Magyar Ujság, 1873. szeptember (7. évfolyam, 201-224. szám)

1873-09-02 / 201. szám

Kedd. Szerkesztői iroda: Barátok-tere­l-se szám II. e malet. Ida intézendo a lap anell.nC réasát illető min­dán koala­­meny. Héairatok a levelek vlaaia nem adatnak. — Bérmentetlen le­­velek esak iamer&s kanektfl lottad­tatnak el Kiadó-hivatal: igyetem-uta** 4­.­ * *n­­­fbl­lszint Ide intdaend& a lap anyagi részét illető minden k&ele­meny, a. m. as elbflaetees pens , a kiadás körüli pa­­nassok ás a hirdetmények. 1873. I Szept. 2. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­­ben házhoz küldve. Egy évra . 16 írt. — » Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 * Egyes száns­z k­r. Hirdetési dij: kilencs hasábos psziises agyssori hirdetése 12 kr. MSbbsauri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nytíttér: cígy r.m­'V- t ..veti?sor 80 kr. (GYORSPOSTA) ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési fölhívás „MAGYAR 11J SÁG“ czimü politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. ez. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek szeptember 1-től kezdve: Két hóra (szept.—október) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (szept. - novemb.) . 4 frt — kr. Négy hóra (szept.—decz.) . . . 5 frt 40 kr. Egy hóra....................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány útján legczélszerűb­­bben eszközölhetők és Budapestre egyetem utcza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség. Pent, szeptemberi. Külföldi szemle. Francziaországban a politikában szélcsend állt be s igy nagyon kevés az, mi fölemlitést érdemel. A lapok még a fusióval foglalkoznak ugyan, de az erre vonat­kozó hírek ellentétességük folytán hitelüket vesztették. A bonapartista „Pays“ hire szerint Chambord gróf megelégednek, ha a nemzetgyűlés jogait elismerné s ezután a párisi gróf javára lemondana. Ez azután tetszése szerint megalapíthatná az alkotmányos mon­archiát. Hogy Európa a legitimista monarchiától Fran­cziaországban mit várhatna, erre nézve a frohsdorfi remete lapja, a „Monde“, a következő fölvilágosítást ad : Az isten kegyelméből való király hiányát nem­csak Francziaország érzi, érzi ezt Európa is, sőt ki­merjük mondani, hogy hiányát az egyház is érzi. Meg vagyunk győződve, hogy az egyház üldözése Olasz-, Németországban és Svájc­ban azonnal véget ér, a­mint a franczia királyság, az egyház legidősb lánya, azon helyzetben leendő védelmet nyújtani. A múlt szerdán Versaillesban tartott miniszterta­nácsban a nemzetgyűlés számára megejtendő pótvá­lasztások kitűzése is szóba hozatott. A „Kép, Fran.“ szerint ez ügyben Mac Mahon s a minisztérium közt véleménykülönbség van. Mac­ Mahon azon nézetet nyilvánította volna, hogy a tizenkét pótválasztás egy napon tartassék meg, hogy ez által a választók egy nagy részének véleményét a függő kérdések iránt meg­lehessen tudni, míg a­míg a miniszterek csak azon vá­lasztásokat kívánják megválasztatni, mikre nézve a törvényesen kitűzött határidő már letelt. A hivatalos lap egy rendeletet közöl, melylyel a behozott gabonára és lisztre eddig kivetve volt lobogó- és raktári fölösdit megszüntettetik.­­ A „Lemaine Fi­nanciers“ jelenti, hogy a kormány szept. 4-én fizetendi le a hadikártérítés utolsó részletét 250 millió frank összegben. A „Jour, des Deb.