Magyar Ujság, 1874. február (8. évfolyam, 26-48. szám)
1874-02-01 / 26. szám
Zichy közlekedési miniszter kelt fel, s így abba kell hagyni rövid elmefuttatásunkat. Felel Simonyi Ernő interpellációjára, melyet a múlt pénteki ülésben tett, a keleti vasút ügykezelése tárgyában. Azt mondja, hogy ott az alakulás s alapszabály készítésnél rendben van minden. Azután Pauler igazságügyminiszter magyarázhatja, hogy a váltótörvényszékhez beadott czégbejegyzést kérő folyamodvány, minden törvényes kellékekkel el volt látva, s így ez is renden van. — Hogy mennyire van az rendén ? kérjük az olvasót, hogy figyelemmel olvassa át Simonyi Ernő válaszát a miniszternek. Simonyi Ernő kimerítőleg felelt. Hiába igyekeztek Szapáry gróf miniszter és Kovách László háznagy ex offo fármát csinálni, hogy Simonyi szavai érthetetlenek legyenek, megértette azt azért mindenki. Úgy látszik, hogy Szapáry úr, a volt közlekedési államtitkár, és Kovách László, a hírhedt vámosgyörki vasutasz, mindenáron nem akarták meghallani Simonyi szavait. Szapáry miniszter úr, úgy hányta-vetette magát ide-oda, mint valami kis madár a poktrás kötélén. Beszélgetett, majd piros székében fontos arccal olvasgatott, segélyezte a „fel sem vevőt“ pedig majd megpukkant László úrral együtt mérgében. Trefort kultuszminiszter kegyeskedett válaszával megtisztelni Majoros István képviselőt, az egyetemi építkezés ügyében tett interpellációjára. Ah! de hova lett az a fenhéjázó Trefort, ki oly magas hangon fenyegető Majorost a „meghazudtolá s sal.“ Mily alázatos hangon beszélt most, s olvasta fel egy írásból a kultuszminisztérium kebelében levő építkezési ügyrendet, melyből kitűnt, hogy Majorosnak teljesen igaza volt,mert az építkezések csakugyan nem nyílt árlejtés úttán,hanem csak úgy kéz alatt adatnak ki. Lássa Trefort miniszter úr, nem jó oly nagy hangon kezdeni valamit, mert a vége aztán nagyon alá száll. Majorosnak adott igazat, sőt azt okmánynyal is bizonyította, és mégsem átallotta azt, a komoly miniszteri helyet, oly durva kifejezéssel megsérteni. Trefort arra még csak egy szép tény várakozhatik, s ez , hogy visszalép azon helyről, hova őt sem tapintata, sem ügyszeretete nem képesítik. Nem is csodálkozhatunk aztán ha oly leckézés ennek a vége, milyet Majoros adott erre a miniszternek. Itt végre beköszönt mintegy 12 óra felé a valódi napirend, a várva-várt törvényjavaslat tárgyalása. Eötvös Károly, mint központi előadó ajánlotta, olyan furcsán, mint az egyszeri ember lábis jószágát: azért adom el, mert nagyon rész, hasznát nem vehetem, jó lesz az urnák, vegye meg 100 foton. „Csak tartsa meg magának — és urának“ — mondák ott balról tőle. Zsedényi Ede szólalt fel utána, s a keleti vasút állását behatóan tárgyalva, fejtegeti a törvényjavaslat veszélyes oldalát, s egész lelkesedéssel kiált fel: „midőn hazánk egy kétes jövendőküszöbén áll, midőn az ínség itt van fejünk felett, van-e módunkban minden helyes ok nélkül, annyi milliókig másokon segíteni, hogy fizetésképtelen ne legyen, midőn mi magunk is a fizetésképtelenség küszöbén állunk.