Magyar Ujság, 1873. november (7. évfolyam, 252-276. szám)
1873-11-01 / 252. szám
Eredeti levelek: Léva, október 26. Városunk egyhangú társadalmi életére a múlt hetekben bekövetkezett szüretelés fölötte jó hatással volt. A lakosság nagy része azon idő óta rendesen a szőlőhegyek között tartózkodik, hol is az élénk szüretelés közepette feledi az egyébként általánosan nyomasztó anyagi viszonyokat. A szőlők állapotához kötött reményeink várakozáson felül valósultak. Míg egyes kisebb szőlőgazdák a közelmúlt években jobbnak nevezett termés mellett 20—24 adót nyertek, jelenleg 28 — 32-őt, sőt egyesek szőlejük kedvezőbb fekvésénél fogva még több akónyit is kaptak. Az egyik kisebb szőlőhegyről, a Kereszthegyről, középszámítás szerint negyedfél ezer akó került ki, és hol vannak még a többi jóval nagyobb szőlőhegyekről szóló adatok ? — Azonban, amily jó a közhangulat jelenleg nálunk Léván, ellenkezőleg rész az, azon közvetlen közelünkben fekvő, úgynevezett Podluzsán község lakosai közt, kisnél az elmúlt hét elején 20 ház, több gazdasági épület lett a tűz, e részben káros elem áldozatjává. — Szegények, valóban a legnagyobb sajnálatra méltók. Nem volt a sors részéről elegendő, hogy elsőben rosz terméssel sujtá őket, hanem ily módon is még keserűséget okozott neki. Itt állnak a mindegyre közelgő tél küszöbén, anélkül, hogy házaikon fedél lenne, melylyel magukat az eső, hó és bizonynyal várható kemény hideg ellen védhetnék. — Gabnájuk, télre szánt kenyérlisztjük, ruházatuk, az esetleg rajtuk lévők kivételével, egyszóval mindenük a lángok martalékává vállt. Édes magzataik, ha majdan kenyér után rimánkodnak, nem lesz nekik mit adniok. Valóban megdöbbentő egy állapot ez ! . . . A nevezett helység lakosainak mondhatni nagy része rendesen Lévára jár napszámosi mindőségben kenyeret keresni. így történt ez alkalommal is, hogy míg egyik családapa kenyérkereset végett Léván járt, gyermeke a nyert alkalmat felhasználván a pajtában csakhamar burgonya sütéséhez látott. Természetesen ártatlan örömének közepette megfeledkezett arról, hogy ez által egyúttal szomorú következményeknek is lehet eszközlője, és úgy is történt. A tűz úgy délutáni 3 óra táján támadt, mire néhány percz múlva nagy kiterjedésű füstgomolyok emelkedtek az ég felé, mit látván a szomszédos helységbeliek, nagy számmal rögtön a helyszínére siettek, azonban sajnos, minden megerőltetésük ellenére is, a nemsokára beállott vihar folytán, nem sikerült a minden irányban nyaldosó lángokat teljesen elnyomni. Másnap az elrendelt hivatalos nyomozás vette kezdetét, minek útján sikerült is a tűz keletkezésének birtokát napfényre hozni. Miként legújabban értesültem, úgy azon 6 éves gyermek, és annak édesatyja a lévai járásbírósági hivatal elé kerültek. Ezen leirt esetre, alig négy—öt nappal később, ismételten Ujbarson, a szomszéd faluban támadt tűz, mely azonban csakhamar elfojtatott; áldozatul egy ház s néhány gazdasági hajlék esett. O-Orsova, október 25. Ha az elszánt, bátor gőzhajózási utas ráveti fejét a hajózási maximál veszély idény beálltával, mely rendesen október hó 20—24-én szokott jelentkezni, midőn az ó-orsovai vizmércte 0. pontja felett a viz áll — 2' 3" 01", s a drenkovain pedig 0' 0" 01, akkor legyen készen, hogy mint