“ John Lemoinne-tól egy czik­­ket közöl, melyben így nyilatkozik: Az isten kegyelmé­ből való jogot nem ismeri el; miután a köztársaság le­hetetlenné lett,Francziaországnak egy szabadelvű mon­archiára van szüksége. A választható király, a párisi gróf lemondása folytán az egyedül lehetséges király Francziaországban Chambord gróf, mind a mellett azon föltétel alatt, hogy a nemzettel alkudozzék, mely közszabadságát nem akarja föláldozni. Chambord gróf XVIII. Lajos példája szerint a charta által biztosíté­kokat adhat, ha nem, és úgy lehetetlenné teszi magát, mint a köztársaság. A nancy-i polgármester a község tanácsosal tudata, hogy Thiers legközelebb a várost meg fogja láto­gatni. Tegnapra volt jelentve, hogy Broglie Spanyolor­szágnak francziaországi képviselőjét, Aborzuzat fogja fogadni. Egy bécsi lap Berlinből jó forrásból azon tudósí­tást vette, hogy a porosz közoktatási minisztériumban el vannak határozva négy hét eltelte után Ledo­­chowszki érseket, ha továbbra is makacskodna, hivata­lának letételére fölszólítani. A­mint a „Gazetta d’Italia“-nak jelentik, a mad­ridi kormány egy összeesküvésnek jött nyomára, mely­nek czélja volt Alfonso asturiai herczeg trónra emelése mellett lázadást kezdeni. Az összeesküvők azonban nem tudtak megegyezni, hogy a kormányzást kik vegyék kezükben. Az egyik rész Serranot kivánta, míg mások Montpensier mellett nyilatkoztak. E véle­ménykülönbség folytán az illetők tréfája a spanyol kormány tudomására jutott. A spanyol cortes többsége elfogadá azon indít­ványt, hogy a cortes szept. 1-től okt. 30 ig elnapoltas­­sék, valamint a cortes elnökségének azon jogát, hogy szükség esetében, a kormány egyetértésével, a cortest egybehívhassa; végül bizalmat szavazott a kormány­nak,­­ egyszersmind felhatalmazván azt, hogy a netán előforduló részleges miniszterválságokat elintézhesse. A cortes későbbi ülésében, megfontolás alá vette az el­­napolási indítványt. A napokban egy republikánus önkénytes csapat Magából jövet megjelent a franczia határon. Néhányan fegyveresen franczia területre mentek sebesült carlistá­­kat keresve. A lakosok ellenálltak, mire az önkényte­­sek néhány lövést téve a lakosok megijesztésére, eltá­voztak. A cortesben fölolvasott hivatalos jelentés szerint a carlistáknak a belgai ütközetben szenvedett veresége következtében veszteségük sebesültekben és halottak­ban 700 at tesz. Martinez Campos főparancsnok hosszas portyázás­i előmunkálat után oly közel jött Cartagena falaihoz, hogy elő­őrsei ezer méter távolságra vannak a vár fa­laitól. Úgy látszik, hogy a tábornok még nem kapta meg a szükséges eszk­­özöket, hogy a bombázást meg­kezdhesse. Midőn az ostromzároló sereg Cartagenától 3—4 kilométernyi távolságra volt, a lázadók a környé­ken még egyszer portyázást tartottak a a községekből elvitték a közpénzeket s mintegy két­ezer darab szar­vas­marhát hajtottak el. A független canton pénzügy­minisztere, hogy a harczi költségeket fedezhesse, úgy segít magán, hogy a bányákban nyert ezüstöt erőszak­kal elvéteti a tulajdonostól s egy gazdag gabonakeres­kedő készletét szintén lefoglaltatta. Ez azonban nem fordítatott a helyőrség élelmezésére, hanem idegen ke­reskedőknek elkótyavetéltetett. A föllázadt katonák és a többi fegyveresek közt nagy az ellenségeskedés s néha valóságos ütközet folyik köztük. Nem­régiben ismét egy csapat átment az ostromlókhoz. A carlistáknak mint hadakozó félnek elismerésére vonatkozó franczia memorandum létezését a miniszter­elnök valóknak nyilvánítá. Ez elismerés azonban tény­leg már hosszabb idő óta létezik. Mint a „Diario Espa­­nol“ írja, Dél-Francziaországban, hol a carlisták ked­ves