Magyar Ujság, 1873. október (7. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-01 / 225. szám

tágítja vagy szorítja azokat. Sok példát hozhatnánk fel, midőn Tisza Kálmán és a balközép egyes tagjai vagy az országban fejlődő közvélemény, vagy a saját pártjukban keletkezett nézetkülönbség pressiójának en­gedve, elhagyták az egy vagy más tárgyban elfoglalt álláspontjukat és a­nélkül, hogy bevallották volna, el­fogadták és követték a negy­vennyolc­as párt által elfo­gadott politikát vagy taktikát. Így történt ez például a 68-i országgyűlés végén a katonai bíróságok szabá­lyozására nézve benyújtott törvényjavaslatnál, midőn a balközép a részéről Ivánka Imre által beterjesztett indítványt csak azután vette vissza, miután látta, hogy Deák Ferencz is méltányolja a negyvennyolczas párt által kifejezett aggodalmakat. Erre aztán a balkö­zép a negyvennyolczas párt ellenindítványára szava­zott, melyet az általános tárgyalás alatt tagjai közül senki egy szóval sem támogatott, a részletes tárgyalás­nál azonban már ők támadták meg leghevesebben a kormány javaslatát,kik annak előtte azt lényegében el­fogadni hajlandóknak mutatkoztak. Mi, kik ezért érni és nem dicsőséget aratni akartunk, szívesen fogadtuk az ily közreműködést is, és örömmel láttuk, hogy a bal­közép hathatós segítségével sikerült a kormányt kény­­szerítenünk egy oly törvényjavaslat visszavételére, mely az alkotmányos szabadságra a legkárosabb befolyással lett volna. Ilyen volt a balközép eljárása az országos költ­ségvetések megállapításánál, midőn a 68-i költségve­tést tárgyalás nélkül en bloc megszavazta, a 69-it egy pár órai tárgyalás után úgy általánosságban, mint rész­leteiben elfogadta, később aztán azon eljáráshoz fordult, hogy megszavazta ugyan a budgetet magát, de a költ­ségvetési törvénynek ellene szavazott. Az ujonczokat eleinte megszavazta a balközép — majd egy ízben megtagadta s azután elfogadta ugyan a törvényjavaslatot a tárgyalásnál, de a harmadik olvasás­nál ellene szavazott. Midőn a 72-i országgyűlés végével a hírhedt vá­lasztási törvényjavaslat tárgyalásánál a negyvennyol­czas párt annak megakadályozására az egyedül lehető módhoz, a kibeszéléshez nyúlt, a „Hon“ azt írta, hogy a negyvennyolczas párt elvesztette az eszét. A balközép­­párt legnagyobb része vagy azért, mert nem bízott a kivitel lehetőségében vagy azért, mert nem helyeselte az eljárást, a negyvennyolc­as párt által követett mód­ban nemcsak nem osztozott, hanem azt általán helyte­lenítette mindaddig, míg a negyvennyolc­as párt ma­gára hagyatva a törvényjavaslat tárgyalását több na­pon át megakadályozta. Látván, hogy a tervben levő „kibeszélést“ a negyvennyolc­as párt maga is ki fogja vihetni, ők is csatlakoztak az eljáráshoz minden erejük­ből támogatva bennünket, s a jogfosztó miniszteri javas­lat törvénybe menetelét megakadályozni nagy mérvben segítették. 