Magyar Ujság, 1874. február (8. évfolyam, 26-48. szám)

1874-02-01 / 26. szám

Vasárnap. 26. szám. Vili, évfolyam. Szerkesztői iroda: Barátok-tere 1-ső szám. 2. emelet. Ide intézendő a lap nzelleiiii részét illető minden közle­mény. Kéziratok ^ levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadd-hivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő 'a lap Anyagi részét illető minden közle­mény, u. m. az előfizetési pénz, a kiötlő« körüli pa­naszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. 1874. Fekr. 1. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve: Egy évre . 16 frt. — kr Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr, többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: négy hasábos petitsor 30 kr. Budapest, január 31. Külföldi szemle. A f’ranczia és német lapok ma érkezett számaik­ban „D écazes és Osztrák -Magyarország“ felirattal egy czikkct közölnek, melyet egy úgyneve­zett „Corresp. Hongroise“-ből vettek át, mely állítólag Andráesy közege. A csikk igy szól : „Pest német és magyar lapjainak párisi tudósítá­sai jelzik, bogy D e c a z e s arra törekszik, hogy a Franczia- és Ausztria-Magyarország között fennálló jó viszonyokat még bensőbbekké tegye, mint a minők kü­lönben is jelenleg. Ha ez igy van, akkor Andrássy bizonyára nem fog késni Francziaország külügymi­niszterének készséggel segédkezet nyújtani czélja eléré­sében. De erre mindenesetre szükséges volna, hogy Ausz­tria-Magyarország ne legyenek a franczia kormány félhivatalos közlönyeiben szakadatlan támadások tár­gya; igy például a „Francais“ néhány nap előtt azt irta, hogy a németek és magyarok túlsúlyán alapuló dualismus kergeti Ausztria-Magyarországot Németor­szág karjaiba, mig ellenben Francziaország érdeke IIo- henwarthnak az ügyek élére való állítását teszi kívá­natossá. Azaz a „Francais“ a monarchia alapjait akarna megváltoztatni, a mi Andrássy bukását fogna maga után vonni. A „Francais“, mely Broglie közlö­nyeként szerepel, még arról ia érteeit minket, hogy a kül- és belügyminiszterek az általános politika min­den pontjában egyetértenek Andrássy helyzote ellen intézett támadásaival és az Ausztriában érvényben levő rendszer megbuktatására irányzott kívánságaival a franczia kormány sem Andrássynak, sem pedig a bécsi és pesti törvényhozó testületek rokonszenvót nem fogja megnyerni. Ha Decazes közeledést akar létesitni a két hata­lom között, Ausztria-Magyarországot mindenek előtt arról kellene meggyőznie, hogy a franczia kormány korántsem gondol arra, hogy a monarchia foederalista és ultramontán ellenzékeivel karöltve járjon és nem törekszik cselszövényeket szőni a dualisztikus rendszer és Andrássy rendszerének megbuktatására. A franczia kormány félhivatalos közlönyei épen az ellenkezőjét tanúsítják annak, mit a párisi tudósitások jeleznek. Másfelől azonban bizonyos, hogy az osztrák­magyar kormány jó akarattal fogadand minden törek­vést, melynek czélja szívélyes egyetértést létrehozni a két hatalom között. A nélkül, hogy igen hosszasan foglalkoznánk a franczia kormány mellékes nézeteivel, mi azt hiszszük, hogy a Franczia- és Ausztria-Magyarország közti ha xátságos viszonyok lehetővé teendik Andrássynak,hogy a befolyás által, melyet Franczia- és Németország kor­mányaira gyakorolhat, közremüködhetik a béke fenn­tartására. Egyrészről Ausztria-Magyarország és Francziaor­szág barátságos viszonyai, másfelől Ausztria-Magyar­ország szívélyes egyetértése lehetővé teendik Andrássy- Uak, hogy félreértéseket helyreigazítson