Magyar Ujság, 1872. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)

1872-09-01 / 199. szám

A mandátum letétele. — A „Szombati Lapokéból idézve. — Mocsáry Lajos ezen czim alatt két czikket közlött az „Ellenőr­ben távolléttjnkben, me­lyekben megtámadja az általunk „Szombati Lapok“ 27. és 29-ik számaiban tett azon ja­vaslatot, hogy az országszerte a tör­v­ény mel­lőzésével, erőszakoskodással, visszaélésekkel megejtett választásokkal szemben az ellenzék, mely ezen választásokat törvényeseknek el nem ismerheti, tegye le mandátumát és lép­jen ki a képviselőházból. A két czikk egész tárgyilagossággal és azon tapintat- és Ügyességgel van irva, melyek Mo­csáry irályának általában tulajdonai. Sok ala­pos és fontos dolgokat mond el Mocsáry Lajos czikkeiben. De a­mint a mi czikkeink­et nem győzték meg a mi előterjesztésünk helyességé­ről, úgy kénytelenek vagyunk megvallani, hogy minket meg az ő czikkei nem győztek meg az ellenkezőről. Mi most is azon véleményben vagyunk,hogy az egyedül helyes út, melyet a múlt választá­sokkal szemben az ellenzéknek követnie kel­lene, a lemondás. Mocsáry midőn a fentebbi czikkeit írta, még nem olvasta volt lapunk 30-ik számában meg­jelent, erre vonatkozó harmadik czikkünket. Nem akarjuk most mindazon érveket, melye­ket ezen a czikkben már felhoztunk — újra is­mételni. Különben is Mocsáry maga elismeri, hogy jogi szempontból igazunk volt, midőn azt mondtuk, hogy az országgyűlés a választások alapján törvényesnek nem tekinthető. A jogi szempontot tehát ellenében védeni nem szük­séges. Ő csak abban talál nehézséget, hogy ezen ügynél nemcsak a quid juris, hanem a quid consilii tekintete is fenforog. De valljuk meg igazán, hogy ez más szavakkal annyit tesz, hogy ezen ügynél Mocsáry úr jónak látja, hogy az ellenzék nem a jog, hanem az opportunitás politikáját kövesse, hogy kövesse azon politi­­k­kát, melyet mi annyiszor szemére hánytunk a jobboldalnak a kiegyezkedési köhögi kérdé­seknél. Mi, amint már első czikkünkben világosan megmondottuk, most is azt mondjuk, hogy e lépésnek gyakorlati eredménye csak akkor fogna tenni, ha azt nem egyesek, nem az ellenzéknek töredéke fogna lenni, hanem ha azt az egész ellenzék elfogadná. Higgye el Mocsáry úr, hogy 150 képviselőnek ily alapon történt kilépése az országházból oly hatalmas demonstratio lenne, mely úgy az országban, mint a külföldön is felnyitná szemeit mindazok­nak, kik eddig még tisztán nem látták a ma­gyar állapotok valódiságát, s különösen felvi­lágosítaná magát a fejedelmet a dolgok valódi állásáról. Mert lehetetlennek tartjuk egy rész­ről azt, hogy a fejedelem a magyar nem­zet nagy többségének véleményéről és né­zeteiről a közös ügyeket, s az öt év alatt folytatott kormányzatot illetőleg meghamisít­­san­i tiszta tudomással bírjon. Lehetetlennek tartjuk másrészt, hogy egy oly lépéssel szem­ben, mint amilyen volna az összes ellenzék­nek a képviselőházból kilépése, a fejedelem ne kövessen el mindent, hogy az ily komoly s nagyfontosságú lépés valódi okáról és a nem­zet valódi érzületéről magának kimerítő tudo­mást szerezzen. S ha ezek felől tökéletesen fel lesz világosítva, mi erkölcsi lehetetlenség­nek tartjuk, hogy a fejedelem továbbra is megtartja s­ema kormányt, s annak tanácsát kövesse, a­melynek öt évi működése az orszá­got ily állapotba hozta. Az ország jólétének, de magának az uralkodó háznak érdeke és biztonsága arra fognak bírni, hogy ezen álla­potnak véget vetve, az ország valódi és megrő­­hamisítlan képviselete jöjjön létra egy újon­nan összehívandó országgyűlésen. Mocsáry úr attól tart, hogy ez esetben a jobboldal lévén többségben, „a másik deák­párti kormány alatt sem tenné le a Deák-párt a fegyvert és ugyanazon eljárást ismételvén, új választásoknál ugyanaz lenne az eredmény.