1870-ben, a királyi udvartartás költségeinek tiz évre való megszavazását és egyszersmind fölemelését ajánlván a kormány, Tisza Kálmán nem helyeselte ugyan a fölemelést, de a tiz évre való megszavazást többi között abból az okból is elfogadta, nehogy találkozza­nak oly udvaronczok, kik a civillista fölemelését évről­­évre indítványozzák. És mégis midőn alig két évvel ké­sőbb az udvaronczok találkoztak s az udvartartás költ­ségét egy millióval fölemelni a tiz évi törvény daczára indítványozták, Tisza Kálmán a fölemelést ismét hely­telenítette s a helytelenítésnek meglehetős éles szavak­ban adott kifejezést, de azt mégis megszavazta, ámbár itt — mint sok más esetben — pártjának egy része cserben hagyta. Hasonló ingadozást láttunk a balközép vezér fér­­fiainál a delegátiókban való részvételre és az azokba való választásokra nézve, mint azt már említettük. Ez okozta magának a balközépnek soraiban azt a szakadást, mely egy ideig a „Hon“ és „Hazánk“ hasábjain lelt kifeje­zést, a „Hazánk“-nak azonban, melyet Tisza Kálmán és barátai alapítottak, éle nem csupán — sőt tán mond­hatjuk nem annyira — a jobboldal s a kormányt támo­gató párt, mint inkább a negyvennyolczas párt ellen volt intézve, mely ellen a „Hazánk“ hasábjain soha sem hiányzottak a támadások. Ugyan­így ingadozásra mutatnak a balközép részé­ről a gyakori programmváltoztatások, melyek az 1867-i programmból az april elsejire (a dátum jó volt vá­lasztva!) és a bihari öt pontra vezettek, mely bihari öt pont — mint már emlitettük is és mint azt kiki meg­ítélheti — a negyvenyolczas pártnak kezdettől fogva vallott programmjától lényegében és főelveiben legke­vésbé sem különbözik, úgy hogy mindenki azt gondol­hatta és gondolta, mikép e programm kibocsátása után mi sem lesz könnyebb, mint az ellenzék két árnyalatának egy programm alatti egyesülése. Ez egyesülés azonban a negyvennyolc­as párt által tett ismételt kísérletek da­czára sem sikerült. Nem sikerült a 69-i országgyűlés végével sem, midőn azt magán után a negyvennyolc­as párt néhány tagja néhai Vukovics közbenjárásával létre­hozni igyekezett. Személyes tekinteteken tört meg ez irányban minden kisérlet, habár azt — mint a győze­lemre múlhatlan szükséges első lépést — Kossuth is magán­leveleiben ismételve ajánlotta és sürgette, habár azt Vukovics önzetlen hazafiságának egész erejével igye­kezett létre­hozni és habár voltak számosan úgy a bal­közép, mint a negyvennyolczas párt részéről, kik azt a legőszintébben óhajtották és voltak, kik azt a pártok értekezletein szóba is hozták. Pedig, hogy mennyire óhajtotta az országos ellen­zék a két pártárnyalat közötti egyesülést, legjobban kitetszett amaz országos értekezlet alkalmával, mely a balközép meghívására 1872. márczius 10-én Pesten tar­tatott és valóságos országos manifestatióvá és demon­­stratióvá lett és mely, hogy az országra és az ellenzéki elvek érvényesítésére nézve több hatással nem volt, annak oka az, hogy az utána csakhamar bekövetkező választási mozgalmaknál a balközép némely tagjának magatartása minden üdvös eredményt paralysált, elfoj­totta az ellenzék lelkesülését és közönyt idézett elő az ellenzék soraiban, mely kétségbeesett a fölött, hogy a pártnak ily zilált állapotában a kormánypárt által ki­fejtett erőszak ellenében többségre juthasson és nem érzett magában hivatást anyagi áldozatok árán, sőt a személyes szabadság veszélyeztetésével is ellentállni a kormány közegei és a mindenféle hivatalnokok által valóságos üldözéssé fajult nyomásnak. De erről alább. Az országos értekezlet alkalmával, melynek — az általános választások küszöbön állván és az azokra való tekintettel hivatván össze — az ellenzék jövőjére döntő befolyással kellett volna bírnia, a balközép ve­­zér férfiainak a nagy mértékben alkalmazott erkölcsi pressió daczára sem sikerült megakadályozni, hogy a két pártárnyalat