Magyar Ujság, 1898. október (7. évfolyam, 272-302. szám)

1898-10-01 / 272. szám

VII. évfolyam 272. szám. Főszerkesztő: GAJÁRI ÖDÖN. Budapest, 1898. Szombat, október 1. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Hátrafelé sült el a puska, Budapest, szeptember 30. Egyszerre öt veszedelmes vagy ke­vésbé veszedelmes puska irányult a miniszterelnök mellének: a Kaas Ivoré, a Polónyi­­Gézáé, a Kossuth Ferenczé, az Apponyi Alberté és a Horánszky Nándoré. S mindez a veszedelmes vagy kevésbé veszedelmes puska — hátra­felé sült el. Nem tett kárt másban, mint magukban az elszánt lövöldözőkben. Legelőször is elég vigyázatlanul, a Kaas Ivor mordálya sült el. Ez örömlövés akart lenni. A felett érzett a nemes báró korai örömet, hogy az osztrák ellen­zék megváltozott taktikája halomra dönti a két kormány megállapodását, mert arra az eshetőségre, hogy a német ellenzék szinteg belemegy a kiegyezési javaslatok nyugodt tárgyalásába, csak azért, hogy kihúzzák az időt addig a határnapig, a­melyben a két kormány a javaslatok első olvasására nézve megállapodott — se Bánffy, se­­hun nem gondolt. A neme báró jól teszi vala, ha lán­goló örömét egy ideig titkolja. Mert ime, az osztrák leichsrath legelső ülése meg­hozta a német ellenzék s az osztrák kor­mány konflitusának alkalmát. S attól tartunk, hog az osztrák kormány a szitán átlátó, magát süppedékes ingo­­ványra csaláit nem engedi. De ki tudja, belátta voln­e, s hogy mily veszélyben forog, ha Kis Ivár oly elsietve nem örvendezik ?­me, a korai örvendezésnek szemmel látszó hátrányai. A másik két puska, a­mely szeren­csésen hátráló sült el, a Polónyié és a Kossuthé. Még azt hitték, jól meg van töltve, Pólón, vagdalt ólomdarabokat és nagy czigányögeket tett bele. A fel­állított tétel ez volt: a miniszterelnök nem foglalkoatja a Házat. Az ellenzék ég a munkakötől s Bánffy lopatja ve­lük a napot, a tehát kifogynak az idő­ből s a kiegyesi javaslatokat obstruk­­czió nélkül az tárgyalhatja le a Ház d­eczember véig, — ezért a miniszter­­elnök lesz feles, senki más. A miniszternök nem tartotta szük­ségesnek hosszan foglalkozni a nyilván­való tények e erész elcsavarásával. Mert ki az oka, hoy a Ház nem dolgozik? A kormány, amely addig is, mig a ki­egyezési javasakat a bizottságok le­tárgyalhatják, és a sereg kisebb javaslatot terjesztett a­z elé? Vagy az ellenzék, a­mely a napirend megállapítása kérdé­sében obstrukcziót kezdett s igy egyet­len oka a képviselőház teljes tétlensé­gének ? Apponyi azzal állott elő, hogy a nemzeti párt nem járulhat hozzá semmi­féle napirendhez addig, míg a miniszter­­elnök a kormány kiegyezési politikájáról a Házat nem tájékoztatja. Annál ke­vésbé teheti ezt, mert bizalmatlanságuk százféle okához egy újabb ok jár­ult: az osztrák képviselőház elé ter­jesztett ki­egyezési javaslatok indokolása. Ez indokolásból szóló azt sejti, hogy a kvóta felemelésére nézve a két ko­r­­mány megállapodott. Vagy megállapo­dott s ez esetben a kvótát emelő kor­mány ellen háború lesz a végletekig; vagy nem állapodott meg s ez esetben az osztrák kormány olyant állított, a­mi a­mi a magyar kormány részéről c­áfo­­lat nélkül egy perczig sem maradhat. Kemény elhatározással sütötte rá hosszúcsövü fegyverének e töltését Ap­ponyi a miniszterelnökre. Közvetlen kö­zelből sütötte rá, de lövésének nem remélt hatása lett: százszoros visszhang támadt utána az egész Házban, har­sány éljenzés mindenfelől — a miniszterelnök megnyugtató kijelentésére. A miniszterelnök provokált nyilat­kozatából kitűnt, hogy a kvóta felemelé­sére nézve az osztrák és magyar kormá­nyok között megállapodás létre nem jött, hogy ha az osztrák indokolásban csak­ugyan foglaltatik olyasmi, a­mire Apponyi beszédében hivatkozott, úgy az csak az osztrák kormány óhajtásának vagy poli­tikai törekvésének lehet