Magyar Ujság, 1873. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-01 / 26. szám

— Az 54 millió kölcsön felől Londonból a követ­kezőket írják a „Hon“-nak: A magyar kölcsönre szóló részt osztó levelek múlt pénteken küldették szét, min­den aláíró annyit kapott, a­mennyire jegyzett. Világos volt ebből, hogy túljegyzés nem történt. De ma már a szomorú eredmény egész valóságát tudjuk. A kibo­­csájtott összeg két­harmada, de talán fele sem íratott alá, s a­mi aláíratott is, az sem befektetési czélból, ha­nem csupán pillanatnyi speculatióból történt, s csekély agióval vagy minden haszon nélkül is, nyomban elada­tott. Az addig mesterségesen fent ártott agró elpárol­gott, mert vevő úgy sem volt más, mint maga a kibo­­csájtó czég, a consortium, mely ekként saját, vásárra hozott portékáját ráfizetéssel visszavásárolta; s most nyakig benne ül az egész kölcsönben — s e mellett a Raphael-ház költség s provisió számláját meg kell fizetnie — más­részt pedig szerződésileg köteles még e hó folytán átszolgáltatni a pénzügyér kezébe a köl­csön egész nettó összegét — ha a pénzügyér úgiy kí­vánná — kész­pénzben, vagy három hóra szóló vál­tókban. De ez a vállalkozó urak dolga, ők majd csak las­sanként túladnak a papiroson, s kipviczkélnek a hínár­ból. — A mi bennünket bánt, az azon csorba, mely az ország hitelén ejtetett. Minő hanyatlás egy rövid év alatt! Tavaly mily mohón kapdosták kölcsönünket , ma már nem kellünk senkinek. Mi lehet az oka ? A pillanatig felmerült muszka nehézséget nem okolhatjuk, mert ennek az általános pénzviszonyokra legkisebb hatása nem volt; sőt épen e napokban szállott alább a tőke ára valamennnyi euró­pai pénzpiaczon; a közönség kedvetlenségét sem okoz­hatjuk, mert hisz a magyarral majdnem egyidejűleg kijött japáni kölcsön 2—3°/0 agróval jegyeztetik. Oka lesz ennek, mint sok más bajainknak, budai pénzügy­kezelőink azon fonák eljárása, miszerint nem tudom miért nem fordulnak első rendű házakhoz a jobban sze­retnek apró financzierekkel geschoftelni (— talán azért, mert tolakodóbbak —) s e tekintetben Kerka­­poly csak Lónyay példáját követi.­­ A felsőház jogügyi bizottsága a az igazság­ügyminiszter között a telepítvényi törvényjavaslatra nézve következő megegyezés jött létre. Az örökös, a kincstári és a székelyföldi telepítvé­­nyekre nézve a képv.­ház által elfogadott szerkezetben megnyugodtak a főrendek. Azon telepitvényekre nézve azonban, kiknek szerződésük határozott időre szól, fen hagyatott a földesúr és telepitvényesek közti szabad egyezkedés, melynek sikertelensége esetén azon tele­pitvényesek, kik beruházásaik kifizetésével helyükből kimozdittatnak, a kincstári birtokon fognak, ha kíván­ják, letelepitetni. E módozatot a minisztertanács megállapodása után ő Felsége is elfogadá. — Ferdinánd király egészségi álla­potáról írják Prágából egy bécsi lapnak: Az agg fejedelem, ki ez évi ápril 19-én üli nyolczvanadik szü­letés­napjai, gyöngélkedik és éjjel-nappal szakadatla­nul alszik. Csak élelmezésre keltik föl mély álmából. Élelmezésre már hosszabb ideje nem szolgál egyéb, mint húsleves, melyet neki kanalankint adnak be. Egészségi állapotáról naponta értesitik a bécsi udvart.­­ A fölmerült napi kérdések közt első helyen kell említenünk a zalavári apátságnak független magyaror­szági apátsággá történt elrendelését. A hivatalos lap­ban erre nézve a következő közleményt olvassuk: Ö cs. és ap. kir. Felsége, a vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter előterjesztése folytán, f. évi január hó 27-én kelt legfelsőbb határozatával legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a Szt.