“ Tisztán megmagyarázta, hogy a törvényjavaslat czélja nem egyéb , mint a keleti vasúttársaság igazgatótanácsának terhét az állam vállaira venni át. Beszéde végén zajosan megéljeneztetett, úgyhogy valaki megjegyzi, hogy még Zsedényi sem kapott ilyen éljent a baloldalról. Utána Ghyczy Kálmán szólott, és egy határozati javaslatot adott be,olyan középpárti szellemben, se nem víz, se nem jég, se nem holközéppártinak való! őt pártolta Máttyás egy hosszú beszédben, melyben a vasúti igazgatótanács eljárását, a 2-es prioritások törvénytelenségét vitatta, érdekesen és behatóan. Halljuk Szeniczey Ödönt, zendült meg minden oldalról, ki első kelt fel a törvényjavaslat pártolására. Oh! de mily érvekkel ? Igazán pirulnunk kell,hogy egy törvényhozó ily érvekhez fordul álláspontja védelmére. A kormány az államot képviseli, mondás ha a kormány valamit tesz, vagy valamire szavát adja, a képviselőhöz azt beváltani köteles, különben nem vállalkozhatik senki kormányra. Pedig a kormány már kezességet válalt a consortiumoknál,a keleti vasút zálogáért , s így most a képviselőház fizessen, a nemzet zsebéből, a kormány kedvéért. Ifjú államférfia sokat zaklatott hazánknak, váljon melyik bibliából mertté ezt a sok bölcsességet, mennyit még a világ eddig nem ismert ? Adja el a kormány Rotschildnak Szeniczey ur vagyonát, vagy Szeniczey ur rovására vállalja el bold. Bernáth Gazsi adósságát, ugyan mit fog mondani ifjú állam bölcsészünk. Az már más, fogja mondani; prizemas; minden riás, csak az állam vagyona, s a nemzet érdeke lehet Csáky szalmája. A kormány nem jogosult semmit ígérni, vagy lekötni a nemzet rovására , vagy ha ellenkezőleg cselekszik — a képviselőház beleegyezése nélkül, mire való az 1848-iki III. tezikk a felelősségről ? Hiszen e beszéd nem is lelkesítette fel még a jobboldalt sem. Sennyey és társai csak úgy mosolyogtak felette, Kerkápoly pedig ott mellette majd megszakadt a súgásban; de bezzeg nem használt az semmit, Szeniczey folytatta a magáét. Hogy a házat ne oszoljék Szur desperat beszéde nyomása alatt, Szávy miniszterelnök szólalt fel, s védte meg a törvényjavaslatot. Az ülés holnap, azaz vasárnap folytattatik. Szólásra fel vannak jegyezve Bánó József, Simonyi Ernő, Tisza Kálmán, Gubody Sándor, Csáky Tivadar, Németh Albert, Helfy Ignácz, Kállay Ödön stb. * # Érdekes lesz a közönség előtt bizonyosan, hogy kik ezen keleti vasút igazgatótanácsának tagjai? Íme közöljük : b. Vay Miklós elnök, b. Bánfy Albert alelnök, tagok: gr. Kánoky orsz. képviselő, Bocskay Ignácz, Lévay Henrik, Lónyay Albert képviselő, Paget János, Trauschenfels Emil képviselő, Falk Miksa képviselő, gr. Vass Samu képviselő, gr. Zichy Emund. Tagjai voltak még Horvát Boldizsár, s Várady Gábor, azonban ezek most kiléptek. Tehát 3 tagon kívül mind alsóvagy felsőházi tag. ________________________ ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház jan. 31-iki ilése. (Délelőtt 10 órakor.) Elnök : B 1ró István. Jegyzők : Mihályi Péter, Szeniczey Ödön, Beöthy Algernon. A kormány részéről jelen vannak : Szlávy József, Trefort Ágoston, Pauler Tivadar, Szende Béla, Zsehó József, Szapáry Gyula gr. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Elnök az ülést d. e. 10 órakor megnyitván, jelenti, hogy a főrendiház megküldé az 1873. decz. 30—31-én kihirdetett 6 rendbeli szentesített törvényczikknek az országos levéltárba történt elhelyezéséről szóló elismervényt. Tudomásul vétetik. Szederkényi Nándor dunapataji képviselő végleg az igazolt képviselők közé soroltatik. Ssorinszky Nándor szolnoki képviselő bemutatja megbízó levelét. Az állandó igazoló bizottsághoz utasíttatik. Halassy Gyula Beszterczebánya kérvényét nyújtja be, törvényhatósági önállásának föntartása iránt. Mednyánszky