Magyar Ujság, 1874. augusztus (8. évfolyam, 174-197. szám)

1874-08-01 / 174. szám

Vili. évfolyam. 174. szám. Szombat, 1874. Augusztus 1. Szerkesztőségi iroda és Eiadó hivatal: Megyeháztér 9-dik szám Ide intézendő minden előfizetés, hirdetmény és a kiadás körüli panaszok és a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kfair&tok i levelek vissza nem adatnak. — Bénnentetlen levelek csak ismerős ke* ■éktől fogadtatnak ei. MAGYAR ÚJSÁG Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben hiehei kkldre Egy hőnapra . . I frt. 40 kr Negyed évre . . 4 „ — „ Félévre .... 8 „ — a Egy évre . . 16 „ — 0 Egyes szám 6 kr. Hirdetési díj : Hut hasábos petit­sor egyszeri hirdetése II kr, többszőr 9 kr. Bólyegdil minden hirdetésért külön 90 kr. — Kyilitér : bárom hasábéi petit- sor 80 kr. Elvégeztetett! Épen egy hava, hogy a választási törvényjavaslat tárgyalása megkezdetett. Ma julius utolsó napján fejeztetett be. Egy havi küzdelem eredménye fek­szik előttünk; — az eredmény : nagyon elszomo­rító, akár hazánk, akár a szabadság érdekeit te­kintve. Vessünk csak vissza egy futó pillantást a le­folyt eseményre. Az 1872-ik évi botrányos követválasztási visszaélések után, közóhaj lön, hogy a fennálló vá­lasztási törvény szabatositassék s ezzel vége vetes­sék az önkényszerü magyarázatoknak, melyeket egyes központi bizottságok a törvényes gyakorlat rovására követtek el. A becsületes közvélemény jóhiszemű óhajtása volt ez, s ez óhajban az volt kifejezve, hogy a magyar állam parlamentje, a parlamentáris fogalmak szerint, legyen a magyar állam polgárai­nak hü kifejezője, nem pedig a meghamisított közvélemény képviselője legyen. A közóhaj kész fogadtatásra talált a kor­mány körében. Színlelt szívességgel adtak ennek helyet — s munkába vétetett a választási törvény szabatositása, mely május hóban elő is terjesztetett a képviselőházban. S z a p á r y belügyminiszter mutatta be az átöltöztetett gyermeket, melyről már akkorában suttogott a hir, hogy kakukfiu biz’ az, s az apaság­gal Nehrebeczky miniszteri tanácsost vádolták. Most már mint valót tudjuk azt, a mi kezdetben csak hir volt. A bemutatott szabatositó törvényjavaslatot akkorában bőven ismertettük. Jelszava volt a tja- vaslatnak, hogy csak a 48-iki törvényt értelmezi; s hogy mily hypocrisist rejtett magába ezen állítás, kifejtettük terjedelmesen. Végre az osztályok elébe került a javaslat, s ott — a mi jó volt benne, megmérgezték, a mi rósz volt benne, még rosszabbal növelték. Az osztályok előadóinak központi bizottság, átvette a Deákkör szellemében készült tervezeti ß a miniszter által benyújtott eredeti javasla egészen átdolgozta, átgyurta úgy a mint az a De körben tervezve lett, úgy hogy az eredeti javj latra senki nem ösmert reá, nem a gyám apa S páry, nem az édesapa N éli re beczTTyT Y (ismertetve volt annak idejében a Deákkör ér­tekezleteinek története. A pártfegyelem vasvesszeje |igénybe vétetett, s Szapáry belügyér az uj ka- / kukfiut ismét elfogadá, megáldá nevével, s a jó Nehrebeczky vállalkozott ezúttal a kereszt- komaságra, ki jó s balsorsban védi a szülöttet mint akár egy édes apa. Kellett is védeni. Szükség volt reá. S igy is csak a pártfegyelem menté meg a szörny-szülöttet az ellenzék keze alól. A pártfegyelem megmenté s fentartá — valószinüleg más országok elrettentő példájául, bogy lássák, miként értelmezék Magyar- országban a 19-ik század második felében a sza- badelvüséget, mily fogalmakkal bírtak a parlamen- tárismusról. Hallatlan exegesise e szabatositó tjavas- lat a 48-iki választási törvénynek. Kificzamitása a lángszellemü 48-iki törvényhozás bölcsességének, s mindent átható magas intentióinak. Egy jotta nem maradt meg a 48-iki törvényből, holott czime, e i törvény szabatositását jezsuitáskodja. Ilyen exegesist még nem