Magyar Ujság, 1874. október (8. évfolyam, 223-249. szám)

1874-10-01 / 223. szám

Vili. évfolyam. 223. szám. Csütörtök, 1874. Október 1. Szerkesztőségi iroda és Kiadó hivatal: Megyeháztér 9-dik szám Ide intézendő minden előfizetés, hirdetmény és a kiadás körtWi panaszok és a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős ke- aektül fogadtatnak el. MAGYAR ÚJSÁG c JWMJIW MT Ul.) Előfizetési ár: Vidéke postán vagy helyben házhos küldve Egy hónapra . . I írt. 40 kr Negyed évre . . 4 „ — „ Félévre .... 8 „ — „ Egy évre . . 16 „ — „ Egyes szám 6 kr. Hirdetési di] : Hal hasábos petit- Bor egyszeri hirdetése 12 kr, többször 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. — Kyilttér; három hasábos petit- Bor 30 kr. war Lapunk t. olvasóit van szerencsénk figyel­meztetni az uj évnegyedre, s kérjük, hogy megrendeléseiket mielőbb megtenni méltóz- tassanak, bogy a lap szétküldésében fennaka­dás ne történjék. Előfizetési feltételek a „Magyar U j s á g“-ra : Október—deczemberi évnegyedre 4 frt — kr. Egy hóra ..................................I frt 50 kr. A z előfizetési pénzek s utalványok a „Magyar Újság“ kiadóhivatalához intézendők : Buda-Pest, Megyeháztér 9. szám. Buda-Pest, október 1. Országszerte nagy ünnepély van ma folyamat­ban. Ma nyittatnak meg az iskolák, a művelődés szentélyei, s a cultura templomában az ifjúság aj­kairól felhangzik a „világosság“ istenéhez hivó szó­zat: „Jövel szentlélek isten.“ A jövő nemzedék, a jövő kor képviselői, a haza leendő támaszai, oszlopai, kik hivatva lesznek ismét az utánok jövő nemzedék fejlődését elősegél- ni s mozdítani, — ma kezdi meg tanulási idé­nyét ismét, hogy egy éven át fejlődő korához ké­pest szerezze meg ismét mindazon ismereteket, me­lyek úgy leendő életpályája mint feladata betölté­séhez, elkerülhetlenül szükségesek, azon korban különösen, mely az ember önálló mozgását, szer­zett képességéről s ismereteiről teszi függővé. Midőn szeretett magyar hazánk iljusága, jövendőnk reménye, orszá­gunk leendő büszkesége, egy uj tanfo­lyam küszöbén áll, mi csak szerencsét, türelmet, kitartást kívánhatunk ne­kik, hogy ez uj iskolai évet felhasz­nálva szellemük fejlesztésére, ösmere- teik gyarapítására, a siker szép ered­ményével töltsék el, sa remény, mely hozzájuk van kötve, igazolva legyen úgy a kor, mint az élő nemzedék örö­mére; egyszersmind pedig önjavukra, s a jövendő biztosítására s gyarapítására. Mert az országok és népek jövendője, ifjúsá­gában áll. Az állami intézmények igen szép keretet képezhetnek; de a képet benne a nemzedék egé­szíti ki, a szerint, a mint az a szellemi erő s műve­lődés által a kor színvonalára emelkedett. Nem elég csupán intézményekről gondoskodni, a fő az, hogy legyen nemzedék, mely meg is felel­jen az intézményeknek, s képes legyen megérteni a szabadság eszméit, melyek életet adnak, s az em­bert emberré teszik. Az állami élet legfőbb gondja a jövő nemze­dék nevelésében s képzésében nyilvánul. Fájdalom, hogy e tekintetben mi nem igen dicsekedhetünk valami nagy látszattal; mert elmondhatjnk azt, hogy mindenre került pénz, százmilliókat költöt­tünk — jól-roszul — vasutak építésére; a közös­ügyre elő kellett teremteni a pénzt bárhonnan: de a mi legfőbb, s az állam figyelmét s áldozatkészségét leginkább s első sorban kívánja s követeli, a nép­nevelés