Sándor Kisiharos helység 22 lakosának kérvényét nyújtja be, úrbéri viszonyaik végleges rendezése iránt. P. Szathmáry Károly az Arad vidéki tanító-egylet kérvényét nyújtja be a tanítói állás biztonsága fenntartása iránt. Hajdú Ignácz Bérczel közbirtokosságának kérvényét nyújtja be, a szabolcsi tiszaszabályozási társulat részéről költségei megtérítése iránt. Galgóczy Sándor több kraszna megyei község kérvényét nyújtja be, a törvényhatóságok területének szabályozásáról szóló törvényjavaslat hatályon kül helyeztetése iránt. A kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Helfy Ignácz: T. ház! A t. közoktatási miniszter úrhoz vagyok bátor egy interpellátiót intézni. Valamint a magánéletben a szülő, midőn az anyagi gondok és küzdelmek súlya alatt összeroskad, gyermekeire veti tekintetét és azokból merit vigaszt és új erőt az élet küzdelmeinek folytatására; úgy nemzeteknél is sanyarú napokban, midőn a jelen nem nyújt vigaszt, a hazafi a jövő nemzedékre fordítja pillanatát, az ifjúságra, abban keres vigaszt a jelenre, reményt a jövőre és igy erőt a tusa folytatására. Mert ez így van és mert minálunk ez idő szerint, fájdalom, nagyon is szükségünk van ezen vigaszra, annál nagyobb fájdalommal kell hogy érintsenek mindenkit azon panaszok, melyek különösen az utolsó időben egyetemi oktatásunk ellen felmerülnek, vagyis azon hanyagság ellen, melyet egyrészt a hallgatók, másrészt maguk a tanárok kötelességeiket teljesítik. Minapában olvastuk a hírlapokban, hogy 1200 — 1300 hallgató közül alig jelenik meg egy pár száz. Hallottam, hogy a közoktatási miniszter úr e tekintetben már tett némi intézkedéseket, illetőleg elrendelte a félévenkénti vizsgákat, mit szerintem is igen helyesen cselekedett ; szigort ajánlott a rektoroknak a hallgatók ellen, ezt is helyesen cselekedte ; reményem, hogy előbb-utóbb azok is, kikre leginkább nehezedik a kötelesség : a szülők maguk is segédkezet fognak nyújtani a miniszter úrnak, hogy e bajon segíthessen. De ezzel nincs elég téve. Nem elég szigorral járni el a hallgatók irányában, másfelé kell fordítani a figyelmet, fájdalommal constatálom, hogy csak kivételesek azon tanárok, kik hivatalbeli kötelességeiket teljesítik. Te hát! Arra hogy ezen fontos czélt elérjük, két dolog kell főképen : először, hogy a tanidő ne nyirbáltassék meg annyira, mint tényleg megnyirbáltatik; másodszor, hogy a tanárok buzgón, pontosan és lelkiismeretesen teljesítsék kötelességeiket. Ámde mit látunk? Én figyelemmel kísértem az egyetemi tanítási rendszert, amióta hon vagyok és azt tapasztaltam, hogy a tanév névleg októberben kezdődik, tényleg pedig az előadások csak november vége felé, sőt némelykor december elején jönnek a rendes kerékvágásba, akkor folytattatnak vagy két hétig, beállazak a karácsonyi ünnepek s azokkal 18 napi szünet, melyet aztán a tanulók néhány napot előlegezve, néhány napot megtoldva, körülbelül egy hónapra egészítenek ki. Visszajönnek a fővárosba, virágjában találják a farsangot, az pedig köztudomású dolog, hogy ilyenkor legkevesebbet tanul az ifjúság. Tehát mi marad a tanulásra? Azon néhány hét, mely a farsang és a pünkösdi szünnapok közé esik és a tavasz néhány hete, midőn nyakra-főre készülnek a vizsgákra. Csakhogy a tudomány nem olyan ital, melyet iteze számra mérnek; a tudományt csak cseppenként lehet beszivárogtatni az ifjakba, és épen azért szükséges, hogy ez folytonosan