Magyar Ujság, 1873. július (7. évfolyam, 149-175. szám)

1873-07-01 / 149. szám

Kedd. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-fő szám. II. emelet. ide intézendő a lap szellemül részét illető minden közle­mény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen te­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetera-atoz* 4-ik szám, feloszlat. ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlé­mény, a. m. az előfizetési pénz,a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. 140. szám. VII. évfolyam. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDASZATI NAPILAP. 1873. Julius J. Előfizetési ár: Vidékre , ostsa va­ jy issl?­ben főárboz. kidldvo: Egy évr­e 16 frt Fél évre . 8 * Negyed évre 4 » Egy aóní’ ra 1 ♦ E.tye* szám­­­k Hirdetési dij: kil. k­es, hasábos­­»ntu­m egyszeri hirdetése 12 kr. tíibbosör­ 9 kr. Bélyegdij minden Mrdetér&t külön 80 kr. VvIk­tA* • néh­etr SiSlál­AI Előfizetési fölhívás JUllTii IMG" czim­u politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkét, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelette felkérjük: szileskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek julius 1-től kezdve: Évnegyedre (julius —szept.) . 4 frt — kr. Félévre (julius—decz.) ■ • • • 8 frt kr. Három évnegyedre (juh—márc.) 12 frt kr. Egy hóra.........................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűb­­ben eszközölhetők és Budapestre egyetem utcza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és h­r­­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast Gr.) intézendők. « sz er­ke-»«tőség. Pest, Juntas 30. Külföldi szemle. Mint már említve volt, a franczia republikánusok e hó 25-ét mint Hoche tábornok születésének évfor­­forduló napját tüntetéssel akarták megünnepelni, de a hatóság a lakoma megtartását eltiltá. Ennek daczára 25-én egy kis kör gyűlt egybe egy magán­háznál. Ez alkalommal Gambetta egy hosszabb beszédet mond át, melyet a „Répub. Franc.“ egész terjedelmében közöl. E beszéd annyiban bir fontossággal, mert máj. 24-ke óta ez az első nyilatkozat azon párt részéről, melynek élén Gambetta áll s bizonyos tekintetben programmot tartalmaz. Grambotta legelsőben is a Slocn­o-lakoma jelen­tősé­gét magyarázá meg, melyben ez alkalommal oly ke­vesen vesznek részt, mert ezt a hatalom emberei így akarják. ,,Mi nekünk, kik itt összegyűltünk s kik távol vannak, szemben azon inkább bohó, mint borzasztó vál­sággal, melyet át kell élnünk, meggyőződésünk erősí­tésére és reményünk szilárdítására van szükségünk.“ Szóló ezután meleg szavakban szól Hoche emlékéről s születés helyéről Versailles-ról, inti pártját, hogy az izgatás vádjára ne adjon alkalmat , azután így folytatja: Most, inkább mint valaha szükséges az általános nevelés két rendszerét egymással szembe állítani, mert e nagy és borzasztó válság ellenében minden más eltűnik.­­­ Az emberiség két nagy táborra látszik szakadni: az egyikben vannak azok, kik egy igazolhatatlan vallási tételnek föltétlenül hi­telt adnak, a másikban vannak azok, a­kik a sza­bad kutatást s az emberi ay­itóságot igénybe veszik. E nagy küzdelem ellenében nagyon kicsinyesnek tűnik fel azon két vagy három család érdeke, kik országunk­ban kormányra jutni igényt tartanak. Az ész harczol az elnyomatás ellen. A múlt kísértete ismét föltámadt, hogy Franczaországot igájába görnyeszsze. (Fölkiáltá­sok : Soha! Francziaor­zág soha sem fog ebbe beleegyez­ni.) Igazuk van, mikor azt