Magyar Ujság, 1872. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)
1872-09-23 / 218. szám
7 * * * A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZAJA. — (Pest, szeptember 23. — Egy „érdekes“ fiatal grófról. Két éve múlt körübelül midőn egy kellemes őszi nap délutáni óráiban a Frohner szállodába sétáltam, hogy meglátogassam R . . . . e Hedvig kisasszonyt, az európai hírű színművésznőt, kit a „Variété“ igazgatója művészeti és anyagi folytonos deficitjének némi födözése végett nem tudom én hány vendégjátékra szerződtetett . . . Szerencsém lévén e geniális kis művésznőt régóta ismerni, fesztelenül beléptem hozzá, nem sokat törődve a szobacicás tiszteletteljes figyelmeztetésével, miszerint a kisasszonynak vendége van. Hedvig k. a. egy pompás sárgaselyem kereveten ült s az udvariasságot meghaladó érdekeltséggel látszott hallgatni egy fiatal embert, ki nonctalant modorral játszott a salon egyik szögletében álló gyönyörű zongorán .... Csinos, s ha a „Nefelejcs“ számára írnék — hozzátenném : érdekes arcza volt az ifjúnak, bevonva azon jellemzetes halványsággal, mely a regényekben és tárczákban az — aristokrácia és a poéták kiváltsága szokott lenni. A bemutatás röviden történt. „N. N. szerkesztő.“ „Géza grófia stb. Fölkértem, folytassa a játékot, mit ő nevének megfelelő előzékenységgel rögtön teljesített. Mondhatom: sajátságos kis darab volt... Minden öt-hat Uteny más zeneszerzőre emlékeztetett, még pedig oly következetes, s ritka igazságszeretetet tanusító beosztásban, hogy Verdi és Wagner, Beethoven és Strausz közöl egyetlen kótával sem kapott többet az egyik mint a másik. Nem minden irónia nélkül kérdezni készültem épen : ki hát a valódi, azaz hogy a czimzetes szerzője e furcsa potpourrinak, midőn a szellemdús háziasszony homlokomról leolvasván a gondolatot, közbevágott hogy: „Eigene composition!“ „Igen, egy ballada akar lenni Arany János „Zách Klárájának“ szövegéhez“, véte hozzá hanyagul inkább mint szerényen a gróf. .. Megragadtam az alkalmat, hogy fölmentsem a grófot, de magamat is az „eigene compositiók“ valószinü folytatásától s a kínálkozó Arany-hidon az irodalomra tereltem a beszélgetést. A fiatal gróf mellénk telepedett s nem kis meglepetésemre csak ekkor vevém észre, hogy egyik karja majdnem egészen hiányzik. Játékára vonatkozó megérdemelt bókkal egyensúlyoztam hát a sértést, melylyel compositori kisérletét illettem volt, s csakhamar élénk eszmecsere fejlett ki az irodalom, művészet, politika, színház, szóval a közélet mindenféle élő és nem élő jelenségeiről .... A gróf között és köztem minden pontra nézve óriási nézetkülönbség sötét érvénye tátongott, melyet R-be k. a. bámulatos önfeláldozással igyekezett elmés operettjének virágai alá rejteni. Semleges kérdések fölött s a „társaságihoz illő hangon folyván a discussio könynyen sikerült is ez szeretetreméltó interventiojának, s midőn elváltunk — meglehetős jó benyomást vittem magammal a fiatal mágnást és tehetségeit illetőleg. . .. Azóta két esztendő tűnt el... . A félkezű halovány gróf nőül vette hazánk egyik leggazdagabb olygarchájának bájos leányát, irt álnév alatt egy vígjátékot, de gondoskodott, hogy a lapok előre kisüssék és kikürtöljék a szerző családi nevét s midőn a közönség előadás után hím kezdő, a kaszinó véneit kétségbeejtő resignatióval személyesen megjelent a lámpák előtt; közben pedig egy-egy