Magyar Ujság, 1898. június (7.évfolyam, 150-179. szám)

1898-06-01 / 150. szám

2 kárt tegyen a kolozsvári ünnepség tel­jes rózsáiban. Hát mi se feszegessük ezt a dolgot tovább. Örvendjünk a kolozsvári napok üdvös tanulságainak. E tanulságok közül külö­nösen fontos kettő. Az egyik az, hogy az erdélyi részek magyar társadalmában nyoma sincs annak a zárkózottságnak, annak az elkü­lönzésre törekvő szellem­nek, a­melyet Erdélyre reá fognak. Az erdélyi magyarság minden izében össze­forrott velünk. Nincs semmi: sem tár­sadalmi felfogás, sem politika, sem a múltak emléke, sem a históriának hagyo­mánya, a­mely tőlünk elválasztaná. A másik az, hogy mikor a kolozs­vári ünnepen lélekben és akaratban ott volt az egész nemzet, a múltak eme tiszteletéből vigasztalást meríthetünk arra nézve, hogy Magyarországnak jövője s a jövőben történelmi hivatása van. Budapest, május 31. «d. Bánffy báró miniszterelnök pénteken, jú­nius hó 3-án és kedden, június 7-én nem ad kihallgatást.­­ A képviselőház folyó évi június hó 1-én szerdán déli tizenkét órakor ülést tart. Béke vagy bábom? azért nem látjuk annyira közelfekvőnek a veszedelmet, mint a washingtoni kapi­­tólium politikai emberei, a­kik való­színűleg még mindig Salisbury és Cham­berlain beszédeinek hatása alatt állanak. Tényleg, ha beszélhetünk a nemzetközi helyzet zavarairól, azok mind Angol­országgal kapcsolatosak. Kína és a Niger­­vidék sorsa alaposan fölzavarta a John Bull flegmáját, csak az a kérdés, hogy izgatottsága tettekben vagy megalkuvás­ban fog-e kifejezésre jutni. A mai nap szenzácziós jelentései is nem a nyugatindiai harc­térről szólnak, hanem a st.­jamesi kabinet terveit szel­lőztetik. A Kínában kifejtett lázas te­vékenységéről ■— a­minek legújabb, bizo­nyára értékes gyümölcse az engedély a yang-cse-kiang-völgyi vasút kiépítésére — nem is szólva, újólag emlegetik az angol-amerikai szövetséget és azonfelül valami megegyezési kísérletet Portugál­lal. A Daily Telegraph értesülése szerint nagyon komoly lépések történtek Was­hington és London között a szövetség előkészítése tekintetében; ezzel a hírrel hozható kapcsolatba a portugál és spa­nyol lapoknak egészen új leleplezése, a­mely szerint Angolország arra szeretné rábírni a lisszaboni kormányt, hogy en­gedné meg angol csapatok partraszállá­sát portugál területen. A Reuter Office pedig azt közli, hogy az angol hadügyi kormány a tartalékosok behívása iránt tesz intézkedéseket. Mindez egybevéve azt sejteti, mintha Angolország tényleg valami nagy dolgot koholna, a­mi azután könnyen igazol­hatná Wolcott szenátor komor jóslatát. Hanem különösen újabban annyira bizal­matlanok lettünk a leghatározottabb alak­ban jelentkező hírek iránt is, azonfelül annyira nehezen képzelhető el Angol­ország valamely fegyveres föllépése, hogy legalább egyelőre megfelelő óvatossággal fogadjuk úgy a jóslatokat, mint a kom­­binácziókat. Teljesen kizártnak azonban kében. Ennek az operettének a fordítása is Makai Emil ötletes tollát dicséri, a­ki mosta­nában több jó darabot fordít magyarra, mint a­mennyit a külföldön b írnak. Az Opera zárja a kapuit. Mielőtt végképen zárta volna, Arnoldson Siegried után bemutatott egy hazai vendéget is: Zilahyné­ Singhoffer Vil­mát. Örömmel konstatáljuk, hogy az idegen ven­dég nagy sikere