Magyar Ujság, 1873. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1873-02-01 / 26. szám
— Az 54 millió kölcsön felől Londonból a következőket írják a „Hon“-nak: A magyar kölcsönre szóló részt osztó levelek múlt pénteken küldették szét, minden aláíró annyit kapott, amennyire jegyzett. Világos volt ebből, hogy túljegyzés nem történt. De ma már a szomorú eredmény egész valóságát tudjuk. A kibocsájtott összeg kétharmada, de talán fele sem íratott alá, s ami aláíratott is, az sem befektetési czélból, hanem csupán pillanatnyi speculatióból történt, s csekély agióval vagy minden haszon nélkül is, nyomban eladatott. Az addig mesterségesen fent ártott agró elpárolgott, mert vevő úgy sem volt más, mint maga a kibocsájtó czég, a consortium, mely ekként saját, vásárra hozott portékáját ráfizetéssel visszavásárolta; s most nyakig benne ül az egész kölcsönben — s e mellett a Raphael-ház költség s provisió számláját meg kell fizetnie — másrészt pedig szerződésileg köteles még e hó folytán átszolgáltatni a pénzügyér kezébe a kölcsön egész nettó összegét — ha a pénzügyér úgiy kívánná — készpénzben, vagy három hóra szóló váltókban. De ez a vállalkozó urak dolga, ők majd csak lassanként túladnak a papiroson, s kipviczkélnek a hínárból. — A mi bennünket bánt, az azon csorba, mely az ország hitelén ejtetett. Minő hanyatlás egy rövid év alatt! Tavaly mily mohón kapdosták kölcsönünket , ma már nem kellünk senkinek. Mi lehet az oka ? A pillanatig felmerült muszka nehézséget nem okolhatjuk, mert ennek az általános pénzviszonyokra legkisebb hatása nem volt; sőt épen e napokban szállott alább a tőke ára valamennnyi európai pénzpiaczon; a közönség kedvetlenségét sem okozhatjuk, mert hisz a magyarral majdnem egyidejűleg kijött japáni kölcsön 2—3°/0 agróval jegyeztetik. Oka lesz ennek, mint sok más bajainknak, budai pénzügykezelőink azon fonák eljárása, miszerint nem tudom miért nem fordulnak első rendű házakhoz a jobban szeretnek apró financzierekkel geschoftelni (— talán azért, mert tolakodóbbak —) s e tekintetben Kerkapoly csak Lónyay példáját követi. A felsőház jogügyi bizottsága a az igazságügyminiszter között a telepítvényi törvényjavaslatra nézve következő megegyezés jött létre. Az örökös, a kincstári és a székelyföldi telepítvényekre nézve a képv.ház által elfogadott szerkezetben megnyugodtak a főrendek. Azon telepitvényekre nézve azonban, kiknek szerződésük határozott időre szól, fen hagyatott a földesúr és telepitvényesek közti szabad egyezkedés, melynek sikertelensége esetén azon telepitvényesek, kik beruházásaik kifizetésével helyükből kimozdittatnak, a kincstári birtokon fognak, ha kívánják, letelepitetni. E módozatot a minisztertanács megállapodása után ő Felsége is elfogadá. — Ferdinánd király egészségi állapotáról írják Prágából egy bécsi lapnak: Az agg fejedelem, ki ez évi ápril 19-én üli nyolczvanadik születésnapjai, gyöngélkedik és éjjel-nappal szakadatlanul alszik. Csak élelmezésre keltik föl mély álmából. Élelmezésre már hosszabb ideje nem szolgál egyéb, mint húsleves, melyet neki kanalankint adnak be. Egészségi állapotáról naponta értesitik a bécsi udvart. A fölmerült napi kérdések közt első helyen kell említenünk a zalavári apátságnak független magyarországi apátsággá történt elrendelését. A hivatalos lapban erre nézve a következő közleményt olvassuk: Ö cs. és ap. kir. Felsége, a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztése folytán, f. évi január hó 27-én kelt legfelsőbb határozatával legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a Szt.