költeményt is hoztak tőle a szépirodalmi lapok a náluk divatos obligát csillaggal s a leereszkedést dicsőítő praenumerans hajhász hálálkodással. . . . Nekem — mi tűrés tagadás — sehogy sem tetszett a fiatal gróf e sokoldalú szereplése s noha azt tartom az Olympusról, a mit Lonkay Rómáról, hogy mindent oda visz, csak érteni kell a módját, — régi meggyőződésem mégis, miszerint a halandó ember nem jut el az oromra, ha szüntelen cseréli az ösvényt, s valamint eddig, úgy ezentúl sem fog Beethoven és Shakespeare lánglelke megférni egy közös sárburokban. Géza grófnak azonban — úgy látszik — erre nézve is más a véleménye mint nekem, s rövid pályafutását ismerve, még csak meg sem lepett, midőn kiadóm Heckenast Gusztáv tegnap egy díszes kiállítású vastag kötetet kézbesített, melynek czime : Az álom regénye. Irta gróf Zichi Géza. Átlapoztam az egész könyvet s úgy találtam, hogy egészben és nagyban újabb kiadása (nyomtatott betűkkel) annak az „eigene compositiónak,“ mint szerencsém volt már egyszer (kotákban kifejezve) csodálhatni R-be Hedvig k. a.-nál. A forma Laboulaye-től van kölcsönözve ; a hang Széchenyi ifjúkori iratait copizálja, a felfogás száz és száz irányadó szellem nyomában botorkál, s a nyelvezet — jobb ugyan mint a kaszinóé vagy az akadémiáé, de egyes szép helyeket leszámítva, mindenütt kikandikálnak a grófi korona szarvai, persze csak — pléhből, s a hiányzó arany fény helyett — lakkozott ragyogással. Első pillanatra még azt is bajos eldönteni, röpirat e inkább vagy regény, s a társadalom erkölcsbiírója, a hazafias aggály, vagy a személyes ambitió nyilatkozik-e ama hol satyrikus, hol fellengző dictiókban, melyeket a cselekvény ellentétes hőseinek ad különböző alkalommal ajkaira a szerző. A mű vezérczikkben sajtópör veszélye nélkül alig lehetne ily éles világítással bemutatni, az a regény kényelme, s mert paragrafusmentes keretében könnyen ostorozható, hanem az ám a mesterség, hogy a színek ne csak erősek, de igazak is legyenek, hogy művészileg vegyíttessék a valóság azzal a mi költött, hogy nagy és átalános alapeszme szolgáljon tengelyül az egész alkotásnak s elvekké érett mély szempontok'; és meggyőződés, nem subjectiv vagy mi még o roszabb, — osztályok érdekeitől inspirált érzések szabják meg a mértéket, mely a szereplő egyéneket és létező állapotokat ideállítja vagy eltorzítja. Aesthetikai kifogásoknak elejét vette Zichy Géza azzal, hogy művét álomnak deklarálja. Az álom nem ismer korlátokat, szeszélyesen teremt és ront a napi események hátramaradt s körmei közé ragadt benyomásaiból, s ha a kritikus a valóság fősével neki menvén alkotásainak, kimondja aztán, hogy a „trop de tele“, szemébe kaczag a csalfa teremtés, s azt feleli, amit Offenbach szép Helénája a vén Menelausnak, mikor Páris urfit ott csipi a hálószobában: „Es ist ja nur ein Traum“. Az álom regényének alig van jelentős mozzanata, melyen a szerző hasonló fölfogásának nyoma ne lenne, s ha mi nem engedjük magunkat e fogás által lefegyverezni, s kérlelhetlen szigort alkalmazunk, onnan van, mert — Zichy Géza tehetségében és törekvéseiben „jó magot“ látunk, melyet — a sors kedvezményei, s hozzá közel és távoleső környezetének dédelgetése okvetlen megront, ha nem akad, ki igaz, semmit sem szépítő tükröt tart a hiúságra hajló, sikerszomjas, s nevelésének ferde irányát még föl nem ismerő derék ifjú elé. Zichy Géza, mint