Magyar Ujság, 1872. december (6. évfolyam, 276-299. szám)

1872-12-01 / 276. szám

270. 82 H 111. Vasárnap. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám. II. emelet. Ide intézendő * lap H­elleitti részét illető minden közle­mény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyuem­-uitcza 4-ik szám. földszint, ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZET­GAZ­DÁSZ­ATI NAPILAP. 1872. decz. 1. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve. Egy évre . 18 frt. — kr. Fél évre Negyed évre -I » » Egy hónapra ! » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilt tér: négy hasábos petitsor 30 kr. Figyelmeztetés „MAGYAR ÚJSÁG“ politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. ez. olvasóinkat, kiknek előfizetésük novem­ber hó végével lejár, tisztelettel felkérjük, (hogy a la­pok küldetésében felakadás ne történjék), szíveskedje­nek az előfizetést mielőbb megnjítani. Előfizetési feltételek deczemb. 1-től kezdve: Hat hóra (dec.- -juni 1872—73). . 9 frt 40 kr. Négy hóra (dec. —marc. 1872 — 73) 5 frt 40 kr. Három hóra (dec. — febr. 1872—73) 4 frt — kr. Egy hóra ....................................1 frt 40 kr. A „Magyar Ujság“-ra az előfizetési pénzek Slecke­­nast Gusztáv hírlapkiadó-hivatalához, Pest, egye­­tem-uteza 4-dik szám intézendők. Az előfizetés­igczélszerű­bben posta utalvány­nyal eszközölhető. Pest, november 1872. A kiadó-hivatal, egész haza dolga, s e kérdés az: vájjon be fogja-e látni a Deák párt,­­ hogy a jelen helyzet, vissza volta nem egyedül a­­roszul választott-egyének működésének eredménye, hanem eredménye fő­­kép azon visszás, természetellenes, rendszernek, melyhez miat év óta oly makacsul ragaszkodik­? Lősnyay sokat, irtózatosan sokat ártott Ma­gyarországnak, ésannyira hogy bárki jöjjön is utána, ennyi roszat nem hozhat. Ámde ez csak negatív nyeremény — és többet nem is várhat az ország, mert nincs az a miniszter a világon, ki azon jrendszer TneHettr_mél3^^JQteák-párt zaszlajáharTuzoff, jfcep^'jTegyen jót előidézni. Egy nagy Osztrák birodalom s egy önálló Ma­gyarország czéljának egyszerre s hiven szolgálni, olyasmi, mintha valakitől azt követelnék, hogy legyen egyidejűleg hü férj és hü szerető. Lehetségesnek véli-e ezt a Deákpárt? Ha igen, ám folytassa rendszerét, de ne legyen aztán meglepetve,fia egyik válságból a l­ásikba jut s ha a nemzet egyedTUT'öt"teszi fele­lő­­azon koszért, mely reá,e válságos időkből származik. Alig volt még a Deák-pártnak oly alkalmas percze a magábaszállásra mint épen a jelenlegi. Használja fel jól, hazafiasan, és a válság gy­ö­keresen lesz megoldva. — A „Pesti Napló“ ma esti számában a válságról a következőket írja: Ma délben volt a Lónyay kabinet utolsó miniszter­­tanácsa. Erre, valamint általában a miniszterválság je­len állására vonatkozó értesüléseink a következők : Lónyay Menyhért grt, mint tudjuk, a tegnapi es­tét a kir. udvar körében Gödöllőn tölte, honnan késő éjjel tért vissza. Ma kora reggel a miniszterelnök Andrássy Gyula gr. látogatását fogadta, kivel hosszabb tanácskozmányt tartott. 