lassúbb leend az útja, és hogy Újvidéktől kezdve meglehetősen elballag reggeli 6 órától délutáni 4—5 óráig Ó-Moldovára, itt a hálás — már olyan a milyen — a nagy gőzösön, melyen Ó-Moldovára érkezett. Jól öszve törődötten áthurczolkodunk reggel 5 órakor a legkisebb merületü 18—24' hüvely gőzösre, s megindulunk 6—7 óra felé, s elérünk 1/1 8 órakor Drenkovára. Itt várnak az előfogatok ; van roham, melyik foglaljon el jobb előfogatot, s jön az elindulás rögtön. A nők s gyermekek ügye szánalmat kelt, de lovagiasságot gyakorol s igy egyszerű fakószekérre is felül az ember. Ez szép időben megjárja, s elballagunk ’/212 órakor, tehát 3,5 óra alatt — Jutz alá, az utolsó magy. zuhatag — vaskapu végéhez, hol megint kis gőzös vesz elébe. Én többször megpendítettem az eszmét, a drenkovai gr. Széchenyi-útszakasz kiegészítője lévén a viziútnak a siralmas állapotában a Dunának, annak kezelése inkább illetné a folyammérnöki hivatalt, mint az úgynevezett áll.mérnöki hivatalt. A visszásság most is föltűnt óriási mérvben. Szintén pirultam belé hallván az utasok épen nem válogatott megtisztelő nyilatkozatait : ha várjon Romániában vagyunk-e, vagy O szt.-Magyarhonban vagy tán most épen Magyarhonban. És miért? azért lesz az türelmes olvasó, mivel az út mellett garmadában ott hever ugyan a kőtörmelék, de az úttest maga kikopva van; jókat zökken a kocsi vagy fakószekér, több helyütt pedig malomkerék nagyságú legurult kövek torlaszolják el az utat; a hidak összeomolvák, a fák rakásba hányva, meg annyi úttorlaszok. A gödrön áthajtandó a kocsis az utast a leszállásra felszólítja, mit ha tenni elmulasztana nyakába is kerülne. Ilyen kellemességet három és fél óráig tartó útban többször meg kellett tennie az utasnak. Volt áldás és jó kívánat az illető mérnök számára ! Eleget hallottam. Láttam belhőt eviczkélni a viz és sárban, és Csecsemős gyerekkel a dajkát, miként halánczkozott át a keskeny padlón, melyről ha lesiklik, meg van a szerencsétlenség Bizony Karánsebesben székelő kedves collega uram ! több erély kell a hivatal viseléshez. A vállalkozókat ha kifizeti, szoritsa is reá, hogy tegyék meg kötelmeiket. Az útfedőket terítsék ki az úttestre, a hidakat állítsák fel akkorra, mikor már szükség van reájuk és nem „majd a télen“ mikor kevésbé szükséges. — A felelősség az állammérnököt éri első vonalban ,s aztán a vállalkozót. — Ezt kellene tudnia az állammérnöknek, mit ha tud és végrehajtana, nem piszkolnák a kormányt. Úgy is az első gőzhajózási társulat az ő matrózaival egyengetteti a hirhedett gr. Széchenyi utat; a kőtorlaszokat széthordatja; az utász-hidászságot pedig nem vitte annyira, hogy hidat is építtessen az állam számára. A nyomor az Aldunán beállott a maga borzadalmasságában. Nincs közlekedés sem vizen, sem szárazon. Egész utam alatt a magyar vaskapukon át két merész hajós vállalkozóval találkoztam Svinicza és Drenkova között a balparton — magyar határ — ki 16 ökörrel vontatott egy nem igen terhelt bárkát. Sajnáltam embert és állatot: igazi ember-állatkínzás. És a jobbparton — szerb határ — egy pár csalnak merészkedett a kiálló sziklák között kanyarogva ideoda evezgetni. De meddig ? Nem tudom! Valóban szomorító: látni a „nagy beteg Dunát“ elhagyatottan, csakis itt ott egy-egy