“ No már ezt mi teljes lehetetlennek tartjuk. Hogy egy párt, mely az általa elkövetett törvénytelenségek folytán önmaga semmisí­tette meg azon művet, melyet alkotni akart, t. i. egy a törvény mellőzésével, visszaélések, vesztegetések és erőszak felhasználása által összehozható országgyűlési többséget, hogy mondjuk e párt az ily tapasztalat után is újra ugyanazon fegyverhez folyamodjék, az teljes lehetetlen. Különben is tartania kellene attól, hogy a hasonló eljárás újra hasonló eredményt fogna előidézni. De előidézhetne sokkal komo­lyabbat is, mert azt egy kormánynak sem sza­bad föltenni, hogy ily drastikus műtétek ismé­telt alkalmazásánál — mint Mocsáry úr igen helyesen megjegyzi — a nép újra oly valósá­gos birkatürelmet tanúsítson. A nép érzelmei­vel, a nép indulatával és a nép szenvedélyei­vel ily játékot űzni nem szabad. S mi nem hiszszük nem hihetjük, hogy ha ezen ország­gyűlés az összes ellenzék kilépése következté­ben a fejedelem által egy új minisztérium fele­lősségére feloszlatnék, nem hiszszük, hogy ta­lálkozzék oly bátor férfiú a jobboldalon, a­ki a kiírandó választásoknál az előbbihez hasonló törvénytelen eljárást ismételni merné. Mocsáry úr azonban nem tartja valószínű­nek, hogy a mandátum letétele által el lehet­ne érni az országgyűlés feloszlatását és sze­­rinte „a másik eset állana tehát elő az t. i., hogy az országgyűlés folytatván működését, egyszerűen elrendeltetnék az új választás a leköszönt balpárti képviselők helyére.“ — Quid tunc? — kérdi Mocsáry. Hogy a kilépettek újra megválasztassák magukat vagy más balpártiakat, ennek sze­rintünk sem volna értelme. Az ellenzéknek ily lépést csak komoly elhatározás után lehetne tennie. S ha egyszer megtette, azzal játszani nem szabad. Egyébiránt is az ily játéknál csak veszthetne. Mert bizonyos, hogy az újonnan elrendelendő 150 választásnál néhány kerüle­tét legalább az ellenzék mindenesetre veszí­tene. Az ily eljárásnak tehát csakugyan nem volna értelme, abban pedig hogy a Deákpárt e helyzetét megunná és maga kívánna új vá­lasztásokat egy új választási törvény alapján, Mocsáry Lajos nem bízik és azt mondja: „De hát ez az épen, a­mint én nem is hiszek, sőt azt hiszem, miként ismerhetni vélem a Deákpártot, hogy habár megdöbbenne is egy kicsit, csakhamar kész volna azt mondani: isten hírével! csak menjetek ti izgága közjogi oppositió ! hisz régóta azt óhajtjuk, hogy szűn­jék meg a közjogi vita, hogy ne bolygattassék a kiegyezési alap, hanem foglalkozzunk kizá­rólag belügyi kérdéseinkkel. A Deákpárt sok­kal inkább meg van győződve nézeteinek egye­dül üdvözítő természetéről, saját kizárólagos honboldogítási missiójáról, s a­mennyiben e te­kintetben itt-ott kételyek merülhetnének fel, ezek sokkal inkább ki vannak egyenlítve azon meggyőződés által, hogy a hatalomban ülni igen jó dolog, semhogy tű­rhetlennek találná azon helyzetet, hogy most már szabad a vásár minden tekintetben. Nem bízom hozzá teljes­séggel, hogy belássa, miszerint helytelen és ve­szélyes dolog