történjék, hogy idejök legyen az ifjaknak, hogy megemészthessék és megérlelvén, előkészíthessék elméjüket a magasabb tanok felfogására. De ez csak átalános baj, amelyen remélem hogy a miniszter úr segíteni fog azáltal, hogy megszabja, mikor kezdődjenek a rendes előadások, s nemcsak a bejáratások idejét határozza meg. De még egy nagyobb baj is van : az t. i. hogy a tanárok nem teljesítik kötelességeket. Tudok példát arra, hogy egy tanár nem hogy egy két előadásra nem jelenik meg, de némelykor 8 — 10 előadásra sem, anélkül, hogy az ifjak arról előre értesítve lennének. Mi a következése ennek ? Az, hogy a jó és szorgalmas ifjú megkísérti néhányszor, de midőn látja, hogy messziről jőve, háromszor négyszer hiába jött, végre 5 ik nap el sem jön. Ha pedig az előadások közben, nap közben történik, hogy a tanár nincs ott, az ifjú elmegy és befordul egy kávéházba, ott feledi magát és a közelebbi előadást sem hallja. A Budapesten lévő két egyetem, t. i. a tudományegyetem és a műegyetem nagyon különösen egészítik ki egymást ; t. i, vannak ifjak, akik szívesen eljárnak az előadásokra és vannak tanárok, akik buzgón tanítanak ; de e két egyetem úgy egészíti ki egymást, hogy az egyik egyetemen a tanárok szorgalmasan tanítanak, és oda nem járnak a hallgatók, a másikon pedig szorgalmasan eljárnak a tanulók, de nincsenek ott a tanárok. Ily tényekkel szemben nem elég szigorúan kiszabni a hallgatók irányában, hogy pontosan megjelenjenek, és nem elég, hogy gyakran olvasson a tanár katalógust. Ez az eljárás hasonlít ahhoz, melyet a t. elnök úr velünk képviselőkkel szemben követ; itt vagyunk havak óta tétlenül, mert professor uraink a miniszter urak, nem tudnak nekünk feladatot, tárgyalandót adni, s egyszer kapja magát az elnök úr s a catalogus olvasással fenyeget, ha meg nem jelenünk pontosan, teljesítsék kötelességüket előbb a mi professor uraink, s azután lesz joga a rector urnak minket catalogussal fenyegetni. Tán ezen analógiánál fogva követelték a kolozsvári egyetemi tanár urak, hogy őket is nagyságosnak czimezzék. (Nyugtalanság.) Sajnálom, hogy a t. ház e fontos tárgyat oly csekély figyelemmel kíséri, méltóztassanak elhinni, hogy e baj sokkal komolyabb természetű, mint most hiszik; de különösen a túloldalon csodálkozom, hogy oly kevéssé hordja szívén e nagy fontosságú tárgyat. A nemzet három dologból él, múltból, jelenből és jövőből; múltját homályba borították önök, jelenét tönkre tették, mentsék meg legalább jövőjét, gondoskodjanak a jövő nemzedékről. A közoktatási miniszter úrhoz intézendő interpelláció,a következőleg hangzik : „Erre tudomással a t. miniszter úr azon általános panaszról, mely úgy a közönségben mint a sajtóban, egyetemi oktatásunk ellen emelkedik, — vagyis azon hanyagság ellen, melylyel részint a hallgatók, részint maguk a tanárok kötelességeiket teljesitik. S várjon szándékozik-e a nemzet jövőjére oly kártékonyan kiható bajra gyökeres intézkedések által mentül előbb segíteni ?