Magyar Ujság, 1872. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)
1872-08-01 / 174. szám
Csütörtök, Szerkesztei ivottá ! Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. #4 ituló-kivtt tatt Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. a—----- i ■■■— ■■ ....... -mmmmmammmammm £tV'£ 174. Bssáim. ma POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. 1872. aug. 1. 1.'/e/steff’*/ ni-1 Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Egész évre ... 20 Irt — kr. Fél évre .... 10 „ — „ Negyed évre . . 5 „ — „ Egy hónapra . • 1 „ 70 „ Egyes szám 10 kr. Hivtietvai dij 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden minden hirdetését külön 30 krNyi 111ér, 5 hasábos petitsor 25 kr. VI. évfolyam, Pest, július 81. Politikai szemle. A franczia kölcsön sikere a legvérmesebb reményeket is túlszárnyalá. Eddigelé 28 milliárd íratott alá, ebből 12 milliárd Párisban, 2 milliárd a departementokban, a többi külföldön. Azt hiszik, hogy az aláírások 30 milliárdra fognak emelkedni. A „Liede“ a kölcsön kibocsátásának első napján a következőket írta: Minden, ma kapott értesülésünk följogosít kimondani azt, hogy a kölcsön végleges eredmnye valóban rendkívüli mérvben fogja valósítani hazafias reményeinket. Nem közöljük itt a számokat, de rendkívüli örömöt okoz nekünk, látnunk annyi megpróbáltatás és annyi szenvedés után, mily hévvel rohan a párisi nép, hogy teljesítse hazája iránt kötelességét, hogy iránta való szeretetének új bizonyítékát adja. Tegnap este óta, az aláírók egész tömege szorong a mailnek, s minden aláírási hely irodája előtt. A polgárok ezrei várnak ott, csendesen és türelmesen, egész éjen át, a perezre, melyben fölajánlhatják a köztársaságnak a terület fölszabadítására szükséges pénzt. S az aláírás tömegessége nem csökkent az nap folytán. A skepticismus ráfoghatja ugyan ez emberekre, hogy nem hazafiak, de üzérkedők. A kis kereskedők, kisiparosok, hivatalnokok, munkások roppant száma azonban, kik mind eljöttek ma, hogy megtakarított keresményüket letegyék a haza oltárára, a leghatározottabban meghazudtolja mindazokat, kik meg akarnák hamisítani ezen nagy jelentőségű nemzeti tény jellegét. Páris népessége újból bebizonyította ma nnnét Francziaország előtt, hogy a vak reactió ellene irányzott igazságtalanságaival nem törődik, hogy a versaillesi nemzetgyűlés szavazata szívének se vonzalmát, sem akaratát nem törte meg, hogy félreismert hazaszeretete együttérez a nemzettel mindig. Az angol sajtó Juarez halála alkalmából sokat foglalkozik Mexikó helyzetével, mely nagyon válságos. Az alkotmány értelmében az elnök halála esetében az elnökség a legfelsőbb törvényszék jöbbájára esik. Ez jelenleg Lerdo de Tajega, kit a felkelők Mexikó éjszaknyugati részében elnökké akartak tenni. Azonban Juarez pártja Tajedát rettegi, a legelkeseredettebb gyűlölettel viseltetik ellene, nem eléggé republikánus, nem is eléggé egyházüldöző nekik. A Juarez-párt tehát alig fogja magát megadni, s kevés kilátás van arra,hogy e szerencsétlen államban a polgári háború egykönnyen megszűnjék. A „Times“-ban két előkelő spanyol férfiú érdekes leleplezéseket tesz a király ellen intézett merénylet ügyében. Mint az illetők állítják, a madridi rendőrség már júl. 8-án névtelen figyelmeztetést kapott, hogy nemsokára merénylet fog ő felsége ellen intéztetni. 18-án este hét órakor egy második figyelmeztetés érkezett, melyet a rendőrség szintén nem vett volna figyelembe, ha ugyanez időben Topete tengernagy a külügyminisztert a veszélyre nem figyelmezteti. A külügyér Zorilla úr kíséretében rögtön a királyhoz ment s arra kérte őt, hogy az estét a palotában töltse. A két miniszter azon meggyőződésben hagyta el Amadeot, hogy követni fogja tanácsaikat. S fél tiz órakor este a királyi pár mégis a Buen Retiróba kocsizott, mire a rendőrség terjedelmes elővigyázati intézkedésekhez folyamodott. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCSÁJA. — 1872. augusztus 1. —■ Livingstone első levele föltalálása óta. Tegnap említettük, hogy Livingstone levelet intézett Bennetthez, kinek áldozatkészsége s Stanley bátorsága folytán a világ Livingstone életben létéről tudomást nyert. Az érdekes levél, melyet a „Daily Telegraph“ a „New York Herald“ londoni képviselője s Bennett szívessége folytán közöl, a következően hangzik : Ujiji, Tanganyika mellett nov. 1871. Drága uram ! Általában véve nehéz oly embernek írni, akit még soha nem láttunk. Ez ép úgy tűnik fel, mintha valamely elvont eszméhez intéznék sorainkat; de az ön képviselőjének, Stanley urnak jelenléte e távoli tájakon eloszlatta ez idegenszerűséget, amelyet különben éreztem volna és így tökéletesen otthonosan érzem magamat, most midőn írok önnek, hogy megköszönjem azon rendkívüli előzékenységét, hogy őt hozzám küldötte. Ha kifejtem azon kétségbeesett helyzetet, amelyben az ön küldötte engemet talált, könynyen meg fogja ön érteni, hogy nagy okom van a hála igen erős kifejezéseit használnom. Mintegy 4—500 mértföldnyi gyaloglás után, égető napsugarak alatt Ujijiba értem, csalódva, végkép kimerülve, megveretve s visszatérésre kényszerítve, midőn már csaknem elértem küldetésem földrajzi részének kitűzött végczélját, egy banda bastard morlem rabszolga által, kiket Zanzibarból férfiak helyett mellém küldöttek. Keblem elkeseredettsége még inkább fokozódott, a midőn „az ember embertelenség Béke és háborutüntetések. A hatalom uszályhordozói béketüntetésnek nevezik a három császár találkozását s intik a népeket, hogy okuljanak ők is, legyenek békeszeretők s lássanak munkáikhoz. „A jövő esélyei teljes nagyszerűségükben világosan körvonalazva fekszenek mindenki előtt“—mondja a „N.fr. Pr.“— s ezeket így adja elő: „Oroszország törekszik hatalmát megszilárdítani a Bosporusnál. Francziaország szünet nélkül arra gondol, hogyan vegyen boszút az utóbbi harcz büntető sajtolásáért. Franciaország türelme azonban nagymérvű, mert tudja, hogy Sándor czár csak kényszerűségből ereszkednek háborúba Németország ellen. Francziaország várja a trónváltozást s a keletet Oroszországnak szívesen ki fogja adni, ha ez kellően felkészülve, mint Francziaország szövetségese lép fel s Németországot bátran megtámadja.“ A „casus belli“ s a háboruterv tehát készen van s íme a czár mégis ott leend azon a találkozáson, melynek feladata béketüntetés lenne a harcz és háboruszomjazó országok t. i. Francziaország és Oroszország ellenében. Mert ezek még nincsenek kellően felkészülve mondják. Mindenek előtt igen üdvös dolog volna, ha a hatalom uszályhordozói valahára leszoknának arról, hogy a népeket gyanúsítsák boszútervekkel, nagyravágyási ábrándokkal, foglalási szándékkal stb., mert hiszen ők maguk leginkább tudják, mily kénytelen-kelletlen mennek a népek seregei az egymás számára felállított mészárszékekre, a csatamezőre. S épen a közelebbi napok tanúsítják, hogy azon népek, melyek másfél év előtt minden igaz ok nélkül a legvéresebb , legelkeseredettebb harczba voltak egymás ellen vezetve, bonyolítva, ime most közös, egyesült erővel sietnek eleget tenni zsarnokaik kivánságának. A német-porosz pénztőzsérek, polgárok siettek aláírni mindazon összeg erejéig mi tőlük telhetik, hogy a franczia nemzet képes legyen a reá rótt sarczot lefizetni s illetőleg hogy Francziaország minél előbb megszabadulhasson a megszálló német hadseregtől, kiknek utolsó közembere is szívesebben időzik és dolgozik saját