közötti egyesülés nyilvánosan szóba ho­zassák és úgy, mint nem sikerült elkerülni, — mit szintén minden áron óhajtottak — hogy Kossuth Lajos neve ez értekezlet alkalmával fölemlittessék. Mind e törekvé­sek hasztalanok voltak, mikép hasztalan mind oly törek­vés a politikában, mely a nép érzületével ellentétben áll. Szóba hozatott a két pártárnyalat közötti egyesülés is és midőn Kossuth Lajos neve föl lett említve, a viha­ros lelkesedés oly megható jelenetet idézett elő, hogy annak ellentállni senki sem volt képes és maga az el­nöklő Ghyczy is osztozott és részt vett a tisztelet és hála adójának ily eclatans kifejezésében. A mesterséges elnyomás daczára elég világosan nyilvánult úgy az óhaj a két árnyalat egyesülésére, mint kijelentése és kitünte­tése annak, hogy a képviselőház falain kívüli országos el­lenzék a balközép és negyvennyolc­as pártárnyalatok kö­zötti különbséget tekintetbe nem igen veszi, hanem el­lenzéki állást foglal a kormánynyal és a jobboldallal szemben ama czélból, hogy a G7-i egyezkedés által kompromittált ország önállóságát és függetlenségét visszaszerezze és biztosítsa. Nem czélunk a recriminatio és azért nem is­ bo­csátkozunk ez országos értekezlet egyes jeleneteinek fölidézésébe, melyekből tanulságot meríthettek volna a balközép hívei és különösen vezérei az ország hangu­latát illetőleg a baloldal teendőire nézve. Ez értekezlet alkalmával a balközép mintegy hi­vatalosan közzétette és az országos értekezlet által el­fogadtatta politikai hitvallását, melynek alapján a be­következendő általános választásoknál a jelenlevők közreműködését s a távollevők bizalmát és sza­vazatát kérte. E programm az 1868. ápril 1-sején kiadott programmra hivatkozik, ámbár a részlete­zésben annak néhány lényeges pontját elhallgatja. Nem szól ugyanis a közös minisztérium megszüntetéséről és hazánk törvényes függetlenségének diplomatiai elis­meréséről, miket amaz határozottan követel. Ellenben ez alkalommal először hangsúlyozza nyomatékosan azt, hogy a balközép programmját „megválasztva az időt, a módokat és eszközöket“ akarja létesíteni. Miután azon­ban úgy az országos értekezletre való felhívásban, mint magán az értekezleten is, az ápril 1­seji programmra mint a balközép programmjára történik hivatkozás, és Tisza Kálmán kimondotta beszédében, hogy azért nem tartja szükségesnek a párt elveit fejtegetni, miután azokat úgy is mindenki ismeri: kétséget nem szenved az, hogy a balközép párt hívei az utolsó választások al­kalmával a 68-i programm alapján kérték az ország népének bizalmát és szorgalmazták a választók szava­zatait. E pro vallimhoz hiven maradni tehát a balközép minden tagjának kötelessége, attól eltérniök csak a választók előleges beleegyezésével szabad. MAGYAR ÚJSÁG 1873. OKTÓBER 1. — Az „Ellenőr“ által vitatott fusio kérdéséhez a derék „Pécsi Figyelő“ is hozzá­szól, a többi közt ezeket mondván: Mi azon nézetben vagyunk, hogy egy párt csak elveinek győzedelemre jutása után foglalhat el kor­mányt, ha vallott elveit érvényesíteni komolyan akarja; H­a nélkül, azon reményben vagy biztatással, hogy elveit majd akkor viendi keresztül, ha kormányon van a balga hit, mely csak a könnyen hivőknél találhat rövid ideig hitelre ; mintha bizony az adott helyzet és alap mellett lehetetlenekké nem válnának ők is, mielőtt elveiket érvényesitni lehetséges lenne. Hisz az