egykor Széchenyi, át van hatva a hazai viszonyok ziláltsága s a jövőt fenyegető corruptió által, de túl lő a czélon, midőn kivételt kizáró ridegséggel tör palczát előszavában elevenek és holtak, földi és égi dolgok fölött, s nem filosof, nem költő, csak mágnás, midőn e corruptió okait kutatva, nem látja, vagy nem akarja látni a közelében fölhalmozott kóranyagot s egy osztályt, a pénzvilágot s különösen a zsidóságot igyekszik felelőssé tenni minden bajért. Íme bizonyságul dióhéjba szorítva a mese: Eörsi gróf, egy állítólag „vaskemény,“ voltakép meg nagyon is passiv természetű korhely vén mágnás, barátja Kodai főispán, továbbá egy iparlovag báró s ezek czimborái által ferblin lefőzetvén, és akkor vándorol a tempó megjelenő gutaütéssel a másvilágra, mikor mindenét eljátszotta. Koldusbotra jutott fia Sándor Pestre megy s claviermeisterré lesz. A véletlen, meg tán Rózsavölgyi ajánlata először is Goldfi milliomos bankárhoz vezeti őt, ki ép akkor választatván meg országgyűlési képviselővé, nagyravágyó felesége és bájos leánya kedvéért nagyszerű estélyt rendez. A vendégek közt van Kaldai is, akit úgy Goldfi mint neje,leányuk Ilma számára férjül szemeltek ki már régen. A papa és a főispán meg is kötik a gschaeftet, de Ilma mint gyakran ha nem mindig lenni szokott , a zongoramesterbe bolondul. Kaldai és Goldfi ez alatt politikai czélokra is szövetkeznek s kiviszik pénzzel, hogy övék lesz a majoritás. Goldfi lesz miniszterelnök, pajtásai lesznek miniszterek s megkezdődik a „szabad lopás“ dicső korszaka. A nemzet megunja végre a sokat, föllázad. -r Goldfi idegen sereget ii segítségül, de Sándor és barátai győzedelmeskednek . Goldfi bankóival és papírjaival szökni készül, de componistái fülön csipik, a tömeg pedig neszét vevén a dolognak, rajtok ront s valamennyit fölhuzzá a lámpásokra...........Ilma Sándoré lesz* * ..... Hegyen völgyön lakodalom. . . . A szerző megjegyzi, hogy mindez csak álom s óhajtja, hogy soha ne is legyen valósággá . . . Sajnálom ... itt sem értek vele egyet ... Az álom való tényekből táplálkozik; nagyit vagy kisebbít, szépít vagy ferdit, de — ritkán hazudik .... Szívből óhajtom, hogy igy legyen Zichy Géza álmával is, s ha van oly ország, melyet hasonló kormány igazgat, teremjenek ott Sándor-fajta hősök s következzék be mielőbb a regény befejezésével összhangzó igazságszolgáltatás . . . A regényből különben kóstolóul legközelebb egy hatásos fejezetet közlendünk mutatványul. 218. szám. Vémm Hétfő. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám, II. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. 1873. szept. 23. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve. Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 10 kr. Hirdetési díj: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többszöri 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttér: négy hasábos petitsor 30 kr. a ,Magyar Újság VI. évfolyamának október—deczemberi évnegyedére. Midőn ezúttal a ,,Magyar Újság“ tisztelt olvasóit új előfizetésre felhívjuk, azon kellemetes helyzetben vagyunk, hogy néhány oly kedvező módosítást juttathatunk tudomásukra, melyek, míg egyrészről lapunk belértékét tetemesen növelendik, másrészről anyagilag is nagy előnyöket nyújtanának az előfizetőknek. Ugyanis a 48-as párt és a „Gyors-Posta“ szerkesztője s kiadója közt létrejött megállapodás folytán, jövő