Magyar Ujság, 1874. február (8. évfolyam, 26-48. szám)

1874-02-01 / 26. szám

Zichy közlekedési miniszter kelt fel, s így abba kell hagyni rövid elmefuttatásunkat. Felel Sim­ony­i Ernő interpellációjára, melyet a múlt pénteki ülésben tett, a keleti vasút ügykezelése tárgyában. Azt mondja, hogy ott az alakulás s alapszabály készítésnél rendben van minden. Azután Paul­er igazságügyminiszter ma­gyarázhatja, hogy a váltótörvényszékhez beadott czég­­bejegyzést kérő folyamodvány, minden törvényes kel­lékekkel el volt látva, s így ez is renden van. — Hogy mennyire van az rendén ? kérjük az olvasót, hogy figye­lemmel olvassa át S­imo­n­y­i Ernő válaszát a minisz­ternek. Simonyi Ernő kimerítőleg felelt. Hiába igye­keztek Sz­a­pá­r­y gróf miniszter és K­o­v­á­c­h László háznagy ex offo fármát csinálni, hogy Simonyi sza­vai érthetetlenek legyenek, megértette azt azért min­denki. Úgy látszik, hogy Szapáry úr, a volt közleke­dési államtitkár, és Kovách László, a hírhedt vá­mos­györki vasutasz, mindenáron nem akarták meghallani Simonyi szavait. Szapáry miniszter úr, úgy hányta-vetette magát ide-oda, mint valami kis ma­dár a poktrás kötélén. Beszélgetett, majd piros széké­ben fontos arc­c­al olvasgatott, segélyezte a „fel sem vevőt“ pedig majd megpukkant László úrral együtt mérgében. Trefo­r­t kultuszminiszter kegyeskedett válaszá­val megtisztelni Majoros István képviselőt, az egye­temi építkezés ügyében tett interpellációjára. Ah! de hova lett az a fenhéjázó Trefort, ki oly magas han­gon fenyegető Majorost a „m­e­gha­zu­d­tol­á s s­a­l.“ Mily alázatos hangon beszélt most, s olvasta fel egy írásból a kultuszminisztérium kebelében levő építkezési ügyrendet, melyből kitűnt, hogy Majorosnak teljesen igaza volt,mert az építkezések csakugyan nem nyílt ár­lejtés úttán,hanem cs­ak úgy kéz alatt adatnak ki. Lássa T­refort miniszter úr, nem jó oly nagy hangon kez­deni valamit, mert a vége aztán nagyon alá száll. Ma­jorosnak adott igazat, sőt azt okmánynyal is bizonyí­totta, és még­sem átallotta azt, a komoly miniszteri helyet, oly durva kifejezéssel megsérteni. Trefort arra még csak egy szép tény várakozhatik, s ez , hogy visszalép azon helyről, hova őt sem tapintata, sem ügy­szeretete nem képesítik. Nem is csodálkozhatunk aztán ha oly lec­kézés ennek a vége, milyet Maj­o­ro­s adott erre a miniszternek. Itt végre beköszönt mintegy 12 óra felé a valódi na­pirend, a várva-várt törvényjavaslat tárgyalása. Eöt­vös Károly, mint központi előadó ajánlotta, olyan fur­csán, mint az egyszeri ember láb­is jószágát: azért adom el, mert nagyon rész, hasznát nem vehetem, jó lesz az urnák, vegye meg 100 foton. „Csak tartsa meg magának — és urának“ — mondák ott balról tőle. Zsedényi Ede szólalt fel utána, s a keleti vasút állását behatóan tárgyalva, fejtegeti a törvény­­javaslat veszélyes oldalát, s egész lelkesedéssel kiált fel: „midőn hazánk egy kétes jövendőküszöbén áll, mi­dőn az ínség itt van fejünk felett, van-e módunkban minden helyes ok nélkül, annyi milliókig másokon se­gíteni, hogy fizetésképtelen ne legyen, midő­n mi ma­gunk is a fizetésképtelenség küszöbén állunk.