ügye •— ez nemcsak a legutolsónak ma­radt, hanem egyátalában hátra is maradt egészen. Elmondhatjuk, hogy a nevelés s tanítás ügye, igen mostoha gyermeke államunknak. Egy időben, az 1868-ik évben, élénk érdeklő­dés kezdett nyilvánulni a népnevelés iránt a kor­mánykörökben. Ébresztőleg hatott ez országszerte, s a népnevelés ügye, a legszebb érdeklődés tárgyává lön mindenütt, az ország polgárai között is. Azonban egyszerre, mintha csak hideg zu­hanynyal öntötték volna nyakon a kormányt . . . megijedt a nevelés ügyben kelt országos mozga­lomtól, mintha csak a világosság nem várt napjá­nak fénysugara, örökre elűzéssel fenyegette volna a százados homályt. . . megijedt a kormány, mert e százados homály zavaros sötété még mindig inkább kedvez érdekeinek, mint a tiszta világosság — s kezdette összehúzni a vitorlákat, azon czimen, hogy a nevelés előmozditása sok költséget igényelne, a mi pedig most nincs; de van ám a katonai felszere­lésekre, azok gyakorlataira, parádéira, csak a nép­nevelésre nincs, úgy hogy a kormány még a felnőt­tek oktatására szánt csekélységet is beszünteté. Nevelés ügyünk, 1868. óta, csak nagyon cse­kély előmenetellel dics eke dh étik. Igen, ezt bátran kiírjuk, s ha valaki kételkednék ezen, be is bizonyítjuk. Ennek oka abban rejlik, hogy az állami érdeklődés a nevelésügy iránt, a null fokra szállíttatott le, s hogy ez mégis pecsételtessék — T r ef o rt ültettetett a cultus miniszteri székbe, ügy hisszük, ezzel be van bizonyítva, hogy az állam legutolsó gondja most a nevelés ügye. Reá mutathatnak ugyan egy miniszteri műre, a középtanodai törvényjavaslatra, mely a jövő szá­zad regénye részére készült, — hogy ime, a kor­mány most is kész működni az iskolák ügyében ; de az akadályok azok, melyek legjobb szándéká­ban is feltartóztatják. Csak annyit jegyzünk meg most erre, — bő­vebben is elmondottuk már nézeteinket, — hogy a kormánynak kötelessége mindent tapintatosan in­tézni, s akkor semmi akadályt sem fog útjában ta­lálni. Nagy mesterség az a tapintat, az igaz. De a ki ezzel nem rendelkezik, az ne vállaljon mi­niszteri tárczát. A legszebb eszmét el lehet buktatni, az intéz­mények czélszerütlen formálásával. Trefort mi­niszter ehhez ért nagyon. Mintha hivatása abban állana, hogy a legszebb eszméket, bornirt formákkal buktassa meg. Lehet ebben valami. Az ifjúság joggal mondhatja hozzánk : „ha akarjátok, hogy jó polgárai legyünk a hazának, gondoskodjatok jó polgárok nevelő intézeteiről. Ta­nítsatok, hogy tudjunk, mert a tanítás képezi az embert.“ Nem elég — csak közbevetőleg legyen mondva — bezárni a rőczei gymnásiumot. Nem bezárni kell azt, hanem iskolákat nyitni, mindenütt a hon ifjai részére; tanítani, nevelni kell, mert ez teszi őt hü polgárává, jó fiává a közös anyának. Üdvözöljük még egyszer a haza tanuló ifjúsá­gát, a jövő reményeit, a nemzedék leendő büszke­ségét. — A „Pesti Napló“ és Castellár. A „Pesti Napló“ mint tudjuk, Castellár egy regényét fordításban közié hasábjain. A nagy republicanus regénye, kedves a „Pesti Napló“ előtt, mert olvasó közönségét szépen lekötelezi magának. A közlött regény fordítója, Beksics Gusz­táv, a regény ügyében levelet is váltott a kitűnő repub- licánussal, melyből következőket közöl ma a „P. N.