Magyar Ujság, 1874. december (8. évfolyam, 275-298. szám)
1874-12-01 / 275. szám
t ■a A Vili. évfolyam. Szerkesztőségi iroda és Eladó hivatal: (vlegyehstzter 9-dik szilm ide intézendő minden előfizetés, hirdetmény és a kiadás körüli panaszok és a lap szellemi részét illető minden közlemény. Céairattk ■ le y«lek vissza nem adatnak. rr. Bérmentetlen tevelek csak ismerőn kelektől fogadtatnak el. Les s -'1 - ,'X ,y * A fix 275. szám. *?* 0 Kedd, 1874. Deczember 1. Előfizetési ár: didikre postán vagy helyben házhoz küldve Egy hónapra . . I frt. 40 kr Negyed évre . . 4 „ — , Fél évre .... 8 „ — „ Egy évre . . 16 „ — „ Egyes szálé 6 kr. Hirdetési díj: h.i tuábo. petitsor egyszeri hirdetése 18 kr, többször 9 kr. Bélyegül minden hirdetésért külön B0kr.— Nyílttéri három hasábos petitsor 30 kr. Beszéljünk világosan. Gondoljunk a történelemre is. Hiszen ez az élet mestere, s bölcs tanácsokat szokott adni a nemzeteknek, kik megértik szavát s intéseit. Vegyük fel például Francziaország pénzügyi zavarainak páratlan korát, XVI. Lajos idejét. Elődei bűne, a kormányt vezetők hallatlan pazarlása, gondatlan költekezése, s főleg gonosz rendszere a legnagyobb pénzügyi zavarba ejtek az államot. A kincstár üres lett, nem volt pénz, s a genialis Turgot, Necker megbuktak agyafúrt találmányaikkal, hogy a pazarló kormányrendszer részére előállítsák Midás szerencséjét — mindent aranynyá változtatni, amihez nyúlnak. Majd Calonne pénzügyér próbálkozott a szerencsével, aratni ott, ahol nem vetett, szüretelni ott, ahol nem kapált. No, ott aratni, ahol vetve nincs, merész ábránd, de Caonne megpróbálkozott ezzel is. Az adóprést kell szorítani, s ha nem csurog csepeg, így gondolkozott a múlt századbeli Ghyczy. Akkorában az adóztatás e tekintetben még sok átműveletlen tért talált. Hazánk földén e modern civilisatiót, — mint a „Neue Freie Presse“, e jó bécsi sógor szombati számában ismerteti, — e culturát, a Bachrendszer honosította meg. Addig a mi hazánk barbár föld volt. Bach uralmának köszönhetjük, hogy annyira civilisálódtunk, hogy ma Ghyczy culturális adójavaslataival az igazi államok sorába emeltettünk fel. Igen jól tudjuk ezt. Köszönjük a bécsi sógoroknak. Isten is úgy áldja meg érette, amint ők jót tettek velünk. Elég az hozzá, hogy Caonne arra a gondolatra jött, hogy új adónemek behozatalával s részben adófelemeléssel kell az államháztartást rendezni. Mindjárt meg is készítette új adózási rendszerét, mely a prés sistemáján alapult.Megkísértette Calonne az akkori parlamentben, vagy rendi gyűlésben megértetni az illetőkkel, hogy az állam kincstára üres, s abba pénz kell. Megmagyarázta, hogy ha nincs pénz, nagy bajba jő az állam, fizetésképtelen lesz; az óriási kölcsönök kamatait fizetni kell, különben az államra rátör az idegenek execuziója stb., és így elkerülhetlenül szükséges az új adók behozatala. Francziaországban akkoron mindenki elhitte azt, hogy valóban nagy pénzügyi zavarban van az állam. Senki nem kételkedett ezen. És mégis mi történt. Az az ország,mely 1872-ben, az ismert iszonyú háború pusztításai után, minden nehézség nélkül kész volt utolsó fillérét felajánlani, hogy kifizethesse az 5 milliárd sarctot, s megmentse vele hazáját — megtagadta Calonne-nak az új adókat, szemben a példátlan pénzügyi zavarokkal, melyek az államot elnyeléssel fenyegették. „Tudjuk, elismerjük, hogy szükség van mindazon intézkedésre, mely előterjesztetett, de nem Calonne és társai azok, kik jogot vehetnének arra, mindezt előterjeszteni.“ Így kiáltott egy hang a rendek gyűlésében Calonne javaslatai ellen , s az egész gyűlés visszhangzott a helyesléstől, s Calonne megbukott, az ország pedig tovább merült a zavarba. No,hanem Calonne az,ki az új „reformot“ előterjesztheti — így gondolkodik XVI. Lajos, — hát akkor Brienne lesz az. Brienne lett az új pénzügyminiszter. Tudjuk, hogy bizony Brienne sem volt szerencsésebb elődénél. Azt hitték XVI. Lajos körében, hogy csak egyénről van szó, s nem értették vagy nem akarták megérteni, hogy nem egyénről, hanem rendszerről van szó, mely rendszer ne a prés sistemáján épüljön, hanem a józan elmélet követelményein: vetni, s harmattal nevelni ott, hol aratni akarunk, s gondozással tenyészteni