“ Az interpellare közöltetni határoztatott az illető miniszterrel. Zichy József kereskedelmi és közlekedési miniszter válaszol Simonyi Ernő interpellációjára a keleti vasút ügyében. Ami azon kérdést illeti, miért nem czikkelyeztetett be eddig a keleti vasút engedélyokmánya, megjegyzi, hogy midőn a keleti vasútról szóló törvényjavaslat a ház által tárgyaltatott, az engedélyokmány is a ház előtt feküdt, s illetőleg a törvényjavaslattal együtt, annak mellékleteképen, terjesztetett a ház elé, tehát szintén a tárgyalás anyagát képezte, s az országos levéltárba szintén letétetett. Hogy az engedélyokmány később is formaszerűleg be nem czikkelyeztetett, ez tény ; de ez megtörtént már így az alföldi, az északkeleti és az arad-temesvári vasútvonalaknál is, s ez az ügy érdemére épen semmi befolyással nem volt, senkit nem károsított és pusztán az akkor még teljesen ki nem fejezett és meg nem állapított praxisnak volt kifolyása. Ami azon kérdést illeti, miért terjesztettek ezen okmányok szentesítés végett ő felsége elé, kijelenti, hogy ez az 1868. ápril 2ikán kibocsátott általános vasútengedélyezési rendelet értelmében történt, mely azt mondja, hogy minden gőzmozdonyú vonatra vonatkozó engedély kiadása alkotmányos tárgyalás után ő felségéhez felterjesztendő. A felterjesztés a törvényjavaslat jóváhagyása végett az akkori minisztertanács, a törvényhozás részéről történt elfogadás után pedig az akkori szakminiszter által eszközöltetett. Az alapszabályok szintén az idézett rendelet értelmében terjesztettek ő felsége szentesítése alá. Az erre vonatkozó felterjesztések, valamint az ő felsége részéről leérkezett jóváhagyó okmányok a ház irodájában tétetnek le használat végett. Egyúttal bemutatja a keleti vasút forgalmáról, jövedelméről, valamint a kamatbiztosítási alapból az állam által eddig adott előlegekről szóló részletes kimutatást. Pauler Tivadar igazságügyminiszter Simonyi interpellációjának a váltótörvényszék részére történt czégbejegyzésre vonatkozó részét illetőleg kijelenti, hogy a váltótörvényszék a bejelentésre senkitől utasítást nem kapott, hanem az 1848. 18. tezik értelmében járt el, amennyiben a társulat részéről benyújtott kérvény mindazon feltételeknek megfelelt, melyeket az idézett törvénycikk megkíván; a kérvényhez ugyanis csatolva voltak az alapszabályok, melyek felsőbb helyen meg voltak erősítve, s az igazgatótanács is ezen alapszabályok értelmében volt alakítva. A bejegyzés szintén a törvényben megszabott formalitások között történt. A bejegyzés a közgyűlés megtartása előtt történt, mert az alapszabályokban világosan ki van mondva, hogy az első közgyűlés az építés befejezését és a vonalak megnyitását követő évben tartatik. A bejegyzés alapjául az alapszabályok, s az ahhoz csatolt kormányi rendeletek szolgáltak ; ugyan igy történt a bejegyzés az északkeleti vasútnál. Simonyi Ernő : T. hír! Amily köszönettel veszem a t. miniszter uraknak készséges, udvariassággal adott felvilágosító válaszaikat, úgy nem titkolhatom el alkotmányos és törvényes szempontból aggodalmamat, melyet épen ezen válaszok ébresztettek bennem. A t. közmunka és közlekedési miniszter úr válaszolván az általam tett kérdések elsejére, t. i. miért nem czikkelyeztetett be az engedélyokmány ? azt adja felvilágosításul, hogy az a törvényjavaslat tárgyalásakor a képviselőház asztalára letétetvén, köztudomású volt, mindenki ismerhette, mindenki olvashatta. Én tehát nem azt állítom, hogy ezen engedélyokmány titkoltatott volna, hanem azt kérdeztem, miért nem létetett elég a törvény világos rendeletének, mely az 1868. 