-Adorjánról czímzett zalavári javadalmas apátság, az ausztriai gottwitzi szerzetből kikebeleztetvén, ezentúl az utóbbitól független magyarországi apátságnak tekintessék. Az e czélból teendő további lépések megtételével ugyancsak a vallás- és közoktatásügyi miniszter bizatott meg. — A zágrábi távsürgönyök ügyében mondja a ,,P. Lt.“ — kereskedelmi miniszter Zichy József ur által a megvizsgálás azonnal elrendeltetett azon utasítással, hogy ez a legnagyobb pontossággal és szigorral hajtassák végre. A főváros rendezésére kiküldött 34-es bizottság II. albizottsága ma délután ülést tartott, melyen Gerlóczy szervezete az egyes hivatalok hatásköre és teendőiről tárgyaltatott. Átalános ágban elfogadtatván, részletes vita alá vétetett. Az első §. felsorolja a fővárosi tisztviselőket, kik közül az árvaszéki elnök kitöröltetett. A 2. §. a szak- és kezelő-, segéd- és szolgaszemélyzetről szól, mely szintén elfogadtatott. A 3. §. ban a szervezet 45 évenfelülieket nem enged tisztviselői állást elfoglalni. E határidő 40 évre szállíttatott, s a dologi tisztviselők még ez alól is kivétettek csupán a főpolgármester és szaktudományt igénylő hivataloknál hagyván érvényben. A 4. §. meghatározza a tisztviselők képesítvényét. E szerint polgármester, tanácsnok, fő- és aljegyző s kar, elöljáró csak államvizsgát tett egyén lehet, kivéve a már eddig ily alkalmazásban levőket. Az 5. §. meghatározza, hogy rokonok nem lehetnek egy szakban hivatalnokok. A 6. §. a hivatalok betöltését pályázat által rendeli eszközöltetni, kivéve a főpolgármesteri hivatalt. A 7-ik §. függőben maradt, a többiről holnapi tudósításunkban folytatólag szólni fogunk. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 31-én. D. e. 10 órakor. Bittó István elnök az ülést megnyitván, bemutatja Nyitra és Temes megye feliratát az országgyűlési nyomtatványok a törvényhatóságokhoz leendő beküldése iránt, továbbá Szathmár megye feliratát a katonai leszállásolások leendő könnyítése tárgyában. Bobory Károly meleg ajánlattal bemutatja Schaffer Miklós és Schadt István és érdektársai Bács megyébe kebelezett Vaskút községben lakó malomtulajdonosok kérvényét a malomtakfa eltörlése iránti törvény hozatala tárgyában. Péchy Jenő következő interpellate intéz az igazságügyminiszterhez : ,,Miután az igazságügyminiszter úr, daczára annak, hogy a mátészalkai kir. járásbirónak már két hó előtti lemondása által történt bírósági üresedésről közvetlen, és az aljárásbirónak embertől kitelhető munkássága mellett és a nagy restantiáról, mint az említett lemondás előzménye, és a kéthavi hivatali szünetelés természetes következményéről tudomással bír, s mindeddig még sem tette meg a törvényes intézkedést ezen birói állomás betöltése végett, bátor vagyok az igen t. igazságügyi min úrhoz azon kérdést intézni: Mikor akarja ezen kir. járásbirói állomás mielőbbi betöltése végett a törvényes intézkedés megtenni ? s a hivatalos beadványok összehalmozottságát tekintve, az ügykezelésnek mielőbb rendes forgalomba vezetése czéljából kellő és képzett munkaerőt alkalmazván, ezen 40.000 lelket számláló járást a törvényes igazságszolgáltatásnak oly rég nélkülözött élvezetében teljes mértékben részesíteni ? (Helyeslés.) Horn Ede a legutóbbi kölcsön sorsa iránt