Magyar Ujság, 1897. november (6. évfolyam, 303-331. szám)
1897-11-02 / 303. szám
Hohenlohe győzelme. Budapest, nov. 1. A németek nagy gondja, egyelőre legalább, megszűnt: a kancellárválság szerencsés elintézést nyert. Mégpedig egészen azon a módon, amint előre jeleztük: a császár beavatkozó elhatározásával. A mindenféle ellenmondó hirlelésből bajos megalkotni a németországi belpolitikai helyzet tiszta képét, annyi azonban valószínűnek látszik, hogy a kancellárválság az utóbb hetekben ismét akut jelleget öltött. Szinte azt kell hinnünk, hogy ez a német belső politikai élet váltóláza, amely meglehetősen szabályos időközökben fokozódik és csökken. A magyar közvélemény érdeklődéssel kíséri ezt a betegségi folyamatot, amely inkább a színfalak mögött, mintsem a nyílt színen folyik. Érdeklődésünk természetes először azért, mert nem maradhatunk közönyösek hatalmas szövetségesünk belső élete iránt sem; másodszor azért, mert Hohenloheig a birodalom külső politikájának vezetésével is mindenütt, így nálunk is, tiszteletet és rokonszenvet tudott kivívni. Az ő maradását a kanczellári székben örömmel és megnyugvással fogadjuk. Vilmos császár hosszas látogatása Hohenlohe herczegnél idézte elő a döntő fordulatot a válságos helyzetben. A katonai büntető eljárás reformjáról szóló törvényjavaslat, olyan értelemben, amint Hohenlohe hg a birodalmi gyűlésnek megígérte, megnyerte végre a császár hozzájárulását, a javaslat jelenleg a szövetségtanács előtt fekszik, a birodalmat képező államok meghatalmazottaiból alakult, amely testületnek tudvalevőleg előzetesen meg kell vitatnia a birodalmi gyűlés elé kerülő javaslatokat; amely formában a szövetségtanács elfogadja a sokat emlegetett reformot, olyan módon jut az a birodalmi gyűlés elé. Fontos lépés történt tehát a császár hozzájáruló beavatkozásával, hanem amint látjuk, ezzel nem dőlt el véglegesen a javaslat sorsa. A titkos áramlatok még tág, a szövetségtanácsban különösen alkalmatos teret találnak tevékenységük kifejtésére. Itt juthatnak éles kifejezésre a délnémet államok szeparatisztikus törekvései, amelyek ez alkalomból Bajorországnak abban a követelésében kulminálnak, hogy a katonai büntető eljárás, egységes, birodalmi rendezése és szervezése ellenére, Bajorország megtartsa a maga katonai főtörvényszékét. Itt, a szövetségtanácsban bizonyára szívós kísérletek fognak történni arra nézve is, hogy a javaslat szabadelvű alapelvei lehetőleg megrongáltassanak. A javaslat jelenleg, eredeti alakjában a bajor eljárás mintájára, a szóbeliség és nyilvánosság alapelvein nyugszik; kérdéses azonban, miképen fog kikerülni a szövetségtanácsból. A birodalmi gyűlés legközelebbi ülésszaka ad majd választ erre a kérdésre, addig pedig remélhetőleg nem kapunk válsághíreket Berlinből. Diplomata: A „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÁJA. Angélipe. A «Magyar Újság» tárczája. 30'u.»aas STils hátrahagyott irataiból. Egy este D. kapitány, aki pompás történeteket szokott ifjúságáról elbeszélni, ezt mesélte: . . . Akkortájt hagytam el a katonai pályát. Tán nem kell kifejtenem, hogy miért? Hisz ismerik nézeteimet. Roszszul cselekedtem volt, hogy ezt a pályát választottam. Jobb, ha nem is beszélek róla. Gazdag ugyan nem voltam, de vagy nyolczezer frankot jövedelmezett a vagyonom. Elhatároztam tehát, hogy egy kis vidéki városba vonulok vissza s ott békén, nyugton eléldegélek a jövedelmemből. Hogy csábítások ne is kísérthessenek, mennél unalmasabb várost kerestem. Csakugyan rá is akadtam N. városra, a föld kerekségének legunalmasabb fészkére. De azért nem vonultam vissza egészen a világtól; nem lettem embergyűlölővé. Sőt table d’hotere is jártam, ott is étkeztem. Persze ismeretségeket kötöttem, különösen egy ügyvéddel, aki a feleségével együtt étkezett a table d’hotenál. Ismeretségünk annyira jutott, hogy a derék fiskális meghitt estélyre. Hatszor is meghitt, hetedszer már el kellett fogadnom a meghívást. Pelleséce urnál — ez volt a neve — az estélyeken táncz is volt, de éjfélkor mindig vége szakadt a mulatságnak s kiki haza