Magyar Ujság, 1898. szeptember (7. évfolyam, 240-271. szám)
1898-09-01 / 240. szám
2 f... ...... ................................ ■'■■■■ ■ ■ 1 a vért mindenkinek, akinek lelkét az alacsony gyűlölködés epéje meg nem mételyezte. Konok, izgató és veszedelmes munkáját ez a gyűlölködő törekvés régóta folytatja már. Ellentéteket támasztani a polgárság és a katonaság között ádáz passziója. Nincs ok elég sekélyes, nincs gyanusítás elég otromba, nincs hit elég képtelen, a melyet eszközül e romboló munkában és fegyverül ez önemésztő hadjáratban készséggel a kezébe ne venne. Egész erejével rajta volt mindenha, hogy e nemzet fenmaradásának egyik elsőrangú biztosítékát, ha a végzet úgy akarja, vészes időkben legfőbb reménységét, históriai harczi dicsőségének eleven örökösét, a nemzet testéből kitudja, szeretetéből kiközösítse, sőt a köztudatban véle szembeállítsa. A gyűlölködés minden hályogát a szemére húzta , hogy ne lásson a hadseregben mást, mint gravament, nemzeti vágyódásaink vértezett elnyomóját. Sehol a világon egy ilyen törekvés a nyilvánosság elé kerülni nem merészelne és sehol a világon nincs politikai párt, amely a maga taktikája kedvéért a nemzet ily drága értékeinek hitele ellen törni merészkednék. Nálunk vígan éli a világát és két kézzel hajigálja az üszköt, robbantja az aknákat. És ha gyújtogató üzelmeinek lángjaiban el is hamvad egy csomó értéke a nemzet erkölcsi vagyonának: mit bánja ő, hiszen a »hazagság« szent nevében cselekedett ! ? A hazafiság szent nevében történik, hogy minden lehető és lehetetlen alkalommal ádáz támadásokkal bolygatják meg azt a becses jó viszonyt, amely a közös szent érzések kultuszában, a haza javára irányuló magasztos törekvésekben és az együvé tartozóság hazafias érzetében egymáshoz fűz polgárt és katonát. A napokban történt, hogy Frigyes főherczeg Pápán a lelkes öröm meleg szavaiban magasztalta ezt a viszonyt, amelynek értékes voltát minden alkalommal halljuk hangsúlyozni hadseregünk legfőbb vezetői részéről; botor és hazafiatlan dolog ilyen körülmények között a szilárduló kötelékek lazításán erőlködni. A nemzet, a melynek fiai teljesitik a hadsereg soraiban királyuk és hazájuk iránti szent kötelességüket, bebizonyította már, hogy ezeket A „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÍJA. Egy vél leány naplóidból — A Magyar Újság eredeti tárczája. — Irta: Xivuc Terka. Tavasz volt, május vége s az utczai élet még csendesen stagnált. Könnyű átlátszó köd borult az utczákra, szürkésen rózsaszín köd, ritka, mint a szép asszony fátyola, amint mosolygó szemeit takarja. Szép az ilyen tavaszi reggel még a városban is. Nem a nagy városokat gondolom. Csak az ilyen kapaszkodó, nagyzoló vidéki várost, mint a mienk, rettentően kövezett utczáival, lehetetlen stilű házaival, de viszont azzal a kedves előnyével a nagy városok felett, hogy minden háznak megvan a maga a maga bájos süiteje , a kert. Előtte, mögötte, vagy mellette, csakhogy mindenütt kert és kert, magasra nőtt diófával s a kerítéseken kikandikáló orgona bokrokkal. Itt-ott, a kisebbszerü utczákon, ott is a holmi eljár — ott pláne messze kihajlanak a harmatos ágak, fürtös virágokkal megérintve a leány gömbölyű vállát. Ha a szél megrázza az ágakat, a harmat, azok a ragyogó, hűvös paracseppek egyenesen az arczába hullnak és szép, liliomszál nyakába. . Minden reggel ott megy el az orgonaágak alatt, fehér-picé ruhában, fekete övében egy hosszú szárú »tubakatival« s a karján egy jókora kosárral. Ez a kosár sem a kecsességéből, sem alakjának előkelő bájából nem von le semmit. Olyan grácziával viszi, mint a