után tisztességes sikere volt a hazai vendégnek is. Szép üde hangú, jeles isko­­lájú, intelligens énekesnő a Zilahy Gyula fele­sége. Szerződtetik-e, nem tudjuk, azt pedig, hogy Diósyné­ Handel Bertát idegenbe eresztenék, nem hiszszük. A mi Operaházunk épenséggel nem olyan gazdag művészi erőkben, hogy ezt a fé­nyes talentumú hazai művésznőt egykönnyen nélkülözhetné és talán nem is olyan szegény, hogy meg ne tarthatná, még­sem tartjuk azt a lehetőséget, hogy Angolország komoly előkészületeket tesz ázsiai és afrikai rendkívülien ér­dekeinek a megvédelmezésé, ezért keresi a szövetségeseket An­gkában, Európában és Ázsiában. Talál valami használhatót, alkalmasint jórészt­ ezen fordul meg további elhatározása. Faure franczia köztársasági elnök pünkösdi beszéde St.-Etienneben egy­általában nem viseli magán annak nyo­mát, mintha a spanyol-amerikai furcsa háborún kívül egyéb veszedelem is állana küszöbön. Sőt inkább úgy nyilatkozott az elnök, mint a béke apostola, habár az 1870—­­ki háborúban elesett kato­nák emlékének a leleplezése csábító alkalomul kínálkozott arra, hogy har­­czias fordulatokkal keressen tetszést és népszerűséget. E helyett újólag a béke őréül mutatta be Francziaorszá­­got és a franczia-orosz szövetséget, na­gyon okosan és nagyon helyesen azt mondva erről az utóbbiról, hogy csak addig erősíti Francziaország nemzetközi helyzetét, a­míg a köztársaság a békét szolgálja, érdekeit és jogait védelmezi. Azaz agresszív franczia törekvések nem számíthatnak orosz támogatásra. Ebből a felfogásból kifolyólag Faure a had­sereg és haditengerészet fejlesztését is a béke érdekében sürgeti és a béke poli­tikájának diadalára ürítette poharát. Re­méljük, hogy a jövő inkább fogja iga­zolni a sz.-etiennes beszédet, mintsem a washingtoni ijesztgetést. Diplomata.* Budapest, május 31. Wolcott az Egyesült Államok szenátu­sának tegnapi ülésén azt mesélte, hogy minden perc­ben várhatjuk a világháború kitörését, mert a spanyol-amerikai viszály­ból kifolyólag a feszültség Európában olyan erős, hogy bármely véletlen szikra fölrobbanthatja a puskaporos hordót. Nem tudjuk, hogy a yankee-szenátor honnan szedi nyugtalanító értesüléseit; talán egyszerűen a csapata nélküli spanyol­amerikai háborúról akarja elterelni a figyelmet és csökkenteni szeretné a szanjagói humbug-csata híte által keltett megbotránkozást. Mi itt Európában jól ismerjük ugyan a nemzetközi helyzet kellemetlenségeit, de lélekkel kurucz magyarrá szittyásodott és a magyar szót emelvén uralomra a színházában, egy darab honfoglalást is vitt véghez a Város­ligeti arénában — kiérdemelte azt, hogy a német nevével is elfogadják és elismerjék jó ma­gyar embernek. Föld Zsigmondnak, a­kinek már volt oka is, alkalma is, hogy gyönyörűsége teljék az ő első szülöttében, bizonyára csak örömet okoz vele Föld Mátyás, ha egy magyar névhez kéri ki az ő atyai beleegyezését. Premierekben egyébként se szűkölködött ez a hét. Az ötletes Vígszínházat ezúttal se hagyta cserben az ő nagy találékonysága. Még mindig talál a külföldi darabok között olyan rosszat, hogy azt előadhassa. Hogy ezúttal egy jeles írónak­ fedezte fel egy rossz darabját: ez a rossz kutatásában bizonyos raffinált ügyességre mutat. El kell ismerni, hogy a Két Tempest kapitány a hanyatló század