45-ik törvényezik 11-ikjában az mondja, „mielőtt ezen törvényben engedélyezett vasút építésére az ő felsége által szentesített és az országgyűlés által beczikkelyezett engedélyokmány. . .. stb. Itt tehát egyenesen ezen engedélyokmánynak beczikkelyezése rendeltetik el, ez a beczikkelyezés pedig elmaradt. Ennélfogva azok, akik a törvény végrehajtásával voltak megbízva, ezen mulasztásért mindenesetre felelősek. Tudom én, hogy van még egy másik eset, melyet épen az igazságügyminiszter úr említett fel, t. i. az észak-keleti vasútnak engedélyokmánya szintén nincs beczikkelyezve, de tudtomra legalább a többi vasutak engedélyokmányai mind be vannak czikkelyezve. Épen ez ébresztette fel bennem azon kérdést, mi oknál fogva tartatott vissza ezen engedélyokmány beczikkelyezése, midőn legalább az én felfogásom, az én eszem járása szerint,nem látom annak semmi okát. Annál csodálatosabb pedig ez, mert ezen engedélyokmány a t. ház előtt ismételve tárgyalás alá került. Tárgyalás alá került még 1869 ben, mikor az abba belecsúszott sajtó- vagy fordítási hiba kiigazításáról volt szó; tárgyalás alá került 1870 ben két ízen, midőn annak egyes §-ai a kiépitendő vasúti hálózat irányát illetőleg módosíttatták. Minthogy tehát tulajdonképen négyszer volt ezen okmány a t. ház előtt, nem foghatom meg, miért nem létezett elég a törvény ebbeli rendeletének, mely beczikkelyezését egyenesen követeli. Én t. ház, már jogi szempontból is nagyfontosságú következményeket maga után vonhatónak tartom azt, hogy az engedélyokmány be van-e czikkelyezve, vagy nincs. Azért vetettem föl ezen kérdést, mert ha méltóztatnak nézni az 1867. t. ez. XII. szakaszát, abban az áll, hogy minden más jog, — t. i. minden más, a mi az döbbeni §§-okban felsorolva nincs — és kötelesség tekintetében úgy az államra, mint az engedélyesekre nézve a fenálló és alkotandó törvények és kormányrendeletek, valamint az engedélyokmány feltételei lesznek irányadók és kötelezők. Azon intézkedések tehát, melyek az engedély okmányban foglaltatnak, törvényerővel bírnak és az előbbi törvényeknek talán ellenkező rendeleteit megszüntetik. De törvényeket megszüntetni csak új törvény által lehet; törvény pedig csak az, ami be van czikkelyezve. Kérdés támadhat már most, hogy az engedélyokmány azon intézkedései, melyek a már fenállott törvényekkel ellenkezésbe jönnek, miután ezen okmány beczikkelyezve, és így törvényes erőre emelve nem volt, érvényesek-e vagy nem ? Csak egyet említek még. Törvényeink világosan kimondják azt, hogy részvényeket előmutatóra — au partner, — kiadni nem szabad. Igaz, de a vasutak építésénél belátták azt, hogy ezen gyakorlat nem tartható fen, és ennélfogva az egyes engedélyokmányok eziránt feljogosították az engedélyeseket, és így történt, hogy ezen engedélyokmányban is egyenesen ki van mondva, hogy részvénytársaságokat alakíthatnak és kiadhatnak előmutatóra, — au porteur — szóló részvényeket. Már most, minthogy az előbbi törvény sértetlenül fenáll, más törvény pedig nincs, mely ez iránt rendelkeznén, kérdés támad, ha váljon ezen akként kibocsátott részvények jogérvényeseknek tekinthetők-e vagy nem, így az engedélyokmánynak több intézkedése van, melyek összeütközésbe jönnek az 1840. XV. és XVIII. t. czikkek rendeleteivel, melyek a részvénytársulatok alakításáról szólanak, és ha ezen engedélyokmány törvény erőre nem emeltetik, ami csak beczikkelyezés és kihirdetés útján történhetik, akkor igen természetesen ezen intézkedések törvényerővel nem bírnak. Ez volt az oka, amiért én ez iránt kérdést intéztem a minisztériumhoz. Egyébiránt ezen engedélyokmánynyal igen különös dolgok történtek. A t. közlekedési miniszter úr azt mondja, hogy elég van téve a törvény azon rendeletének, mely 13. §.