Magyar Ujság, 1872. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)

1872-09-23 / 218. szám

7 * * * A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZAJA. — (Pest, szeptember 23. — Egy „érdekes“ fiatal grófról. Két éve múlt körübelül midőn egy kellemes őszi nap délutáni óráiban a Frohner szállodába sétáltam, hogy meglátogassam R . . . . e Hedvig kisasszonyt, az európai hírű színművésznőt, kit a „Variété“ igazga­tója művészeti és anyagi folytonos deficitjének némi födözése végett nem tudom én hány vendégjátékra szer­ződtetett . . . Szerencsém lévén e geniális kis művésznőt régóta ismerni, fesztelenül beléptem hozzá, nem sokat törődve a szobacicás tiszteletteljes figyelmeztetésével, miszerint a kisasszonynak vendége van. Hedvig k. a. egy pompás sárgaselyem kereveten ült s az udvariasságot meghaladó érdekeltséggel látszott hallgatni egy fiatal embert, ki nonctalant modorral ját­szott a salon egyik szögletében álló gyönyörű zon­gorán .... Csinos, s ha a „Nefelejcs“ számára írnék — hoz­zátenném : érdekes arcza volt az­ ifjúnak, bevonva azon jellemzetes halványsággal, mely a regényekben és tár­­czákban az — aristokrácia és a poéták kiváltsága szo­kott lenni. A bemutatás röviden történt. „N. N. szerkesztő.“ „Géza grófia stb. Fölkértem, folytassa a játékot, mit ő nevének megfelelő előzékenységgel rögtön teljesített. Mondhatom: sajátságos kis darab volt... Minden öt-hat Uteny más zeneszerzőre emlékeztetett, még pe­dig oly következetes, s ritka igazságszeretetet tanusító beosztásban, hogy Verdi és Wagner, Beethoven és Strausz közöl egyetlen kótával sem kapott többet az egyik mint a másik. Nem minden irónia nélkül kérdezni készültem épen : ki hát a valódi, azaz hogy a czimzetes szerzője e furcsa potpourrinak, midőn a szellemdús háziasszony homlokomról leolvasván a gondolatot, közbevágott hogy: „Eigene composition!“ „Igen, egy ballada akar lenni Arany János „Zách Klárájának“ szövegéhez“, véte hozzá hanyagul inkább mint szerényen a gróf. .. Megragadtam az alkalmat, hogy fölmentsem a grófot, de magamat is az „eigene compositiók“ valószi­nü folytatásától s a kínálkozó Arany-hidon az irodalomra tereltem a beszélgetést. A fiatal gróf mellénk telepedett s nem kis meg­lepetésemre csak ekkor vevém észre, hogy egyik karja majdnem egészen hiányzik. Játékára vonatkozó meg­érdemelt bókkal egyensúlyoztam hát a sértést, melylyel compositori kisérletét illettem volt, s csakhamar élénk eszmecsere fejlett ki az irodalom, művészet, politika, színház, szóval a közélet mindenféle élő és nem élő je­lenségeiről .... A gróf között és köztem minden pontra nézve óri­ási nézetkülönbség sötét érvénye tátongott, melyet R-be k. a. bámulatos önfeláldozással igyekezett elmés operett­jének virágai alá rejteni. Semleges kérdések fölött s a „társaságihoz illő hangon folyván a discussio köny­­nyen sikerült is ez szeretetreméltó interventiojának, s mi­dőn elváltunk — meglehetős jó benyomást vittem ma­gammal a fiatal mágnást és tehetségeit illetőleg. . .. Azóta két esztendő tűnt el... . A félkezű halovány gróf nőül­ vette hazánk egyik leggazdagabb olygarchájának bájos leányát, irt álnév alatt egy vígjátékot, de gondoskodott, hogy a lapok előre kisüssék és kikürtöljék a szerző családi nevét s midőn a közönség előadás után hím­ kezdő, a kaszinó véneit kétségbeejtő resignatióval személyesen megje­lent a lámpák előtt; közben pedig egy-egy költeményt is hoztak tőle