-Adorjánról czím­­zett zalavári javadalmas apátság, az ausztriai gottwitzi szerzetből kikebeleztetvén, ezentúl az utóbbitól függet­len magyarországi apátságnak tekintessék. Az e czélból teendő további lépések megtételével ugyancsak a vallás- és közoktatásügyi miniszter biza­­tott meg. — A zágrábi távsürgönyök ügyében mondja a ,,P. Lt.“ — kereskedelmi miniszter Zichy József ur által a megvizsgálás azonnal elrendeltetett azon utasí­tással, hogy ez a legnagyobb pontossággal és szigorral hajtassák végre.­­ A főváros rendezésére kiküldött 34-es bizottság II. albizottsága ma délután ülést tartott, melyen G­e­rlóc­zy szervezete az egyes hivatalok ha­tásköre és teendőiről tárgyaltatott. Átalános ágban el­fogadtatván, részletes vita alá vétetett. Az első §. fel­sorolja a fővárosi tisztviselőket, kik közül az árvaszéki elnök kitöröltetett. A 2. §. a szak- és kezelő-, segéd- és szolgaszemélyzetről szól, mely szintén elfogadtatott. A 3. §. ban a szervezet 45 éven­­felülieket nem enged tisztviselői állást elfoglalni. E határidő 40 évre szállít­tatott, s a dologi tisztviselők még ez alól is kivétettek csupán a főpolgármester és szaktudományt igénylő hivataloknál hagyván érvényben. A 4. §. meghatározza a tisztviselők képesítvényét. E szerint polgármester, tanácsnok, fő- és aljegyző s kar, elöljáró csak államvizs­gát tett egyén lehet, kivéve a már eddig ily alkalma­zásban levőket. Az 5. §. meghatározza, hogy rokonok nem lehetnek egy szakban hivatalnokok. A 6. §. a hi­vatalok betöltését pályázat által rendeli eszközöltetni,­­ kivéve a főpolgármesteri hivatalt. A 7-ik §. füg­gőben maradt, a többiről holnapi tudósításunkban foly­tatólag szólni fogunk. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 31-én. D. e. 10 órakor. Bittó István elnök az ülést megnyitván, bemutatja Nyitra­ és Temes megye feliratát az országgyűlési nyom­tatványok a­ törvényhatóságokhoz leendő beküldése iránt, továbbá Szathmár megye feliratát a katonai leszállá­solások leendő könnyítése tárgyában. Bobory Károly meleg ajánlattal bemutatja Schaffer Miklós és Schadt István és érdektársai Bács megyébe kebelezett Vaskút községben lakó malomtulajdonosok kérvényét a malomtakfa eltörlése iránti törvény hoza­tala tárgyában. Péchy Jenő következő interpellate intéz az igaz­ságügyminiszterhez : ,,Miután az igazságügyminiszter úr, daczára annak, hogy a mátészalkai kir. járásbirónak már két hó előtti lemondása által történt bírósági üre­sedésről közvet­len, é­s az aljárásbirónak embertől ki­telhető munkássága mellett és a nagy restantiáról, mint az említett lemondás előzménye, és a kéthavi hi­vatali szünetelés természetes következményéről tudo­mással bír, s mindeddig még sem tette meg a törvé­nyes intézkedést ezen birói állomás betöltése végett, bátor vagyok az igen t. igazságügyi min­ úrhoz azon kérdést intézni: Mikor akarja ezen kir. járásbirói állomás mi­előbbi betöltése végett a törvényes intézkedé­s meg­tenni ? s a hivatalos beadványok összehalmozottságát tekintve, az ügykezelésnek mielőbb rendes forgalomba vezetése czéljából kellő és képzett munkaerőt alkal­mazván, ezen 40.000 lelket számláló járást a törvényes igazság­szolgáltatásnak oly rég nélkülözött élvezetében teljes mértékben részesíteni ? (Helyeslés.) Horn Ede a legutóbbi kölcsön sorsa