Magyar Ujság, 1874. december (8. évfolyam, 275-298. szám)

1874-12-01 / 275. szám

t ■a A Vili. évfolyam. Szerkesztőségi iroda és Eladó hivatal: (vlegyehstzter 9-dik szilm ide intézendő minden előfizetés, hirdetmény és a kiadás körüli panaszok és a lap szellemi részét illető minden közlemény. Céairattk ■ le y«lek vissza nem adatnak. rr. Bérmentetlen tevelek csak ismerőn ke­lektől fogadtatnak el. Les s -'1 - ,'X ,y * A f­­­i­x 275. szám. *?* 0­ Kedd, 1874. Deczember 1. Előfizetési ár: didikre postán vagy helyben házhoz küldve Egy hónapra . . I frt. 40 kr Negyed évre . . 4 „ — , Fél évre .... 8 „ — „ Egy évre . . 16 „ — „ Egyes szálé 6 kr. Hirdetési díj: h.i tuábo. petit­sor egyszeri hirdetése 18 kr, többször 9 kr. Bélyegül­ minden hirdetésért külön B0kr.— Nyílttér­i három hasábos petit­­sor 30 kr. Beszéljünk világosan. Gondoljunk a történelemre is. Hiszen ez az­­ élet mestere, s bölcs tanácsokat szokott adni a nem­zeteknek, kik megértik szavát s intéseit. Vegyük fel például Francziaország pénzügyi zavarainak páratlan korát, XVI. Lajos idejét. Elő­dei bűne, a kormányt­ vezetők hallatlan pazarlása, gondatlan költekezése, s főleg gonosz rend­szere a legnagyobb pénzügyi zavarba ejtek az államot. A kincstár üres lett, nem volt pénz, s a genialis Turgot, Neck­er megbuktak agyafúrt talál­mányaikkal, hogy a pazarló kormányrendszer ré­szére előállítsák Midás szerencséjét — mindent aranynyá változtatni, a­mihez nyúlnak. Majd Ca­­lonne pénzügyér próbálkozott a szerencsével, aratni ott, a­hol nem vetett, szüretelni ott, a­hol nem kapált. No, ott aratni, a­hol vetve nincs, me­rész ábránd, de Ca­­­o­n­n­e megpróbálkozott ezzel is. Az adóprést kell szorítani, s ha nem csurog csepeg, így gondolkozott a múlt századbeli Gh­yczy. Akkorában az adóztatás e tekintetben még sok átműveletlen tért talált. Ha­zánk földén e modern civilisatiót, — mint a „Neue Freie Presse“, e jó bécsi sógor szombati számában ismerteti, — e culturát, a Bachrendszer honosí­totta meg. Addig a mi hazánk barbár föld volt. Bach uralmának köszönhetjük, hogy annyira ci­­vilisálódtunk, hogy ma Ghyczy culturális adó­­javaslataival az igazi államok sorába emeltettünk fel. Igen jól tudjuk ezt. Köszönjük a bécsi sógorok­nak­. Isten is úgy áldja meg érette, a­mint ők jót tettek velünk. Elég az hozzá, hogy C­a­­­o­n­n­e arra a gondo­latra jött, hogy új adónemek behozatalával s rész­ben adófelemeléssel kell az államháztartást rendez­ni. Mindjárt meg is készítette új adózási rendsze­rét, mely a prés sistemáján alapult.Megkísér­tette Calonne az akkori parlamentben, vagy rendi gyűlésben megértetni az illetőkkel, hogy az állam kincstára üres, s abba pénz kell. Megmagyarázta, hogy ha nincs pénz, nagy bajba jő az állam, fizetésképtelen lesz; az óriási kölcsönök kamatait fizetni kell, különben az államra rátör az idegenek execuziója stb., é­s így elkerülhetlenül szük­­séges az új adók behozatala. Francziaországban akkoron mindenki elhitte azt, hogy valóban nagy pénzügyi zavarban van az állam. Senki nem kételkedett ezen. És még­is mi történt. Az az ország,mely 1872-ben, az ismert iszo­nyú háború pusztításai után, minden nehézség nél­kül kész volt utolsó fillérét felajánlani, hogy kifizet­hesse az 5 milliárd sarctot, s megmentse vele ha­záját — megtagadta Calo­nne-nak az új adókat, szemben a példátlan pénzügyi zavarokkal, melyek az államot elnyeléssel fenyegették. „Tudjuk, elismerjük, hogy szükség van mind­azon intézkedésre, mely előterjesztetett, de n­em Calonne és társai azok, kik jogot vehetnének arra, mindezt előterjeszteni.