Magyar Ujság, 1898. szeptember (7. évfolyam, 240-271. szám)

1898-09-01 / 240. szám

2 f... ...... ................................ ■'■■■■ ■ ■ 1 a vért mindenkinek, a­kinek lelkét az alacsony gyűlölködés epéje meg nem mételyezte. Konok, izgató és veszedelmes munkáját ez a gyűlölködő törekvés régóta folytatja már. El­lentéteket támasztani a polgárság és a katona­ság között ádáz passziója. Nincs ok elég seké­­lyes, nincs gyanusítás elég otromba, nincs hit elég képtelen, a melyet eszközül e romboló munkában és fegyverül ez önemésztő hadjárat­ban készséggel a kezébe ne venne. Egész erejé­vel rajta volt mindenha, hogy e nemzet fenma­­radásának egyik elsőrangú biztosítékát, ha a végzet úgy akarja, vészes időkben legfőbb re­ménységét, históriai harczi dicsőségének eleven örökösét, a nemzet testéből kitudja, szeretetéből kiközösítse, sőt a köztudatban véle szembeállítsa. A gyűlölködés minden hályogát a szemére húzta , hogy ne lásson a hadseregben mást, mint gravament, nemzeti vágyódásaink vértezett el­nyomóját. Sehol a világon egy ilyen törekvés a nyil­vánosság elé kerülni nem merészelne és sehol a világon nincs politikai párt, a­mely a maga taktikája kedvéért a nemzet ily drága értékei­nek hitele ellen törni merészkednék. Nálunk vígan éli a világát és két kézzel hajigálja az üszköt, robbantja az aknákat. És ha gyújtogató üzelmeinek lángjaiban el is hamvad egy csomó értéke a nemzet erkölcsi vagyonának: mit bánja ő, hiszen a »hazagság« szent nevében cseleke­dett ! ? A hazafiság szent nevében történik, hogy minden lehető és lehetetlen alkalommal ádáz táma­dásokkal bolygatják meg azt a becses jó vi­szonyt, a­mely a közös szent érzések kultuszá­ban, a haza javára irányuló magasztos törekvé­sekben és az együvé tartozóság hazafias érzeté­ben egymáshoz fűz polgárt és katonát. A na­pokban történt, hogy Frigyes főherczeg Pápán a lelkes öröm meleg szavaiban magasztalta ezt a viszonyt, a­melynek értékes voltát minden alkalommal halljuk hangsúlyozni hadseregünk legfőbb vezetői részéről; botor és hazafiatlan dolog ilyen körülmények között a szilárduló kö­telékek lazításán erőlködni. A nemzet, a melynek fiai teljesitik a had­sereg soraiban királyuk és hazájuk iránti szent kötelességüket, bebizonyította már, hogy ezeket A „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÍJA. Egy vél leány naplóidból — A Magyar Újság eredeti tárczája. — Irta: Xivuc Terka. Tavasz volt, május vége s az utczai élet még csendesen stagnált. Könnyű átlátszó köd borult az utczákra, szürkésen rózsaszín köd, ritka, mint a szép asszony fátyola, a­mint mo­solygó szemeit takarja. Szép az ilyen tavaszi reggel még a város­ban is. Nem a nagy városokat gondolom. Csak az ilyen kapaszkodó, nagyzoló vidéki várost, mint a mienk, rettentően kövezett utczáival, lehetet­len stilű házaival, de viszont azzal a kedves elő­nyével a nagy városok felett, hogy minden ház­nak meg­van a maga a maga bájos süiteje , a kert. Előtte, mögötte, vagy mellette, csakhogy mindenütt kert és kert, magasra nőtt diófával s a kerítéseken kikandikáló orgona bokrokkal. Itt-ott, a kisebbszerü utczákon, ott is a hol­­mi eljár — ott pláne messze kihajlanak a harmatos ágak, fürtös virágokkal megérintve a leány gömbölyű vállát. Ha a szél megrázza az ágakat, a harmat, azok a ragyogó, hűvös para­­cseppek egyenesen az arczába hullnak és szép, liliomszál nyakába. . Minden reggel ott megy el az orgonaágak alatt, fehér-picé ruhában, fekete övében egy hosszú szárú »tubakatival« s a karján egy jó­kora kosárral. Ez a kosár sem a kecsességéből, sem alak­jának előkelő bájából nem von le semmit. Olyan grácziával viszi, mint