Magyar Ujság, 1872. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)
1872-09-01 / 199. szám
A mandátum letétele. — A „Szombati Lapokéból idézve. — Mocsáry Lajos ezen czim alatt két czikket közlött az „Ellenőrben távolléttjnkben, melyekben megtámadja az általunk „Szombati Lapok“ 27. és 29-ik számaiban tett azon javaslatot, hogy az országszerte a törvény mellőzésével, erőszakoskodással, visszaélésekkel megejtett választásokkal szemben az ellenzék, mely ezen választásokat törvényeseknek el nem ismerheti, tegye le mandátumát és lépjen ki a képviselőházból. A két czikk egész tárgyilagossággal és azon tapintat- és Ügyességgel van irva, melyek Mocsáry irályának általában tulajdonai. Sok alapos és fontos dolgokat mond el Mocsáry Lajos czikkeiben. De amint a mi czikkeinket nem győzték meg a mi előterjesztésünk helyességéről, úgy kénytelenek vagyunk megvallani, hogy minket meg az ő czikkei nem győztek meg az ellenkezőről. Mi most is azon véleményben vagyunk,hogy az egyedül helyes út, melyet a múlt választásokkal szemben az ellenzéknek követnie kellene, a lemondás. Mocsáry midőn a fentebbi czikkeit írta, még nem olvasta volt lapunk 30-ik számában megjelent, erre vonatkozó harmadik czikkünket. Nem akarjuk most mindazon érveket, melyeket ezen a czikkben már felhoztunk — újra ismételni. Különben is Mocsáry maga elismeri, hogy jogi szempontból igazunk volt, midőn azt mondtuk, hogy az országgyűlés a választások alapján törvényesnek nem tekinthető. A jogi szempontot tehát ellenében védeni nem szükséges. Ő csak abban talál nehézséget, hogy ezen ügynél nemcsak a quid juris, hanem a quid consilii tekintete is fenforog. De valljuk meg igazán, hogy ez más szavakkal annyit tesz, hogy ezen ügynél Mocsáry úr jónak látja, hogy az ellenzék nem a jog, hanem az opportunitás politikáját kövesse, hogy kövesse azon politikkát, melyet mi annyiszor szemére hánytunk a jobboldalnak a kiegyezkedési köhögi kérdéseknél. Mi, amint már első czikkünkben világosan megmondottuk, most is azt mondjuk, hogy e lépésnek gyakorlati eredménye csak akkor fogna tenni, ha azt nem egyesek, nem az ellenzéknek töredéke fogna lenni, hanem ha azt az egész ellenzék elfogadná. Higgye el Mocsáry úr, hogy 150 képviselőnek ily alapon történt kilépése az országházból oly hatalmas demonstratio lenne, mely úgy az országban, mint a külföldön is felnyitná szemeit mindazoknak, kik eddig még tisztán nem látták a magyar állapotok valódiságát, s különösen felvilágosítaná magát a fejedelmet a dolgok valódi állásáról. Mert lehetetlennek tartjuk egy részről azt, hogy a fejedelem a magyar nemzet nagy többségének véleményéről és nézeteiről a közös ügyeket, s az öt év alatt folytatott kormányzatot illetőleg meghamisítsani tiszta tudomással bírjon. Lehetetlennek tartjuk másrészt, hogy egy oly lépéssel szemben, mint amilyen volna az összes ellenzéknek a képviselőházból kilépése, a fejedelem ne kövessen el mindent, hogy az ily komoly s nagyfontosságú lépés valódi okáról és a nemzet valódi érzületéről magának kimerítő tudomást szerezzen. S ha ezek felől tökéletesen fel lesz világosítva, mi erkölcsi lehetetlenségnek tartjuk, hogy a fejedelem továbbra is megtartja sema kormányt, s annak tanácsát kövesse, amelynek öt évi működése az országot ily állapotba hozta. Az ország jólétének, de magának az uralkodó háznak érdeke és biztonsága arra fognak bírni, hogy ezen állapotnak véget vetve, az ország valódi és megrőhamisítlan képviselete jöjjön létra egy újonnan összehívandó országgyűlésen. Mocsáry úr attól tart, hogy ez esetben a jobboldal lévén többségben, „a másik deákpárti kormány alatt sem tenné le a Deák-párt a fegyvert és ugyanazon eljárást ismételvén, új választásoknál ugyanaz lenne az eredmény.