falka vadkacsa látogatja, mindenfelől elhagyatva ! ? No de tán nem kell kétségbe esnünk. A közlekedési minisztérium vagyis az Internationalis Commissio ugyancsak mozog. A nyolcz kőpadi teremumon folynak a vizimunkák, fölvételek, raélységmérések, szelvényezések nagy méretben végeztetnek. A terv tehát elkészül, és a kivi MAGYAR ÚJSÁG 1873. NOVEMBER 1- től elmaradhatna-e? Nem hinném! Egy pár milliót több éven át az országgyűlés megszavazhat az ily életbe vágó elodázhatlan munka kivitelére. Csak 8 —10 éven át két millió és az Alduna szó teljes értelmében szabad! Addig soha! A vasútügyben mondják román szomszédaink: nyújtsunk garantiát, de törvény szerint megállapították, hogy a temesvár-orsovai utat kiépítjük, s ekkor az összekötést minden ponton megmérhetjük, Erdélyben is Romániától. Értekezzék küldöttség útján országgyűlés az ő országgyűlésükkel élve. Meg kellene próbálni! az a czél el lesz N. S. Tabitha-egylet. Miféle szó, miféle egylet ez, kérdezik olvasóink. Spanyol-e, zsidó-e, és hol vagyon hazája, a Riamares partján-e vagy Jeruzsálem falai között? Hát bizony az zsidó szó ugyan, de az egylet Pesten van és pedig evangélikus nőkből alakult jótékonyság végett. Ruttkay-Kossuth Lujza asszony megismertetvén Székács volt auperintendest az Észak- Amerikában minden egyházközség kebelében a szegények fölsegélésére létező úgynevezett Barkas-foci egy intézménynyel, s ilyennek hazánkban is felállítását kívánatosnak tartván, a buzgó főpap az eszmét melegen fölkarolta, s női híveit írásban is, a szószékről is egy hasonló egyletnek alakítására felhiván, az csakhamar meg is alakult, elnökül Marschalko Leónét, alelnökül Ruttkay-Kossuth Lujzát, pénz- és ruhatárnokul Székács Józsefnét, jegyzőül Meszlényi Ilka kisaszonyt (Kossuth testvérhúgának leányát,) azon kivül hat bizottmányi tagot választván u. m. Melczer Paulinát, Habererné, Perlakyné, Zólyominé, Macherné és Kollerné asszonyokat. S mi több, alig hogy megalakult az egyesület, máris hozzá fogott a munkához, a bejelentett szegényeket lakásaik, kunyhóikban fölkeresvén, helyzetükről meggyőződvén s rajtok körülmények szerint segíteni iparkodván. Pénzt ezen egylet nem ad a szükölködőknek, hanem élelmiszereket, fát vagy szenet és ruhafélét. Ez utóbbi czélból tagjai az evang. épület teremében összegyűlnek s a szükséges ruhadarabokat maguk megvarrják. Egyébiránt, noha az evang.egyház kebelében alakult meg ezen társulat, azért, mint halljuk sem tagjait sem a segélyzendőket tekintve, nem akar kizárólag felekezeti lenni, s ha elsősorban a saját felekezetbeli munkaképtelen ügyefogyottakon kíván is segíteni, a más hitűekre is kész kiterjeszteni gondját. Ezért nem is nevezte el magát evang. nőegyletnek, hanem választotta az idegen, bibliai elnevezést, épen úgy, mint az amerikai hasonló egyletek a Barkas nevet. Tabitha ugyanis, mint értesülünk, jótékonyságáról nevezetes asszony volt Izrael népe között, épen úgy mint Barkas, ki görög eredeti volt, s kit a szentírás örökített meg. A pesti Tabitha egylet legközelebb felhívást fog közzétenni pártolásra, arra számítván, hogy nemcsak bőven fognak befolyni hozzá az adományok, hanem példája máshol is utánzásra fog találni, annyival inkább, minthogy a jelen inség hatalmas ösztönül kell hogy szolgáljon