a régi egyiptomi asszony a korsóját. Minden reggel itt megy el az erkélyem alatt és gyönyörködöm benne, a­nélkül, hogy neki tudomása volna erről. Valahogy álomba jár ez a leány. Sem jobbra, sem balra nem néz, csak előre, mindig előre s félig lehunyt szemmel kószál tekintete az égen. Ismerem már ezt a szokását, meg azt is, hogy milyen mámorosan szívja fel fehér fogai közt a reggeli levegőt. S abból az álmodozó járásából, abból a mámoros lélegzetéből, a­mely­­lyel beszívja magába a tavasz illatát, mindebből megjósoltam magamban — a jövőjét. Nemde nevetséges? Egy leány jövőjét! És mégis úgy van. Roppant egyszerű dolog. Egy öregasszony ismerősömtől hallottam, hogy a leá­nyok vagy álmodnak, vagy számítanak. Emi álmodott. Milyen kár, hogy ezek a leányálmok nem olyan tartós életűek­­ mint például a bolygók. Olya­nok — mint az üstökösök. Jönnek, tűnnek, káp­ráztatnak s aztán megdörzsöljük utána a sze­meinket — voltak, vagy nem ? A Fecske­ utczában, a Lájerék háza előtt, egy perezre letette Emi a kosarát. Lajer Malvin épp akkor nyitotta ki az ablakát s borzos kis fejével barátságosan integetett Eminek. Ez, a csirkéit igazgatta a kosarában s a­mig fehér nyakukat oda ékelte a harmatos salátafejek közé, mosolyogva nézett fel Malvinra. Szemben van a házunkkal a Fecske-utcza, a Lájerék háza ide az ötödik s én is moso­lyogva néztem Malvinra az erkélyről. Eszembe MAGYAR UJSÁG. 1898. szeptember 1. a bontó törekvéseket a magáéivá nem teszi. A még nemrégiben is annyira divatozott »kard­­afférek« hitelüket vesztették, mert bebizonyult, hogy két ember személyes összetűzéséből a nem­zet nagy alkotó elemei között ellentéteket ková­csolni, ha mindjárt az egyik polgár, a másik katona is, erkölcstelen és veszedelmes eljárás. A pécsi »merénylet« hazug szenzációja, úgy látszik, a régi rosszakarat új metódusának első kísér­lete. Rosszhiszeműség a vértje és hazugság a fegyvere: biztosak vagyunk benne, hogy nem arat diadalt. Budapest, augusztus 31.­­ Az országgyűlési szabadelvű párt folyó hó 5-én, hétfőn este értekezletet tart.­­ Bácffy báró miniszterelnök és Lukács pénzügyminiszter ma reggel Bécsből ideérkeztek.­­ Purgly Sándor beszámolója, Purgly Sán­dor orsz. képviselő a minap tartotta beszámolóját En­yingen, a választókerület székhelyén, a­hová Fenyvessy főispán, Bessenyey Ferencz képviselő s több elvbarátja kíséretében vonult be. Purgly kö­zel egy órai, nagy tetszéssel fogadott lendületes beszéddel számolt be választóinak s felsorolta a lefolyt parlamenti ülésszakban hozott törvényeket. A kiegyezésről nyilatkozva a közös vámterület hívének vallotta magát: akarja a közgazdasági együvétartozandóság fentartását, de csak nemzeti és közgazdasági érdekeink megóvása mellett akarja a békét és nem a magyar alkotmány árán. A szoczializmus kérdésével is behatólag foglal­kozott, kifejtve, hogy a szoczializmus milyen nagy veszélyeket hozhat a hazára és az egyesekre egy­aránt. A törvényhozás további teendőiül a köz­­igazgatás államosítását jelölte és az adóreform keresztülvitelét sürgette. A nagy hatást keltett beszámolót Moharos Péter, Enying város bírája, köszönte meg. Ezek után a nagy számban egybe­­gyűlt választók Bessenyey Ferencz országgyűlési képviselőt kívánták hallani. Bessenyey erre nagy­szabású beszédet mondott, melyben leginkább a néppárti politika ellen és a szoczializmus ellen foglalt állást. A magyar minic­ipális rend­őrség története. Budapest, augusztus 31. Fáradságos anyaggyűjtés, szorgalmas nagy munka eredménye ez a könyv, Endrő­dy Géza, Gyula város főkapitányának műve, mely most a rendőrség uj szervezetének hajnalhasadásakor látott napvilágot. Czélja, hogy