hazájában, mintsem zsarnokoskodik idegen földeken. Francziaország türelme nagy mérvű már csak azért is, mert tudnia kell, hogy a háborút tulajdonkép III-ik Napóleon gének embertársa iránti“ undok képe elébem tárult s ez hatva gyenge porhüvelyemre, kimondhatatlanul levert lettem. Azt hittem, hogy meg kell halnom lábaim miatt. S nem túlozok midőn mondom, hogy az érvényes földön minden lépés újabb kínokat okozott, mint valóságos csontváz értem el Ujijit. Itt azt kellett tapasztalnom, hogy mintegy 500 font értékű Zanzibarból rendelt czikkeim kimagyarázatlanul egy részeges mozlim szabóra bizattak, ki miután tizenhat hónapon át elpocsékolta azoknak nagy részét Zanzibartól Ujijig útközben, itt végre eladta a még megmaradt rabszolgákat és elefántcsontokat is. Megkérdezte a koránt és úgy találta, hogy meghaltam, erre aztán irt Anyanyembébe a kormányzónak, tudatván vele, hogy rabszolgákat küldött utánam Manyemába, kik halálom hírével tértek vissza s engedelmet kért, hogy eladhassa azon csekély holmimat is, a melyeket iszákossága még megkímélt. Ez ember azonban határozottan tudta oly emberektől, a kik láttak engemet, s hogy életben vagyok, s hogy emberekre és élelmiszerre várok ; de az erkölcsiség neki épen nem erős oldala, ami pedig a törvényeket illeti, itt olyanok tört és puskát kivéve nem léteznek, és így békén kellett maradnom a legnagyobb kimerültség közepette, kifosztva mindenből, kivéve néhány ruhadarabot és ágyneműeket, melyeket elővigyázatból végszükség esetére itten hagytam. A koldusbotra jutás közeli képe az ujifiak közt végtelenül levert. Kétségbeesnem nem volt okom, mert annyit nevettem egyik barátomon, ki a Zambezi torkolatához érve így szólt: „összezúztam nőm arczképét, kétségbe vagyok esve, mert ezután sikerre már nem számíthatunk.“ Ez eszme folytán a kétségbeesés előttem nevetségesnek tűnt föl s többé nem is gondoltam rá. Midőn így csaknem a nyomor legalsóbb főkönnyelműisége idézte elő. Tudnia kell, hogy a háború veszteségeit uj háború által nem enyhítheti, csupán növelheti. És azoknak a szegény babonás népeknek, kiknek élete, kézereje a czár kezeiben öszpontosítva Oroszország nagyhatalmiságának neveztetik, kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy az orosz kormány rendeletei a kancsuka súlyát a Bosporusnál is érvényre emelhessék. A béke és háborúk kérdését tehát ne tegyük a népek kezébe. Ne fogjunk reájuk oly szenvedélyeket, melyeket ha netalán némely havezszomjas urak éreznek is, de nem érez a nép. A béke és háború kérdésének tárgyalási joga még a népképviselő testületet, a parlamentet sem illeti Európában. És ha az államférfiak a háború és béke ügyében csakugyan súlyt akarnak adni a népek vágyainak, akkor épen a békedemonstráló német államférfiak lesznek elsők, kik a békét megzavarják a „nagy mű“ az egységesítés befejezése végett. Európa népei azonban átalában szeretik, óhajtják a békét, s ha mégis szükség van a „béketüntetés“-féle jelenetre, ez legfelebb azt teheti, hogy némely államférfiak nyugtalankodnak, készülődnek és alig várhatják már az erőmérkőzés döntő pillanatát. S ha még most sem tört ki a háború, oka legfelebb az, mert még nincsenek készen a kellő vasutak, kaszárnyák, erődök, a kellő fegyverek, a kellő mozgósítási törvények, haditervek stb. Hiába minden béketüntetés, ha egyszer a tények szólnak, mutatják, hogy Európa minden állama minden erejéből készül egy irtózatos erőmérkőzésre. A béketüntetés ígéreteit megsemmisítik a háború tüntetés, a készülődés tényei. Elfogadni a lefegyverzés rendszerét, felhagyni a stratégiai utak, erődök mindenáron építésével, szóval a „fegyveres béke“ politikájával: ez volna a valódi béketüntetés. Míg viszont a fürdői