a szépirodalmi lapok a náluk divatos ob­ligát csillaggal s a leereszkedést dicsőítő praenumerans hajhász hálálkodással. . . . Nekem — mi tűrés tagadás — sehogy sem tet­szett a fiatal gróf e sokoldalú szereplése s noha azt tar­tom az Olympusról, a mit Lonkay Rómáról, hogy min­den­­t oda visz, csak érteni kell a módját, — régi meg­győződésem mégis, miszerint a halandó ember nem jut el az oromra, ha szüntelen cseréli az ösvényt, s vala­mint eddig, úgy ezentúl sem fog Beethoven és Shakes­peare lánglelke megférni egy közös sárburokban. Géza grófnak azonban — úgy látszik — erre nézve is más a véleménye mint nekem, s rövid pályafu­tását ismerve, még csak meg sem lepett, midőn kiadóm Heckenast Gusztáv tegnap egy díszes kiállítású vastag kötetet kézbesített, melynek czime : Az álom regénye. Irta gróf Zichi Géza. Átlapoztam az egész könyvet s úgy találtam, hogy egészben és nagyban újabb kiadása (nyomtatott be­tűkkel) annak az „eigene compositiónak,“ mint szeren­csém volt már egyszer (kotákban kifejezve) csodálhat­ni R-be Hedvig k. a.-nál. A forma Laboulaye-től van kölcsönözve ; a hang Széchenyi ifjúkori iratait copizálja, a felfogás száz és száz irányadó szellem nyomában botorkál, s a nyelve­zet — jobb ugyan mint a kaszinóé vagy az akadémiáé, de egyes szép helyeket leszámítva, mindenütt kikandi­kálnak a grófi korona szarvai, persze csak — pléhből, s a hiányzó arany fény helyett —­ lakk­ozott ragyo­gással. Első pillanatra még azt is bajos eldönteni, röp­­irat e inkább vagy regény, s a társadalom erkölcsbi­í­rója, a hazafias aggály,­­ vagy a személyes ambitió nyilatkozik-e ama hol satyrikus, hol fellengző dictiók­­ban, melyeket a cselekvény ellentétes hőseinek ad külön­böző alkalommal ajkaira a szerző. A mű­ vezérczikkben sajtópör veszélye nélkül alig lehetne ily éles világítással bemutatni, az a regény ké­nyelme, s mert paragrafusmentes keretében könnyen ostorozható, hanem az ám a mesterség, hogy a színek ne csak erősek, de igazak is legyenek, hogy művészileg vegyíttessék a valóság azzal a mi költött, hogy nagy és átalános alapeszme szolgáljon tengelyül az egész alko­tásnak s elvekké érett mély szempontok'; és meggyőző­dés, nem subjectiv vagy mi még o roszabb, — osztályok érdekeitől inspirált érzések szabják meg a mértéket, mely a szereplő egyéneket és létező állapotokat ide­­állítja vagy eltorzítja. Aesthetikai kifogásoknak elejét vette Zichy Géza azzal, hogy művét­­ álomnak deklarálja. Az álom nem ismer korlátokat, szeszélyesen teremt és ront a napi események hátramaradt s körmei közé ragadt benyomásaiból, s ha a kritikus a valóság fősével neki menvén alkotásainak, kimondja aztán, hogy a „trop de tele“, szemébe kaczag a csalfa teremtés, s azt feleli, a­mit Offenbach szép Helénája a vén Menelausnak, mikor Páris urfit ott csipi a háló­szobában: „Es ist ja nur ein Traum“. Az álom regényének alig van jelentős mozzanata, melyen a szerző hasonló fölfogásának nyoma ne lenne, s ha mi nem engedjük magunkat e fogás által lefegyverezni, s kérlelhetlen szigort alkalmazunk, onnan van, mert — Zichy Géza tehetségében és törekvéseiben „jó magot“ látunk, melyet — a sors kedvezményei, s hozzá közel és távoleső környezetének dédelgetése ok­vetlen megront, ha nem akad, ki igaz, semmit sem szépítő tükröt tart a hiúságra hajló, sikerszomjas, s nevelésének ferde irányát még föl nem ismerő derék ifjú elé. Zichy Géza, mint egykor Széchenyi, át van hatva