Magyar Ujság, 1874. augusztus (8. évfolyam, 174-197. szám)

1874-08-01 / 174. szám

Vill. évfolyam. 174. szám. Szombat, 1874. Augusztus 1. Szerkesztőségi iroda és Kiadó hivatal. Megyeháztér 9-dik szám Ide intézendő minden előfizetés, hirdetmény és a kiadás körüli panaszok és a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kiairatok s levelek vissza nem adatnak. — Bém­entetlen levelek csak ismerős ke* ■éktől fogadtatnak el.MAGYAR ÚJSÁG Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben hieher küldre Egy hónapra . . I frt. 40 kr Negyed évre . . 4 „ — „ Félévre .... 8 „ — a Egy évre . . 16 „ — 0 Egyes szám 6 kr. Hirdetési díj : Hat hasábos petit­sor egyszeri hirdetése II kr, többször 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 90 kr. — Kyik­tér : három hasábos petit­­sor 80 kr. Elvégeztetett! Épen egy hava, hogy a választási törvényjavaslat tárgyalása megkezdetett. Ma julius utolsó napján fejeztetett be. Egy havi küzdelem eredménye fek­szik előttünk; — az eredmény : nagyon elszomo­rító, akár hazánk, akár a szabadság érdekeit te­kintve. Vessünk csak vissza egy futó pillantást a le­folyt eseményre. Az 1872-ik évi botrányos követválasztási visszaélések után, közóhaj jön, hogy a fennálló vá­lasztási törvény szabatositassék s ezzel vége vetes­sék az önkényszerü magyarázatoknak, melyeket egyes központi bizottságok a törvényes gyakorlat rovására követtek el. A becsületes közvélemény jóhiszemű óhajtása volt ez, s ez óhajban az volt kifejezve, hogy a magyar állam parlamentje, a parlamentáris fogalmak szerint, legyen a magyar állam polgárai­nak hű kifejezője, nem pedig a meghamisított közvélemény képviselője legyen. A közóhaj kész fogadtatásra talált a kor­mány körében. Színlelt szívességgel adtak ennek helyet é s munkába vétetett a választási törvény szabatosítása, mely május hóban elő is terjesztetett a képviselőházban. S­z­a­p­á­r­y belügyminiszter mutatta be az átöltöztetett gyermeket, melyről már akkorában suttogott a hír, hogy kakukfia bizt­at, s az apaság­gal Nehrebeczky miniszteri tanácsost vádolták. Most már mint valót tudjuk azt, a­mi kezdetben csak hír volt. A bemutatott szabatosító törvényjavaslatot akkorában bőven ismertettük. Jelszava volt a­­ja­­vaslatnak, hogy csak a 48-iki törvényt értelmezi, s hogy mily hypocrisist rejtett magába ezen állítás, kifejtettük terjedelmesen. Végre az osztályok elébe került a javaslat, s ott , a­mi jó volt benne, megmérgezték, a­mi rész volt benne, még rosszabbul növelték. Az osztályok előadóinak központi bizottsága átvette a Deákkör szellemében készült tervezett , a miniszter által benyújtott eredeti javasla egészen átdolgozta, átgyúrta úgy a mint az a De körben tervezve lett, úgy hogy az eredeti java­latra senki nem ismert reá, nem a gyám apa S­páry, nem az édesapa N éli­re beczÚ­yT­a (ismertetve volt annak idejében a Deákkör ér­tekezleteinek története. A pártfegyelem vasvesszeje­­igénybe vétetett, s Szapáry belügyér az uj ka­­­­kukfiát ismét elfogadó, megáldó nevével, s a jó Nehrebeczky vállalkozott ezúttal a kereszt­­komaságra, ki jó s balsorsban védi a szülöttet mint akár egy édes apa. Kellett is védeni. Szükség volt reá. S igy is csak a pártfegyelem menté meg a szörny-szülöttet az ellenzék keze alól. A pártfegyelem megmenté­s fentartá­s valószínűleg más országok elrettentő példájául, hogy lássák, miként értelmezék Magyar­­országban a 19-ik század második felében a sza­­badelvűséget, mily fogalmakkal bírtak a parlamen­­tarismusról. Hallatlan exegesise e szabatositó­­javas­­lat a 48-iki választási törvénynek. Kificzamitása a lángszellemű 48-iki törvényhozás bölcsességének, s mindent átható magas intenzióinak. Egy jotta nem maradt meg a 48-iki törvényből, holott czime, e­­ törvény szabatositását jezsuitáskodja. Ilyen exegesist