Magyar Ujság, 1873. július (7. évfolyam, 149-175. szám)

1873-07-01 / 149. szám

kintetekből, mert hiszen a pénzügyminisztérium is ez­által láthat mindenkor kellően be, a­mire okvetlen szüksége van, mert mindenkor pontosan kell tudnia a kiadások mérvét, hogy egyrészt az államkincstár érdekeit megóvhassa , más­részt a vállalatoknak kellő időpontban szolgál­tassa ki a segélyt. Nem helyeselnénk tehát a közlekedési mi­niszter úr javaslatát, ha az a számvevőség, ille­­teg „számvevőszék“ hivatásának megszorítását, a miniszteri osztályokba olvasztását czélozná; nem helyeselnénk már csak azon szempontból sem, mert ennek önálló működésére szüksége van mint említek pénzügyi szempontból, a szük­ségletek pontos fedezésének czéljából is. Nem mondjuk, hogy ezen hivatalnak függet­len önállósággal kell működnie az üzleti és épí­tészeti ellenőrség irányában, sőt szükséges, hogy ezekkel és a közlekedési minisztériummal egyet­értőig , öszhangzólag működjék , nehogy oly törléseket tegyen, vagy oly rendeleteket bocsás­son, melyek talán a minisztériumi rendeletekkel nem egyeznek. Ennélfogva csak helyeselhetnénk, ha a köz­lekedési miniszter úr a kamatbiztosítási szám­széket maga közelébe, hivatalaival egy épületbe helyezné, hogy a kölcsönös érintkezés minél könnyebben történhessék. De, ne szorítsa meg ellenőrzési működését, ha az bár a vasutakra is kiterjed. „Nem tartom helyesnek azt, hogy oly hatás­körben működő control legyen ott, mondá a mi­niszter úr, a­mely mintegy függetlennek érzi magát a többi erre hivatott közegektől, hogy az engedélyezett vasutak felett szintén más irány­ban is gyakoroljon controlt, értem az üzleti és az építészeti controlt illetőleg.“ A­végett azonban, hogy a kamatbiztosítéki számvevőség az engedélyezett vasutak s illetőleg az üzleti és építészeti hivatalok irányában ille­téktelen befolyást ne gyakoroljon, nem szükség ezen hivatalt önállóságától megfosztani s egé­szen újra szervezni. Lehet, hogy e hivatal a mostani teendők vég­zésére sem mindenben elégséges, s talán legin­kább elégtelen személyzete miatt. Ezen azonban könnyen lehet segíteni, sőt a szervezet is vál­­toztatható, de az ellenőrködéshez szükséges füg­getlenség fentartása mellett, mert erre kiváló szükség van kivált a vasúti vállalkozók, igazga­tóságok, építészek stb. irányában, kiket tel­jesen kielégítni aligha lehetne, de nem is volna czélszerű : az államkincstárra nézve. Mert ugyanis: Mi a társulatok panaszainak nagy részét illeti ? Ezekre elmondhatjuk a közlekedési miniszter úr­ral, hogy azt értjük, mert hisz: „a kamatbiztosí­­téki számvevőség bárminemű alakjában utoljára is kellemetlen valami a vasúttársulatokra nézve, ha t. i. hivatásának megfelel. Ha pedig hivatásának meg nem felelne, ha az államkincstár érdekeit szem előtt nem tartaná, ha az üzleti és építészeti befektetéseknek, az állam­segélyzés élvezete mellett is oly tágtért engedne, mint engedett magának például a kiváltságos Duna-gőzhajózási társulat azon évtizedekben, melyekben tőkeértéke (az államsegély igénybe­vétele mellett is) évenként milliomokkal növeke­dett, akkor épen azért kellene megváltoztatni szervezetét, hogy nagyobb és behatóbb módon gyakorolhassa ellenőrzését, mint mikép az ez ideig az állam által segélyzett vállalatoknál szo­kásban volt. A vasúti társulatok panaszkodnak és mindig fognak panaszkodni a közlekedési minisztériumra is, hogy: „minden társulattól kivétel nélkül sok­kal többet kíván, mint mennyire az, engedélye által köteleztetik,­ hogy aztán: „palotákat épít­­nek oda, hol a fészer elégséges volna“ stb. Ezt szintén érthetjük: a dolog természetéből. Épen ezért a társulatok és a minisztérium kö­zötti súrlódásokat is