régi egyiptomi asszony a korsóját. Minden reggel itt megy el az erkélyem alatt és gyönyörködöm benne, anélkül, hogy neki tudomása volna erről. Valahogy álomba jár ez a leány. Sem jobbra, sem balra nem néz, csak előre, mindig előre s félig lehunyt szemmel kószál tekintete az égen. Ismerem már ezt a szokását, meg azt is, hogy milyen mámorosan szívja fel fehér fogai közt a reggeli levegőt. S abból az álmodozó járásából, abból a mámoros lélegzetéből, amelylyel beszívja magába a tavasz illatát, mindebből megjósoltam magamban — a jövőjét. Nemde nevetséges? Egy leány jövőjét! És mégis úgy van. Roppant egyszerű dolog. Egy öregasszony ismerősömtől hallottam, hogy a leányok vagy álmodnak, vagy számítanak. Emi álmodott. Milyen kár, hogy ezek a leányálmok nem olyan tartós életűek mint például a bolygók. Olyanok — mint az üstökösök. Jönnek, tűnnek, kápráztatnak s aztán megdörzsöljük utána a szemeinket — voltak, vagy nem ? A Fecske utczában, a Lájerék háza előtt, egy perezre letette Emi a kosarát. Lajer Malvin épp akkor nyitotta ki az ablakát s borzos kis fejével barátságosan integetett Eminek. Ez, a csirkéit igazgatta a kosarában s amig fehér nyakukat oda ékelte a harmatos salátafejek közé, mosolyogva nézett fel Malvinra. Szemben van a házunkkal a Fecske-utcza, a Lájerék háza ide az ötödik s én is mosolyogva néztem Malvinra az erkélyről. Eszembe MAGYAR UJSÁG. 1898. szeptember 1. a bontó törekvéseket a magáéivá nem teszi. A még nemrégiben is annyira divatozott »kardafférek« hitelüket vesztették, mert bebizonyult, hogy két ember személyes összetűzéséből a nemzet nagy alkotó elemei között ellentéteket kovácsolni, ha mindjárt az egyik polgár, a másik katona is, erkölcstelen és veszedelmes eljárás. A pécsi »merénylet« hazug szenzációja, úgy látszik, a régi rosszakarat új metódusának első kísérlete. Rosszhiszeműség a vértje és hazugság a fegyvere: biztosak vagyunk benne, hogy nem arat diadalt. Budapest, augusztus 31. Az országgyűlési szabadelvű párt folyó hó 5-én, hétfőn este értekezletet tart. Bácffy báró miniszterelnök és Lukács pénzügyminiszter ma reggel Bécsből ideérkeztek. Purgly Sándor beszámolója, Purgly Sándor orsz. képviselő a minap tartotta beszámolóját Enyingen, a választókerület székhelyén, ahová Fenyvessy főispán, Bessenyey Ferencz képviselő s több elvbarátja kíséretében vonult be. Purgly közel egy órai, nagy tetszéssel fogadott lendületes beszéddel számolt be választóinak s felsorolta a lefolyt parlamenti ülésszakban hozott törvényeket. A kiegyezésről nyilatkozva a közös vámterület hívének vallotta magát: akarja a közgazdasági együvétartozandóság fentartását, de csak nemzeti és közgazdasági érdekeink megóvása mellett akarja a békét és nem a magyar alkotmány árán. A szoczializmus kérdésével is behatólag foglalkozott, kifejtve, hogy a szoczializmus milyen nagy veszélyeket hozhat a hazára és az egyesekre egyaránt. A törvényhozás további teendőiül a közigazgatás államosítását jelölte és az adóreform keresztülvitelét sürgette. A nagy hatást keltett beszámolót Moharos Péter, Enying város bírája, köszönte meg. Ezek után a nagy számban egybegyűlt választók Bessenyey Ferencz országgyűlési képviselőt kívánták hallani. Bessenyey erre nagyszabású beszédet mondott, melyben leginkább a néppárti politika ellen és a szoczializmus ellen foglalt állást. A magyar minicipális rendőrség története. Budapest, augusztus 31. Fáradságos anyaggyűjtés, szorgalmas nagy munka eredménye ez a könyv, Endrődy Géza, Gyula város főkapitányának műve, mely most a rendőrség uj szervezetének hajnalhasadásakor látott napvilágot. Czélja, hogy