október 1-től fogva a két lap egyesül oly módon, hogy a „Gyors-Posta“ megszűnvén, illetőleg a „Magyar Ujság“-ba olvadván, a két szerkesztőség legjobb erői a„Magyar Újság“-ban központosulandnak. Ez egyesülés folytán a „Magyar Újság“ sokkal tágasabb körben — mozogván a kiadó, — Steckenast Gusztáv úr, — azon helyzetben van, hogy ámbár a lap nagy alakban fog megjelenni, előfizetési árát mégis tetemesen alább szállíthassa, úgy hogy az eddigi évi 20 forint helyett, ezentúl a lap egész évi ára csak 10 forint lesz, félévre 8 forint, egy negyedévre 4 forint. Hogy a kiadás csinos, a szétküldés a lehető legpontosabb lesz, erről bőségesen kereskedik Heckenaster kiadóhivatalának jóhírneve. S eszerint a „Magyar Újság“ a legolcsóbb magyar politikai napilap lesz. A „Magyar Újság“ politikai iránya a régi marad. Mint a 48-as párt közlönye, igyekezni fog jövőre is e párt érzelmeit híven tolmácsolni, elveit, melyek a szabadság, egyenlőség és testvériség alapján nyugosznak, védeni és terjeszteni. Hogy az olvasó közönségnek alkalma legyen lapunkat új kiadása szerint megítélni, a „Magyar Újság“ mától fogva új alakjában s Heckenast Gusztáv úr nyomdájában jelenik meg. Pártoljon minket a közönség érdemünk szerint. Helfy Ignácz, felelős szerkesztő, nyugtalanságba tartja. Amint az „Avenir Nationale“ jelenti, egész hadjárat folyik, melynek czélja oda irányul, hogy a nemzetgyűlés összejöttekor azonnal határozza el Párisba való átköltözését. A Párisba való visszatérés első lépés lenne azon testület feloszlatásának, mely már túlélte magát. A lapok Thierst visszaérkezte alkalmából vezérczikkekben üdvözlik. Az About ügy alkalmából a „Times“ a francziákat arra figyelmezteti, hogy Elsais-Lotharingia visszacsatolását azzal nem mozdítják elő, ha tömegesen kivándorolnak, mert ez esetben helyeiket német családok foglalják el. Szept. 20-nak évforduló napja alkalmából, mely napon az olasz csapatok Rómába bevonultak, Isabella s a volt nápolyi király a pápának az események fölött sajnálkozásukat kifejező táviratot küldtek. Eugenia is küldött egy táviratot, melyben a pápai szék szerencsétlenségét mint saját balsorsa következményét panaszolja s az egyház jövőjét Francziaország jövőjéhez köti. Továbbá, a spanyol miniszterelnök e hó 15-én este a radikális senatorok és képviselők gyülekezetében az önző párt ellen heves beszédet tartott s azt elveszettnek jelző. Elveinkkel fogunk ugyan kormányozni — mond Zorilla — hogy bebizonyítsuk, hogy a rend a szabadsággal s ez a monarchiával összeforr ; de nem fogunk kizárólag barátaink érdekében kormányozni, hanem minden spanyolért, kik a törvényt tiszteletben tartják. A kormányt átvettük, hogy az ország kivonatát és szükségeit megismerjük, s hogy a dynasztiát konsolidáljuk, mely nélkül rend és szabadság nincs. Az országnak oly törvényeket adunk, milyeneket kiván s a miket neki megígértünk. Bármily körülmények közt is pártunk többségének alávetem magamat. A különben egybegyült ó-katholikus kongresszus több javaslatot fog tárgyalni s ezek közt van az is, melyben azon remény fejeztetik ki, hogy a kormányok a vatikáni rendeleteket mellőző katholikusokat az állami egyház tagjainak elismerendik. Bismarck egy időre egészségi állapota miatt az államügyek vezetésétől távol tartandja magát s varzini magányába visszavonul. Pest, szeptember 23. Politikai szemle. Thiers családjával múlt csütörtökön