11 órakor a miniszterek jelentek meg a miniszter­elnöki palotában. A miniszterek ismételve kijelenték, hogy nem hi­szik azt, hogy a jelen körülmények között a mostani kormány sikeresen működhessék, s kérték a miniszter­­elnököt, hogy lemondásukat a király ő felsége tudomá­sára juttassa. Liónyay grt. erre azt jeleti, hogy miniszter­társai e felfogását a maga részéről is osztja, a jelenlegi minisz­tertanácsnak csak az a czélja, hogy az együttes lemon­dásra vonatkozó kérvény formuláztassék. Ez azonnal megtörtént, s a lemondási okmányt első­sorban Lónyay gr. miniszterelnök írta alá. A többi miniszterek rögtön követték, kivéve a jelen nem volt belügyminisztert és horvát minisztert, kik azonban azon kérelmüket fejeztették ki, hogy az okmány a mai nap folytán velük közöltessék, hogy azt szintén aláírják, a­mi délután meg is fog történni. A lemondási kérvényt a miniszterelnök, holnap d. e. 10 órakor ő Felségénél kikért audientián fogja a királynak átnyújtani. ő felsége a király ugyanis az egész holnapi napot Budán tölti, s valószínű, hogy ekkor történik megálla­podás a részben, hogy kit biz meg a király a jövendő kabinet alakításával.“ A magyar vasúti kölcsön. A magyar vasúti kölcsön teljesen realizálva s legnagyobbrészt már beruházva van, mondja a ,,P. N.“, s elősorolja a különben is köztudomású tényeket, miszerint a kormány kibocsátott 85 millió 125,600 frtnyi ezüst névértékű kötvényt, melynek az 1867. XII. t. sz. kijelölt évi járadéka 4 650,000 ezüst frt, azon vigasztaló megjegyzés­sel, hogy : 100 frt ezüst névérték árán 80 frt 97 és ‘/a frt értünk el bankértékben. (!) Üzletemberek előtt, kik az állam vagyonával játszani szeretnek, ez mai viszonyok közt kielé­gítő eredménynek látszik. De minő eredményei leendőnek ezen kölcsönnek az államvagyon s az adó­jövedelem irányában ? Ennek súlyát már kezdjük érezni, pedig utódainké leend a teher jiva. Laikus emberek, kiknek észjárását t. i. nem ficzam­itotta ki a magas­ financzia vagyis a börze­­spekulatió, az említett törvényeztékben kijelölt kölcsönt rendesen 60 milliós kölcsönnek hívják. Úgy van az megírva a törvénykönyvben is.­­ Csodálkoznak tehát azon, hogy évette több mint 4­2 milló kamat fizettetik s ezért igen drágának tartják egy államra nézve, mely 60 millió erejéig önhitelére is támaszkodhatott volna. Az úgynevezett magas­ financzia emberei azonban különböző kérdésekhez képest különbö­zően tudják felállítni magát a törzsadósság szá­mait is, azért szeretik a börze spekulatiót. Ők is 60 milliós kölcsönnek nevezik ezt, mi­dőn arról van szó, hogy mennyit fektethetnek vasutakba, s figy­elmeztetve vannak, hogy az országot ne terheljék túl adósságokkal. A pénz­ügyér számadásai szerint tényleg csakugyan nem több, mint 68.932.967 frtot vettek be, mi azon­ban jóval kevesebb annál, mint mennyit 60 millió érez pénz beváltása által, ha t. i. a pénz csak­ugyan kezekben volt, akkori 180-20°/0 agró mellett kaphattak volna. De viszont, midőn azon kérdés, hogy sok-e­­ vagy mérsékelt a kamat ? Akkor azt mondják,­­ hogy hiszen ez nem 60 millió, hanem kerekszám 85,125,600 frtnyi valóságos ezüst kölcsön. S igazuk van, ha Magyarország a kölcsönt egy summában viszsza akarná fizetni, ehhez 60 millió ezüst frt nem volna elég, hanem 85.125.600 frt kellene akkor, midőn a valuta helyre fog állani vagy bankjegyben épen 100 millió, ha csak 15°/0 lesz is az agró. S ennek járadékát fizeti 50 évig az ország. A magyar vasúti kölcsön tehát tényleg, való­ban 