minekelőtte elenyésznék végkép ez a mai ócska, időviselte rendszer s helyébe lépne az állam megszabta modern szervezet, ha mozaikszerű is, de ha képe maradjon meg az utókorra a municzipális rendőrségi szervezet történetének. Látnivaló, igen szép czél s annál dicséretre méltóbb, hogy akad olyan, aki megvalósítására vállalkozik. Hogy nagy munka volt a könyvnek ilyenformán való megírása, azt megvallja maga a szerző is, a kötet élén. És elhiszszük neki készségesen. Elvégre a hivatalához szegezett tisztviselőnek nem telik ideje arra, hogy sorra járja az egyes városokat adatokért. Márpedig azoknak levelezés útján való összehordása keserves nagy munka. Ez a mentsége szerzőnek arra nézve, hogy művével nem nyújt teljes egészet. Használható forrás műve lesz azonban ez a munka így is az utókornak. A jövendő történetírói, akik majdan minden részletre kiterjedő történetét írják meg a magyar törvényhatósági rendőrség történetének, hálás elismeréssel lapozhatnak ebben az úttörő munkában. A tulajdonképen való monográfiát megelőzi Hegedűs Sándor, Szilágy-Somlyó város főkapitányának előszava, amelyben rövid vázlatos történetét adja a magyar rendőrségi szervezetnek a legrégibb időktől napjainkig élő történetének. Az ezeréves Magyarország történetében a közrendészetnek nem kicsinyelhető szerep jutott. Nyomait látjuk annak már az alkotmányos élet kezdetén, szent István első alkotmányos királyunk törvényeiben is, de sajátságos, hogy míg más műveit államokban mintegy kétszáz év óta mint elkülönített szerv, saját neve alatt szerepel a rendőrségi intézmény, nálunk csaknem ezer év kellett ahhoz, hogy ez intézmény a közigazgatástól elválasztva, attól szorosan megkülönböztetve, nyerjen létjogosultságot akkor, amidőn talán sehol anynyira szükségét nem érezhették a törvényhozók egy erős rendőrségi intézmény szervezésének, mint e hadviselő, sok sanyargatást és jogtalan túlkapást szenvedő, a nemzetiségi s faji tekintetekből is sok ármánykodásnak kitett ország lakosainál. Az Árpádházból való királyok alatt, Szent- István idejében, a vármegyei rendszer lép életbe. Annak élén áll a vármegye grófja, ispánja, comes jutott egy nóta, a mit az este hallottam először dalolni s biztos vagyok benne, hogy ma este már egy féltuczat suszterinas fújja: »Mikor Lájer Malvin magát festette, Zapfel hadnagy az ablakon megleste . ..« Nincsen szerencséje ennek a Malvinnak az udvarlóival Rendesen vagy ő bolondul egy után s ez rá sem hederit, vagy az ilyen Zapfelek kutatják az ablaka alatt, a kiknek mérgesen üzenteti ki, hogy »ablakot tévesztettek«. Különben a leányok nem is veszik már őt komolyan. Hors concours áll közöttük . . . Haragszom lelkemből arra a tavaszi szombat reggelre, amikor Emi megállt a Lájerék ablaka alatt, meg haragszom a többi apró körülményekre is. A szombatra azért haragszom, mert Emi ezen a napon egy félórával mindig korábban megy a piaczra. Én a ki értem a háztartást, értem ennek a félórának is a magyarázatát. Emi négy neveletlen gyermeknek a testvére, anya nélkül vannak s ez a leány vezeti a háztartást. Ilyenkor szombaton azután, tenger sok a dolga az ilyen szegény kis gazdasszonynak. Az ökölnyi szolgálóval szobákat kell sikártatni, ablakokat mosatni, saját magának pedig vasalni kell a négy maszatos gyermek vasárnapi gúnyáját. Azért is haragszom, hogy azok a hitvány kis csirkék nem fértek meg a bőrükben. Ha szépen ott kuksolnak a kosár végében s ravasz számításból nem furakodnak a saláta közé, tisztára meg van mentve öt percz ■— és ami nem találkozik a lengyellel, így találkozott. És én tudtam, tudtam előre.