Magyar Ujság, 1873. március (7. évfolyam, 50-74. szám)

1873-03-01 / 50. szám

50. szám. Szombat. Szerkesztői iroda: Egyetem-utca» 4-ik «nám, II. emelet. Ide interndi e Up ezellemi részét illeti mindül költe­mény. Káiintok i levelek vilin nun idsznek. — Bérmentetlen le­velik euk lamerii kerekü­l­­ogeduznek el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza 4-ik nám, földszint. Ide intraendi e Up anyagi rényét illeti minden kösle­­mény, a. m.­ai előizetées péni, a kiadás körüli pa­ttanok és a hirdetmények. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI VII. évfolyam.­­ NAPILAP, 1873. márczius 1. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz kü­ldve. Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — »­­ Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Figyelmeztetés „MAGYAR DJ­SÁG“ czimű­ politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. ez. olvasóinkat, kiknek előfizetésük február hó végével lejár, — tisztelettel felkérjük, (hogy a la­pok küldetésében felakadás ne történjék), szíveskedje­nek az előfizetést mielőbb megújítani. Előfizetési feltételek márczius 1-től kezdve: TIz hóra (márcz.—decz.) . . . 13 frt 40 kr. Hat hóra (márcz.--aug.) ... 8 frt — kr. Négy hóra (márcz.—június) . . 5 frt 40 kr. Három hóra (márcz.—május) . . 4 frt — kr. Egy hóra ...................................1 frt 40 kr. A „Magyar Ujság“-ra az előfizetési pénzek Hecke­­nast Gusztáv hírlapkiadó-hivatalához, Pest, egye­­tem-uteza 4-dik szám intézendők. Az előfizetés legczélszerűbben posta-utalvány­­nyal eszközölhető. Pest, feburár 1873. A kiadó-hivatal. Pest, február 28. Politikai szemle. Spanyolországból a legellentétesebb hirek érkeznek. Egyik nap a legnyugtalanítóbb hirek lármázzák fel a világot, hogy a zavar nagy s a nyugtalanság kitörése minden nap várható, már másnap e hirek a legkedve­zőbb tudósítások által megc­áfoltatnak. A legutóbbi tudósítások szerint a rend még eddig sehol sem zavar­tatott meg, a főváros nyugodt, több család azonban tartva a zavaroktól, a fővárost elhagyta. A spanyol cortes siet a törvények alkotásával. A „Gazeta“ közli a cortes által elfogadott hadseregszer­vező törvényt, mely szerint a katonasorsolás eltörölte­tik s helyébe az Önkénytes toborzás hozatik be, mely az illető tartomány fővárosában tartatik meg évenkint a cortes által külön törvényben megállapított arány szerint.­­ Az önkénytesek nem lehetnek fiatalabbak mint 19, és nem idősebbek 40 évesnél. A szolgálatidő az újonnan toborzottakra 2 év, azokra, kik másodszor lépnek a hadseregbe 1 év , azonkívül az önkénytesek egész életöket is a hadseregben tölthetik. A zsold egy napra 1 peseta (1 frank.) A tartalékhoz tartozik minden fiatal ember, ki betöltötte a 20 évet. A „Daily Telegr.“ madridi tudósítója — mint ő írja — hosszabb beszélgetést folytatott Castelárral, ki többi között igy nyilatkozott: „A királyi ház corrup­­tiója szolgáltatott okot a forradalomra 1868-ban. Az or­szág megnyugodott, midőn erre sajtó- és lelkiismereti szabadságot nyert és minden zaj nélkül elfogadta az új királyt. A spanyolok azonban, bármennyire barátsá­gosak is a közönséges idegen iránt, idegen uralkodót nem tűrhetnek, s a király hibája és szerencsétlensége az volt, hogy idegen volt. Azonkívül sugdosták itt-ott, hogy a Amadé a con­­servativekkel folyton terveznek a liberálisok ellen, míg Zorilla a királyhoz hű maradt. Az utolsó lökést