kérdezősködik, illetőleg fölkéri a pénzügyminisztert, hogy amint más alkotmányos országokban szokás, terjeszszen jelentést a ház elé a kölcsönművelet foganatosításáról. Ne mondja senki, hogy ez a konsortiumot és nem az országot érdekli. Először az állam is részes a kibocsátásban, mert fele a 78-on felül az ország-e. De még nagyobb mértékben vagyunk érdekelve erkölcsileg, mert ezen művelet eredménye igen nagy befolyást gyakorol hitelünkre itt az országban és a külföldön. — Következik a napirend: a költségvetés folytatólagos tárgyalása. Helfy Ignácz, T. ház! Midőn az általam s elvtársaim által aláírt határozati javaslat támogatására a t. ház engedelmével újból felszólalok, távolról sincs szándékomban tüzetesen belebocsátkozni a 12 nap óta vitatott tárgy érdemébe. Az sem szándékom, hogy az egyes szónokok beszédének czáfolgatásába bocsátkozzam. Én főkép arra kívánok szorítkozni, hogy kiemelvén a lefolyt vita főbb mozzanatait, constatáljam a helyzet megváltozott voltát és abból vonjak következtést arra, hogy minő eredményt kellene észszerűleg várnunk e vitától. Kijelentem egyszersmind, hogy midőn némely szónok beszédének cáfolásába bocsátkozom, iparkodni fogok a mennyire, lehet le nem térni egy hajszálnyira séma tárgyilagosság útjáról s nem fog engem kizavarni e szándékomból még Kautz Gyula képviselő úr provocáló beszéde sem, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy daczára azon sok tapsnak, melyet beszéde alkalmával a túlsó oldalon aratott, ugyanazon oldal komolyabb része roszalja ezen provocáló hangot. Épen csak egyet vagyok bátor neki mondani azt t. i., hogy én beszédéhez sok várakozást kötöttem, annál inkább midőn beszéde elején eszünkbe jut alá egy franczia írónak azon híres mondatát ,,ayez une idée nouvelle et l’avenir vous appartient“, azaz legyen egy új eszméd és tied a jövő. Én tehát lestem 2 óra hosszáig az új eszmét, de midőn a képviselő úr beszéde végére ért, meggyőződtem arról, hogy a képviselő úr igen jól cselekszik, midőn mohón ragaszkodik a jelenhez, mert a jövőre nem tarthat számot, minthogy új eszmét beszédében sehol sem láttam.Igaz! a szélső baloldalon.) T. hát! Az előttünk fekvő költségvetésnek már egy kis története van, mozgalmas biographiája amelyet nem fog ártani emlékünkbe visszaidézni. Múlt évi szeptember — ha nem csalódom — 17 én a Lónyay kabinet benyújtotta a költségvetést. Rövid idővel később kabinetváltozásbe állott be, azaz kabinetfelváltozás. Az új kabinet amennyiben tudom, magáévá tette a költségvetést, lehetetlen is volt volna máskép cselekedni, miután a költségvetés összeállításában a jelen kabinetnek minden tagja részt vett. Átment az a pénzügyi bizottsághoz, amely kötelesség szerint szigorú bírálat alá vette a költségvetést. Aggodalmak kezdtek kelni az országban a költségvetés felett, és történt rövid idő múlva, hogy a költségvetésnek tulajdon szerzője kegyetlenül levonta róla kezét, átkot is mondott reá, a pénzügyi bizottság pedig oly nagy változtatásokat tett rajta, hogy alig lehetett volna ráismerni. Jött a minisztérium és kijelentette, hogy elfogadja a pénzügyi bizottság jelentését; akkor tehát a költségvetés mint szegény árva bolyongott, nem volt szülője, sem rokona, ki róla valamint tudni akart volna. Ily körülmények közt fogtunk az átalános vitához. A pénzügyi bizottság — mint már első alkalommal kijelentettem — teljesítette kötelességét, követte a pénzügyminiszter