minden felebarátnak. Az a mideniknek rósz. Nemde, mi lehet az, amit mindenki rosznak tart ? Mert hát sokféle rósz van a világon, de a miről, vagyis inkább a kiről mindenki azt mondja, hogy „rósz“, az már azután csakugyan nagyon, igen nagyon rósz lehet. Még eddig nem láttam, de még csak hírét sem hallottam olyan emberek, ki e tárgyban, melyről szólni kívánok, csak kivételképen is ez általános, úgyszólván világegyetemes rosszaló nézetnek ellen mondott volna. S mégis, nem hiszem, hogy valaki a sorokat idáig olvasva, kitalálta volna, hogy hát mi is legyen az a létező állítólagos rész? Hogy a találgatás fonalát ketté vágjam, megmondom, mi az a nagyon rész. Ugyan kérem, ki nem hallotta, vagyis helyesebben mondva, ki az, ki maga is ne mondta volna, milyen roszak a cselédek! No, lám, ugye hogy ez a rész nem egyhamar jutott volna valakinek eszébe. Pedig a társadalom minden rétegében, fönt, a közepén sent rang, osztály különbség nélkül, milyen sokszor halljuk azt a lesújtó ítéletet hangoztatni. Tudósok és nem tudósok könyvtárakat megtöltő papírt írtak össze; a napi sajtó évek, évtizedek, sőt évszázadok óta közöl e tárgyban czikkeket, cselédjavitó egyleteket alakítanak s ezt mindazért, mert a cselédek roszak s ez a rengeteg lankadhatlan tevékenység mind oda irányul, hogy a cselédek megjavittassanak. S különös, ennyi munkásság, ennyi jó akarat még ma sem tud eredményt fölmutatni. Azért még mindig hangzik: milyen roszak a cselédek! Tehát a baj okát másutt is kell keresni. Az egészben az a legkülönösebb, hogy a bajt csak az egyik részen keresték s igyekeztek orvosolni, természetesen siker nélkül, mert az egyoldalúság a legbuzgóbb törekvést is meddőséggel futja. A dolog pedig nagyon egyszerű: nemcsak a cselédek, hanem a cselédtartóknak azok irányában követett eljárását is vizsgálódási tárgyul kell venni, mert csak ez esetben lehet nyitjára jönni a valódi bajnak és annak gyógyszerére. Ha szigorúan szemügyre veszszük azon viszonyt, mely a cselédtartók és cselédek közt ma tényleg létezik, ha meg hányjuk vetjük azon körülményeket, melyek ama viszony különössége következtében a két fél közt egy folyton tartó ingerült állapotot teremtettek, kénytelenek leszünk elismerni,hogy a cselédek roszaságának egyik fő előmozdítója a cselédtartókban van. Tudom, hogy uram bátyámnak erre az állításra a pipa kialszik a szájában, néném asszony pedig, mintha csak hallanám, azt fogja mondani: Ugyan, hogy beszélhet ilyen bolondokat, öcsém uram ! Pedig mégis úgy van. Állításom igazolására csak néhány főbb pontot hozok föl, ezek nyomán azután nagyon könyen tovább fűzhető a következtetés s a rejtély ki-ki által könnyen megfejthető lesz. Egykoriban nagyon hangoztattuk az egyenlőséget. Tudom erre sokan orrukat fogják fintorítani, azt vélvén, hogy uraságot követelő porhüvelyüket a cselédekkel egy sorba állítom. Nem. Midőn itt az egyenlőségre hivatkozom, — teszem azért, — hogy jelezzem, hogy a cseléd ép úgy ember, — mint bárki más, érzelmekkel, szenvedélylyel, szóval a cseléd keblében ép úgy meg vannak a jó és rosz tulajdonságok, mint más emberben, legyen az császár vagy kereskedősegéd. S lám általában ezt nem szokták figyelembe venni a cselédtartók. Előttük a cseléd nem egyéb egy mozgó, beszélő