-ában azt mondja, hogy ezen okmány egy példánya az országos levéltárba teendő le. Azon különös eset adta erre nézve magát elő, hogy mikor az első alkalommal, 1869. decz. 17-én ezen engedélyokmánynak egyik hibája volt kijavítandó, az engedélyokmány az országos levéltárban nem találtatott. Amint méltóztatnak látni, az akkori napló szerint, Majláth István előadó, — csak röviden adom elő, — elmondotta azon körülményt, hogy a keleti vasút engedélyokmánya az országos irattárban fel nem található. Nyári Pál képviselőnek indítványára a t. ház megbízta a ház akkori elnökét, hogy ezen engedélyokmányt kikerestesse, és az országos levéltárba pótlólag elhelyeztesse. Miután erre nézve soha többé e házban jelentés nem létetett, nem tudom, hogy ezen okmány megvan-e már most az országos levéltárban, vagy nem. Hogy letétetett a levéltárba, ezt a miniszter úr bizonyítja, de onnét hová lett, ez oly körülmény, mely a törvényhozás előtt még nem lett földerítve. Azután azt mondja a miniszter úr, hogy az engedélyokmány ő felségének szentesítése alá terjesztetett, mert az volt szokásban, hogy a vasúti engedélyokmányok ő felsége által adattak ki, és ez helyes lehet ez elllen nem lehet senkinek kifogása , hanem alkotmányos ■zempontból kifogás lehet és van az ellen, hogy bárminemű okmány bocsáttassék királyi szentesítés alá a nélkül, hogy a törvényhozás által elfogadtatott volna. Mert nem szükség magyaráznom azt, hogy minden okmány csak úgy kötelező, csak úgy válhatik törvénynyé, ha a törvényhozás minden factora által elfogadtatott, azaz elfogadtatott a képviselőház által, a főrendiház által és azután megnyerte a király szentesítését ; de hogy a törvényhozás mellőzésével királyi szentesítés adassák, s ez által váljék valamely okmány kötelezővé és törvényerejűvé, ez — méltóztatnak belátni — az alkotmányosság minden alapját ledöntené. Ami a beterjesztett irományokat illeti, én azért kértem a miniszter urakat azoknak előterjesztésére, mert óhajtottam ismerni azon indokokat, melyeknél fogva a minisztertanács ezen fölterjesztést szükségesnek tartotta. Hogy mi legyen azok érdeme, ahhoz nem szólhatok, mert miután a t. miniszter úr most terjesztette elő, nem volt alkalmim azokat megvizsgálni; de más alkalommal, miután az irományokat átnéztem, megteszem észrevételemet. Ami az alapszabályokat illeti, megvallom, soha egy országban sem hallottam azt, hogy egy üzletre alakított társulat alapszabályai királyi szentesítés alá bocsáttassanak. Ennek sem czélja, sem szüksége nincs. Mi az alapszabályokat illeti, azok oly módon jöttek létre, mely a törvény rendeletével egyenesen ellenkezik, de ellenkezik nemcsak, pozitív törvényeink rendeletével, hanem magával az észjoggal és a dolog természetével is. Én e kérdést tanulmányoztam, és az alapszabályoknak ily módon létrejöttét én nem vagyok képes magamnak másként kimagyarázni, mint hogy a czél az alapszabályok ily módon létrehozatalában az volt, hogy lehetségessé tétessék a részvényeseknek több millió erejéig való kijátszása. Nagy gond fordíttatott arra, mi módon lehessen bizonyos látszólagos külszín megadása mellett a törvényeket kijátszani, lehetségessé tenni, hogy a részvényesek által jóhiszeműleg összetett sok millió pénzt el lehessen azon czéltól fordítani, melyre szánva volt és másra adni. E vád a jelenlegi közlekedési miniszter