contumaczírozni egy pártot, mely a nemzet valódi többségét birja s annál ke­­vésbbé félne, mert jól tudja, hogy a balpárt nem fogna tenni olyat, mi a haza vitális érde­keit veszélyeztetné. Azzal, hogy aláássa az al­kotmányosságot, nem gondol — ezt eddig té­nyekkel bizonyította; s e tekintetben megle­het még azzal is akarná a dolgot elütni, hogy majd csinál ő maga egy új ellenzéket, nehogy ellenzék hiányozzék a parlamentben ; ezen ellenzékben természetesen nem lesz köszönet, de itten meg lesznek mentve még az alkot­mányos formák is.“ Teljesen osztjuk ama szigorú bírálatot, me­lyet Mocsáry Lajos itt a Deákpárt fölött mond s mi sem a Deák párt lelkiismereti furdalásai­­ban bízunk, hanem bízunk kettőben. Bízunk abban, hogy az uralkodó saját maga és a dy­­nastia érdekében úgy mint az ország nyugal­mának és biztonságának érdekében nem fogná megengedni azon pártnak korlátlan gazdálko­dását, mely ily eredményre vezetett. Bízunk továbbá abban, hogy a magyar nép még azon részének is megnyílnának szemei, mely eddig hitelt adott a Deák-párt amaz ámí­tásának, hogy az ellenzéknek más szándéka nincs, mint forradalmat idézni elő az ország­ban és ennek elhárítása kedvéért támogatta azon párt politikáját, melynek eljárását külön­ben semmi tekintetben sem helyeselte. A nép nem fogna oly tétlen és részvét nél­küli nézője maradni ezentúl is a kormány és a Deák-párt gazdálkodásának, hanem fölemelné szavát és megakadályozná az ország vesztére vezető politikának folytatását. Mocsáry attól fél, hogy „az ellenzék három évig tétlen maradván, lehetetlen hogy az ne vic­alja egy pártnak tevékenységi képessé­gét. Les absents ont tort. A távollevőket,­scart­­ba teszik, elfelejtik, kidől irányukban a nép ragaszkodása, másutt keres magának tá­maszt“, úgymond Mocsáry. Hála teljesen tekintett Josefine Arthurra. Aj­kain boldog mosoly lette át. — Lássa Arthur, mégis igaztalan volt ön­maga iránt, midőn elhitette magával, hogy ké­pes volna kétkedni mind abban, mi szép, jó, ne­mes és állhatatos. — Nem többé édes Josefine! — tört ki Ar­thur szenvedélyes hangon. — Ember, ki fölött ily angyal őrködik, nem eshet soha kétségbe, ön megmentette becsületemet, ön kirántott az örvényből. Oh fogadja érte hálás köszönete­­met, vegye hálám zálogául e szivet, e szívvel annak kiapadhatlan szerelmét. Mással nem viszonozhatom készséges áldozatát. — Nem is kell, hogy mással viszonozza. E szerelemben rejlik jövőm boldogsága! Történt pedig ez a boldogult tanácsos szü­letésnapjának előestéjén. Josefine ily boldognak még soha sem érezte magát. Soha nem volt oly önfeláldozó, mint boldog menyasszony korában. * sfc * Másnap megjött a gyászhír. Báró Leonstein Hugó reggeli 8 órakor pár­bajban elesett. Szeréna ennek hallatára elalélt. Szívgör­­csökben ettől fogva fekvő beteg lett. Most már tudták,miért volt.Hugó egy idő óta mindig oly levert. Ketten szerették Szerénát. A kettő között döntött a kard. Még csak azt nem tudták , ki az a má­sodik. Ily szörnyű hírre ébredt a boldogult Dániel kedves családja, annak születésnapján. Meglehet, hogy ez is be fogna következni és ez a párt és egyéni szempontból valóban nagy baj volna. De midőn mi egy komoly lépést hoztunk javaslatba, mint a­milyen az összes ellenzék kilépése a képviselőházból, mi nem párt, nem egyéni, hanem tisztán országos szempontokat tartottunk szem előtt. És megvalljuk, hogy ha a skartbatétd, ha