a hazai viszonyok ziláltsága s a jövőt fenyegető corrup­­tió által, de túl lő a czélon, midőn kivételt kizáró ri­degséggel tör palczát előszavában elevenek és holtak, földi és égi dolgok fölött, s nem filosof, nem költő, csak mágnás, midőn e corruptió okait kutatva, nem látja, vagy nem akarja látni a közelében fölhalmozott kór­­anyagot s egy­­ osztályt, a pénzvilágot s különösen a zsidóságot igyekszik felelőssé tenni minden bajért. Íme bizonyságul dióhéjba szorítva a mese: Eör­si gróf, egy állítólag „vaskemény,“ voltakép meg nagyon is passiv természetű korhely vén mágnás, barátja Ko­­­d­ai főispán, továbbá egy iparlovag báró s ezek czimborái által ferblin lefőzetvén, és akkor ván­dorol a tempó megjelenő gutaütéssel a másvilágra, mi­kor mindenét eljátszotta. Koldusbotra jutott fia Sándor Pestre megy s claviermeisterré lesz. A véletlen, meg tán Rózsavölgyi ajánlata először is Goldfi milliomos bankárhoz vezeti őt, ki ép akkor választatván meg or­­szággyűlési képviselővé, nagyravágyó felesége és bájos leánya kedvéért nagyszerű estélyt rendez. A vendégek közt van Kaldai is, a­kit úgy Goldfi mint neje,­leányuk Ilma számára férjül szemeltek ki már régen. A papa és a főispán meg is kötik a gschaeftet, de Ilma mint gyak­ran ha nem mindig lenni szokott , a­­ zongorames­terbe bolondul. Kaldai és Goldfi ez alatt politikai cz­é­­lokra is szövetkeznek s kiviszik pénzzel, hogy övék lesz a majoritás. Goldfi lesz miniszterelnök, pajtásai lesznek miniszterek s megkezdődik a „szabad lopás“ dicső kor­szaka. A nemzet megunja végre a sokat, föllázad. -r­ Goldfi idegen sereget ii segítségül, de Sándor és bará­tai győzedelmeskednek . Goldfi bankóival és papírjaival szökni készül, de componistái fülön csipik, a tömeg pe­dig neszét vevén a dolognak, rajtok ront s valamennyit fölhuzzá a lámpásokra...........Ilma Sándoré lesz* * ..... Hegyen völgyön lakodalom. . . . A szerző megjegyzi, hogy mindez csak álom s óhajtja, hogy soha ne is legyen valósággá . . . Sajnálom ... itt sem értek vele egyet ... Az álom való tényekből táplálkozik; nagyit vagy kisebbít, szépít vagy ferdit, de — ritkán hazudik .... Szívből óhajtom, hogy igy legyen Zichy Géza álmával is, s ha van oly ország, melyet hasonló kormány igazgat, te­remjenek ott Sándor-fajta hősök s következzék be mi­előbb a regény befejezésével összhangzó igazságszol­gáltatás . . .­­ A regényből különben kóstolóul legközelebb egy hatásos fejezetet közlendünk mutatványul. 218. szám. Vémm Hétfő. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám, II. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közle­mény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. 1873. szept. 23. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve. Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 10 kr. Hirdetési díj: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többszöri 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttér: négy hasábos petitsor 30 kr. a ,Magyar Újság­ VI. évfolyamának október—deczemberi évnegyedére. Midőn ezúttal a ,,Magyar Újság“ tisztelt olvasóit új előfizetésre felhívjuk, azon kellemetes helyzetben vagyunk, hogy néhány oly kedvező módosítást juttat­hatunk tudomásukra, melyek, míg egyrészről lapunk belértékét tetemesen növelendik, másrészről anya­gilag is nagy előnyöket nyújtanának a­z­ előfizetőknek. Ugyanis a 48-as párt és a „Gyors-Posta“ szerkesz­tője s kiadója közt létrejött