és oly esemé­nyeknek idejekorán elejét vegye, melyek a Német- és Francziaország között fennálló feszültségből származ­hatnak. Egyedül e szempontból kell óhajtanunk, hogy a franczia kormány félhivatalos lapjainak kevésbé jó­akarata magatartásában Ausztria- Magyarországgal szemben némi változás álljon be, mert az egyetlen ké­rés, melyet Francziaországhoz intézünk, abban áll, hogy az európai béke fentartására ezélzó törekvésünket támogassa. Nélkülöznünk kellene minden politikai belátást és felfogást, hogy elhihessük, hogy Andrássy elfogadhatna olyas combinatiót, melyek, éle Németország ellen van irányozva. Az uralkodók ós miniszterek személyes ta­lálkozása véget vetett az udvari csolszövényck által táplált félreértésnek. Ausztria és Oroszország császá­rainak viszonylatai között bekövetkezett változás na­gyobb részben Bismarck közbenjárásának köszönhető, a ki közreműködött a különbségek eloszlatására, me­lyek rendesen mindig keletkeznek, ha radicalis válto­zások életbeléptetéséről van szó. A három kormány intentioi ma már tisztába van­nak hozva ós Francziaország veszélyes ábrándban rin­gatná magát, ha azt hinné, hogy Áusztria-Magyaror- szághoz való közeledése által az utóbbit Németországra nézve ellenséges irányba terelhetné stb.“ Angliában megkezdődött a választási moz­galom. A két párt részéről eddig Gladstone Ó3 Disraeli nyilatkoztak. Most Lowe minisz. is síkra száll akor- mány politikája mellett és Disraeli ellen. Lowe a lon­doni egyetemhez intézett levőiében, melyben újra meg­választatását kéri, hangsúlyozza, hogy azon Ígéretei , melyeket a liberális párt 1868-ban tett az országnak, merőben teljesültek, s ha az ország megadandja a kor­mánynak a többséget, hasonló hűséggel teljesitendi min­den ujabb Ígéretét is. Hivatkozik arra, hogy a franczia- német háború alkalmával a kormánynak sikerült az or­szágot visszatartaniaszeroncsétlen beavatkozástól anél­kül, hogy Anglia méltóságát comprommittálta volna, mig egy „erélyesebb“ kormány könnyen háborúba bo­nyolította volna Angliát. — A magyar kir. legfőbb itélőszék ügymeoetének kimutatása 1873-dik év végével. — 1872-dik év végével maradt 199. 1873-dik évben bejött 18504. Összesen 18703. — 1872-dik évben el- intéztetott 18427 irt, 1873-ik év végével maradt 276. — Összehasonlítás. 1873-dik évi beadványok összege 18504. 1872-dik évi beadványok összege 14617. Több 3887. 1873-dik évi elintézések összege 18427. 1872- ik évi elintézések összege 14696. Több 3731. 1873- dik évi hátralékok összege 276. 1872-dik évi hátralékok összege 199. Több 77. Az «magházból. Budapest, jan. 31-én. Ma a képvisdöház egyikót tartá legérdeke­sebb s legfontosabb üléseinek. A 7 éves bűnök, visszaélések, mulasztások, s az erkölcstelen üz­let özönéből, a ház asztalán van az úgynevezett keleti vasút ügye, melynek történetét már elég terjedelmesen ösmertettük, s melyről most rövi­den, emlékezet okáért elmondjuk ismét: hogy a kormány 1868-ik évben megadta Wa­ring Károly és társainak a keleti, vagyis Nagy- várad-Kolozsvár-felé menő vasútvonal kiépíté­siére az engedélyt, nyílt pályázat folytán, mint a legelőnyösebben vállalkozónak, még pedig mért- földenként 46,750 írt kamatbiztositás mellett. Waring, még ugyanazon évben az angol-osztrák bankkal egyesült, s vele szerződésre lépett, mely tották erre a baloldalról, hogy hát csak tessék a kormányférfiainak saját zsebökre beváltani sza­vukat, nem pedig az ínséges nép adófilléreire, s az adózók elkótyavetyélt párnáira. De tekintsünk körül most az országházban, mert ily