Magyar Ujság, 1872. március (6. évfolyam, 49-74. szám)

1872-03-01 / 49. szám

ható tanácskozások, melyekre úgy látszik pártszempontból tartottak és miután a leg­­utóbbi választások s úgy a statistikai ada­tok arról győzték őt meg, hogy Magyaror­szágon, az ő pártja tulajdonkép megbukott, mert a magyarországi városok 1.372.953-ra rúgó lakosságának 60 képviselője közül 42, kik 966,808 lakost képviselnek, az ellenzék padján ül, a megyék 272 képviselői között pedig 132 szintén az ellenzék padján ül, s ezek 4.664,930 lelket képviselnek,­ tehát miután az tűnik ki, hogy daczára annak, miszerint az utolsó általános választások alkalmával pártja érdekében a vesztegeté­sek és a pressiónak minden nemet felhasz­­náltattak, még­is a régi Magyarországban 18 képviselővel több választatott olyan, ki a kormánynyal szemben ellenzéki állást foglal el, azon kényszerítésbe jött, hogy megtartsa az erdélyi schlendriant a maga taxális választó helyeivel s a nép­képvise­let ganyját képező, úgynevezett füstös vá­lasztóit. Szóló Tisza javaslata mellett szavaz. Podmaniczky Frigyes b. Tisza javas­lata mellett szól. A kormány előterjeszté­sében nem találja azon haladást, melyet ő követel. Irányi javaslatát azért nem fogadja el, mert sem az általános sem a titkos sza­vazás mellett nem nyilatkozhatik. Mind a kettő különben is nyílt kérdés, melyekre legkevésbé sem lehet igennel felelni azon érvek után, melyeket itt felhozni hallott. Kemény Mihály az általános szavazat mellett szól s a törvényjavaslat mint jog­­csorbító fölött pálczát törve Tisza indítvá­nyához csatlakozik. Elnök: 5 perczre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. (Felkiáltások: Nem vagyunk 100-an!) Csanády Sándor: T. ház ! Tegnapelőtt szíves volt az általam nagyon­­, elnök úr kinyilatkoztatni, hogy mihelyt a képvise­lők azon számmal nem lesznek jelen, mely a tanácskozásra szükségeltetik, kötelessé­gének fogja tartani a névsort felolvastatni, hogy azoknak nevei, kik távol vannak, köz­tudomásra jussanak. Szabadjon a t. elnök urat ígérete beváltására figyelmeztetnem, illetőleg felkérnem. Elnök: Kérem a jegyző urakat, méltóz­­tassék a képviselőket megszámlálni (Meg­történik.) A száz tag jelen van, kérem kép­zelő urat, méltóztassék előadását megkez­deni. (Halljuk!) Helly Ignácz: T. ház! Kötelességemnek tartom a t. ház megnyugtatására előre ki­jelenteni, hogy a szőnyegen forgó tárgy ér­deméhez csak igen röviden fogok szólni, ré­szint mert tudom, hogy a t. ház már megle­hetősen belefáradod — ámbár én azt nem bírom helyeselni, mert mint a miniszter úr maga beszédének elején szépen és helyesen fejtegette, hogy egy parlamentnek alig le­het fontosabb tárgya, mint maga a parla­mentnek alapjáról szóló törvény , hanem tény az, hogy a ház ki van fáradva, más­részt azért, mert tudom, hogy Irányi Dániel t. barátomnak fen van tartva a szólási jog,­­ tehát kétségkívül kimerítőleg fogja meg­­c­áfolni azon érveket, melyek ellenünk fel­hozattak. Felszólalásomnak fő c­élja az, hogy röviden előadjam azon tanulságokat, melyeket én magamnak a vita eddigi fo­lyamából, különösen a­­. jobboldali szóno­kok beszédéből kivontam. És épen mert ezt akarom tenni, kötelességemnek tartom, annyival is inkább, mert más senki sem tette, a magam részéről köszönetet szavazni a t. belügyminiszter úrnak, hogy szíves volt ez alkalommal engedni a parlamenti illem­nek, engedni az ellenzék többszöri felszóla­lásának és aként fektette meg a vita alap­ját, hogy ő mindjárt a tanácskozás elején előadta a kormány álláspontját és így a vita parlamentáris szokás szerint indult meg. Óhajtandó lenne, hogy többi m­inisz­tertársai is kövessék példáját. Eddig nem tettek úgy, pl. a bankügy tárgyalásánál a pénzügyminiszter úr csak kérve-kérve mél­­tóztatott szót emelni. (Helyeslés a szélső­balon.) T. hát ! Ha végig gondolkozom azon be­szédeken, melyek a kormány részéről tar­tottak, és melyeket nagy figyelemmel kísér­tem, ha tekintetbe veszem azon vallomáso­kat, a­melyeket a szónokok csaknem mind­egyike tett, megvallom, nem bírom magam­nak megmagyarázni, hogy miként tudják ők ezen vallomásokat a szőnyegen levő tör­vényjavaslattal összeegyeztetni. A t. közp. biz. előadója, mint első szónok maga őszin­tén bevallotta, hogy ezen törvényjavaslat nem tökéletes ma, ellenkezőleg sok hiánya, talán hibája is van, hogy nagyon kívánatos, miszerint jó, gyökeresen átdolgozott tör­vényjavaslatot csináljunk a választásokra, de miután az idő nem engedi, tehát érjük be ezzel mint provisoriummal. Maga a t. belügyminiszter úr ugyanannyit, sőt vala­mivel többet mondott. Ő mintegy bűnnek jelentette ki azt, hogy a fenálló 1848-iki választási törvény alapjában most megin­­gattassék, miért is ő tulajdonképen nem óhajtott