alap és helyzet roszasága lehetetlenítené kormányon maradá­sukat, s az ellenzéki elvek győzedelmét ép ezen módon — egy bizonytalan hosszabb időre elodáznák. Mi különben nem is annak vitatását czéloztuk, hogy helyes-e vagy helytelen a balközép egy részének fusionálási törekvése s ezen utáni kormányra jutása, hanem a helyi közvéleményt kívántuk a fennebbiekben megismertetni, mely a kormánypárt iránt­i határozott ellenzéki politika követését óhajtja, s azon erős hitben él, hogy a mely napon az ellenzéki árnyalatok egyesül­nek, és egy határozott ellenzéki állást foglalnak el — azon naptól fogva a kormánypárt állása tarthatlanná válik, s az ellenzék elveinek érvényesítése melletti kor­mányra jutása kétségtelen. Azért mi ilyen fusiót óhajtunk mielőbb, mert csak ez válhat szerintünk a hazának javára. — A kereskedelmi miniszter a cs­. kir. szab. első dunagőzhajózási társulat igazgatóságához a következő sorokat intézi : A cs. kir. szab. első dunagőzhajózási társulat m. é. szeptember hó 7-én folyamodást nyújtott be a m. kir. földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszté­riumhoz, melyben panaszkodott, hogy a trieszti szabad kikötőn át a gabonabevitel vámmentesen engedtetik, holott a Dunán a nevezett társulat hajóin behozott ga­­bonaneműektől vám szedetik, miáltal a szabad ver­seny és a Dunagőzhajózás felvirágzása tetemes hát­rányt szenved. Hosszabbra nyúlt tárgyalások után most sikerült ezen visszásságot és egyenetlenséget oly módon eltávo­lítani, hogy a gabonaneműekre vetett vámok, habár ideiglenesen, de általánosan meg lettek szüntetve. Miután e szerint a szabad forgalomnak egyik ne­vezetes akadálya eltávolíttatott, méltán elvárható az érdekelt közlekedési vállalatoktól is, hogy tekintve az országnak rosz termés által előidézett ínséges helyze­tét és a forgalomnak minél nagyobb kifejlesztését, sa­ját részükről és egész tevékenységükkel is hozzá fog­nak járulni ahhoz, hogy a gabonának kül­földről való behozatala minél nagyobb mérvben és minél olcsóbban eszközöl­hető legyen. A trieszti piac­c­al közvetlenül érintkező déli vas­­pályatársulat tariftáit már­is jelentékeny módon lejebb szállította. Ellenben az ezzel a Dunán való szállítás által ver­senyző első dunagőzhajózási társulat ellen legújabb időben azon panasz merült fel, hogy viteldíját nem­csak le nem szállítja, hanem ellenkezőleg 15°/0-tel fel is emelte volna, miáltal a romániai és orosz gabona szállítása tetemesen nehezíttetnék. Nem kétlem azonban, hogy a kormánynak azon példája, mely szerint az állam igényeinek fedezésére szánt vámjövedelemről az országban mutatkozó ínség­gel szemben azonnal lemondott, arra fogja a szak­­első dunagőzhajózási társulatot késztetni, hogy az ország szükségletére és a malomiparnak fentartására kívánt gabonaszállítmányokra nézve a lehető legolcsóbb vi­teldíjakat fogja életbeléptetni, s ily módon a gabona­behozatal könnyítéséhez és a legszükségesebb élelmi­szikkek árcsökkenéséhez minden kitelhető erejével hozzájárul. Felkérem ennélfogva a t. igazgatóságot, hogy az ezen iránybani elhatározását és intézkedését velem mi­nél előbb közölni szíveskedjék. Budapesten, szeptem­ber 28-án 1873. — Mazuranics bán szombaton vonult be Zágrábba. A város már előtte való nap ünnepiesen fel volt lobo­gózva és mindenfelé előkészületek folytak a lehető leg­fényesebb kivilágításra. A bán több