vendégek s támogattatnak, most nyíltan egy ezer emberből álló lovas csapat alakul s ezek közé a legjobb legitimista családok fiai állnak. Az említett lap erre azt mondja: mennyire megváltoznak az idők! Har­­mincz év előtt, a hétéves carlista háborúban, a francziák a szabadelvűek pártján voltak, ma az absolutisátus és papi uralom zászlóját követik. Egy osztrák volt táborkari főorvos Mundy, a kö­zös hadügyminisztériumhoz azt a kérdést intézte, nem volna-e hajlandó 15 -20 táborkari orvost félévre sza­badságra ereszteni azon czélból, hogy ezek vezetése alatt azon kórházakban alkalmaztassanak, melyek a spanyol-franczia határon fognak fölállíttatni. A carlis­táknak a franczia határon nyílt segély nyúttat­ik az ed­digi titkolódzás helyett. Az olasz lapok a belügyminiszter egy köriratát közük, melyben utasítja a projekteket az esetre, ha a munkások a munkát megszüntetik. A miniszterhez ér­kezett tudósítások megerősítik, hogy az internationa­­listák mindenütt munkamegszüntetést akarnak ren­dezni és hogy a szept. genfi congressusnak az a czélja, egy általános strikeot előidézni. A miniszter a hatósá­goknak kötelességükké teszi megkülönböztetni az oly munka megszüntetéseket, melyek közönséges okból erednek, s melyek idegen hatás folytán idéztetnek elő s az intézkedések megtételére hívja föl őket, hogy a törvények megtartassanak. A chivai Jamud-törzs kétszer meglepte az orosz csapatokat, melyeknek a hadi­adót kell behajtaniuk, azonban tetemes veszteségeket szenvedtek és gyorsan elmenekültek. Kauffm­ann­­bk visszatérése alkalmával a törzs nagyrésze már szintén visszaérkezett, é­s a hadi­­sh­oz beszedése minden akadály nélkül v­éle­ke­det­t. Az oroszok vesztesége halottakban és sebesültekben 52 ember. A „Daily Telegraph“ jelenti, hogy Kaufm­ann tá­bornoknak Chivából távolléte alatt az oroszok ellen erős fölkelés ütött ki, melynek folytán 600 fölkelő kivé­geztetett és Chiva városa szétromboltatott. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. — Pest, 1878. szeptember 2. — Fracosse kapitány. Regény a XVII-ik századból, melyben a nagy fog­a­­dalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik, Irta Gantier Theophile. Franczsából fordította G. T. Ant. II-dik KÖTET. XVII. A violakö­ gyűra. (108. Folytatás.) A lovak ott voltak hová kötötték, gazdáik csak­hamar Fáris felé haladtak. — Mit gondol, báró úr mindezen eseményről ? kérdő Hérode Sigognac-tól a mint mellette ügetett. Ez mindugy végződött, mint egy színpadi dráma. Ki várta volna azon küzdelem közepette, az atyának ünnepélyes megjelenését, ki fáklyákkal érkezett fia csínjait megza­bolázni? És ezen Izabellával való találkozása és a gyűrű által való reáismerés ? Épen, mint a színdara­bokban. Igaz, hogy a színdarab az élet képe, tehát az élet is hasonlíthat hozzá. Mindig beszélték csapatunk­ban, hogy Izabella nemes származású. Blazius és Leo­­nárda még emlékeztek a főherczegre is, ki akkor csak herczeg volt, midőn mindig eljött Corneliának udva­rolni. Leonárda sokszor ajánlotta az ifjú leánynak, hogy keresse fel atyját, de Izabella oly szerény és szelid volt, nem akarta magát feltolni egy családban, mely ta­lán őt megvetette volna, és megelégedett szerény sor­sával. — Igen, tudtam azt — felelő Sigognac — elbeszélte nekem anyja történetét és a gyűrűét, bár fényes erede­tének nem nagy fontosságot tulajdonított. De kitaláltam volna, ha azt nekem meg sem mondja, szépsége sokkal finomabb, ideálisabb és tisztább volt, semhogy máskép