a fát, melynek ágait fűtés végett lemetszük. Mert lemetszeni lehet a fa gályáit, de ha nem gondozzuk rögtön kellőleg , ki fog száradni a törzs. Ghyczy fa „Neue Freie Presse“ körében, okvetlenül úgy gondolkodnak, mint múlt századbeli elődeik Francziaországban, hogy micsoda barbár nép ez a magyar, midőn a pénzügyi zavar habjai feje felett maholnap összecsapnak — nem hogy sietne a Bittó minisztérium adóügyi javaslatait megszavazni, sőt kész annak ellene szegülni is — saját vesztére. Csodálatos. Miért ellenezte Calonne javaslatait egykoron, az állam legnagyobb bajában, a franczia nép ? Hiszen ott is veszélyben forgott, a pénzügyi zavarok folytán. Barbár egy nép volt az a franczia ügye, mint most a magyar a „Neue Freie Presse“ előtt. Ellenezte, sőt ellene szegült Francziaország a javaslatoknak, mert tudta,hogy a fennálló kormányrendszer épen úgy el fogja fecsérelni az új adókból bejövő jövedelmet, mint eddig elfecsérelte ; aztán,a fennálló kormányrendszer,beruházó intézkedésekről sem gondoskodván, tudta Francziaország igen jól, hogy az ily adózással, s gazdálkodással bizonyosan tönkre fog jutni a nép ; márpedig az ily bizonyos tönkrejutásnak karjaiba önkényt , ember nem dőlhet. Még eddig nem volt oly bátor férfiú Magyarországon (pedig egy időben 7 egyén hírhedtté lett a kiváltságos bátorságban) ki annak megcáfolására vállalkozott volna, hogy Ghyczy adóügyi javaslatai, nem az ország népe menthetetlen romlását fogjuk előidézni. Az adóügyi bizottságban, a legkészségesebb jobboldali is még a vadászati adót is, csak a nyomasztó pénzügyi bajok czége alatt szavazta meg. Még Ghyczy is elismeri, hogy az ország népe anyagi tételét támadják meg javaslatai. Elismeri, hogy rendkívüli eszközök ezek, a javaslatait indokolja a rendkívüli szükséggel. Calonne is rendkívüli szükséggel indokolta javaslatait. „Nem Calonne és társai azok, kik jogot vehetnének mindezt előterjeszteni,“ zúgta Francziaország közvéleménye. De nem is B benne. Ugyanez ismétlődik most nálunk, ami Francziaországban történt Calonne idejében — más alakban. Itt sem értik, hogy nem egyénről van szó, hanem rendszerről. Nem bízta volna meg Francziaország a kívánt áldozatokat Calonne idejében? Nem. Hiszen 1872-ben nagyobbat tett a haza oltárára. Igen, de 1872-ben az áldozat helyét jótékony kormányrendszer keze kötözgeté be, s a testből kipióczázott vért, a helyesen alkalmazott táplálék rögtön éltető nedve pótolá ki, mig Calonne idejében csak a pióczát szedte volna a nemzet testére, minden ápoló segély nélkül. Midőn Ghyczy most adójavaslataival a nemzet testére akarja rakni a vérszopó nadályokat, mutatott-e a nemzetnek csak egy sugárnyít a reményből, — nem a valóságból — hogy mintfogja a kiszivattyúzott vért az állam ápoló kezeivel helyrepótolni, s a sebeket beheggeszteni ? És e vérszopó nadály rendszerének tartsa oda a nemzet úgy is beteg testét, hogy pusztuljon el véres élete .... Ilyen öngyilkosságot csak őrjöngve követelhet valaki. Ijesztgetik az országot dictaturával,s nem tudom miféle„N. Freie Presse“-féle mumusokkal, ha netán az ország nem lenne képes elviselni terheit. Talán az absolutizmus képessé fogja tenni e terhek elviselésére? Egyébiránt jól ismerjük e mumust. 20 esztendeig élődött rajtunk, s utoljára is saját árnyékától megijedve futott el. Mesebeszéd. Jobban fél az tőlünk, mint mi tőle. Aztán micsoda ijesztgetés az, hogy majd így— amúgy idegen államok fognak exequálni bennünket ha nem tudunk fizetni. Kötelezettségünket fizetni akarjuk, és Európa előtt mindig figyelem s rokonérdeklődés tárgya volt az oly ország, mely ép úgy mint mi, idegen érdekek miatt lett képtelenné kötelességei teljesítésében. Hogy mi nem vagyunk képesek kötelezettségünket teljesíteni annak a rendszer az oka, melyet 1867-ben ránk dictáltak. De tegyük fel hogy exequálnak bennünket, s a 15 millió embernek kiteszik e hazából a szűrét. Talán aki ide fog jönni helyünkbe, az a másik 15 millió ember képes lesz e rendszer mellett teljesíteni helyettünk a fizetést ? Be kell látni Európának azt, — és be fogja látni, mert ott is gondolkodnak, hogy e földterület népe oly helyzetbe jutott az 1867-iki kiegyezéssel, mely rá nézve tarthatatlan, — s ha érdekelve vannak