“ No már ezt mi teljes lehetetlennek tartjuk. Hogy egy párt, mely az általa elkövetett törvénytelenségek folytán önmaga semmisítette meg azon művet, melyet alkotni akart, t. i. egy a törvény mellőzésével, visszaélések, vesztegetések és erőszak felhasználása által összehozható országgyűlési többséget, hogy mondjuk e párt az ily tapasztalat után is újra ugyanazon fegyverhez folyamodjék, az teljes lehetetlen. Különben is tartania kellene attól, hogy a hasonló eljárás újra hasonló eredményt fogna előidézni. De előidézhetne sokkal komolyabbat is, mert azt egy kormánynak sem szabad föltenni, hogy ily drastikus műtétek ismételt alkalmazásánál — mint Mocsáry úr igen helyesen megjegyzi — a nép újra oly valóságos birkatürelmet tanúsítson. A nép érzelmeivel, a nép indulatával és a nép szenvedélyeivel ily játékot űzni nem szabad. S mi nem hiszszük nem hihetjük, hogy ha ezen országgyűlés az összes ellenzék kilépése következtében a fejedelem által egy új minisztérium felelősségére feloszlatnék, nem hiszszük, hogy találkozzék oly bátor férfiú a jobboldalon, aki a kiírandó választásoknál az előbbihez hasonló törvénytelen eljárást ismételni merné. Mocsáry úr azonban nem tartja valószínűnek, hogy a mandátum letétele által el lehetne érni az országgyűlés feloszlatását és szerinte „a másik eset állana tehát elő az t. i., hogy az országgyűlés folytatván működését, egyszerűen elrendeltetnék az új választás a leköszönt balpárti képviselők helyére.“ — Quid tunc? — kérdi Mocsáry. Hogy a kilépettek újra megválasztassák magukat vagy más balpártiakat, ennek szerintünk sem volna értelme. Az ellenzéknek ily lépést csak komoly elhatározás után lehetne tennie. S ha egyszer megtette, azzal játszani nem szabad. Egyébiránt is az ily játéknál csak veszthetne. Mert bizonyos, hogy az újonnan elrendelendő 150 választásnál néhány kerületét legalább az ellenzék mindenesetre veszítene. Az ily eljárásnak tehát csakugyan nem volna értelme, abban pedig hogy a Deákpárt e helyzetét megunná és maga kívánna új választásokat egy új választási törvény alapján, Mocsáry Lajos nem bízik és azt mondja: „De hát ez az épen, amint én nem is hiszek, sőt azt hiszem, miként ismerhetni vélem a Deákpártot, hogy habár megdöbbenne is egy kicsit, csakhamar kész volna azt mondani: isten hírével! csak menjetek ti izgága közjogi oppositió ! hisz régóta azt óhajtjuk, hogy szűnjék meg a közjogi vita, hogy ne bolygattassék a kiegyezési alap, hanem foglalkozzunk kizárólag belügyi kérdéseinkkel. A Deákpárt sokkal inkább meg van győződve nézeteinek egyedül üdvözítő természetéről, saját kizárólagos honboldogítási missiójáról, s amennyiben e tekintetben itt-ott kételyek merülhetnének fel, ezek sokkal inkább ki vannak egyenlítve azon meggyőződés által, hogy a hatalomban ülni igen jó dolog, semhogy tűrhetlennek találná azon helyzetet, hogy most már szabad a vásár minden tekintetben. Nem bízom hozzá teljességgel, hogy belássa, miszerint helytelen és veszélyes