iránt kérde­zősködik, illetőleg fölkéri a pénzügyminisztert, hogy a­mint más alkotmányos országokban szokás, terjeszszen jelentést a ház elé a kölcsönművelet foganatosításáról. Ne mondja senki, hogy ez a konsortiumot és nem az országot érdekli. Először az állam is részes a kibocsá­tásban, mert fele a 78-on felül az ország-e. De még nagyobb mértékben vagyunk érdekelve erkölcsileg, mert ezen művelet eredménye igen nagy befolyást gya­korol hitelünkre itt az országban és a külföldön. — Következik a napirend: a költségvetés folytatólagos tárgyalása. Helfy Ignácz, T. ház! Midőn az általam s elvtár­saim által aláírt határozati javaslat támogatására a t. ház engedelmével újból felszólalok, távolról sincs szán­dékomban tüzetesen belebocsátkozni a 12 nap óta vitatott tárgy érdemébe. Az sem szándékom, hogy az egyes szónokok beszédének czáfolgatásába bocsátkoz­zam. Én főkép arra kívánok szorítkozni, hogy kiemel­vén a lefolyt vita főbb mozzanatait, constatáljam a helyzet megváltozott voltát és abból vonjak következtést arra, hogy minő eredményt kellene észszerűleg vár­nunk e vitától. Kijelentem egyszersmind, hogy midőn némely szónok beszédének c­áfolásába bocsátkozom, iparkodni fogok a mennyire, lehet le nem térni egy hajszálnyira séma tár­gyilagosság útjáról s nem fog engem kizavarni e szán­dékomból még Kautz Gyula képviselő úr provocáló beszéde sem, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy daczára azon sok tapsnak, melyet beszéde alkalmával a túlsó oldalon aratott, ugyanazon oldal komolyabb része roszalja ezen provocáló hangot. Épen csak egyet va­gyok bátor neki mondani azt t. i., hogy én beszédéhez sok várakozást kötöttem, annál inkább midőn beszéde elején eszünkbe jut alá egy franczia írónak azon híres mondatát ,,ayez une idée nouvelle et l’avenir vous ap­­partient“, az­az legyen egy új eszméd és tied a jö­vő. Én tehát lestem 2 óra hosszáig az új eszmét, de midőn a képviselő úr beszéde végére ért, meggyőződ­tem arról, hogy a képviselő úr igen jól cselekszik, mi­dőn mohón ragaszkodik a jelenhez, mert a jövőre nem tarthat számot, minthogy új eszmét beszédében sehol sem láttam.­­Igaz! a szélső baloldalon.) T. hát! Az előttünk fekvő költségvetésnek már egy kis története van, mozgalmas biographiája a­melyet nem fog ártani emlékünkbe visszaidézni. Múlt évi szeptember — ha nem csalódom — 17 én a Lónyay kabinet benyújtotta a költségvetést. Rövid idővel később kabinetváltozásb­e állott be, azaz kabinet­­felváltozás. Az új kabinet a­mennyiben tudom, magáévá tette a költségvetést, lehetetlen is volt volna máskép cselekedni, miután a költségvetés összeállításában a je­len kabinetnek minden tagja részt vett. Átment az a pénzügyi bizottsághoz, a­mely kötelesség szerint szi­gorú bírálat alá vette a költségvetést. Aggodalmak kezdtek kelni az országban a költségvetés felett, és tör­tént rövid idő múlva, hogy a költségvetésnek tulajdon szerzője kegyetlenül levonta róla kezét, átkot is mon­dott reá, a pénzügyi bizottság pedig oly nagy változta­tásokat tett rajta, hogy alig lehetett volna ráismerni. Jött a minisztérium és kijelentette, hogy elfogadja a pénzügyi bizottság jelentését; akkor tehát a költségve­tés mint szegény árva bolyongott, nem volt szülője, sem rokona, ki róla valamint tudni akart volna. Ily körül­mények közt fogtunk az átalános vitához. A pénzügyi bizottság — mint már első alkalommal kijelentettem — teljesítette kötelességét, követte a pénzügyminiszter