érkezett Parisba, a vasútnál Páris két prefectje fogadta s az elysée-i mezőn nagy néptömeg éljenzéssel üdvözölte. Még az nap este az elysée-i palotában nagy fogadás volt s szombatra nagy minisztertanács tartása volt kilátásba helyezve, melyben azon kérdés volt eldöntendő, hogy a kamrába a pótválasztások mikor tartassanak meg.MV Mindenekelőtt azonban azt kellett tisztába hozni, hogy a minisztertanács Versaillesban vagy Párisban tartassák-e. Ha az elyséei palotában tartatik, úgy ez esetben az állandó bizottság szólal föl s az eljárást törvénytelennek tartja. Ha az mégis megtörtént, úgy egy oly kérdése nyert megoldást, mely az országot már régóta A kettős államháztartás költségei. Országgyűlés és delegáció két óriási számlát készítnek a kettős háztartásról. Egyik Magyarország államháztartása. A másik Magyarország és Ausztria háztartása, vagyis Ausztria terheinek viselése. Összesen közösügyes állapot a neve. Kerkapoly pénzügyminiszter úr nem igtatta be Ausztria költségeit az általa részletezett államháztartásba, csak fiáiig, t. i.: az osztrák államadósságok erejéig, mert a másik fele a delegációk elébe lesz terjesztve. Ezeket a közösügyes költségeket már csak mellékesen érintő, mintha azok nem is rendes költségek volnának. Pedig, dehogy nem rendesek. Épen ez a baj, hogy nagyon is előbetétetnek saját kiadásainknak. Hanem hát a közös ügyes költségek kihagyása által, lehetővé vált a pénzügyérnek, bebizonyítnia, hogy a rendes kiadások miatt „nincs okunk aggódni“, mert legfelebb 3 millió leend a deficit. De ám nem így áll a dolog. Maguk a kormány legjobb akarói is elismerik, miszerint a kilátásba tett 150.265,004 frthoz ha hozzáadjuk az osztrák államadósságok törlesztésére kellő 1.006,280 frtot, mely ugyancsak rendes költség; továbbbá a honvédek felszereléséhez kellő 2.800,000 frtot, melynek szintén rendesnek kellene lenni és a delegátiók által megszavazandó 29.064,385 frtot, mely kérlelhetlen rendes kiadás, ekkor az összes költség már 183.135,669 frtra megy, s majdnem 13 millióval haladja meg a lehető legmagasbra csigázott bevételeket. Ez pedig már rendes deficitnek óriási nagyságú, annyival inkább, mert papiroson sokkal könnyebb 12 —13 millióval emelni az adót, mintsem a köznapi életben. És mert Magyarországon, mely óriási adót fizet Ausztria iparának, kereskedelmének és bankárainak, semmiképen sem jöhet a pénzügyér oly kellemes helyzetbe, mint Ausztriában, hol a kirótt mennyiségeket csakugyan 10—12 millióval haladják a tényleges bevételek, t. i. az élelmes szomszédok bevételei." Már hogy a delegációk meg fogják szavazni az eléjük terjesztendő tételeket, azt az eddig említett felvilágosításokból láthatjuk. Hogyis ne? Hiszen Kuhn hadügyér, mondják, csakis a legfelsőbb akarat folytán már 20 milliót engedett le követeléseiből, miszerint most már lehetetlenség volna több leengedést kívánni. Aztán mondjuk a vitatkozás nagyon roszvért csinálna a delegátusok és tábornokok közt, vagy az osztrákok s osztrák-magyarok közt. Ezt tehát kerülni kellene annyival inkább, mert hiszen úgyis hiában minden szó. A szükség megvan. Azt már megírta a hadügyér. Annak fedezve kell lenni, holott az még csak első lépés csak kezdet az igazi nagyszerű szükségletekhez képest. Igenis! A hadügyér például a ruházati szerelés ügyében így érvelődik : „A hadsereg 1872-dik évrei rendkívüli szükségletét indokoló előterjesztés 28. oldalán jegyeztetett meg, hogy a birodalom védereje fokozását illető, a megszavazott összegekhez képesített intézkedések csak kezdetnek tekinthetők, és hogy sokban még a szükséges sem volt beszereztethető.