Magyar Ujság, 1872. október (6. évfolyam, 224-250. szám)

1872-10-01 / 224. szám

:•] Bi Ut Jin Előfizetési felhívás ,Magyar Újság­ VI. évfolyamának október—deczemberi évnegyedére. Egy évre........................16 frt. Félévre..........................8 frt. Évnegyedre .... 4 frt. Egy hóra.................... 1 frt. 40 kr. A „Magyar Újság“-ra az előfizetési pén­zek Heckenast Gusztáv hirlapkiadó-h­iva­talállOZ, Pest, egyetem-utcza 4-dik szám, inté­­zendők. Az előfizetés legczélszerűbben posta utal­­ványnyal eszközölhető. 224. szám.— Szerkesztői iroda: Követéőj-irtc** 4-ik szám, 11. eon­let. I­de inté/N-ml­ a lap szellemi tr*z.rt illető min­den közle­mény. Kéziratok a levelek vá-za nem a latnak. — flérmentetlen le­velek (nek ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám. földszint. ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. I aaaui'jít^4*­­ VI. évfolyam. IGYÁK ÚJSÁG 1872. októl­. 1. Előfizetési ár: Vicsékre postán vagy hely­ben házhoz küldve. Egy évre . Ifi frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. (GYORS-POSTA POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttér: négy hasábos petitsor 30, kr. Pest, szeptember 30. Politikai szemle. A külföld legnevezetesebb eseménye, hogy a kor­mányok az ultramontán áramlattal szemben határozott állást foglalnak el. Csak nem­régiben a svájczi nemzeti t­anács mozdíta el a genfi püspököt, most a porosz kul­­i­­szminiszter rendelete fekszik előttünk, melyben a ma­­tacskodó ermelandi püspök javadalmát zár alá vétetni rendeli. A miniszter azt írja, hogy a püspök fölszólíttatott, hogy Wollman és Michelis urakra nézve közzétett és az állam törvényeket, valamint az illetők polgári becsü­letét sértő excommunicatióját hivatalosan vonja vissza; egyszersmind kijelenté akkor a kormány, hogy az ál­lamtörvényeket teljes hatályukban kívánja fentartani és fentartatni. Miután a püspök ezt tenni vonakodott, „az állam kormány — mond a rendelet — nem veheti magára azon felelősséget, hogy az állam jövedelmeiből, melynek törvényei iránt ön nem viseltetik föltétlen en­gedelmességgel, fentartására kellő fizetéseket húzzon. Ezen fizetések az országgyűlés által azon feltétel alatt engedélyeztettek, hogy Poroszország alkotmánya és törvényei, melyek alapján az engedélyezések is történ­­t­k, ezen állampénzek fölvevőire nézve is kötelezőknek és é­rvényeseknek ismertessenek el. Mihelyt ezen fölté­tel­t nem tartatnak meg, mint ez méltóságod nyilatko­zataiban is történt a kormánynak joga a fizetések kiadá­sára legalább is kétes. A királyi kormány tehát az illető fizetést további intézkedésig ezennel betiltja.“ A „Patrie" a divatossá vált beszélgetéssel mu­lattatja olvasóit, mely Thiers és egy hirlapíró közt folyt. Thiers azon nézetének adott kifejezést, hogy a francai a nemzet, mely a többi nemezetekkel egyetértésben él, a mostani uton haladva, erősödni fog. Gambetta Grenoble-ban beszédet tartott, melyben egyebek közt mondá: 45 év óta Francziaországban bi­zonyos társadalmi osztályokra támaszkodnak és ez min­den szerencsétlenségünk oka. Előtte gyanús a conser­­vativok őszintesége, kik alkotmányos szabadelvű köz­társaságot akarnak alapítani. A valódi republikánusok ne bízzanak a komédiában és rekeszszék ki a jövő választás alkalmával az összes volt monarchista párt­belieket. A franczia bank a papírértékzálog-kölcsön legma­gasabb összegét minden egyes kölcsönvevőre 30,000 frankról 2000000 frankra emelte, e mellett azonban az összes zálog-kölcsönösszeg 137 millióban állapítta­tott meg. Peruból jelentik, hogy a