85.125,600 ezüst frt, s nem 60 millió, mint ezt a törvény alapján nevezni szokás, s csakis a magas­ financzia mesterfogásának tulajdoníthat­juk, hogy 60-ból 85­4-et tudott csinálni. Tudott pedig azért, mert megh­atott a tör­vényben is, hogy az évi járadék 4.650,000 ezüst frt, vagyis 11 625,000 frank leend; és a francziák nem oly járatlanok a számtanban, hogy utána ne számították volna, miszerint ez 50 év alatt 232 millió 484,740 forintra, vagyis i. e. 600 millió frankra fog menni ezüstben és aranyban. Megh­atott ez a „Magyar Újság“ első évi fo­lyamában, s kijelöltetett azon mód, miszerint az ország önhitele útján kamat nélküli kölcsönből ki építgethette volna vasutait. A börzespekulatió emberei azonban nem sze­retik, figyelembe sem vették ezen útmutatást. A nagy­közönség bámulva kérdezte: miért megy harmadik országba drága kölcsönért, me­lyet úgy sem képes egy-két év alatt beruházni a pénzügyér, holott köztudomású dolog, hogy Ma­gyarország és Erdély bányái évenkint 30—32 mázsa szinaranyat, s több mint 500 mázsa ezüs­töt szolgáltatván, érczalapon oly hitelforrást le­hetett volna létesítni, mely most a 6-dik évben 30—32 millió érczalapon 90 —100 milliónyi for­galmi jegyet mutatna fel, s nem kellene meg­buknia a magyar pénzügyérnek az osztrák n. bank miatt, melytől most csak fiókja jobb dota­­tióját sem birja kivívni. De a „magas financzia“ politikája ezt igy kí­vánta. A francziák jól látták, hogy unokáik meg­gazdagodnak egy ily csekély látszatú kölcsönből. A kérdés csak az volt:­képes leend­ő Magyaror­­szág 50 év alatt 600 millió frankot leróni, arany és ezüstben, a mostani 60 millió forintért, és mert ez volt az első „államadósság“, könnyen megbíz­tak fizetés­képességünkben. Pedig ime, már most is nagyon érezzük, mily áldozat évenként 4.650.000 ezüst forintot fizetni oly vasutakért, melyek jóformán mi tiszta jöve­delmet se tudnak és felmutatni. Az államszámvevőszék, mely a kérdéses köl­csön viszonyait behatólag átvizsgálta, ugyan­csak a ,,P. N . szerint ennek az áll­am vagyonra tett hatását következőleg jellemzi: 60 millió befize­tendő ezüst­értért, az állam 85.125.600 forintnyi ezüst névértékű kötvényt tartozik beváltani- az árfolyamveszteség e szerint 25.125.600 frt ezüst­ben. Az agrónyereség ez ideig 8.712.835 forintot tesz ugyan bankértékben, de az agio megszűntéig előforduló tőketörlesztésre beszerzendő ezüst után nagy részben föl fog emésztetni. Ez a tények valódi állása, s bár­mily szép színben tüntessék elő a börzespekulátiók kedve­lői a vasúti kölcsön műveleteit, kétséget sem szenved, hogy ez oly kedvezőtlen, oly terhes szer­ződés Magyarországra nézve, mikép azt az ország érdekeire nézve­ jelentékenynek,sérelmesnek nevez­hetjük annyival inkább, mert mai világban, mi­dőn az alapítók már azt sem tudják, hova dug­hassák el jobban pénzeiket, illetőleg a részvénye­sek pénzeit, ingyen is találkozott volna vállal­kozó, mind­azon pályarészletek kiépítésére,melyek a vasúti kölcsön által csak megkezdve, de telje­sen bevégezve nem lettek. Találkozott volna, mint találkozik nemcsak az elsőrendű 50 — 60, hanem több száz mérföld­­nyi vasutak kiépítésére is vállalkozó elég: ingyen s most nem terhelnék adózó közönségeinket a vasúti kölcsönök gondjai — egy fillérig sem, holott, mint az államszámvevőszék is megállapítá, csupán az árfolyam veszteség ezüstben: 25.125 ezer 600 forint. —k.