még nem látott a világ, a­mi­lyet a 48-iki törvény magyarázatára egy hónapig irt meg a törvényhozás. Keresheted itt, alatta, fe­lette, benne, körülötte — de a 48-at meg nem ta­lálod. A manicheismus nem bánt el kornírtabban a bibliával, mint itt elbántak a 48-iki törvényekkel — s mindig e törvények dicsőségére. — A belügy­miniszter, ha néha felszólalt, rendesen a 48-iki törvényre mutatott, —s Teczel Jánosként, in­nen húzta elő még a gyóntató, — vagy mondani­­akarjuk az adóczédulát is. Az ellenzékről elmondhatjuk, hogy szembe a törvényjavaslattal, megtette kötelességét. Az ellen­zék azon tagjait értjük ez alatt, a­kik jelen voltak — mert fájdalommal kell kijelentenünk , hogy az ellenzék nem minden tagja tartotta kötelességének jelen lenni s küzdeni a javaslat ellen — de ezekkel majd számoljon el illető választó­kerülete. Ide nem értjük azokat, a­kik betegség miatt nem jelen­hettek meg. Átalában elmondhatjuk tehát, a fentebbi ész­revétellel, hogy az ellenzék megtette kötelességét. Küzdött lépésről-lépésre, s mondhatjuk, hogy a jobboldali pártfegyelem győzelme, pyrhusi volt — győzött nem érvekkel, hanem számmal, hiszen egy ízben maga a belügyminiszter mondá, hogy itt a szavazatok nem latoltatnak érveik szerint, hanem csak — számoltatnak. E küzdelmet mi az ellenzék legfőbb kötelessé­gének is tartottuk. Ki kellett mutatni, s beigazolni, hogy mily helytelen, rosz, káros után mozog a jobb­oldal, s mily eszközökkel ássa alá a szabadság s a magyar haza jövendőjét. Ki kellett ezt mutatni — őszintén megváltottuk, s megvalljuk most is,—nem azért hogy a jobboldalt kapaczitáljuk , mert ő saját kapaczitálhatlanságát régen megmondotta, hanem azért, hogy az ország népe előtt világítsuk meg a helyzetet, ismertessük meg a törekvést, a tervezetet,mely—nem az ország népe javára, jólété­nek biztosítására, hanem puszta pártczélokra van alapítva, — a jobboldali politika fentartására, hogy megörökíttessék azon rendszer, mely rövid 7 év alatt a nyomorúság szélére állított, mely az orszá­got eladósította, s jövőre hova fog vezetni, csak is­ten a megmondhatója. Ha sikerült az ellenzéknek ezt megismertetni az ország népével , akkor valóban megtette kö­telességét. Az ellenzék appellátás­át immár kellőleg fel­szerelve, nyugodtan bocsátja a nagy­közönség fó­rumának bírálata alá. Ítéljen az ország népe — de jegyezze meg jól magának az ország népe azt is, hogy ezen íté­letben önmaga felett is elvetendi a koczkát. Hazánk védő istene, ki annyi részen­ keresztül megmented a hazát, nyisd meg most is orszá­gunk szeretett népének értelmi világát, hogy lásson, nyisd meg füleit, hogy halljon —s őrizd meg minden résztől mi magyar hazánkat! — Hevesmegyének Gyöngyös vidékéről vesszük a tudósitást, hogy ott az aratás az 1863-iki ínséges időhöz hasonlólag ütött ki. Átalában a magot sem adja meg e termés. A legszomorubb jövő vár az egész megyére. Eső nem volt ott az egész tavaszon át, s ez idézte elő az ín­séges körülményt. — Hüvelyes vetemény, kukoricza, krumpli, hasonlóképen mivel sem kecsegtetnek. Községek tanácskoznak , hogy mit tevők legyenek az Ínség elhárí­tására ? Községi kölcsönök terveztetnek, mint például Ebéden volt, azonban sikerre nem vezet, mert az előző évek nyomorúságai miatt, annyira meg vannak terhelve, hogy intézetektől e miatt kölcsönt nem kapnak. A bel­ügyminiszter tett ugyan intézkedést a statáriumot állítva fel — de az, az ínség elhárítására épen mivel sem járul. Mi most csak jelezzük a szomorú világot e vidé­ken — majd még bővebben is hozzászólunk. — Az ágost hitv. tiszai egyházkerületi gyűlés e hó 30-án tartatott meg Miskolczon, Z­s­e­d­é­n­y­i Ede elnöklete alatt. Z­s­e­d­é­n­y­i fényes beszéddel nyitá meg a gyűlést s különösen kiemelő ama pansláv törek­vést, mely az egyházi autonómia köpenye alatt