egyebet, mint meghúzni azon de­­marcationális vonalat a bizottságok számá­ra, hogy se azon innen ne maradjanak, se rajta túl ne menjenek ; tehát maga bevallja, hogy a jelen törvényjavaslat csak proviso­­rium. Ily értelemben nyilatkoztak a szóno­kok mind. Maga Szilágyi Dezső t. képvise­lő úr is, e törvényjavaslatnak legnagyobb dicsőítője, nem tagadta azt, hogy ez állan­­dólag fen nem állhat. Természetes, ily vallo­mások után önként merül fel a kérdés, hogy miután e törvény semmikép nem felel meg a kívánalomnak , miután a t. belügyminisz­ter úr maga bevallja, hogy bűn lenne a 48- ks törvény alapeszméjéhez nyúlni, tehát miért nyúltak ahoz most, s miért nem vára­koztak ezzel a jövő országgyűlésig ? már csak azon oknál fogva is, miként Vukovics J. barátom igen helyesen kiemelte, hogy az általánosan bevett parlamenti szokás, hogy a fontos törvények az országgyűlés elején terjesztetnek be. Erre nem hallottam egy szót sem, mely megmagyarázta volna azt, hogy miért hozzák be ezen törvényjavasla­tot épen most, holott maguk ezen törvényja­vaslat védői bevallják, hogy az csak ideig­lenes ; maradtunk volna meg tehát a régi mellett; én nem látom át, minő szerencsét­lenség származott volna ebből. Kell tehát, hogy ennek legyen valami oka, s ezen ok, mit önök bevallni nem akarnak az, hogy az egy ad hoc törvény , épen csak a küszöbön levő választások számára (Helyeslés a szél­ső bal felől). Ez okot fürkészve, az okosko­dásnak hosszú lánczolatán mentem keresz­tül, melyet előadni talán unalmas lenne, hanem vég­resultatuma az, hogy ezen tör­vényjavaslat tulajdonképeni értelme, me­lyet sokkal kényelmesebben lehetett volna 104 §.helyett egy §-ba foglalni, az, hogy a választó­kerületek legnagyobb része köteles deákpárti képviselőt választani, és ebben némileg ki van mondva ez incompatibilitási törvény is t. i., hogy baloldali ember nem lehet egyszersmind képviselő is. (Helyeslés balfelől). Áttérek most azokra, miket Szilágyi De­zső t. képviselő előadott.Én nem leszek oly igazságtalan iránta, hogy be ne valljam, miszerint benne magam is örömmel üdvözlök egy újonnan felmerült szép parlamenti te­hetséget. Ő első fellépésével két óra alatt megfutotta azon pályát, melyet mások sok­szor csak hosszas éveken át futnak meg- Csak azt sajnálom, hogy a­mily hamar meg­futotta azon pályát, épen oly sebesen hala­dott a reactio pályáján, úgy hogy első be­szédével odaérkezett, hová más reactioná­­riusok csak hosszú, hosszú évek során át szoktak érkezni.(Helyeslés balfelöl).És hogy bebizonyítsam, hogy ez nem merő vád, idézni fogom beszédének azon részét, mely szerintem leginkább tükrözi vissza az ő el­méleteinek lényegét. Ö­­. i. fejtegetvén azt, hogy miért nem pártolhatja az Irányi J. barátom által benyújtott határozati javas­latot, különösen az általános szavazatra nézve ezt mondja: leginkább megütköz­tem a túlsó oldalról hallott azon okoskodá­son, hogy ők az általános szavazati jog visszatartásából vádat faragnak a jelen ál­lapotok ellen, hogy azt úgy tüntetik elő, mintha százezrek egy már létező jogtól meg lennének fosztva. Ezt, megvallom, vesze­delmesnek tartom, mert következményter­hes tévedéseket okoz, mert én jogot csak a törvény alapján ismerek az országban, en­nélfogva ezen kifejezést, hogy „ősjog“ nem tekinthetem másnak mint metaphorának. T. hát­ a theóriában sokkal nagyobb veszedelem rejlik, mint az, melyet a t. kép­viselő úr lát. Én igazán csodálkozom, hogy egy férfiú, ki oly annyira jártas a jogtudo­mányokban, a­mennyire ő mutatta, annyira össze bírja zavarni elméjében a jogot tör­vénynyel. Pedig a különbség világos. Tör­vényeket csinálunk kényünk kedvünk sze­rint, meg is változtatjuk, de a jogot nem csináljuk, a jog létezik. A törvény csinálta­­tik és megszüntettetik, a jog létezik és örök mint maga az igazság. Hiszi a t. képviselő úr, hogy mielőtt a polgároknak általában megadták volna a polgári jogokat, a feudalismus alatt azon polgároknak nem volt joguk arra, a­mit most élveznek ? hogy nem létezett bennük a jog ? Igenis létezett, és úgy mint most, a szabadság nem tett egyebet, mint törvény­ben kimondotta, hogy őket ezen jogtól többé megfosztani nem szabad. A jog létezik örö­kön, mint maga az igazság. A föld nemcsak azóta forog a nap körül, mióta Galilaei azt kimondotta, hanem forgott már azelőtt is, a teremtés óta, csakhogy nem tudtuk. Úgy a jog is létezik önmagában, még akkor is mi­kor törvény által fel van függesztve. És azért, a nemzetek csak azon törvények iránt viseltetnek igazi tisztelettel, melyek nemzeti jogaikból önkényt és természetsze­rűleg fejlődtek. Más tehát a jog és más a törvény. E kettőnek összezavarása mutatja, hogy a t. képviselő úr vagy rész ügyvéd, következőképen rom tanácsos, vagy pedig igen nagy reactionárius. Én hiszem hogy ez utóbbi. Beszédének folytán továbbá azt mondta, ugyan e tárgyról szólva, hogy „valamint a despotismus legveszedelmesebb emberei a despotismusnak hízelgői, úgy a democratiá­­nak is legveszedelmesebb emberei a democ­ratiának hízelgői.