Magyar Ujság, 1873. március (7. évfolyam, 50-74. szám)

1873-03-01 / 50. szám

kelteni, ha maguk sem tudnak összetartani, ha bennök magukban sincs elég érdekeltség legsajátabb ügyeik iránt. — A Deák-párt tegnapi értekezletén mindenek­előtt a pénzügyi bizottságba választandó tagok kijelölése történt meg. Három tag lévén a párt kebeléből válasz­tandó, — minthogy az ellenzék kívánatéra nem 2 tag, hanem 3 lesz az ellenzék kebeléből választandó, — a következő 6 tag jelöltetett ki :Falk M., Muzslay Sándor Pólya József, Prileszky Tádé, Tavaszi E., Wodianer Béla. Ebből 3 tag holnap jelöltetik ki, az ellenzék maga jelöli ki tagját. A 15 tagú bizottságba következő 20 tagból jelöl­tetik ki 10 : Apponyi Albert gr., Bézsán M., Dálnoky Barna, Eötvös Károly, Horváth Boldizsár, Horváth Lajos, Hodossy Imre, Hoffmann P., Lépay Lajos, Ma­­das K., Matuska Péter, Paczolay, Perczel Béla, Pulszky Ágost, Szőgyény László, Szmrecsányi L., Szilágyi Dezső, Toszt Gyula, Vargics Endre, Vizsoly Gusztáv. 15 tagot az ellenzék jelöl ki. Ezután Hoffmann P. indítványt jelentett be a val­lásügyi miniszter kezelése alatt levő alapok ügyében. Csiky Sándor indítványára nézve az határoztatok, hogy Ghyczy indítványával együtt tárgyaltatik. Ezután az adótörvényjavaslatok kerültek szőnyegre. Tavaszi bör­zeadót, nőtlenségi és a fényképekre vetendő adót in­dítványoz. Kerkápoly miniszter kijelenti, hogy tanul­mányozza, és javaslatot terjesztene be. Az adótörvény­javaslatokra kerülvén a sor, ezek körül hosszas eszme­csere fejlődött ki, elvileges és részletekbe menő. — A bankügyi t­ár­g­ya­l­á­s­ok­r­ó­l a „P. N.“ a következő tudósítást vette. A bankbiztosok tárgyalásai teljesen befejeztettek, s a jegyzőkönyvek ma és holnap hitelesíttetnek. Több pontban megállapodás létesült ; egyre nézve : a valuta helyreállítás kérdésé­ben nem lényegesek a differenciák; némely pontokra nézve a két fél biztosai között fölmerült nézetkülönb­ségek elintézetlenek maradtak. Most a két pénzügy­­miniszter között közvetlenül folytattatnak a tárgyalá­sok, melyek eredménye be fog jelentetni a két állam kormányának, és ezek majd e szerint foglalnak állást. — Az 1874-diki közös hadügyi költségvetés ter­vezete hír szerint: mintegy 4—5 millióval haladja túl a megszavazott 1873-diki költségvetést. Az emelkedés egyik leglényegesebb tétele : a tengerészetnél mutat­kozó két millió rendkívüli kiadás, melyet tengeri ha­jók építésére az osztrák delegátió a múlt alkalomkor megszavazott, a magyar török­. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése február 28-án. D. e. 10 órakor. Bittó István elnök jelenti, hogy I. Ferencz magyar király emlékére a szokásos gyásziteni­ tisztelet f. évi márczius 4-én d. e. 10 órakor a budai vártemplomban fog megtartatni, jelenti továbbá. Muresianu Joachim Naszódvidék radnai kerületében még a múlt év július hó 21-én képviselőnek megválasztatott. Miután megbízó levelét mind e mai napig nem adta be, fel fog szóllít­­tatni megbízó levelének 15 nap alatti beadására. Batta Andor Lázár László volt honvéd kérvényét nyújtja be segélyezés iránt. Makray László kérdi a közoktatási minisztert, szándékozik-e az orláti feloszlatott határszélszázad fenn­maradt alapját kezelő legnagyobbára nyugalmazott tisz­tekből álló bizottság eljárását a­mennyiben ezen alap­ból az ezen századot képzett községek gyermekei mind­eddig semmiféle segélyezésben nem részesültek, meg­vizsgáltatni ? — Kiadatik a közoktatásügyi miniszternek. Tisza Lajos közlekedési miniszter a gömöri vas­pályák kiépítésére megszavazott összeg felemeléséről törvényjavaslatot terjeszt elő, a pénzügyi bizottsághoz utasíttatik. — Következik a napirend: a vallás- és közoktatási költségvetés részletes tárgyalása.