csak mérsékelheti a kamat­­biztosítéki számvevőszék önálló, ellenőrzési mű­ködése, miszerint minden fejezetre, minden czímre, rovatra, tételre nézve nyilvántartja a jo­gos követelés időpontját és netovábbját, mit ha a minisztérium saját felelősségére mégis túl­lépni kíván, ám tudassa indokait és határozatát, mint említek, a számvevőséggel s ez nem fogja kitörleni azon összegeket sem, melyekről a tör­vényhozás nem gondoskodott vagy maguk az en­gedményesek is megfeledkeztek akkor, midőn ideje lett volna azokat az engedélyokmányba be­jegyezni. Legyen a miniszter úrnak, legyen a törvény-­­ hozásnak és kivált a vállalkozó építőtársulatok­­nak több gondja az engedélyrendszer kidolgo­zása, az igényelt költségek meghatározása körül, s a kamatbiztosítéki számvevőség nem akadékos­­kodhatik sem az üzlet, sem az építészet, sem a­­közlekedés és a pénzügyminiszter urak irányá­ban, hanem igenis jó szolgálatot tehet minden oldalra annál inkább minél szigorúbban őrködik a megállapított pontok, tételek megtartása iránt. -..­tehát, melyekbe Horvát-Szlavónországok bevételei is foglaltattak : más alapra fektetni azon arányt, melyben Horvát-Szlavon országok a Magyarországgal közös ügyekhez és így a monarchiával közös költségekhez is járulnak, mint a­mely arány­kulcs szerint a szt István koronájához tartozó országok összesen a közös ügyeket viselni tartoznak, nem lehet. A négyes albizottságnak eredeti okiratokra és adatokra támaszkodó munkálata minden kétségen felül helyzete, hogy ámbár az összes közvetlen és közvetett adók jövedelme alapján teljesített szoros számítás 30 : 70-hez való aránynál kisebb 28.98°/0: 71..0°/0 arányt hozott volna ki egyezmény útján, de ugyanazon alapon a 30 , 70°/0-os arány­kulcsban történt a megállapodás és így a Magyarország és ő fel­égő többi országai kö­zött a monarchia közös költségeinek fedezésére megál­lapított hozzájárulási arány nem a tényleges befizeté­sek, hanem az egyenes és közvetett adók összes jöve­delmei alapján a közigazgatási költségek levonása nél­kül és így a nyers jövedelmek alapján állapíttatott meg­. És ugyanazon zárszámadási eredmények nyomán, melyek az örökös tartományok és a magyar korona or­szágai részéről 71 02 és 28,98% eredményezték; lett a Magyarország és a Horvát-Szlavonországok közötti arány az 1868: XXX. t. sz. 12. §-ában megjelölt 93.1.592.201 °/o • 61-407,"99°/o megállapítva. A felett tehát, hogy ugyanazon alapon számítta­tott a Magyarország és Horvát-Szlavonországok kö­zött az arány, a­mely alapra az 1867-ik évi törvények által megállapított közösügyi quota a monarchia két államterülete között van fektetve, kétség nem lehet. Az 1868-ban megállapított közös teherviselési kulcs tehát az egyedül helyes, az más alapra nem he­lyezhető, és más alapon ki nem igazítható. A 1. horvát-szlavón küldöttség az arány megvál­toztatásán kívül a horvát-szlavén pénzügyek teljes elkülönítését hozza javaslatba, mint szerinte egyedüli módot, mely Magyarország és a társországok érdekei­nek megfelelőleg, szabályozná a Horvát-Szlavonorszá­gok és Magyarország között fenálló pénzügyi viszo­nyokat. A horvát-szlavon bizottság által az 1860. XXX. t.-czikkben megállapított pénzügyi egyezmény mó­dosítására nézve felállított kivonatoknak hordereje igen nagy.