Magyar Ujság, 1898. január (7. évfolyam, 1-31. szám)

1898-01-01 / 1. szám

1898. január 1. MAGYAR ÚJSÁG. — Az kevés, mondotta Justh. — Ki tud szörnyűbbet? kérdezte az elnök. E pillanatban előlépett Bartha Miklós. — Én tudok — mondotta. — Mi lesz az ? — Bízzák rám, mondotta Bartha és ajkain vérfagyasztó mosoly jelent meg. — De mégis szeretnék tudni ? követelődzött Polónyi. Bartha Miklós rekedten kaczagott fel és olyan hangon, a melyből kisziszegett az engesz­telhetetlen gy­ülőjét, mo­ndotta: — Bezárom egy szobába és felolvasom neki a »Hangulataimat« ...* A legnagyobb czinizmussal valljuk be, hogy ebből, a­mit itt leírtunk, egy árva szó se igaz. Az obstrukc­ió eredménye nem volt forradalom, hanem egy országos hahota, a­melyet a szélső bal megőrizhet tanulságul a jövő számár­a. A világ egyetlen sarkacskája se fordult ki a helyéből, csak a diadalmas negyvennyolc­asok nem tudják, hogy mit csináljanak az ő győzelmükkel. Kétség­telenül legjobban szeretnék — eltagadni. A kereskedelmi tárcza. — A pénzügyi bizottság ülése. — hogy az állam kezébe vette, sokkal rosszabb, mint előbb vollt. Az új előfizetők hónapokon keresztül nem jutnak kapcsoláshoz. — Gajári Ödön felhívja a miniszter figyelmét a bécsi telefon túlterheltsé­gére, a­mi főleg zsurnalisztikai szempontból nagyon érezhető. Kívánatos volna az is, hogy e telefon használatát illetőleg a hazai sajtónak bizonyos ked­vezmény nyújtassék. De ha ez nem is lehetséges, legalább több vonalt kellene e czélra igénybe ve­hetővé tenni. Dr. Dániel miniszter a felvetett kérdésekre vá­laszolja, hogy ő koncredálja azt, hogy a budapesti tele­fon kezelése most rosszabb, mint eddig volt s megjegyzi, hogy a kezelés minden változása zökkenéssel jár. Szóló rajta lesz, hogy a budapesti telefon minden méltányos igénynek megfeleljen. Az interurban telefon kiter­jesztését maga is igen fontosnak tartja, erre nézve tervezet is készült, de ez igen nagy költséggel jár s szóló méltányosnak tartja azt, hogy e költsé­gekhez az illető vidékek is hozzájáruljanak. Azt a kérdést tanulmányoztatni fogja szóló, hogy a bécsi te­lfonra nézve több összeköttetés álljon ren­delkezésre.­­ Vörös László államtitkár részle­tes felvilágosítást ad a czélba vett postadíj-emelé­­sekről, megjegyezvén, hogy ezek a jövő évben csak az eset­ben fognak élet­be lépni, ha a koronaértékek­kel való kötelező szám­ítás behozatik. A bizottság megszavazta az előirányzatot, a a távírda- és távbeszélő-beruházásokra felvett egy millió forint tőke és kamat törlesztésére előirány­zott 50.000 írtból 25.000 frtot törölvén. Az államvasutaknál Gyurkovics Horvátország délnyugati részében is szükségesnek tartaná vasút építését. Sürgeti továbbá, hogy Fiume felé a második vágány s a szi­zek-Károly­városi vasút ki­építtessék s kéri, hogy Budapesten vagy Zágráb­ban államvasuti tanfolyam állíttassák fel oly módon, hogy a horvátok ott magyarul is megtanuljanak. Báró Dániel miniszter azt válaszolja Gyurko­­vicsnak, hogy Horvátország délnyugati részében vasút épí­t­ésével komolyan foglalkozik és erre nézve folyamatban is vannak a tárgyalások. A tisztviselők nyelvi kérdésére nézve megjegyzi, hogy vajmi nehéz oly egyéneket szerezni, a­kik úgy a magyar mint a horvát nyelvet tökéletesen bírják. A nehézség leküzdésére azt véli legczélszerűbb­­nek, ha vasúti gyakornokokat kinevezvén, a tény­leges alkalmazás előtt, mint a vasúti tanfolyam hallgatói, anyagi segélyezéssel felhozatnak Buda­pestr­e és­­ itt aztán­­elsajátíthatják a magyar nyelvet. A bizottság megszavazza az előirányzatot és a beruh­ázások közé Dániel miniszter javaslatára új­­ tételül felvétetett a resiczai posta- és távirdaépület megszerzésére 12.000 forint. Az előirányzat többi tételei s a Vaskapu­­szabályozás költségelőirányzata vita nélkül megsza­vaztatván, az ülés véget