érdekes ülésen, még az országház arezu- lata is nagyon érdekes. Az óra épen 10-et mutat, az elnök elfoglalja helyét, s a folyosók csengetyüi szakadtaknál szólnak. A karzat, mely kezdetben üi\s volt, csakha­mar megtelik, a képviselői helyek mindig inkább népesednek, s alig párpercz még, s úgy lent a képviselői padok, mint fent a karzat zsúfolásig tömött lett, a felsőházi tagok karzatával együtt, hol ez ünnepélyes tény emelésére, megjelenik — Kecskeméthy Aurél is, a „Magyar Politika“ szer­kesztője, ki azt hiszi, mert ö ultramontán, ó-con* servativ lapot szerkeszt, tehát az ő helye nem is lehet máshol, mint a — mágnások karzatán. — L on kay Szent Antalt is kerestük ott, hiszen e jogezimen az ő helye is ott van, pátrónusa, Czi- ráky Szent János oldala mellett; de nem láttuk kiemelkedni a kiváltságosok helyén. * Mig a múlt ülés jegyzőkönyvének zsoltárait dúdolta el az elnök füleibe — a jegyző, időt vet- tünkjáttekinteni a jobboldali tábor arczulatát,hogy tanulmányozhassuk, váljon mily benyomást tesz ily tárgy napirenden létele azon arezokon, me­lyek 1867. óta oly zajos tüntetéssel tapsolták meg a kormány tetteit mindenben, és minden körül­mények között; mint érzik magokat azok, kik ama tárgyalás alatt levő törvényjavaslat alap­jára reá írhatják: quorum pars magna fűi. * ° Mit mondjunk tanulmányunkról? Láttunk egyese­ket az igaz, kik büszkén hordák szélyel tekintetüket társaik felett, — de vajmi kevés az! HaHorácz szelleme megjelent volna ma a ház­ban, tapasztalta volna, hogy dicső ódáját ő sem a jobb­oldal zöméhez, hanem a ház baloldalához irta : Non ebur, neque aureum, Mea renidot in domo lacunar Non trabes Hymettiae Premunt columnos ultima recisas Africa, neque Attali Ignotus baeres regiam occupavi Nec Laconicos mihi Irahunt honestae purpuros clicntae. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCSÁJA. —■ Pest, 1874. január 31. —■ Hová lett a jó kedv? — Alkalmi kérdés az idei farsangban. — Bent vagyunk a farsang kellő közepében. A bálok nagyobb részén már átestünk. Az érdekeltség, kíván­csiság s mulatni vágyakozás vonzereje csökkent. Az ez­után következő balok podig már csak az elkésett fecs­kéhez hasonlóan teszik meg a farsang útját. Különös oz az idei farsang! Az emberek hálóznak, mert farsang van, de farsangi jó kedv nélkül. Mintha kiki azzal a tudattal távoznék hazulról a reggeli kima­radásig, hogy hát ha az alatt valami fog otthon tör­ténni ?S ez a lépten-nyomon elárult hangulat olys-'óra- kozottá, keresővé teszi a mulatókat. Az egyik nézi a másikat, hogy vájjon ez mit keres, mint felejtett el ? pedig maga a néző is abban a bajban szenvod. Ö is azt keresi. Ötét ismét más valaki nézi. S e kölcsönös nézés, vizsgálódás oly zavaró, hogy nem lehet tőle jókedvre lendülni. De hát mit vesztettek el? Mit keresnek ? Semmi egyebet, csak a jókedvet. Tessék már most farsangot, s farsangban mulatsá­got jó kedv, vigság nélkül képzelni. Mintha csak álta­lában mindenkinek az orra vére folyna. Ezt a börzén, hol mikor a búza, zab, nyulbőr, lekvár az ördögnek sem kell, vagy csak potom árért akad vevője, nyomasztó helyzetnek nevezik. Épen igy van ez az idei farsang börzéjén is. Szé­pen neki öltözködnek, pontosan megjolennek, tánczol- nak is egész éjjel s ha egyiktől-másiktól másnap azt kér­dezzük : hogyan mulattál az éjjeli bálban? az illető rád néz, mintha nem is őt kérdezted volna. Azon hitben, hogy attól a rengeteg sok jzenebangtól még nem ürese­dett ki a feje, újból kérdezed. A felelet vállvonitás vagy ajkbigygycsztés, a mi