találkozások, a diplomatiai nyilatkozatok, békebiztosítások stb. minden értéküket elvesztik, midőn a költségvetések alkalmával és a gyakorlati élet mezején a tények ellenkezőkről tanúskodnak. Valódi háborútüntetésnek nevezhetjük az úgynevezett béketüntetések ellenében kivált azon mohóságot, melylyel Európa „békeszerető“ (?) kormányai a vasutak építéséhez láttak. Oroszországban a múlt év végén már 12,527 werst vasút volt átadva a forgalom és pedig ezek közül 2096 w. a múlt évben épült, ezeken kívül 1786 werst épülőfélben volt. A múlt évben újabb 62 werstre adatott engedély, a jelen évben pedig 1465 werstre, úgy hogy jelenleg kára jutottam, egy angol látogató érkezésének homályos híre jutott füleimhez.Úgy képzeltem magamat, mint azon ember, aki lement Jeruzsálemből Jerichoba, de sem pap, sem levita, sem samaritán nem igen fog az én utamon elhaladni. A jó samaritán mindamellett is kezem ügyében volt s egy napon egyik emberem ezen örömkiáltással jött felém: „Egy angol jő, én látom őt!“ s azzal elébe sietett. Egy a karaván élén haladó amerikai zászló, az első, melyet valaha láttak e vidéken, legott tudatta velem az új jövevény nemzetiségét. Én hideg és legkevésbé sem vagyok tüntető természetű, mint a minőnek bennünket szigetlakókat átalában tartanak, de az ön nagylelkűsége mégis örümtől reszkettette meg egész valómat. Magamba száltam s igy szóltam bensőmben: „Szálljon le önre és az önéire a mindenható leggazdagabb áldása.“ A Stanley ur által hozott újdonságok egészen felvillanyoztak. A hatalmas politikai átalakulás a kontinensen, az atlanti tenger alatti huzal sikerülése, Grant elnökké választása és más egyéb dolgok egész napokon át lekötve tartották egész figyelmemet s jótékony hatással voltak egészségemre. Európából évek óta nem vettem híreket, kivéve a „Saturday Review“ s a „Punch“ 1868-ki néhány számát. Étvágyam most ismét megjött és egy hét múlva már egy kis erőt éreztem magamban. Stanley úr egy szívélyes s rendkívül buzdító sürgönyt is hozott számomra lord Clarendon részéről — az elsőt, melyet 1866 óta a külügyőrségtől vettem — és azon tudósítást, hogy ő felsége kormánya 1000 fontot volt szives felsegélésemre küldeni. Eddig hasonló pénzsegélyben még nem részesültem. — Minden pénzbeli támogatás nélkül indultam útra, e hiányon azonban már szerencsére segítve van és sietek tudatni barátaimmal, hogy noha nem kaptam bátorító leveleket, angol kitartással kezdtem azon feladat megoldásá- 14535 verst van engedélyezve az építésre s a vasutakba fektetett összeg 1 milliárd 171,960,404 rubelre rúg. Északnémetországban épen most a vasútépítés hallatlan mérvet ölt. Terv szerint: Berlinben 7 új nagy pályavonal öszpontosittatik, melyek, hossza 300 mf, miszerint Berlin e tekintetben felülmúlja Párist és Londont, holott most csak 8 fővonalnak központja, mint p. o. Bécs, mely mint „birodalmi“ főváros kétszerte több fővonallal van ellátva Buda-Pestnél. Mit mondjunk erre mi, „újjászületett“ nagyhatalmiság. Köztudomású tény, hogy a gyors s nagymérvű mozgósításnak főeszköze a vasúthálózat. Ennek terjedelmével és sűrűségével arányos mai világban a harczképesség. S így hiában a béketüntetés Berlinben, ha ugyanott oly nagymérvű készülődések létetnek a háborúra, miszerint Észak-Németország vasúti hálózata nagyban meg fogja haladni a continens minden más államait, sőt Angliáét is sűrűségre nézve. Nagy áldás, nagy szerencse az ipari kereskedelemre nézve, hogy a vasutak nem csupán hadi czélra szolgálnak. Ez tartja még fenn Európa iparát s kereskedelmét, hogy össze ne törpüljön a „fegyveres béke“ súlya alatt. De a fegyveres béke fentartására vagy táplálására az ipar s kereskedelem gyümölcsei is kiaknáztatnak a lehetőségig s a termelés rablógazdálkodási rendszerré fajult. Folytonos háborutüntetés ez, amely elrémítette már a népeket, a gondvislésszerű egyének irányában, eljátszotta az államférfiak tekintélyét s az államszerződések iránti bizalmat. Ezek ellenében csak tényekkel lehetne sikeresen fellépni. —k.