úrnak minapi tanácsát, — aki úgy hiszem, hogy szombati beszédében használta azon szép költői hasonlatot, midőn mondta, hogy azt tartja, hogy a haladás nem a folytonos és egyre előmenésben áll, mert akkor úgy járnánk, mint ki egy magas hegyet mász meg és nem állapodván meg soha, elveszti azon sok élvezetet, melyet neki a szép, változatos tájképek nyújtottak volna. Megállapodtunk tehát, de nem a t. pénzügyminiszter állított meg, ő előre ment volna nagyon sokáig, mert jól tudjuk, hogy még a múlt országgyűlés vége felé szándéka volt egy oly szerződést előterjeszteni, mely 300 mfdnyi vasútra vonatkozott és hozzáteszem, hogy helytelenítem, hogy nem terjesztette elő; örvendek ugyan, hogy e szerződés létre nem jött, mert kárára vált volna az országnak, de kötelessége volt előterjeszteni, azért, hogy ne compromittálja Magyarország pénzügyminiszterének hírnevét. E tény mutatja, hogy nagyon is hajlandó előremenni s meg nem állapodni, hogy szétnéztem a tájékon , de megállította a pénzügyi bizottság. Megálltunk és szétnéztünk, de gyönyör helyett felkiálthattunk a némettel ,, Auch eine schöne Gegend.“ Körülnéztünk és láttuk, hogy pénzügyi helyzetünk — nem mondom kétségbeejtő, mert ezt ezen az oldalon senki sem mondotta— hanem nagyon sulyta, nagyon aggasztó. Ilyennek festette azt maga a pénzügyi bizottság előadója mindjárt a vita első napján és emlékezzünk rá, hogy átalános volt a levertség, a kedélyeket búskomolyság fogta el, s azután megindult az áramlat, jött Gorove István. képviselő úr, ki rózsaszint öltött a helyzetre ; ellensúlyozta azt Zsedényi Ede képviselő úr, egy kis választó vizet öntvén reá, és így ment ez változatosan, míg végre 12 napi vita után, — hogy, — hogy nem — odajutottunk, hogy mármost természetesnek találjuk a helyzetet, hogy minden renden van, mert feltaláltunk néhány törvényjavaslatot, melyek közül az egyik felemeli az adót, a másikkal kérünk póthitelt, szénánk-szalmánk rendben van és mi ismét nyugton folytathatjuk a gazdálkodást. Engedje meg a t. ház, hogy vizsgáljam meg, váljon mi változtatta meg rövid napok alatt a helyzetet, és váljon van-e a változott hangulatnak alapos oka ? Ezen tünemény annál meglepőbb reám nézve, mert ha végig megyek emlékezetemben a t. jobboldali szónokok során,azt találom, hogy kettőt, Gorove István és Pulszky Ferencz képviselőt kivéve, nem volt egyetlen egy sem, aki vagy nyiltan, vagy kiméletből leplezetlen ne kárhoztatta volna a kormánynak múltban követett eljárását. Kautz Gyula képviselő urat sem veszem ki, mert daczára azon dicső éneknek, melyet eldanolt, az eredmény az volt, hogy azt tanácsolta a kormánynak, hogy találjon fel valami financziális tervet, melynek alapján lehet előre menni, és a — mint ezt igen helyesen Várady I. képviselőtársam már kiemelte, — súlyosabb ítéletet nem lehet a kormány felett mondani, mint mikor azt mondjuk neki, hogy tervszerűtlenül járt el, tehát őt sem véve ki, mindenki rászalta a kormány eljárását. Mielőtt ezekre térnék át, engedje meg Pulszky képvselő úr, hogy csak egy rövid észrevételt tegyek az ő szavaira, ő felelvén nekem arra, amit az államadóságra vonatkozólag mondtam, őszintén kijelentő, hogy ő sem takarja a teher rémítő nagyságát, hanem nem fizetjük meg drágán, azt amit nyertünk. A drágaság és olcsóság nagyon relatív dolog. Én megvallom, hogy a magam részéről sem találom drágának azt, mikor egy nemzet nagy jogokat küzd ki