“ Tisztán megmagyarázta, hogy a törvényjavaslat czélja nem egyéb , mint a keleti vasúttársaság igazgatótaná­csának terhét az állam vállaira venni át. Beszéde vé­gén zajosan megéljenezte­tett, úgyhogy valaki meg­­jegyzi, hogy még Zsedényi sem kapott ilyen éljent a baloldalról. Utána Ghyczy Kálmán szólott, és egy határo­zati javaslatot adott be,olyan középpárti szellemben, se nem víz, se nem jég, se nem ho­l­középpártinak való! őt pártolta Máttyás egy hosszú beszédben, melyben a vasúti igazgatótanács eljárását, a 2-es prioritások tör­vénytelenségét vitatta, érdekesen és behatóan. Halljuk Szeniczey Ödönt, zendült meg minden oldalról, ki első kelt fel a törvényjavaslat pártolására. Oh! de mily érvekkel ? Igazán pirulnunk kell,hogy egy törvényhozó ily érvekhez fordul álláspontja védelmére. A kormány az államot képviseli, mondá­­­s ha a kor­mány valamit tesz, vagy valamire szavát adja, a képvi­selőhöz azt beváltani köteles, különben nem vállalkoz­­hatik senki kormányra. Pedig a kormány már kezessé­get válalt a consortiumoknál,a keleti vasút zálogáért , s így most a képviselőház fizessen, a nemzet zsebéből, a kormány kedvéért. Ifjú államférfia sokat zaklatott hazánknak, váljon melyik bibliából mertté ezt a sok bölcsességet, menn­yit még a világ eddig nem ismert ? Adja el a kormány Rotschildnak Szeniczey ur vagyonát, vagy Sze­niczey ur rovására vállalja el bold. Bernáth Gazsi adósságát, ugyan mit fog mondani ifjú állam bölcsé­szünk. Az már más, fogja mondani; p­rizemas; minden riás, csak az állam vagyona, s a nemzet érdeke lehet Csáky szalmája. A kormány nem jogosult semmit ígérni, vagy le­kötni a nemzet rovására , vagy ha ellenkezőleg cselek­szik — a képviselőház beleegyezése nélkül, mire való az 1848-iki III. tezikk a felelősségről ? Hiszen e beszéd nem is lelkesítette fel még a jobboldalt sem. Sennyey és társai csak úgy moso­lyogtak felette, Kerkápoly pedig ott mellette majd megszakadt a súgásban; de bezzeg nem használt az semmit, Szeniczey folytatta a magáét. Hogy a ház­at ne oszoljék Sz­­ur desperat beszéde nyomása alatt, S­z­­­á­v­y miniszterelnök szólalt fel, s védte meg a törvényjavaslatot. Az ülés holnap, azaz vasárnap folytattatik. Szó­lásra fel vannak jegyezve Bánó József, Simonyi Ernő, Tisza Kálmán, Gu­body Sándor, Csáky Tivadar, N­ém­e­th Albert, Helfy Ignácz, Káll­­a­y Ödön stb. * # Érdekes lesz a közönség előtt bizonyosan, hogy kik ezen keleti vasút igazgatótanácsának tagjai? Íme közöljük : b. Vay Miklós elnök, b. Bánfy Albert alelnök, tagok: gr. K­á­­­n­o­k­y orsz. képviselő, Bocs­­kay Ignácz, Lé­vay Henrik, Lónyay Albert képviselő, Paget János, Trauschenfels Emil képviselő, Falk Miksa képviselő, gr. Vass Samu képviselő, gr. Zichy Emund. Tagjai voltak még Horvát Boldizsár, s Várady Gábor, azonban ezek most kiléptek. Tehát 3 tagon kívül mind alsó­vagy felsőházi tag. ________________________ ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház jan. 31-iki i­lése. (Délelőtt 10 órakor.) Elnök : B­­ 1r­ó István. Jegyzők : Mihályi Péter, Szeniczey Ödön, Beöthy Algernon. A kormány részéről jelen vannak : Szlávy József, Trefort Ágoston, Pauler Tivadar, Szende Béla, Zsehó József, Szapáry Gyula gr. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Elnök az ülést d. e. 10 órakor megnyitván, jelenti, hogy a főrendiház megküldé az 1873. decz. 30—31-én kihirdetett 6 rendbeli szentesített törvényczikknek az országos levéltárba történt elhelyezéséről szóló elis­mervényt. Tudomásul vétetik. Szederkényi Nándor dunapataji képviselő vég­leg az igazolt képviselők közé soroltatik. Ssorinszky Nándor szolnoki képviselő bemutatja megbízó levelét. Az állandó igazoló bizottsághoz utasíttatik. Halassy Gyula Besztercze­bánya kérvé­nyét nyújtja be, törvényhatósági