úrnak minapi tanácsát, — a­ki úgy hiszem, hogy szom­bati beszédében használta azon szép költői hasonlatot, midőn mondta, hogy azt tartja, hogy a haladás nem a folytonos és egyre előmenésben áll, mert akkor úgy jár­nánk, mint ki egy magas hegyet mász meg és nem álla­podván meg soha, elveszti azon sok élvezetet, melyet neki a szép, változatos tájképek nyújtottak volna. Meg­állapodtunk tehát, de nem a t. pénzügyminiszter állí­tott meg, ő előre ment volna nagyon sokáig, mert jól tudjuk, hogy még a múlt országgyűlés vége felé szán­déka volt egy oly szerződést előterjeszteni, mely 300 mfdnyi vasútra vonatkozott és hozzá­teszem, hogy hely­telenítem, hogy nem terjesztette elő; örvendek ugyan, hogy e szerződés létre nem jött, mert kárára vált volna az országnak, de kötelessége volt előterjeszteni, azért, hogy ne compromittálja Magyarország pénzügyminisz­terének hírnevét. E tény mutatja, hogy nagyon is haj­landó előremenni s meg nem állapodni, hogy szét­néz­tem a tájékon , de megállította a pénzügyi bizottság. Megálltunk és szétnéztünk, de gyönyör helyett felkiált­hattunk a némettel ,, Auch eine schöne Gegend.“ Körül­néztünk és láttuk, hogy pénzügyi helyzetünk — nem mondom kétségbeejtő, mert ezt ezen az oldalon senki sem mondotta— hanem nagyon sulyta, nagyon aggasztó. Ilyennek festette azt maga a pénzügyi bizottság elő­adója mindjárt a vita első napján és emlékezzünk rá, hogy átalános volt a levertség, a kedélyeket búsko­­molyság fogta el, s azután megindult az áramlat, jött Gorove István­­. képviselő úr, ki rózsa­szint öltött a helyzetre ; ellensúlyozta azt Zsedényi Ede képviselő úr, egy kis választó­ vizet öntvén reá, és így ment ez változatosan, míg végre 12 napi vita után, — hogy, — hogy nem — odajutottunk, hogy mármost természetes­nek találjuk a helyzetet, hogy minden renden van, mert feltaláltunk néhány törvényjavaslatot, melyek kö­zül az egyik felemeli az adót, a másikkal kérünk pót­hitelt, szénánk-szalmánk rendben van és mi ismét nyug­ton folytathatjuk a gazdálkodást. Engedje meg a t. ház, hogy vizsgáljam meg, vál­jon mi változtatta meg rövid napok alatt a helyzetet, és váljon van-e a változott hangulatnak alapos oka ? Ezen tünemény annál meglepőbb reám nézve, mert ha végig megyek emlékezetemben a t. jobboldali szónokok során,azt találom, hogy kettőt, Gorove István és Pulszky Ferencz képviselőt kivéve, nem volt egyetlen egy sem, a­ki vagy nyiltan, vagy kiméletből leplezetlen ne kár­hoztatta volna a kormánynak múltban követett eljárá­sát. Kautz Gyula képviselő urat sem veszem ki, mert daczára azon dicső éneknek, melyet eldanolt, az ered­mény az volt, hogy azt tanácsolta a kormánynak, hogy találjon fel valami financziális tervet, melynek alapján lehet előre menni, és a — mint ezt igen helyesen Várady I. képviselőtársam már kiemelte, — súlyosabb ítéletet nem lehet a kormány felett mondani, mint mikor azt mondjuk neki, hogy tervszerűtlenül járt el, tehát őt sem véve ki, mindenki rászalta a kormány eljárását. Mielőtt ezekre térnék át, engedje meg Pulszky képv­selő úr, hogy csak egy rövid észrevételt tegyek az ő szavaira, ő felelvén nekem arra, a­mit az ál­lamadóságra vonatkozólag mondtam, őszintén kijelentő, hogy ő sem takarja a teher rémítő nagyságát, hanem nem fizetjük meg drágán, azt amit nyertünk. A drá­gaság és olcsóság nagyon relatív dolog. Én megvallom, hogy a magam részéről sem találom drágának azt, mikor egy nemzet nagy jogokat küzd ki magának, bár­mily