— E közben a gyilkosok — szám szerint tizenöten — az utczán elhelyezkedtek s éjfélkor a munkához láttak. — A nagykőrösi képviselőválasztás távirati jelentés szerint aug. 4-ére tűzetett ki. — Szathmárról két levelet vettünk, melyek egyike a „Hon“ júl. 12-i esti lapja, másika a „Reform“ 195-i számában foglalt tudósítások ellen polemizál. Miután a szathmári választásra vonatkozólag a lapunkban megjelent eseményhit közlemények már előre megcáfolják, úgy a jobboldal, mint a balközép részére a szathmári 48-as párt ellen intézett támadásokat, a beküldött czikkek közlését fölöslegesnek tartjuk. Különösen a „Reform“ czikkeivel szemben elvtársaink figyelmébe ajánljuk, hogy ha e lap gyanúsító, ferdítő czikkeinek mindegyike ellen polemizálni akarnánk, pusztán e czélra kellene lapunkat feleírni, a mi pedig nem lehet feladatunk. Mert bízvást meg lehetne vöröskrétázni e kormánylap politikai részének mindaz, amelyet Murchison Roderich barátom tűzött elém s hiszem, hogy czért érek. A déli közép afrikai vízforrások vonala meghaladja a 700 mértföld hosszúságot. Ezen a források majdnem megszámlálhatlanok, azaz egy emberi élet sem volna elég megszámlálásukra. E kútfőből négy nagy folyóba futnak öszsze, és ezek ismét két hatalmas folyamban a nagy Nílus völgyben, mely a déli szélesség 10—12 fokánál kezdődik. Soká tartott, míg fény derült a régi problémára , és tiszta fogalmat nyertem a lefolyásról. Éreznem kellett utamat, sőt, az út minden egyes lépését, s általában sötétben tapogatództam, mert ki gondolt a vizek folyásával. „Megisszuk a magunk részét, a többi hadd folyjon.“ A portugáliak, kik először látogatták meg Cazembre-t, rabszolgákat, ivart kértek, s egyébről hallani sem akartak. Én a vizek felől kérdezősködtem, kérdést keresztkérdésre halmoztam, míg csaknem megijedtem, hogy lefognak, mint fejvizkórban sinylet. Utolsó munkám, melyben alkalmas segédek hiánya nagyban akadályoztatott, a lefolyás főágának követése volt a Manyuemának vagy röviden Manyemának nevezett emberevők országában keresztül. A lefolyás ezen ágában négy nagy tó fekszik. Már a 4 ikhez is közel voltam, midőn vissza kellett térnem. Ez körülbelül egytől 3 mfdnyi széles, és sem egy pontján, sem az év bármely szakában át nem gázolható. Itt van két nyugati csatorna. A Lufira vagy Bartle Frere folyó Ramolandó tóba szakad. A nagy Lomami folyó pedig Lincoln taván foly keresztül, és úgy látszik, hogy a Nílus nyugati karját képezi, melyen Petherick kereskedett. Most körülbelül 600 mérföldet ismerek a vízforrásból és szerencsétlenségre a hetedik száz legérdekesebb az egészben, mert itt, ha nem csalódom, négy forrás fakad a földből, és mind Mocssáry Lajos az Ellenőr két utóbbi számában tüzetesen foglalkozik Simonyi Ernő azon általunk is ismertetett javaslatával, hogy az összes ellenzék tegye le képviselői mandátumát. Alkalmilag megteendjük észrevételeinket Mocsáry czikkére, miután azonban szívesen látjuk , hogy e nagy horderejű kérdés minden oldalról meg legyen via négy nem nagy távolra, széles folyóvá dagad. Ketteje északra Egyptomba szalad, a Lufira és Lomami, a másik kettő pedig délre Belső Ethiopiába, ezek a Liambai vagy Felső Zambezi és a Kafue. Nem ezek a Nilus forrásai, melyeket Minerva titkára említ Lais városában Herodotusnak ? Annyiszor hallottam róluk, s oly távoli helyeken, hogy nem kétkedhetem létezésükön, és ha bárba sóvárogva vágyom haza, valahányszor