magának, bármily drága ár fizetettik is azokért. Ezt tökéletesen értem. De hogy egy nemzet feladjon jogokat és azért még fizessen, ezt rettenetesen drágának tartom. (Élénk helyeslés a szélső balon.) A. jobboldali képviselők közül, kik leginkább és legkomolyabban támogatták a kormányt, fel kll említenem Feszt Imre t. képviselő urat, ki nagy gonddal, és hozzáteszem, nagy ügyességgel csoportosította a számokat és annak alapján egész absolutóriumot adott a kormánynak a múltra nézve, ámbár a jövőre nézve mégis olyanokat mondott, melyekből sejteni lehet, hogy nincs megelégedve a múlttal. Engedje meg a t. ház, hogy ezen pontnál ismét megállapodjam, annál inkább, mert a t. képviselő úr gondos munkája megérdemli a figyelmet, és előre figyelmeztessem a házat, mily fontos szerepet játszik a t. képviselő úr beszédében a „ha“ szó. Itt t. képviselő úr három megnyugtató momentumot emelt ki az egész múltból. Az első szerinte az, hogy kimutatja számokkal, hogy egy pénzügyi időszakba foglalva az összes 6 esztendőt, felvévén alapul az első 3 évre a zárszámadások eredményét, az utolsó két évre a megállapított előirányzatot, ő azon következtetést vonja, hogy az összes 6 év alatt a rendes jövedelmek 5 millió és néhány százezer frttal felülmúlták a rendes kiadásokat és hozzá teszi — mert — félt tőle, hogy kérni fogjuk, hogy adja ide a 6 milliót — mondom, hozzáteszi, hogy rendes jövedelmeink rendes kiadásainkat nemcsak fedezték, hanem 6 millióval felül is múlták, amely többletnek az 1873. év végével az állam pénztárában tényleg meg is kellene lennie, „ha“ a rendkívüli kiadások nem emésztették volna fel. Ez szerinte az első megnyugtató körülmény. De bocsánatot kérek, reám nézve az egy cseppet sem megnyugtató, mert az országra tökéletesen mindegy, akár rendes, akár rendkívüli kiadásnak nevezzük azt a pénzt, melyet elköltöttünk ; elég az hozzá, hogy fedeznünk kellett. (Igaz a szélsőbaloldalon.) Megnyugtató factor szerinte, amint kiszámították, hogy rendkívüli összes kiadásaink, beleértve az 1873-iki évet is, 253 millióra rúgnak; kiszámította továbbá, hogy ebből a 253 millióból 171 milliót az előadott gyümölcsöző beruházásokra fektettük, továbbá hozzáteszi, azt, hogy arra a 171 millióra, amit gyümölcsöző beruházásokra alkalmaztunk, mennyit vettünk kölcsön. Azt mondja, hogy kölcsön vettünk összesen — úgy hiszem, 150 milliót számított ki, — a többit az ország saját erejéből fedezte. Ezt ő nagyon megnyugtató factornak tartja, erre nézve azonban nekem két megjegyzésem van. Engedje meg a t. képviselő úr kimondanom először, hogy én nem vagyok úgy meggyőződve, hogy a 171 millió mind gyümölcsöző beruházás, nem vehetem egészen gyümölcsöző beruházásnak azon kamatbiztosításokat, melyeket felszámított, különösen hozzá tévén, hogy ezeket a kamatbiztosításokat ismét új kölcsönnel kell fedezni, amelyre ismét új kamat kell Feltéve, hogy ez úgy lenne, amint monda, hogy az ország saját erejéből tette mindezt, mi értendő ez alatt: saját erejéből! Miért nem méltóztatott idézni azon kimutatás a pénzügyi bizottság jelentésében, hogy ez a „saját erejéből“ tulajdonképen nem más, mint elidegenítése az ingó államvagyon értékének. Ez nem az ország ereje, ez az ország törzsvagyona és tőkéje, ezt nem nevezhetjük jövedelemnek. A harmadik megnyugtató factor, melyet a t. képviselő úr idézett, az volt, hogy összehabonlította, amink van azzal, amit költöttünk,és