drága ár fizetettik is azokért. Ezt tökéletesen értem. De hogy egy nemzet feladjon jogokat és azért még fizessen, ezt rettenetesen drágának tartom. (Élénk he­lyeslés a szélső balon.) A­­. jobboldali képviselők közül, kik leginkább és legkomolyabban támogatták a kormányt, fel k­ll emlí­­tenem Feszt Imre t. képviselő urat, ki nagy gonddal, és hozzá­teszem, nagy ügyességgel csoportosította a számokat és annak alapján egész absolutóriumot adott a kormánynak a múltra nézve, ámbár a jövőre nézve mégis olyanokat mondott, melyekből sejteni lehet, hogy nincs megelégedve a múlttal. Engedje meg a t. ház, hogy ezen pontnál ismét megállapodjam, annál in­kább, mert a t. képviselő úr gondos munkája megér­demli a figyelmet, és előre figyelmeztessem a házat, mily fontos szerepet játszik a t. képviselő úr beszédé­ben a „ha“ szó. Itt t. képviselő úr három megnyugtató momentumot emelt ki az egész múltból. Az első sze­rinte az, hogy kimutatja számokkal, hogy egy pénzügyi időszakba foglalva az összes 6 esztendőt, felvévén ala­pul az első 3 évre a zárszámadások eredményét, az utolsó két évre a megállapított előirányzatot, ő azon következtetést vonja, hogy az összes 6 év alatt a ren­des jövedelmek 5 millió és néhány százezer frttal fe­lülmúlták a rendes kiadásokat és hozzá teszi — mert — félt tőle, hogy kérni fogjuk, hogy adja ide a 6 mil­liót — mondom, hozzá­teszi, hogy rendes jövedelmeink rendes kiadásainkat nemcsak fedezték, hanem 6 mil­lióval felül is múlták, a­mely többletnek az 1873. év végével az állam pénztárában tényleg meg is kellene lennie, „ha“ a rendkívüli kiadások nem emésztették volna fel. Ez szerinte az első megnyugtató körülmény. De bocsánatot kérek, reám nézve az egy cseppet sem megnyugtató, mert az országra tökéletesen mindegy, akár rendes, akár rendkívüli kiadásnak nevezzük azt a pénzt, melyet elköltöttünk ; elég az hozzá, hogy fe­deznünk kellett. (Igaz­­ a szélsőbaloldalon.) Megnyug­tató factor szerinte, a­mint kiszámították, hogy rend­kívüli összes kiadásaink, beleértve az 1873-iki évet is, 253 millióra rúgnak; kiszámította továbbá, hogy ebből a 253 millióból 171 milliót az előadott gyümölcsöző be­ruházásokra fektettük, továbbá hozzá­teszi, azt, hogy arra a 171 millióra, a­mit gyümölcsöző beruházásokra alkalmaztunk, mennyit vettünk kölcsön. Azt mondja, hogy kölcsön vettünk összesen — úgy hiszem, 150 mil­liót számított ki, — a többit az ország saját erejéből fedezte. Ezt ő nagyon megnyugtató factornak tartja, erre nézve azonban nekem két megjegyzésem van. En­gedje meg a t. képviselő úr kimondanom először, hogy én nem vagyok úgy meggyőződve, hogy a 171 millió mind gyümölcsöző beruházás, nem vehetem egészen gyümölcsöző beruházásnak azon kamatbiztosításokat, melyeket felszámított, különösen hozzá tévén, hogy eze­­ket a kamatbiztosításokat ismét új kölcsönnel kell fe­dezni, a­melyre ismét új kamat kell Feltéve, hogy ez úgy lenne, a­mint monda, hogy az ország saját erejé­ből tette mindezt, mi értendő ez alatt: saját erejéből! Miért nem méltóztatott idézni azon kimutatás a pénzügyi bizottság jelentésében, hogy ez a „saját erejéből“ tulaj­donképen nem más, mint elidegenítése az ingó állam­vagyon értékének. Ez nem az ország ereje, ez az or­szág törzsvagyona és tőkéje, ezt nem nevezhetjük jö­vedelemnek. A harmadik megnyugtató factor, melyet a t. kép­viselő úr idézett, az volt, hogy összehabonlította, a­mink van azzal, a­mit költöttünk,és kimutatta, mennyi