köztársaság elnöke a reformokat és takarékossági rendszabályokat erősen sürgeti. Minden miniszter mellé tanács adatott, m­íg minden párt legkitűnőbb tagjaiból alakíttatott. A bi­zottság, mely az angol alattvalók kártérítése igényeiről jelentést ten, monda, hogy azon idegenek, kik a há­ború alatt önkényt a külföldön tartózkodnak, nem állanak a polgárok mögött. Az új angol-franczia kereskedelmi szerződés fő­pontjai, mint a „Times“ írja, már megállapíttattak a két kormány közt, a franczia kormány ugyanis elfogadta az angol kormány által fölállított ezen pontozatokat: 1) Egy tökéletes szerződés kötése. 2) Oly föltételek An­gliára, melyeket a kedvezményezett nemzetek is élvez­nek. 3) Mellőzése e különbözeti dijaknak, melyek angol hajókra esnek. — A még megoldandó kérdések nem fognak semmi nehézséggel járni. Simonyi Lajos b. szavai, melyek egy páratlan eset alkalmából Nagy Pált, Zalaim­egye baksai kerületének választási elnökét a részlelküség vagy a hallatlan együgyüség dilemmájába juttatták, a jobboldalnál is helyeslésre találnak. A jobboldal azonban ez egyszer megtagadta magát. Igaz, hogy egy baloldali választás semmisíttetett meg, s e kis elégtételt a lelkiism­eret fordulása nélkül megadható a parlament méltóságának. A­mit ezután Tóth Vilmos a borsod-miskol­­czi kiházasító szédelgés tárgyában mondott, azt annál inkább ajánljuk a közönség figyelmébe, mi­velhogy az interpelláló Degré viszonválaszában kimutatta ugyan, hogy a belügyminiszter nem felelt arra, a­mit tőle kérdezett, de nem említi, hogy a belügyér kötelessége lett volna, még mi­előtt az interpelláczió megtörtént a nyilvános­ságra hozott aggasztó hírek alapján megindítani a vizsgálatot e kettyűs banditasereg ellen, mely fosztogatási engedélyét a minisztériumtól kapta. Az, hogy Tóth Vilmos úr a felelősség jó részét a kereskedelmi minisztériumra, majd saját minsz­­tériumának számvevőségére házita, mit sem vál­toztat­ a dolog lényegén. Az utóbbiért­­, az el­ő­b­­biért Szlávy urat illeti a felelősség. Úgy tudjuk különben, hogy mind a kettőnek nemsokára meg fog adatni az alkalom azon felvilágosítások adá­sára, melyeket a belügyminiszter úr má­r el­hallgatott. A hangulat, melynél a most folytatólagosan fölvett felirati vita megindult, a mondottak után, nem lehetett valami kedvező s lefolyásában a vita a kormánypárt erkölcsi vereségét oly töké­letesen mutatá be, mint a múlt parlamenti ülés­szak alatt is csak ritkán. Miután Trifunácz a nemzetiségi párt részé­ről beadott javaslatot röviden indokolta volt, Schvarcz Gyula és majd Lukács Béla — e két apostata, kiket mai szereplésük után még lehető­leg nagyobb készséggel engedünk át a kormány­pártnak, m­int valaha — szálltak síkra a közös­ügy mellett. Nem tudjuk, mi indok vezette a Deák-klubhoz, hogy Szamosújvár köpenyforgató képviselőit jelölte ki szólásra javaslata mellett. — Lukács Béla méltó társa, Molnár Antal ugyanis holnap szándékozik szólni — de hogy az ily prostituálás az erkölcsi fogalmak nagyon­­nagyon gyenge fokáról tanúskodik, azt nem fog­ják tagadhatni még azok sem, kik Pulszky cinis­musában, a hazafi meggyőződésének terhetlen­ségét, vagy Paczolay szemérmetlen közbeszólá­saiban rögtönző szellemet akarnak találni. Ezért volt figyelemreméltó az ülésnek e kü­lönben elég sivár része is. Végül Irányi Dániel szólt. A hazafiság meleg hangjától sugalt, ritka szép — s mert szívből jött — szívhez is szóló előadás majdnem egy órát vett igénybe s a feszült figyelem, melylyel a ház követte, a zajos helyeslés, melyben a bal­oldal részesité, bizonyiták, hogy nem téveszté hatását. A jeles beszédet azonban térszűke miatt csak holnap közölhetjük. A­j országházitól. — Szeptemb. 