“ Igaz, hanem a t. képv. ur megfeledkezett egy 3-dik dologról, hogy az aristocratia hízelgői roszabbak az aristocra­­tiánál. Pedig ezen beszédben ő kizárólag az aristocratiának hizelgett, még pedig a legroszabbnak, a pénzaristocratiának. Ezt kimutatta beszéde ezen részének végszavai­ban, midőn mintegy k­oub­e fordult felénk s azt mondta : ha csakugyan minden áron akarjátok az általános szavazatot, ime adok nektek egy jó tanácsot és meglesz az álta­lános szavazat, „pl. méltoztassanak a 8 frtnyi censust nemeslevélnek tekinteni és azon belül megvan az általános szavazati jog.“ — Uraim, épen ez az a mit mi nem akarunk. Nem akarjuk, hogy Ma­gyarországon a pénz nemeslevélnek te­kintessék. Fájdalom, azon politika által, melyet Szilágyi Dezső kép­ ur oly melegen véd, csakugyan odavitetik a magyar nem­zet. Ennek alapját megvetette a t. minisz­ter úr akkor, mikor a virilis szavazatot hoz­ta be, mi más szóval annyit jelent, hogy népünk a következő okoskodásra kénysze­­ríttetik: ha befolyást akarok gyakorolni hazámban, annak első részecskéjében, a községben, mire kell gondolnom? arra, hogy csináljak magamnak egy kis pénzt ; ha a megyében akarok befolyást gyako­rolni, biztos befolyást — mert hiszen a vá­lasztás soha sem biztos — iparkodnom kell pénzt csinálni; ha a haza ügyeire aka­rok befolyást gyakorolni, választási jogra szert tenni, iparkodnom kell mindenekelőtt pénzt csinálni; tehát mindig csak pénz ! — Uraim, ez után haladva oda fognak jutni, hogy önökről is azt fogják mondani, a­mit az angol szokott mondani a quaeckerről, hogy midőn fiát utazni küldi, ily utasítást ad neki: „go my son and make monney! ho­nestly,if you can, but make monney!“ azaz: menj fiam csinálj pénzt, becsületesen, ha lehetséges, de mindenesetre csinálj pénzt. Ezen theóriára tanítják önök a mi népün­ket. (Helyeslés a szélső balon.) Az általános szavazat ellen felhozatott egy érv a t. balközép részéről, melyre csak egy igen rövid megjegyzést akarok tenni. Mindazok kik e tárgyban felszólaltak, úgy Chorin, úgy Mocsáry, úgy Péchy Tamás barátim és képv.­társaim, mind azon kezd­ték, hogy feldicsérték az általános szava­zatot, bevallották hogy az nagyon kívána­tos, hogy szívből óhajtják, hogy Magyaror­szág oda eljusson, de e peretben nem talál­ják alkalmasnak. Ez meggyőződés dolga; én, ellenkezőleg vagyok meggyőződve. De elfogadva bár az ő meggyőződésüket ebből semmikép sem következtethető az, hogy az a határozati javaslatban ki ne legyen mond­va. Már minap fejtegettem azon eszmét, hogy politikai óhajokat nem elég érezni, mert a szív rejtekébe senki sem pillant­hat , hanem azokat jelezni kell, mert más­kép úgy fogunk járni, mint a bankügynél, midőn a kormány folyton állította,hogy igenis akarunk önálló magyar bankot, de még­sem akarta, hogy e szó a törvényben ben legyen. Ha tehát a t. balközép őszintén óhajtja az általános szavazati jogot, sajnálom hogy nem egyezett bele abba, hogy e szabadelvű óhaj­­­tás jelezve legyen a határozati javaslatban.­­ Én a magam részéről meg vagyok győződve, hogy Irányi barátom és azok, kik h­atáro­­zati javaslatát magukévá tették, nagy szol­gálatot tettek az ügynek az­által, hogy ezen nagy elvet fölállították, ámbár fájdal­mas meggyőződésem, hogy ezt a házban ke­resztül vinni ez­úttal nem leszünk képesek. Engedje meg a t. ház, hogy végezetül mondjak néhány szót, azon földről, melyen bölcsőmet ringatták, s a melyhez kiváló szeretettel ragaszkodom, Erdélyről.(halljuk!) Mert ne tagadjuk, hogy ebben fekszik tulaj­donkép az előttünk fekvő kérdésnek gyu­­pontja. Miért ? Azért, mert nincs az egész házban senki, ki kétségbe vonta volna azt, hogy a 48-iki választási törvényt módosí­tani kell. De mi ismertetett és ismertetik el benne mint főhiány ? Épen az erdélyi álla­pot. Mindnyájan érezzük, miszerint lehetet­len ily abnormális, oly igazságtalan állapo­tot továbbra is fentartani. És épen ezért, midőn hallottuk, hogy a kormány a választási törvény módosítá­sával foglalkozik, első gondolatunk Erdély felé fordult. Annyival nagyobb kellett hogy legyen meglepetésünk, midőn láttuk, hogy épen ezen egy pontot nem érintette, melyért főképen volt szükség a választási törvényt módosítani. Szükségesnek tartom te­hát, hogy e fontos kérdésben szóljunk nyíltan, ne titkolózzunk senki előtt, hisz az illetők úgyis kitalálják. A kormánypárt Erdélyben fenn kívánja tartani a jelen állapotot, mert tart attól, hogy az ott létező nem magyar nemzetiség túlnyomó számmal fog az