és lankadatlan hévvel küzdenek azon osztálynak, mely az általános szavazatjogot élvezte, jogát oly könnyen megsemmisíttetni engedik. A kormánynak ezen támadása, mondhatni merénylete, annál fájdalmasabb érzést kell, hogy ébreszszen a szabadság minden melegen érző barátjának keblében, mert a magyar kiváltságos osztálynak és az 1848-ik évi törvények által alapul vett egyenlőség folytán a magyar haza minden polgárának ez oly sarkalatos joga, mely a magyar alkotmánynyal egyidejű, s mely létünknek, szabadságunknak, s minden dicső intézményeinknek alapja, s melyre alkalmazható a római philosoph mondása: „Non est scripta, sed nata lex, quam non didicimus sed ex natura ipsa hausimus (nem írott hanem velünk született törvény, melyet nem tanultunk, hanem magából a természetből merítettünk), s miután az 1861-ik évi országgyűlés mindkét háza által elfogadott országbírói értekezlet 2-ik részének 2. 3. §-a az 1848-ik évi V. t. ez. e pontjára nézve, következő jogérvényes és visszavonhatlan magyarázatot fogadott: „hogy a nemes és nem nemes közti különbség megszűnt, még pedig a nem nemesnek a nemeshez emelésével;“ továbbá azon nemesek, kikhez a nem nemesek felemeltettek, általános szavazatjogot élveztek s báró Kemény Gábor szerint — ide értve a Székelyeket is — élveznek mai napiglan, ezen saját törvényeink által szentesített jogaink fentartása mellett sem a Stuart Mill képviseleti kormány czímű munkájában említett, sem a schweiczi, franczia- s amerikai respublicában életben lévő általános szavazatjogot irigyleni nincs okunk; — ellenben, ha ezen az általános szavazatjog forrását képező jog eltörlésébe beleegyezvén úgy cselekszünk, mint azon kertész, ki a jó gyümölcsöt termő nemesitett fákat kiirtván azok helyére vad csemetéket ültet, az általános szavazatjog visszaállításának lehetsége hosszú időre visszavettetik. Azoknak kik az általános szavazatjog behozatalát hazánk közgazdászai és mivelődési viszonyaihoz hasonlítva czélszerűtlennek mondották, egyúttal cáfolatul szolgál azon körülmény, miszerint az általános szavazatjog nálunk egy ezredévig gyakoroltatott, és az alkotmányos életnek és a közjólétnek nem veszélyeztetésére hanem biztosítására szolgál; továbbá azokon kívül, melyek az általános szavazatjog igazolására Iványi Dániel, Kállay Ödön, Vukovics Sebő és Mocsonyi Sándor képviselőtársaim által oly alaposan felhozattak, miután több és alaposabb érvek felhozására gyöngének érzem magamat, bátor leszek Stuart Millnek képviseleti kormány czímű világhírű munkájából következő szavakat idézni: „Személyes igazságtalanság valakitől megtagadni, (ha csak nem valami nagyobb rész megakadályozásért történik) azt az elemi kiváltságot, hogy a szavazatot adjon oly dolgok elintézésében, melyek iránt éppen úgy van érdekelve mint mások. Ha kénytelen fizetni, ha kényszeríthetni a háborúba menésre, ha engedelmességet kívánhatnak tőle, törvényesen föl kell arra is jogosítva lennie, hogy megkérdezze : miért ? — hogy adhassa vagy megtagadhassa beleegyezését, és , hogy tekintetbe vegyék az ő véleményét annyira a mennyire érdemli, és semmivel sem job MAGYAR ÚJSÁG 1872. MÁRCZIUS 1.