kimutatta, mennyi vasutunk van és mennyit költöttünk gyümölcsöző beruházásokra, azaz vasutakra, azonban mégis hozzátette, hogy ő is osztozik azon meggyőződésben, hogy ha az ország a maga kezébe veszi a vasúti hálózatnak kezdeményezését, ha tisztán kereskedelmi szempontokból állapítja meg a vonalakat, egymásutánokat kiszabja, azokat állami kezek által trackoztatja és úgy előkészítve nyilvános concurrentia útján létesíti, akkor vasútügyünk sok kinövéstől mentve maradt volna. Ez épen az, amit az ellenzék évek óta sürgetett és amit a kormány tenni nem akart. E kinövéseket le kell vonni azon gyümölcsölésből, amelyet a képviselő úr lát, így tehát a harmadik factor is nagyon soványra redukálódik. Mondom, hogy a t. képviselő úrnak támogatása nem válik igen nagy hasznára a kormánynak, — mert nagy szerepet játszik benne a „ha“ szócska. És végül igy szól : — „ha“ sikerülenb a védelmi czélokra szánt és erőnkkel már alig arányban álló consumtiv kiadások mérséklését kieszközölni, — egyserűbb magyar szóval a közös ügyet csökkenteni, „ha“a központi administratiónál mellőzzük a meddő vagy holt szellemi tőkét és „ha“ nem engedtük volna, amint Ticza Kálmán kimutatta, 68 óta 22 millióval szaporini az államhivatali költségeket, „ha“ egy időre tehát nem kapkodunk azután, ami kívánatos, hanem megelégszünk azzal, ami szükséges, „ha“ egy szóval mérlegelvén erőnket és terheinket, s egyszerű, zavartalan egymásutánszerűleg foganatosítjuk országos intézkedéseinket, akkor nincs okunk félteni hazánk jövőjét. Azt hiszem, ezt is már régen mondjuk mi, de miután mind abból a ,,ha“-ból nem történt semmi, kijelenthetem, hogy van okunk aggódni hazánk jövője felett. Hogy a kormány állására nézve ez nem kedves, az világos arra a sok ,,ha“-ra a kormány elmondhatja kedvencz költőnkkel Petőfivel: ha az a sok ha meg ha meg ha elpusztul a pokolba, én leszek a derék legény stb. De ez csak akkor lesz, „ha“ elpusztul, azonban eddig semmi jele sincs annak, hogy elpusztulni akarna. Mondom tehát, hogy én egyetlen egy szónokot sem találtam a jobboldalon sem, ki határozottan, komolyan merte volna állítani, hogy a 6 évi kormányzat nem roszalandó. — Voltak azonban igenis olyanok, kik elismervén a rosz eljárást, mentséget kerestek számára. — Megtette ezt maga a pénzügyi bizottság, ismételték utána számosan, a képviselő urak közül, és e mentség abból állott, hogy hiába, oly sok évi elnyomás után az áramlat nagyon rohamosan indult meg, oly sok igény támadt minden oldalról, hogy lehetetlen volt a közvélménynek ellenállni. És így történt, hogy a kormány túlment minden illő határon. Emlékeztetem a t. házat, hogy ugyanezen érvvel élt most nemrégiben a szerencsétlen franczia háború után a megbukott napóleoni kormány. Ez is azt mondta, hogy igaz, szerencsétlenségbe döntöttem Francziaországot, hanem hiába, nem én, hanem Francziaország kívánta a háborút, a közvélemény nyomást gyakorol rám. És ez igaz is; magam jelen voltam Párisban, mikor kitört a háború, saját füleimmel hallottam nem láttam egyetlen francziát, ki ne kívánta volna a háborút Poroszországgal. De miért? Mert azon kormány 20 éven át csalta a népet, ámította a közvéleményt, azt hitegette el vele, hogy az arsenalok telték fegyverrel, hogy a franczia hadsereg bőségesen el van látva mindennel. És mikor háborúra került a dolog, alig volt fegyver, s ami volt is, rész volt, élelmiszerek hiányában voltak, daczára annak, hogy