30. — (E.) Érdekes, mondhatnék emlékezetes ülés volt az, melyet a képviselőház ma tartott, s am­a fölemelő befejezés után, melyet mozzanatainak lánczolata egy nemeshangú és nagyhatású beszéd által nyert, sokat volna képes elenyésztetni abból a keserűségből, melynek érzete ez ülés folyamá­ban bennünk annyiszor támadhatott De hadd szóljanak a tények A napirendet megelőzőleg néhány bírálati bizottság tett jelentést. E jelentéseket ismerik már olvasóink s a mi belőlük its kitűnt, az nem is volt más, mint újabb bizonyítéka azon meg­­foghatlan, hogy ne mondjuk: a letett esküvel összeférhetlen eljárásnak , mely korára-derűre igazol mindenkit, s mindent a­mi jobboldali, s elvet és megsemmisít mindent, a­mi a baloldal­ról jó. Ezeket látva és hallva alig hittük, hogy — A kormánypárti lapok nem rég azt írták, hogy Deák az egyik értekezleten azt mondta, hogy a felirati vitában vegyenek részt a párt fiatal tagjai. A mai ülés­ben a jobboldali pártvezér kivánsága szerint csakugyan beszélt is egy fiatal képviselő, Lukács Béla, kinek beszéde a jobboldaliakat e nyilatkozatra bírta: Szívesen visszaadjuk a baloldalnak. De csak tartsák meg ! — Kuhn közös hadügyminiszter még mindig fe­nyegetőzik. Ugyanis Kuhn úr sehogy sem akarja érteni azt az eljárást, hogy a költségvetéséből egyik-másik tétel lejebb szállíttassék s ennek folytán az esetben, a­mint hírlik, ha a magyar delegatió is helyben hagyja az osztrák delegatió által tett törléseket, ezt bizalmat­lansági szavazatnak veendi s állásáról lemond. Ez a legkisebb baj volna. Nagyobb baj az,­­ hogy nincs, ki Kuhn urat feleletre vonja, hogy a jászberényi lak­tanyára megszavazott 130 ezer forinton miért építtetett Stokerauban laktanyát. Vájjon hogyan fogják e bot­rányt jóvá tenni? — Temesváron az ellenzék Missics János ellen­zékit, léptette föl képviselőjelöltnek. Szende Béla az oraviczai képviselőségről lemond­ván, a jobboldal Vladár Ervin Zemplén megye főjegy­zőjét léptette föl. — Tóth Vilmos belügyminiszter a képviselőház mai ülésében az ellenzéki sajtót vádolá, hogy ezeknek a miskolczi kiházasító ügyben hozott közleményei miatt a tengeri fürdő nem teheti meg rá nézve hatását. Az ilyen még panasznak is rész egy belügyminiszter szá­jából, s még csak szánalmat sem bír kelteni, mert mindenki tudja, hogy a miniszter maga az oka, ha a tengeri fürdő sem használt, mert hát nincs olyan fürdő, mely az olyan baj ellen használhatna. A Hold-Mező-Vásárhelyről távírják, hogy Szilá­gyi Virgil csakugyan megpróbálta föllépni képviselő­­jelöltnek. De nagyon csúfosan járt. A választók füty­ü­tvel fogadták. Egy órahosszat próbálkozott a közvéle­ménynyel szembeszállva szóhoz jutni, de sikertelenül. A választók az ő jelenlétében átalános szavazattal ki­mondták : nem kell! — De hát kinek is kellene ? — Az osztrák delegátusok nem akarják tudni, hányadán vannak Ausztria népei az adóteher viselésé­vel. Preuis miniszter, előterjesztést akart tenni az adó­­viszonyokról, a pénzügyi állapotról stb., hogy a dele­gatus uraknak fogalmuk legyen : minő alapra akarják fektetni a költségvetést. A delegatus urak pénzügyi bizottsága azonban hallgatásra kérte fel Pretis urat, holott bizonyos, hogy a jelen évben mérv- és remény­feletti bevételei voltak a minisztériumnak. Már hogy az egyenes vagy közvetett adó útján-e? vagy tán épen a gombamódra keletkező bankok, vállalatok, társulatok és a sok milliós urak adózása folytán-e? azt nem tud­juk. Pedig