önállásának föntar­­tása iránt. Mednyánszky Sándor Kisiharos helység 22 la­kosának kérvényét nyújtja be, úrbéri viszonyaik vég­leges rendezése iránt. P. Szathmáry Károly az Arad vidéki tanító-egy­­let kérvényét nyújtja be a tanítói állás biztonsága fenn­tartása iránt. Hajdú Ignácz Bérczel közbirtokosságának kér­vényét nyújtja be, a szabolcsi tiszaszabályozási társu­lat részéről költségei megtérítése iránt. Galgóczy Sándor több kraszna megyei község kérvényét nyújtja be, a törvényhatóságok területének szabály­ozásáról szóló törvényjavaslat hatályon k­ül helyeztetése iránt. A kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Helfy Ignácz: T. ház! A t. közoktatási minisz­ter úrhoz vagyok bátor egy interpellátiót intézni. Valamint a magán­életben a szülő, midőn az anyagi gondok és küzdelmek súlya alatt összeroskad, gyerme­keire veti tekintetét és azokból merit vigaszt és új erőt az élet küzdelmeinek folytatására; úgy nemzeteknél is sanyarú napokban, midőn a jelen nem nyújt vigaszt, a hazafi a jövő nemzedékre fordítja pillanatát, az ifjúságra, abban keres vigaszt a jelenre, reményt a jövőre és igy erőt a tusa folytatására. Mert ez így van és mert miná­­lunk ez idő szerint, fájdalom, nagyon is szükségünk van ezen vigaszra, annál nagyobb fájdalommal kell hogy érintsenek mindenkit azon panaszok, melyek különösen az utolsó időben egyetemi oktatásunk ellen felmerül­nek, vagyis azon hanyagság ellen, melyet egyrészt a hallgatók, másrészt maguk a tanárok kötelességeiket teljesítik. Minapában olvastuk a hírlapokban, hogy 1200 — 1300 hallgató közül alig jelenik meg egy pár száz. Hallottam, hogy a közoktatási miniszter úr e tekintet­ben már tett némi intézkedéseket, illetőleg elrendelte a félévenkénti vizsgákat, mit szerintem is igen helyesen cselekedett ; szigort ajánlott a rektoroknak a hallgatók ellen, ezt is helyesen cselekedte ; remény­em, hogy előbb-utóbb azok is, kikre leginkább nehezedik a köte­lesség : a szülők maguk is segédkezet fognak nyújtani a miniszter úrnak, hogy e bajon segíthessen. De ezzel nincs elég téve. Nem elég szigorral járni el a hallgatók irányában, másfelé kell fordítani a figyelmet, fájdalom­mal constatálom, hogy csak kivételesek azon tanárok, kik hivatalbeli kötelességeiket teljesítik. Te hát! Arra hogy ezen fontos czélt elérjük, két dolog kell főképen : először, hogy a tanidő ne nyirbál­­tassék meg annyira, mint tényleg megnyirbáltatik; má­sodszor, hogy a tanárok buzgón, pontosan és lelkiisme­retesen teljesítsék kötelességeiket. Ámde mit látunk? Én figyelemmel kísértem az egyetemi tanítási rend­szert, a­mióta hon vagyok és azt tapasztaltam, hogy a tanév névleg októberben kezdődik, tényleg pedig az előadások csak november vége felé, sőt némelykor de­­c­ember elején jönnek a rendes kerékvágásba, akkor folytattatnak vagy két hétig, beállaz­ak a karácsonyi ünnepek s azokkal 18 napi szünet, melyet aztán a tanu­lók néhány napot előlegezve, néhány napot megtoldva, körülbelül egy hónapra egészítenek ki. Visszajönnek a fővárosba, virágjában találják a farsangot, az pedig köztudomású dolog, hogy ilyenkor legkevesebbet tanul az ifjúság. Tehát mi marad a tanulásra? Azon néhány hét, mely a farsang és a pünkösdi szünnapok közé esik és a tavasz néhány hete, midőn nyakra-főre készülnek a vizsgákra. Csakhogy a tudomány nem olyan ital, me­lyet iteze számra mérnek; a tudományt csak cseppen­­ként lehet beszivárogtatni az ifjakba, és épen azért