látott a világ, a mi­lyet a 48-iki törvény magyarázatára egy hónapig irt meg a törvényhozás. Keresheted itt, alatta, fe­lette, benne, körülötte — de a 48-at meg nem ta­lálod. A manicheismus nem bánt el bornirtabban a bibliával, mint itt elbántak a 48-iki törvényekkel — s mindig e törvények dicsőségére. — A belügy­miniszter, ha néha felszólalt, rendesen a 48-iki törvényre mutatott, —s Teczel Jánosként, in­nen húzta elő még a gyóntató, — vagy mondani (akarjuk az adóczédulátis. Az ellenzékről elmondhatjuk, hogy szembe a törvényjavaslattal, megtette kötelességét. Az ellen­zék azon tagjait értjük ez alatt, a kik jelen voltak — mert fájdalommal kell kijelentenünk , hogy az ellenzék nem minden tagja tartotta kötelességének jelen lenni s küzdeni a javaslat ellen — de ezekkel majd számoljon el illető választó kerülete. Ide nem értjük azokat, a kik betegség miatt nem jelen­hettek meg. Átalában elmondhatjuk tehát, a fentebbi ész­revétellel, hogy az ellenzék megtette kötelességét. Küzdött lépésről-lépésre, s mondhatjuk, hogy a jobboldali pártfegyelem győzelme, pyrhusi volt — győzött nem érvekkel, hanem számmal; hiszen egy ízben maga a belügyminiszter mondá, hogy itt a szavazatok nem latoitatnak érveik szerint, hanem csak — számoltatnak. E küzdelmet mi az ellenzék legfőbb kötelessé­gének is tartottuk. Ki kellett mutatni, s beigazolni, hogy mily helytelen, rósz, káros utón mozog a jobb oldal, s mily eszközökkel ássa alá a szabadság s a magyar haza jövendőjét. Ki kellett ezt mutatni — őszintén megváltottuk, s megvalljuk most is,—nem azért hogy a jobboldalt kapaczitáljuk : mert ő saját kapaczitálhatlanságát régen megmondotta; hanem azért, hogy az ország népe előtt világítsuk még a helyzetet, ösmertessük meg a törekvést, a tervezetet,mely—nem az ország népe javára, jólété­nek biztosítására, hanem puszta pártczélokra van alapítva, — a jobboldali politika fentartására, hogy megörökittessék azon rendszer, mely rövid 7 év alatt a nyomorúság szélére állított, mely az orszá­got eladósitotta, s jövőre hova fog vezetni, csak is­ten a megmondhatója. Ha sikerült az ellenzéknek ezt megösmertetni az ország népével — akkor valóban megtette kö­telességét. Az ellenzék appellátáj át immár kellőleg fel­szerelve, nyugodtan bocsátja a nagy közönség fó­rumának bírálata alá. Ítéljen az ország népe — de jegyezze meg jól magának az ország népe azt is: hogy ezen Íté­letben önmaga felett is elvetendi a koczkát. Hazánk védő istene, ki annyi vészen.keresztül megmentéd a hazát, nyisd meg most is orszá­gunk szeretett népének értelmi világát, hogy lásson, nyisd meg füleit, hogy halljon —s őrizd meg minden vésztől mi magyar hazánkat! — Hevesmegyének Gyöngyös vidékéről vesszük a (üdósitást, hogy ott az aratás az 1863-iki ínséges időhöz hasonlólag ütött ki. Átalában a magot sem adja meg e termés. A legszomorubb jövő vár az egész megyére. Eső nem volt ott az egész tavaszon át, s ez idézte elő az ín­séges körülményt. — Hüvelyes vetemény, kukoricza, krumpli, basonlóképen mivel sem kecsegtetnek. Községek tanácskoznak : hogy mit tevők legyenek az Ínség elhárí­tására ? Községi kölcsönök terveztetnek, mint például Ebédén volt, azonban sikerre nem vezet, mert az előző évek nyomorúságai miatt, annyira meg vannak terhelve, hogy intézetektől e miatt kölcsönt nem kapnak. A bel­ügyminiszter tett ugyan intézkedést a statáriumot állítva lel — de az, az ínség elhárítására épen mivel sem járul. Mi most csak jelezzük a szomorú világot e vidé­ken — majd még bővebben is hozzászólunk. — Az ágost hitv. tiszai egyházkerületi gyűlés e hó 30-áu tartatott meg Miskolczon, Z s e d é n y i Ede elnöklete alatt. Z s e d é n y i fényes beszéddel nyitá meg a gyűlést s különösen kiemelé ama pansláv törek­vést, mely az egyházi autonómia köpenye alatt a nagy- rőczei