vasu­­tunk van és mennyit költöttünk gyümölcsöző beruhá­zásokra, azaz vasutakra, azonban mégis hozzá­tette, hogy ő is osztozik azon meggyőződésben, hogy ha az or­szág a maga kezébe veszi a vasúti hálózatnak kezdemé­nyezését, ha tisztán kereskedelmi szempontokból álla­pítja meg a vonalakat, egymásután­okat kiszabja, azo­kat állami kezek által track­oztatja és úgy előkészítve nyilvános concurrentia útján létesíti, akkor vasút­­ügyünk sok kinövéstől mentve maradt volna. Ez épen az, a­mit az ellenzék évek óta sürgetett és a­mit a kormány tenni nem akart. E kinövéseket le kell vonni azon gyümölcsölésből, a­melyet a képviselő úr lát, így tehát a harmadik factor is nagyon soványra re­dukálódik. Mondom, hogy a t. képviselő úrnak támogatása nem válik igen nagy hasznára a kormánynak, — mert nagy szerepet játszik benne a „ha“ szócska. És végül igy szól : — „ha“ sikerülenb a védelmi czélokra szánt és erőnkkel már alig arányban álló consumtiv kiadások mérséklését kieszközölni, — egys­erűbb magyar szóval a közös ügyet csökkenteni,­­ „ha“a központi administratió­­nál mellőzzük a meddő vagy holt szellemi tőkét és „ha“ nem engedtük volna, a­mint Ticza Kálmán kimutatta, 68 óta 22 millióval szaporini az áll­amhivatali költsége­ket, „ha“ egy időre te­hát nem kapkodunk azután, a­mi kívánatos, hanem megelégszünk azzal, a­mi szükséges, „ha“ egy szóval mérlegelvén erőnket és terheinket, s egyszerű, zavartalan egymásutánszerűleg foganatosítjuk országos intézkedéseinket, akkor nincs okunk félteni hazánk jövőjét. Azt hiszem, ezt is már régen mond­juk mi, de miután mind abból a ,,ha“-ból nem történt semmi, kijelenthetem, hogy van okunk aggódni hazánk jövője felett. Hogy a kormány állására nézve ez nem kedves, az világos arra a sok ,,ha“-ra a kormány elmondhatja ked­­vencz költőnkkel Petőfivel: ha az a sok ha meg ha meg ha­­ elpusztul a pokolba, én leszek a derék legény stb. De ez csak akkor lesz, „ha“ elpusztul, azonban eddig sem­mi jele sincs annak, hogy elpusztulni akarna. Mondom tehát, hogy én egyetlen egy szónokot sem találtam a jobboldalon sem, ki határozottan, komolyan merte volna állítani, hogy a 6 évi kormányzat nem roszalandó. — Voltak azonban igenis olyanok, kik elismervén a rosz eljárást, mentséget kerestek számára. — Megtette ezt maga a pénzügyi bizottság, ismételték utána számosan, a képviselő urak közül, és e mentség abból állott, hogy hiába, oly sok évi elnyomás után az áramlat nagyon rohamosan indult meg, oly sok igény támadt minden oldalról, hogy lehetetlen volt a közvé­lménynek ellen­állni. És így történt, hogy a kormány túlment minden illő határon. Emlékeztetem a t. házat, hogy ugyanezen érvvel élt most nem­régiben a szerencsétlen franczia háború után a megbukott napóleoni kormány. Ez is azt mondta, hogy igaz, szerencsétlenségbe döntöttem Francziaor­­szágot, hanem hiába, nem én, hanem Francziaország kívánta a háborút, a közvélemény nyomást gyakorol rám. És ez igaz is; magam jelen voltam­ Párisban, mi­kor kitört a háború, saját füleimmel hallottam nem lát­tam egyetlen francziát, ki ne kívánta volna a háborút Poroszországgal. De miért? Mert azon kormány 20 éven át csalta a népet, ámította a közvéleményt, azt hitegette el vele, hogy az arsenalok telték fegyverrel, hogy a franczia hadsereg bőségesen el van látva min­dennel. És mikor háborúra került a dolog, alig volt fegyver, s a­mi volt is, rész volt, élelmi­szerek hiányá­ban voltak, daczára annak, hogy sok milliót