ország­házba jutni. Nagyon rosz politika azt hinni, hogy ily eszközökkel leszünk képesek hazánkban a nemzetiségi kérdést megoldani. Ne méltóztassék csodálkozni te­hát, hogy oly gyakran hozok fel példát Olaszhonból. Természetes, hogy az ember legtöbbet ész­lel azon országban, melyben legtovább él. Olaszországban nincsenek nemzetiségek. Ez tény, de a­kik ismerik Olaszországnak régi és közel­múltját, tudják, hogy volt ott más valami, a­mi sokkal inkább osztályokra szakította azon nemzetet, mint a­mennyire szakítva volt, van a magyar nemzet, ez volt a municipális szellem. Soha sem volt idő Magyarországon, midőn a nemzetiségek oly mereven álltak egymással szemben,mint álltak a különböző provincziák Olaszország­ban. A­ki Olaszországban élt, tudni fogja, hogy ez nem túlság. A piemonti lakos mil­liószorta jobban gyűlölte a lombardot, a toscannit, a nápolyit, mint a­mennyire gyű­lölheti a román, ha van román, a­ki gyűlöli, a magyart, a tótot vagy a németet. És csakugyan láttuk, midőn az olasz egység létre jött, hogy e viszály nem tűnt el egy­szerre. Létezett igen sokáig és igen sok kellemetlen eseményre szolgáltatott alkal­mat. Emlékezzünk csak azon időkre vissza, midőn a Rómára vonatkozó conventió létre jött, azon véres eseményekre, melyeknek színhelye Turin volt. És mikép egyengette ezt ki az olasz kormány ? úgy talán, hogy egy tartomány kezében összpontosította volna az uralmat s üldözőbe vette volna a többieket ? Nem! Az által, hogy őszintén alkalmazta a jogegyenlőséget és respectálta az uniót. S mit láttunk ? Láttuk, hogy rövid időn ez oly hatást idézett elő, hogy már most Olaszország igazán egynek mondható. Mélyen meg vagyok győződve, hogy csak hasonló politika enyésztetheti el Magyaror­szágon a nemzetiségi kérdést. Hogy még egy rövid példát idézzek más országból. Alig néhány napja, hogy az an­gol parlamentben, épen midőn a választási törvénynek egy részéről volt szó, az úgyne­vezett nemzetiségekért lelkesedő képviselők ellenezték az új reformokat, mert azt mond­ták, hogy Izlandban túlnyomó erőre emel­nék az angol nemzet elleneit. S mit mondott erre az Attorney General? (idéz): Sokkal jobb őket itt látni a képviselőházban mint, hogy ott lás­uk az elégedetlenséget s talán az insurrectiót.“ Így okoskodnak az igazi államférfiak. De hiszen tények állnak előt­tünk , alkalmunk volt hallani itt e házban, és pedig a ház két különböző oldaláról két nemzetiségi szónokot; hallottuk Mocsonyi Sándor t. képviselőtársam ékes beszédét s hallottam tegnap Bauszneru t. képviselőtár­sunk beszédét. Daczára annak, hogy az egyik a jobboldalon, a másik a szélső­bal­oldalon ül; daczára anak, hogy az egyik román, a másik német, nem mondták-e ki ők maguk, miszerint Magyarországon csak­is a magyar elem van hivatva, hogy a poli­tikai felsőbbséget gyakorolja ? Én megval­lom, hogy mint magyar ember, lehetetlen volt mély örömet nem éreznem, mikor ily­­képen hallottam nyilatkozni két idegen aj­kú polgártársunkat. Igen ám, de miért be­szélnek és miért éreznek ők úgy ? mert ér­zik, hogy ők e hazának szabad és igazán velünk egyenlő jogú polgárai, velünk együtt töltik be a polgári tisztnek legnemesebbikét, a képviselőit. Idézzük elő az egész s mind­egyik nemzetiségben azon meggyőződést, hogy semmi különbség sincs köztünk és a nemzetiségi kérdés önmagától meg fog szűnni. Pártolom Iványi Dániel t. képviselő­tár­sam és barátom határozati javaslatát. (He­lyeslés szélső balról). Rónay János úgy találja, hogy a tör­vényjavaslat leginkább a választási cen­­susra vonatkozó tételeiben tűnik fel leg­igazságtalanabbnak, mert ugyanazon viszo­nyok közt, ugyanazon elvek mellett egy polgárnak ad jogot, midőn a másikat attól megfosztja. A miniszter azt mondá indoko­lásában, hogy a 48-as törvényekből egyet­len egy előnyt sem akar feláldozni. Tehát az 1-ső szakaszból azt sem lehet kihagyni, hogy az 1869-ben választói jogosultsággal összeírt polgárok ezen jogukat megtartják. Hanem úgy látszik, hogy a miniszter úr a törvény szerkesztése alkalmával megfeled­kezett arról, hogy a törvényhozásnak is vannak korlátai: a természetes igazság, a közjólét és az alkotmányosság alapelvei. Ha ezen állítások nem állanak, akkor jogo­sítva volna egy ház, egy corrumpált többség oly törvényeket hozni, melyek csak saját magára nézve jók és üdvösek, sőt jogosítva lenne magát az alkotmányt is megsemmisí­teni. — Tisza javaslatát pártolja. Táncsics Mihály : T. képv. ház ! A sző­nyegen levő törvényjavaslat talán igen is bőven van már megvitatva, annyira hogy felesleges ahhoz még csak néhány szót is adni. Azonban e nagyfontosságú törvény­­javaslat alapjául e kérdés szolgál mintegy tengelyül. Van-e az embernek, a polgárnak is joga az államügyekben részt venni ? Ez az egyik