dolog contumaczírozni egy pártot, mely a nemzet valódi többségét birja s annál kevésbbé félne, mert jól tudja, hogy a balpárt nem fogna tenni olyat, mi a haza vitális érdekeit veszélyeztetné. Azzal, hogy aláássa az alkotmányosságot, nem gondol — ezt eddig tényekkel bizonyította; s e tekintetben meglehet még azzal is akarná a dolgot elütni, hogy majd csinál ő maga egy új ellenzéket, nehogy ellenzék hiányozzék a parlamentben ; ezen ellenzékben természetesen nem lesz köszönet, de itten meg lesznek mentve még az alkotmányos formák is.“ Teljesen osztjuk ama szigorú bírálatot, melyet Mocsáry Lajos itt a Deákpárt fölött mond s mi sem a Deák párt lelkiismereti furdalásaiban bízunk, hanem bízunk kettőben. Bízunk abban, hogy az uralkodó saját maga és a dynastia érdekében úgy mint az ország nyugalmának és biztonságának érdekében nem fogná megengedni azon pártnak korlátlan gazdálkodását, mely ily eredményre vezetett. Bízunk továbbá abban, hogy a magyar nép még azon részének is megnyílnának szemei, mely eddig hitelt adott a Deák-párt amaz ámításának, hogy az ellenzéknek más szándéka nincs, mint forradalmat idézni elő az országban és ennek elhárítása kedvéért támogatta azon párt politikáját, melynek eljárását különben semmi tekintetben sem helyeselte. A nép nem fogna oly tétlen és részvét nélküli nézője maradni ezentúl is a kormány és a Deák-párt gazdálkodásának, hanem fölemelné szavát és megakadályozná az ország vesztére vezető politikának folytatását. Mocsáry attól fél, hogy „az ellenzék három évig tétlen maradván, lehetetlen hogy az ne vicalja egy pártnak tevékenységi képességét. Les absents ont tort. A távollevőket,scartba teszik, elfelejtik, kidől irányukban a nép ragaszkodása, másutt keres magának támaszt“, úgymond Mocsáry. Hála teljesen tekintett Josefine Arthurra. Ajkain boldog mosoly lette át. — Lássa Arthur, mégis igaztalan volt önmaga iránt, midőn elhitette magával, hogy képes volna kétkedni mind abban, mi szép, jó, nemes és állhatatos. — Nem többé édes Josefine! — tört ki Arthur szenvedélyes hangon. — Ember, ki fölött ily angyal őrködik, nem eshet soha kétségbe, ön megmentette becsületemet, ön kirántott az örvényből. Oh fogadja érte hálás köszönetemet, vegye hálám zálogául e szivet, e szívvel annak kiapadhatlan szerelmét. Mással nem viszonozhatom készséges áldozatát. — Nem is kell, hogy mással viszonozza. E szerelemben rejlik jövőm boldogsága! Történt pedig ez a boldogult tanácsos születésnapjának előestéjén. Josefine ily boldognak még soha sem érezte magát. Soha nem volt oly önfeláldozó, mint boldog menyasszony korában. * sfc * Másnap megjött a gyászhír. Báró Leonstein Hugó reggeli 8 órakor párbajban elesett. Szeréna ennek hallatára elalélt. Szívgörcsökben ettől fogva fekvő beteg lett. Most már tudták,miért volt.Hugó egy idő óta mindig oly levert. Ketten szerették Szerénát. A kettő között döntött a kard. Még csak azt nem tudták , ki az a második. Ily szörnyű hírre ébredt a boldogult Dániel kedves családja, annak születésnapján. Meglehet, hogy ez is be fogna következni és ez a párt és egyéni szempontból valóban nagy baj volna. De midőn mi egy komoly lépést hoztunk javaslatba, mint amilyen az összes ellenzék kilépése a képviselőházból, mi nem párt, nem egyéni, hanem tisztán országos szempontokat tartottunk szem előtt. És megvalljuk, hogy ha a