barátja és a köz­ponti kör 5 tagja Zsivkovics vezetése alatt eléje men­tek Zákányba. Útközben minden állomáson tömegesen megjelent a falusi lakosság és az értelmiség nagy része a bán üdvözletére. A hozzá intézett üdvözlő beszédek­re al­bán mindenütt összetartásra, a törvény tiszteleté­re, és a kormány támogatására kéri fel a népet. Ép oly szívélyes, mint nagyszerű volt a fogadtatás Zágrábban. Tömérdek fáklya és lampion, és a magaslatokon égő örömtüzek lángtengerbe bob­ták a pályaudvar környé­két, a város fényesen ki volt világítva, a harangok zúg­tak és a város összes lakossága részint a pályaudvar körül, részint a város utczáin hullámzott. Az önkéntes tűzoltók, a „Kolo“ dalegylet, és számtalan fáklyások oda­­künn sort képeztek. Az épen­­ távol levő érsek dísz­­hintóját küldötte ki a bán számára. Tíz perc­c­el 7 óra után már a vonat lelkes zsir­ók és taraczklövések kö­­­zött beérkezett a pályaudvarra. A perionon jelen voltak a kormány képviselői, Jurkovics és Mihalovics, a vá­rosi kapitány, Vrabcsevics polgármester, az összes Zágrábban időző képviselők, és több küldöttség. Min­­­után a vonat megállapodott,a központi kör elnöke, Smaics lovag lépett a vagyonhoz és üdvözlé a bánt az ország­gyűlés nevében, kiemelvén érdemeit a kiegyezés létesí­tése és az államjogi kötelék megszilárdítása körül. A város nevében rövid üdvözlő beszédet mondott­­ Vrabcsevics polgármester és a bánnak szívére köté a­­ város javát. Mazuranics látható meghatottsággal vála­­­­szolt. Első feladatának fogja tekinteni a hazai viszo­nyok megszilárdításán munkálkodni, és reményét fejezi ki, hogy ugyanaz a szellem, mely az országgyűlésen uralkodik, a népben is el fog terjedni. Miután a viha­ros zsi­­ók elhangzottak, még Jambrecsák építész üd­vözlé a bánt a polgárság nevében. A menet azután a fáklyások és a zenekarok kísé­retében bevonult a városba, a báni épület elé, hol a bánt Muhics osztályfőnök fogadá és üdvözlé a hatósá­gok és az összes hivatalnoki kar nevében. A báni épü­let termében jelen voltak a megyei hatóság, a báni és hétszemélyes tábla tagjai, a megyei törvényszék elnö­ke, az összes Zágrábban időző főispánok, a papság ré­széről Kralj fölszentelt püspök a káptalan élén, stb. Az épület előtti téren a dalegylet énekelt el több kardalt. Az egész városban késő éjfélig a legemelkedettebb han­gulat uralkodott. Eredeti levelek: Léván, 1873. szept. 28-kán. K. F. f. hó 20-ikán kelt levelében a helybeli izr. tanoda több hibáit közzé teszi. Ha a levelező a fáradtságot nem sajnálja, szemé­lyesen meggyőződhetett volna, hogy az általa felsorolt hibák nagyobb részben nem is léteznek. Ugyanis intézetünk négy tágas szobájában össze­sen 150 gyermek nyer oktatást s igy egy-egy tante­remre alig negyven tanuló esik. Úgy hiszszük, hogy a törvényszabta szám szerint két szobával is beérhetnek. Igaz, hogy a fiúk a leányokkal együtt taníttatnak, de m­i azon erős hiszemben vagyunk, hogy nem az iskola azon hely, hol a gyermekek azt a sok részat tanulják; s miután továbbá tudva van, hogy a népiskola az élet­nek nevel, hol a két nem oly gyakori érintkezésbe jő egymással, azoknak szigorú elválasztatását elkerülhe­tetlen szükségesnek nem is tartjuk; de kívánatos, hogy a tanító osztályában rendet tartson s szigorú őrködése által minden kihágásnak elejét vegye, mit mint magunk, úgy tanítótársaink részéről jó lélekkel el is