“ : „Kedves barátom! Rendkívüli örömmel töltött el tudósí­tása és irántam tanúsított jó indulata. Csekélységem ér­demeden arra, de megérdemli a szabadság, democratia s a köztársaság, a modern civilisatió ezen felséges triló­giája iránti határtalan szeretetem, odaadásom. Sok, igen sok bizonyítékom van arra nézve, hogy Magyarországon a közvélemény nem idegenkedik tőlem, sőt hogy a ma­gyar nemzet elismeréssel viseltetik irántam. Ezen felet­tébb örülök, s örömöm annál nagyobb, minél inkább meg vagyok győződve, hogy ezen elismerésre sem igényem, sem érdemem nincsen. — Bámulom az ön nemzetét, a csüggedhetetlen magyar nemzetet, mely meg tudta ala­pítani autonómiáját az által, hogy erejét csodálatosan megtudta egyeztetni az eszélyességgel (la cual hasabido fundar su autonómia mezclando maravillosamente ala fuerza la prudencia.) E nemzetre magasztos, szép szerep vár a világ színpadán. S hogy e szerepet méltóan fogja betölteni, erre nézve kezesség az ön nemzetének múltja, törhetlen ereje, de főleg a szabadság iránti lángoló sze­retet.“ — Erre Castellar megígéri, — folytatja a „P. N.“ hogy lapjának tárczájában megjelenő regény folyta­tását, mihelyt megjelenik, egyéb müveivel együtt meg­küldi B. G. urnák, s reményét fejezi ki, hogy ha az idén nem is, de a legközelebbi években meglátogatja Buda­pestet. No lám, ki képzelné, hogy a „P. N.“ ily szívesen fogadja a republicanus közreműködését lapjával. Még kisül, hogy a „P. N.“ is republicanus. Vagy csak port hint a közönség szemébe? Mert már mégis különösen hangzik egymás mellett: „Pesti Napló és Castellar.“ — A tegnap előtt tartott minisztertanács egye­bek között — írja a „P. N.“ — a katonasági dijakról szóló törvényjavaslatot tárgyalta. E törvényjavaslat a véderőről szóló törvény illető rendelkezésén alapszik, melyekben meg van szabva, hogy azon katonakötelesek, kik bármi ok miatt a hadseregbe, vagy a honvédségbe be nem sorozhatók, s hadkötelezettségüknek eleget nem tehetnek, bizonyos dijakat tartoznak fizetni, melyek a rokkant katonák ellátására és nyugdíjazására lesznek fordítandók. Itt azonban ez csak elvileg mondatik ki; a részletes szabályozás egy külön törvénynek tartatván fénn, de ez, daczára, hogy egy javaslat már ezelőtt há­rom évvel készen volt, mindeddig nem létesülhetett. A honvédelmi miniszter, — mint értesülünk — az osztrák minisztériummal előrebocsátott értekezések után a tör­vényjavaslattal kívánja e kérdést végleg megoldani. A javaslat szerint a fizetendő dijak összege arány­ban állana azon egyenes adók évi összegével, melyeket a katonaköteles ifjú, vagy azon család, melyhez tartozik, fizet. A fizetési kötelezettség természetesen első sorban a katonakötelesre, másod sorban szüleire és gyámjára s esetleg munkaadóira hárul. A fizetési határidők elég enyhén vannak megszabva. Ezen alapon évenként igen tetemes összeg fog befolyni, miután azoknak száma, kik katonakötelezettségüknek megfelelni nem képesek, rend­szerint háromszor-négyszer annyi, sőt több, mint a beso­rozottaké. E törvényjavaslatot a minisztertanács elfo­gadta. Az osztrák minisztérium hasonló törvényjavaslatot' fog a birodalmi tanács elé terjeszteni. — Milán szerb fejedelem Pesten keresztül Bécsből tegnap este utazott haza Belgrádba. Tegnap délután Szapáry Gyula belügyminisztert meglátogatta. A fejede­lem ezután Marinovies szerb miniszterelnök és Hunyadi gr. őrnagy