gymnásiumban vert gyökeret, s mely pansláv tö­rekvést, az egykori hírhedt Thunféle pátens agitátióval, egy talajra szállítja le, s a kerületi gyűlés figyelmét fel­hívja erre, s erélyes intézkedést kér az autonómia köré­ben. A mintegy 200-ra menő gyűlés, zajos éljenekkel fo­gadta a beszédet, s csakhamar az emlitett gymnásium ügye vétetett fel. A vizsgálati iratokból kiderült, hogy a gymnásium valóban botor, haza s magyar nemzet ellenes növeldé volt, s az egyházkerületi gyűlés kimondotta, hogy kizárja kebeléből és megfosztja élvezett egyházi javadalmaitól e gymnásiumot; de a bezáratást az államra bízta. Megjelent a gyűlésen Daxner, a főagitátor is s fel is szólalt, — s felszólalása botránykozással fogad­tatott. Imo in senatom venit. A vizsgálati iratok sajnos tényeket constatálnak, s beigazolj ák, hogy a nagyrőczei tanárok, rég óta valóságos irtó háborút folytatnak a ma­gyar nemzeti szellem ellen. Szomorú és szánandó álla­pot, hogy óvek hosszú során haladhatott az igy. Ma a kegyelet ünnepet ül. Petőfi Sándor halálának 25 éve* forduló napja ez. A gondolat visszaszárnyal a múltba, fölke­resve ama dicsőkor eseményeinek helyeit, hol a „félistenek“ a szabadság zászlaját magasan lobog­tatva harczoltak a hazáért. A sok jeltelen sír között, hol a hősök porla- doznak, ma a fejéregyházi csatában elesettek hant­jait díszítse az emlékezet szivérzelminek soha el nem hervadó virágival. Mindannyit megilleti, mert sziveik dobogását a hazáért ellenséges kéz állitá meg. E hősök közt pihen a szabadságharez költője, Petőfi Sándor. Ma 25 éve tört össze az a lant, melynek va­rázsigéi egy országot lelkesítettek; az a lant, mely­nek csodás érzelmeket keltő dalai élni fognak, mig a napsugár lesz a természet éltető melege; az a lant, mely a szabadságról oly magasztosan, lelke­sítőén szólt . . . A jóslat első része hamar beteljesedett, ügy lett, mint a költő kivánta. Csatatéren, harcai mo­raj alatt folyt ki ifjú vére. Sírját ne keressük. A sors előrelátó gondoskodásában nagyon jól ;udta, mit tesz, midőn egy nemzetet megfosztott át­lói, hogy korán elhunyt forrón szeretett költője sírjának nyoma maradjon. 25 év egy ember öltő életben hosszú idő. Elég a megváltozásra. A lelkesedés elmúlik ... a virágok elfonnyad­nak ... a kegyelet házat épit — magának. Hiában az idő! Acynismusidejeez,mely a hazafiak emlékünne­pén csak azért ad élet jelt, hogy kaczagjon, hogy szemébe mondhassa büntetlenül a magyarnak, hogy kegyelete tárgya, Petőfi Sándor, a szabadság láng- lelkü költője, ha az orosz lándzsa ma 25 éve a fe­jéregyházi síkon át nem döfi, egy negyed század múlva már túl élte volna magát. A mai korban egy Petőfi csak „halva élhet.“ Nem! még igy sem! kiáltja a számítás. Mi­ért? Mert még ember lesz, kinek a szabadság drá­gább a függetlenség darócz köntösében, mint a szol­gaság a meghunyászkodás bíbor bársonypalástjá­ban : addig Petőfi költeményei lelkesítő hatásukkal élni fognak nemzedéket látva menni és jönni, mig a nagy eszme, melyről a költő dalolt, diadalra jut. Petőfi a magyar nép költője, azé a népé, mely e föld rögével összenőve, más hont találni nem tud. A napot letéphetitek, a tengert kiszáríthatjá­tok, de az ő neve, az ő dalai a magyar nép szivé­ből ki nem irthatok. A hazáról s szabadságról szól éneke. Nem kérdezem tőletek, tudj átok-e mi az egyik s a má­sik is a magyarnak. Hiú elbizakodás az idő felejtető gépezetének munkájára számítani. A magyar felejthet mindent, csak költőjét nem s azt, mire költője tanitá .. . A történeti fejlődés munkája folyik. A nem­zeti érzület az egymásután csendes zátonyára jutott. 25 éve ma, hogy Petőfi sírja nyomtalanul áll s mire újabb 25 év letellik, hiszszük, hogy emlékét a hálás nemzet fogja megkoszorúzni. 25 év! 25 év előtt .Talpra magyar.. .“ (—eh.)

Next

/
Thumbnails
Contents