a nép ragaszkodásának kihűlése be fogna kö­vetkezni az ellenzék irányában, az világos ta­núsága volna annak, hogy e párt lételére a nemzetnek szüksége nincs, hogy e párt vissza­vonulását a nemzet nem fogná érezni. Ez igen lev­ő tapasztalat volna, párttekintetből mind­­nyájunkra igen szomorú, egyénileg sokakra igen kellemetlen, de országos szempontból vé­ve, bele kellene nyugodnunk a nemzet ítéle­tébe, mely jelenlétünket és részvételünket a törvényhozásban ilykér szükségtelennek je­lentené ki. De szóltunk mi már e lapok 30-i számában is ez eshetőségről. Ezt azonban Mocsáry úr, midőn czikkeit irta, nem olvasta. Egészben vé­ve jogi szempontból Mocsáry a mi nézetünknek igazat ad. A czélszerűségi szempont mellett felhozott érvei pedig bennünket a fentebbiek szerint meg nem győzhettek, s mi tovább is fentartjuk ama nézetünket, hogy a helyes út az ellenzék részről az volna, hogy mandátumát letegye. De ismételjük, hogy ezt csak akkor és csak úgy javasoljuk, ha az összes ellenzék vagy legalább is annak legnagyobb része ma­gáévá tenné indítványunkat és még a verifi­­catió előtt mandátumát letenné. A verificatio előtt, mondjuk azért, mert az igazolási cselek­ményt csak a törvényesen és kifogástalanul választott képviselők teljesíthetik, szerintünk pedig a fenálló törvények szerint kifogástala­nul választott képviselő egy sincs. Az ellenzék a képviselőházban maradása által ki nem kerülheti azt a dilemmát, hogy vagy el kell ismernie a választások törvényes­ségét, a­mit mi morális lehetetlenségnek tar­tunk, vagy azokat törvényteleneknek nyilat­koztatván, e törvénytelen alapon mégis meg­marad, és a törvényhozásban rést vesz, a­mi opportunitási szempontból talán igen, de er­kölcsileg alig volna igazolható. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. — 1872. szeptember 1. — A mostoha. Regény irta­­ Oaar Ada JAnoai. Második rész. XV. Egy boldog menyasszony. (37. Folytatás.) — Biztosíthatom kedves Josefine, hogy an­nak igen fontos körülménynek kell lenni, a mi miatt e szent kötelességét el kell­ mulasz­tania. — S mi lehet az. — ő nem közli velem titkait. — Neki titkai volnának ? — Én legalább úgy nevezem, miután mai kimaradása okáról semmi tudomásom sincs. — De azt már csak fogja tudni, miért Hugó oly levert egy idő óta ? — Levert ? Én nem tapasztaltam. — Én sem. Nekem Szeréna panaszolta el. — Ő úgy az valószínűleg csak scrupulus lesz. Oly fiatal szívek, mint Szerénáé, ilyesmire igen hajlandók. — Önnek igaza lehet. — Nem csak lehet, de talán van is. Lássa kedves Josefine, mi ilyesmit egymáson soha sem észlelünk. Pedig azt föltehetjük, hogy Hu­gó és Szeréna szintúgy szeretik egymást, mint mi. (XVI. A szerelem hatalma. Nagy a szerelemnek hatalma, ki merne azzal mérkőzni ! Képes egy szavával a szivet összezúzni, meg­ Marosvásárhely, aug. 28-án. Hasztalan folyamodtak a közp. vál. ellen­zéki tagjai a választási eljárásnál a Lónyay­­pártiak által elkövetett törvényszegések ellen, mert a belügyér ő kegyelmessége elég kegyet­len volt alázatos szolgája Groisz Gusztáv min. tanácsos által minden eddigi intézkedést he­lyeselni, és így a fennálló törvények ellenére oly rendszabályokat szentesíteni, melyek a mait hongyűlésen épen az ellenzék részéről gyonbeszéltettek, és e szerint törvényerőre nem juthattak. Az összeírások folynak ugyan és a nagy hő­sök vállvetve működnek, hogy minél több pol­gártársunkat a