szubjektív ki­fejezése, nem prejudikálhat a magyar kormány azon ismeretes álláspontjának, hogy a kvóta megállapítása elsősorban a kvóta­bizottságok dolga, a­mely bizott­ságok — remélhetőleg — már legköze­lebb fel is veszik a tárgyalások elejtett fonalát itt Budapesten. Mikor a nemzeti párt vezére ma a képviselőházban a Budapesti Napló vezér­­czikkét egész terjedelmében elszavalta, elfelejtve hozzátenni, hogy felszólalása ezúttal csak idézetszámba megy: kétség­telenül mindenre el volt készülve, csak arra nem, a­mi pedig legtermészetesebb volt,­­ hogy a kormány falhozszorítása helyett a kormány pozíc­iója erősödni fog s hogy nem legkisebb szerencséje Bánffy bárónak az a sok győzelem, a melyhez nem egyszer politikai ellenségei révén jut. De hátrafelé sült el ezúttal a Ho­ránszky Nándor puskája is. Igaz, ő fel­áldozta magát. Utóvédnek állott be, hogy fedezze a vert ellenzéki hadaknak, fedezze vezérének vad rohanását. Hanem micsoda szerencsétlen lövés Iveit az övé is! így okoskodott: az osz­trák indokolásban benne van a kvóta­emelés; a miniszterelnök azt mondja, a két kormány erre nézve nem állapodott meg. E két ellentmondó tényből mi kö­vetkezik ? Az, hogy egyezség mindezideig nem jött létre a két kormány között. Ha nem jött létre, akkor a mi kormá­nyunknak, a 67-iki kiegyezési törvény értelmében, már régen reá kellett volna lépni az önálló intézkedés útjára. Hogy ezt nem tette meg, ez már magá­ban véve is súlyos kötelesség-mulasztás­­számba megy. Csakhogy mi az igazság? A két kor­mány megállapodásait a beterjesztett javaslatok tartalmazzák és nem az indo­kolás. Az tehát, hogy az indokolásban az osztrák kormány kifejezésre juttatta a maga óhajtását, vagy mondjuk, törekvé­sét, egyáltalában nem alterálja a létre­jött és a javaslatok szövegében foglalt kötelező megállapodásoknak sem tartal­mát, sem értelmét. Azt mondani ezek után, hogy egyez­ség a két kormány között létre nem jött, üres szofizma, a­melynek csak egy mentsége van: a huszárosan előrevágtató Apponyinak ama szánalmat keltő takti­kai és politikai veresége, a melynek fe­dezését Horánszky megkisérlette. De csakis megkisérlette. Szerkesztőség: »B . idapest, IV. ker., rencziek-tere 3. ar:1 évre 12 frt, fél évre 6 frt, negyed évre 3 frt, 1 hóra 1 frt. Egyes szám­ára: helyben \ Xt&tmak mai száma 16 oldal A kik meg vannak lepetve. Budapest, szeptember 30. A­mit Apponyi gróf és Horánszky Nándor, a közjogi alap notórius kivel, ma a képviselő­házban, kék foltokkal traktálva megkisérlettek, leleplezés akart lenni. A mai lapok közlései érintik a kiegyezési javaslatok osztrák indokolá­sának azt a passzusát, hogy a fogyasztási adónál Magyarországnak tett engedményeket a kvóta magasságának megfelelő emelésének feltételéhez fűzi az osztrák kormány. Bánffy Dezső mind­eddig váltig hangoztatta azt az álláspontját, hogy a kormány a kvóta magasságának meg­állapításától, mint nem reá tartozó kérdéstől távol áll, erről tárgyalásokba nem bocsát­kozott, annál kevésbé tett kötelező ígéretet. Ennek ellenében kellett volna a nemzeti párt mai felvonulásának bombaként hatnia. A Bánffy ismételt nyilatkozatát kellett volna meg­hazudtolnia az osztrák indokolásnak ráolvasásával s csak másodsorban volt czéljuk az ismert köz­jogi keresztmalmot működésbe hozni. A meghazudtolás nem sikerült, annak az elkényszeredett okoskodásnak pedig, a mivel Horánszky a leleplezés nevetséges eredményét fedezni akarta, se füle, se farka. Ezzel a kér­désrel első czikkünkben foglalkozunk, itt nem térünk ki reá. De engedjék meg nekünk a tisztelt lelep­­lezők, hogy viszont a magunk részéről világít­sunk be abba a frivol machináczióba, melylyel ezt a komédiát rendezték. Úgy tesznek, mintha hanyatt vágódtak volna a meglepetéstől és fel-és vidéken /4 kr. Budapest, IV. ker., Ferencziek­ tere 3.

Next