skartbatétd, ha a nép ragaszkodásának kihűlése be fogna következni az ellenzék irányában, az világos tanúsága volna annak, hogy e párt lételére a nemzetnek szüksége nincs, hogy e párt visszavonulását a nemzet nem fogná érezni. Ez igen levő tapasztalat volna, párttekintetből mindnyájunkra igen szomorú, egyénileg sokakra igen kellemetlen, de országos szempontból véve, bele kellene nyugodnunk a nemzet ítéletébe, mely jelenlétünket és részvételünket a törvényhozásban ilykér szükségtelennek jelentené ki. De szóltunk mi már e lapok 30-i számában is ez eshetőségről. Ezt azonban Mocsáry úr, midőn czikkeit irta, nem olvasta. Egészben véve jogi szempontból Mocsáry a mi nézetünknek igazat ad. A czélszerűségi szempont mellett felhozott érvei pedig bennünket a fentebbiek szerint meg nem győzhettek, s mi tovább is fentartjuk ama nézetünket, hogy a helyes út az ellenzék részről az volna, hogy mandátumát letegye. De ismételjük, hogy ezt csak akkor és csak úgy javasoljuk, ha az összes ellenzék vagy legalább is annak legnagyobb része magáévá tenné indítványunkat és még a verificatió előtt mandátumát letenné. A verificatio előtt, mondjuk azért, mert az igazolási cselekményt csak a törvényesen és kifogástalanul választott képviselők teljesíthetik, szerintünk pedig a fenálló törvények szerint kifogástalanul választott képviselő egy sincs. Az ellenzék a képviselőházban maradása által ki nem kerülheti azt a dilemmát, hogy vagy el kell ismernie a választások törvényességét, amit mi morális lehetetlenségnek tartunk, vagy azokat törvényteleneknek nyilatkoztatván, e törvénytelen alapon mégis megmarad, és a törvényhozásban rést vesz, ami opportunitási szempontból talán igen, de erkölcsileg alig volna igazolható. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. — 1872. szeptember 1. — A mostoha. Regény irta Oaar Ada JAnoai. Második rész. XV. Egy boldog menyasszony. (37. Folytatás.) — Biztosíthatom kedves Josefine, hogy annak igen fontos körülménynek kell lenni, a mi miatt e szent kötelességét el kell mulasztania. — S mi lehet az. — ő nem közli velem titkait. — Neki titkai volnának ? — Én legalább úgy nevezem, miután mai kimaradása okáról semmi tudomásom sincs. — De azt már csak fogja tudni, miért Hugó oly levert egy idő óta ? — Levert ? Én nem tapasztaltam. — Én sem. Nekem Szeréna panaszolta el. — Ő úgy az valószínűleg csak scrupulus lesz. Oly fiatal szívek, mint Szerénáé, ilyesmire igen hajlandók. — Önnek igaza lehet. — Nem csak lehet, de talán van is. Lássa kedves Josefine, mi ilyesmit egymáson soha sem észlelünk. Pedig azt föltehetjük, hogy Hugó és Szeréna szintúgy szeretik egymást, mint mi. (XVI. A szerelem hatalma. Nagy a szerelemnek hatalma, ki merne azzal mérkőzni ! Képes egy szavával a szivet összezúzni, meg Marosvásárhely, aug. 28-án. Hasztalan folyamodtak a közp. vál. ellenzéki tagjai a választási eljárásnál a Lónyaypártiak által elkövetett törvényszegések ellen, mert a belügyér ő kegyelmessége elég kegyetlen volt alázatos szolgája Groisz Gusztáv min. tanácsos által minden eddigi intézkedést helyeselni, és így a fennálló törvények ellenére oly rendszabályokat szentesíteni, melyek a mait hongyűlésen épen az ellenzék részéről gyonbeszéltettek, és e szerint törvényerőre nem juthattak. Az összeírások folynak ugyan és a nagy hősök vállvetve működnek, hogy minél több