urat természetesen nem illeti, mert ő ebbe semmi tekintetben be nem folyt, ez a múltnak dolga. (Zaj.) Ez, t. ház, igen fontos kérdés, és nézetem szerint azon nagy fontosságú törvényjavaslatra, mely a t. ház előtt fekszik és ma lesz tárgyalandó, igen nagy, sőt döntő befolyással van. Mert azon egész törvényjavaslatnak s azon okmányoknak, melyekre az alapítva van, jogérvényessége el vagy el nem fogadhatása felett határoz. Az alapszabályok törvény szerint, mert azt hiszem nincs a házban senki, ki az 1840. törvényeknek, melyek azóta alkotott törvények által nem módosittattak, érvényességét kétségre vonná, — az alapszabályok az 1840.18. t. sz. szerint az engedélyesek, vagy alapítók által terveztetnek. Azon engedélyokmány szerint pedig, mely a keleti vasutat alapítja meg, a 21. §. szerint, terveztetnek a társulat által. A 21. §., mely a részvénytársaság alakításáról szól, azt mondja:,, A társaság az engedélyesek minden jogait és kötelességeit örökli, alapszabályait tervezi, melyeknek helyben hagyása, s az ország érdekében szem előtt tartását, a társaság érdekében eszközlendő kiegészítését a kormány magának fentartja.“ Ez nagyon lényeges dolog, mert ezen engedélyokmány a törvény rendelete szerint is a társaság létezését tételezi fel, mielőtt az alapszabályok végérvényesen elhatároztatnának. Itt pedig a dolog úgy áll, hogy először állapíttattak meg az alapszabályok s csak azután következett a társaság megalakulása, mint amely már mellékes volt, miután csak a pénzt akarták más czélra fordítani. Ez nagyon lényeges dolog. Hogy a kormány akkor ezen alapszabályoknak nagyobb érvényességet kívánt adni azáltal, hogy azokat minden alkotmányos gyakorlat ellenére királyi szentesítés alá terjesztette, ez, nézetem szerint, csak növeli a vád azon súlyát, a felelősség azon terhét, mely azon kormányférfiakat éri, kik azt cselekedték, mert ez által ő felségét a királyt tették részesévé annak, hogy a részvényesek vagyonukból kifoszthatók legyenek, mert ha ezen alapszabályok nem ilyen módon keletkeznek, a törvény előtt soha sem lehetnek érvényesek. Pedig ezeken alapult azon egész ügy, mely már eddig is azon 30 millióért követelésben culminál, mely ma a t. ház asztalán fekszik. Egyébiránt ezen általános megjegyzések után fentartom magamnak a további megjegyzéseket a felterjesztésre és annak indokaira nézve akkorra, ha azon okmányt, melyet a t. közlekedési miniszter úr szíves volt a ház asztalára letenni, alkalmam lesz elolvasni. Ami a váltótörvényszéki bejegyzést illeti, meg kell vallanom, hogy a milyen világos volt az igazságügyminiszter úrnak válasza, miután tudtommal nem hallgatott el semmi körülményt, úgy másrészt én épen olyan sajnálattal, mint amilyen nagy aggodalommal vettem azt, hogy a miniszter ur miniszteri székében úgy nyilatkozott, hogy helyes és törvényes eljárás volt s hogy az az 1840. évi XVIII. t. czikkel megegyez. Annál nagyobb aggodalommal hallottam miniszter urnak ezen nyilatkozatát, miután ezen kérdés elintézése okvetlenül a biróság előtt fog megtörténni s a miniszter úr, különösen mint igazságügy miniszter, hivatalos állásában itt az országgyűlés előtt oly véleményt nyilvánított, mely a bíróságoknak véleményére befolyással legyen. (Helyeslés a szélső balon.) Én igen nagy köszönettel vettem volna a t. miniszter úrnak felvilágosító válaszát, de igen sajnáltam, hogy a miniszter ur MAGYAR ÚJSÁG 1874. FEBRUÁR 1.