szükséges, hogy ez folytonosan történjék, hogy idejök legyen az ifjaknak, hogy megemészthessék és megér­lelvén, előkészíthessék elméjüket a magasabb tanok fel­fogására. De ez csak átalános baj, a­melyen remélem hogy a miniszter úr segíteni fog az­által, hogy megszabja, mikor kezdődjenek a rendes előadások, s nemcsak a bej­áratások idejét határozza meg. De még egy nagyobb baj is van : az t. i. hogy a tanárok nem teljesítik köte­­lességeket. Tudok példát arra, hogy egy tanár nem hogy egy két előadásra nem jelenik meg, de némelykor 8 — 10 előadásra sem, a­nélkül, hogy az ifjak arról előre értesítve lennének. Mi a következése ennek ? Az, hogy a jó és szorgalmas ifjú megkísérti néhányszor, de mi­dőn látja, hogy messziről jőve, háromszor négyszer hiába jött, végre 5 ik nap el sem jön. Ha pedig az elő­adások közben, nap közben történik, hogy a tanár nincs ott, az ifjú elmegy és befordul egy kávéházba, ott fe­ledi magát és a közelebbi előadást sem hallja. A Budapesten lévő két egyetem, t. i. a tudomány­­egyetem és a mű­egyetem nagyon különösen egészítik ki egymást ; t. i, vannak ifjak, a­kik szívesen eljárnak az előadásokra és vannak tanárok, a­kik buzgón taníta­nak ; de e két egyetem úgy egészíti ki egymást, hogy az egyik egyetemen a tanárok szorgalmasan tanítanak, és oda nem járnak a hallgatók, a másikon pedig szor­galmasan eljárnak a tanulók, de nincsenek ott a ta­nárok. Ily tényekkel szemben nem elég szigorúan ki­szabni a hallgatók irányában, hogy pontosan megje­lenjenek, és nem elég, hogy gyakran olvasson a tanár katalógust. Ez az eljárás hasonlít ahhoz, melyet a t. elnök úr velünk képviselőkkel szemben követ; itt va­gyunk havak óta tétlenül, mert professor uraink a mi­niszter urak, nem tudnak nekünk feladatot, tárgyalan­­dót adni, s egyszer kapja magát az elnök úr s a cata­­logus olvasással fenyeget, ha meg nem jelenünk pon­tosan, teljesítsék kötelességüket előbb a mi professor uraink, s azután lesz joga a rector urnak minket cata­­logussal fenyegetni. Tán ezen analógiánál fogva köve­telték a kolozsvári egyetemi tanár urak, hogy őket is nagyságosnak czimezzék. (Nyugtalanság.) Sajnálom, hogy a t. ház e fontos tárgyat oly csekély figyelemmel kíséri, méltóztassanak elhinni, hogy e baj sokkal ko­molyabb természetű, mint most hiszik; de különösen a túloldalon csodálkozom, hogy oly kevéssé hordja szí­vén e nagy fontosságú tárgyat. A nemzet három do­logból él, múltból, jelenből és jövőből; múltját ho­mályba borították önök, jelenét tönkre tették, ment­sék meg legalább jövőjét, gondoskodjanak a jövő nem­zedékről. A közoktatási miniszter úrhoz intézendő interpel­­láció,a következőleg hangzik : „Err­e tudomással a t. miniszter úr azon általános panaszról, mely úgy a kö­zönségben mint a sajtóban, egyetemi oktatásunk ellen emelkedik, — vagyis azon hanyagság ellen, melylyel részint a hallgatók, részint maguk a tanárok kötelessé­geiket teljesitik. S várjon szándékozik-e a nemzet jövőjére oly kár­tékonyan kiható bajra gyökeres intézkedések által mentül előbb segíteni ?