megállapodás folytán, jövő­­ október 1-től fogva a két lap egyesül oly módon, hogy a „Gyors-Posta“ megszűnvén, illetőleg a „Ma­gyar U­j­s­á­g“-ba olvadván, a két szerkesztőség legjobb erői a„Magyar Ú­j­s­á­g“-ban központo­­sulandnak. Ez egyesülés folytán a „Magyar Újság“ sokkal tágasabb körben — mozogván a kiadó, — Steckenast Gusztáv úr, — azon helyzetben van, hogy ámbár a lap nagy alakban fog megjelenni, előfizetési árát mégis tetemesen alább szállíthassa, úgy hogy az eddigi évi 20 forint helyett, ezentúl a lap egész évi ára csak 10 forint lesz, félévre 8 forint, egy negyedévre 4 forint. Hogy a kiadás csinos, a szétküldés a lehető legpontosabb lesz, erről bőségesen kereskedik Heckenast­er kiadóhi­vatalának jóhírneve. S eszerint a „Magyar Újság“ a legolcsóbb magyar politikai napilap lesz. A „Magyar Újság“ politikai iránya a régi marad. Mint a 48-as párt közlönye, igyekezni fog jövőre is e párt érzelmeit híven tolmácsolni, elveit, melyek a sza­badság, egyenlőség és testvériség alapján nyugosznak, védeni és terjeszteni. Hogy az olvasó közönségnek alkalma legyen lapunkat új kiadása szerint megítélni, a „Magyar Újság“ mától fogva új alakjában s Heckenast Gusztáv úr nyom­dájában jelenik meg. Pártoljon minket a közönség érdemünk szerint. Helfy Ignác­z, felelős szerkesztő, nyugtalanságba tartja. A­mint az „Avenir Nationale“ jelenti, egész hadjárat folyik, melynek czélja oda irányul, hogy a nemzetgyűlés összejöttekor azonnal határozza el Párisba való átköltözését. A Párisba való visszaté­rés első lépés lenne azon testület feloszlatásának, mely már túlélte magát. A lapok Thierst visszaérkezte alkal­mából vezérczikkekben üdvözlik. Az About ügy alkalmából a „Times“ a francziá­­kat arra figyelmezteti, hogy Elsais-Lotharingia vissza­csatolását azzal nem mozdítják elő, ha tömegesen ki­vándorolnak, mert ez esetben helyeiket német családok foglalják el. Szept. 20-nak évforduló napja alkalmából, mely napon az olasz csapatok Rómába bevonultak, Isabella s a volt nápolyi király a pápának az események fölött sajnálkozásukat kifejező táviratot küldtek. Eugenia is küldött egy táviratot, melyben a pápai szék szerencsét­lenségét mint saját balsorsa következményét panaszolja s az egyház jövőjét Francziaország jövőjéhez köti. Továbbá, a spanyol miniszterelnök e hó 15-én este a radikális senatorok és képviselők gyülekezetében az önző párt ellen heves beszédet tartott s azt elveszett­nek jelző. Elveinkkel fogunk ugyan kormányozni — mond Zorilla — hogy bebizonyítsuk, hogy a rend a szabad­sággal s ez a monarchiával összeforr ; de nem fogunk kizárólag barátaink érdekében kormányozni, hanem minden spanyolért, kik a törvényt tiszteletben tartják. A kormányt átvettük, hogy az ország kivonatát és szük­ségeit megismerjük, s hogy a dynasztiát konsolidáljuk, mely nélkül rend és szabadság nincs. Az országnak oly törvényeket adunk, milyeneket kiván s a miket neki megígértünk. Bár­mily körülmények közt is pártunk többségének alá­vetem magamat. A különben egybegyült ó-katholikus kongresszus több javaslatot fog tárgyalni s ezek közt van az is, melyben azon remény fejeztetik ki, hogy a kormányok a vatikáni rendeleteket mellőző katholikusokat az állami egyház tagjainak elismerendik. Bismarck egy időre egészségi állapota miatt az államügyek vezetésétől távol tartandja magát s varzini magányába visszavonul. Pest, szeptember 23. Politikai szemle. Thiers családjával múlt