sok milliót pazaroltak el egymás után. Én sem tagadom, hogy minálunk nagyon természetes, hogy a közvélemény az első években nagyon sokat igényelt, de sokat igényelt azért, mert el volt ámítva a haza financiális helyzetére nézve, különösen a kormány által, mely azt mindig a legrózsásabb színben tüntette fel. Ez tehát nem mentség. A helyzet a vita folytán egyszerre megváltozott; látjuk mi történt, destatáljuk a tényeket, úgy amint vannak tárgyilagosan. Körülbelül a vita 5-dik vagy 6-dik napján a volt miniszterelnök úr. Lónyay Menyhért képviselő úr sok habozás után fölszólalt, felfedezett néhány hibát a kormányzatban, hanem azután áttért a jövőre és ott igazán versenyezett Jókai Mór barátommal előadván a jövő század regényét (derültség) mindent ígért, a legjobb daikat hangoztatta ; nincs az a gyönyörű ellenzéki eszme, mlyet fel nem keresett volna, sajátjává vette azon eszmét különösen, melyet Horn Ede. képviselő úr múltkori beszédében felemlített. Ez egy kicsinyt megzavarta a kormányt, azt mondták: ez az ember nagyon sokat ígér; megtörténhetik, hogy ezen sok ígéret folytán még odaadják neki a hatalmat; igyekeznünk kell tehát, hicit írunk s ígérni minél többet. És ekkor határozta el magát a pénzügyminiszter úr, hogy végre valahára adja elő a régóta kívánt exposét a melyben ugyan nem volt sok köszönet, mert hiszen a concluvio csak adófelemelés és új kölcsön volt, hanem ezután áttért a jövőre és megirta még ékesebb tollal a jövő száad regényét és megígért mindent. (Vége következik.) Széll Kálmán mint a pénzügyi bizottság előadója zárszavát tartja, melyben először is a bizottság jelentésén végig vonuló szellemet védelmezi, azt mondván, hogy abban nincs küzdelem a pártszempont s a hazafikötelesség között, hanem igenis küzdelem a számokkal. A bizottság nem szépített, de nem is sötétített. Ezután hosszasan kiterjeszkedik a bizottsági munkálat ellen felhozott érvekre. Húsz tag név szerinti savazást kívánván, ez megtartatik a következő eredménynyel: a költségvetésre vagyis igennel szavazott 317, a költségvetés ellen szavazott 33. Távol volt 83. A szavazók lajstromát legközelebb közöljük. A szavazás után az ülés véget ért. A holnapi ülés napirendje: a kérvényi bizottság jelentése, azután a ház határozata folytán Hódmezővásárhely és Bija városokról szóló törvényjavaslat, s végre a pénzügyi bizottságnak általános jelentésében foglalt határozati javaslatok tárgyalása. Ezután következik a költségvetés részletes tárgyalása. MAGYAR ÚJSÁG 1878. FEBRUÁR 1. Oaál Mihály beszéde. — A képviselőház jan. 30. és 31-ki üléseiből. — Engedje meg a t. ház, hogy legelőször is azon a túloldalról is végzetesnek canonizált „eláll“ szóra azt mondjam, hogy ha én eltűrtem az önök hosszú akadémiai beszédeit, méltóztassanak az én fölötte rövid, szerintem azonban kötelességszerű beszédemet meghallgatni. (Helyeslés balfelől.) Én, tehát nem akartam, aminthogy csakis a mai napon írattam be nevem a szólni kívánók közé, azon nagy, nálam sokkal nagyobb és részemről meg sem közelíthető szónokok után felszólalni. (Halljuk ! Halljuk !) Azt hittem, hogy mindazon körülmények, melyek az ország jövőjére oly nagy fontosságú költségvetésre vonatkoznak, egyik vagy pedig a másik el fogja mondani érveit. Azonban engedje meg a t. ház, hogy e tekintetben őszintén megmondjam azon meggyőződésemet, hogy az egyik, különösen a jogi téren, nem hallottam senkitől a kérdést