alapeszme, a főkérdés. Másik az, hogy ha vannak olyanok az államban, kik jogokban nem részesülnek, sokan vannak-e azok, vagy kevesen ? vagy mást szóval, azok vannak-e nagyobb szám­mal, kik a jogokban nem részesülnek? Ebből azután következik, a­mi a vita alapjául szolgál, vájjon azok, a­kik jelenben nem ré­szesülnek jogokban, részesíttessenek-e vagy ne ? Az én meggyőződésem szerint e jogok­ból az emberek azon részének — a férfi tel­jes körű népességét értem, azoknak, kik ki vannak zárva, kell e jogokat osztani; az én meggyőződésem szerint azonban nem tőlünk függ jogokat osztani, mert egyikünknek sincs több joga mint azok akármelyikének. Többféle származású sorsú ember van a házban. Bethlen gr. fejedelmek ivadéka, én paraszt embernek gyermeke. Mikor Bethlen gr. született, több joggal született-e ő, mint én, mint paraszt? Ennek megítélését­­. Schvarz Gyula kép­viselőtársamra bízom, úgyszintén azt is, vájjon azon jog, melyben magam lenni hit­tem, még azelőtt is, midőn képviselő nem voltam, vájjon azon jog miféle nevet vi­sel, természeti jog-e vagy polgári jog, em­beri jog-e vagy velem született jog? Ennek meghatározását szintén ő reá bízom. Meggyőződésem szerint tehát minden­kinek megvan azon joga, a­mely vele született, a­melyet a természettől kapott. A másik kérdés, hogy hányan vannak azok, kik még most benne nem részesül­nek? Ezt meghatározni most nem lehet, mert nincsenek alapos statistikai adataink erre. Midőn a népszámlálás elrendeltetett, én felszólaltam és javaslatba hoztam, hogy egy külön rovat hagyassák azok számára, a­kik szavazati jogokban nem részesülnek. Fájdalom, a javaslatomat még saját párt­feleim közül is csak ketten hárman pártol­ták. Most ennek nagy hasznát mindenki belátja. De ha nem tudjuk is egész biztossággal, hogy hányan vannak a kik jogokban nem részesülnek, és hányan vannak a kik ezek­ben részesülnek, Mocsonyi Sándor képvi­selő hozzávetőleg 1/1-re határozza meg azok számát, a­kik jogokat nem élveznek és csak 74-re, a­kik jogokkal bírnak. Én nem akarom azok számát oly nagyra tenni, mégis 2/2-ra felrúg azok száma, a­kik szavazati jogokat nem élveznek,és kér­dem, ha ugyane 2/3 része, mi jognál fogva tagadjuk meg és van-e jogunk megtagadni tőlük azt, a­mi őket a természetnél fogva megilleti ? Ezeket előadva, minthogy a szőnyegen levő törv.­javaslatban nem látszik szándé­koltnak, hogy azok joga megadassék : én e törvényjavaslatot rosznak találom, tehát természetesen el nem fogadhatom ; rosznak találom pedig azért, mert nem lengi keresz­tül a szabadság az egyenlőség szelleme; rosz­nak találom azért, mert homályos, bonyoló­dott,nem eléggé világos és a nagy sokaság nem fogja megérteni, nem tud rajta eliga­zodni ; rosznak találom azért, mert az egész nagy sokaság kivánatainak, óhajainak meg nem felel; továbbá rosznak találom azért, mert az 1/3 rész vagyonos osztály tetszés és önkény szerint intézkedik a sokkal na­gyobb rész sorsa felett, a­nélkül hogy azt megkérdezné: váljon beleegyezik-e? rosznak találom azért is, mert ezen vagyonosak */s része terheket ró a másik 2/s részre, csakis kötelezettségeket és az azoknak megfelelő jogokat vele megosztani nem akarja,­­ vagyis nem megosztani, hanem azoknak létező természeti jogait meg nem adni; de végre rosznak találom azért, mert e­­javas­­lat sem a méltányos, sem a szoros igazsá­gon nem alapszik. Ugyanis a sokkal na­gyobb rész, a 2/3 rész háromféle nagy terhet visel, t. i. a vagyontalan nagy rész viseli a közmunkák terheit, a tömérdek zaklatással, boszankodással és mindenféle kellemetlen­séggel járó közmunkákat, míg azok alól magát a vagyonos néhány forinttal kivonja. Ez x/3 rész még nagyobb terheket, kötele­zettségeket ró a másik részre az által, hogy főkép azon szegény sorsú sokaság állítja ki a haza védelmére a katonát, adja a vérál­dozatot, és 3-or a vagyontalanok vagy ke­vés vagyonnal bírók roppant nagy száma fizeti a legnagyobb adót az államnak : a fo­gyasztási adót. Ezek azon okok, melyeknél fogva rövi­den szólva e törvényjavaslatot el nem foga­dom, hanem elfogadom Iványi Dániel J. képviselő­társam által benyújtott határo­zati javaslatot. Én ugyan azzal nem va­gyok tökéletesen megelégedve, de mégis elfogadom azért, mert e határozati javas­lat az én elvemhez, meggyőződésemhez leg­közelebb áll. Én saját nézetekkel bírok erre nézve. Én nem tartom elégségesnek azt, a­mi abban van, én többet kívánok, de azokat rövid előadásom végére hagyom, most Chorin t. képv. ur beszédének két kitételére vagyok bátor észrevételt tenni. Chorin t. képv. ur azzal ijesztette a házat, hogy ha az általá­nos szavazat, suffrage universel elfogadtat­nék, roppant calamit és nagy veszedelem hárulna a hazára, azt azonban nem mond­ta, hogy minő veszedelem, miként és ho­gyan hárulna az a hazára, pedig jó lett volna, ha azt kifejti, s meggyőz bennünket, mind pedig a nagy közönséget arról, hogy komolyan figyelembe vettük volna mi, mint úgy az egész nemzet is. Te hát! Én ebből nemcsak hogy vesze­delmet nem látok hazánkra nézve, sőt ha­zánk felvirágoztatására ez az egyetlen mód, épen az általános szavazatjog behozatala által. Én nem félek ennek behozatalától, hatalmas érvem van e mellett, hatalmas még senki által meg nem czáfolható. (Hall­juk !) 