Hidalgo tónoknak ismeretes kinevezése és elbocsátása adta meg. A király nagyobb elhatározás mellett fentarthatta volna még magát a trónon, de azt meg kell vallani, hogy a­mennyiben tőle függött, megkímélte Spanyolországot a polgár­háború borzalmaitól. — Caetelar nem tart a karlistáktól. A mostani kormány oly köztársaságot kí­ván megalapítni, melyet nemcsak az udvari intrigák­­ban kifáradt nép, de egész Európa elfogadhasson. A so­­­cialismus — folytató Caetelar — nincs nagyon elter­jedve Madridban. A spanyoloknak köztársaság és nem commune kell.“ A berni nagytanács 194 tagja a baseli egyház­­megyei értekezlet határozatainak jóváhagyását indít­ványozza. — Solothurn canton papságának, mely egy nyilatkozatot írt alá, miszerint Lachat-ot ismeri el püs­pökének, és annak rendeleteit jövőre is ki akarja hir­detni, a kormánytanács még 8 napi határidőt tűzött ki az alávetésre. A kormánytanács maga részéről a csa­­patbehívások alkalmából kijelentette, hogy nem kívánja a szövetség intervencióját, hanem a rendet és csendet a kantonban maga fogja fentartani. A clerikálisok a so­­lothurni kormánytanácstól az alkotmányrevisió kezde­ményezését kérték. A kérvény 2156 aláírással van el­látva. Bern kantonban a papság nem hirdette ki Lachat böjti pásztorlevelét. A porosz képviselőházban közelebb egy törvény­­javaslat terjesztetett be, mely a képviselők úti­költsé­geit és napi díjait állapítja meg. A törvényj­avaslat a következő: 1. §. A képviselőház tagjainak útiköltségei és napi díjai a legközelebbi ülésszaktól kezdve következőleg állapíttatnak meg: I. Az útiköltségek, ide számítva a málhaszállítást is — oly utazásoknál, melyek vasutakon vagy gőzhajókon téteznek — egy mértföldre 10 ezüst garas és minden oda- és visszautazásért 1 tallér. 2. Oly utazásoknál, melyek nem vasutakon, vagy gőzhajókon téteznek, minden mértföldre 1 tallér 15 ezüst garas. II. Mi a napidíjakat illeti, minden napra 5 tallér állapítta­­tik meg. 2. Az útiköltségek kiszámításánál az államhi­vatalnokok útiköltségeire érvényes rendszabályok jön­nek alkalmazásba." A törvényjavaslat indokolása kiemeli, hogy úgy az utazási költségeket, mint napi díjakat az árak emel­kedése és a királyi székvárosban az élelmi­szerek és tartózkodás drágasága miatt kellett fölemelni. Az oda- és visszautazásokért eddig csak 20 e. garas járt, most 1 tallér, m­oly utazásokért, melyek nem a vasutakon vagy gőzhajókon tétettek, eddig X tallér volt — most Megyei intézmény s a cuktúr-államok. 1. Sennyey báró a felirati vita alkalmával röviden, de érthetőleg megbírálta a kormány közigazgatási politikáját — ami nincs. Ta­gadhatatlan, hogy azóta, időnként, bizonyos mag­­netikus rángatódzási tünetek észlelhetők úgy a kormány, mint a jobboldal köreiben, e szóra: közigazgatás. Talán a lelkiismeret szemre­hányásai is párosulnak ehhez, azon műveletért, mely az európai államéletben páratlan önkor­mányzati institutiónkon az 1870. XLII. tezikk életbeléptetésével végrehajtatott. Talán a gya­korlati élet, e legjobb mester intő szavainak ha­tása is érezhető e jelenségekben, melyek, bár ne semmisülnének meg a­nélkül, hogy komoly meg­fontolásra vezérelnék az intéző hatalom ke­délyét. Természetes, hogy az a politika, mely a többség elveit s nem az alkotmányos sza­badság örök igazsága kívánalmait tartja szem előtt — mint azt a most lelépő belügyér Tóth Vilmos, a múlt évi ápril 13-iki ülésben jellemző — annak nem volt, nem lehetett tekintete a ma­gyar államélet ősi szervezetére sem, a megyei rendszerre, mely nélkül Magyarország, tekintve erkölcseit, szokásait, elveszti magyar állami jel­legét, s lehet az úgynevezett „modern cultur­­állam“ paródikus symboluma, lehet egy össze­vissza forgatott figura, de nem magyar állam. Minden országnak, mely századokon keresz­tül a szerves fejlődés természeti törvényeinél fogva maradt egységes és ugyanaz : megvannak a maga természetes institutiói, melyekkel növe­kedett, melyekben találja életét, melyek „húsa és vére.“ Forgassa fel valaki ma Amerika vagy Anglia belszerves önkormányzati intézményeit, mi fog megmaradni Amerika és Angliából ? Meg­marad egy tömeg nép, melynek nincs otthona, mely idegennek fogja magát érezni saját házá­ban, így jár a magyar is megyei rendszere nélkül. Igen, — mondják a „cultur-állam“ papagá­­lyai — a megyei rendszert, az ősi, nemesi me­gyei rendszert felforgatta már az 1848- as tör­vény, midőn a felelős minisztériumot megállapí­totta. Annyi sokszor volt már e szándékos ferdí­tés, vagy együgyü téveszme kiigazítva, s rendre utasítva, hogy valóságos unalom lenne most újra ehhez fogni. Elég hát, ha erre az 1848-iki tör­vényhozás legnagyobb tekintélyének Kossuth Lajosnak Bihar megye közönségéhez intézett le­veléből idézzük: „hogy nincs ott — már t. i. a 48-iki törvényekben — egy szó sem a megyei rendszernek a miniszteriális felelősséggel összhangzásba hozataláról, hanem csak a m­e­­gyei szerkezetnek a közszabadsággal össz­hangzásba hozataláról, és e végett a megyei szerkezetnek népképviselet alapján rendezése van elrendelve, és semmi más; legkevésbé pe­dig hatóságának a miniszteri kor­mányzat kedvéért megcsonkítás­a.“ Egy szóval: Magyarországnak, a magyar ál­lamnak életereje, „húsa vére“ a megyei rend­szerben van; ezen páratlan önkormányzati insti­­tutióban, mely nélkül — mint említők — Ma­gyarország nemcsak magyar állami típusát veszti el, hanem elveszti szabadságának, s ezzel jólétének egyedüli bázisát. Figyelemmel kisértük s kisérjük mit foly­tonosan, az úgynevezett „modern cultur-állam“ szóvivőinek támadásait a megyei önkormányzat ellen, kik a „cultura“ czége alatt árulják azt a lárvát, melyről az ügyes róka hirtelen azt je­gyezte meg, hogy „non habet celebrum.“ „Kultur-állam“! Egy szép álarcz, lárva , de „non habet celebrum.“ Hát a világ melyik lé­tező állama és országa képezi ezen „kultur­ál­­lamhoz“ a modelt? Amerika? Hiszen ez épen az önkormányzaton építé fel „foederatív köztársa­ságát“,,­mely szótól pedig sárba szokott esni a a mai időben e hamis kultúra szóvivője, Anglia? Hiszen itt is az a sajátszerű önkormányzati in­stitute képezi az állami lét alapját, milyen se­hol nincs, mely csak Angliában lehet, s mely máshová át nem plántálható. Francziaország? No az igaz, ez a modern kultur­állam hűt kinyo­mata volt 20 évig; a központból dróton igaz­gatták az egész országot, volt „rend“ — de szörnyű rend, mely koronáját a commune vandalismusával tévé fel. Tetszik nektek olyan szörnyű rend, mely végeredményében így koronáztatik meg? Nekünk nem tetszik. Ilyen „kultur-állam“ nem óhajtunk lenni, inkább ma­radunk a mi sokat gúnyolt „pandurainknál.