megvitatni. Én tehát a jogi téren kívánok a kérdéshez hozzászólani, nem állván meg természetesen ott, mennyiben a dolog a jogosultságát a mai viszonyokra vonatkozólag a szőnyegről tereltetik. Engedje meg a t. ház, hogy kimondjam meggyőződésemet őszintén, hogy habár igen sok oldalát fejtegették fel a deficitnek, én szerintem van e kérdésnek még egy oldala, milyet kellőleg s elegendőkép egy szónok sem érintett és, legalább formulázott. A jogi téren azt hiszem, vissza kell menni a kútfőre 1848-ra. Az 1848. törvények alaposságát, jogosságát formai tekintetben is minden kivételen nélküli állását, azt hiszem, sem ezen, sem a túloldalról kétségbe vonni senki sem fogja kívánni. Megtámadtatván az osztrák által ezen hazánk önállósága, a nép boldogságát megállapító törvény, nem volt semmi a meztelen igazságnál, amidőn az ellenfélnek századokon át edzett katonaserge volt és mégis képesek voltunk, mert volt miért, mert lelkesedés vezette a magyar nemzetet, megdönteni azt, épen a fejedelem és a törvényes országgyűlés által a törvények ellen intézett támadást. Midőn legyőzettünk, akkor is ármány és idegen hadak behozatalával győzethettünk le. De még mikor a fegyver Világosnál kezünkből kivétetett, még akkor sem szűnt meg az, — ha nem is forradalom — 1848. törvények védelmi harcza következett t. ház, fegyver nélkül ugyan, de a negativitás fegyverével, 10 hosszú éven át folytatott küzdelme a nemzetnek, míg végre az 1848. törvény helyreállítását mindenki szükségesnek találván, a solferinói csata alkalmából 1861-ben behozatott az alkotmányosság, ugy vagyok meggyőződve, amint t. képviselő Madarász Józse úr is hangsúlyozta, hogy alkotmányos élet csak akkor kezdődhetik, ha az alkotmányosságnak legfőbb garantiája, a minden pressió és erőszakolás nélküli állapot előáll. Ez csakis 1861-ben történt, mert akkor a Bich rendszert követő idegen hivatalnokok eltávolíttattak, a nemzet szabad és mindenféle pressió nélkül választhatta meg képviselőit. Az 1866 — 67 évi választás felfüggesztetvén, 1867. nov. 17-én az alkotmány és a Schmerlingside önkényuralom alatt annak szolgáivá sok hazánkfia szegődvén, még pedig letett hitök ellenére, miután ezek nem mellőztettek el hivatatalaikból, miután ezek befolytak a választásokra, nagyon természetes, hogy az ezek által gyakorolt pressió nyomán létrejött országgyűlési többség nem birja a nemzet összes bizalmát. A nemzet mai napig is elégületlen, és az 1867. XII. t. sz. az, a mely minden veszélyünknek kutforrása, és igy a fundamenton nem lévén helyes, a reá épitett sem lehet üdvhozó. Ént, képviselőház, midőn maga a törvény, melynek alapján a minisztérium működött, és működött azután — nép geniusa ellen van, a mennyiben én nem képzelek nemzetet, a mely a természeti törvény ellenére, —maga ellen hozandó törvényhozatalra megválasztaná képviselőit; mondom miután már az constatáltatott ez oldalon, hogy oly terhek jöttek ezen nép nyakára, amelyeket túloldalon sem tagadtak, legalább elismerték, hogy azok miatt valóban veszedelmes állapotban van országunk igazgatási hajója, én egy ily alapon álló minisztérium által előterjesztett költségvetéshez vagy annak részletes tárgyalásához részemről hozzá nem járulhatok. Ugyan mi fogna történni, ha egy telkes gazda, akire egy épülő tervet tukmálnak, belátván azonban idő közben, hogy annak az alapja nem jó, hogy az már kezd sülyedni, hogy semmi esetre sem bírja meg annak költ.