lehetett vo­lna. De mily balsors, hogy annak az átkozott Vallombreusenek épen testvérének kell lenni! Most már egy halott van közöttünk, vérpatak választ el min­ket, és pedig csak ezen halál által menthettem meg be­csületét. Én szerencsétlen! Magam teremtettem elő az akadályt, melyen szerelmünknek meg kell törni. Meg­akartam tartani azt, kit szerettem, és örökre elvesz­tettem . Hogy fogok most a gyászoló Izabella előtt meg­jelenhetni ? E vért saját védelmére ontottam, de hát test­vére vére volt! És ha ő meg is bocsátana és borzadás nélkül fogadna is, a főherczeg, kinek most rajta atyai jogai vannak, átkozva fogja visszataszítani fia gyilkosát. Oh, rosz órában születtem ! — Mind­ez szomorú, az igaz — felesé Hérode — de a Cid és Chimenes dolga még sokkal bonyolódottabb volt és mégis hosszas küzdelmek után mindennek jó vége lett, kissé erőltetett módon az igaz, spanyol ízlés szerint, de a színpadon ez igen jó hatással van. Vallom­­breuse csak fél testvére Izabellának. Csak pár perczig ismerték egymást annak , a mi a bánatot nagyon eny­híti. Különben pedig ifjú barátnénk gyűlölte a dühös fő­urat, ki őt erőszakos udvarlásával üldözte. A főherczeg maga sem volt nagyon megelégedve e drágalátos fiával, ki kegyetlen volt mint Nero, elvetemedett mint Helio­­gabalus, rész mint Satan, és kit már húszszor is fel­akasztottak volna, ha herczeg nem lenne. Ne essék te­hát kétségbe, minden jobban végződhetik, mint a­hogy gondolja. — Adja isten, jó Hérode­om — felesé Sigognac — de nekem nincs szerencsém. A rósz szellemek vettek körül születésemkor. Mennyivel boldogabb vagyok, ha megölettem volna! Izabella úgyis meg lett volna mentve atyja megérkeztekor, Wallombreuse halála nélkül is, és­­ igazat szólva, nem tudom mily borzadás fogott el, mi­dőn azt a szép, tüzes, életteljes ifjat, előttem egyszerre aléltan összerogyni láttam. Egy ember halála, Hérode, komoly dolog, és bár nincs lelkiism­eret furdalásom, mivel bűnt nem követtem el, mindig magam előtt látom Vallombreuse-t, elterülve a földön, sápadtan, szétszórt hajjal és vörös pecséttel mellén. — Ez mind csak képzelődés — felesé Hérode — hisz ön becsületesen ölte meg, annak rendje szerint, lelkiismerete nyugodt lehet. Egy kis vágtatás jó lesz, elűzi e rémképeket, melyeket az éji nedves­ség és talán egy kis láz okoz. A­mi most legsürgetőbb, az, hogy ön minél előbb elhagyja Párist, és valami menhelyt vá­­laszszon, míg elfeledik az egészet. Vallombreuse halálá­nak hire nagy zajt fog csapni, az udvarnál és a város­ban, hiában akarják eltitkolni. És bár nem szerették, önnek mégis árthatnának. Sarkantyuzzuk meg lovain­kat és repüljünk át ez unalmas hosszú után, mely két felől söprünyelekkel van díszítve. A lovak unszolásra sebesebben kezdtek haladni, de hagyjuk őket haladni, ez alatt­­ térjünk vissza a kastélyba, mely most ép oly néma, mint a minő zajos volt azelőtt, és lépjünk be a szobába, hova az inasok Vallombreuse-t vitték. Több ágú gyertyatartó, mely az ágy mellett kis asztalra volt helyezve, világította meg az ifjú herczeg arczát, mely még sápadtabbnak tetszett a vörös selyemfüggönyök közt. Mozdulatlan volt, mintha semmi élet se lett volna többé benne. A szoba fala, ember magasságnyira ébenfával volt kirakva, mely rézbevésésekkel volt diszitve; azon felül pedig gyönyürű fali szőnyeg volt látható, melyen Jason és Medea története volt ábrázolva. Mindenütt öldöklések látszottak. Itt Medea vágta darabokra Pelias-t, azon ürügy alatt, hogy megifjítsa Eson-t. Ott az irigy nő és szívnélküli anya gyermekeit fojtotta meg. Más helyt boszújától ittasan szökött el, tüzet okádó sárkányai által huzatva. A hímzések szépek voltak, valódi mes­­ éj­ kö­lcsön. Nem m­ában agitáltak a jobboldali lapok egy újabb államkölcsön mellett. A „B. B. Ztg.