­­ Azon javaslatok, melyek az összes, úgy egyenes, mint közvetett adók kivetésének, kezelésének, behajtá­sának a központi kormánytól elválasztását, a horvát kormány részéről átvételét, sőt az egyenes adókra nézve még a törvényhozás közösségének is megszün­tetését, az államjavak kezelésének elkülönítését, az azok feletti rendelkezésnek a közös országgyűlés illetősége alól kivételét hozzák indítványba, az egész adórendszer közösségének megszüntetését, s Horvát- Szlavonországok pénzügyeinek teljes függetlenítését jelentik. A horvát-szlavón pénzügyeknek ily iránybani el­választása a bizottság véleménye szerint, nem egyeztet­hető össze azon elvekkel, melyek sarkkövét és alapját képezik azon álhamjogi viszonynak, a­mely Magyaror­szág és­­ Horvát-Szlavónország között fennáll. Az adórendszer közössége és a pénzügyek össze­­tartósága úgy a törvényhozás, mint a kormányzat te­rén az 1868. XXX. törv. czikknek és az abban körülirt uniókapcsolatnak egyik legfőbb alapelvét képezi. Az országos bizottság a pénzügyek kettéválaszta­­tásában azon kapcsolat meglazítását látja, melyek H­or­­vát-Szlavonországokat és Magyarországot összefűzik, mert gyengítve látja szent István koro­nja országainak állami egységét, melyet a pénzügyek közössége erősebb kifejezésre juttat és hatalmasabbá tesz A pénzügyek elválasztása oly állapotokat teremt­het, a­melyekre alkalmat adni nem fekszik sem Magyar­­országnak, sem a társországoknak jól felfogott érde­kében. Magyarországra nézve a pénzügyek megállapított közössége nyújt biztosítékot az iránt, hogy Horvát- Szlavónországok, ha nem is a törvényes arányhoz ké­pest, a­mit erejük meg nem enged, valósággal hozzájá­rulnak azon kiadásokhoz, melyek Magyarország és a társországok között közösek. A pénzügyek közössége nyújt biztosítékot azon kötelezettségek teljesítésére nézve is, melyeket a ma­gyar korona országai a magyar monarchia másik ál­lama ő felsége többi országai s királyságai irány­ában vállaltak, s a melyeknek teljesítéséért, mint összállam kezeskednek. De midőn a pénzügyek közössége oly biztosíté­kokat nyújt, melyeket az összállamra saját érdekében s a monarchia másik állama irányában vállalt kötele­zettségekkel szemben nem nélkülözhet, ugyanazon kö­zössége a pénzügyeknek, egyszersmind nagy előnyö­ket foglal magában Horvát-Szlavonországokra néz­ve is. A négyes albizottság munkálatában tett számítá­sok ugyanis világosan kiderítették azt, hogy az 1869, 1870, 1871. években összesen 7.715.009 frttal pótolta Magyaroroszág azon összegeket, melyekkel az adóké­pesség alapján kiszámított és így egyedül igazságos, helyes és más alapra nem helyezhető törvényes hozzá­járulási arány szerint Horvát-Szlavonországok a közös kiadásokhoz járulni tartoztak volna. Ha H­­orvát-Szlavonországok a valóságos hozzájá­rulási arány szerint lennének kénytelenek tényleg be­szolgáltatni a közös költségekből reájuk eső összeget, nem bírnák e terhet elviselni. Csak a pénzügyek közössége és a fennálló pénz­ügyi egyezmény azon alapeszméjének fentartása, mely­­szerint Horvát-Szlavónországoknak belszükségleteik fedezésére jövedelmeik bizonyos százaléka bocsáttatik rendelkezés­ére az, a­mi Horvát-Szlavonországokat túl­­terheltetés ellen biztosítja s azoknak valóságos érde­keit és minden körülmények között leginkább meg­óvni képes. A javaslat a hozzájárulási kulcs leszállításán kí­vül az államadóssági járulékra nézve külön kulcsot ál­lít fel és azt hozza javaslatba, hogy az államadóssági járuléknak azon részét, mely 20.000.000 frtot megha­lad, Magyarország kizárólag egyedül viselje; ezen 20 millió frthoz Horvát-Szlavonországok a 287/300 arány­ban járulnának. Az országos bizottság a szent István koronája alatti országok és az ő felsége többi országai és királyságai között az államadóssági járulékra létre­jött pénzügyi egyezséget, mely az 1867. XV. t. czikk­­ben nyert kifejezést, oly bevégzett ténynek tekinti, mely Magyarország és Horvát-Szlavónországok között a vitatás tárgyát többé nem képezheti arra nézve sem, hogy ezen országok hozzájárulási aránya ezen járulékot illetőleg külön szabályoztassék. Ezen