csütörtökön érkezett Pa­risba, a vasútnál Páris két prefectje fogadta s az elysée-i mezőn nagy néptömeg éljenzéssel üdvözölte. Még az nap este az elysée-i palotában nagy fogadás volt s szom­batra nagy minisztertanács tartása volt kilátásba he­lyezve, melyben azon kérdés volt eldöntendő, hogy a kamrába a pótválasztások mikor tartassanak meg.MV Min­­denekelőtt azonban azt kellett tisztába hozni, hogy a minisztertanács Versaillesban vagy Párisban tartas­sák-e. Ha az elysée­i palotában tartatik, úgy ez esetben az állandó bizottság szólal föl s az eljárást törvényte­lennek tartja. Ha az mégis megtörtént, úgy egy oly kérdése nyert megoldást, mely az országot már régóta A kettős államháztartás költségei. Országgyűlés és delegáció két óriási számlát készítnek a kettős háztartásról. Egyik Magyar­­ország államháztartása. A másik Magyarország és Ausztria háztartása, vagyis Ausztria terheinek viselése. Összesen közösügyes állapot a neve. Kerkapoly pénzügyminiszter úr nem igtatta be Ausztria költségeit az általa részletezett állam­­háztartásba, csak fiáiig, t. i.: az osztrák államadós­ságok erejéig, mert a másik fele a delegációk elébe lesz terjesztve. Ezeket a közösügyes költsé­geket már csak mellékesen érintő, mintha azok nem is rendes költségek volnának. Pedig, dehogy nem rendesek. Épen ez a baj, hogy nagyon is előbetétetnek saját kiadásainknak. Hanem hát a közös ügyes költségek kiha­gyása által, lehetővé vált a pénzügyérnek, bebi­­zonyítnia, hogy a rendes kiadások miatt „nincs okunk aggódni“, mert legfelebb 3 millió leend a defic­it. De ám nem így áll a dolog. Maguk a kormány legjobb akarói is elismerik, miszerint a kilátásba tett 150.265,004 frthoz ha hozzá­adjuk az osztrák államadósságok törlesztésére kellő 1.006,280 frtot, mely ugyancsak rendes költség; továbbbá a honvédek felszereléséhez kellő 2.800,000 frtot, melynek szintén rendesnek kellene lenni és a delegátiók által megszavazandó 29.064,385 frtot, mely kérlelhetlen rendes ki­adás, ekkor az összes költség már 183.135,669 frtra megy, s majdnem 13 millióval haladja meg a lehető legmagasbra csigázott bevételeket. Ez pedig már rendes defic­itnek óriási nagyságú, annyival inkább, mert papiroson sokkal könnyebb 12 —13 millióval emelni az adót, mintsem a köz­napi életben. És mert Magyarországon, mely óriási adót fizet Ausztria iparának, kereskedelmé­nek és bankárainak, semmiképen sem jöhet a pénzügyér oly kellemes helyzetbe, mint Ausz­triában, hol a kirótt mennyiségeket csakugyan 10—12 millióval haladják a tényleges bevételek, t. i. az élelmes szomszédok bevételei." Már hogy a delegációk meg fogják szavazni az eléjük terjesztendő tételeket, azt az eddig em­lített felvilágosításokból láthatjuk. Hogyis ne? Hiszen Kuhn hadügyér, mond­ják, csakis a legfelsőbb akarat folytán már 20 mil­liót engedett le követeléseiből, miszerint most már lehetetlenség volna több leengedést kí­vánni. Aztán mondjuk a vitatkozás nagyon rosz­vért csinálna a delegátusok és tábornokok közt, vagy az osztrákok s osztrák-magyarok közt. Ezt tehát kerülni kellene annyival inkább, mert hiszen úgyis hiában minden szó. A szükség meg­van. Azt már megírta a hadügyér. Annak fedezve kell lenni, holott az még csak első lépés csak kezdet az igazi nagyszerű szükségletekhez képest. Igenis! A hadügyér például a ruházat­i sze­relés ügyében így érvelődik : „A hadsereg 1872-dik évrei rendkívüli szük­ségletét indokoló előterjesztés 28. oldalán je­gyeztetett meg, hogy a birodalom védereje fokozását illető,­­ a megszavazott össze­gekhez képesített intézkedések csak kezdet­nek tekinthetők, és hogy sokban még a szükséges sem volt beszereztethető.