— Most azonban tanakodnak, hogy a Deák-párt me­lyik árnyalata bizassék meg a kabinet alakításával. A határozatlanság roppant nagy. A Deák-párt érzi, hogy a közvélemény ellene­ van, a ez helyzetét­­még zavar­,­tabbá teszi. A közös ügy gyümölcse élni kezd. A többség meg­ hasonolva önmagával s az ország közvéleményével, még­is uralkodni akar, mert a hatalom polczáról leszállni nem bír bátorsággal. A kormánylapok mai számaikban megerősítik mindazt, a­mit ellenzéki laptársainkkal öt év óta a Deákpártról hirdetünk. Tudtuk, hogy be fog követ­kezni az a nap, midőn elmondhatjuk, hogy lám, igazunk volt. E napot megértük. A Deákpárt mostani ziláltsága oly hatalmas érv, melyet sem menteni, sem c­áfolni nem lehet. Minden cselekedete a szabadelvűség ellen volt irányozva. Ez nem maradhatott boszulatlanul. Mi fog történni ? Ki lesz a miniszterelnök? E kér­désekre még az események forrásához legközelebb ál­lók sem tudnak felelni. Lónyay még az utolsó pillanatban is remélt. Kere­sett minisztereket. Nem talált. Végre meggyőződött, hogy a távozók közt neki kell az elsőnek lenni, így írta alá a lemondást ő is. Ezzel a számítás fonala megszakadt. A választá­sok alatt felszínre hozott erőfeszítésekhez s áldozatok­hoz kötött tervek füstbe mentek. A közvélemény még most hallgat, de áramlata mégis megbuktatá a Lónyay-kabinetet. Várjunk még a közvélemény megszólal. Ehhez is közel vagyunk már. . .etről. Ezt tartják az egyedüli eszköznek, mely a Deák-pártot zilált helyze­téből kimenthetné. Kérdés, hogy ez most már lehető volna-e ? Néhány nap s a kérdés el fog dőlni. Az uj kormány kinevezését jövő szerdára várják. — ii ii... — Pest, 1872. nov. 28. fövimdusauk. luiiivaun­yiszor, vala­­­hányszor a magyar fajt végelpusztulással fenyegető elnémetesedés miatt, s az ennek meggátolására szolgá­landó intézkedések végett interpelláltatnak, egyszerűen azt szokták jelölni, hogy a magyar fajt. a. gulturának kell fenntartani, de nem­ a törvények hozatala által. “Nézzük tehát részletesen, hogy miként igyekszik a magyar kormány a magyar fajt a kereskedelmi téren, vagyis azon téren a cultura által fentartani, melyen az elnémetesedés már annyira elterje­dt, hogy magyar kereskedőnek híte sincsen, és a magyar szülők gyerme­keiket ezen pályára, noha ezen osztálytól némileg ha­zánk jövője függ, még neveltetni is iszonyodnak már. Vegyük legelőször a kereskedelmi képviseltetést, vagyis a külföldi consulatusokat szemügyre. Mindazon nemzetek consul­­nsainál, melyek Pesten vannak, azon nemzet anyanyüvén, melyet a kereske­delmi téren képviselnek, és a magyar nyelven, felvilá­gosítást, és útba igazítást kap a magyar kereskedő, azon saját hivatalnokaitól, már t. i. az ősz­rák-magyar con­­sulátusoktól, magyar nyelven kaphatni valamit, magyar kereskedői még nem érte meg, de azt igenis Töty tónusán kénytelen tapasztal­ni, hogy h­a magyar nyelven ír hoz­zájuk, levelét még feleletre sem méltatják, még saját hivatalnokai sem. És hogy mindez valóban így van, mutatja a követ­kező tényállás: Egyik párisi képviseletemtől ne­obi­­zatván, hazánk egyik legfőbb választott tisztviselőjétől egy ügyben felvil­ágosítást kérni, ez azt a legnagyobb készséggel