­­ A minisztert azon kérdésekre vonatkozólag, me­lyek nem az ő hivataloskodása idejében tárgyaltattak, Tanárky Gedeon és Gönczi Pál helyettesítik. A főigaz­gatóságok részére előirányzott összegnél Vécsey Tamás a bizonyítványokkal űzött vissza­élésekre hívja fel a kormány figyelmét, melyek Magyar­­ország tanügyének hitelét képesek a külföld előtt kom­­promittálni. Madarász József magához az összeghez szól, s hi­vatkozva a miniszter nyilatkozatához, hogy nem akar könnyelműen kiadni pénzt, indítványozza, hogy e való­ban könnyelműen kiadott összeg töröltessék. Trefort Ágoston miniszter kéri az összeg meg­szavazását, míg e tekintetben máskép nem történik in­tézkedés. A ház a p. ü. bizottság nézete szerint az összege­ket megszavazza. Következnek a tanfelügyelőségek czíme: Előirá­­nyoztatik 253,130 frt. A p. v. bizottság ebből több má­sodtanfelügyelői állomás törlésével 245,850 frtot ajánl megszavaztatni. Molnár Aladár e tételnél a bizottság által törölt összeg megszavazását indítványozza, s röviden felel a múltkori beszéde ellen Madarász, Csengeri stb. által felhozottakra. Orbán Balázs a tanfelügyelőségnek hanyagsága ellen szólal föl. Utal arra, hogy Erdély egyik legna­gyobb tankerületének tanfelügyelője, a háznak tagja és pedig igen szorgalmas tagja volt. Természetes tehát, hogy a tankerület mit sem tudott róla. Volt ott másod­tanfelügyelő is, az azonban nagyon szerette a termé­szetet, s azért visszavonulva élt falusi magányában.­­ Mikor szóló ott járt a tankerületben, a másod tanfel­ügyelőt arról ismerték, hogy korteskedések idején az szokta kiosztani a pénzt. Ezt kell megváltoztatni, ak­kor majd lesz legalább a mainál nagyobb sikere a tan­felügyelőségnek. Zsedényi Ede azt mondja, hogy nálunk a tanfel­ügyelők a­helyett, hogy arra törekednének, hogy men­nél több iskola létesüljön, inkább oda czéloznak, hogy a felekezeti iskolák községiekké változtassanak át. El­lenzi a létszám szaporítását és pártolja a pénzügyi bi­zottság javaslatát. Madarász József a tanfelügyelők czélszerűtlen­­ségét épúgy hangsúlyozza, mint előtte szóló,miután e baj elhárítására nincs indítványa, nem a pénzügyi bizott­ság által ajánlt törlést, hanem az egész összeg törlését ajánlja. Zichy Antal a fővárosi tanfelügyelőség érdekében szólal föl s azon hivatal fizetési átalányának a viszo­nyokhoz képest emelését sürgeti. Tisza Kálmán nem pártolja a létszám szaporítá­sát. Nemcsak az intézményben vannak hibák, hanem a legtöbb hiba a személyek megválasztásában történt, bár másrészt tagadhatlan, hogy van a tanfelügyelők so­rában elég hivatott egyén. Ha egyébiránt sok a tanfel­ügyelők teendője, akkor menjenek azok, kik egyszers­mind képviselők, haza kerületeikbe. Csengery Antal Molnárral polemizálva az ameri­kai tanfelügyelők hatásköre fölött a p. n. bizottság ja­vaslatát ajánlja. Trefort Ágoston miniszter azt hiszi, hogy ámbár négy tanfelügyelő ül a házban, tőle helytelen volna bár­miféle pressiót gyakorolni azokra, hogy a házból ki­űzze. (Közbeszólás balról, nem a házból, hanem hiva­talukból.) Bevárandó az incompatibilitási törvény. Szathmáry Károly nem kívánja, hogy