kiáltják, hogy „soha,“ mert Francziaországban mindenütt, a Középtenger partjain ép úgy mint a csatornánál, a szegény gunyhójában ép úgy, mint a gazdag palotájában, a klerikálisamé elleni fölháborodás hangját lehet hallani, mert a klerikalis­­mus Francziaországra nézve a régi uralomhoz való visszatérés, Francziaország pedig e régi uralmat bor­zalommal és örökre lerázta. Sok változás történt a személyekben — mond to­vább— de nem az ügyben. Francziaország akaratát nem változtatta meg, a törvényes állapot ugyanaz ma­radt, a szövetséges monarchisták közt a szakadás még nagyobb lett, mert hiszen a vadászatot megelőző nap meg van az egyetértés, de midőn a vad el van ejtve, akkor torzsalkodnak a zsákmány fölött, mert mindegyik a zsíros falatot akarja. (Nagy derültség.) Legyünk ko­molyak. Valóságban semmi sem változott, a hatalom más kezekbe ment át, de a változás a köztársaság ne­vében hajtatott végre — négy trónkövetelő orra előtt — (derültség) s a nyugalom nem le­tt megzavarva. — Miért ? Mert a hatalom nem volt személyi, mert bir­tokosát megváltoztathatá, de nevét nem s mert e név elég, hogy a tiszteletet s a törvény előtti tiszteletet biztosítsa. Végül barátait felszólítja, hogy a köztársa­ság eszméinek érvényre juttatásában legyenek ki­tartók. Francziaországból Brüsselbe menekülnek azok, kik személyük biztonságát illetőleg nem bíznak a „fe­kete köztársaságban.“ Ronc­s a betiltott „Corsaire“ három szerkesztői már Brüsselbe vannak s még töb­beket várnak oda. A franczia kormány ultramontán jellegét illetőleg az „Independ.“ „a klerikális Francziaország s Eu­rópa“ feliratú ci­kket közül, mely mint fölhívás sok te­kintetben nagy fontossággal bir. A belga lap azt mondja, hogy a pápa világi hatalmának visszaállítása jelenleg lehetetlen. Broglie és Ernőul terve azonban mégis arra c­éloz. Ez urak az ultramontanismus szá­mára Francziaországban biztos helyet akarnak készí­teni, s ez­által egyelőre a római expeditiót fölöslegessé kívánják tenni. A Vatikán, már-már nem egyéb szó­széknél s a párt legnagyobb szónoka a pápa, Franczia­­cziaország van kiszemelve az egyház nézeteinak végre­hajtására. Európának joga van a francziaországi ese­ményeket komolyan fontolóra venni s azoktól őrizkedni. A czikk végül elismeri, hogy Francziaországnak joga van saját házát egy nagy kapuczinus zárdává átalakí­­t­­ani, az ország kormányának azonban ez esetben meg­­ kell elégedni­e szövetségessel, mert ma már egy hata­lomnak sem juthat eszébe a jelenlegi franczia kormány­­­­róval szövetségre lépni. Belcastel, a klerikális franczia képviselő, ki Cor­nelis de Witt-el múlt kedden a temetési ügyben az el­fogadott napirendet indítványozó, a „Frangais“-ban egy levelet tett közzé, melyben a lapok magyarázatai ellenében a lelkiismereti szabadság érdekében tiltako­zik. Belcaster azt mondja, hogy a napirend a lelkiisme­reti szabadságot nem proclamálta, hanem csak consta­­tálta, hogy ez elvekről nincs szó. Belcaster ez alkalom­mal mint a syllabust pártoló ultramontánok közege szól. Nagyon kétségesnek tartják, váljon a minisztérium e nyilatkozat ellenében továbbra is hallgathat. Az olasz kabinet megalakítása nagy nehézségekbe ütközik. Minghetti a pénzügyi tárczával Maurogonatot kínálta meg. Ezenkívül Minghetti a közmunka-, bel-és igazságügyi tárcza átvétele végett Spaventa, Cantella s Viglianival tanácskozott. Franczia lapok szerint a madridi alkotmánybi­zottság a tizennégy állam fővárosának megállapításá­hoz