vált­jogtól megfoszthassák, ki­vált ha legtávolabbról is rejtik, hogy azok el­­enzékiek, míg saját párthiveiket minden áron igyekeznek képesíteni. Szép alkotmány mai lágban í­in élni. Képes egy szóval az összezúzott, megölt szivet ismét feleleveníteni. Hatalmában van az élet, hatalmában a ha­lál! ................................................... • • • Az ajtón valaki kopogtat. Szabad — hangzik onnan belülről, halkan suttogva. Belép Leonstein Arthur. Josefine a pamlagon ül. Kezében könyv nyugszik. Nem Voltaire, Landsteinernek „Die Kinder des Lichtes.“ Ilyen műveket olvas Josefine, mióta viraszt ama mennyezetes ágy mellet, melynek drága függönyei mögött fekszik betegen egyetlen gyermeke, viaskodik a korai halállal a bájos, angyali Szeréna. — Pszt — csendesen — figyelmezteti Ar­­thurt a gyöngéd anya. És Arthur oly halkan, oly óvatosan lépdel a háromrét szőnyeggel boritott padlón, hogy valahogy meg ne ta­lálja zavarni a kedves gyermek álmát. Midőn a pamlaghoz ér, kezet csókol Jose­­finének s vele vis-á-vis helyet foglal egy tám­­lányon. Josefine szomorú pillantást vet Arthurra. — Ne búsuljon édes Josefine. Talán még nincs veszve minden. Szeréna fellábad, aztán megtartjuk mennye­zőnket. Szerénának pedig keresünk férjet, a­ki őt ép úgy­ fogja szeret­ni, mint, szerette Hugo. Josefine taga­dólag rázta fejét. Talán csak nem akar elcsüggedni ? — Szeréna nem gyógyul fel többé! — hebe­­gő fájdalomtól elfojtott hangon az anya. — Minek aggasztja magát ily rémképek­kel. — Én tudom. Sejtelmem súgja. Életünk Isten kezében van. Mi nem tehetünk az ő szent akarata ellen. Pestmegye évnegyedes közgyűlése. — Negyedik nap. — Elnök gr. Zichy-Farraris Victor d. e. 9 óra után nyitja meg a már alig egynéhány tagból álló közgyűlést. A tegnapi ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Tárgyalás alá vétetik az állandó választ-­­­mány jelentése Sánta Péter, közmunka taná­csosnak a pilis felső járási útügy állapotáról tett jelentésére, s elfogadtatik, úgy szintén Ácsa községnek a Galga vizén épitetett hid költ­­ségei iránt beadott kérvényére. Rakovszky Károlynak a Marczibányi-féle ala­pítványról 1871. évre tett számadását a közgyű­lés jóváhagyólag tudomásul veszi s őt a száma­dás alól fölmenti. Kozma Ágostonnak megyei szolgálat vagy nyugdíj adományozása iránti kérvényére hatá­rozatba megy, hogy egyik sem adható meg, ha­nem ajánltatni fog a Pest vidéki törvényszék elnökének. A közp. választmány jelentése Abonyi Antal és Népessy József volt megyeházi pénztárnok s illetőleg ellenőr 1864. évi november és decem­ber havi számadásukra vonatkozó miniszeri ren­delet tárgyában tudomásul vetetik. A Pest vidéki kir. törvényszékre a megye székházának fentartási költségeiből eső rész megállapítása tárgyában kelt számvevői jelen­tésre határoztatik, hogy a főmérnök tegyen e tárgyban javaslatot. Ezután jóváhagyatnak a következő közsé­gek közköltségi előtervei az 1872. évre: Jenő és Telki, Isaszegh, Páty, Gyömrő, Duna-Egy­háza, Jánoshida, Tass, Szalk Szent Márton, Tószeg, Ordas, Duna-Vecse, Sziget-Szent Mik­lós, Duna Pataj. Újból való összeállítás végett visszaadatik a számadás Solt és Túra közsé­geknek. Kellő rendben találtattak, helybenhagyattak és az illető számadók fölmentettek az 1870. évi közpénztári számadások a következő közsé­gekben: Szent Márton Káta, T. Györgye, Kóka, T. Szecső, Farmos, Lörincz-Káta, Czinkota(1871- re) Gyömrő (1871-re), Vecsés (1871-re), Ecser (1871 re), Maglód (1871-re,­ továbbá Perbál 1871 évi iskola pénztári számadása. Visszaadatik az 1870. évi közpénztári szám­adás kiigazítás és felvilágosítás végett, Pánd, Josefine sokáig elmerengett Arthur szép, halvány vonásain. Csak kinek keblében oly nemes szív lüktet, mint az övé, beszélhet oly áhitatos buzgalom hangján, mint minőn ez utóbbi szavait kiejté. Ez oly Uditőleg hatott most Josefine kedélyére. — Ne féljen. Erősnek fog találni a szenvedé­sek napján. A sorsával való megelégedés, a csapásoknak türelemmel elviselése, ez a női erények legma­­gasztosabbika. Ilyet imádni birnék, mint ma­gát az­ istenséget. — Ön valóban nagy idealista — ellenvető lágy, mosolygó hangon Josefine, mialatt a ke­zében tartott könyvre szegezé tekintetét. — Mit olvas ? — kérdé Arthur másra vive át a beszédet. Josefine átnyújtotta neki a könyvet. Arthur egy pillantással futott át czimén. Ajkai körül sarcasticus mosoly játszadozik. — Min nevet ön gonosz ? — kérdé tréfásan Josefine. — Furcsa czim ! mormogta Arthur tovább lapozva a könyvet. — Ön e mű czimén ütközik meg? Furcsának találom. — Ez ítéleti felületességet árul el. A mi pe­dig igen nagy akadálya művelődésünknek, mert épp úgy borul szellemi egünkre, mint sö­tét felhő a magas égbolt tiszta kékjére. Ennek pedig forrása nem más, mint a megfontolat­­lansággal párosult előítélet szokott lenni, mi­nélfogva valami szellemi terméket bizonyos küljellege, például czime szerint ítélik meg úgy, hogy a­mi külsőleg tetszik azt belsőleg is jó­nak, ellenben izlésöknek külsőleg meg nem fe­lelőt tartalmilag is vissztetszőnek tartják. Ily ítélet se nem méltányos se­­ nem hasz­nos. — És mennyiben felel meg czimének. — Csak annyiban, — felelt növekvő érdek­kel Josefine — , a mennyiben szerepet ad né­ A fővárosi közmunkák tanácsából. Buda, aug. 29. Az ülés d. u. 4 órakor Szapáry Géza alel­­nök által megnyittatván, a pénzügyminisztéri­umnak egy leirata olvastatott fel, mely szerint a sugárúti ingatlanságok kisajátítási költségei­nek fedezésére 1.500.000 írt ujjólag folyóvá té­telet. Ezután a lámpa oszlopok, alapzat, kar s lám­pák szállítása iránt beérkezett ajánlatok vétet­tek tárgyalás alá. A Schlick-féle vasöntöde hajlandó a kívánt minta szerint egy lámpaoszlopot a) 80 frtért, egy lámpakart a) 23 frt 50 kr, egy lámpa alapzatot pedig a) 25 frtért előállítani. A Ganz­­féle gyár ajánlkozik egy lámpa oszlopot a) 78 frt, egy lámpakart a) 22 frt, egy lámpa alap­zatot a) 28 frt szállítani. — Grossmann úr a „hauts Founeaux et Fonderico“ társaság ne­vében hajlandónak nyilatkozik egy lámpa­oszlopot a) 82 frt, egy lámpakart a) 21 frtért szállítani. Ray R. ur A. Durenne párizsi ház nevében ajánlkozik egy lámpaoszlopot a) 76 frt, egy lámpakart a) 21 frtért és végre Mendl István egy darab lámpát a­ 45 forinttal szál­lítani. Miután Grossmann és Ray urak, megbízójaik nevében, csak a lámpa­oszlopok és karók iránt tettek ajánlatot, a Schlick és Ganz-féle öntöde pedig a lámpaalapok szállítására is vállalko­zik, miután továbbá Ray R. valamivel ugyan olcsóbb árt kér, azonban a szállítási határidőn változtatni óhajt amiért is tekintve, hogy a szó­ban levő szállítmányoknak még bronziroztatá­­suk is keilend, ajánlata elfogadható nem volt, miután végre a Ganz-féle gyár a többi 3 ajánlat­tevő között a legolcsóbbként tűnt fel s ezen kívül pontossága és