mondhatunk. Levelező becsületszavunkra elhiheti, hogy kevés izr. iskolában otthonosabb hazai nyelvünk, mint épen a miénkben, mert a tannyelv nálunk magyar és a szor­galom-idő túlnyomó része ugyan a nyelv ápolására for­­díttatik. Azon vádját pedig, mely szerint a tanító­ tes­­tület igazgató tanítónak egy öreg s a német nyelvet pártoló egyént választott volna meg, visszautasítani kénytelenek vagyunk; mert fájdalom, országszerte nem a tanítók választják az igazgatót, hanem a községi elöljáróságok, az ebbeli felelősség tehát nem a tanító­testületet terheli. Végre megemlítjük, hogy intézetünk főnövendé­­kei szakavatott tornamester által a testgyakorlatban módszeres oktatást nyernek, és az idei vizsgálat, vala­mint a gyakorló órák alkalmával Mácsay Lukács tan­­felügyelő úr, valamint számosak városunk értelmisége közül, többször dicsérőleg nyilatkoztak a gyermekek ebbeli haladásáról. Ha levelező mint mondjuk volt nem restelné és zugiskolának elkeresztelt főelemi tanodánkat, mely a gymnasium és az állami tanító­ képeide szomszédságá­ban elterülvén, és a törvényszabta minden kellékkel bírván, nem tudjuk, mi okból ily disznévre méltatott, meglátogatná, nézeteinek pessimista voltáról meggyő­ződnék. A midőn a t. szerkesztő urat jelen, az igazság föl­derítése végett irt sorainknak becses lapjábani felvé­telére megkérnek, igaz tisztelettel maradtunk Alázatos szolgái Kohn József, Steiner Ignácz, izr. főelemi tanító, izr. főelemi tanitó. Mező-Berény, szept. 29-én, 1873. Tisztelt szerkesztő ur! Nem akarom elmulasztani, hogy tek. szerkesztő úrral ne tudassam, miként Mező-Berényben nagyon örvendeztünk, hogy a járvány megszűnt. Átalános örö­münk kifejezése végett a helybeli lelkes fiatalság egy tánczc­al összekötött jótékonyczélű műkedvelői elő­adást rendezett, mely tökéletesen sikerült, a reménysé­gen is felül, és a közönséget teljesen kielégítette. Kü­lönösen kitűnt zongorajátékával Petz Ilka, bájos hang­jával Emma k. a. és Blaho Blanka szavalatával, Les­­tyan Dániel ur szintén szavalatával, Lux Gyula ur pedig ügyes zongora-kiséretével stb. Id. Minie­r Ádám: A budapesti választások eredménye. Megválasztottak bizottsági tagokat. Az I. kerületben: Házmán Ferencz 634 sza­vazattal, Weiszkircher Károly 633, Rupp Zsigmond 630, Hegedűs János 629, dr. Országh Sándor 617, Ma­­gyarevics Jeromos 612, Jekelfalusi Lajos 611, Havas Sándor 604, dr. Kiss I­ándor 600, Keleti Károly 566, Szuper L. 555, Vlasek Ede 541, dr. Loeblin Miksa 530 Ráth József 526, Érczhegyi Ferencz 516, Shügerl Fe­rencz 513, Peringer Ferencz 514, Ma­xner József 506, Schedel István 492, Eisdorfer Gusztáv 475, Holczspach Jakab 424, Balajthy Imre 421, Hernsler Ferencz 397, Madarassy Pál 356, Tanárky Gedeon 335. Pót­tagok : Sztankovics G. 617, Ábel Márton 606, Fest Vilmos 576, Bányai Á. 509, Frantz A. 463, Pillmayer K. 415. A IV. k­e­r­ü­l­etben : Apáthy István 711, dr. Borbás József 709, Burghardt István 662, Deák Ferencz 774, Farkas Gy. 675, Frey J. 699, Grabovszky Gy. 712, Hatala P.704, Horváth K. házbirt. 