polgártársunkat a váltjogtól megfoszthassák, kivált ha legtávolabbról is rejtik, hogy azok elenzékiek, míg saját párthiveiket minden áron igyekeznek képesíteni. Szép alkotmány mai lágban íin élni. Képes egy szóval az összezúzott, megölt szivet ismét feleleveníteni. Hatalmában van az élet, hatalmában a halál! ................................................... • • • Az ajtón valaki kopogtat. Szabad — hangzik onnan belülről, halkan suttogva. Belép Leonstein Arthur. Josefine a pamlagon ül. Kezében könyv nyugszik. Nem Voltaire, Landsteinernek „Die Kinder des Lichtes.“ Ilyen műveket olvas Josefine, mióta viraszt ama mennyezetes ágy mellet, melynek drága függönyei mögött fekszik betegen egyetlen gyermeke, viaskodik a korai halállal a bájos, angyali Szeréna. — Pszt — csendesen — figyelmezteti Arthurt a gyöngéd anya. És Arthur oly halkan, oly óvatosan lépdel a háromrét szőnyeggel boritott padlón, hogy valahogy meg ne találja zavarni a kedves gyermek álmát. Midőn a pamlaghoz ér, kezet csókol Josefinének s vele vis-á-vis helyet foglal egy támlányon. Josefine szomorú pillantást vet Arthurra. — Ne búsuljon édes Josefine. Talán még nincs veszve minden. Szeréna fellábad, aztán megtartjuk mennyezőnket. Szerénának pedig keresünk férjet, aki őt ép úgy fogja szeretni, mint, szerette Hugo. Josefine tagadólag rázta fejét. Talán csak nem akar elcsüggedni ? — Szeréna nem gyógyul fel többé! — hebegő fájdalomtól elfojtott hangon az anya. — Minek aggasztja magát ily rémképekkel. — Én tudom. Sejtelmem súgja. Életünk Isten kezében van. Mi nem tehetünk az ő szent akarata ellen. Pestmegye évnegyedes közgyűlése. — Negyedik nap. — Elnök gr. Zichy-Farraris Victor d. e. 9 óra után nyitja meg a már alig egynéhány tagból álló közgyűlést. A tegnapi ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Tárgyalás alá vétetik az állandó választ-mány jelentése Sánta Péter, közmunka tanácsosnak a pilis felső járási útügy állapotáról tett jelentésére, s elfogadtatik, úgy szintén Ácsa községnek a Galga vizén épitetett hid költségei iránt beadott kérvényére. Rakovszky Károlynak a Marczibányi-féle alapítványról 1871. évre tett számadását a közgyűlés jóváhagyólag tudomásul veszi s őt a számadás alól fölmenti. Kozma Ágostonnak megyei szolgálat vagy nyugdíj adományozása iránti kérvényére határozatba megy, hogy egyik sem adható meg, hanem ajánltatni fog a Pest vidéki törvényszék elnökének. A közp. választmány jelentése Abonyi Antal és Népessy József volt megyeházi pénztárnok s illetőleg ellenőr 1864. évi november és december havi számadásukra vonatkozó miniszeri rendelet tárgyában tudomásul vetetik. A Pest vidéki kir. törvényszékre a megye székházának fentartási költségeiből eső rész megállapítása tárgyában kelt számvevői jelentésre határoztatik, hogy a főmérnök tegyen e tárgyban javaslatot. Ezután jóváhagyatnak a következő községek közköltségi előtervei az 1872. évre: Jenő és Telki, Isaszegh, Páty, Gyömrő, Duna-Egyháza, Jánoshida, Tass, Szalk Szent Márton, Tószeg, Ordas, Duna-Vecse, Sziget-Szent Miklós, Duna Pataj. Újból való összeállítás végett visszaadatik a számadás Solt és Túra községeknek. Kellő rendben találtattak, helybenhagyattak és az illető számadók fölmentettek az 1870. évi közpénztári számadások a következő községekben: Szent Márton Káta, T. Györgye, Kóka, T. Szecső, Farmos, Lörincz-Káta, Czinkota(1871- re) Gyömrő (1871-re), Vecsés (1871-re), Ecser (1871 re), Maglód (1871-re, továbbá Perbál 1871 évi iskola pénztári számadása. Visszaadatik az 1870. évi közpénztári számadás kiigazítás és felvilágosítás végett, Pánd, Josefine sokáig elmerengett Arthur szép, halvány vonásain. Csak kinek keblében oly nemes szív lüktet, mint az övé, beszélhet oly áhitatos buzgalom hangján, mint minőn ez utóbbi szavait kiejté. Ez oly Uditőleg hatott most Josefine kedélyére. — Ne féljen. Erősnek fog találni a szenvedések napján. A sorsával való megelégedés, a csapásoknak türelemmel elviselése, ez a női erények legmagasztosabbika. Ilyet imádni birnék, mint magát az istenséget. — Ön valóban nagy idealista — ellenvető lágy, mosolygó hangon Josefine, mialatt a kezében tartott könyvre szegezé tekintetét. — Mit olvas ? — kérdé Arthur másra vive át a beszédet. Josefine átnyújtotta neki a könyvet. Arthur egy pillantással futott át czimén. Ajkai körül sarcasticus mosoly játszadozik. — Min nevet ön gonosz ? — kérdé tréfásan Josefine. — Furcsa czim ! mormogta Arthur tovább lapozva a könyvet. — Ön e mű czimén ütközik meg? Furcsának találom. — Ez ítéleti felületességet árul el. A mi pedig igen nagy akadálya művelődésünknek, mert épp úgy borul szellemi egünkre, mint sötét felhő a magas égbolt tiszta kékjére. Ennek pedig forrása nem más, mint a megfontolatlansággal párosult előítélet szokott lenni, minélfogva valami szellemi terméket bizonyos küljellege, például czime szerint ítélik meg úgy, hogy ami külsőleg tetszik azt belsőleg is jónak, ellenben izlésöknek külsőleg meg nem felelőt tartalmilag is vissztetszőnek tartják. Ily ítélet se nem méltányos se nem hasznos. — És mennyiben felel meg czimének. — Csak annyiban, — felelt növekvő érdekkel Josefine — , a mennyiben szerepet ad né A fővárosi közmunkák tanácsából. Buda, aug. 29. Az ülés d. u. 4 órakor Szapáry Géza alelnök által megnyittatván, a pénzügyminisztériumnak egy leirata olvastatott fel, mely szerint a sugárúti ingatlanságok kisajátítási költségeinek fedezésére 1.500.000 írt ujjólag folyóvá tételet. Ezután a lámpa oszlopok, alapzat, kar s lámpák szállítása iránt beérkezett ajánlatok vétettek tárgyalás alá. A Schlick-féle vasöntöde hajlandó a kívánt minta szerint egy lámpaoszlopot a) 80 frtért, egy lámpakart a) 23 frt 50 kr, egy lámpa alapzatot pedig a) 25 frtért előállítani. A Ganzféle gyár ajánlkozik egy lámpa oszlopot a) 78 frt, egy lámpakart a) 22 frt, egy lámpa alapzatot a) 28 frt szállítani. — Grossmann úr a „hauts Founeaux et Fonderico“ társaság nevében hajlandónak nyilatkozik egy lámpaoszlopot a) 82 frt, egy lámpakart a) 21 frtért szállítani. Ray R. ur A. Durenne párizsi ház nevében ajánlkozik egy lámpaoszlopot a) 76 frt, egy lámpakart a) 21 frtért és végre Mendl István egy darab lámpát a 45 forinttal szállítani. Miután Grossmann és Ray urak, megbízójaik nevében, csak a lámpaoszlopok és karók iránt tettek ajánlatot, a Schlick és Ganz-féle öntöde pedig a lámpaalapok szállítására is vállalkozik, miután továbbá Ray R. valamivel ugyan olcsóbb árt kér, azonban a szállítási határidőn változtatni óhajt amiért is tekintve, hogy a szóban levő szállítmányoknak még bronziroztatásuk is keilend, ajánlata elfogadható nem volt, miután végre a Ganz-féle gyár a többi 3 ajánlattevő között a legolcsóbbként tűnt fel s ezen kívül