“ sze­­rint a magyar kormány egy 23.200.000 frtos ezüst kölcsön megkötésében a főbb feltételek iránt egy bankcsoporttal, melynek élén vala­mely brüszszeli bankház áll, már megállapodott. A kölcsön 90 évre köttetnék, 1.750,000 ezüst frt évi fizetés mellett. Tehát nem valamely nagyobb kölcsönről van itt szó, nem is 2—3 százalékos kamat mellett, hanem egy kisszerű kölcsönről, mint mondatik vasútépitési czélokra és pedig oly méregdrágán, hogy 90 éven keresztül fizetnénk évette az 1.750.000 ezüst frtot; 90 évre lenne terhelve az ország egy jelentékeny évi teherrel, mely által nyernénk talán 20—25 m. f. uj vasutat — vagy fedezné a kormány a már tátongó deficzitet s ez esetben csak a terhet éreznénk anélkül, hogy azon pillanatnyi könnyebbülést, mely e kölcsön által államháztartásunkban talán észlelhető, or­szágszerte észre vehetnénk. Pedig hát a jobboldali lapok emlegették, hogy Londonban 2%—3 kamatra lehet pénzt kapni. Lehet igenis most már 2% ért is; a le­téti tőzsdén e napokban a consolok lombardiro­­zása 1­2—2°/0-re szállott alá. Az angol állam­­kölcsönök papírjai 3°/0 mellett is igen kereset­tek, de a magyar államkölcsönöket 100 után 79%, 80, 82%, 823/4-et jegyzik, vagyis a mi kölcsönünk ott 18 —20°/6-be kerülne. Ez tehát még épen nem alkalmas időpont a kölcsön kötésre s a törvényhozás hihetőleg na­gyon meg leend lepve midőn majd pár hónap múlva elmondja a miniszter ur hogy: „volt — nincs“ — t. i. a 23 millió ki van adva s megma­radt csak az 1.750.000 uj teher 90 évre. És — hát azután ? így akar haladni a kormány egész éven ke­resztül? Ugyan hány kölcsönt kell akkor kötnie addig, mig az 1874 iki termésből legalább egy­­részben fedezhetjük az előirt fokozott kiadáso­kat? Hány millióig zálogosítsuk el Magyarország jövedelmi forrásait majdnem egy egész századra, hogy a kormány megélhessen még egy évig úgy, mint élt eddig, s mi jó reményt nyújtana ezen áldozatok fejében. A vasútépítések bizony már nagyon, meg­csökkentek vagy végkép szünetelésnek indul­tak ; még a sugárút és boulevard is alig mozog. Budapesten mondjuk jövő évre egy új épület emelése sincs még bejelentve s jó ha az elkezdett állami és magánépítkezések lassan kint befejez­tethetnek. Vagyis: a kijózanulás ideje eljött, most már nem számítgatjuk készpénznek, kamata kamataival együtt azon névszerinti értékeket, melyeket derűre borúra vállalkozóink előírtak,­­ a tőzsdeüzérek nagyra növeltek. Most már hal­lunk eseteket, miszerint a 10 — 12 ezer írtra be­csült telek, egyik vidéki városban 800 írtért adatott el; hasonló dolgokat várhatunk a fővá­rosban is. Hogyan számíthasson ily viszonyok közt csak néhány évre is előre a birtokos, az építkező s kinek lenne kedve és pénze még most is „beruházásokra“, melyekről oly szépet mon­dottak minisztereink az országházban. Sok család felemészti ez évben­­ aratásig­­ vagyona javarészét, mert még a rozsliszt is 70 százalékkal haladja meg tízévi középárát, most „aratáskor“, mire az eddigi jegyzések példát nem mutatnak. Ily viszonyok közt vasutat, ismét csakis az ínségesek segélyzése kedvéért lehetne építni, mi pedig nagyon tökéletlen munka mind a segély­zés, mind a vonal czélszerűsége szempontjából. S ha az ehhez