Magyar Ujság, 1898. január (7. évfolyam, 1-31. szám)

1898-01-01 / 1. szám

Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Visszatekintés. Budapest, decz. 31. Szálljon magába a nemzetrontó ob- strukczió Szilveszter estéjén. Lássa be, hogy három rövid hét alatt több kárt telt az ország tekintélyében, erkölcsi ja­vaiban, politikai pozicziójában, mint a mennyi hasznát látta a függetlenségi pártnak az ország harmincz esztendeig. Az erkölcsi tőkét, a melyet Irányi becrdiletes, puritán lelke reájuk hagyott, elverték egyetlen éjszakán. Elherdá ták az egyházpolitikai küzdelmekben szerzett hazafi is érdemnek kincsét. Zálogba tet­ték a jövőnek reménységeit. S mindezt miért ? Hogy jól kimulas­sák magukat. Mint az iszákosnak örök­lött szenvedélye: egy idő óta kitör raj­tuk az agyonbeszélés nyavalyája. A sárga földig iszszák magukat a politikai gyű- lölség erős borából. Nem is vékonynyaku poharakból iszszák. Csapravert hordókból. Csoda-e, ha tántorognak? Csoda-e, ha szitkozódnak? Csoda-e, ha mindent össze­törnek, a mi a kezük ügyébe esik? Min­dent összetörnek: a maguk tekintélyét, hazafiságuk hírét, jó cselekedeteik em­lékét, a magyar közélet tisztességé* komolyságát. Magát az alkotmányt összetörnék, ha nem őrködnék fel maga a nemzet lelke. Szálljon magába az obstrukczi' mely, bár komolyságra tartott szá: tegnap a folyosón már egy rossz fars? tréfává kezdett összezsugorodni. Bár n; itt még a böjt, a hamvazó szerda, sz jón magába és kérjen a nemzettől csánatot. Olvassuk, hogy a szélbali tábor nácst alanul áll és politikai macs kaja van. Érzi, hogy elvesztette a játszm Hogy, mint könnyelmű játékostól, v nyerték tőle a lovat, a min ült; az ölte zetet, a mely tagjait fedte; az arany sarkantyút, a melyet az egyházpolitikai küzdelmek vitézi tornáján megszerzett; a kardot, a melyre érdemetlennek bizonyult; a Kossuth Lajos süvegét, a melyet ne­héz, nagyon nehéz elviseltr a kis Fe- reneznek; végül magát az asszonyt, a tüzesszemü népszerűséget, a mely immár képpel sem fordul feléje. Szilveszter éjszakájának hidegében és dermesztő fagyában, dideregve áll ez a szánalmas alak. Ló helyett szamáron ül. Egy lyukas, haragos zöld szinti papiros köpenyeg rajta: Bartba Miklós czikkei. Aranysarkantyu helyett patkót vertek reá, mint afféle bagariacsizmára. Kardja: a Polónyi ur gumipuskája. Süvege: a phrigiai bohóczsapka. Asszonya: az ötvenöt apest, 1898. Szombat, január £ i »szemérmetes Erzsók«, a hét tagból Tgron-párt, a mely zokogva borult1 e három nap előtt az ámuló és ^endő világ szeme láttára, klóban, ideje, hogy ez a sajnálatra* , busképü lovag, megérezv® helyze* nyomasztó voltát, a nemzeti kos-' nény gúnyos részvétét, magába szálljon mélkedjék a lepergett esztendő utolsó án, karácsony napján, ugyané tárgyról fejtegettük ama komoly veszedel- 3t, a melyeket a kisebbség parla- 'i erőszakának ez állandó volta maga1 vonhat. Szemébe néztünk e tartha- an állapot minden következményének,1 yiltan kijelentettük, hogy ha szivünk-j a magyar parlamentárizmus élete ga, módját kell találni, hogy a több«' . ;nek akarata minden körülmények kö- z ut érvényesülhessen. Ezúttal az obstrukezió viselt dolgai felett elmélkedve, egy más, nem ke* vésbbé fontos körülmény ragadta meg figyelmünket. A lefolyt háromhetes vitában a ural­tak hazajáró leikével találkoztunk, a régi gravamindlis politika hangjával. Ha nem is nyíltan és leplezetlenül, de burkoltan és lépesmézzel beverve, a szónokok egy része bécsi befolyásról, az udvar akaratáról, a reakezió szándékai* ról beszélt. Csak még az hiányzott, hogy Istenben boldogult Csiky Sándor bátyánk A „MAGYAR DJSÍG“ TÁRCZÁJA. Szomorú ember. —- A Magyar Újság eredeti tárcsája. — Irta: JZóTacr Tarrvá,®. Krausz urat a hivatalban sohasem látták nevetni. A mint érkezik — rendesen későn szo­kott érkezni — szomorú, halk köszönéssel ölti magára dolgozó ujjasát, odaül az asztalhoz s egy aktadarabot a kezébe vévf hosszan elme­reng. A kezével fáradtan simítja, végig homlo­kát, aztán halk sóhajjal nyúl a pennához. El­végzi a dolgát, szó nélkül, ha valí,melyik ügyben értekeznie kell fólebbvalójával, kollégájával, halk, szenvedő hangon szól s úgy is ' viaszolnak neki, mint a betegnek. A főnök távollét iben kifejlődő vidám kaszinó/.