államhi­vatalnok ne legyen képviselővé választható, de ha meg­választatott, mondjon le az államtól nyert fizetésről és oly állásról, melynek meg nem felelhet, ha képviselő is akar maradni. Patrubány Gergely és Schwarcz Gyula a p. v. bizottság javaslata mellett nyilatkoznak. Körmendy Sándor hangsúlyozza, hogy ha vala­mely intézmény roszaságát mondjuk ki, annak eltörlé­séről vagy megváltoztatásáról mielőbb kell gondos­kodni. Azért nagyon helyes Madarász indítványa. Ré­széről kérdi a minisztert szándékozik-e az 1868. 38. t. czikk kilátásba helyzeti revisiója alkalmával egyúttal a tanfelügyelői intézményre is kiterjeszteni figyelmét? Váljon szükségesnek tartja-e az intézményt gyökeresen átalakítani és van-e szándékában addig is, míg e revi­­sió megtörténhetnek, azon egyéneket, kikre vonatkozó­lag ő maga is beismerte, hogy hasznukat a tanügy alig vagy épen nem veszi, elmozdítani már csak azért is, hogy hasznavehetők jöhessenek helyébe. Gulner Gyula Schvarcz beszédére reflektálva szavaz a p. v. bizottság jelentésére.­­ Több szónok nem jelentkezvén, a kérdés szava­zással döntetik el és a többség a pénzügyi bizottság je­lentését fogadja el. A többi javaslat elesik. Ezután megszavaztatik a határőrvidék szükséglete 8900 frt. Következik: Felsőbb tanintézetek. Pesti egyetem 468,005 frt. Zl­­fy Ignácz a keleti akadémia fölállítását ille­tőleg beadott javaslatára reflectál. Előbb azonban a miniszter ama nyilatkozatáról szól, mely szerint német tanárokat szándékozik behívni. Távol van szólótól a német cultura nagy hasznát kétségbe vonni, de sze­rinte hátramaradottságunknak egyik oka épen abban van, hogy tudományosságunknak előharczosai aposto­lai rendesen a német culturát ápolgatják, pedig nem lehet tagadni, hogy a német cultura minden nagysága és szépsége daczára már szelleménél fogva sem felel meg a magyarnak, nem is említve a germanisatiót, te­hát szóló szívesen látja, hogy franczia vagy angol tu­dósok tartsanak előadásokat, de a németek nem. Az, hogy fiatalságunk nagy része amazokat nem fogná megérteni, ellenben ezeket igen, nem ellenvetés, mert ily intézmények nincsenek pereznyi eredményre szá­mítva. Ezután áttér a keleti akadémia ügyében beadott határozati javaslatára s igy nyilatkozik. Czélom nem egyedül ifjainknak alkalmat nyújtani a keleti nyelvek tanulására, hiszen erre már van alka­lom nyújtva az egyetemen, hanem mert reális, anyagi században élünk, és ifjaink nem szeretnek olyat ta­nulni, a­mi semmi gyakorlati czélhoz nem vezet. Ha a t. miniszter úr akarja, hogy ifjaink a keleti nyelvekben haladjanak, az iránt rokonszenvvel viseltessenek, szük­ség hogy alkalmat nyújtson nekik, hogy e téren kenyér­­keresetre is szert tehessenek. Azért mondtam akkor, hogy ezzel össze kell kötni egy átalános consulatusi vagy diplomatiai pályára való képezdét. Ez volt igazi c­élom. Ez tűnik ki az akkorri vitákból, ilyen értelem­ben támogatta azt akkor Tisza Kálmán, ilyenkor Éber és maga Pauler miniszter is. A t. miniszter úr szép beszédének végén arra kérte a házat, hogy ítéljék meg tetteit bármiként, csak in­­tenzióit ne vonják kétségbe. Nem is szándékozom ezt tenni, csak arra figyelmeztetem, hogy a legjobb mód arra, hogy intenzióinkat ne gyanúsítsák, az, hogy mond­juk ki világosan, mit akarunk. Már­pedig e tárgyban, úgy látszik, a t. miniszter urak nem akarnak őszintén szökni. Elhiszem gonirozva vannak. A t. háznak talán igen kevés