pontossága és művészeti előállítása ellen mi kifogás sem tehető, a Ganz-féle gyárnak ajánlata elfogadtatott, s így ezen gyár a belső körúthoz szükségelt lámpatartók, karók és alapzat szállításával meg fog bízatni. Ezen kívül Mendl Istvánnak a lámpák iránt darabonként 45 írttal tett ajánlata azon megmely oly egyéneknek, kik a szerző által kiszemelt kor ferdeségei, téves eszméi ellen, a józan, felvilágosult párttal karöltve küzdöttek, kiket ezért — tekintve ama kornak sötétségét, és azt, mily nehéz volt az uralkodó koreszmék téves iránya következtében serényebb nézetekre emelkedni, azokat nyilvánítani — méltán elnevez a világosság gyermekeinek. Ebben én semmi furcsát sem látok. — Igazat megvallva, csak azért tartottam furcsának, mert ily olvasmányt az ön kezeiben még nem láttam. E mű nemde vallásos szellemű, akarom mondani erkölcsi ? — Eltalálta. Igen élvezetes mü. Lássa, e fajta termékeket én is egykor félre ismertem. Csak most látom be valódi becsüket. Ily változásokat szült a szerelem édes, gyönyörteljes érzete e hölgy rideg keblében, érzéketlen köszivében. Már közelgett a teljes felgyógyulás órája. Annyi sikertelen kísérlet után józanabb nézetekre emelkedett, ezek ha nem irtották is ki, legalább lecsendesítették elnémították a boszit, ez undok szenvedélynek haragvó szavát, és elveit hasznosabb irányra terelték. A párbeszéd halkan, suttogva folyt. A szobában feküdt betegen Szeréna. Mióta az orvos távozott, édes álom zárta le pilláit. Azért suttogtak. Nem merték felriasztani nyugalmas álmából. Midőn Josefine fennebb mondott szavait végző, a mennyezetes ágy nehéz függönyei hullámzásba jöttek, mintha valaki ingatná, egyszersmind lázas nyögés is hangzott a néma teremben. Szeréna felébredt. Mint őrült futott Josefine gyermeke ágyához, oda hajolt, megcsókolta e kedves átszellemült arczét és szinte alázatos hangon kérdé: — Mit parancsolsz édes jó gyermekem ? MAGYAR ÚJSÁG 1872. SZEPTEMBER 1. Cairo, julius 25. T.ez. Vidacs János képviselő urnak, a „cairói magyar egylet“ tiszteletbeli tagjának stb. Örömmel olvasták a cairoi Magyar-egylet tagjai, miként néhai Damjanich János magyar tábornok emlékére adakozás utján szobor állittatik. A cairoi Magyar-egylet tehát junius első napján tartott rendes közgyűlésében elhatározo e nemes czélhoz 50 frankkal járulni, és utasító pénztárnokát az összeget mihamarább az illető helyre küldeni. Kettős kötelességet teljesít egyletünk ez által — úgy is mint zászlónk nagy érdemű védasszonya iránti háládatosság adóját, úgy is, mint dicső férje néhai Damjanich János magyar tábornok iránti kegyelet adóját. Fogadja tisztelt honfi mindnyájunk üdvözletét, kérjük vegyék szívesen e néhány fillért azoktól, kiktől sorsuk megtagadta hazájuk oltárára más módon áldozhatni, örök tisztelője Kozma János, egyi. pénztárnok. A polgárság által beadott panasz ugyan még nem intéztetett el, de ennek is bizonyára ugyanazon sorsa lesz, ha csak a Helvecziából visszatérendő miniszter valamely jobb szabadságeszméket nem hozand magával, mit alig hihetünk, hisz ő vörös ember lévén, mindent forradalmi vörös színben akar látni, csakhogy a szabadság fehér színét elsötétítve és a remény zöld színét elhervasztva tüntethesse elő. Ily helyzetünkben két kötelesség áll előttünk : az egyik az összeülendő hongyűléshez folyamodni, és a világos törvényszegések orvoslását