érdekes dolog lenne tudni, hogy vájjon a tőke most is ki tud e még bújni az adózás alól ? A delegátus urak, úgy látszik, szeretik, hogy „Pe­­leskén nincsen óra“, mely megmutatná, mit mindent kellene meg nem szavazni. Vagy tán Magyarországot akarják megkímélni annak tudomásától, hogy nektek, bár mily zilált pénzügyi viszonyok közt még­is csak „telik“ — míg nekünk a hirhedt boldogság közepette sem telik. Egyik sem, mondják a bécsi lapok, hanem a hadügy­ér úr, reménye, hogy így vaktában gyorsab­ban megszavaztathatja a delegátiókkal a hadi-bud g­e t e t! ORSZÁGGYŰLÉS: Simonyi Ernő beszéde a képviselő­ház 28-i­ki üléséből. (Vége.) Azon feliratnak, melyet magam és elvtársaim be­adtunk, nem czélja, — ezt azok, a­kik azt elolvasták, észrevehették, — a trónbeszédre válaszolni, nem czélja pedig azért, mert miután azon conclusióra jön, hogy ezen országgyűlésnek, mint törvénytelennek eloszlatá­sát kéri ő felségétől, szükségtelennek tartja belebocsát­kozni a trónbeszédre adandó válaszba, mert ha kíván­sága, kérelme teljesül, úgy is egy más országgyűlés, egy más trónbeszéd fog létre­jönni, melyre­ aztán válasz fog adatni. Nem is tartalmazza ezen felirat a mi pártunk pro­­grammját. Mi már 1869-ben, midőn válaszfelirati javas­latot nyújtottunk be, részletesen kifejtettük nézetein­ket a reformkérdéseket illetőleg, kifejtettük nézeteinket és óhajtásainkat akkor az iránt is, hogy a közjogi kér­déseket illető törvények revisio alá vétessenek. Ugyan­azt tettük a közjogi kérdésre nézve, a­mit most Tisza Kálmán képviselő úr. Ő 1869-ben ment részletesebben a kérdésben, mi pedig akkor csak átalánosságban ma­radván, annak revisióját kértük. Most mi megyünk a részletezésbe és ő kért egyszerűen revisiót, de ugyan­azon egy dolog körül forog mind a kettő, mert mind­kettőnek kifogása van a közjogi törvények, a közjogi alap ellen. Mi tehát nem szándékoztunk programmot kiadni, mert a mi programmunk most is az, a­mely előbb volt, azt tökéletesen megalapítottnak hiszszük. Programmunk marad: hazánk alkotmányos független­ségének, önállóságának visszaszerzése és a reformok­nak a 48-as törvények szellemében fejlesztése az előre­haladott kor igényeinek tekintetbevételével. Ezt el­mondottuk többször, kifejtenünk nem szükséges. Feliratunknak azonban van két czélja. Első czélja az, hogy miután a mi pártunk legalább a közjogi kér­désben követendő politikáját, még eddig forma szerint praecise részletezve elő nem adta, és mert, a­mint mél­­tóztatnak tudni, a mi pártunk igen sok rágalmaknak, igen sok gyanúsításoknak volt kitéve minden oldalról,­­ néha részakaratú elferdítések, néha szándékos félre­magyarázások és néha más motívumokból, óhajtottuk és kívántuk, hogy ezen gyanúsítások, ezen rágalmak elle­nében legyen ünnepélyes okmányban letéve politikai hitvallásunk és nézetünk arra nézve, miképen kívánjuk és arra nézve, miképen hiszszük megoldhatónak azon nagy kérdést, melyet röviden közjogi kérdésnek neve­zünk, azért terjesztettük be ezen felirati javaslatot, melynek első része a közjogi kérdés mi módon leendő megoldásával foglalkozik. A­mi azon gyanúsításokat és ellenünk szótt rágal­makat illeti, azok megtorlásába bocsátkozni nem aka­rok, akár tétettek legyen azok egyes képviselőtársaim által választóikhoz mondott beszédeikben, akár — a­mi még gyakrabban történt — a sajtóban, és különösen a német sajtóban, — ezeknek megmondom,hogy a német költészetből mit vontam én ki, a­mi nekem az ilyen gya­núsítások, rágalmak ellen vigasztalásul szolgál. Azt mondja ugyanis egy német költő : „Wenn dich die