“ A birodalom védereje fokozásának, az évenkint kiadott 114—120 millió írttal tehát még csak kezdetén állunk. És ugyan találkoznék-e „Osztrák-Magyarországban“ oly köszivü, oly ellenséges szándéku delegátus, ki a „birodalom“ véderejét végetlenbe ne akarná fokozni ? Ím, ide jutottunk a kettős államháztartás korszakában. Természetesen főkép azért, mert a kormány hívei elhitették magukkal, hogy Magyarország a 67-ei kiegyezés, vagyis Magyarország érdekeinek Ausztria érdekei alá tett rendelése következtében meggazdagodott, s kettős államterheket rónak azóta reá. Elősegíti a kormány hívei önámítását az, hogy a vasutak megkétszereződvén, az eddig értékesíthetlenül heverő termények s gazdasági czikkek eladhatókká lettek. Eladhatókká lettek a húsneműek, gazdasági állatok, sőt a házi szárnyasok is 40 — 60 mérföld távolságról, mert gyorsan szállíthatók a mindent megemésztő fővárosokba, melyek lakossága s így fogyasztóképessége is egy évtized alatt megkétszereződött. Sőt Bécs több mint kétszeres nagyságra nőtt, természetesen a szerencsés kiegyezés következtében. Elősegíti az említett önámítást még az is, hogy a hitelforgalom Ausztria s Magyarország közt mondhatni megtízszereződött, mert hiszen több mint tízszeres a bécsi tőzsérek üzérkedési összege Magyarországban most, mint volt öt év előtt, s ezen élénk pénz- és áruforgalomból nagy számokat állítnak össze a bankárok, nagy házakat építnek a tőzsérek, és nagy luxust visznek véghez a szerencsés spekulánsok, családaikkal együtt Mi a luxust illeti, ebben nem marad hátra, nem engedi magát háttérbe szorítni, kivált a nőnem, mely előtt a bécsi s párisi divatok túlvitt utánzása már oly szigorú illemszabálylyá nőtte ki magát, mikép az az erkölcsi illemszabályok értékét is devalválta. A jóhiszeműek illuzióját még nagyban növeli azon divatos „osztrák-magyar“ statisztikai rendszer is, miszerint mostanában, mintha egész „monarchia“ a mienk volna, a hivatalos és nemhivatalos kimutatások egybevegyítik Magyarország s Ausztria mindennemű kereskedelmi, ipari termelési mozgalmait, ugyannyira, hogy ezekből saját szegénységünket ki nem érthetjük s együttesen csakugyan olyformán szereplünk, mint valami igazi nagyhatalom. Azaz , hogy olyforma csalódásban ringatják a gyarlókat, mint a mesebeli vakondoké volt, midőn felment egy határdombra s oly magasban érezte magát, hogy belátása szerint a távolban kéklő hegycsúcsok mivel sem haladták meg az ő álláspontját. Mi már kissé mégis nagyon vastag optikai öncsalódás, ha más oldalról nézzük. Mert: Elismerjük ugyan, hogy vasutaink szépen megnőttek, s megnőtt rajtuk a forgalom, mint megnő a leszorított erekben, ha mellékágai elzáratnak. Vasutaink, mondják, 564 m. f. elsőrendű s 15 m. f. másodrendű vonalat foglal magában. Szép vállalat. De mit ér, ha mellékágai nincsenek. Mit ér a vasúthálózat, ha az államutak hoszszaságát meghaladta, holott eme közutaknak 10 — 15-szeresern kellene meghaladniuk a vasutakat, még akkor is, ha már mind ki volna, építve, mi engedélyezve van, t. i. 804 m. f. Vasutaink s államutaink még ekkor is csak 5—6 —10 ed részét tennék azon hálózatnak, mit más műveit államokban, p. o. Poroszországban.