magyar levélben velem tudatván is, ezen magy­ar levelet beküldtem párisi képviseletemnek azon reményben, hogy az osztrák-magyar consulatus a hű fordítást legjobban eszközlendi, azonban saját hivatal­nokunk azt az illetőnek kereken megtagadta, és midőn e végett a közös külügyminiszterhez az eredeti válasz c­ ad­ása mellett orvoslásért, folyamodtam, kérvényemre választ sem kapva, az eredeti magyar és franczia levél egy levélben egyszerűen visszaküld­­vén, kénytelen voltam az itteni franczia consulatushoz, tehát egy ide­gen állam kereskedelmi képviselőjéhez ez ügy elintéz­­tetése végett fordulni, noha a consulátusok eg rész­ben a magyar állam­pénztárból tartatnak fe­l. Ha másodszor hazánkban széttekintün­k, itt még furcsább dolgokat vagyunk kénytelenek tapasztalni,­­ m­ert az igazságügy miniszter úr a tőzsdei bíróságoknál, mint a­melyek fel­ebbvi­teli bíróságok, mert tőlük feleb­­bezés nincsen, a törvény azon rendeletét vagy végzé­seiket, határozataikat és ítéleteiket mindig az állam hi­vatalos nyel­vén hozzák, — mindddig érvényre nem emelt ry ír pénzügyminiszter ur folytonosan német bank­­jegyével, melyen a kétfejű sas van, fizet, s Erklärung k. ung. Zollamt, magyar czimerrel ellátott Zahlungs-Rol­­lette des k. ung. Verzehrungs-Amtes,­s Zollquittung hivatalos okmányokkal árasztja el a hazát, a kereske­delmi miniszter ur pedig, Amtliche Nottrugen der Pes­ter Waaren und Effecten-Börse des ministerielle Bor­­sencommisär, Correspondenzkarte magyar czimerre­l el­látott, Postanweisung, Telegramm s Frachtbrief, Nach­nahmeschein, Aufgabsrecepisse hivatalos okmányok megvételére s elfogadására hivatalosan kényszeríti a magyar kereskedőt, a ménesek nemesítésére majd 3 millió forintot a jövő év költségvetésébe is előirányoz, de állami, kereskedelmi akadémiák felállítására egy krajczárt sem, mert hát a ménesek gyarapítása szüksé­gesebb, mint a kereskedelmi osztály műveltetése és ne­veltetése, a közlekedési miniszter úr pedig daczára an­nak, hogy a gőzhajó és vasúttársulat­ok az állampénz­tárból évenként majd 20 millióval segélyeztetnek, meg­engedi azt, hogy ezen társulatok a magyar kereskedőt mindenről német nyelven értesítsék s még hozzá hiva- Pest, november 30. # Politikai szemle. A franczia nemzetgyűlésben kijelenté ma Thiers, hogy nem indítványozza a végleges köztársaság pro­­klamálását, hanem csak azt, hogy a jelenlegi kormány­formának megadassanak a szükséges kormányzási fel­tételek. Létezik egy rendellenes párt, melyet felügye­let alatt kell tartatni, de nem csupán Francziaországban, hanem egész Európában. Thiers formaszerűen kárhoz­tatja a socializmust, a munkabeszüntetéseket, tiltakozik az atheismus ellen, megvilágítja a kormánynak a pápai székkel szemben követett politikáját, és rászalja a csá­szárság politikáját a pápa irányában, mint oktalant, ismert dynastikus érdekekre irányzottat. — Thiers méltatlankodását fejezi ki a­miatt, hogy politikai maga­tartását, a rend pártjának mindenkor adott biztosításai daczára is gyanúsítják; a monarchiát lehetetlennek tartja, és azt hiszi, hogy egy conservatív köztársaság jobb mint a Bathie jelentésében magasztalt kormány­­harca. Thiers így végzi: Már nem miniszter felelősség­ről, hanem a bizalmi kérdésről van szó.