tagja fogja tudni, hogy az úgynevezett ke­leti akadémia, mely Bécsben létezik, az országgyűlés megkérdezése, beleegyezése és tudta nélkül közösügye­­síttetett, felvétetett a közösügyes budgetbe és ott ren­desen tárgyaltatik, vagyis inkább nem tárgyaltatik, hanem megszavaztatik. Nem fogom most ítéletemet is­mételni a közüsügyes alku felett, mert hiszen mindenki ismerheti, hanem azt hiszem, hogy arra senki sincs fel­jogosítva, hogy azon tért mindinkább tágítsa. Erre nincs törvény, az országgyűlés sem 67-ben, sem később bele nem egyezett. Ha abból indulunk ki, hogy a con­­sulatusok törvény szerint a közös ügyek közé soroltat­tak, tehát azon tanodának is, melyből a consulok ki­kerülnek, közösnek kell lenni; ilyen után a dolgot ad absurdum lehet vinni és azt lehet mondani, hogy mi­után közös a hadügyminiszter, pénzügyminiszter és a minisztereket rendesen képviselőházból veszik, tehát a képviselőház közös ügy. Az a­mi a keleti akadémiával történt, az nézetem szerint, ha nem is törvényszegés, hanem elmulasztása annak, hogy e dolog törvényszerű­­leg rendezve legyen. Én nem hiszem, hogy a t. ház több­ségének szándékában legyen a közoktatás bármely ré­szét közös ügyes sorozatba tenni és épen azért, mert meg vagyok győződve, hogy azt nem akarja, azt hi­szem, hogy gondoskodni fog a t. kormány arról, hogy jövőre ez a delegációknál elő ne forduljon. Ez ellen tehát tiltakozom, és épen azért, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy az oda nem tartozik és tör­vényellenes, a kormánynak gondoskodni kell egy in­tézményről, mely azt pótolja. Elvárom a t. miniszter úrtól, hogy midőn az egyetem újjászervezéséről tör­vényjavaslatot fog a t. ház elé terjeszteni, ki fogja ter­jeszteni figyelmét e tárgyra is, most tehát határozati javaslatot e tárgyban nem nyújtok be, de felkérem a t. miniszter urat, hogy addig is, míg e törvényjavaslatot beterjeszti, nyilatkozzék arra nézve, hogy miként jött ezen akadémia a közös ügyek rovatába és szándékozik-e a t. ház által neki tavaly adott utasítást úgy teljesíteni, mint az adatott ? Trefort Ágost miniszter azt mondja, hogy a ház határozatához fogja magát tartani, de nem mondhatja még, hogy mily alakban fogja előmozdítani azt, hogy ifjúságunk a diplomatiára képezhesse magát.­­ A költségvetés ezután rövid felszólalással a p. v. bizottság javaslata szerint fogadtatik el a jutalmazá­sok és segélyezések tételéig, a­melynél vita támad S­i­m­o­­ny­i Lajos báró, Kautz Gy., Oláh Gy és Patrubány Gergely között. Simonyi Lajos határozati javaslatot ad be, mely így szól: Felhatalmaztatik a vallási és köz­oktatási miniszter, hogy oly szorgalmas, jó előmenetelű vagyontalan egyetemi rendes tanulókért, kiknek a ta­nárok a fennálló szabályok szerint a tandijt nem tartoz­nak elengedni, az állam által az egyetemnél beszedett tandij-százalékból annak erejéig a tandijt megfizet­hesse.­­ A javaslat a p. v. bizottsághoz utasíttatik , azután a bizottsági jelentés megszavaztatik vita nélkül a „középtanodák, gymnasiumok“ stb. tételéig. Bonca Döme határozati javaslatot ad be, mely szerint a miniszter utasíttassék jövő évi költségvetésé­ben a románok által lakott vidéken egy gymnasium fel­állítására megkívántató összegeket előirányzatba hozni. Trefort Ágost miniszter utal arra, hogy nemso­kára fognak a középtanodák rendeztetni s akkor lesz czélszerű e fölött határozni. Tisza Kálmán a határozati javaslatot pártolja. — A