“ Így kiáltott egy hang a rendek gyűlésében Calonne javaslatai ellen , s az egész gyűlés visszhangzott a helyesléstől, s Ca­lonne megbukott, az ország pedig tovább merült a zavarba. No,hanem Calonne az,ki az új „reformot“ előterjesztheti — így gondolkodik XVI. Lajos, — hát akkor B­r­i­e­n­n­e lesz az. B­r­i­e­n­n­e lett az új pénzügyminiszter. Tudjuk, hogy bizony Brien­­ne sem volt szerencsésebb elődénél. Azt hitték XVI. Lajos körében, hogy csak egyénről van szó, s nem értették vagy nem akarták megérteni, hogy nem egyénről, hanem rendszerről van szó, mely rendszer ne a prés sistemáján épüljön, hanem a józan elmélet követelményein: vetni, s harmat­tal nevelni ott, hol aratni akarunk, s gondozással tenyészteni a fát, mely­nek ágait fűtés végett lemetszük. Mert lemetszeni lehet a fa gályáit, de ha nem gondozzuk rögtön kellőleg , ki fog száradni a törzs. Ghyczy fa „Neue Freie Presse“ körében, okvetlenül úgy gondolkodnak, mint múlt századbeli elődeik Francziaországban, hogy micsoda barbár nép ez a magyar, midőn a pénzügyi zavar habjai feje felett maholnap összecsapnak — nem hogy sietne a Bittó minisztérium adóügyi javaslatait meg­szavazni, sőt kész annak ellene szegülni is — saját vesztére. Csodálatos. Miért ellenezte Calonne ja­vaslatait egykoron, az állam legnagyobb bajában, a franczia nép ? Hiszen ott is veszélyben forgott, a pénzügyi zavarok folytán. Barbár egy nép volt az a franczia ügy­e, mint most a magyar a „Neue Freie Presse“ előtt. Ellenezte, sőt ellene szegült Fran­cziaország a javaslatoknak, mert tudta,hogy a fenn­álló kormányrendszer épen úgy el fogja fecsérelni az új adókból bejövő jövedelmet, mint eddig elfe­csérelte ; aztán,a fennálló kormányrendszer,beruházó intézkedésekről sem gondoskodván, tudta Franczia­­ország igen jól, hogy az ily adózással, s gazdálko­dással bizonyosan tönkre fog jutni a n­é­p ; már­pedig az ily bizonyos tönkre­­jutásnak karjaiba önkényt , ember nem dőlhet. Még eddig nem volt oly bátor férfiú Magyar­­országon (pedig egy időben 7 egyén hírhedtté lett a kiváltságos bátorságban) ki annak megc­áfolására vállalkozott volna, hogy Ghyczy adóügyi ja­vaslatai, nem az ország népe menthetetlen romlá­sát fogjuk előidézni. Az adóügyi bizottságban, a legkészségesebb jobboldali is még a vadászati adót is, csak a nyomasztó pénzügyi bajok czége alatt­ szavazta meg. Még Ghyczy is elismeri, hogy az ország népe anyagi tételét támadják meg javas­latai. Elismeri, hogy rendkívüli eszközök ezek, a javaslatait indokolja a rendkívüli szü­k­­s­é­g­g­e­l. Calonne is rendkívüli szükséggel indokolta javaslatait. „Nem Calonne és társai azok, kik jogot vehetnének mindezt előterjeszteni,“ zúgta Francziaország közvéleménye. De nem is B b­­­e­n­n­e. Ugyanez ismétlődik most nálunk, a­mi Fran­cziaországban történt Calonne idejében — más alakban. Itt sem értik, hogy nem