1848-ban midőn a pozsonyi országgyűlés e jogokat kiterjesztette az eddig jogokban nem részesült egész népeinek egy nagy ré­szére azon jogok ellen fellázadtak-e azok, kik előbb ezzel nem bírtak ? nem, hanem hálával, a dolog természete szerint hálával fogadták, és most hogy a jogok tovább is kiterjesztessenek, ha azokra,kik abban még nem részesültek, nem részesülhettek még e jogban akkor. S mi fog ez által bekövet­kezni? Az ami 1848-ban következett be, hogy hálával ismerik el a képviselőháznak ezen szoros igazságra, jogegyenlőségre ala­pított határozatát. És ennek támogatására, hogy a jog kiterjesztessék, egy más nem ke­­vésbbé nagy érvet hozok fel. (Halljuk!) an­ternational törekvései ellen. Épen a napok­ban olvashattuk, hogy Spanyol- és Fran­­cziaországban rendkívüli rendszabályokat, törvényeket alkalmaznak az international törekvései ellen, pedig azon országok ha­talmasak s egynyelvű országok s mégis fél­nek az international fondorlataitól, talán némelyek nem is tudják köztünk te­hát, hogy tulajdonképen mi czélja az internatio­­nalenak? (Halljuk.) (Folyt, követk). Pavlovics István szerint a fönforgó törvényjavaslat vét az igazság, a politika, a nemzetgazdaság a következetesség, czél­szerű­ség, az erkölcsiség és a nemzetiség elve ellen, s mindezt fejtegeti egyenként. E törvényjavaslat hibájául rója fel, hogy egészen megfeledkezik a m.­szt. korona egy integráns részéről, a határőrvidékről. Nem barátja a nők emancipátiójának azon érte­lemben mint azt Majoros kívánja, mert a nőknek értelmisége a mostoha körülmények miatt még nincs egészen kifejlesztve. Az általános szavazati jogot tartja a legigaz­ságosabbnak, legczélszerűbbnek és legegy­szerűbbnek. Nem érti, miért irtózik a kor­mány a titkos szavazattól. A kormány nem véve föl javaslatában a megvesztege­tések megbüntetését, méltán alkalmazhatni rá „qui tacet consentire videtur.“ A javas­latnak a nemzetiségi elv ellen elkövetett vétkeiről nem akar szólani, mert az olyan kormánytól, mely a maga nemzetiségével és a maga fajával oly mostohán bánik, a nemzetiségek sem várnak semmi jót. Sem a miniszter javaslatában, sem Tisza indítvá­nyában nem talál semmi jót, ez utóbbi meg­felel a balközép természetének, azaz kö­zépszerű. Irányi javaslatát pártolja. Lónyay Menyhért miniszterelnök átnyújt­ja a szentesített ipar törvényezikket, mely kihirdettetik. — Ezz­el az ülés véget ért. Vajda János beszéde. (A képviselőház febr.28-ki üléséből.) T. ház! Az ellenzéknek az 1869. é. ápril 24-én mondott trónbeszéd azon része ellen, mely a belügyminiszter által felolvastatott, a válaszfeliratban kifejezett aggodalma, a jelen törvényjavaslat által teljesen igazolt­nak bizonyíttatik, s annál fogva nem ok nélkül jelentetett ki az ellenzék részéről előlegesen, mikép a magyar törvényhozás határozottan elutasítja magától azon gon­dolatot, mintha a választási törvény hiá­nyainak orvoslása, a választási jog meg­szorításában lenne keresendő, ellenkezőleg annak okszerű tágítása szükségeltetik. A kormánytól a trónbeszédben foglalt utasításhoz képest, melynek minden pontját eddig az alkotmányos jogok korlátozása szempontjából híven teljesítette, csak a vá­lasztási törvény állítólagos hiányai pótlását lehetett várni, de a gyökeres reformjavaslat előterjesztését reménytette, az hiú ábrán­dokban ringatta magát. Bár a képviselőház a választási törvény reformjának szükségét elismerte, terhes, sőt hálátlan munkának tekinteném annak bebizonyítására vállalkozni, hogy a pozso­nyi 1848. V. t. czikkben foglalt erdélyi vá­lasztási törvény tökéletesen befejezett mű lévén, annak semmi pontja változtatás alá nem vétethetik ; mindamellett annak a tör­vényjavaslat szerinti módosítása és pótlása helyességét a t. miniszter úr igazolni nem képes. E helyen nem titkolhatom el sajnálato­mat e miatt, hogy egy igen tisztelt képvi­selő az 1848-as választási törvényt, a lelke­sedés felmagasztalt pillanatában elzenge­­dezett dicséreknek s nem komoly válasz­tási törvénynek állitván, sokkal inkább meg­támadta, mint maga a kormány, mely az 1848-ki választási törvényt használható nagy alkotásnak nevezi, én pedig ennek ellenében állitni bátor vagyok, hogy az 1848-as törvény fentartása, a szabadság­ ér­­dekeit minden hiányai mellett is jobban elő­mozdítaná,mint a törvényjavaslat elfogadása s e végett még az elfogadhatónak tartott II. és III­­. fejezet is mellőzhető volna. A miniszteri előterjesztés és törvényja­vaslat indokai szerint az 1848-ki t. ez. négy részre osztatván, melyek közül az első a vá­lasztási jogosultságot, második a választó­kerületek felosztását, harmadik a választók összeírását, a negyedik a választási eljárást tartalmazza, állíttatik, mikép az ennek alap­ján létre­jött négy országgyűlés elég alkal­mat adott a nemzetnek meggyőződnie an­nak hiányáról,s előnyeiről.