a külállamok azzal, hogy alattvalóik megkapják kölcsönadott pénzeiket, a józan ész követelménye szerint, még nekik kell odaműködni, hogy a tarthatatlan rendszerből kibontakozva, az ország fizetőképes legyen. És Európa rokonszenvével, sőt tettleges részvétével is támogatta minden nemzetnél azon törekvést , mely az önálló képesítésre volt irányozva. Persze a „Neue Freie Pressék“ ettől irtóznak, hogy az ország még ez után nyerheti vissza önállóságát, s megszűnik az ő éléstáruk lenni — azért festik a mumust falainkra. Jó sógor, ismerjük már mi az önök dictaturáját, curateláját, melyet a múltban is nem önök vívtak ki felettünk, hanem a muszkák, akiknek segélye nélkül valószínűleg Ábrahám kebelében álmodnák a boldogok álmát. És erről jó lesz egy kissé gondolkodni Bécsben , az új curatela rendezése előtt. Mi teljesíteni akarjuk Európa érdekeltjei részére kötelezettségeinket , s hogy ezt tehessük, ott állunk, hogy emancipálni kell magunkat az osztrák kötelékekből. Mi áll érdekében Európának ? az, hogy tettlegesen exequáljon bennünket, kik önállóságunktól megfosztottan jutottunk a fizetésképtelenségre? Nem. Hanem az áll érdekébe , hogy támogasson az önállóságra, hogy készek legyünk minden erőnk kifejtésével eleget tenni kötelességünknek. Erre törekszünk, s e törekvésünkben, lehetetlen, hogy Európa rokonszenve ne támogatna. Ghyczy adóügyi javaslatai , az ország anyagi képtelenségét idézik elő — s ezzel szembe, ez ellenére, kívánjuk mi teljes önrendelkezési jogunkat, nemcsak az adókivetés terén, hanem az ország financiális s állami ügyeinek egészen önálló rendezésére is, mert e kettő együtt fogja hazánkat, a fizetéses életképességre emelni. Szederkényi Nándor. — A főrendiház mai ülésében a választási törvények kihirdettettek. Ez alkalomból Vay Miklós dr. egy beszédet tartott, melyben fejtegette, hogy a választási törvényjavaslatokra kezdetben más fogalmak is voltak kapcsolva, miszerint t. i. némelyek a főrendiház reformját is kilátása tették. A kormány azonban a képviselőház átalakítását mellőzni kívánta. Ő elérkezettnek látja az időt, hogy most a főrendiház alapja szintén megszilárdíttassék. Figyelmeztet, hogy egyik s másik ház különböző alapokon nyugszia s összeütközésekbe jöhet, melyeknek veszélyes következményei lehetnek , s ő nem szeretné, hogy más oldalról jöjjön pressio az utonszervezés kérdéséhez. Most azonban ehez még nincs idő, tehát nem interpellál, nem indítványoz semmit, csak constatálja, hogy : „valamint eddig, úgy ezután sem a főrendeken foga ház újbóli szervezése múlni , hogy e tőlünk kétségtelenül, nem egy de azért örömest meghozandó áldozatot követelő műtéteinek nyugodtan nézünk eléne, tudván, hogy a „semmit rólunk nélkülünk“, általunk azonban bizonyára kellő mérséklettel alkalmazandó elve szerint, szólónk ahoz nekünk is lesz végre, hogy addig, míg újabb országos megállapodások nem rendelkeznek felettünk, jelen, százados gyakorlat által szentesített törvényes jogainkat s kötelességeiket, minden ellenünk irányzott méltatlan megtámadások és kifakadások daczára is teljes mérvben fogjuk érvényesíteni, illetőleg teljesíteni tudni.“ Bittó miniszterelnök eme felszólalásra válaszolt; a kormány nevében kijelente, hogy: a kormány a maga részéről is teljes mérvben felfogja azon okoknak súlyát, melyek a főrendiház rendezését nemcsak kívánatossá, hanem szükségessé teszik, és azon számos előterjesztések és törvényjavaslatok között, melyekkel fennállásának rövid ideje alatt foglalkozott, ezen kérdés is foglaltatik, az erre vonatkozó törvényjavaslat tervezete már készen van és csak a miniszteri tanács tárgyalását, illetőleg felülvizsgálatát igényli. Miután azonban a minisztérium úgy megalakulása, mint ezen ülésszak megkezdésekor is az államháztartás rendezését a legsürgősebb és legelső feladatának tekintette, miután azon előterjesztések és törvényjavaslatok, melyek e kérdésre vonatkoznak, sokkal számosabbak és terjedelmesebbek, minthogy azok tárgyalása befejezésének határidejét előre látni lehetne átalában csak annyit ígérhet a kormány nevében, hogy ha lehetségesnek fogja látni, hogy a főrendiház rendezése tárgyában még ezen ülésszak alatt törvény alkottassák, a kormányon nem fog múlni ezen