többség a költségvetést megszavazza és elejti a határozati javaslatot. Ellenben a nagyváradi reáltanoda tételénél G­y­őr­f­y Gyula indítványára a p. v. bizottság javaslata elesik. A költségvetés további té­telei elfogadtatván: a t­anítók­é­p­e­z­d­é­kr­e nézve Molnár Aladár és Csengery Antal között a ben­­takás tárgyában támadt felszólalások után Madarász József a tanítójelölteknek a védkötelezettség alóli föl­­mentését sürgeti. A p. n. bizottság előterjesztése ezután vita nélkül elfogadtatik a „népnevelési szükségletek“ czímén fölvett 990,000 frt cziméig. Tisza Kálmán az iskolai térképekre hívja fel a miniszter figyelmét, mint a­melyeken Magyarország csak Ausztria kapcsában van feltüntetve, egy biroda­­dalomkép. Gönczi Pál miniszteri tanácsos a kérdés politikai oldalára nem akar reflectálni, (Balfelől: Kár.) csak a tanítás szempontjára. A mappák ugyanis nemcsak az alsó iskolák számára készíttettek, hanem felsőbb isko­lák számára is és ezeknél az oktatás Ausztriára is te­kintettel van. — Még többen lévén szólásra felírva, az idő előre­haladottsága miatt a tárgyalás véget ér. Legközelebbi ülés holnap d. e. 10 órakor. ■n MAGYAR UJSÁG*1874. MÁRCZIUS 1. Madarász József beszéde. — A képviselőház február 27-iki üléséből. — T. ház! Nem osztozom az előttem szóló t. képvi­selő­társamnak azon megjegyzésében, hogy az egyszer elmondottak felett, ha az ellenkező meggyőződésű nézet a mi véleményünk szerint még ki nem fejtetett, azt mi elhallgassuk. Azt az állítást, hogy nem iskola ez, a­hol tanulunk, meglehet önmagára mondja ki, én legalább a parlamentet tanulási helynek mindig szívesen elfoga­dom (Helyeslés balfelől) és a mindig jeles beszédű teg­nap szólott Somssich Pál J. képviselő­társam azon kér­désére, mi lesz akkor a törvényhozásból, — ha minden egyes tárgy felett 5—6 napig vitatkozunk, sajnálom — nem adhatom azon választ, mit Csiky Sándor képviselő­társam mondott, hogy ő maga sem tudja mi lesz, én inkább felelek a jobboldal részéről tegnap szólott Zichy Antal J. képviselő­társam azon mondásával,­­ vannak eszmék, melyeket többször elmondani, ismételni kell, hogy eszmecsere fejlődjék belőle és a mi rész kirostál­­tassék, az pedig a mi jó, előbb-utóbb érvényre jusson. (Helyeslés szélsőbal felől.) Általában a jelen közoktatásügyi költsévetésnél megjegyzem, hogy habár midőn ideje lesz mindig rá­szavazok arra, miként Cato rászavazott akként, hogy Carthago eltöröltessék, Carthago lerombolására, úgy én is, midőn a közösügy eltörléséről lesz szó, mindig ak­­ként fogok szavazni, vélem , a közös ügyeket el kell tö­rölni, jelenleg azonban csakis a közoktatásügyi költ­ségvetés lévén tárgyalás alatt,­­ a közokt. törv. hi­ányaira kívánok kiterjeszkedni. Megismerem, hogy e törvénynek jó oldalai is van­nak, és csatlakozom Iványi Dániel J. képviselő­társam azon nézetéhez, hogy ha a közoktatási törvény, mely már négy év előtt hozatott meg, — ez időtartam alatt végrehajtva volna, sok üdvös következménye leendő már ; azonban ez vissza nem tarthat engem attól, hogy — habár igen jeles tagjai és szónokai a háznak a köz­oktatási törvény átvizsgálásától félnek — én azok so­rába ne kívánjam magamat számíttatni, kik a törvény hiányait mindenesetre átvizsgálni, annak előnyeit meg­tartani, hiányait azonban olyan intézkedésekkel kíván­ják pótolni, a­mik által maga azon törvény végrehajtása lehetővé tétessék. A­mi megjegyzéseim vannak, azokat röviden