kellő pénz 10— 15%-ba kerül, nagyon meg kell gondolnunk, melyik részat vá­­laszszuk?t. i. melyik a kisebb rész : a nélkülö­zés-e vagy a kölcsönvétel. Különben, az új kölcsön, mondják, még nincs megkötve, még nem zárta be hitelünket. Min­denesetre óhajtandó volna, hogy a kormány egy­részt több óvatossággal, másrészt több nyíltság­gal járjon el. Oly államnak, mely terheit, vagy az újon­nan vállalandó terheket könnyen s biztosan t. i. „a másik fél“ beavatkozása és túlkövetelése nél­kül viselheti, nincs mit titkolóznia, ha kivált az adósságot czélszerű befektetésekre keresi. A kül­földi bankárokkal titokban folytatott, alkudozó­­ak viszont nagyon alászállítják az állam hitelét, s ha 1 - 2 százaléknyi árkü­lönséget csakis ez­úton lehetne megkímélni, akkor jobb az alkudo­zásokat jobb időkre, szilárdabb hitelviszonyokra halasztani. —K.— Időszerű kiállítási rem­illiscentia- B­é­c­s, augusztus 29. H. S. A hálátlanság, a népek sajnos következe­tességgel ismétlődő tulajdonsága, ezt bizonyitá az ókor­tól fogva maiglan a történelem minden lapja. — Az újkor sem mentes e hibától; mutatja ezt valamennyi nemzet történelme. S hogy a magyar sem mindig kivé­teles e tekintetben, mutatja az, miszerint (dicséretes ki­vételekkel) mai napság már ,,de mauvais geure“ azaz nem illik elismerni azt, hogy a földmunkástól fel a leg­­m­agasb körökig az utolsó félszázad haladását és a­mi e vívmányokból még megmaradt,, mind Kossuth úttörő nagy eszének köszönheti. „Tengerre magyar“ jelszava tanúsítja messze látó ke­reskedelmi tekintetét — egy előttem fekvő 76 oldalas terművek, de e vad jelenetek valami kegyetlenséget és vadságot árultak el annál, ki azokat választotta. Az ágy fölött Jason az érez bikával küzdött, alatta az élet­telen Wallombreuse egyik áldozatjának tetszett. A legpompásabb öltözetek, melyeket rendre fel­próbált a herczeg, voltak itt-ott a székekre lökve, és egy szép kék és vörös japáni porczellán virágtartóban, mely ébenfa asztalon állott, a legritkább virágokból készített bokréta volt helyezve. Ez az Izabella által megvetett bokréta helyét kellett volna hogy pótolja, de a vár megtámadása közben elmaradt. E fris virágok szomorú ellentétet képeztek a mozdulatlan ifjúval. A főherczeg karszékben ülve, szomorúan nézett átért fiára, kinek arcza oly fehér volt, mint a párnák, melyek körülvették. E halványság még szebbnek mu­tatta vonásait, minden közönséges eltűnt arczáról, mely márványból faragottnak látszott, soha se volt Vallom breuse oly szép. Lehelete sem volt már. E szép arczot szemlélve, mely nem sokára porrá volt változandó, a főherczeg elfeledé, hogy sátán lélek lakta és szomorúan gondolt azon annyi századokon át dicsőséges névre, mely már kihalóban volt. Nemcsak fia halálát siratta, de háza elenyésztet is. Vallombreuse hideg kezeit kezei közt tartotta és kis melegét érezvén, elfeledte, hogy az saját melege volt, melyet átadott és hiábavaló reménynyel kecsegtette magát. Izabella az ágy mellett állott, kezeit összekul­csolva, és áhittal rebegve imár testvéréért, kinek ártat­lanul halálát okozta, és ki életével fizette meg azt, hogy őt un­ságosan szerette. Ez oly bűn, melyet a nők hamar megbocsátanak, különösen mikor ők e szeretetnek tár­gyai. — És az orvos még­sem jön! — kiáltá a herczeg türelmetlenül — talán még volna remény! A­mint e szavakat kimondá, az ajtó kinyílt és a seborvos tanítványa kíséretében megjelent, ki műszereit­­ vitte. Fejét kissé meghajtá és egyenesen, szó nélkül az

Next