­Ezen tapaszta­­lat­beható tanácskozás után a minisztérium azon meggyőződésre jutott, hogy a válasz­tói minősítésre vonatkozó első rész, mivel sok eltérés s ellentétes magyarázatra adott alkalmat, szabatosítandó, az összeírásra és eljárásra vonatkozó harmadik és negye­dik rész, mivel annak czélszer­­tlensége tű­nt ki, megváltoztatandó,­ a kerületek felosz­tását tartalmazó második rész pedig érin­tetlenül hagyandó. Ha csak részletes változtatására lehet a választási törvénynek szorítkozni, akkor legégetőbb szükség volna annak a felosztást tartalmazó második részét megváltoztatni, — az első részt pedig csak annyiban mó­dosítani,a­mennyiben az 1848. V. t. sz. 1-ső §-ában említett kiváltságosok joga, a többi honpolgárok jogegyenlőségével ellenkezik; másodszor a mennyiben az 1848. V-ik t. ez. 2 ik §-ának bekezdésében csak a törvénye­sen bevett vallásnak ismertetnek választó képességgel minősitetteknek; — 3-or a mennyiben az 1848. V-ik t. ez. 2-dik §-a a, b, c, d, e, pontjai alatt a választói minősít­­vény különböző feltételekhez köttetik; — 4-ez a­mennyiben az összeférhetlenség, t. i. a miniszteri kinevezéstől függő hivatalnokok és az álladalommal számadási viszonyban álló egyének kizárása, és a vesztegetések s visszaélések megbüntetése iránti intézkedést nem foglal magában. Az itt elszámlált hiányok legnagyobb ré­szének figyelmen kívüli hagyásával, a vá­lasztói minősítvényre vonatkozó első részt feltartandónak tartja, mivel az oly szabad­elvű intézkedéseket tartalmaz, mely szerint a parlamentben minden érdek, a censusnak alacsony és a választói qualificatiónak tág­­mérvű meghatározása folytán képviselve lehet; t. i. az 1-ső §-ban a privilegiált osz­tályhoz tartozók választási képessége jövő­re is fentartatik, ha azt már egyszer gya­korolták?; — a 2-ik §-ban a földbirtok, a vagyon, az ipar, a kereskedelem, a tőke, a legalacsonyabb census mellett és a tudo­mány minden census nélkül választói minő­­sítvény gyanánt meghagyatik ugyan, a­mint azonban nem osztja sem azok nézetét, kik ma már a census felemelését, sem azo­­két, kik a census leszólitását már ma kí­vánják ; — a törvényben idézett pontok szabatosítása, illetőleg pótlása szükséges­nek mondatik. De a törvényjavaslat I. fejezetének 1-ső, 2-ik, 3-ik, 4-ik , 5-ik §-ai egy szempilla­natra kimutatják, hogy a többször említett szabatosítás valódi értelme és eredménye nem más, mint részint jogeltörlés, részint jogmegszoritás; a 6, 7, 8, 9 §-ok szerint pedig oly egyénekre terjesztetik ki a vá­lasztási jog, kik attól az 1848. V. t. ez. be­kezdése értelmében, mint gazdai hatalom és felsőbbségi függés alatt állók elmozdi­­tandóknak találtattak. Ugyanis 1-ször az 1-ső § szerint „válasz­tói jog jövőre senkit sem illet egyedül azon alapon, mert az 1848. előtti kiváltságos osztályok valamelyikéhez tartozik.“ „Kivételkép azonban és az 1848. V. t. ez. 1-ső §-ában is kifejezett azon tekintetnél fogva, hogy„az eddig élvezett politikai jog­tól senki meg ne fosztassék, mindazok, kik az 1869-ki országos képviselőválasztások alkalmával a választók közé a régi jogo­sultság alapján írattak be, személyükre nézve a választói jog gyakorlatában meg­hagyatnak.“ Ez által az 1848. évi V. t. ez. 1-ső §-ának következő rendelete eltöröl­tetik : „Politikai jogélvezetet azoktól, kik annak eddig gyakorlatában voltak, elvenni, a je­len országgyűlés hivatásának nem érezh­et­­vén, mindazok, kik a megyékben és a sza­bad kerületekben az országgyűlési követek választásában eddig szavazattal bírtak, e jog gyakorlatában ezennel meghagyatnak.