évi járulék fizetése és oly közös kötelezett­sége a magyar szent korona összes országainak, mint az 1867. XII. törvényczikk által közösenül kijelentett államügyekhez való hozzájárulás. Erre nézve Magyar­­ország és Horvát-Szlavonországok között a hozzájáru­lás más kulcsát felálitani, mint a többire, e teher kö­zösségénél fogva sem lehet. (Végül következik.) ORSZÁGGYŰLÉS. Póttudósítás a képviselőház .jan. 28 lei üléséből. Legutóbbi tudósításunkat Lukácsi Béla beszédén végeztük a Schopperügyben. Utána felszólalt : Ugron Gábor, ki Lukács Béla amaz állítására vonatkozva, mely szerint a ház hasonló esetben nem hasonló módon jár el, azt feleli, hogy akkor kezelés­i tévedés fordult elő, a rozsnyói püspök eljárása pedig nem ilyen. Igaz, hogy a papok sok gúnynak vannak kitéve, de ez saját hibájuk, botlásaik, — különben a papok még azonosak a vallással. — A miniszter indít­ványát nagyon tágkörűnek látja, s nem mérséklettel, hanem határozottsággal kell végre a dolog megoldásá­hoz fogni. Hoffmann Pál a csalatkozhatlansági dogmát ve­szélyesnek tartja, mely ellenében nem a placetum el­avult fegyverével, hanem erőteljes, életre való politiká­val kell küzdeni. Nem hallgathatja el megbotránkozá­sát a tiszteletlenség felett, melyet a papság tanúsít a törvényhozó testület iránt. Felhívja az ellenzéket, dob­ja el a régi fegyvert, küzdjön velük az új fegyverrel, a miniszter indítványának elfogadása által. A törvény szigora csak elkeseredést szülne, a baj nem orvosolva lenne, é­s örül, hogy a kormány azt a scenát nem ját­szatta le mégegyszer, mely a fehérvári eset tárgyalása­kor előfordult. Almásy Sándor nem fogadja el a miniszter ha­tározati javaslatát, mert abban csak azt látja, hogy az ezen érdemleges kérdésben ellenében csak villámhárí­tóként állíttatott fel. E határozati javaslatot előbb igen szívesen s örömmel vette volna az egész ház. Azóta, mióta a ház elhatározta, hogy a vallásszabadságra vo­natkozólag törvényjavaslatot nyújtson be, elég ideje volt e három sornyi törvényjavaslat benyújtása fölött gondolkozni, és azért az, a­mit ma tett, nem nevezhető másnak, minthogy villámhárítóul nyújtotta be a ház­hoz. Határozati javaslat nyújtatott be az iránt, hogy mondassák ki először a miniszter irányában a rászólás, másodsor pedig utasíttassék a miniszter arra, hogy a legszigorúbb rendszabályokat gyakorolja azok ellené­ben, a­kik a tetszvény­jog tilalma ellenére ily cselek­­vényeket gyakorolnak.­­ Itt tehát ítéletet kell hozni. Először a miniszter irányában, és ha eljárása rászal­­tatnék és ő ennek következtében elesnék, a másik mi­niszternek meghagyást is ellene adni, hogy miként jár­jon el. Hogy ítéletet mondhasson valaki, és­pedig hogy mind a két indítvány komoly és erős legyen következ­ményeiben, hogy ha többséget nyer, szükséges tudni az alapot, az indokokat, melyeknél fogva a csalhatat­lansági dogma kihirdetését az egyházmegyékben eltil­­tatott. Az constatálva van, hogy ez által törvénysértés követtetett el. Törvénysértést lehet elkövetni súlyo­sat, csekélyet. Ennélfogva a vallásügyi miniszter vilá­gosítson fel, mely oknál fogva tiltotta el, hogy a csal­hatatlansági dogma ki ne hirdettessék. A vallásügyi miniszter e tekintetben nem nyilatkozott, pedig szük­séges volna, mert a fölfogások igen különbözők. Hoffmann azt állította, hogy ő támadást lát a csal­hatatlansági dogmában az állam ellen, de Lukács Béla egészen másképen vélekedik, és ő azt mondja, hogy a harcrot provokálni nem tanácsos. Ő tehát igazságta­lanságot lát abban, ha a csalatkozhatatlansági dogma kihirdetése eltiltatik; mondja továbbá, hogy az állam bír a hatalommal, hogy a védetlent elnyomja, de figyel­mezteti a kormányt