bese Zunge sticht, so sollst du nicht verzagen, die schlechtes­ten Früchten sind es nicht, an denen die Wespen wagen'­ (Jobbfelől derültség.) A legjobb válasz azonban (hall­juk !), úgy hiszem, ezen gyanúsítások. (Halljuk !) Nem remény­em azt, hogy óvszer legyen a jövendőbeliekre, mert, mit írnak, hogy ha nem gyanúsításokat és rágal­makat? — mondom, a legjobb válasz az, hogy mi egy formaszerinti ünnepélyes okmányban megmondjuk azt, hogy mit akarunk. Ez tehát válaszfeliratunk egyik czélja, másik czélja pedig az, hogy az ország jelenlegi állapotát nyíltan, őszintén feltárjuk a nemzet és fejedelem előtt. A­mi már a közösügyi kérdés megoldását illeti, miből áll ezen közösügy ? Áll a delegáczióból, a közös­ügyi minisztériumból és a közös hadseregből. Sokszor elmondatott már, hogy mirt nem fogadja el a magyar nemzet ezen közösügyi állapotot, (többfe­lül mozgás) mért nem fogadja el a delegácziót, mert nem fogadja el a közös minisztériumot, és mert kívánja visszaállítani a magyar önálló hadsereget. Sokszor el­mondatott és igen természetesen, igen rövid válasz erre az, mert ezek oly intézmények, a­melyek az ország állami önállóságát, az ország állami létét magát tagadják meg, oly intézményeket pedig, a­melyek az állam lété­nek tagadásai, egy nemzet sem fogadhat rokonszenvvel, egy nemzet sem viselhet el szívesen. Azt hiszem, hogy arra nézve, hogy a közös minisz­térium megszüntethető, sokat mondani nem szükség. Úgy hiszem, átalános a meggyőződés, hogy e miniszté­rium tulajdonkép csak fictív, hogy e minisztérium ma­gában véve nem egyéb, mint központi pénztár, mely átveszi és kifizeti a pénzeket. Ennek megszüntetése úgy hiszem, semmi tekintetben nehézséget nem fogna szülni. Mi a külügyek kezelését illeti, megvallom, hogy ezelőtt mindig azt tartottam azon kérdésnek, mely leg­nehezebben megoldhatónak tekintethetik. Pedig ha a 67. 12-ik t. ez. 8-ik §., mely ez iránt intézkedik, úgy a­mint meg van írva, megtartatik, már ezen ügy el van intézve, azaz ki van jelölve a mód, mikép intéztessék el, ott ugyanis az mondatik, hogy a birodalom diplomá­­c­iai és kereskedelmi képviseltetése a külföld irányában, a nemzetközi szerződések tekintetében felmerülhető intézkedések, mindkét fél minisztériumával egyetértés­ben és azok beleegyezése mellett a közös külügyminisz­ter teendői közé tartoznak. No már uraim, ha arra, hogy a külpolitikában valamely fontos lépés tétessék, szükség, hogy a magyar minisztérium beleegyezzék és egyetértsen, hogy ő felsége többi országainak és tarto­mányainak felelős minisztériuma is beleegyezzék és egyetértsen , akkor méltóztassanak nekem megmondani, mire való még egy 3-ik közeg, melynek szintén bele­egyezni kell ? Sokkal nehezebb háromnak beleegye­zését megnyerni, mint kettőnek. Ha már ezeké szükséges, minek complicálni a dol­got még egy harmadik közbenjárásával ? Ha e törvény végrehajtása szándékoltatik, ha e törvény komoly törvény, lehetetlen be nem látni első pillanatra, hogy a közös miniszter tétele csak új nehéz­séget képez , hogy az nem egyéb , mint superflua quantitás. Úgy hiszem, hogy ez­által a külügyek kezelése csak könnyítve lenne, ha a közös külügyminisztérium eltörlésével, mindkét minisztérium a maga körében fel­fogna állítani egy külügyminisztert, kik kölcsönös in­tézkedésre volnának utalva; igen természetesen a ne­vezetesebb kérdésekben, mint most is történik a minisz­tertanács határozna.