kíséretében Bittó miniszterelnökhöz ment, később pedig a külügyminisztert's azután a belügyminisz­tert kívánta meglátogatni, kiket azonban nem talált honn. A fejedelem mindenütt névjegyét adta át, melyen e sza­vak olvashatók : Milan Obrenovits, Prince de Servie. A névjegyen az Obrenovitsok czimere áll. Öt óra körül a várost nézte meg még egyszer a fejedelem s esti 6 óra­kor a „Drau“ gőzhajón Medgyaszay forgalmi igazgató kíséretében Belgrádba utazott. — A német vasutak képviselőinek mai gyűlése a muzeum termében, folytatólagosan megtartatott. A jegyzőkönyv felett kifejlett vita után a napirend hetedik pontja vétetett fel, mely igy szól: „Az uj egyleti jegy-szabályzat tervezetének tár­gyalása. Bizottság : 1. berlin-stettini, 2. bádeni állami, 3 berlin-hamburgi vaspálya, 4. ügyvezető igazgatóság, 5. köln-mindeni, 6. alsó-sziléziai-markgrófsági, 7. szász ál­lami, 8. Ferdinánd császár északi, 9. magyar állami vas­pálya.“ A bizottsági munkálat előadja,' hogy a jegysza­bályzat 14. §. értelemében e szabályzat minden 4-ik év­ben revisió alá veendő. Ennek folytán tavaly a heidel- bergi gyűlésen uj jegy szabályzat-tervezet terjesztetett a gyűlés elé : a gyűlés megkezdte annak tárgyalását, de azt nem terjesztette be, mivel mindjárt a vita elején indít­vány tétetett hogy az egyes vasúti igazgatóságoknak sok­kal kevesebb jegyet kell rendelkezése alá bocsátani,mint a szabályjavaslat indítványozta. A gyűlés akkor abban álla­podott meg, hogy a legközelebbi közgyűlésen a jegysza­bályzat módosításairól javaslat terjesztessék elő, mely szerint a jegykiadás megszorítását eszközölni lehessen a nélkül, hogy a czél szem elől tévesztetnék, s egyúttal batároztatott, hogy a szabályzat revisiojára kiküldött bizottság a dél-uémet, osztrák és magyar vasutak egy- egy igazgatóságával megerősittessék. Az ügyviteli igaz­gatóság pedig felhívást intézett az összes igazgatóságok­hoz, hogy a szabályzatra vonatkozó javaslataikat a múlt év végéig előleges megvitatás végett nyújtsák be. Ennek következtében több módosítás és a magde- burg-lipcsei vasút részéről egy egész uj szabályjavaslat érkezett be. Ez anyag alapján készité a bizottság a mostani közgyűlés elé terjesztett jegyszabály javaslatot, mely a régi szabályzatra is tekintettel van ugyan, de attól mégis lényegesen eltér, Smidt (magdeburg-lipcsei vasút igazgató tagja) javaslata 15 czikkből áll; a bizott­ság javaslata 14 czikkből. Hosszas vita után, szavazat többséggel elfogadtatik a tervezet. A katonai-dicsőség forrásai. Nyakig uszunk a katonai dicsőségben — a gyakorlatok alkalmából. Elmondhatjuk, hogy min­den fegyverfogható emberünk, még az osztrák ár­mádiában is első eminens. Csak aztán úgy ne jár­junk velők a harczmezőn, mint első eminenseinkkel a közélet mezején hol t. i. ők a nem elsők, nem is eminensek. Szóval a hadseregek már meg vannak, mint mondják : úgy mint lenniök kell, nemcsak a papirosán, hanem tényleg. Megengedjük. Elismerjük, hogy élünk, léte­zünk s kívánjuk, hogy minél tovább és minél di­csőbb életet éljünk. De miből ? Köztapasztalat szerint ugyanis a katonai dicső­ség Európa-szerte felemészti a polgári dicsőség vagyis ipar, kereskedelem és földmivelés gyümöl­cseit. Felemészti azon államokban is, melyekben legjelentékenyebb t. i. minden más adóforrásokat

Next

/
Thumbnails
Contents