“ Vagy Poroszország a kultur­állam modellje? „Freiheit hat aber dort noch keine Wohnstätte gefunden“ — jegyzi meg helyesen egy kitűnő politikai író. Vagy talán Bécsben keresitek ezt, a zsandár világnál ? gratulálunk. Csak azt akartuk ezzel röviden mondani, hogy nincs nevetségesebb mint egy phrasist felkapni, azt jobbra-balra hajtogatni, nincs nevetségesebb, mint egy szép kifejezést, mint egy bokrétát mu­togatni, s azt kívánni, hogy e bokrétára tűzzünk fel egy államot. Hiszen gyönyörű kifejezés az a „cultur-állam“ így leírva: de hol van az ? Az an­golnak Anglia a cultur állama, az amerikainak Amerika, a porosz sokkal büszkébb, hogy sem a másét ismerje el annak. Thirsnek most a „con­­servativ“ köztársaság a cultur-állam karton-váz­lata, a párisi kommunard kinevet minden „mo­dern állami“ eszmét. Castellar foederativ köz­társaságért lelkesül, a pápa pedig a csalhatatlan­sági dogmában látja a cultur­állam modelljét, és így tovább. No de a tudomány! ez Írja meg mi az a cultur­állam. Na köszönjük szépen ezt az íróasztalon, a czirkalom hegyével készített cultur­­államot. Emlékezhetik az olvasó, hogy az 50-es években így akartak ebből a paraszt Magyaror­szágból faragni cultur-államot. Az egész országot összeczirkalmazták, bontották, osztották, majd jöttek a civilisátorok a cultur-állam fecskéi — és volt ám Magyarországon rend, de borzasztó rend. Nagyon téved, ha valaki azt véli, hogy mi a cultur-állam fogalmát akartuk talán ezzel kigu­­nyolni. Csak azon szóhajhászok üres phrázisait óhajtottuk értékére leszállítani, kiknek ajkán a „modern“ „kultur“ szó oly értelemben foglal he­lyet, mintha e szavak, természetes értelmüknél fogva ellentétbe állanának az önkormányzaton nyugvó szabadsággal. Hiszen még ennek a mo­dern culturának értelme is, az egyes népek felfogása szerint változik, a legműveltebb s elő­­haladottabb államokban is a cultura, mindig a helyi typust viseli magán, mert bizony a büszke angol, az ő műveltségi szokásaiban sohasem fog alkalmazkodni a francziához, ez a poroszhoz soha, hanem mindegyik megtartja még ebben is, saját­szerű jellegét, a­nélkül, hogy egyik a másiknak valami kisebbítést igyekeznék előidézni. A­ki az egyes országok művelődési történetét tanulmányozza, az tudja, hogy az államok, az országok épen úgy nőnek s fejlődnek, mint akármi a természetben, mely a természet törvé­nyei alatt áll. Anglia sajátszerű institutióival fej­lődött, nőtt s izmosodott. Az angol békebirói in­tézmény, úgy amint az Angliában van, másutt nem alkalmazható, mert ez intézmény csak mint az egésznek kiegészítő része állhat meg saját helyén. És nézzük körül egész Európát, nincs-e meg minden államnak az ő sajátszerű intézménye, kormányzati rendszere; egyiké a szabadság esz­méjének megfelelőbb, mint a másiké, de azért az egyiké sem ragaszkodik a magáéhoz, mint a má­sik, s az angol nem óhajt svájczi vagy amerikai, vagy belga intézményt, mint ezek viszont amazt, mert az egyiknek és másiknak is, a saját intéz­ményében van otthona, jóléte, szabadsága. Ily százados intézményünk van nekünk me­gyei rendszerünkben, mely rendszer nemcsak hogy az idők viszontagságai által van megpró­bálva, de mint intézmény, fentartott államunkat s fejeinket a jövendőnek. Mint mondottuk, a mi megyei rendszerünk, ami állami életünknek: „húsa és vére“. A mi megyei rendszerünk az ön­­kormányzat­­intézménye, legszebb és legtökéle­tesebb alakjában, melyet irigyelhet tőlünk Európa, s melyet csak mi nem tudtunk megbecsülni, s nyomorékká rendszabályoztuk az 1870. 52-ik t.