pazarol­tak el egymás után. Én sem tagadom, hogy minálunk nagyon természetes, hogy a közvélemény az első évek­ben nagyon sokat igényelt, de sokat igényelt azért, mert el volt ámítva a haza financ­iális helyzetére nézve, különösen a kormány által, mely azt mindig a legrózsásabb színben tüntette fel. Ez tehát nem ment­ség. A helyzet a vita folytán egyszerre megváltozott; látjuk mi történt, de­statáljuk a tényeket, úgy a­mint vannak tárgyilagosan. Körülbelül a vita 5-dik vagy 6-dik napján a volt miniszterelnök úr. Lónyay Menyhért képviselő úr sok habozás után fölszólalt, felfedezett néhány hibát a kor­mányzatban, hanem azután áttért a jövőre és ott igazán versenyezett Jókai Mór barátommal előadván a jövő szá­zad regényét (derültség­) mindent ígért, a legj­obb dai­kat hangoztatta ; nincs az a gyönyörű ellenzéki eszme, m­lyet fel nem keresett volna, sajátjává vette azon esz­mét különösen, melyet Horn Ede­­. képviselő úr múlt­kori beszédében felemlített. Ez egy kicsinyt megzavarta a kormányt, azt mond­­ták: ez az ember nagyon sokat ígér; megtörténhetik, hogy ezen sok ígéret folytán még odaadják neki a hatal­mat; igyekeznünk kell tehát, hicit írunk s ígérni minél többet. És ek­kor határozta el magát a pénzügyminiszter úr, hogy végre valahára adja elő a régóta kívánt exposé­t a melyben ugyan nem volt sok köszönet, mert hiszen a concluvio csak adófelemelés és új kölcsön volt, hanem ezután áttért a jövőre és megirta még ékesebb tollal a jövő szá­ad regényét és megígért mindent. (Vége következik.) Széll Kálmán mint a pénzügyi bizottság előadója zárszavát tartja, melyben először is a bizottság jelen­tésén végig vonuló szellemet védelmezi, azt mondván, hogy abban nincs küzdelem a pártszempont s a hazafi­­kötelesség között, hanem igenis küzdelem a számokkal. A bizottság nem szépített, de nem is sötétített. Ezután hosszasan kiterjeszkedik a bizottsági munkálat ellen felhozott érvekre. Húsz tag név szerinti s­avazást kívánván, ez meg­­tartatik a következő eredménynyel: a költségvetésre vagyis igennel szavazott 317, a költségvetés ellen sza­vazott 33. Távol volt 83. A szavazók lajstromát legközelebb közöljük. A szavazás után az ülés véget ért. A holnapi ül­és napi­rendje: a kérvényi bizottság jelentése, azután a ház ha­tározata folytán Hódmezővásárhely és Bija városokról szóló törvényjavaslat, s végre a pénzügyi bizottságnak általános jelentésében foglalt határozati javaslatok tár­gyalása. Ezután következik a költségvetés részletes tárgyalása. MAGYAR ÚJSÁG 1878. FEBRUÁR 1. Oaál Mihály beszéde. — A képviselőház jan. 30. és 31-ki üléseiből. — Engedje meg a t. ház, hogy legelőször is azon a túloldalról is végzetesnek canonizált „eláll“ szóra azt mondjam, hogy ha én eltűrtem az önök hosszú akadémiai beszédeit, méltóztassanak az én fölötte rövid, szerintem azonban kötelességszerű beszédemet meghallgatni. (He­lyeslés balfelől.) Én, te­hát nem akartam, a­minthogy csakis a mai napon írattam be nevem a szólni kívánók közé, azon nagy, nálam sokkal nagyobb és részemről meg sem közelíthető szónokok után felszólalni. (Hall­juk ! Halljuk !) Azt hittem, hogy mindazon körülmények, melyek az ország jövőjére oly nagy fontosságú költségvetésre vonatkoznak, egyik vagy pedig a másik el fogja mon­dani érveit. Azonban engedje meg a t. ház, hogy e te­kintetben őszintén megmondjam azon meggyőződése­met, hogy az egyik, különösen a jogi téren, nem hallot­tam senkitől a kérdést megvitatni. Én