legunalmasabb víg­­játékai közé tartozik. Ilyet a derék John Pool csak egyet ért életében és ekkor kétségtelenül a Vígszínházra gondolt. Az eset különben nor­mális lefolyású volt. A nézőtér üres volt és a közönség unatkozott, a­mihez a nézőtérnek és a közönségnek is feltétlenül joga volt. Valamelyest csak az izgatta az embereket: mi okon nevezik ezt a darabot vígjátéknak és mi okon nevezik ezt a borús műintézetet Vígszínháznak ? Nagyobb szerencséje volt a Népszínháznak Jáfet tizenkét feleségével. A tizenkét feleség megtette a maga kötelességét és a közönségnek nem volt oka a panaszra. Ez a sláger bevált slágernek. A siró darab után ime a nevető da­rab. Miután a könyzacskókra hasztalan számí­tott Porzsolt, a nevető idegekhez apellált és itt helyet is adtak a kívánságának a kassza érde­ Ripp. ■TAR ÚJSÁG. A sztrájk. — Zola Emil. — Egy szép napon az öles Misu hivott félre. Arcza komoly volt, mint a förgeteges ég. — Hallod — mondá még mindig a maga recsegő, parasztos hangján — akarsz-e velünk tartani ? Én a nélkül, hogy csak meggondoltam volna a dolgot, hirtelen rámondtam, hogy: igen. Ve­szettül hizelgett, hogy az öles, a nagy, a félel­metes Misu szövetségesének hí meg. Míg aztán az öles Misu töviről-hegyire el­recsegte, hogy miről van tulajdonképen szó, én áhítattal bámultam napbarnított arczába. Érez­A lakomán, a­melyet a kereskedelmi mi­niszter adott Faure elnök tiszteletére, a kamara elnöke felköszöntötte a köztársasági elnököt. Faure hosszabb beszéddel válaszolt, a­melyben megdicsérte Loire megye lakosságának munkássá­gát és hangsúlyozta, hogy bizton számíthatnak a kormány támogatására mindazok a törekvé­sek, a­melyek a külkereskedelem fejlesztésére és a külföldi verseny ellen való küzdelemre irányul­nak. A kormány mindent elkövet, hogy nagy­nem, a­mikor elmondta az összeesküvés tervét, hogy hangja mélyén ott rezeg a bizalmatlanság. De a lelkesedés öröme, mely arczomon felgyűlt, lassan kint eloszlatta kételyeit. Mikor aztán másodikat csengettek és vissza­tértünk az osztályba, halkan súgta felém: — Tehát rendben van. . . Nem száll m­adba a bátorságod és nem fogod iskolapajtásaidat el­árulni ? — Nem! Hisz meg fogod látni. Leköt az esküm, melylyel megesküdtem. — Mert ellenkező esetben nem mondom, hogy meg foglak verni, — mondá Misu méltó­ságteljesen — hanem mindenkinek elmondom, hogy te vagy az áruló és senki se fog többet veled beszélni. Ez a fenyegetés hősivé avatta lelkületemet. Nem, még ha kerékbetöréssel büntet meg az igazgató, akkor sem árulom el öles Misu paj­tásomat. Lázas izgalommal vártam már az ebéd idejét, a tervezett forradalomnak a reflektórium­­ban kellett kitörnie. Az öles Misu egy parasztnak volt a fia, a­kit ötvenegyben az államcsíny inszurekc­iójában félholtan maradt az udianei síkon és sikerült neki aztán mégis a menekülés. A­mikor aztán újra felbukkant, nem bántotta senki, de a vidéki­nek tekintélyesebbjei csak mégis úgy hívták, hogy Misu a lókötő. Lókötő Misu, a­ki maga becsületes, de tu­datlan volt, tehát azt akarta, hogy fia tudomá­nyos ember legyen, igy került aztán fia az öles Misu hozzánk az iskolába, hogy ő a tudomány hatalmával vívja ki majdan azt, a miért az apja karddal kezében harczolt és vérét ontotta a csatatéren. 1898. június Saint-Étienne, május 31.

Next