“ A birodalom védereje fokozásának, az éven­­kint kiadott 114—120 millió írttal tehát még csak kezdetén állunk. És ugyan találkoznék-e „Osztrák-Magyarországban“ oly köszivü, oly ellenséges szándéku delegátus, ki a „birodalom“ véderejét véget­lenbe ne akarná fokozni ? Ím, ide jutottunk a kettős államháztartás korszakában. Természetesen főkép azért, mert a kormány hívei elhitették magukkal, hogy Ma­gyarország a 67-ei kiegyezés, vagyis Magyaror­szág érdekeinek Ausztria érdekei alá tett rende­lése következtében meggazdagodott, s kettős ál­­lamterheket rónak azóta reá. Elősegíti a kormány hívei önám­ítását az, hogy a vasutak megkétszereződvén, az eddig ér­­tékesíthetlenül heverő termények s gazdasági czikkek eladhatókká lettek. Eladhatókká lettek a húsneműek, gazdasági állatok, sőt a házi szár­nyasok is 40 — 60 mérföld távolságról, mert gyor­san szállíthatók a mindent megemésztő főváro­sokba, melyek lakossága s így fogyasztó­képes­sége is egy évtized alatt megkétszereződött. Sőt Bécs több mint kétszeres nagyságra nőtt, termé­szetesen a szerencsés kiegyezés következtében. Elősegíti az említett önámítást még az is, hogy a hitelforgalom Ausztria s Magyarország közt mondhatni megtízszereződött, mert hiszen több mint tízszeres a bécsi tőzsérek ü­zérkedési összege Magyarországban most, mint volt öt év előtt, s ezen élénk pénz- és áruforgalomból nagy számokat állítnak össze a bankárok, nagy háza­kat építnek a tőzsérek, és nagy luxust visznek véghez a szerencsés spekulánsok, családaikkal együtt Mi a luxust illeti, ebben nem marad hátra, nem engedi magát háttérbe szorítni, kivált a nő­nem, mely előtt a bécsi s párisi divatok túlvitt utánzása már oly szigorú illemszabálylyá nőtte ki magát, mikép az az erkölcsi illemszabályok értékét is devalválta. A jóhiszemű­ek illuzióját még nagyban nö­veli azon divatos „osztrák-magyar“ statisztikai rendszer is, miszerint mostanában, mintha egész „monarchia“ a mienk volna, a hivatalos és nem­hivatalos kimutatások egybevegyítik Magyaror­szág s Ausztria mindennemű kereskedelmi, ipar­i termelési mozgalmait, ugyannyira, hogy ezek­ből saját szegénységünket ki nem érthetjük s együttesen csakugyan olyformán szereplünk,­­ mint valami igazi nagyhatalom. Azaz , hogy olyforma csalódásban ringatják a gyarlókat, mint a mesebeli vakondoké volt, midőn felment egy határdombra s oly magasban érezte magát, hogy belátása szerint a távolban kéklő hegycsúcsok mivel sem haladták meg az ő álláspontját. Mi már kissé mégis nagyon vastag optikai öncsalódás, ha más oldalról nézzük. Mert: Elismerjük ugyan, hogy vasutaink szépen megnőttek, s megnőtt rajtuk a forgalom, mint megnő a leszorított erekben, ha mellékágai el­záratnak. Vasutaink, mondják, 564 m. f. elsőrendű s 15 m. f. másodrendű vonalat foglal magában. Szép vállalat. De mit ér, ha mellékágai nincse­nek. Mit ér a vasúthálózat, ha az államutak hosz­­szaságát meghaladta, holott eme közutaknak 10 — 15-szeresern kellene meghaladniuk a vasuta­kat, még akkor is, ha már mind ki volna, építve, mi engedélyezve van, t. i. 804 m. f. Vasutaink s államutaink még ekkor is csak 5—6 —10 ed részét tennék azon hálózatnak, mit más műveit államokban, p. o. Poroszországban.

Next