művészeti előállítása el­len mi kifogás sem tehető, a Ganz-féle gyár­­nak ajánlata elfogadtatott, s így ezen gyár a belső körúthoz szükségelt lámpatartók, karók és alapzat szállításával meg fog bízatni. Ezen kívül Mendl Istvánnak a lámpák iránt darabonként 45 írttal tett ajánlata azon meg­mely oly egyéneknek, kik a szerző által kisze­melt kor ferdeségei, téves eszméi ellen, a jó­zan, felvilágosult párttal karöltve küzdöttek, kiket ezért — tekintve ama kornak sötétsé­gét, és azt, mily nehéz volt az uralkodó kor­eszmék téves iránya következtében serényebb nézetekre emelkedni, azokat nyilvánítani — méltán elnevez a világosság gyermekeinek. Ebben én semmi furcsát sem látok. — Igazat megvallva, csak azért tartottam furcsának, mert ily olvasmányt az ön kezeiben még nem láttam. E mű nemde vallásos szel­lemű, akarom mondani erkölcsi ? — Eltalálta. Igen élvezetes mü. Lássa, e fajta termékeket én is egykor félre ismer­­tem. Csak most látom be valódi becsüket. Ily változásokat szült a szerelem édes, gyö­nyörteljes érzete e hölgy rideg keblében, ér­zéketlen köszivében. Már közelgett a teljes felgyógyulás órája. Annyi sikertelen kísérlet után józanabb nézetekre emelkedett, ezek ha nem irtották is ki, legalább lecsendesítették elnémították a boszit, ez undok szenvedélynek haragvó szavát, és elveit hasznosabb irányra terelték. A párbeszéd halkan, suttogva folyt. A szobában feküdt betegen Szeréna. Mióta az orvos távozott, édes álom zárta le pilláit. Azért suttogtak. Nem merték felriasztani nyu­galmas álmából. Midőn Josefine fennebb mondott szavait végző, a mennyezetes ágy nehéz függönyei hullámzásba jöttek, mintha valaki ingatná, egyszersmind lázas nyögés is hangzott a néma teremben. Szeréna felébredt. Mint őrült futott Josefine gyermeke ágyá­hoz, oda hajolt, megcsókolta e kedves át­szellemült arczét és szinte alázatos hangon kérdé: — Mit parancsolsz édes jó gyermekem ? MAGYAR ÚJSÁG 1872. SZEPTEMBER 1. Cairo, julius 25. T.­ez. Vidacs János képviselő urnak, a „cairói magyar egylet“ tiszteletbeli tagjá­nak stb. Örömmel olvasták a cairoi Magyar-egylet tagjai, miként néhai Damjanich János magyar tábornok emlékére adakozás utján szobor állit­­tatik. A cairoi Magyar-egylet tehát junius első napján tartott rendes közgyűlésében elhatáro­zo e nemes czélhoz 50 frank­kal járulni, és utasító pénztárnokát az összeget mihamarább az illető helyre küldeni. Kettős kötelességet teljesít egyletünk ez ál­tal — úgy is mint zászlónk nagy érdemű véd­asszonya iránti háládatosság adóját, úgy is, mint dicső férje néhai Damjanich János ma­gyar tábornok iránti kegyelet adóját. Fogadja tisztelt honfi mindnyájunk üdvöz­letét, kérjük vegyék szívesen e néhány fillért azoktól, kiktől sorsuk megtagadta hazájuk oltárára más módon áldozhatni, örök tisztelője Kozma János, egyi. pénztárnok. A polgárság által beadott panasz ugyan még nem intéztetett el, de ennek is bizonyára ugyanazon sorsa lesz, ha csak a Helvecziából visszatérendő miniszter valamely jobb szabad­ságeszméket nem hozand magával, mit alig hihetünk, hisz ő vörös ember lévén, mindent forradalmi vörös színben akar látni, csakhogy a szabadság fehér színét elsötétítve és a re­mény zöld színét elhervasztva tüntethes­se elő. Ily helyzetünkben két kötelesség áll előt­tünk : az egyik az összeülendő hongyűléshez folyamodni, és a világos törvényszegések or­voslását onnan várni, — a másik