hústömegnél, egy civilizált rabszolga, akin zsarnokoskodhatnak, aki iránt gyanúval viseltetnek mielőtt arra okuk volna s kit rosznak tartanak, mert cseléd. E bánásmód nagyon természetesen a cselédet is mintegy ellenséges állásba helyezi gazdájával, kit zsarnokának tart, hogy munkaerejét minél jobban értékesítse. A kölcsönös bizalom ezzel meg van ölve. A cselédtartók nem igyekeznek hatni a cselédkedély világára; elfelejtik, hogy részben nekik oktatni kellene a cselédet a helyett, hogy folyton parancsolnak s a legtöbb esetben nagyon is nyers hangon. Az ilyen nagyon lehangolja a máskülönben megbízhatóvá válható cselédet is. Ehhez járul az is, hogy a cseléddel folyton éreztetik alárendelt helyzetét, nem hogy arra törekednének, megértetni vele, hogy míg a szolgálati viszony tart köteles az elvállalt dolgot pontosan teljesíteni, azontúl ép oly megbecsülésre méltó ember, ha máskülönben is mocsoktalan viseletű, mint bárki más. Egy nem kevésbé fontos tényező a cselédekkel való érintkezés. E tekintetben a kellő mértéket senki vagy legalább is nagyon kevesen tartják meg s a perpatvarnak ép ez egyik leglényegesebb előmozdítója. Gyakran nagyon nagy bizalmat, leereszkedést tanusítanak a gazdák a cseléd irányában, sőt jó kedvükben enyelegnek is velük s ezzel azt érik el, hogy midőn a parancsolásban is túllépik a szigor hangját, duzzogó arczot kénytelenek látni, sőt a visszafeleselést is kénytelenek zsebrerakni. Ez pedig nem fordulna elő, ha a cseléddel másról nem beszélnének, mint ami szorosan teendőjére tartozik, vagy ha igen, a modornak olyannak kellene lenni, hogy a cseléd a gazda iránti tiszteletről egy perczig se feledkezzék meg. Mindez pedig korántsem vonja maga után azt, hogy azért a zsarnoki felsőbbséget éreztessék vele, hanem csupán azon határvonalat van hivatva jelölni, melyen túl lépnie nem szabad. A gazda legyen szigorú, de ne durva; eljárásában s tetteiben kifogástalan s egy perezre se feledje, hogy a biráló mindig a sarkában van s ez nem más, mint a cseléd. Mert nagyon roszul teszik azok, kik a cselédet semmibe sem veszik. A cseléd jól tudja, hogy bizonyos pontig ő is fontos személy s ha megsértik büszkeségét, a harag egy vagy más alakban belőle is kitör. Emlitsem-e azon hibát, hogy a hol vannak házi titkok, amiknek jó volna nem lenni — az ilyenekbe a cselédeket beavatják.A cseléd látja ezt,hallja azt. Ilyen kulcs birtokában nagyon gyakran ő szokott felülkerekedni. Lehet-e az ilyen cselédtől rész néven venni, ha a gazda olyanért megrójja, a mit ő is elkövetett s a cseléd azzal vág vissza, hiszens az ur, vagy az asszony is azt tette. Innen eredt az a közmondás, hogy milyen a gazda, olyan a cselédje Nem igen van gond arra sem, hogy mit bunneg a cseléd mit nem. Gyakran erején túlterjedő munkát kívánnak tőle. A gazdának erre ügyelni kellene, nem pedig úgy okoskodni, hiszen fizetek, dolgozzék. Igen, a munkát meg lehet tőle kivárni, de azulsággal nem kell elkedvetleníteni. A cselédnek pihenési időt várna kevés helyen engednek, űzik egyfolytában, legfölebb vasárnap van megengedve a kimenetel, s hogy akkor mit tesz, hová megy, szabad tetszésére van bízva. Erkölcsi tekintetben a gazda nem törődik vele, sőt sok helyen az is meg van engedve, hogy a nő cselédet este állítólagos