e szavak kíséretében történik: hát csakúgy, vagy meglehetősen. Ez az egész. Bezzeg volt idő, mikor nem kellett kérdezni, ha­nem azzal rontottak az embernek: de pompásan mu­lattam ! Mily nagyszerű, mily gyönyörű volt! A sok fölkiáltó jel minden szó után háromszorozva czikázott. Hiában, változnak az idők — mondják. Engedel- met kérek, változhatnak az idők, az emberek, de ha aincs jó kedv, ennek másban kell keresni az okát. A jó kedv marad minden változott körülmények közt is, csak legyen a hangulat olyan, hogy az nyilvánulva örömet okozzon. Itt nem az alkalom játsza a főszerepet, hanem a jókedv kitörésére tuszkoló, csiklandozó érzet-c vagy más valami, a minek még nincs neve, ezt döntsék cl a hajszálakat tépegető bölcsek. Szóval, bár mint csűrjük csavarjuk a dolgot: nincs okunk vigadni, Ez a dolog nyitja. Mindenkinek van valami baja. Egyiknek ez, a má­siknak amaz. De a kit a csapások óve meg is kimólt,még ez is azt árulja el, hogy nem úgy van, a mint kellene lenni. Olyan formán érzi magát, mint a ki hossza ideig farkas gúzsba volt tévő s mikor már kiszabadult, még akkor sem mer mozdulni, mert még mindig azt hiszi, hogy le van kötve. A zsibbatság érzetét a kötél szorí­tásának veszi. Ép igy vagyunk mi is. Hisz már máskor is volt rósz termés, ínség s más mindenféle csapás akár egy egész rakással, de azért bu kergetőnek mégis csak maradt egy kis jó kedv is. Most még annyi sincs. Tetszik tudni, mitől vagyunk olyanok, mint a sem künn 6fcm benn ablakfa? Ellöktük a magyar jelleget, a a magyar szokást, a magyar erkölcsöt. Magyarok nem akarunk lenni, idegenek pedig nem tudunk lenni. Olyanok vagyunk mint a menekülő, ki szeretne hazájába is maradni, de át akarna lépni az idegen földre is. A bizonytalanság habozóvá teszi. Ez lesz veszte. Ezen a ponton vagyunk. Az átidomitás már évek óta tart. Előszedtek min­denféle eszközt, a mivel minél több magyarságot vél­tek rólunk lefaraghatni. Természetesen első sorban állt a politika s íme ma már a társadalmi életen látszik meg annak a gonosz mesterségnek a káros volta. Az orvosok minden nap tapogatják a hátunkat, hogy hajlik-c már akár karika módra. Használtak-e azok a kábító, tunynyasztó szerek a szittya vér átalakí­tásában ? A szer használt nagy részben, de a természet még is erősebb, megbirkózott a mérgező nedű hatásával, de most azon habozik, hogy életjelt adjon-e. Idegen módra nem tud, ez ellen a szív minden dobbanása tiltakozik, ha magyar módra akar mulatni, azt mondják neki, hogy — paraszt. Hát már most mit tegyen ? Hát csak ötöl- hatol s csakúgy immel- ámtnal keresi a kétéletüek mes­terségének a titkát. De hát hogy is képzelhet valaki magyart olyan csisz—csősz módra ? Persze, azt mondják, hogy sok a szerződés sarkpontját képezi az egész vasúti tör­ténetnek. E szerződést megírták ők Párisban, te­hát mindkét félre nézve idegen helyen, hol őket e szerződésért biróilag kérdés alá vonni sem le­het, mert se Waring, sem az angol-osztrák bank nem polgára, vagy lakosa Francziaországnak; s igy már e szerződés kötésének helyénél azon ala­pos gyanú merül fel, hogy mindkét fél igyeke­zett oly terrénumot keresni, hol esetleg kérdés alá vételük meg lesz neliezitve. Az eredeti enge- j délyes Waring, igy az engedélyt megosztotta az angol-osztrák bankkal, a Párisban megkötött szerződés értelmében. Ezen szerződés alapján, mert a két factor, részvénytársaságot alakított, melyek alapszabá­lyait, mellőzve a részvénytársaságra szóló ma­gyar törvényt, a királynak mutatták be, a ki­rályival hagyatták helybe, s