egyénről van szó, hanem rendszerről. Nem bízta volna meg Francziaország a kívánt áldozatokat Calonne idejében? Nem. Hiszen 1872-ben nagyobbat tett a haza oltárára. Igen, de 1872-ben az áldozat helyét jótékony kormányrend­­szer keze kötözgeté be, s a testből kipióczázott vért, a helyesen alkalmazott táplálék rögtön éltető nedve pótolá ki, mig Calonne idejében csak a p­i­ó­c­z­á­t szedte volna a nemzet testére,­­ minden ápoló segély nélkül. Midőn Ghyczy most adójavaslataival a nemzet testére akarja rakni a vérszopó nadályokat, mutatott-e a nemzetnek csak egy sugárnyít a r­e­­m­é­n­y­ből, — nem a valóságból — hogy mint­­fogja a kiszivattyúzott vért az állam ápoló kezeivel helyrepó­tolni, s a sebeket beheggeszte­­n­i ? És e vérszopó nadály rendszerének tartsa oda a nemzet úgy is beteg testét, hogy pusztuljon el vére­s élete .... Ilyen öngyilkosságot csak őr­jöngve követelhet valaki. Ijesztgetik az országot dictaturával,s nem tudom miféle„N. Freie Presse“-féle mumusokkal, ha netán az ország nem lenne képes elviselni terheit. Talán az absolutizmus képessé fogja tenni e terhek elviselésére? Egyébiránt jól ismerjük e mumust. 20 eszten­deig élődött rajtunk, s utoljára is saját árnyékától megijedve futott el. Mese­beszéd. Jobban fél az tő­lünk, mint mi tőle. Aztán micsoda ijesztgetés az, hogy majd így— amúgy idegen államok fognak exequálni bennünket ha nem tudunk fizetni. Kötelezettségünket fizetni akarjuk, és Európa előtt mindig figyelem s rokon­érdeklődés tárgya volt az oly ország, mely ép úgy mint mi, idegen érdekek miatt lett képtelenné kötelességei teljesítésében. Hogy mi nem vagyunk képesek kötelezettségünket teljesíteni annak a rend­szer az oka, melyet 1867-ben ránk dictáltak. De tegyük fel hogy exequálnak bennünket, s a 15 millió embernek kiteszik e hazából a szűrét. Talán a­ki ide fog jönni helyünkbe, az a másik 15­­ millió ember képes lesz e rendszer mellett telje­síteni helyettünk a fizetést ? Be kell látni Európának azt, — és be fogja látni, mert ott is gondolkodnak, hogy e földterület népe oly helyzetbe jutott az 1867-iki kiegyezéssel, mely rá nézve tarthatatlan, — s ha érdekelve van­nak a külállamok azzal, hogy alattvalóik megkap­ják kölcsönadott pénzeiket, a józan ész követel­ménye szerint, még nekik kell odaműködni, hogy a tarthatatlan rendszerből kibontakozva, az ország fizetőképes legyen. És Európa rokonszenvével, sőt tettleges részvétével is támogatta minden nemzet­nél azon törekvést , mely az önálló képesítésre volt irányozva. Persze a „Neue Freie Pressék“ ettől irtóznak, hogy az ország még ez után nyerheti vissza önálló­ságát, s megszűnik az ő éléstáruk lenni — azért festik a mumust falainkra. Jó sógor, ismerjük már mi az önök dictaturá­­ját, curateláját, melyet a múltban is nem önök vív­tak ki felettünk, hanem a muszkák, a­kik­nek segélye nélkül valószínűleg Ábrahám kebelében álmodnák a boldogok álmát. És erről jó lesz egy kissé gondolkodni Bécsben , az új curatela ren­dezése előtt. Mi teljesíteni akarjuk Euró­pa érdekeltjei részére kötele­zettségeinket , s hogy ezt tehessük, ott állunk, hogy emancipálni kell magunkat az osztrák kötelékekből. Mi áll érdekében Európának ? az, h­ogy tettlegesen exequáljon