testvére vagy rokona meglátogathassa. Midőn cselédet fogadnak, nem igen kérdezik, járt-e iskolában, milyen szellemi képzettsége van. Pedig erre kellene a fősúlyt fektetni. Bizonyos műveltségi fok megkívánása a cselédeknél jó eredményeket gyümölcsözne. Az ilyennel könnyebb boldogulni, mintegy parlagi módon felnőttel, ki hasonlít egy élő géphez az emberi rész tulajdonságokkal megoldva, aminek szépszerű kiirtásával senki sem akar bajlódni. Ha a cselédtartók a cselédek irányában egy határozott eljárást követnek, szorgalmat, pontosságot, tisztaságot, erkölcsösséget követelve tőlük, a rosz cselédek száma meg fogna apadni. Természetes a nagy többségnek kellene így tenni. Kivételnek nem gyógyítják meg a bajt. Mert ahol ma az átalam elsorolt módon járnak el a cseléd irányában, ott nem marad, bármily jó dolga legyen is különben, miután tudja, hogy másutt hoszszabb pórázon mozoghat. Egy forma szigorú, de humánus bánásmód a cselédek mostani roszaságából nagyon sokat elenyésztetne. Tudom, hogy sok az, amit a gazdáktól követelek; megszokták már a hercze-hurcza életet, de ne mondják hát, hogy rész a cseléd, mert ha rész, ennek nagy részben a cselédtartók maguk az okai. Azt is fogják mondani sokan : majd bizony, mi neveljük a cselédet. Hát ugyan kérem, ki nevelje? Hisz állítsanak föl bár akárhány cselédképző intézetet s bármily jó cselédek kerüljenek is ki azokból, ha a cselédtartók a cseléddel való viszonyban nem tartják meg a szabályszerű mértéket, bizony csak olyan lesz az, hogy továbbá is azt fogják hangoztatni, hogy milyen roszak a cselédek. A cseléd jól tudja, hogy rá vannak szorulva s már az némi önérzetet ad neki. Legyen benne ez önérzet, de nem kell engedni, hogy ez lazitsa a köteléket, mely gazdájához fűzi. Jó cselédet csak olyan gazda nevelhet, ki képes egy cseléd helyzetét fölfogni s bánásmódja olyan, hogy nem nyers, elkedvetlenítő, hanem azért a szolgálati viszonyból eredő válaszfal mindig egyformán fenáll. Ily módon képezhető a cseléd, máskülönben nem egykönnyen. Nagyon kívánatos, hogy az elmondottakat a cselédtartó, különösen a nővilág vegye komoly méltatásba, mert tőlük nagyon sok függ, hogy a cseléd jól legyen. Nem lehet tagadni, hogy vannak oly cselédek, kiknél sem jó szó. Sem jóakarat nem használ, ezek javíthatlanok. Az ilyet hamar meg lehet ismerni, de különben is a folytonos helyváltoztatás ezeket leghamarább elárulja. (Leh—e.) galmi vállalatnak alantos közegeivel is csak magyar nyelven szabad leveleznie, s hogy minden nem-magyar nyomtatványminta kiküszöbölendő; hogy továbbá minden vasúti hivatalnok és szolga 1874. január 1-ig köteles a magyar nyelvet megtanulni, ellenkező esetben elbocsátandó; kérdi tehát: hajlandó-e a bán a szükséges lépéseket megtenni, hogy e rendelkezés, mely a kiegyezési törvénynyel ellentétben áll, amennyire a horvát királyságra is vonatkozik, érvényen kívül helyeztessék, s hogy Horvátországban a horvát nyelvnek a vasutaknál s gőzhajóknál érvényszereztessék. Mindkét interpelláció kiadatik a kormánynak. Pust indítványt tesz, hogy a magyar országgyűlési horvát képviselők utasíttassanak, hogy a vasúthálózat tárgyalásánál a becs novi-i vasút mellett legyenek s oda hassanak, hogy az idevonatkozó ajánlatok közül az fogadtassák