ért, hanyatlott egy székre s várta, tóig szólítják. A három biró már ott ült az emelvényen és élén­ken tanácskoztak egymással. Mikor a lovag leült, az elnök megszólalt: — Lovag Rodrigo del Velasquez, az ara­nyos bölény­ rend nagy keresztjének tulajdonosa, a nagy pecsét őre, törvényt ülünk feletted. Sú­lyos vád az, melyet ellened felhoznak. Törvé­nyeink értelmében rögtön kell ítélkeznünk. Tu­dod-e, mivel vádolnak? A lovag némán hajtotta meg fejét. — Elismerd a vád igaz voltát? A lovag fejével bólintott. — Akkor halld ítéletünket. A herczeg ke­gye, mely eddig is oly nagy mértékben mosoly­gott feléd, ezúttal sem hagyott cselben Törvé­nyeink szerint halállal hal meg: az a ki egy leány­zót elcsábít, vagy szerelmi légyottra izgat. Csak a herczeg kegye oldhatja fel a halálos ítéletet. Néked megkegyelmezett. Lovag Rodrigo del Velasquez szabad vagy. Elveheted szer­elmed tárgyát. A lovag összerázkódott. Szólani akart, de nem tudott A szavakat kereste, de nem találta. Végre hosszas küzdés után kifakadt: — N­e lehet, nem tehetem! — Hogyan nem lehet? Nem veheted el szerelmed tárgyát ? — Nem! — nyögte újból a lovag. — Lovag Rodrigo del Valasquez, egy do­logra figyelmeztetlek. Ha netalán azért nem akarod elvenni, mert attól tartasz, hogy arczát mindenki látta, hogy nevét mindenki tudja, úgy oszlasd el aggodalmaid­at. Törvényeink szerint a madonnához nem közelíthet senki, fátyolát nem Budapest decz. Ül. A képviselőhöz pénzügyi bizottsága, Tisza Kál­mán elnöklete alatt tartott tegnapi ülésében tár­gyalás alá vette a kereskedelmi tárc­a költsész­­vetését. A közvitáknál Pulszky előadó utal arra,­­ hogy az 500.000 forintnyi dotáczió nemsokára elégtelen lesz a vármegyék e téren mutatkozó szükségletei­nek fedezésére. Báró Dániel mini­zter válaszolja, hogy az állami utak rosszasága ellen nem igen merülnek fel panaszok. Az új állami utak kiépí­tése a legnagyobb erélylyel foganatosíttatik, az át­vett régibb utak pedig megfelelő eszközökkel jó karban tartatnak. A bizottság megszavazta az elő­irányzatot. Az ipari és kereskedelmi ezésök segélyezésénél Hegedűs Sándornak a kisiparosok hitelszövetkezeti segélyezésére vonatkozó felszólalására­ Báró Dániel válaszolja, hogy az egy intézet által e czélra le­kötött 400.000 korona bármikor felhasználható. Legczélszerűbb lesz ez összeget azon központi szö­vetkezet számára fentartani, a­melynek feladata­­ lesz a kisipari szövetkezetek hiteligényeit kielégíteni. Az előirányzatot megszavazta bizottság. A posta- távírda és távbeszélő előirányzatánál Matlekovics felemlíti, hogy a budapesti telefon azóta hátat fordítva ellenfeleinek teljes erejéből or­­ditotta: — Siess, Madonna, siess! . . . Csak jobbra . . . jobbra . . . A következő pillanatban tompa ütést érzett fején, mintha a hegy csúcsa zuhant­­o­na reája. A hold lebukott az égről s koromsö­k­ség állott be . . . Lábai megrogytak, a kard kihullott kezéből . . . — O Barbara segíts! — sóhajtá­s végig bukott a földön .... Csak a sötét, nyirkos börtönben tért magá­hoz. A feje zúgott, sajgott, a háta mögött halk csöppögést hallott. Azt hitte, hogy a fején lék van, s az agyveleje csöppen ki rajta. A gondolatok őrült tánczot jártak. Mi történt vele? Hol van? Megpróbált felkelni, de nem tudott. A lábai megtagadták a szolgálatot., Mi lesz ebből? Ha elfogták a madonnát! És ép­p, ő okozta azt a botrányt, ki mindenét, vagyonát, állását a herczegnek köszönheti. Ő teszi nevetsé­gessé a herczeget, hogy kaczagni fog rajta egész Európa. A zár nyikorgott, a porkoláb lépett be. — Jöjjön lovag úr, a bikák már együtt vannak! — Nem tudok! — felelt halk hangon — nem tudok fiékelni. — Csak támaszkodjék reám. — biztatta a börtönőr — induljunk! A lovag feltápászkodott. Meg megállva ha­ladtak végig a hideg, hosszú folyosókon. A hald csak ép oly szelíden világított, mint