-czikkel, s mint a jelek mutatkoznak, végkép agyonrendszabályozása is kilátásba van. Pedig mi lesz ennek az eredménye? Azt hi­szik ezek a nivelláló civilizátorok, hogy a magyar állam közigazgatását, saját ideájukban alkotott, vagy máshonnan kölcsönzött gépezettel fogják felvirágoztatni ? Azt hiszik, hogy egyik vagy má­sik államtól eltanult rendszer, nálunk alkal­mazva, épen úgy megfelel a czélnak, mint amott? Persze, ez a megyei rendszer, mely a szó­ szoros értelmében vett önkormányzati intézmény — nem illik a többség elvei formája alatt uralkodni vágyó miniszteri omnipotentia keretébe s igy — hogy újból félretétethessék, veszett nevét kell költeni, „paduren wirtschaft“-nak kell keresz­telni, mely ellentétben áll a „modern cultur-ál­­lammal“, egyszóval, szép szerével úgy mint erő­szakkal, nivellálni kell mindent, a miniszter önkény, s az ezen alapuló 67-es rendszer javára Van azonban még egyéb elmondani valónk is még ez ügyben, de ezt holnapra hagyjuk. Szederkényi Nándor: 1 tallér 15 e­ garas,­­ a napi­díjak 3 tallérról 5 tal­lérra emeltettek. A franczia nemzetgyűlés tegnap a 30-as bizottság által beterjesztetett javaslat tárgyalását kezdte meg. Dufaure kijelenti,hogy a kormány elfogadja a törvény­­javaslatot. Több szónok beszél. Castellane az alkotmá­nyos monarchia felállítását kívánja. Haentjens és tár­sai egyenesen a népre apellálnak. A tárgyalás holnap folytattatni fog. Egy athenei távirat szerint a Laurion-kérdés úgy intéztetett el, hogy Serpieri az összes bányákat és en­gedélyeket a kormánynyal egyetértőleg eljáró Synghor bankárnak és a konstantinápolyi Ottomán banknak 12 és fél millió drachmáért eladta. A washingtoni képviselőház elfogadta az indít­ványt, mely több képviselő ellen a credit-mobilier-hez viszonylataik miatt roszólást fejez ki. Az országházból. Folytattatván a vallás- és közoktatási miniszté­rium költségvetésének részletes tárgyalása, érdekesebb vita a következő kérdések iránt merült fel. Benes Döme utasittatni kérte a minisztert, hogy az 1868. tvény értelmében az 1874-ki költségvetésbe egy román­ nyelvű gymnasium költségét vegye föl. Pártolta az indítványt Tisza Kálmán, mindamellett a jobboldal és a kormány tagjai leszavazták. T r e f­o r t­ur azt mondván, hogy erről a középtanodai törvényja­vaslat, illetőleg terv tárgyalása alkalmával lehet majd szólani, így teljesítik a világos törvényt. Hosszabb vita fejlődött ki továbbá a tanfel­ügyelők iránt, a­kiket M­oln­á­r Aladár a miniszter eredeti terve szerint hárommal szaporíttatni kívánt. Indítványa azonban elesett. Ugyancsak Molnár Aladár szólott igen érdeke­sen még a tanítóképezdékről is, c­áfolgatva Csengery minapi véleményét az internatus (benn­lakás) ellen. Végre kiemeljük még Tisza K. felszóla­lását az elemi iskolákban használt s úgynevezett „osz­trák-magyar birodalmat“ egyben ábrázoló­­földképek ellen, azt kívánva, hogy a gyermekek legelőbb is csak Magyarország térképét kapják kezökbe s ne szoktattas­­sanak hazájukat csak egy másik ország részének tekin­teni. A baloldalon közhelyesléssel fogadott észrevétel ellen Gönczy miniszteri osztálytanácsos igyekezett adni felvilágosításokat, melyek azonban csak visszatet­szést szültek. » — Az olvasó közönség, mely a mai lapokból arról értesül, hogy a képviselőház tegnap szavazattöbbséggel elfogadta Irányi Dánielnek a vallásszabadság és a polgári házasság kérdésében tett határozati javaslatát, képviselőházi többségünket, — mely szó alatt mindig a jobboldalt