el, mely Varasdot a vonalból nem hagyja ki. E javaslat napirendre tűzetik. Antolek élénk szinekkel festi a Varasd megye községi választásainál elkövetett visszaéléseket s interpellálja a kormányt, hajlandó-e a községeknek, melyekre a hatóságok úgy erőszakoltattak, új választásokat engedélyezni ? Az interpelláció kiadatik a kormánynak. Következik a határvidékre vonatkozó kir. kibocsátványokról szóló törvény harmadszori felolvasása. Ez megtörténvén, Derencsin felolvassa a gazdasági bizottság jelentését több hozzá utasított kérvény iránt, mely észrevétel nélkül elfogadtatik. Bilics felolvassa ezután a színházi bizottság jelentését, némely kérvény iránt, mely egy kivételével szintén elfogadtatik. Elfogadtatik ezután Pust fentebbibécs-névi vasútra vonatkozó javaslata. A ház erre egy tagot választ a közös felső- s egyet a közös képviselőházba. A képviselőházba dr. Kviring Ferencz, a főrendiházba Pejacsevics László 52 szó közül 40-nel megválasztatik. Zsivkovics elnök: Tisztelt ház! A mai napirend ki van merítve, ki van azonban ezzel merítve minden készletben levő tárgy. A ház nyugodtan s elégedetten tekinthet legutóbbi működésére, mely az országnak békéjét adta vissza. Még egy fontos javaslat van a ház elé terjesztve, a házközösségekről szóló, azonban ép a tárgy fontossága teszi szükségessé, hogy az egyes tagoknak ép úgy mint a kormánynak, ide hagyassák tanulmányozására ; szükséges azért, hogy a ház most bizonytalan időre elnapoltassék; (helyeslés) az elnök utján majd össze fog a ház hivatni, addig pedig minden jót kiván minden képviselőnek (Átalános élénk éljenzés. Éljen az elnök.) Az ülés ezzel véget ért. Horvát országgyűlés, Zágráb, okt. 29. Elnök Zsivkovics; jegyzők : Bogulics és Turelli. A kormány részéről jelen vannak : Mazuranics, Muhics, Jurkovics. A jegyzőkönyv — Muzler egy megjegyzése után — hitelesíttetik. Pisics interpellálja a bánt, hogy tudva van-e előtte, hogy 1872 május 11-én késő éjjel egy hadosztály katona menesztetett Kapronczára, a nélkül, hogy a hatóság ez iránt értesittetett volna, és hogy ugyanaz a katonaság egy nap múlva Gyelenkoves és Jersics községekben helyeztetett több napra el ? Tudva van-e előtte, hogy a kapronczai hatóság e törvénytelen tény első tiltakozást nyújtott be a báni helyettesnél, s hogy hajlandó-e a bán ez ügyben vizsgálatot rendelni el, a károsultaknak elégtételt szolgáltatandó ? Miskatovics interpellálja a bánt, hogy ismeretes-e előtte a magyar közlekedésügyi miniszter azon rendelete, amely szerint a kormány mindazon forgalmi vállalatoktól, melyek szent István koronája határvonalain belül léteznek, csak magyar nyelvű beadványokat fogad el; hogy továbbá 1874. január 1-től minden sor KÜLFÖLD. Bazaine père. (Versailles, október 27-én.) Az ülés 5 perccel korábban nyílik meg, mint eddig. A jegyző felhívására még kilenc tanú jelentkezik az eddigiekhez. Az első tanú, aki kihallgattatik, Caffarel dandárnok. Ő 18-án esti 7 órakor Canrobert által Bazainehez küldetett az iránti jelentéstétel végett, hogy ő visszavonulni szándékszik. A zárt utak miatt csak este érkezhetett 9 órakor a plappevillei erődhöz. A veszteség nem nagyon látszott meginditni a főparancsnokot. Ezeket előadva így folytatja: Midőn ez ügy kimenetele feletti kétségbeesésemet tudtára adtam neki, így felelt: „A mozdulat, melyet ma este tettek, holnap úgy is bekövetkezett volna, ne legyen hát vigasztalhatlan e felett.