715, Houchard Fe­­rencz 661, Jármai Gusztáv 737, Kármán Lajos 642, Kléh István 711, Királyi Pál 728, Matolay Elek 711, Mátyus Arisztid 704, Ney Ferencz 706, Oppodh Alajos 536, dr. Patrubán Gergely 708, Bolgár Mihály 673, dr. Poor Imre 721, Somhegyi Ferencz 695, Stock Endre 637, dr. Szabóky Adolf 679, Thaisz Elek 610, S Toldy Ferencz 710, Várady Károly 722, Zmeskál Ist­ván 663. Póttagoknak: Ságodi Sándor 656, Jelinek Mór 692, Than Mór 697, dr. Dulácska Géza 692, dr. Környei Ede 698, Szedenits János 709, Kaunitz Tiva­dar 679 szavazattal. A VI. kerületben: Dobos Ferencz 496, Radocza János 488, Rózsay József 473, Langenfeld Frigyes 485, Pucher József 460, Steindl Rudolf 431, Schneider Bernhard 399, Zettner Ede 385, Wallenfeld Károly 383, Vogler József 380, Höffler György 365, Rémy Antal 362, Piatrik Ferencz 361, Jovicza Sándor 355, Dörschng Antal 321, Jálics Kálmán 314, Keller Herman 308, Hajek Adolf 298, Benkert György 296, Bródy Zsigmond 275. A póttagokat utánpótoljuk. A VII. kerületben : Sebastiany Frigyes 594, Halbauer Nándor 593, Schön József 590, Schwaiger Adolf 587, Mendl István 584, Sik József 583, Scheffer Antal 552, Schimmer György 542,Hirsch Sebestyén 532, Scherman Adolf 519, Kanitz Gábor 518, Hatzenberger Ferenc­ 501, Bogisics Lajos 493, Podmanitzky Fri­gyes K. 458, Holiczius Károly 453, Apaticzki 406, Bö­­ler Vilmos 365, Dobos József 360, Markóczy Vincze 368, Schneider Alajos 336. Póttagok : Weisz Jakab 553, Krumpholz Mihály 523, Szarvasy Sándor 473, Fi­scher Péter 256, Kan Manó 230. A IX-ik kerületben: Morócz István 421, Ta­vaszi Endre 404, Dobronyi János 407, Korizmics László 420, id. Szem­erédy István 395, Schreyer András 398, Kern Ferencz 369, dr. Kuncz Jenő 393, Gendi­­scher János 372, Rothknecht János 357, Kurz Vilmos 361, Fáczányi Ármin 395, Paczka Jakab 355, Holk Márton 380, Horváth Lajos 394, Richter József 376, Jécsy Károly 277, Markus Ignácz 303, Böhm Alajos 336, Csekeő Ágoston 275. Póttagoknak :Bottlik Mihály 375, Prokisch Ferencz 373, Weckerle Sándor 377, Zo­­fahl András 387, Hueber József 376. Az itt nem közlött kerületek választási eredménye lapunk bezártáig még nem volt megtudható. Legköze­lebb közölni fogjuk. A szolgálati szabályzat a közös hadseregnél. A hir­­lap vasárnapi számában a következőket közli: Hadseregi parancs. Elrendelem a szolgálati sza­bályzat átdolgozását, hogy így az a megváltozott had­seregi viszonyokkal összhangzásba hozassák. Midőn most már ezen új szolgálati szabályzathoz szentesítésemet adom, ezáltal minden, azzal össhang­­zásban nem álló előbbi szabály hatályon kívül helyez­­tetik. Az ezen szabályzat két első részében fogolt sza­bályok, melyek az állandó hadseregnek a haditegeré­­szethez s a honvédséghez való viszonyait is szaályoz­­zák, az összes fegyvernemekre és szakokra nézve gyen­­lően irányadók s kötelezők, míg a harmadik részi sze­mélyes szabályokat mindegyik fegyvernem szmára csupán azon mérvben állapítja meg elkülönítve, amint ezt annak sajátszerűsége föltételezi. A szolgálati szabályzat határozatainak azos szel­­leme szerint kell felfogatniok, a tisztek által a leény­­ség előtt ez utóbbi képzettségi fokozatának megfelő módon kell megmagyaráztatniok s abba beoltanik, a hadsereg összes személyei által pedig bárminő ran­­got viseljenek is azok, kivétel nélkül minden eltrést kizáró törvény gyanánt kell megtartatniok s még fenti tekintetben itt punzuc­an végreh­ajtatniok. Kelt Scön­­brunnban, 1873. aug. 9. F­erencz Józe­e­f, s. k. Bécsi lapok, úgy látszik, az osztrák sajtó-osztály vé­gallatai nyomán, a katonai szabályzatról a következő királó ismertetést közlik : „Mindenekelőtt figyelmet érdemel, hogy a fegyve­­r a hatalom