fogott, melyek, beleértve a külországiakat is, fog­ják képezni a spanyol szövetséges köztársaságot. Esze­rint Madrid kerületével semlegesítetnék, a tíz kilomé­ternyi térségen lévő falvakkal együtt. Új-Castilia fővárosa Toledo lenne; Ó-Castiliáé Burgos; Galiczia s Asturiáé Pontosvedra ; Estrema­­duráé Trujillo­,Felső-Andalusiáé Granada; Alsó-Anda­­lusiáé Xeres; Valencia s Murciáé Alicante ; Catalo­­niáé Barcelona; Aragóniáé Caspe; a bask és navarrai tartományoké Vittoria; a baleári szigeteké Palma; a canari szigeteké Santa Cruz; Puerto-Ricoé San­ Juan. Cubáról nincs említés téve. Ezt sokan arra magya­rázzák, hogy végre is a spanyolok hajlandók lennének e szigetet a fölkelőknek eladni, ha az Egyesült­ Álla­mok az e czélból fölveendő kölcsönösszeget biztosítják. Az amerikai lapok e kérdést újból szellőztetik. Mint mondják Santa­ Cruznak az a szándéka, az országot vasutaitól megfosztani s ez okból legújabban Hernaninál a vasúti alagút egy részét fölvetteté. Galicia Orcase kerületében újabban zavargások fordultak elő. Salmeron, a volt igazság- és vallásügyi miniszter ugyanis a spanyolországi összes templomok becslését elrendeli, hogy, amint vélik, az olyan tem­plomok, melyek fölöslegesek, később a kincstár javára eladassanak. A tudatlan lakosság a papság izgatása­­folytán „viva la religion“ kiáltással a becslésnek ellen­­odosult a több un­at ír roiuilarbe gyűlt vetszus h­ogy a papság tanácsára a becslőket elevenen eltemessék. A katonaság a mozgalmat elnyomta s a lázadók közül mintegy 40-en agyonlövettek s vagy 100-an megsebe­sittettek. A kormány a becslést fölfüggesztető. Budapest, mint. 30-an­. A jobboldali lapok sőt egy magát ellenzéki­nek tartó is, tele vannak Deák Ferencz dicsőíté­sével a szombati napon mondott beszéde miatt. Igen sok igazat és helyest mondott a jobbol­dal vezére kétségtelenül, s mi legnagyobbrészt egyet is értünk vele; de azon kívül, hogy egyet — még­pedig a legfontosabbat — nem említett meg beszédében t. i. a teljes vallásszabadság iránt alkotandó törvényt , lehetetlen azt nem kérdeznünk tőle : hát miért nem mondotta ezt tisztelt képviselő és pártvezér úr ezelőtt hat esztendővel, vagy legalább akkor, mikor a bal­oldaliak, számtalan alkalommal, mind azt sür­gették, a­mit ön most indítványoz? Avagy eddig nem volt mind arra szükség és ez csak mai napság merült fel? Hát nem hallotta-e tő­lünk, ki tudná hányszor, előadatni, hogy polgár­társaink közül többen kü­lfödre kénytelenek ki­menni, hogy szívek választottjával, ha ez nem keresztyén vagy megfordítva ha ők nem keresz­tyének, összekölhessenek? S nem hallotta azt, hogy az ilyen házasságokból származó gyerme­keket a magyar kormány és bíróságok nem ismerik el törvényeseknek? Hát a nazarénusok üldöztetéséről nem hal­lott ön semmit, a­mi ellen szintúgy számtalan panasz hozatott fel úgy a házban, mint a napila­pokban, s mindamellett a vallás teljes szabadsá­gát még ezúttal sem követelte. S nem tudja-e talán, hogy a kath. autonómia elhalasztása mily károsan hat a katholikus egyház beléletére! És végre, az állam és egyház közötti viszony rende­zésének szükségét nem érezte-e már akkor, mi­kor a székesfehérvári püspök a kir. tetszvényjog megsértésével a vatikáni zsinat határozatát ki­hirdette? S ha mind­ezt nem tudta, nem látta akkor, mikor minden más közönséges ember tudta és látta, ugyan kérdjük : kir-e az, kit a „haza bölcsének“ neveznek, ezen czim­re valame­lyes igénynyel, bir-e a kormánypárt vezetésére szükséges képességgel ? Akkor ismerni meg vala­minek a szükségét, mikor az, hogy úgy mondjuk, már torkunkra forrt, s többé teljességgel el nem halasztható, ahhoz ugyan nem nagy előrelá­tás, nem nagy bölcseség kívántatik. És ez az első megjegyzés a­mit tenni akartunk. A másik az, hogy a szavaktól gyakran még igen messze esnek a tettek, s hozzá nem­ is egé­szen szoktak a szavaknak megfelelni ha egyszer valóban létesülnek is. Még akkor válik majd el, hogy milyen lesz mind­az, a­minek szükségét Deák hangoztatta, a­mikor a kormány és a ki­­küldendő bizottság elő fogja adni, s mi majd csak akkor fogjuk dicsérni a napot, a­mikor le­áldozik. Addig csak hadd tapsoljanak a jobbol­dalon és a balközépen, mert hát Deák beszédét szomszédaink is megéljenezték, meg a végét is, mindamellett, hogy ekkor ismételte, hogy a 'balközép határozati javaslatát nem fogadja el. No de hát ez csak egy kis meggondolatlanság s egyéb semmi. Oly szép szavakat hangoztatott s különben a jobboldal vezére, hogy az ember­­ ugy­e­bár könnyen elfelejthette, hogy tulajdon­képen ellenfél szól, s hozzá még saját javasla­tunkat is megtámadta. A­mi egyébiránt a bizottmány kiküldését illeti, azt részünkről mi is pártoljuk, csak hogy azt óhajtjuk, hogy az most mindjárt választassák meg, ne pedig a jövő őszszel. Azok az indokok, melyeket Deák hozott fel az elhalasztás mellett, nem alaposak. Először is nem áll, mintha keve­sen lettek volna szombaton jelen, sőt oly tele volt a ház, mint csak ritkán szokott lenni. Má­sodszor, ha nem dolgoznék is a bizottság a szün­idő alatt, legalább készülnének annak tagjai az őszszes megnyitandó tárgyalásra. Mert hiába, az egyház és állam közötti viszony rendezése oly fontos kérdés, hogy ahhoz csak úgy ex tripode hozzá­szólni nem lehet. Sokat kell erről és tüzetesen nemcsak gon­dolkodni, hanem olvasni is, különösen a külföld ide vonatkozó törvényeit is, erre pedig a nyári szünnapok a legalkalmatosabbak. Már­pedig ily tüzetes készülődést csak attól várhatunk, a­ki bizonyos benne, hogy a kérdés megoldása neki is feladatául fűzetett, vagyis, hogy ő is tagja a bizottságnak.­­ A legfőbb ítélőszék jan. 27-én tartott ülésében fegyelmi ítéletet mondott az ügyiratok túlságos hátra­léka miatt. A marosvásárhelyi kht. tábla ugyanis egyik kerületi tudósítója az ügyiratok menthetlen tömegű hátraléka miatt fegyelmi tüntetést szabott ki, mely a legfőbb itélőszékhez lett terjesztve s melyet ez hely­benhagyott.Az elvégezetlen hátralékoknak az elvégzett ügyiratokhoz kellő aránya iránt az 1871. VIII. t. ez. ' *u j 1 élj . 1» \juv o ku­lipo v Au­­­tóit. v - Tit­i — A vaskapu szabályozásának ügye, mint a „P. Lt.“ értesül, egy nagy lépést tett előre, a mennyiben gróf Ludolf, az osztrák és magyar monarchia képvise­lője és a török porta közt előleges szerződés köttetett. A vaskapu ügyét az 1855 iki párisi szerződés 15. és 17. cikkei veték fel legelőbb. Az első czikkben meg van tiltva a parti államoknak, hogy bárminemű vámot szedjenek, hogy ez által kárpótolják magukat a költsé­gekért ; a második czikkben egy vegyes bizottság volt kiküldve a közlekedés akadályainak elhárítására. De ez ugyan semmit sem tett. Ez állapoton az 1871-iki londoni conferentia változtatott, mert ez az ügyet csakis a pártállamokra bizta és ezeknek a vámsz­ért is megengedte. De mindeddig Románia, Szerbia és Tö­rökország féltékenysége miatt ez ügy nem haladt előre. Most sikerült a portát megnyerni és így remélni lehet, hogy ez ügyben is fog valahára valami