onnan várni, — a másik pedig az összeírás és fölszólamlás határnapjait pontosan fölhasználni, hogy a legkisebb törvényszerű fogantyú mellett a választójog megmentethessék. Sem elcsüggedni, sem pedig elbizakodni nem jó, e helyett az igazság és törvény iránti merev ragaszkodás adjon erőt és türelmet, hogy legszentebb polgári jogainkat érvényesíthessük. Polgártársainkat nagyon fölboszantották közelebbről a„Korunk“és„Kelet“hasábjain a székelyföldi állapotokról megjelent czikkek, melyek fennhéjázó hangon a csizmadiákat, székelyeket, és ref. papokat független szabadelvű maguktartásáért gúnyolni akarják, hogy az által elijesztve valahogy a Deákpárthoz átterelhessék, ám de midőn egy füst alatt saját pártjuk és a kormány gyávaságáról és erélytelenségéről sok valót és igazat őszintén elmondanak, és a székelyföldi vereségekért főleg a kományközegeket vádolják, ezáltal a legkiáltóbb szegénységi bizonyítványt adták ki. Ily és hasonló eljárás mellett bizony sem báró Kemény Gábor, sem pedig a híres materialista Mentovich Ferencz a szász haddal együtt a Lónyay-párt részére híveket nem fognak gyűjteni, sőt ellenben minden becsületes hazafi elfordul tőlük, midőn látja, hogy a szennyes önérdek leple alatt akarnak nagy hazafiaknak föltolakodni. Egy választó, T. Szent-Márton és Jánoshida községeknek. Ezután szőnyegre került Nagy-Kőrös város bonyolódott és hosszas discussióra alkalmat szolgáltatott községrendezési ügye. A vitának, melyben,Rakovszky István, Gulner, Ilkey, Halász és Gubody vettek részt, azon határozat vetett véget, mely szerint utasíttatik N.Kőrös, hogy a virilisek névsorát javítsa ki, járjon el a törvény értelmében. Farkas e tárgyú folyamodványa pedig kiadatik a városi igazoló bizottságnak a panaszok megvizsgálása végett. Még néhány kisebb jelentőségű tárgy elintézése után Rakovszky István megyei aljegyző kijelenti, miszerint Petőfy születési házának a megye általi fentartása iránt tett indítványát a jövő közgyűlére tartja fenn, annál inkább, mivel akkorra bebizonyíthatni reméli, hogy Petőfy csakugyan Kis-Körösön született. (Helyeslés.) Olvastatott id. Kubinyi Ferencz folyamodványa őslénytani munkájának pártolása iránt. Kubinyi valódi hazafiui érdemekben gazdag, 82 évet számláló derék veteránja a megyének, ki már 21 éves korában ugyanitt mint aljegyző lépett a nyilvános élet terére s azóta legbuzgóbb, legfáradhatlanabb harczosa és úttörője volt a liberális iránynak s most is mint hajlott korú,de ifjú, nemeslelkü aggastyán, kijelenti a megyéhez intézett folyamodványában, mely egyszersmind emlék — meg életirat is, hogy ha a hazának, vagy a közügynek még éltében szüksége volna szolgálatára, most is, mint ezelőtt, híven teljesitné kötelességét. — Sok ily derék aggastyánt adjon az ég e hazának! A közgyűlés kitörő és általános helyeslés kíséretében jegyzőkönyvileg kifejezni és Kubinyit kivonattal értesitni határozta, hogy Pest megye mélyen sajnálja, hogy őt nélkülözi s köszönetet mond a múltért. Az emlékirat levéltárba tétetni határoztatott, a szolgabirák pedig utasittatni fognak, hogy ahol Kubinyi munkájában segítségére lehetnek, kövessenek el e tekintetben minden lehetőt. Ezzel a négy napig tartott tárgyalások véget értek s elnöklő főispán megköszönve a jelenlevők figyelmét, kitartását és részvétét, az ülést éljenzéstől kisérve, d. u. fél 3 órakor oszlatta fel.