tehát a jogi té­ren kívánok a kérdéshez hozzászólani, nem állván meg te­rmészetesen ott, mennyiben a dolog a jogosultságát a mai viszonyokra vonatkozólag a szőnyegről terel­­tetik. Engedje meg a t. ház, hogy kimondjam meggyő­­ződésemet őszintén, hogy habár igen sok oldalát fejte­gették fel a deficitnek, én szerintem van e kérdésnek még egy oldala, milyet kellőleg s elegendőkép egy szó­nok sem érintett és, legalább formulázott. A jogi téren azt hiszem, vissza kell menni a kút­főre 1848-ra. Az 1848. törvények alaposságát, jogos­ságát formai tekintetben is minden kivételen nélküli állását, azt hiszem, sem ezen, sem a túloldalról kétségbe vonni senki sem fogja kívánni. Megtámadtatván az osz­trák által ezen hazánk önállósága, a nép boldogságát megállapító törvény, nem volt semmi a meztelen igaz­ságnál, a­midőn az ellenfélnek századokon át edzett ka­­tonaserge volt és mégis képesek voltunk, mert volt miért, mert lelkesedés vezette a magyar nemzetet, meg­­dönteni azt, épen a fejedelem és a törvényes országgyű­lés által a törvények ellen intézett támadást. Midőn le­­győzettünk, akkor is ármány és idegen hadak behoza­talával győzethettü­nk le. De még mikor a fegyver Vi­lágosnál kezünkből kivétetett, még akkor sem szűnt meg az, — ha nem is forradalom — 1848. törvények védelmi harcza következett t. ház, fegyver nélkül ugyan, de a negativitás fegyverével, 10 hosszú éven át folyta­tott küzdelme a nemzetnek, míg végre az 1848. törvény helyreállítását mindenki szükségesnek találván, a sol­­ferinói csata alkalmából 1861-ben behozatott az alkotmá­nyosság, ugy vagyok meggyőződve, a­mint t. képviselő Madarász Józs­e úr is hangsúlyozta, h­ogy alkotmányos élet csak akkor kezdődhetik, ha az alkotmányosságnak legfőbb garantiája, a minden pressió és erőszakolás nélküli állapot előáll. Ez csakis 1861-ben történt, mert akkor a B­ich rendszert követő idegen hivatalnokok eltávolíttattak, a nemzet szabad és mindenféle pressió nélkül választhatta meg képviselőit. Az 1866 — 67 évi választás felfü­ggesztetvén, 1867. nov. 17-én az alkot­mány és a Schmerling­side önkényuralom alatt annak szolgáivá sok hazánkfia szegődvén, még pedig letett hi­­tök ellenére, miután ezek nem mellőztettek el hivata­­talaikból, miután ez­ek befolytak a választásokra, na­gyon természetes, hogy az ezek által gyakorolt pressió nyomán létrejött országgyűlési többség nem birja a nemzet összes bizalmát. A nemzet mai napig is elégü­­letlen, és az 1867. XII. t. sz. az, a mely minden veszé­lyünknek kutforrása, és igy a fundamenton nem lévén helyes, a reá épitett sem lehet üdvhozó. Ént, képviselőház, midőn maga a törvény, melynek alapján a minisztérium működött, és működött azután — nép geniusa ellen van, a mennyiben én nem képzelek nemzetet, a mely a természeti törvény ellenére, —maga ellen hozandó törvényhozatalra megválasztaná képvise­lőit; mondom miután már az constatáltatott ez oldalon, hogy oly terhek jöttek ezen nép nyakára, a­melyeket túloldalon sem tagadtak, legalább elismerték, hogy azok miatt valóban veszedelmes állapotban van országunk igazgatási hajója, én egy ily alapon álló minisztérium által előterjesztett költségvetéshez vagy annak részle­tes tárgyalásához részemről hozzá nem járulhatok. Ugyan mi fogna történni, ha egy telkes gazda, a­kire egy épülő tervet tukmálnak, belátván azonban idő köz­ben, hogy annak az alapja nem jó, hogy az már kezd sülyedni, hogy semmi esetre sem bírja meg annak költ.

Next