történni. A porta legutóbbi aggodalma volt, hogy ha a Duna Orso­­vánál szabályozva lesz , akkor Widdinnél lesz áradás, de ez aggodalom alaptalanságát néhány havi technikai vizsgálat után be lehet­ bizonyítani. Most már a sza­bályozás végrehajtása és módozatai felett végképen lehet határozni. ” A vasúti bizottság a vasúti szabadje­­gyek dolgában e következő határozati javaslatot v­endi a ház elé: „A közmunka és közlekedési miniszter oda utasít­­tatik, hogy a vasúti szab­adjegyekkel eddig észlelt visz­­szaéléseket meggátlandó, az ezek engedélyezésénél a következő elvekből induljon ki, melyek szigorú meg­tartására, saját felelősségének terhe alatt, az állambiz­­tosítást igénybe vevő és az állam tulajdonát képező vas­pályák igazgatóságait kötelezze, úgymint: 1) Magán­emb­reknek magán ügyekben tett uta­zására semmi szín és ürügy alatt szabadjegyek ki nem szolgáltathatók. A szabadjegyek átruházása külön fe­gyelmi eljárás alá vonható. 2) Az állam és köztörvényhatósági tisztviselők, kik úti átalányt élveznek, hivatalos utazásaikra sem nyerhetnek sz­abadj­egyeket. Ezen intézkedés által érintetlen hagyatnak a né­met vasúti szövetség (Verein deutscher Eisenbahn- Verwaltungen) szerződésileg biztosított jeg­yei, vagy a­melyeket a magyar-oszták vasúti társaságok egymás tisztviselői részére üzletük érdekében kölcsönösen ki­cserélnek, továbbá a társulatok engedély-okmányai által meghatározott posta- és távirdai személyzet az 1867-ik évi vám- és kereskedelmi szövetség nyolczadik czikkében elfogadott 1851-ik évi november hó 16-án kelt legfölsőbb rendelet 88. §-a által meghatározott közigazgatási, rendőri és az államfelügyelet érdekében utazó államtisztviselők részéről használtak és végre a hivatalos kiküldetésben lévő közegészségügyi, azonkí­vül a kulturális és humanitási tekintetekből indokolt egyes utazásokra szóló szabadjegyek kiadásai, valamint az illetőségi helyükre szállított jelonetek és tolonctek szállításai. Végül utasíttatik a közmunka és közlekedési mi­niszter, hogy a szabadjegyeknek más személyekre leendő átruházását tiltsa be, és hogy ezen szabályokat a lehető legrövidebb idő alatt foganatosítsa.“ — A vallásalap részére, mint a „N. fr. Pr.“ írja, a magyar kormány másfél millió ára földbirtokot vett meg a Bank-Vereintől a Langrand-féle uradalmakból. Az árt kifizette osztrák állampapirosokban. — A horvát kiegyezés befejezte tett, s csak formai elintézésre vár ; a „Ilon“ következőkről tu­dósít : A törvényjavaslatban legvitásabb pont a pénzügyi kérdés azon része volt, hogy a határőrvidék polgárosí­tása esetén és Horvátországhoz csatolása után is 45% maradjon-e meg Horvátország beiigazítási költségeire annak összes jövedelmeiből ? A horvátok már most 47°/0-ot kívántak a törvénybe fölvétetni. A magyarok jegyzőkönyvi biztosítékot ígértek, hogy a polgárosítás után, a­mennyiben a közigazgatási szükség és jövede­lem közt aránytalanság állana be, azt módosítják. A horvátok törvényben kívánták ezt kimondatni. Végre Csengery formulázása szerint ezt törvény­ben fogalmazták, még­pedig úgy, hogy Horvátország jövedelmeiből (Bellovárral együtt) annak közigazga­tási szükségeire 45% marad; ha pedig a határőrvidék többi részének polgárosítása után, a valódi közigazga­tási szükség alapján kitűnik, hogy ezután Horvátor­szág jobban lenne terhelve, akkor még 1877. előtt a törvény 70. §-a szerint történik a módosítás vagyis kö­zös alkudozás útján. De ha Horvátország a közös (osz­trák magyar s