arra nézve, hogy a békés egyetér­tést ne koc­káztassa , s ennélfogva könnyelműnek­ is találja a dogma kihirdetésének tilalmát. Szaló azt gon­dolja, hogy jogos és méltányos azon a miniszterhez in­tézett kérése, hogy fejtse ki, mily indokok alapján til­totta el az egyházmegyékben a csalhatatlansági dogma kihirdetését. Apponyi Albert gr. mit sem ismer károsabbnak a hazára, mint jelen kérdés elmérgesítését s ellene sza­vaz Lükő Géza határozati javaslatának, ellenben a mi­niszter indítványát, mely az egyház és az állam közti zavart viszonyok átgondolt rendezését czélozza, mele­gen üdvözli. Csiky Sándor nem akarja a kérdés elmérgesíté­sét, hanem tisztázását. Nem kell arra külön törvény, hogy a püspök a ház határozatát megtartsa, sem arra, hogy a pápa vagy a hazán kívül levő gyülekezet ren­delete nálunk érvénynyel bírjon. A csalatkozhatlansági dogma őrült felfuvalkodás. A ház, a nemzet nem fo­gadja el, s az ezt terjesztő iratok csak úgy elnyoman­­dók, mint akármely politikai izgatások. Sok törvényünk van nekünk arra, hogy az ország törvényeit megszegni nem szabad, s akik ezt teszik, azok ellen a legszigorúbb eljárás foganatosítandó. Nem kell itt ügyelni arra,­­ hogy elégedetlenséget idéz majd elő, mert azok idézik azt elő, kik a törvényt meg nem tartják. A csalatkoz­hatlansági dogmát nem fogadja el senki, kivéve egy­­kettőt, azt még ha törvény nem tiltaná sem lenne sza­bad a népre erőszakolni. Ez okokból Lükő Géza hatá­rozati javaslatát pártolja. Deák Ferencz kijelenti, hogy a csalatkozhatlan­sági dogmának vallási részéhez a törvényhozásnak semmi köze. (Helyeslés.) Az államnak a dogmának csak politikai részével lehet dolga. Roszalja Lükő úr a miniszter elljárását azért, mivel a rozsnyói püspök irányában nem volt szigorúbb. Ő azt hiszi, a miniszter azért nem eszközölt szigorúbb eljárást, mert nem lehe­tett. (Helyeslés jobbról.) Azoknak, kik e tekintetben II. Ulászló törvényeire hivatkoznak, azt feleli, hogy e törvények ép úgy elavultak és teljesen hasznavehetle­­­nek, mint a felségsértés és pártütésről fönálló törvé­nyeink, melyeket senkinek sem jutna eszébe alkalma­zásba venni. Nézete szerint a miniszternek mai fölszólalásában mindenek előtt azt kellett volna constatálni, hogy e dologban nekünk világos törvényünk nincsen. Szóló ta­nulmányozta a hazai törvényeket, de meg kell vallania, hogy a szőnyegen levő ügyre nézve az egész corpus jurisban egyetlen egy törvényt sem talált. Szóló a jus piacetit nem tartja Magyarország spe­ciális jogának, hanem véleménye szerint ezen jog olyan, mely nem csak Magyarországot, hanem minden államot megillet, midőn föl kell lépni oly­­anok ellen, melyek az állam fönállását veszélyeztetik. Egyébiránt azt hi­szi, senki e házban nem fogja helyeselni azon tant, hogy a királynak a bíróság közbejötte nélkül büntető joga volna. Minden parlamentáris országban a fejedelem ke­gyelmezhet, de nem büntethet. Miután a jelen esetben törvényeink sem a büntetésről, sem pedig az eljárásról nem intézkednek, nagyon világos, hogy a miniszter másként nem cselekedhetett, mint a­hogy cselekedett. Azon esetben, ha valamely polgára az államnak a fön­álló törvényektől eltérőleg cselekszik, sem a miniszter­nek, sem a királynak, csak bírónak szabad büntetni. Csiky azon észrevételére, hogy arra sincs törvény, mit csináljon valamely állam megtámadtatás esetén, de azért a veszély elhárítására mégis csak tesz valamit: feleli, igenis tesz, háborút visel, ha van arzenáljában fegyver; ha pedig nincs, legelső gondja, hogy azt meg­szerezze. Nekünk hasolóképen kell eljárnunk. Ha azt látjuk, hogy törvényeink a jelen esetről nem gondoskod­nak, mit kell csinálnunk ? Gondoskodnunk kell