elő­fogom sorolni. Az első vonatkozik arra, — a­mi a közoktatásügyi jelentésben is benfoglaltatik, t. i. a tanítók hiányára. — Üdvözlöm e részben a közoktatásügyi miniszter azon kijelentését, hogy kiképzett nők alkalmazása által is fog e hiányon segíteni, a­mint azonban a miniszter urat e téren üdvözlöm, remény­em, hogy mint közoktatási miniszter s egyúttal mint vallásügyi miniszter — míg e két tárcza nem lesz elkülönítve — követni fogja Ame­rika példáját és hitszónokok kiképzésénél is tekintettel lesz a nőnemre. Mert én, miként a vallásszabadság, a polgári házasság behozatalát, mint a papi nőtlenség le­endő megszüntetését a vallás és oktatás szabatos elren­delése első feltételéül tekintem, akként a nőknek nem­csak a közoktatás, hanem a hitszónoklat terén való al­kalmazását is, találtam Amerikában, a­hol nem tagad­hatjuk, hogy az elemi oktatások a fejlettség legmagasb fokán állanak, a nők egyenjogúsítása ezek által is leg­inkább meg van közelítve. Én a t. közokt. miniszter jóindulatába bízva, óhaj­tom, hogy ne csak szóval, de tettleg is történjenek oly lépések, melyek által a tanítók hiánya pótoltassék. Íme az önmaga kötelességünkké teszi nekünk a közoktatási törvény azon hiányának pótlását, mely a felekezeti ta­nodákra vontkozik, nyíltan kimondom, helyesen, mert a tanszabadság azt követeli, hogy lehessenek felekezeti és magán­iskolák iránt ép úgy, mint intézkedjék az állam is az oktatásról. Hanem a tanítók fizetését tör­vény által akként kell szabályozni, hogy az ne legyen gúnyja a tanítóknak, miként ez most, jelenleg van. Ezen kívül azonban azt hiszem, hogy a tanítók állásának ja­vítására nem elég maga a tanítók fizetésének feleme­lése, nem maga a nyugdíj. Én már többször általában figyelmeztettem a mi­niszter urakat, hogy itt van a katonai védkötelezett­­ségi törvény. Ám jó , ha lehet be kell őket oktatni is rövid idő alatt,de ha ez 1868. évi véderő törvény 26-ik §-a szerint a kötelezettségi kivétel alkalmazható még a közigazgatási tisztviselőkre is, akkor nem fogják önök tagadhatni, hogy első­sorban kivételképen kellene álla­nia mind­azoknak, kik magukat az elemi tanodák taní­tóivá kívánják kiképezni.Én azt hiszem, hogy nem elég itten elvileg szólani. Miként más törvények módosít­tatnak, kell hogy minél előbb módosítassék ez is. De remény­em, hogy a közoktatásügyi miniszter úr ki fogja terjeszteni figyelmét még másokra is, nevezetesen ön­magukra a tanulókra is. Nekem eleven emlékezetemben maradt a nagy-szent­miklósi gazdasági társulat 1872. augusztus 20-án tartott választmányi ülésének azon óhajtása, a­melyben kéri, hogy a polgároknak azon gyermekei, a kik 16 éves koruktól lennének menendők a gazdasági iskolába, 19 éves korukban azonban ismét a védkötelezettségnél fogva 3 évre katonáknak, azon kedvezményben részesülhessenek, a­melyben az egy évi önkénytesek. Én azt hiszem, hogy mindezeket figye­lembe kell venni, Magyarország közoktatásügyi minisz­terének, ha azt akarja egy­részt, hogy a tanerők ne hiányozzanak, másrészt pedig hogy a szegény emberek kellőképen oktathassák gyermekeiket. Másik kérdés az iskolák hiánya. E tekintetben azon észrevételt hallottam létezni, hogy itt-ott vannak községek, melyekben tanodák léteznek, de nem elegendő számmal, és hogy mindaddig míg azok nem pótoltatnak, nem lehet fölállítani oly községekben a­hol semmi iskola nincs. Bocsánatot kérek, de én azt tartom, hogy mind­kettőt