magyar-horvát) költségekhez minden­esetre 6­ 93 kulcs szerint tartozik járulni 1877-ig. X kamatbiztositéki számvevőség. Az állam költségvetés alkalmával a kamatbiz­­tositéki számvevőség költsége tárgyaltatván, ezen hivatal eljárása és szerkezete ellen panaszok hozattak fel, melyek hatáskörének lényeges meg­szorítását vonhatják maguk után. E tárgyalás alkalmával a közlekedési minisz­ter úr kijelente, hogy a számvevőség egész szer­vezetét kívánja megváltoztatni . Ígérte, hogy e..iránt törvényjavaslatot fog beterjeszteni. Ezt annál inkább figyelemmel várjuk, mert épen e lapok felelős szerkesztője volt az, ki a kamatbizto­sitéki számvevőség eszméjét a házban először szóba hozta, mert intézménynek hér mennyire panasz hozatik is most fel ellene : hasznos és szükséges­voltát kivált ellenőrzési s nyilvántartási szem­pontokból kétségbe sem lehet vonni s hatáskörét nem lenne czélszerű megszorítani. A panaszok jelentékenyebb része az érdeklett vasúttársulatok részéről merült fel, mert mond­ák : a számvevőség kitörli mindazon tételeket, melyek a költségvetési törvényben megállapított fejezeteknek, czimeknek és rovatoknak meg nem felelnek, vagy az engedélyezett összeget túllé­pik; kitörli még azon esetekben is, ha ezeket a közlekedésügyi miniszter úr saját felelősségére utalványozta vagy elfogadhatónak kijelentette, de akaratát, intézkedését a számvevőséggel nem tudatta, midőn aztán a törlések a miniszter urat boszantják, holott csak tőle függött, hogy azok­nak elejét vegye. A panaszok forrása e szerint egyrészt az en­gedélyezési rendszer és az egyes engedélyek hi­ányaiban, másrészt a számvevőség iránt követett eljárás egyoldalúságában keresendő. Az engedélyezési rendszer egyik fő hibája pél­dául, hogy az engedélyekben a forgalmi tőkék­ről szó sincs. „Azon pillanatban, a­mint kész a vasút, át­adják azt az igazgatóságnak 6 heti készlettel, semmi egyébbel, gondoskodjék ő a többiről. Úgy él tehát minden vasúttársulat, mint az, a­kinek mindenért greiszlerhez kell járnia. Ennek nincs és nem is lehet elégséges készlete szénben és olajban, sínekben és slipperekben; egyálalán mindenütt megakad, az utolsó pillanatban kell venni, mert ha előbb szerződik s készletről gon­doskodik, a kamatbiztosító számvevőség szépen kitörli, azt mondván, hogy ez nem járja, mert nem a mostani forgalomra tartozik, hanem talán csak a jövőre“ , mondó panaszképen épen egy jobboldali képviselő s azzal fejezte be szavait, hogy : „Mindezen kérdések sokkal többe kerül­nek, mint mennyit a kamatbiztosítéki számvevő­ség meggazdálkodott, azon kisszerű törlesztések által, melyekben gyönyörűségét találja. Ennél­fogva kéri a házat, hogy a kamatbiztosítéki számvevőség hatáskörét ne terjeszsze ki, s gon­doljon az adminisztráczió reformjára is“. Már­pedig a kamatbiztosítéki számvevőség nem tehet arról, ha a vasúti társaságok, kellő forgalmi tőke hiányában, nem használhatják fel a kedvező alkalmakat s a fogyasztási anyagokat drágán vásárolják, mert évnegyedenként meg­állapított költségeikhez pontosan kell alkalmaz­­kodniok. A kamatbiztositéki számvevőségnek nem hi­bája, hanem érdeme az, hogy az előirányzathoz tartja magát s e hivatalt eme munkálkodásában megszorítani annyit tenne, mint ellenörködési hivatásától, kötelessége teljesítésétől megfosz­tani, holott az ellenörködés nagyon szükséges dolog mind a vasúti vállalkozók, mind a közle­­dési minisztérium irányában. Szükség van ezen hivatal pontos működésére kivált pénzügyi te-

Next