“ Az interpellare közöltetni határoztatott az illető miniszterrel. Zichy József kereskedelmi és közlekedési minisz­ter válaszol Simonyi Ernő interpellációjára a keleti vasút ügyében. A­mi azon kérdést illeti, miért nem czikkelyeztetett be eddig a keleti vasút engedélyok­mánya, megjegyzi, hogy midőn a keleti vasútról szóló törvényjavaslat a ház által tárgyaltatott, az engedély­­okmány is a ház előtt feküdt, s illetőleg a törvényja­vaslattal együtt, annak mellékleteképen, terjesztetett a ház elé, tehát szintén a tárgyalás anyagát képezte, s az országos levéltárba szintén letétetett. Hogy az enge­délyokmány később is formaszerűleg be nem czikkelyez­tetett, ez tény ; de ez megtörtént már így az alföldi, az északkeleti és az arad-temesvári vasútvonalaknál is, s ez az ügy érdemére épen semmi befolyással nem volt, senkit nem károsított és pusztán az akkor még telje­sen ki nem fejezett és meg nem állapított praxisnak volt kifolyása. A­mi azon kérdést illeti, miért terjesztettek ezen okmányok szentesítés végett ő felsége elé, kijelenti, hogy ez az 1868. ápril 2­ikán kibocsátott általános vas­­útengedélyezési rendelet értelmében történt, mely azt mondja, hogy minden gőzmozdonyú vonatra vonatkozó engedély kiadása alkotmányos tárgyalás után ő felsé­géhez felterjesztendő. A felterjesztés a törvényjavaslat jóváhagyása végett az akkori minisztertanács, a tör­vényhozás részéről történt elfogadás után pedig az ak­kori szakminiszter által eszközöltetett. Az alapszabá­lyok szintén az idézett rendelet értelmében terjesztet­tek ő felsége szentesítése alá. Az erre vonatkozó fel­terjesztések, valamint az ő felsége részéről leérkezett jóváhagyó okmányok a ház irodájában tétetnek le használat végett. Egyúttal bemutatja a keleti vasút forgalmáról, jövedelméről, valamint a kamatbiztosítási alapból az állam által eddig adott előlegekről szóló részletes ki­mutatást. Pauler Tivadar igazságügyminiszter Simonyi interpellációjának a váltótörvényszék részére­ történt czégbejegyzésre vonatkozó részét illetőleg kijelenti, hogy a váltótörvényszék a bejelentésre senkitől utasí­tást nem kapott, hanem az 1848. 18. tezik értelmében járt el, a­mennyiben a társulat részéről benyújtott kér­vény mindazon feltételeknek megfelelt, melyeket az idézett törvényc­ikk megkíván; a kérvényhez ugyanis csatolva voltak az alapszabályok, melyek felsőbb he­lyen meg voltak erősítve, s az igazgatótanács is ezen alapszabályok értelmében volt alakítva. A bejegyzés szintén a törvényben megszabott formalitások között történt. A bejegyzés a közgyűlés megtartása előtt történt, mert az alapszabályokban világosan ki van mondva, hogy az első közgyűlés az építés befejezését és a vona­lak megnyitását követő évben tartatik. A bejegyzés alapjául az alapszabályok, s az ahhoz csatolt kormányi rendeletek szolgáltak ; ugyan igy történt a bejegyzés az északkeleti vasútnál. Simonyi Ernő : T. hír! A­mily köszönettel ve­szem a t. miniszter uraknak készséges, udvariassággal adott felvilágosító válaszaikat, úgy nem titkolhatom el alkotmányos és törvényes szempontból aggodalmamat, melyet épen ezen válaszok ébresztettek bennem. A t. közmunka és közlekedési miniszter úr vála­szolván az általam tett kérdések elsejére, t. i. miért nem czikkelyeztetett be az engedélyokmány ? azt adja felvilágosításul, hogy az a törvényjavaslat tárgyalása­kor a képviselőház asztalára letétetvén, köztudomású volt, mindenki ismerhette, mindenki olvashatta. Én te­hát­ nem azt állítom, hogy ezen engedélyokmány tit­­koltatott volna, hanem azt kérdeztem, miért nem léte­tett elég a törvény világos rendeletének, mely az 1868. 