ment. Szóval unalmas mulatság volt. Hanem néhány szép asszonyt lehetett látni ez estélyeken. Ott találkoztam először Rabinet asszonynyal is, ezzel a jól megtermett, de még szenvedélyes és elég csinos szőke özvegyasszonynyal, akinek a történetemben, mint meg fogják látni, olyan nagy szerepe lett. Sötétkék smockingom, vörös nyakkendőm s huszonöt esztendős voltom megtetszett ennek az asszonynak. Mindjárt első találkozásunkkor elmondta életének egész történetét —■ csak azt hagyta ki, hogy már három tucat tavaszt láttak mosolygó szemei — s mindjárt ez alkalommal meghitt ebédre. Kernek ebédet adott, akár egy egész zászlóalj is jóllakhatott volna vele. Ebéd közben — lehet, hogy csak véletlenül! — hozzáértette a térdét az enyémhez, s ebéd után, mikor távozni készültem, kijelentette, hogy naponta fogad. Köteles voltam legalább egy rekoneszánsz-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------látogatásra, melyet rövidnek szántam. Hogy mégis hosszúra sikerült, nem az én hibám volt. Nem sejthettem előre, hogy Rabinet asszony olyan veszedelmes. Én pedig nem áldozhattam föl, mint egykoron az erényes József, a vadonatúj smockingomat, kiváltkép mert N.-ben nem egykönnyen akadt volna szabó, a ki mását meg tudta volna varrni. Szóval Rabinet asszony imádója lettem. Napjában legalább három levéllel tisztelt meg, mindegyik nyolczoldalas s valahányszor elmentem hozzá, rikitóbbnál-rikitóbb öltözékben fogadott. Pedig ha ez az asszony egyszerűn öltözködött volna, elég takaros lett volna. De, úgy látszik, az én kedvemért nevetségessé tette magát czifrálkodásával. Sőt kérem, — az én kedvemért! — mindennap elénekelte néhány kedves dalát, maga kisérvén magát zongoráján. Ezt is az én kedvemért! S mialatt énekelt, én köteles voltam tekintetemet az ő tekintetébe mélyeszteni, hogy művészi ihlete annál nagyobb legyen. Kezdett terhemre lenni ez a viszony, melyről már városszerte rebesgettek. Szakítani akartam. De ez nem volt könnyű dolog. Kabinet aszsony úgy ragaszkodott hozzám, mint egy hieb. Nem tágított volna mellőlem a világ minden kincséért sem; kulcsot csináltatott magának a laka- Vigyázz! BUDAPESTEN készült kész ruhát vegyél! 1 felöltő 12 írttól 1 öltöny 15 írttól, 1 téli kabát 16 írttól. Minden darab saját műhelyemben készült. Raktáramban a legdusabb választék: férfi szabó, Bécsi- és Deák Ferencz-a sarok. GROSSMANN S. Szerkesztőség: Budapest, IV. ker., Ferencziek tere 3. Előfizetési ár: 1 évre 12 frt, fél évre 6 frt, negyed évre 3 frt, 1 hóra 1 frt. Egyes számára: helyben és vidéken 14 kv. Kiadóhivatal: Budapest, IV. ker., Ferencziek tere 3. Lapunk mai száma 8 oldal. Bartha Miklós kilépése. Budapest, nov. 1. Vasárnapi számunkban közölt ama hírünk, hogy Bartha Miklós az Ugrón párt-kör parlamenten kívüli elnöke, részben Polónyi kellemetlen leleplezései, részben a mindszent-szegvári választásnál történt dolgok miatt kilép a párt kötelékéből: érthető konsternácziót keltett nemcsak a hetek pártjában, hanem az ellenzék többi árnyalatainál is. A »B. H.« egyik tudósítója a hír megjelenése után felkereste Barthát, hogy tőle az ügy miben állásáról felvilágosítást kapjon. E lap közlése szerint a huszonnégy órás mártír ekként nyilatkozott: — Annak az újságnak a híréről, annak valóságáról a felületes szemlélő is ítéletet mondhat. Gajári Ödönhöz intézett levelemben Polónyi közléseit, anélkül, hogy azokat akkor még olvastam volna, csaknem szó szerint megerősítettem. A szegvári dologgal és Sima Ferencznek ottan való szereplésével nem foglalkoztam, róla nem is tudok semmit. E hihetetlen dolognak egyszerű magyarázata az, hogy mikor Szegvárra jelölés történt, s e dolgok folytak, Nagy-Károlyban voltam, s e dolgokról lapot nem olvastam. Különben a szegvári dologról, s Kossuth úréknak ottan való szerepléséről az a véleményem, hogy azok az urak, akik oda lementek, hogy befolyásukat Ugrón jelölése ellen érvényesítsék, nem igazi függetlenségiek, a szó komoly értelmében, hanem álorczások. Mert annak a függetlenséginek, aki most a közjogi harczok küszöbén, azon munkál, hogy Ugron a mmH_