családomra gondolok, mégis be kívánom végezni munkámat ezeknek új felfedezésével. Ismét ötszáz font áru portékát bíztak meggondolatlanul rabszolgákra, ami egy évnél tovább volt után négy holnap helyett. Oda kell mennem, hol le van téve (Anyanyembe) az ön és Mr. Stanley költségén, míg művemre a természetes fedelet feltehetem ; és ha leleplezéseim a rettentő Ujijibeli rabéletet illetőleg a keletparti rabszolga kereskedés elnyomására vezetnének, sokkal fontosabb dolognak tartanám ezt, mint a Nílus minden forrásának teljes felfedezését. Most, hogy önök a hazai rabszolgasággal örökre végeztek, fordítsák hatalmas segélyüket ezen nagy czélra. Ezen szép tartomány mintegy átok alatt senyved, csak azért, hogy a zanzibari szultán előjogai meg ne csorbítassanak, és hogy a portugál korona rejtélyes jogai szem előtt tartassanak a jövőre, midőn Afrika egy második India lesz a portugál rabszolga kereskedők számára. Végzem már, ismételve szívélyesen köszönve az ön nagy nemeslelkűségét és hálásan maradok öné, Livingstone, David. Stanley utazási élményeiből a „Daily Telegraph“ nyomán közöljük a következőket : Stanley azt állítja,hogy Livingstone félelmet nem ismer. A Tanganyika tónál egy ízben mindketten megtámadtalak a murandi ellen- den sorát, mely az év egy-egy szent napján az ellenzékről nem hazudik akkorát, hogy annál csak az a szemérmetlenség nagyobb, a melylyel gaz portékának árulja szavait. A népoktatási törvény revisiójára vonatkozólag a „Pesti Napló“ hivatalos helyről a következő sorokat vette: „Mint bizonyos tényt jelenthetem, hogy végre valahára a közoktatási minisztériumban is azon meggyőződésre jutottak, hogy a népoktatási törvénynek különösen azon pontja, mely a felekezeti iskolákat az állam főfelügyelete alá helyezi, hatálytalan frázis, s vagy ezt kell eltörölni, mit bizonyára senki sem javasolhat, vagy a kormánynak s erre rendelt közegeinek módot is kell nyújtani, hogy az állam főfelügyeletét érvényesíthessék. Ahogy e dolog eddig történt, az a botrányok hosszú láncolata. Volt rá elég eset, hogy a hitfelekezetek egyes tanfelügyelők vagy a minisztérium megkeresését egyszerűen ad acta tették , sőt még a statisztikai adatok beküldését is egyenest megtagadták. Továbbá akárhányszor megtörtént, hogy a tanfelügyelőt be sem bocsáták az iskolába, s ha az értesülni akart arról, hogy várjon mily tankönyveket használnak az egyes iskolákban, sok helyütt egyenesen a kémkedéshez kellett folyamodnia. Ezek nevetséges időtlenségek, melyek továbbra nem tűrhetők. Nem arról van szó, hogy az autonómia bármily tekintetben megszoríttassék , de arról, hogy a kormány a főfelügyeletet valósíthassa és betekintést nyerjen az összes hazai tanügybe. Erre vonatkozólag bizonyos módozatok dolgoztatnak ki s az illető törvényjavaslat tartalmazni fogja azt is, hogy mi fog történni, ha egyes hitfelekezeti közegek megtagadják a kormány megkereséseinek teljesítését. A munkálaton egy bizottság dolgozik, s ha a munka lassan is halad előre, az országgyűlés összeüléséig talán mégis elkészül. A kormány körében egy javaslatot dolgoztak ki, hogy mily rendkívüli intézkedéseket foganatosítsanak azok ellen, kik a legutóbbi évtizedben a katonasorozás alól elvonták magukat, s kiknek száma rendkívül nagy. A javaslat sok stádiumon ment át, de végre a „P. Napló“ értesül, érvényre emelkedett azon felfogás, hogy ilyesmi több bajt okozna, mint hasznot, tönkre tenne sok családot és megzavarna egész társadalmi osztályokat. A javaslat tehát ad acta tétetett, de az útonczozási szabályzatok szigorúbbá tétele újabban is munkálatok tárgyát képezi, s e javaslat remélhetőleg az ülésszak elején fog terjesztetni a képviselőház elé. Egy nyílt kérdés.