minekelőtte elenyésznék végkép ez a mai ócska, időviselte rendszer s helyébe lépne az állam megszabta modern szervezet,­­ ha mozaikszerű is, de ha képe maradjon meg az utókorra a municzipális rendőrségi szervezet tör­ténetének. Látnivaló, igen szép czél s annál dicsé­retre méltóbb, hogy akad olyan, a­ki megvalósítá­sára vállalkozik. Hogy nagy munka volt a könyvnek ilyenfor­mán való megírása, azt megvallja maga a szerző is, a kötet élén. És elhiszszük neki készségesen. Elvégre a hivatalához szegezett tisztviselőnek nem telik ideje arra, hogy sorra járja az egyes váro­sokat adatokért. Már­pedig azoknak levelezés útján való összehordása keserves nagy munka. Ez a mentsége szerzőnek arra nézve, hogy művével nem nyújt teljes egészet. Használható forrás műve lesz azonban ez a munka így is az utókornak. A jövendő történet­írói, a­kik majdan minden részletre kiterjedő tör­ténetét írják meg a magyar törvényhatósági rend­őrség történetének, hálás elismeréssel lapozhatnak ebben az úttörő munkában. A tulajdonképen való monográfiát megelőzi Hegedűs Sándor, Szilágy-Somlyó város főkapitányá­nak előszava, a­melyben rövid vázlatos történetét adja a magyar rendőrségi szervezetnek a legrégibb időktől napjainkig élő történetének. Az ezeréves Magyarország történetében a köz­rendészetnek nem kicsinyelhető szerep jutott. Nyo­­mait látjuk annak már az alkotmányos élet kez­detén, szent István első alkotmányos királyunk törvényeiben is, de sajátságos, hogy míg más mű­veit államokban mintegy kétszáz év óta mint elkülönített szerv, saját neve alatt szerepel a rend­őrségi intézmény, nálunk csaknem ezer év kellett ahhoz, hogy ez intézmény a közigazgatástól elvá­lasztva, attól szorosan megkülönböztetve, nyerjen létjogosultságot akkor, a­midőn talán sehol any­­nyira szükségét nem érezhették a törvényhozók egy erős rendőrségi intézmény szervezésének, mint e hadviselő, sok sanyargatást és jogtalan túlkapást szenvedő, a nemzetiségi s faji tekintetekből is sok ármánykodásnak kitett ország lakosainál. Az Árpádházból való királyok alatt, Szent- István idejében, a vármegyei rendszer lép életbe. Annak élén áll a vármegye grófja, ispánja, comes jutott egy nóta, a mit az este hallottam elő­ször dalolni s biztos vagyok benne, hogy ma este már egy féltuczat suszterinas fújja: »Mikor Lájer Malvin magát festette, Zapfel hadnagy az ablakon megleste . ..« Nincsen szerencséje ennek a Malvinnak az udvarlóival Rendesen vagy ő bolondul egy után s ez rá sem hederit, vagy az ilyen Zapfelek kutatják az ablaka alatt, a kiknek mérgesen üzenteti ki, hogy »ablakot tévesztettek«. Különben a leányok nem is veszik már őt komolyan. Hors concours áll közöttük . . . Haragszom lelkemből arra a tavaszi szom­bat reggelre, a­mikor Emi megállt a Lájerék ablaka alatt, meg haragszom a többi apró körül­ményekre is. A szombatra azért haragszom, mert Emi ezen a napon egy­ félórával mindig korábban megy a piaczra. Én a ki értem a háztartást, értem ennek a félórának is a magyarázatát. Emi négy neveletlen gyermeknek a testvére, anya nélkül vannak s ez a leány vezeti a ház­tartást. Ilyenkor szombaton azután, tenger sok a dolga az ilyen szegény kis gazdasszonynak. Az ökölnyi szolgálóval szobákat kell sikár­­tatni, ablakokat mosatni, saját magának pedig vasalni kell a négy maszatos gyermek vasárnapi gúnyáját. Azért is haragszom, hogy azok a hitvány kis csirkék nem fértek meg a bőrükben. Ha szépen ott kuksolnak a kosár végében s ravasz számításból nem furakodnak a saláta közé, tisztára meg van mentve öt percz ■— és ami nem találkozik a lengyellel, így találkozott. És én tudtam, tudtam előre.

Next