“ Mely jogeltörlés igazolására az idézett törvénynek két egymással homlokegyenest ellenkező magyarázata hozatik fel, és állit­tatik, mikép csak azon értelmezés helyes, mely szerint azon tagjai vetettek be a pri­vilegiált osztálynak a választói lajstromba, kik a választói jogot már előbb gyakorol­ták ; azok értelmezése pedig helytelen, kik úgy az 1861, mint az 1865 és 1869. évi vá­lasztáskor minden addig nagykorúvá lett nemes egyént a választási jegyzékbe fel­vettek ? A mely előadásból azt lehet következtet­ni, hogy az 1869-ik évi akképeni értelme­zés, hogy csak azok vétethessenek fel a választói jegyzékbe kik a választói jo­got már előbb is gyakorolták — mi­niszteri rendelet kifolyása — de hogy épen ezen értelmezés helytelen, abból bizo­nyos, hogy ha az állana, 1848-ban, 1861-ben és 1865-ben is csak azok szavazhattak vol­na, kik már az 1848-dik évi lajstromban, mint szavazatképesek előfordulnak, mert csakis az 1847-ik szavazás előzte meg az 1848-iki törvényt, ám de ezt állítani sem 1848-ban, sem 1861 és 1865-ben senkinek még csak eszébe sem jutott. Nem mulasztja el a minisztérium még azon, az ellenzék tet­szését, is megnyerő, s első tekintetre a leg­szabadabb elvű democratának is tetsző okát is felhasználni, mikép az utóbbi értelmezés nem egyezik meg az 1848-iki törvény szel­lemével sem, mely nem más mint az egyen­lőség, és minden osztály privilégiumának ellentéte, mely’tndok,hogy eddig az ellenzék részéről hangosabb c­áfolatot nem nyert, va­lóban csodálkozom,­­ mert ha ezen értel­mezés elfogadtatik, akkor az egyenlőség magasztos elve a szolgaság nem irigyelt alacsony fogalmává degredáltatik, mely az egyenlőséget a jognélküli szolgaságban ta­lálja, — sőt ellenkezőleg pedig az 1848-dik évi törvénynek ily értelmet tulajdonitni nem lehet, mely a szabad polgárt jog nélküli szolgává aljasitja s azért töltötték el ki­­mondhatlan örömmel és lelkesedéssel Kár­pátoktól Adriáig e haza összes fiait az 1848-ks törvények, mert őket a jogokban és szabadságbani egyenlőséggel ruházták fel; s valóban különös és megfoghatlan, hogy még azok is, kik az általános szava­zatjognak érvényesítése mellett szólnak és lankadatlan hévvel küzdenek azon osztály­nak, mely az általános szavazatjogot élvez­te, jogát oly könnyen megsemmisíttetni engedik. A kormánynak ezen támadása, mondhatni merénylete, annál fájdalmasabb érzést kell, hogy ébreszszen a szabadság minden melegen érző barátjának keblében, mert a magyar kiváltságos osztálynak és az 1848-ik évi törvények által alapul vett egyenlőség foly­tán a magyar haza minden polgárának ez oly sarkalatos joga, mely a magyar alkot­mánynyal egyidejű, s mely létünknek, sza­badságunknak, s minden dicső intézménye­inknek alapja, s melyre alkalmazható a római philosoph mondása: „Non est scripta, sed nata lex, quam non didicimus sed ex natura ipsa hausimus (nem írott hanem ve­lünk született törvény, melyet nem tanul­tunk, hanem magából a természetből merí­tettünk), s miután az 1861-ik évi ország­­gyűlés mindkét háza által elfogadott or­szágbírói értekezlet 2-ik részének 2. 3. §-a az 1848-ik évi V. t. ez. e pontjára nézve, következő jogérvényes és visszavonhatlan magyarázatot fogadott: „hogy a nemes és nem nemes közti különbség megszűnt, még pedig a nem nemesnek a nemeshez emelé­sével;“ továbbá azon nemesek, kikhez a nem nemesek felemeltettek, általános sza­vazatjogot élveztek s báró Kemény Gábor szerint — ide értve a Székelyeket is — él­veznek mai napiglan, ezen saját törvénye­ink által szentesített jogaink fentartása mel­lett sem a Stuart Mill képviseleti kor­mány czímű munkájában említett, sem a schweiczi, franczia- s amerikai respublicá­­ban életben lévő általános szavazatjogot irigyleni nincs okunk; — ellenben, ha ezen az általános szavazatjog forrását képező jog eltörlésébe beleegyezvén úgy cselek­szünk, mint azon kertész, ki a jó gyümöl­­­csöt termő nemesitett fákat kiirtván azok helyére vad csemetéket ültet, az általá­nos szavazatjog visszaállításának lehetsége hosszú időre visszavettetik. Azoknak kik az általános szavazatjog behozatalát hazánk közgazdászai és mive­­lődési viszonyaihoz hasonlítva czélszerű­t­­lennek mondották,­­ egyúttal c­áfolatul szolgál azon körülmény, miszerint az álta­lános szavazatjog nálunk egy ezredévig gyakoroltatott, és az alkotmányos életnek és a közjólétnek nem veszélyeztetésére ha­nem biztosítására szolgál; továbbá azokon kívül, melyek az általános szavazatjog iga­zolására Iványi Dániel, Kállay Ödön, Vu­kovics Sebő és Mocsonyi Sándor képviselő­­társaim által oly alaposan felhozattak, mi­után több és alaposabb érvek felhozására gyöngének érzem magamat, bátor leszek Stuart Millnek képviseleti kormány czímű világhírű munkájából következő sza­vakat idézni: „Személyes igazságtalanság valakitől megtagadni, (ha csak nem valami nagyobb rész megakadályozásért történik) azt az elemi kiváltságot, hogy a szavazatot adjon oly dolgok elintézésében, melyek iránt é­ppen úgy van érdekelve mint mások. Ha kénytelen fizetni, ha kényszeríthetni a háborúba menésre, ha engedelmességet kívánhatnak tőle, törvényesen föl kell arra is jogosítva lennie, hogy meg­kérdezze : miért ? — hogy adhassa vagy megtagadhassa beleegyezését, és , hogy tekintetbe vegyék az ő véleményét annyira a mennyire érdemli, és semmivel sem job­ MAGYAR ÚJSÁG 1872. MÁRCZIUS 1.

Next