két órával azelőtt. , Végre a terembe értek. Rodrigó kimerülten Évfordulón. Budapest, decz. 31. Érdeklődő és nyugtalan szemmel tekintünk a jövőbe időszámításunk mesgyéjén, az évfor­dulókor. Mit hoz az új esztendő, csapásban vagy áldásban lesz-e gazdagabb, — ezekre a kérdé­sekre keresünk választ, persze eredménytelenül, mert senki sem emelheti föl a Gürü fátyolt, a­mely a bekövetkezendő eseményeket borítja. A béke vágya él szívünkben, olyan erősen, hogy szinte háttérbe szorítja egyéb kívánságain­kat, pedig van elég. A béke volt a nemzetközi politikának uralkodó csillagzata ebben az esz­tendőben , az lesz a jövő évben is. Nyugtalanság szakadt reánk elég; forgott szőnyegen fontos ügy elég olyan, a­me­g magában viselte az összeütközés csíráját; a hatalmasságok összetartásának, a diplom­áczia ügyességének sikerült azonban mind­annyiszor elhárítania a veszedelmet. Ebből me­rítjük a reményt, hogy a háború szörnyű csa­pása 1898 folyamán is el fogja kerülni Európát. A tapasztalás alapján mondhatjuk, hogy világrészünk egyetlen állama sem akarja meg­zavarni az általános nyugalmat. Mindegyik bé­kés eszközökkel dolgozik c­­éljai elérésén. Kor­mányoknak és diplomatáknak hatalmas segítségül szolgálnak ebben a törekvésükben a népek, hogy a munka istenasszonyának, nem pedig Bello­­nának áldozhassák erőiket. A közvélemény még ott is, a­hol különben izgató jelszavak járják, alapjában véve irtózik a háborútól és béke után áhítozik. Ez az osztatlanul békés hangulat arra bátorít, hogy aggodalom nélkül várjuk az új eszeedő titkainak a leleplezését. Nem mintha bizonyosra vennék, hogy a fegyver nem fog em­bervért ontani, hiszen elég veszett el ebből a drága folyadékból 1897-ben is a tesszáliai csata­mezőkön, Kréta szigetén, Keletindia egetverő béresei között, Afrika különböző vidékein, Dél­­amerika nyugtalan országaiban, Kuba szigetén, és reményünk jogosulatlanul vérmes volna, ha azt várnék a jele­n év utódjától, hogy még az ilyen részleges kegyetlenségtől is megkímélje az ember­iséget. Csak a nagy, az átalános háború­tól meneküljünk meg ez alkalommal is, úgy épen annyi megelégedéssel emlegetjük majd má­hoz egy évre­­1898-at, mint most 1897-et. Nagy és nehéz feladatokkal így is elég dol­guk lesz nemzeteknek és kormányaiknak. A belső politika teendőiről nem is szólva, Kelet- Ázsia, Afrika, Amerika olyan problémákat állí­tanak világrészünk elé, a­melyek, a­mikor jelen­tékeny mértékben igénybe veszik az érdekelt államok erőit, akkor egyszersmind közelebb hoz­zák egymáshoz a nemzeteket és háttérbe szeru­­lebbentheti fel senki mindaddig, mig sorsa nincs eldöntve. Nos elveszed ? — Nem lehet... nem lehet! — kiáltott fel kétségbeesetten a lovag. A bírák néhány perczig suttogtak, azután az elnök a szolgának megparancsolta: — Lopez, vezesd be a madonnát! — No isten veled világ. Mi lesz most? — gondolta magában Rodrigó. A szénite­n levő ajtó megnyílt s belépett a madonna. Megtörve, lehorgasztott fővel állt meg a bírák előtt. — Madonna — kezdte az elnök — mi lovag Rodrigo del Velasquez-nek felajánlottuk a módot, melynek segélyével téged és saját ma­gát is megmenthette volna. Ő azt visszautasította. Törvényeink értelmében madonna a büntetést többé nem kerülheted ki. Lopez, rántsd le a fátyolt! A lovag eltakarta szemeit, hogy ne lássa, mi fog történi. A­mint ismét remegve feltekin­tett, a meglepetés megfagyasztatta a vért erei­ben. Néhányszor végigdörzsölte szemeit, hogy ébren van-e vagy álmodik . . . Azután hirtelen felugrott s odaállott a bírák elé s megtört, ke­serű hangon mondotta: -I-íBelátom bűnömet. Elveszem a madonnát! Szólt ,s udvariasan karját nyújtotta a ma­donnának, ki donna Elvira volt, a herczegnő egyik udvarhölgye ... Mivelhogy Spanyolországban az asszonysá­gok ép oly beszuállók és ravaszok, mint Kam­csatkában ... "

Next