egyaránt lehet kivinni és pedig felállítani isko­lákat azon községekben, a­melyekben ilyenek már van­nak, de az összes növendékeket nem fogadják be, míg másrészről okvetlenül szükségesnek és helyesnek tar­tom ott, hol iskolák nincsenek és hol ezt önmaguk nem állíthatnák a községek, az állam legyen hivatva ezek állítására. Jól tudom, azt mondják, hogy ez nem lehet azért, mert tanerők hiányában vagyunk, de én mégis azt mondom, hogy ha a tanítói fizetések valamennyire javíttatnak, ha ezek azon kedvezményben részesülnek, hogy a védkötelezettség alól kivétetnek, ne higgyék, hogy azon tanodákban is ne akadjanak tanerők. A III. az oktatási tandíjnak eltörlése. Igen sokan ellenzik az oktatási tandíjnak eltörlését, azt mondván, hogy hisz az adó azoktól, a­kik gyermekeiket járatják az iskolába, jogosan szedetik be, és ha ezen oktatási tan­díj eltöröltetnék, más módon fognak ismét ezen állam­­adót fizetni. Engedelmet kérek, nagy különbség van e közt, itt kivált az elemi tanodákról van szó. Kik azok, kik gyermekeiket oda járatják ? Bizonynyal nem azok, a­kik közép­vagyonnal is bírnak, hanem többnyire azok, a­kik kevesebb vagy egyátalában alig bírnak va­gyonnal. És ez nézetem szerit a társadalomnak egyik legfőbb kérdése, oly­annyira, hogy ha a tandíj eltöröl­­tetnék és az egész ország lakosai birtok aránylag fog­nák fedezni ezen adót, melyet most a szegényebbek maguk viselnek, ez­által kiengeszteltetnének azok a sze­gényebbek, a­kik a védadóval a védkötelezetts­ég által bizonyára hasonlíthatlanul vannak inkább terhelve, mint mások, kik nagyobb vagyonnal bírnak.A tanfelügye­lőséget úgy a mint az tudtomra Amerikában létezik, igen szívesen elfogadom, de jelen alakjában nyilvání­tom, hogy sem a kerületi tanfelügyelők, sem­ népneve­lési tanfelügyelők számára, ezen intézmény jelenlegi alakjában nem szavazok meg semmit, nem pedig azért, mert e tekintetben nem kell másra hivatkoznom, mint Molnár Aladár­­. képviselő úr azon mondására, hogy a tanfelügyelőkre a jelen alakban megszavazni költséget nem egyéb, mint névnek szavazni meg, mert, tehát any­­nyi bizonyos, hogy ezen intézmény hiva­tásának meg nem felel, miután én egy puszta névnek részére nem kevesebb mint 24.000 frtot meg nem szavazhatok, ha már ez összeget fölvesszük költségvetésünkbe, inkább szeretném azt szegény gyermekek ápol­sára, segélye­zésére fordítani. Igen örülök, hogy a jobboldalnak egyik legjobb szónoka Somssich Pál képviselőtársunk figyelmeztette a közoktatásügyi miniszter urat, a tanfelügyelői intéz­mény átalakítására. Remény­em, hogy a jó hatás sem­miesetre el nem maradhat azon időre, midőn azon szakbizottság össze fog hivatni, mely ítélendő a felett, vaj­­on szükséges-e a közoktatási törvény átvizsgálása? Én az amerikai módszert kívánnám meghonosítani. Amerikában létem­ben azt tapasztaltam, legalább azon részeiben a nyu­­gati államoknak, melyekben önmagam voltam, hogy ott minden községnek, minden kerületnek meg van a maga tanodafelügyelője és igy meg van az után azon állam­nak állami tanszéke, maguk a községek választván tanodai felügyelőjüket, mint a kerületit a kerületbeliek s az állami tanszéket az állam polgárai. És ha Csengery J. képviselő úr hivatkozott is arra, hogy mennyivel ma­gasabbra rugtatta az amerikai polgárok adóját a tan­kötelezettség elfogadása és ha azt mondá is, hogy a tanfelügyelők csak ajánlólag lépnek föl, legalább azon nyugati államokban, melyekben