törvé­nyekről. Ezt teszi most Poroszország is. Tagadhatatlan, hogy az állam és egyház közti vi­szony rendezése az államélet legnehezebb kérdései közé tartozik. Ezen kérdés megoldása minden országban nagy nehézségekkel járt, s azért nekünk é téren°iaen óvatosan kell eljárnunk, hogy a sikert elhamarkodás által ne koc­káztassuk. Szóló azt tartja, hogy az amerikai rendszer e kér­dés megoldására a legjobbnak bizonyult. E szerint az állam lehető legkevesebbet avatkozik a kultuszdolgokba. Az állam úgy tekinti az egyes felekezeteket, mint asso­­ciatiókat, melyek ellen csak akkor tartja szükségesnek a föllépést, midőn működésök az államra veszélyes kezd lenni , de előbb nem. Ezen rendszer alapján legkönnyebben oldhatók meg az állam és egyház közti viszonyra vonatkozó kér­dések. Nem tartaná pl. czélszerűnek, ha törvényt hoz­nánk, mely a püspököket a főrendiházi tagságtól egy­szerűen megfosztaná. Ha így járnánk el, azt mondanák, mi üldözzük őket. Hanem sokkal czélszerűbb eljárás volna az, ha a főrendiház rendezésénél kimondjuk: ezentúl senki sem vehet részt a törvényhozásban csu­pán hivatalánál fogva (se püspök, se főispán), hanem pl. csak kinevezés vagy választás útján. Ezen mód mel­lett a püspök és úgy lehetne a főrendiház tagja, mint akár a superintendens, akár a zsidó rabbi. Így vagyunk a polgári házasság kérdésére nézve is. Ezen kérdés nem vallási, hanem tisztán polgári. Ő nem a facultativ, hanem a kötelező polgári házasságot tartja czélszerűnek. (Élénk helyeslés.) A facultativ polgári házasság nem nyugszik logikai alapon, s ma­gára az egyházi rendre sértő. Sokszor történt említés az egyházi javak kérdésé­ről. Itt is a legjobb eljárás az, ha megkülönböztetjük, melyek a valóságos egyházi javak, s melyek az állami javak, így nem keveredhetik az állam confliktusokba. Igen fontos p.d. a kath. autonómia kérdése. Azon véleményben van, hogy a kath. autonómia csak nega­tíve tartozik az országgyűléshez. Nekünk nincs jogunk az autonómiánál azt mondani, hogy így legyen, hanem csak azt, hogy igy ne legyen. Olyan autonómiát az állam pd. nem tűrhet, mely szerint az egyház híveit büntetné, mert a büntető­jog csak az államot illeti. Szóló azt hiszi, hogy mindezen nagy fontosságú kér­dések megoldására hosszas munka szükséges, mely azonban a sikert annál inkább fogja biztosítani. Ezért elfogadja a miniszter indítványát. Azt óhajtja azonban, hogy a bizottság ne most, hanem őszszel küldessék ki. A képviselők csak kevés számmal vannak jelen s a bi­zottság a munkát most úgy sem kezdené meg. Az ily bizottság választása nagy megfontolást igényel. Nem­csak a különböző irányzatokra, a vallás­felekezetekre s pártokra kell tekintettel lenni, hanem szükséges, hogy olyanok választassanak meg, kik a dologhoz ér­tenek vagy hajlandók azt tanulmányozni. Mindez hosszabb időt vesz igénybe s azért ezen módosítással ajánlja elfogadásra a miniszter indítványát. (Hosszas éljenzés jobbról). Szólásra még több szónok lévén följegyezve, a tár­gyalás folytatása a következő ülésre halasztatik. A horvátügyi magy. bizottság üzenete a bizottság horvát tagjaihoz. (Folytatás.) A horv.-szlavon küldöttségnek teljesen igaza van midőn azt állítja, hogy egy alapon kell számítani a hoz­zájárulásáés arányt mindkét arányban. Horvát- és Szla­­vonországok hozzájárulási arányát Magyarországéhoz képest más alapra fektetni, a­mint az a szt. István ko­ronájának összes országai részéről az örökös tartomá­nyokkal szemben számíttatott, sem igazságos, sem mél­tányos eljárás nem lenne. A közösügyi quota a magyar korona országai ösz­­szes egyenes és közvetett adóiból befolyt bevételek alapján lévén meghatározva, azon jövedelmek alapján MAGYAR ÚJSÁG 1873. JULIUS 1. A képviselőház ülése junius 30-án. D. e. 10 órakor. Bittó István elnök megnyitván az ülést, a jegy­zőkönyv hitelesittetik.Ezután bemutatja Esztergom és Moson megye kérvényét, az utóbbit Rákóczy hamvai­­,.