­­ Hiszen a nevezetesebb bel- és külpolitikai kérdésekben más is a minisztertanács hatá­roz. Természetes, hogy én nem úgy fogom fel a minisz­tertanács határozatait, mint a mi kormányunk látszik, hogy felfogja, mire pl. a múlt országgyűlés végével történt esetet hozom fel, midőn a belügyminiszter be­nyújtotta a miniszter­tanács határozatából a választási törvényt, de a felelősséget érte egyedül vállalta el. Már ha a minisztertanács állapít meg valamit, azért az ösz­­szes minisztérium felelős, így tekintem én a külügyi kérdéseket is. Ha fon­tosabbak a kérdések és, a miniszter nem mer saját fele­lősségére tenni, a minisztertanács határoz, és akkor szükség, hogy egyik és másik minisztérium beleegye­zésével végeztessenek az ügyek. Úgy hiszem, hogy a közös külügyminiszter elhagyása csak könnyítené az 1868. XII-ik t. ez. 8-ik­á­nak végrehajtását. Hanem a múlt országgyűlés óta felmerült körülmé­nyek tüntették fel azt, hogy tulajdonképen nem a kül­­ügy kérdése, nem a külügyek mi módoni kezelése a nagy nehézség, hanem inkább a hadügy kezelése. Itt meg kell vallani azt, hogy ha külön álló magyar hadseregről van szó, sem kíván az ország, midőn azt kívánja, egyebet, mint azt, hogy államisága elismertes­sék, mert a mai világban külön álló hadsereg nélkül állam nem létezhetik, mert azon állam, mely hadi ereje fölött nem rendelkezik, nem állam. Az állami lét első szükségei közé tartozik az, hogy neki külön álló had­serege legyen, melylyel saját maga törvényhozása, saját maga fejedelme a felelős miniszter közbejöttével, a mi­niszter felelősségére alkotmányosan intézkedjék minden külbefolyás nélkül. A közös hadsereg léte tehát magát az ország államiságát tagadja, megfosztja az ország­gyűlést legfőbb atributumától, megfosztja a hadi költ­ségek megszavazásától és a hadi kiadások ellenőrzé­sétől. Már most te­hát , midőn egy nehéz kérdésnek meg­oldásáról van szó, azt hiszem nem elég azt mondani, én is kívánom megoldatni és nem gondolni a többivel, ha­nem azt mondom, ha azt czélszerűen, okszerűen akar­juk megoldani, tekintetbe kell venni minden érdeket, tekintetbe kell venni mindazon feleket, melyek ezen intézkedés megváltoztatása által érdekelve vannak.­­ Tehát, mely tekintetek azok, melyek a hadsereg elvá­lasztása tekintetéből szem előtt tartandók ? Én azt hiszem, érdekelve lehet ebben először a trón és dynastia. Azon tervezetben, melyet mi e felirat­ban előterjesztünk, a trón és dynastia érdekei tökéle­tesen meg vannak mentve, és teljes épségben vannak fentartva az által, hogy ő Felsége, főhadvezéri jogai, melyeket egy miniszter felelőssége mellett alkotmányo­san gyakorolta, ezen feliratban épségben tartatni javasoltatnak. Ennél többet az 1867-ki törvényczikk sem biztosíthat ő Felségének, és nem is biztosit, mint azt, hogy a fővezéri jogokat gyakorolja, csakhogy ő nem a magyar, hanem egy épen részünkről objectionabilis,­­ mert a magyar törvényhozásnak nem felelős minisz­ter által gyakorolja ezen jogokat. A­mi a velünk egy fejedelem alatt élő népek és nemzetek igényeit illeti, azok természetüknél fogva csak bizonyosak lehetnek; ők irányunkban azon igé­nyeket támaszthatják, miket mi irányukba támasztha­tunk, ők követelhetnek tőlünk annyit, a­mennyit mi követelünk tőlük. Azt hiszem, hogy ez igényeknek teljesen meg lesz felelve azon szerződés által, melyet mi itten alkotmányos útán a két fél törvényhozása által kötendőnek hozunk javaslatba, és mely szerint egyrészt a magyar korona országai, másrészt ő Felsége többi országai és tartományai kötelezzék magukat, egymás­nak védelméhez bizonyos mennyiségű és minőségű had­sereggel járulni, és hogy minden eshetőségre nézve ké­szek legyenek, kötelezzék magukat úgy aktív hadse-

Next