ásban soha sem vesz részt hozzá intézett tréfás megjegyzésekre, csak szomorú mo­solygással felel s a kezév^ legyint, jelezvén: — Nem való nekeír, az ilyesmi! Nem is hinné senk-1 hogy ugyanaz a szo­morú Krausz ur a délutánjait mindig a kártyaasztalnál tölti, est-.o^ jobban mondva éjjel pedig mindig csak olya n helyen töltheti, a me­lyet tisztességes jelzővel nem szoktak jelezni. Budapest demimondeja körében általánosan is­mert és kedvelt a szó moru Gyuszi, a ki hallga­tagon ülteti őket ö’éb,^ feneketleu búval rendeli a czig.áiiynál a nóták: ^ és krisztusi szelídséggel önti. magába a bort Nevetni ott se látta senki. De trágár, buhó dolgt ,kat szokott mondani, egy arcvonás rándulása ú élkül. S midőn jóval éjfél után becsönget otthonába, a martiiomság gló­riája övedzi homlokát, midőn a házmesternek odaadja a kapupénzt. Egy kicsit Krausz ur múltjába nyúltam vissza ezzel a jellemzéssel, abba az időbe, mi­kor szomorúságát egymagában viselte. Akkor történt, hogy ott leltem őt egy kriminális le­bujbán. jobbról-balról a kifestett dámák seregé­től körülvéve. Nem hittem a szememnek: Krausz, a szomorú, a szelíd Krausz volna ez? Ám ő minden elfogultság nélkül, szelíd barátsággal intett felém és félretolva az egyik szépséget., szomorú hangján hivogatott: — Ülj ide mellém, édes barátom, oly jól esik végre tisztességes embert is látni a sok szenny és gazember között. Úgy mondta ezt, mintha valami kegyetlen végzet kényszerítené őt ebbe a társaságba. — De hát minek jársz te ide? — kérdém. — Látod, rólad ilyesmit sohasem tettem volna föl. Nagyon szomorúan mosolygott, mintha azt akarná mondani: — Értesz is te az ilyesmihez! Ha tudnád! S mivel nem tudtam, megmagyarázta. — Te persze azt hiszed, hogy mulatni az ember csak mulatságból jár. Boldog ember, a ki teheti. Látod, nekem nincs más életem, mint ez. Szelíd örömöknek születtem én csak, nem való nekem ez az élet. De mit csináljak? Úgy állok a. világon, mint az ujjam. Egyre zaklat a vágy a nyugodalmas családi élet után, azt a vágyat fojtom e' ezekben a dőzsölésekben. Meg akarok feledkezni magamról. Hej volna édes feleségem, aki s/eiet! Ennyi megerőltetésembe sem kerülne lemondani erről az életről. Egy kicsit különösnek hangzott ugyan ez a megokolás, de bát nem lehetetlen, ügy mondta, hogy lehetetlen volt kételkedni szavai őszinteségében. — Miért nem házasodol meg? Van jó ál­lásod, nem is vagy már mai gyerek. Még szomorúbban mosolygott. — Nem megy az úgy. Ismerem én a2 éle­tet. Nem nekem való amolyan konvenczié zasság. Csak olyan leányt vehetnék el, megért engem. Azt pedig találni nehéz. — Különösen itt, ezek között. — O, a mi azt illeti, ismerem én a ti 11 séges leányokat is. Hidd el, alig van k különbség. Ez hozzám szegődik egy éjszs mivel pezsgőt fizetek neki, amaz meg m állna az egész életre, mivel gondoskodom Lényegében a leányok mind eladják mag Vagy három esztendővel későbben ka eljegyzése hírét Gratuláltam neki. A szomorú ember mintha csakugyan felvidult volna. I idő gan mondta he a kontrát, még boldog? veszítette el a partiét. Azután odaszólt: — Nem jösz el az orfeumba ? Kitűnő ooo{y zatot adnak. — No lám, azt hittem, most- ’öár abbaha­gyod szomorú lumpolásodat! — Hogyne, hogyne, mihelysi meg les: esküvő, nem láttok többé kártya: kezemben De addig mit csináljak? A szerelem nvngtalan- sága bánt. nem férek a bő rom b VaS niképen csak le kell vezetni a. nagy, fölpezsdnióst. Krausz barátom mindenre tuti áden- cziát b'zt is elv nviltan. olv meggvt idta. Szerkesztős^: , «.t, IV. kér., «nosiek-tere 3. Előfizetési ár: 1 évre 12 frt, fél évró 6 írt, negyed évre 3 frt, 1 hóra 1 frt. szám ára: Ä1} 4 kr. Kiadóhivatal: ’ od.pei £T L- n Tereuezlek-tere 3. ,

Next

/
Thumbnails
Contents