a nagy­­rőczei gymnásiumban vert gyökeret, s mely pansláv tö­rekvést, az egykori hírhedt Thunféle pátens agitátióval, egy talajra szállítja le, s a kerületi gyűlés figyelmét fel­hívja erre, s erélyes intézkedést kér az autonómia köré­ben. A mintegy 200-ra menő gyűlés, zajos éljenekkel fo­gadta a beszédet, s csakhamar az említett gymnásium ügye vétetett fel. A vizsgálati iratokból kiderült, hogy a gymnásium valóban bátor, haza s magyar nemzet­ellenes növelde volt, s az egyházkerületi gyűlés kimondotta, hogy kizárja kebeléből és megfosztja élvezett egyházi javadalmaitól e gymnásiumot, de a bezáratást az államra bízta. Megjelent a gyűlésen Daxner, a főagitátor is s fel is szólalt, é­s felszólalása botránykozással fogad­tatott. Imo in senatom venit. A vizsgálati iratok sajnos tényeket constatálnak, s beigazolj­ák, hogy a nagyrőczei tanárok, rég­óta valóságos irtó háborút folytatnak a ma­gyar nemzeti szellem ellen. Szomorú és szánandó álla­pot, hogy évek hosszú során haladhatott az igy. Ma a kegyelet ünnepet ül. Petőfi Sándor halálának 25 éves forduló napja ez. A gondolat visszaszárnyal a múltba, fölke­resve ama dicsőkor eseményeinek helyeit, hol a „félistenek“ a szabadság zászlaját magasan lobog­tatva harczoltak a hazáért. A sok jeltelen sír között, hol a hősök porla­­doznak, ma a fejéregyházi csatában elesettek hant­jait díszítse az emlékezet szivérzelminek soha el nem hervadó virágival. Mindannyit megilleti, mert sziveik dobogását a hazáért ellenséges kéz állitá meg. E hősök közt pihen a szabadságharcz költője, Petőfi Sándor. Ma 25 éve tört össze az a lant, melynek va­rázsigéi egy országot lelkesítettek; az a lant, mely­nek csodás érzelmeket keltő dalai élni fognak, míg a napsugár lesz a természet éltető melege; az a lant, mely a szabadságról oly magasztosan, lelke­sítően szólt . . . A jóslat első része hamar beteljesedett, úgy lett, mint a költő kivánta. Csatatéren, harcai mo­raj alatt folyt ki ifjú vére. Sírját ne keressük. A sors előrelátó gondoskodásában nagyon jól tudta, mit tesz, midőn egy nemzetet megfosztott at­tól, hogy korán elhunyt forrón szeretett költője sírjának nyoma maradjon. 25 év egy ember­öltő életben hosszú idő. Elég a megváltozásra. A lelkesedés elmúlik ... a virágok elfonnyad­nak ... a kegyelet házat épit­­ magának. Hiában az idő! A cynismus ideje ez,mely a hazafiak emlékünne­pén csak azért ad élet­jelt, hogy kac­agjon, hogy szemébe mondhassa büntetlenül a magyarnak, hogy kegyelete tárgya. Petőfi Sándor, a szabadság láng­­lelkű költője, ha az orosz lándzsa ma 25 éve a fe­jéregyházi síkon át nem döfi, egy negyed század múlva már túl­élte volna magát. A mai korban egy Petőfi csak „halva élhet.“ Nem! még így sem! kiáltja a számítás. Mi­ért? Mert még ember lesz, kinek a szabadság drá­gább a függetlenség darócz köntösében, mint a szol­gaság a meghunyászkodás bíbor bársonypalástjá­ban , addig Petőfi költeményei lelkesítő hatásukkal élni fognak nemzedéket látva menni és jönni, míg a nagy eszme, melyről a költő dalolt, diadalra jut. Petőfi a magyar nép költője, azé a népé, mely e föld rögével összenőve, más hont találni nem tud. A napot letéphetitek, a tengert kiszáríthatjá­tok, de az ő neve, az ő dalai a magyar nép szivé­ből ki nem irthatok. A hazáról s szabadságról szól éneke. Nem kérdezem tőletek, tudj­átok-e mi az egyik s a má­sik is a magyarnak. Hiú elbizakodás az idő felejtető gépezetének munkájára számítani. A magyar felejthet mindent, csak költőjét nem s azt, mire költője tanitá .. . A történeti fejlődés munkája folyik. A nem­zeti érzület az egymásután csendes zátonyára jutott. 25 éve ma, hogy Petőfi sírja nyomtalanul áll s mire újabb 25 év letellik, hiszszük, hogy emlékét a hálás nemzet fogja megkoszorúzni. 25 év! 25 év előtt .Talpra magyar.. .“ (reb.)

Next