az igy megerösitett alapszabály nyomán, ismét mellőzve a részvény- társaságok alakítását rendező 1840-iki törvényt, hol világosan mondva van, hogy a választmány, vagy az igazgatótanács a részvényesek közgyű­lésében alakítandó —alakitának igazgató választ­mányt, nehányan összeülve az Európa szállodá­ban, elnökül s tagokul kinevezik önmagukat, a tár­saság ezégét váltótörvényszékileg, ismét mellőzve a törvény nyílt utasítását, melyszerint a ezégbo- jegyzést kérő választmánynak a részvényesek köz­gyűlése által kell felhatalmaztatok —aczégetbe- jegyzi, s ezzel — megindul a g’schäft. Waring- mint a társulat fővállalkozója teljesíti az építke­zést, elköltik a bona fide aláíró részvényesek pénzét, hiszen ezek látván mindenütt a kormány jóváhagyását, kifogást nem is tehettek, mindenbe belenyugodtak; — de egyszer csak elfogyott a pénz, Waring megugrott, a működő igazgató- tanács pedig hozzá fog a pénzügyi operatióhoz, kibocsát II. rangú kötvényeket, ezeket elzálogo­sítja mintegy 15 miiló forintért, a franco-osztrák banknál, mely bank-consortium, mint most már kisül — a magyar minisztérium biztosítására adott 15 millió zálogkölcsönt. Igen, de a kölcsön határideje lejárt, s a zá­logot adó társaság kiváltani nem tudja, s mi­után a határidő lejárt, mégis fizetni kell vala­kinek^ e valaki? Szlávy minisztériuma sze­rint^ nem lehet más, mint a magyar állam! Erre aztán összecsaphatja a kezét az egész ország. így adta be Szlávy minisztériuma a tárgya­lás alatt levő törvényjavaslatot, hogy miután a keleti vasúttársaság zálogát kiváltani nein képes, tehát e zálogösszeget fizesse ki az állam. Persze mindcuki azt kérdi, hogy miért? mi köze az ál­lamnak a részvényestársaság ezen belli gyéhez? kinek kedvéért vegyen a magyar állam, saját ros­kadozó vállára, ily óriási terhet ? Mert igy akarja a minisztérium, mert a minisztérium ehhez már, mint S zen iczey jobboldali képviselő ina, épen úgymint Szlávy miniszterelnök bevallották: szavát adta, s ezt be kell váltani. Helyesen kiál­\ 1 ­......./ _ _ ===== b etyárság a magyarban, ezt ki kell irtani. Igen ám, csakhogy a gyomirtásában nem válogatósok, hanem akarva behunyt szemmel tépik a virágos kertet s a mit kihúzlak, azt átdobják a kerítésen a szomszéd udvarába. De hát kérem nem-e az Ítéli el legjobban társadal­munkat, hogy nem magyar szellemű, hogy rendeletek- kol kell az embereket magyar szóra tanítani ? Mikor ilyen rendeletet olvasok a szégyen pírja szökik ar- ezornba. Ez a nógatás bizonyítja, hogy társadalmunk­nak nincs magyar jellegű vonzereje, mely mintegy ma­gától óbreszsze föl az igyekezetét másokban. Tetszik emlókozni 1861-re? Ugyan mi volt o'.t a kényszerítő ? A nemzet magyar akart lenni s mert az idegen e szilárd akarat nyilvánításával lépten nyomott találkozott, nem volt kitérés. Hogy az akkor volt? Ha nem akarunk elcsene- véazni, mindig oly hangulatnak kell uralkodni. Hogy arra nincs szükség? Tessék körül nézni s ha mostani társadalmi életünket idegen zoraánczával kielégítőnek találják, akkor ne sírjanak —ríjanak, minta gyermek, ki falova lábát eltörte, hogy a magyarság háttérbe van szorítva, hanem legyen bátorságuk kimondani, hogy ezt akarták, midőn a Kákóczy- s 48-ki korszak lelkesítő ér­zelmeinek elfojtásával a magyarban a magyart üldözik. No, no, no tessék hüledezni. Nem úgy akarom ezt érletni, mintha ama korszakokat recsegés és durrogás nélkül nem is lehetne különválasztani. De igen, lehet. A ina korszakok lelkesítő szellemét kell ébren tartani. Ezt nem szabad elaltatni. Ki ezt