pedig az összeírás és fölszólamlás határnapjait ponto­san fölhasználni, hogy a legkisebb törvény­szerű fogantyú mellett a választójog megmen­tethessék. Sem elcsüggedni, sem pedig elbiza­­kodni nem jó, e helyett az igazság­ és törvény iránti merev ragaszkodás adjon erőt és türel­met, hogy legszentebb polgári jogainkat érvé­nyesíthessük. Polgártársainkat nagyon fölboszantották kö­zelebbről a„Korunk“és„Kelet“hasábjain a szé­kelyföldi állapotokról megjelent czikkek, me­lyek fennhéjázó hangon a csizmadiákat, szé­kelyeket, és ref. papokat független szabadelvű maguktartásáért gúnyolni akarják, hogy az által elijesztve valahogy a Deákpárthoz átte­relhessék, ám de midőn egy füst alatt saját pártjuk és a kormány gyávaságáról és erély­­telenségéről sok valót és igazat őszintén el­mondanak, és a székelyföldi vereségekért fő­leg a kom­ányközegeket vádolják, ez­által a legkiáltóbb szegénységi bizonyítványt ad­ták ki. Ily és hasonló eljárás mellett bizony sem báró Kemény Gábor, sem pedig a híres mate­rialista Mentovich Ferencz a szász haddal együtt a Lónyay-párt részére híveket nem fog­nak gyűjteni, sőt ellenben minden becsületes hazafi elfordul tőlük, midőn látja, hogy a szen­nyes önérdek leple alatt akarnak nagy haza­fiaknak föltolakodni. Egy választó, T. Szent­-Márton és Jánoshida községek­nek. Ezután szőnyegre került Nagy-Kőrös­ város bonyolódott és hosszas discussióra alkalmat szolgáltatott község­rendezési ügye. A vitának, melyben,Rakovszky István, Gul­­ner, Ilkey, Halász és Gubody vettek részt, azon határozat vetett véget, mely szerint utasíttatik N.­Kőrös, hogy a virilisek névsorát javítsa ki, járjon el a törvény értelmében. F­arkas e tár­gyú folyamodványa pedig kiadatik a városi igazoló bizottságnak a panaszok megvizsgálása végett. Még néhány kisebb jelentőségű tárgy elinté­zése után Rakovszky István megyei aljegyző kijelenti, miszerint Petőfy születési házának a megye általi fentartása iránt tett indítványát a jövő közgyűlére tartja fenn, annál inkább, mivel akkorra bebizonyíthatni reméli, hogy Pe­tőfy csakugyan Kis-Körösön született.­­ (He­lyeslés.) Olvastatott id. Kubinyi Ferencz folyamod­ványa őslénytani munkájának pártolása iránt. Kubinyi valódi hazafiui érdemekben gazdag, 82 évet számláló derék veteránja a megyének, ki már 21 éves korában ugyanitt mint aljegyző lé­pett a nyilvános élet terére s azót­a legbuzgóbb, legfáradhatlanabb harczosa és úttörője volt a li­berális iránynak s most is mint hajlott korú,de ifjú, nemeslelkü aggastyán, kijelenti a megyé­hez intézett folyamodványában, mely egyszers­mind emlék — meg életirat is, hogy ha a ha­zának, vagy a közügynek még éltében szüksé­ge volna szolgálatára, most is, mint ezelőtt, hí­ven teljesitné kötelességét. — Sok ily derék aggastyánt adjon az ég e hazának! A közgyű­lés kitörő és általános helyeslés kíséretében jegyzőkönyvileg kifejezni és Kubinyit kivonat­tal értesitni határozta, hogy Pest megye mélyen sajnálja, hogy őt nélkülözi s köszönetet mond a múltért. Az emlékirat levéltárba tétetni hatá­­roztatott, a szolgabirák pedig utasittatni fog­nak, hogy a­hol Kubinyi munkájában segítsé­gére lehetnek, kövessenek el e tekintetben minden lehetőt. Ezzel a négy napig tartott tárgyalások véget értek s elnöklő főispán megköszönve a jelen­levők figyelmét, kitartását és részvétét, az ülést éljenzéstől kisérve, d. u. fél 3 órakor osz­latta fel.

Next