én voltam, nem azt ta­pasztaltam, hanem tapasztaltam először azt, miként a nyugati államok saját törvénykönyvükben rendezték a tanfelügyelői intézményt, például Iowa államok összes alkotmánya és ebben a tanodai törvények egy kis köny­vecskében foglaltatnak, és e könyvben minden meg­van, hogy mit kell és mit szabad minden községtanoda fel­ügyelőjének tennie. És itt arra nézve, mit Csengeri J. képviselő úr mondott, hogy mennyivel magasabb ösz­­szeggel kell a tankötelezettség behozatala óta járulni az amerikaiknak a tanügy költségeihez, mint az államadó­hoz, bátor vagyok egy kis összehasonlítást tenni, mert akkor tudjuk meg, mennyire megy tehát ezen magasabb összeg. Az igaz, hogy Amerikában a tanodára­ és tanítók fentartására hasonlíthatlanul nagyobb összeget, ad mint az állami adó, az amerikai polgár, így pl. azon nyugati államokban, melyekben én voltam, 10 dollár érték után, midőn az államnak ad 2 centet, a megyének ismét má­sik két centet, addig ad a siket­némákra 2 centet és addig önközségének és tanodájára és tanítási czéljaira 31 centet ad. Igaz, hogy ez nagy arány, de nem terhelő, igaz az is, hogy a­midőn körülbelül 4 centet ad az ál­lam összes közigazgatási, törvényhozási és törvény ki­szolgáltatási kiadásaira, akkor körülbelül 8-szor any­­nyit áldoz ön gyermekeire és a gyermekek oktatására és tanítóira. A mi megjegyzést még kénytelen vagyok tenni, az 1872. évi közoktatási ügyről való jelentésnek 26. és 50. lapjára, az a következőkbe foglalható. Azon jelentésben előadatik, hogy a nép közt majdnem fölvilágosíthatlan közöny van gyermekeik iskolába járatása iránt, az 51. lapon pedig az mondatik, hogy nem akarja maga a nép oktatásának felvirágzását, hanem az államtól vár min­dent, ez tehát úgy látszanék, mint a közérdekeltség hiánya a nép részéről, azonban bocsássanak meg önök, itt ismét kell nyilvánítanom, hogy ezen nagy adó mel­lett, melyet Magyarország népe, önmegyéje, önközön­sége az országnak fenntartására — és jól tudják önök nemcsak erre, bár ne volna egyéb — de még más hasz­not nem hajtó meddő kiadásokra is kénytelen fizetni és a mellett még a népnek gyermekei 19 éves korukban védkötelezettség alá vonatnak; ezen nyomorúság hozza önmagával, hogy a nép nem képes gyermekeit iskolába járatni, másodszor nem is igen hajlandó tenni, mert miután tudja, kivált a szegény nép, hogy 19­ éves ko­rában elviszik tőle gyermekét és az nem segíthet szü­leinek, akkor bizonyára legalább 12—19 éves koráig óhajtja azt önmagának családja fenntartására bírni. Ami Iványi Dániel t. képviselő­társam által beter­jesztetett határozati javaslatot illeti, az abban jelzett teljes vallásszabadságot és polgári házasság behozata­lát teljes szívemből pártolom és annak, hogy azt itt kelle behozni­­. Képviselőtársamnak oka az, mert több­szörös kérdés intézésére e részben semmi választ nem nyert­ (igaz! Igaz!) és azt hiszem, hogy mindazon ese­teket, melyeket ő előhozott, csakis azért tartotta köte­lességének megemlíteni, hogy a most létező törvény­nek helytelen és igaztalan voltát bebizonyíts (Úgy van), hogy ezen igaztalanság bebizonyítása által annál inkább indíttassák nemcsak a közoktatásügyi miniszter úr, hanem indíttassanak azon képviselő urak is, kik a házban a többséget alkotják, e törvény megalkotására mielőbb a lehetőt megtenni. Most mondom meg második okát annak, a­miért felszólaltam, és ez az, hogy van nekem egy határozat.

Next