viszonya a monarchia alkotmányához, az állam alaptörvényeiben nyílt, legális, minden kétértel­műséget kizáró módon van feltüntetve. Mi, kik mindig azon álláspontot védtük, hogy a katonának távol kell maradnia a politikai pártmozgalomtól, az itt követett óvatosságot és tartózkodást sem roszólhatjuk. Sőt ter­mészetesnek találjuk, hogy a tettleges állományú ka­tonai egyének az egyleti és gyülekezeti jog, valamint a sajtó tekintetében bizonyos megszorításoknak ezentúl is alávetve maradnak. Másrészről el kell ismernünk, hogy minden, a­mi a felekezeti törvényhozásra vonatkozik, határozottan haladó szellemben van tartva, hogy a val­lási kényszern­e semmi nyoma sincs többé, és hogy a felekezetek egyenjogúsága nemcsak — mint azelőtt — átalában ki van mondva, hanem a legkisebb részlete­kig lelkiismeretesen szem előtt tartatott. Átalában meg­elégedéssel látjuk, hogy mindenütt nagy súly van fek­tetve a törvény iránti hűségre, és hogy ellentétben bi­zonyos hagyományos nézetekkel, valamennyi hatósági közeg tekintélye erősen hangsúlyoztatik. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a szabályzat minden eszközt mozgásba hoz, hogy a hadsereg fegyel­mét — minden sikeres tevékenység emek elengedhetlen feltételét — megszilárdítsa. A parancsnokoknak kiter­jedt anyagi büntetési nemek bocsáttatnak rendelkezé­sükre, anélkül, hogy megint lealázó büntetések vétet­nének elő. A fogságok tartamuk tekintetében megrövi­­díttettek, ellenben bizonyos szigorítá­sokkal lettek ösz­­szekötve, melyek a­nélkül, hogy kínzássá fajulnának, a büntetésnek tartós hatást biztosítanak. Az altisztek időleges degredáltatása , mint tekintélyüket csorbító büntetés eltöröltetett. Sokkal fontosabb ennél azonban, hogy a szabály­zat a fegyelem szellemi és erkölcsi oldalát kellőleg hangsúlyozza. Minden oldalú és feltétlen alárendelés a törvény alá, méltányos és igazságos elbánás az aláren­deltekkel, az individualitás tisztelete, jóakaró és em­berséges indulat, szigor és határozott fellépés mellett oly kötelezettségek il vannak felállítva, melyek kivé­telt nem ismernek. A büntetéssel sújtottak kényszerült esedezése, a büntetés megköszönése — mint az önbe­csülés és a férfiasság szellemével ellenkező — végre szerencsésen eltöröltetett, és túlkapások, elnyomatások ellenében a panasz joga is biztosítva van. Hogy továbbá a felsőbbek hatásköre szorosan kö­rül van írva, hogy a „feljebbvalók“ és a „felsőbbek“ között illetékességük tekint­etében világos különbség létezik, és hogy a „személyes viszonyok“-ba való be­avatkozás megtiltatik, mindez szintén csak a fegyelem és a jó szellem előnyére válhatik. Végre a szolgálati eljárás új szabályozása által számos elavult szokás eltöröltetett és az előrebocsátott szervező szabványokkal való összhang éretett el. Az alparancsnokok önállóságának és fokozott felelősségé­nek annyira helyes és kipróbált rendszere tovább fej­lesztett és a katonaság kiképeztetése főleg azáltal mozdíttatott elő, hogy a béke idején való szolgálat a lehetőség határáig megszoríttatottt. Az őrségi és ügyelőségi szolgálattal ezentúl nem­csak kizárólag a gyalogság fog terheltetni, hanem illető mérvben egyéb fegyvernemek is fognak arra igénybe vétetni. A „felismerési jelek“ gyakorlatiatlan és átalán elhibázott megszorítása helyett egyetlen egyre tértek át, és azon eljárást fogadták el, mely a többi hadsereg

Next