szokás érteni — múlhatlanul a kor színvonalára emelkedett szabadelvű pártnak kép­zeli. Ennek fejében talán megbocsátja neki régi bű­neit és a váratlan fordulat által megnyerve, bizalommal néz a jövő napok elé. Hanem jó lesz a dolgot közelebbről szemügyre venni, habár a jobboldali szabadelvűség nem várt nim­­busának rovására. Az a képviselőházi többség, mely 61 szavazattal 39 ellenében a kormányt e tárgyban tör­vényjavaslatok beadására utasította, nem a jobboldali padokból került ki. Ha ezeken áll, Trefort úr nyugalma ma is zavartalan. A Deákpártból alig egy néhány sza­vazat járult a baloldali többséghez. A kormány és pártja ismételve megmutatta, hogy sem a vallásszabadság kimondása, sem a polgári házas­ság behozatala nem tartozik bő kívánságai közé. — De miután másrészt a nyíltság sem kiváló tulajdona, nem hogy szint vallott volna, hanem a kérdés elodázásával tért ki a közvélemény ostromának. Az Irányi által an­nak idején beadott törvényjavasla­­t elveié, de utasí­totta a kormányt, hogy előterjesztést tegyen, s miután ez sok idő múlva megtörtént az osztályok elnökei vál­lalkoztak a sírásók szerepére, a­minek hála, a törvény­­javaslat csakhamar el is lett temetve hivatalos harango­zás nélkül. Tegnap tehát a kormány újabb utasítást vett tör­vényjavaslat beterjesztésére. S mit látunk ? Az ellen­zék ünnepli a váratlan győzelmet, a jobboldal — élén sajtója — nem bírja visszafojtani boszúságát az ered­mény fölött. Pedig az ünneplés is, a boszankodás is, — azt hiszszük — fölösleges. Az utóbbi mindenesetre. A kormány nem szokta oly buzgón felkarolni a képvise­lőház határozatait. Akárhány utasítást vett, melyeknek mindekkoráig sem felelt meg. Tartunk tőle, hogy a vallásszabadság s a polgári házasság kihirdetése is a buzgalom és kötelességérzet hiányának kátyújában fog megfenekleni, a­mi azonban nem történhetnék a nél­kül, hogy a legelfogultabb optimisták végkép szakíta­nának a hitegető tannal, mely szerint e kormány Ma­gyarországot a modern jogállamok közé emelni képes és hajlandó.­­ Az erdélyi deák-párti képviselőknek f. hó 26-án értekezletök volt a köztelken. Az értekezlet tárgya volt: megállapitni az interpelláczió szövegét, melyet a föltétlenül szabad kőszénkutatás és bányászat ellen az összes minisztériumhoz benyújtani készülnek. Erdély­ben még most is fönáll a pátens útján, 1854-ben beho­zott osztrák bányajog, a­mely Magyarországon is beho­zatott volt, de itt későbben, az országbírói értekezlet határozatai nyomán eltöröltetett, és fönáll, ama pátens szerint, azon bányamivelési jog, mely a földbirtoki jo­got a bányákkal szemben semmibe veszi. Az interpel­láczió szövege megállapíttatott és, a­mint a „Ref.“ ér­tesül, az erdélyi képviselők a föltétlenül szabad kőszén­kutatási és foglási jog ellen való fellépésüket három forrásból származtatják. Először sérti a földbirtoki tu­lajdon szentségét; másodszor Magyarország és Erdély közt egy az utóbbira káros egyenetlenséget okoz; har­madszor, és ez a legfontosabb, már­is szembetűnik Er­délyben, hogy a föltétlenül szabad kutatási és bányá­szati jog nem a valódi iparszabadságot alapítja meg, hanem egyes nagy, gyakran idegen iparosoknak igazi monopóliumot nyújt. Egyébiránt azt a megjegyzést hallottuk egy er­délyi képviselőtől, mondja a nevezett lap, hogy kevesen voltak az értekezleten, és azt, hogy ne bámuljanak rajta, hogy nem tudnak fellépéseikkel érdekeltséget

Next