45-ik törvényezik 11-ik­j­ában az mondja, „mielőtt ezen törvényben engedélyezett vasút építésére az ő fel­sége által szentesített és az országgyűlés által beczik­­kelyezett engedélyokmány. . .. stb. Itt tehát egyenesen ezen engedélyokmánynak beczikkelyezése rendeltetik el, ez a beczikkelyezés pedig elmaradt. Ennélfogva azok, a­kik a törvény végrehajtásával voltak megbízva, ezen mulasztásért mindenesetre felelősek. Tudom én, hogy van még egy másik eset, melyet épen az igazságügyminiszter úr említett fel, t. i. az észak-keleti vasútnak engedélyokmánya szintén nincs beczikkelyezve, de tudtomra legalább a többi vasutak engedélyokmányai mind be vannak czikkelyezve. Épen ez ébresztette fel bennem azon kérdést, mi oknál fogva tartatott vissza ezen engedélyokmány beczikkelyezése, midőn legalább az én felfogásom, az én eszem járása szerint,nem látom annak semmi okát. Annál csodálato­sabb pedig ez, mert ezen engedélyokmány a t. ház előtt ismételve tárgyalás alá került. Tárgyalás alá került még 1869 ben, mikor az abba belecsúszott sajtó- vagy fordítási hiba kiigazításáról volt szó; tárgyalás alá került 1870 ben két ízen, midőn annak egyes §-ai a kiépitendő vasúti hálózat irányát illetőleg módosíttat­ták. Minthogy tehát tulajdonképen négyszer volt ezen okmány a t. ház előtt, nem foghatom meg, miért nem létezett elég a törvény ebbeli rendeletének, mely be­­czikkelyezését egyenesen követeli. Én t. ház, már jogi szempontból is nagyfontosságú következményeket maga után vonhatónak tartom azt, hogy az engedélyokmány be van-e czikkelyezve, vagy nincs. Azért vetettem föl ezen kérdést, mert ha mél­­tóztatnak nézni az 1867. t. ez. XII. szakaszát, abban az áll, hogy minden más jog, — t. i. minden más, a mi az döbbeni §§-okban felsorolva nincs — és kötelesség tekintetében úgy az államra, mint az engedélyesekre nézve a fenálló és alkotandó törvények és kormányren­deletek, valamint az engedélyokmány feltételei lesznek irányadók és kötelezők. Azon intézkedések tehát, me­lyek az engedély okmányban foglaltatnak, törvény­erő­vel bírnak és az előbbi törvényeknek talán ellenkező rendeleteit megszüntetik. De törvényeket megszün­tetni csak új törvény által lehet; törvény pedig csak az, a­mi be van czikkelyezve. Kérdés támadhat már most, hogy az engedélyokmány azon intézkedései, me­lyek a már fenállott törvényekkel ellenkezésbe jönnek, miután ezen okmány beczikkelyezve, és így törvényes erőre emelve nem volt, érvényesek-e vagy nem ? Csak egyet említek még. Törvényeink világosan kimondják azt, hogy részvényeket előmutatóra — au partner, — kiadni nem szabad. Igaz, de a vasutak építésénél be­látták azt, hogy ezen gyakorlat nem tartható fen, és ennélfogva az egyes engedélyokmányok eziránt feljogo­sították az engedélyeseket, és így történt, hogy ezen engedélyokmányban is egyenesen ki van mondva, hogy részvénytársaságokat alakíthatnak és kiadhatnak elő­mutatóra, — au porteur — szóló részvényeket. Már most, minthogy az előbbi törvény sértetlenül fenáll, más törvény pedig nincs, mely ez iránt rendelkeznén, kérdés támad, ha váljon ezen akként kibocsátott rész­vények jogérvényeseknek tekinthetők-e vagy nem, így az engedélyokmánynak több intézkedése van, melyek összeütközésbe jönnek az 1840. XV. és XVIII. t. czik­­kek rendeleteivel, melyek a részvénytársulatok alakítá­sáról szólanak, és ha ezen engedélyokmány törvény erőre nem emeltetik, a­mi csak beczikkelyezés és kihir­detés útján történhetik, akkor igen természetesen ezen intézkedések törvény­erővel nem bírnak. Ez volt az oka, a­miért én ez iránt kérdést intéz­tem a minisztériumhoz. Egyébiránt ezen engedélyokmánynyal igen különös dolgok történtek. A t. közlekedési miniszter úr azt mondja, hogy elég van téve a törvény azon rendeleté­nek, mely 13. §.