“ Ekkor a tábornagy környezetében volt Latour és Laval törzstiszt. Ekkor a tanú visszatért Canroberthez, ki a táborkar által kijelölt hadállásokat el is foglalta. Elnök : Ki kisérte Lévai ezredest kémszemlére? Caffarel: Carson ezredes. Elnök : A tábori alfőnök volt az, aki Canrobertnek kijelölte a hadiállásokat? Caffarel: Igen. Moreon őrnagy a következő vallomást teszi: „Aug. 18-án este 10 órakor küldött engem Lebeouf tbnagy Bizainehoz, hogy tőle parancsokat vegyek át. Gyalog tettem meg az utat, mert lóháton nem mehettem volna el. A tbnagy azt mondá, hogy egy általános visszavonulási parancs adatott ki. Én erre megjegyzem a főparancsnoknak, hogy hadtestünknek nagyon bajos lesz reggel a visszavonulás. Éjfél után 1 órakor visszatértem hadtestemhez és 8 órával később elfoglaltuk a nekünk kimutatott állásokat Metznél, anélkül, hogy az ellenség által nyugtalaníttattunk volna. A kormánybiztos kérdésére azt feleli a tanú, hogy a 18-ki csatában a 3. hadtest nem sokat szenvedett és megtartotta állásait. Ezután a mentesítő tanuk kihallgatása következett. Granges du Rouet ezredes lépett legelőbb a sorompóba. Elnök kérdezi a védőt, hogy minő pontok flatt akarja kikérdezni a tanukat, mire azt feleli, hogy az aug. 6-ki eseményekről. Erre a kormánybiztos azt jegyzi meg, hogy oly pontok felett, melyek nem képezik a vád és tárgyalás alapját, nem lehet a tanúkat kihallgatni, mivel az ily vallomások semmiseknek tekintetnek a katonai büntető törvény szerint. A védelmező daczára ennek, azt vitatja, hogy vádlottnak joga van kihallgattatni mindazon tanukat, kik az ő becsülete érdekében tehetnek vallomásokat. A kormánybiztos erre azt jegyzi meg, hogy nem ellenzi ugyan a tanú kihallgatását, de az ennek vallomásai folytán netán támadható vitától távol fogja magát tartani. Ezután kihallgattatván a tanú, azt vallja, hogy a forbachi csata idejében Mallettak táborkari főnöke volt. 5-én Forbachba küldetett Frossard takhoz, hogy ettől értesítéseket vegyen saját állására vonatkozólag, de nem kapott határozott választ. Annyi mégis kitűnt Frossard válaszából, hogy képes lesz minden eshetőséggel szembe szállani. Arra, hogy Frossard tak ama sürgönyeire, melyekben ő segítséget kért, nem emlékszik, hogy vájjon adatott-e válasz, sőt még arra sem emlékszik, hogy vájjon akkor létezett távirat összeköttetés Forbach és St. Arnould között. Ezután Montaudón osztálytanok hallgattatik ki. — A védő arra kéri az elnököt, kérdezze ki tanút az iránt, hogy minő helyzetben voltak csapatai 6-án. Montaudón : 5-én hadosztályom este 6 órakor Sirreguemim felé vette útját. Rögtöni megtámadásról vevén hirt, azonnal intézkedtem ehez képest. Délután 3 órakor egy parancsot vettem Bazaine tábornagytól, mely nekem uj positiókat rendelt el. Alig érkeztem ide, már kaptam a parancsot, hogy a 2. hadtest segitségére siessek. E közben azonban éjszaka lett s ennek folyamában uj instructiókat kaptam a tanagytól. 16-án parancsot kapott, tanú, hogy Arsnál foglaljon állást és vágja el az ellenség visszavonulását. A helység lakóitól értesülve arról, hogy az ellenség új irányt vett, erről