­u idrgyalan s végül í­iume kérvényt a jezsuiták kitiltása ügyében. Bujanovics Sándor felhívja a minisztert, hogy a honvédség gyakorlatát alkalmasabb időre halasz­tássa. Szende Béla honvédelmi miniszter megígéri, hogy az ez iránti érdekeknek méltányos elégtételt fog adni. Fabriczius Károly interpellációt intéz a belügy­miniszterhez Segesvár egy kérvénye ügyében — a ne­mesek és nem nemesek közötti vámmentességi különb­ség megszüntetése miatt, — mely kérvényt a ház ta­valy a belügyminiszterhez utasította. Miután a minisz­ter e tárgyban mindeddig nem intézkedett, kérdi: van-e szándéka a sérelmet megszüntetni ? Közöltetni fog a belügyminiszterrel. Madas Károly az állandó igazoló bizottság ré­széről jelenti, hogy Károlyi Ede gr. nagyidai megbízó levelét megvizsgálta s Károlyit igazolta. A 8. osz­tályba soroztatik. Pulszky Ágost a könyvtári bizottság részéről ad be jelentést a Ghyczy-féle könyvtár rendezése tárgyá­ban. — A kérvények után fog tárgyaltatni. Paczolay János a gazdasági bizottság jelentését mutatja be a ház július havi költségvetéséről — ki fog nyomatni s a föntebbiek után tárgyaltatni. Tisza Lajos közlekedési miniszter két törvényja­vaslatot terjeszt be : a gömöri iparvasutak költség­­többletének fedezetéről és a belvizek szabályozásáról. Ki fognak nyomatni és bizottságilag tárgyaltatni. Zichy József gr. keresked. miniszter felel Pólya József egy régebbi interpellátiója a fa- és gyümölcste­­nyésztés és a mezei rendőrség tárgyában. Felelete ab­ban culminál, hogy a belügyminiszterrel egyetemben törvényjavaslat készítésére törekesznek, melyet mi­előbb be fog terjeszteni. — Az interpelláló röviden kijelentvén megnyug­vását a válaszban, a ház azt tudomásul veszi. Tisza Lajos közlekedési minisztertel válaszol Matuskaamaz interpellátiójára, miért van a kassa-oder­­bergi vasút központi igazgatása Oderbergában. Az üzletvezetéssel indokolja e körülményt, azt mondván, hogy gondoskodva van mikép a magyarországi vonal­rész Magyarországon is bírjon üzletvezetési központtal. Felel egyszersmind interpelláló ama másik kérdésére, miért nem fogadtatott el Liptó-Szt-Miklós ajánlata, mely ingyen akart telket adni tatarozási műhelyekre s ezek mégis Rutkán építtettek. A miniszter a forgalmi előnyökkel indokolja ez eljárást. — A ház tudomásul veszi a választ. Széll Kálmán a horvát országos bizottság eljárá­sáról tesz jelentést. Előadván röviden a tanácskozás menetét, a bizottság megálapodását, mint egyezményi javaslatot terjeszti be a jegyzőkönyvekkel és váltott üzenetekkel együtt. A javaslatot indokolni máskor lesz feladata. Két észrevétele van azonban már most is. Az egyik az, hogy e javaslat a két bizottság megegyezésé­ből eredt, a másik a remény, hogy ez egyezményben a magyar és horvát testvériség százados kapcsának újabb biztosítékát fogja találni abban. (Éljenzés.) — A jelentés ki fog nyomatni és a ház tagjai kö­zött kiosztatni. Következik a napirend: Lükő interpellá­ciója a Schopper-féle ügyben. Huszár Imre azt látja, hogy a miniszter két részre osztotta a kérdést az általa benyújtott határo­zati javaslatára. Szóló helyesli a miniszter javaslatát lényegben, de a miniszter indokolása és vallás­politikai programmja, melyet az tartalmaz, nem szabadelvű, de sőt veszélyes. A vallásügyi miniszter szembe állítj a a vallásszabadságot és a vallás szabadgyakorlatát, a­nélkül, hogy garanciát nyújtott volna, hogy nem a lé­nyeg az, melyet fel akar áldozni. A katholikus alapokra

Next