-ában azt mondja, hogy ezen okmány egy példánya az országos levéltárba teendő le. Azon különös eset adta erre nézve magát elő, hogy mikor az első alkalommal, 1869. decz. 17-én ezen engedélyok­mánynak egyik hibája volt kijavítandó, az engedélyok­mány az országos levéltárban nem találtatott. A­mint méltóztatnak látni, az akkori napló szerint, Majláth István előadó, — csak röviden adom elő, — elmondotta azon körülményt, hogy a keleti vasút engedélyokmá­nya az országos irattárban fel nem található. Nyári Pál képviselőnek indítványára a t. ház megbízta a ház akkori elnökét, hogy ezen engedélyokmányt kikeres­tesse, és az országos levéltárba pótlólag elhelyeztesse. Miután erre nézve soha többé e házban jelentés nem létetett, nem tudom, hogy ezen okmány megvan-e már most az országos levéltárban, vagy nem. Hogy letéte­tett a levéltárba, ezt a miniszter úr bizonyítja, de onnét hová lett, ez oly körülmény, mely a törvényhozás előtt még nem lett földerítve. Azután azt mondja a miniszter úr, hogy az enge­délyokmány ő felségének szentesítése alá terjesztetett, mert az volt szokásban, hogy a vasúti engedélyokmá­nyok ő felsége által adattak ki, és ez helyes lehet ez elllen nem lehet senkinek kifogása , hanem alkotmányos ■zempontból kifogás lehet és van az ellen, hogy bár­minemű okmány bocsáttassék királyi szentesítés alá a nélkül, hogy a törvényhozás által elfogadtatott volna. Mert nem szükség magyaráznom azt, hogy min­den okmány csak úgy kötelező, csak úgy válhatik tör­­vénynyé, ha a törvényhozás minden factora által elfo­­gadtatott, azaz elfogadtatott a képviselőház által, a főrendiház által és azután megnyerte a király szente­sítését ; de hogy a törvényhozás mellőzésével királyi szentesítés adassák, s ez által váljék valamely okmány kötelezővé és törvényerejűvé, ez — méltóztatnak be­látni — az alkotmán­yosság minden alapját ledöntené. A­mi a beterjesztett irományokat illeti, én azért kértem a miniszter urakat azoknak előterjesztésére, mert óhajtottam ismerni azon indokokat, melyeknél fogva a minisztertanács ezen fölterjesztést szükségesnek tartotta. Hogy mi legyen azok érdeme, ahhoz nem szólhatok, mert miután a t. miniszter úr most terjesz­tette elő, nem volt alkalmim azokat megvizsgálni; de más alkalommal, miután az irományokat átnéztem, megteszem észrevételemet. A­mi az alapszabályokat illeti, megvallom, soha egy országban sem hallottam azt, hogy egy üzletre ala­kított társulat alapszabályai királyi szentesítés alá bo­csáttassanak. Ennek sem czélja, sem szüksége nincs. Mi az alapszabályokat illeti, azok oly módon jöt­tek létre, mely a törvény rendeletével egyenesen ellen­kezik, de ellenkezik nemcsak, pozitív törvényeink ren­deletével, hanem magával az észjoggal és a dolog ter­mészetével is. Én e kérdést tanulmányoztam, és az alapszabályoknak ily módon létrejöttét én nem vagyok képes magamnak másként kimagyarázni, mint hogy a czél az alapszabályok ily módon létrehozatalában az volt, hogy lehetségessé tétessék a részvényeseknek több millió erejéig való kijátszása. Nagy gond fordíttatott arra, mi módon lehessen bizonyos látszólagos külszín megadása mellett a tör­vényeket kijátszani,­­ lehetségessé tenni, hogy a rész­vényesek által jóhiszeműleg összetett sok millió pénzt el lehessen azon czéltól fordítani, melyre szánva volt és másra adni. E vád a jelenlegi közlekedési