teszi, kést tesz a magyar jelleg nyakára. A magyar csak lelkesedve magyar. Csak egy példát mon­dok. Tetszik tapasztalni, hogy mily nagy lelkcsültség van a fekete-sárga zsinóros honvédség iránt ? Ugy-e milyen kis dolog? Csak egy kis zsinór! Beszélhetnek, írhatnak akár mennyit vívmányról, meg mit tudom mi mindenről, mikor az a kifejezhetetlen közérzet mindig csak azt mondja: nem magyarnak való. Már a magyar ilyen. Tessék erről okoskodni, vezérczikkezni, könyveket írni, ha akarunk igazi magyar társadalmat, első sor­ban meg kell lenni annak, mely ennek életet ad. Próbálgattak holmi magyar szövetségeket is ala­pítani. Ugyan mire mentek velük ? Gyalázatosán ku- darezot vallottak. Miért ? Mert azt akarják, hogy az emberek csupán magyarul beszéljenek, de magyar ér­zelmük ne legyen. E kettőt pedig nem lehet külön vá­lasztani. Meg lehet ölni mind a kettőt, de egyiknek egy magában élni nincs talaja. Miért nem látunk ily próbálgatásokat másutt ? . . . Hic levare functum Pauperem laboribus Vocatus, atque non vocatus audit. A kegyes olvasó megbocsát, ha idő hiányában most nagyon röviden adom vissza magyarban e soro­kat, viszonyainkhoz alkalmazva : >» nem szereztem kincset, gazdagságot a közérdek rovására; most is a szegény nép érdekeit védem — az cdnyomatás ellen.“ Ha időnk lesz, majd szabatosan is áttoszszük magyarra. * — Hja kérem, az más! — mondja valaki. Dehogy az; hanem azon kell lenni, hogy az a „más“ nálunk is oly értelemben legyen vehető. Ebben a „mís“-ban van a bökkenő. Mintha bizony magyarul beszélni tudni már annyit tenne, mint magyarnak lenni. Milyen nagy csa­lódás ! Hanem a „czikoria forrás“-ban másképen gondol­koznak. Összeül egy pár ember, ki megtanult magya­rul, ő tudja miért, de az anya tejével nem szívta azt magába, hogy mit tesz az magyarnak lenni s hirdeti, hogy az már nagyon jó magyar, a ki egy alázatos fo­lyamodást megtud írni valami morzsa hivatalért, föl­téve, hogy kellő tornázó ügyességgoi, testét papirmódra összehajtva — majd nem azt írtam, hogy összegöngyöl- getve — átadni tudja. S ez igy megy évek óta. Csakhogy ennek még folytatása is van. Ki a magyarságot hirdeti, persze más értelemben mint azt bizonyos urak börzéjén jegyzik, le kell rántani vezérczikkben, bolondlapban, röpiratban. Mindezt persze oly ürügy alatt kell tenni, hogy az illető compromittálja a magyarságát. így el hiszik. S a magyar ember még nevet neki, hogy riszálják a torkát. Persze máskor az ilyen bogarakat kifüstölte volna, de hát mai világban ki tudja, tán egy kis hivatalra ie szükség lesz. Do még a sajtó sem elég, meg kell hódítani a színpadot is. Hisz már volt rá eset, hogy a gazdát ven­dége egy kicsit nyakon legyintetto, miért ne lehetne próbát tenni. Elég magyarul tudni, a magyar érzelemre nincs szükség, legfölebb jó lesz gunytárgynak, már t. i. az, a mit olyan erősen kell ostromolni. Hát az er­kölcs ? Pokolba vele, ilyen szentje díiics az uj hitvallás­nak! Kell is nekik. Mintha erkölcscsel lehetne csik­landozni ? Nos, hát édes magyarom, még sincs jókedved? Pedig látod, hogy mennyire kennek fennek, pacsuliz­nak, csupa illat vagy már. Hogy épen ezért nincs jó kedved? De hisz rajtad múlik. Lám ennek a farsang­nak a zenéje úgy hangzik, mintha csak temetésre szólna 8 még sem szólsz. Vagy tán van is rá oka? Egy esztendő elég hosszú arra, hogy az ember úgy rendbe hozza a dolgát, hogy mire a másik farsang itt lesz, vele a jó kedv is itt legyen. Én tehát vig farsangot kívánok a — jövő évben. Agustich Imre,

Next

Sign up   
/
Thumbnails
Contents