­­ Miután Er­nőll, Luczien és Brun (legitimisták) a bizottság javas­latait védték, a kormány javaslata (Dutaure javaslata) 370 szavazattal 334 ellen elfogadtatott. (Szavazott 704.) A baloldal a szavazás eredményét, „éljen a köztársa­ság“ kikiáltással üdvözlé. A madridi lapok egy forradalmi kiáltványt közöl­nek, mely, úgy látszik, sok példányban lett kiosztva. A nyilatkozat így szól: „Murcia tartomány fegyvert ragadott s foederalista csapatok kalandozzák be, melyek mindegyike 200 főre megy. Felső-Arragonia szintén föllázadt s Saragossában a foederalisták egy ütközet által nagy előnyt vivtak ki. Több középület „Éljen a foederalis köztársaság“ kiál­tással, melyet az összes lakosság viszhangozott, kivilá­­gíttatott. Az összeköttetés Andalusiával meg van szakítva, nem tudni, hogy e tartományban mi történik ; annyi bizonyos, hogy a hős Conti­ras tábornok Sevillát el­hagyta. A nagy városokban általános fölkelést látni. A nagy forradalom kezdődik, eredménye biztos. Éljen a demokrata, federista és socialis respublica 1“ A „Köln. Ztg.“ megc­áfolja ama Versailles­ sür­göny hírét, mely szerint Armin gróf kormánya egy sürgönyét nyújtotta volna át, melyben az Thiers vissza­lépése esetére szabad kezet tart fen magának, és erre nézve megjegyzi : A német politika a franczia kormány­tól nem kíván egyebet, mint rendet befelé és kifelé; minden egyéb tökéletesen közönyös rá nézve. A nap eseménye. A Lónyay minisztérium tömeges lemondása immár befejezett tény. Hogy mik voltak tulajdonképen a bekövet­kezett válság szülőokai, ez ép oly érdekes, mint hasznos tanulmány tárgyául szolgálhat, melyet azonban későbbre is halaszthatunk, annyival inkább, minthogy ez okok számosak s oly sok­félék, miszerint, nem­ át fogja­ meglepni az orszá­got, hogy a Lónyay-kabinet v,egr.e_valahára meg­bukott, hanem igenis az, hogy ennyi ideig fen h í r t a 11 m . Még a történetírónak is sok fejtörésébe kerü­­lend, hogy magának e rejtélyt megfejtse. A­mit, e perezben megjegyzendőnek találunk, az azon zi­lált, ill Deák-pártot találta. Alig van egy-két tagja, a­ki a helyzetrel nézve kellőleg tájékozva lenne. Be­kötött szemmel várják a megindult áramlatot, kíváncsian találgatva: várjon mit fog hozni a holnap ? Hogy mennyiben hangzik össze ily állapot egy magát az ország törvényes többségének ne­vező párttal, mely e szerint hivatva lenne v­e­zetni az áramlatot, nem pedig magát általa meglepetni — ,ez ha ennyi dicsőség­gel beéri, ám boldoguljon. De van e momentumnak egy másik oldala, mely nem kizárólag a domináló párt, hanem az Miniszter-válság. — Megtörtént. A Lónyay-kabinet beadta lemon­dását. Csendesen múlt ki. Egy megnevezhetlen baj okozta halálát. Nem fogja gyászolni senki. Élete a sza­badság halála volt, vájjon halála a szabadság élete leend­e ? Ha hitelt adunk egy régi német közmondásnak, a távozó rész nyomába aligha fog kevésbé rész lépni. A Lónyay-kabinet bukása nem lepett meg senkit. Már régóta váratott, s csak az kelt feltűnést, hogy még csak most következett be. Hogy úgy bukott meg, a­mint megbukott, mutatja azt, hogy a válság a Deák-pártban van. E párt oly kü­lönféle ellentétes elemekből áll, melyeket csak bizonyos érdekek tartottak eddig össze, s így nem lehet csodálni, hogy az első válság alkalmával kormányképtelenséget­­ manifestálta.

Next