miniszter urat ter­mészetesen nem illeti, mert ő ebbe semmi tekintetben be nem folyt, ez a múltnak dolga. (Zaj.) Ez, t. ház, igen fontos kérdés, és nézetem szerint azon nagy fontosságú törvényjavaslatra, mely a t. ház előtt fekszik és ma lesz tárgyalandó, igen nagy, sőt döntő befolyással van. Mert azon egész törvényjavas­­latnak s azon okmányoknak, melyekre az alapítva van, jogérvényessége el vagy el nem fogadh­atása felett ha­tároz. Az alapszabályok törvény szerint, mert azt hiszem nincs a házban senki, ki az 1840. törvényeknek, me­lyek azóta alkotott törvények által nem módosittattak, érvényességét kétségre vonná, — az alapszabályok az 1840.18. t. sz. szerint az engedélyesek, vagy alapítók által terveztetnek. Azon engedélyokmány szerint pe­dig, mely a keleti vasutat alapítja meg, a 21. §. szerint, terveztetnek a társulat által. A 21. §., mely a részvénytársaság alakításáról szól, azt mondja:,, A társaság az engedélyesek minden jo­gait és kötelességeit örökli, alapszabályait tervezi, me­lyeknek helyben hagyása, s az ország érdekében szem előtt tartását, a társaság érdekében eszközlendő kiegé­szítését a kormány magának fentartja.“ Ez nagyon lényeges dolog, mert ezen engedélyok­mány a törvény rendelete szerint is a társaság létezé­sét tételezi fel, mielőtt az alapszabályok végérvényesen elhatároztatnának. Itt pedig a dolog úgy áll, hogy elő­ször állapíttattak meg az alapszabályok s csak azután következett a társaság megalakulása, mint a­mely már mellékes volt, miután csak a pénzt akarták más czélra fordítani. Ez nagyon lényeges dolog. Hogy a kormány akkor ezen alapszabályoknak nagyobb érvényességet kívánt adni az­által, hogy azokat minden alkotmányos gyakorlat ellenére királyi szentesítés alá terjesztette, ez, nézetem szerint, csak növeli a vád azon súlyát, a fele­lősség azon terhét, mely azon kormányférfiakat éri, kik azt cselekedték, mert ez által ő felségét a királyt tet­ték részesévé annak, hogy a részvényesek vagyonukból kifoszthatók legyenek, mert ha ezen alapszabályok nem ilyen módon keletkeznek, a törvény előtt soha sem le­hetnek érvényesek. Pedig ezeken alapult azon egész ügy, mely már eddig is azon 30 millió­ért követelésben culminál, mely ma a t. ház asztalán fekszik. Egyébiránt ezen általános megjegyzések után fen­­tartom magamnak a további megjegyzéseket a felter­jesztésre és annak indokaira nézve akkorra, ha azon okmányt, melyet a t. közlekedési miniszter úr szíves volt a ház asztalára letenni, alkalmam lesz elolvasni. A­mi a váltótörvényszéki bejegyzést illeti, meg kell vallanom, hogy a milyen világos volt az igazság­­ügyminiszter úrnak válasza, miután tudtommal nem hallgatott el semmi körülményt, úgy másrészt én épen olyan sajnálattal, mint a­milyen nagy aggodalommal vettem azt, hogy a miniszter ur miniszteri székében úgy nyilatkozott, hogy helyes és törvényes eljárás volt s hogy az az 1840. évi XVIII. t. czikkel megegyez. Annál nagyobb aggodalommal hallottam miniszter ur­nak ezen nyilatkozatát, miután ezen kérdés elintézése okvetlenül a biróság előtt fog megtörténni s a minisz­ter úr, különösen mint igazságügy miniszter, hivatalos állásában itt az országgyűlés előtt oly véleményt nyil­vánított, mely a bíróságoknak véleményére befolyással legyen. (Helyeslés a szélső balon.) Én igen nagy kö­szönettel vettem volna a t. miniszter úrnak felvilágo­sító válaszát, de igen sajnáltam, hogy a miniszter ur MAGYAR ÚJSÁG 1874. FEBRUÁR 1.

Next