bennünket, kik önálló­ságunktól megfosztottan jutottunk a fizetésképtelen­ségre? Nem. Hanem az áll érdekébe , hogy támo­gasson az önállóságra, hogy kés­zek legyünk­­ minden erőnk kifejtésével eleget tenni kötelessé­günknek. Erre törekszünk, s e törekvésünkben, lehetet­len, hogy Európa rokonszenve ne támogatna. Ghyczy adóügyi javaslatai , az ország anyagi képtelenségét idézik elő — s ezzel szembe, ez ellenére, kívánjuk mi teljes önrendelkezési jo­gunkat, nemcsak az adókivetés terén, hanem az ország financiális s állami ügyeinek egészen ön­álló rendezésére is, mert e kettő együtt fogja ha­zánkat, a fizetése­s életképességre emelni. Szederkényi Nándor. — A főrendiház mai ülésében a választási törvé­nyek kihirdettettek. Ez alkalomból Vay Miklós dr. egy beszédet tartott, melyben fejtegette, hogy a választási törvényjavaslatokra kezdetben más fogalmak is voltak kapcsolva, miszerint t. i. némelyek a főrendiház reformját is kilátá­sa tették. A kormány azonban a képviselőház átalakítását mellőzni kívánta. Ő elérkezettnek látja az időt, hogy most a fő­rendiház alapja szintén megszilárdíttassék. Figyelmeztet, hogy egyik s másik ház különböző alapokon nyugszia s összeütközésekbe jöhet, melyeknek veszélyes következ­ményei lehetnek , s ő nem szeretné, hogy más oldalról jöjjön pressio az uton­szervezés kérdéséhez. Most azon­ban ehez még nincs idő, tehát nem interpellál, nem indítványoz semmit, csak constatálja,­­ hogy : „valamint eddig, úgy ezután sem a főrendeken fog­­a ház újbóli szervezése múlni , hogy e tőlünk kétség­telenül, nem egy de azért örömest meghozandó áldozatot követelő műtéteinek nyugodtan nézünk eléne, tudván, hogy a „semmit rólunk nélkülünk“, általunk azonban bizonyára kellő mérséklettel alkalmazandó elve szerint, szólónk ah­oz nekünk is lesz végre, hogy addig, míg újabb országos megállapodások nem rendelkeznek felet­tünk, jelen, százados gyakorlat által szentesített törvé­nyes jogainkat s kötelességeiket, minden ellenünk irányzott méltatlan megtámadások és kifakadások da­czára is teljes mérvben fogjuk érvényesíteni, illetőleg teljesíteni tudni.“ Bittó miniszterelnök eme felszólalásra vála­szolt; a kormány nevében kijelente, hogy: a kormány a maga részéről is teljes mérvben felfogja azon okoknak súlyát, melyek a főrendiház rendezését nemcsak kívána­tossá, hanem szükségessé teszik, és azon számos előter­jesztések és törvényjavaslatok között, melyekkel fennál­lásának rövid ideje alatt foglalkozott, ezen kérdés is foglaltatik, az erre vonatkozó törvényjavaslat tervezete már készen van és csak a miniszteri tanács tárgyalását, illetőleg felülvizsgálatát igényli. Miután azonban a mi­nisztérium úgy megalakulása, mint ezen ülésszak meg­kezdésekor is az államháztartás rendezését a legsürgő­sebb és legelső feladatának tekintette, miután azon elő­terjesztések és törvényjavaslatok, melyek e kérdésre vonatkoznak, sokkal számosabbak és terjedelmesebbek, minthogy azok tárgyalása befejezésének határidejét előre látni lehetne átalában csak annyit ígérhet a kor­mány nevében, hogy ha lehetségesnek fogja látni, hogy a főrendiház rendezése tárgyában még ezen ülésszak alatt törvény alkottassák, a kormányon nem fog múlni ezen

Next