Magyar Ujság, 1898. október (7. évfolyam, 272-302. szám)
1898-10-01 / 272. szám
VII. évfolyam 272. szám. Főszerkesztő: GAJÁRI ÖDÖN. Budapest, 1898. Szombat, október 1. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Hátrafelé sült el a puska, Budapest, szeptember 30. Egyszerre öt veszedelmes vagy kevésbé veszedelmes puska irányult a miniszterelnök mellének: a Kaas Ivoré, a PolónyiGézáé, a Kossuth Ferenczé, az Apponyi Alberté és a Horánszky Nándoré. S mindez a veszedelmes vagy kevésbé veszedelmes puska — hátrafelé sült el. Nem tett kárt másban, mint magukban az elszánt lövöldözőkben. Legelőször is elég vigyázatlanul, a Kaas Ivor mordálya sült el. Ez örömlövés akart lenni. A felett érzett a nemes báró korai örömet, hogy az osztrák ellenzék megváltozott taktikája halomra dönti a két kormány megállapodását, mert arra az eshetőségre, hogy a német ellenzék szinteg belemegy a kiegyezési javaslatok nyugodt tárgyalásába, csak azért, hogy kihúzzák az időt addig a határnapig, amelyben a két kormány a javaslatok első olvasására nézve megállapodott — se Bánffy, sehun nem gondolt. A neme báró jól teszi vala, ha lángoló örömét egy ideig titkolja. Mert ime, az osztrák leichsrath legelső ülése meghozta a német ellenzék s az osztrák kormány konflitusának alkalmát. S attól tartunk, hog az osztrák kormány a szitán átlátó, magát süppedékes ingoványra csaláit nem engedi. De ki tudja, belátta volne, s hogy mily veszélyben forog, ha Kis Ivár oly elsietve nem örvendezik ?me, a korai örvendezésnek szemmel látszó hátrányai. A másik két puska, amely szerencsésen hátráló sült el, a Polónyié és a Kossuthé. Még azt hitték, jól meg van töltve, Pólón, vagdalt ólomdarabokat és nagy czigányögeket tett bele. A felállított tétel ez volt: a miniszterelnök nem foglalkoatja a Házat. Az ellenzék ég a munkakötől s Bánffy lopatja velük a napot, a tehát kifogynak az időből s a kiegyesi javaslatokat obstrukczió nélkül az tárgyalhatja le a Ház deczember véig, — ezért a miniszterelnök lesz feles, senki más. A miniszternök nem tartotta szükségesnek hosszan foglalkozni a nyilvánvaló tények e erész elcsavarásával. Mert ki az oka, hoy a Ház nem dolgozik? A kormány, amely addig is, mig a kiegyezési javasakat a bizottságok letárgyalhatják, és a sereg kisebb javaslatot terjesztett az elé? Vagy az ellenzék, amely a napirend megállapítása kérdésében obstrukcziót kezdett s igy egyetlen oka a képviselőház teljes tétlenségének ? Apponyi azzal állott elő, hogy a nemzeti párt nem járulhat hozzá semmiféle napirendhez addig, míg a miniszterelnök a kormány kiegyezési politikájáról a Házat nem tájékoztatja. Annál kevésbé teheti ezt, mert bizalmatlanságuk százféle okához egy újabb ok járult: az osztrák képviselőház elé terjesztett kiegyezési javaslatok indokolása. Ez indokolásból szóló azt sejti, hogy a kvóta felemelésére nézve a két kormány megállapodott. Vagy megállapodott s ez esetben a kvótát emelő kormány ellen háború lesz a végletekig; vagy nem állapodott meg s ez esetben az osztrák kormány olyant állított, ami ami a magyar kormány részéről cáfolat nélkül egy perczig sem maradhat. Kemény elhatározással sütötte rá hosszúcsövü fegyverének e töltését Apponyi a miniszterelnökre. Közvetlen közelből sütötte rá, de lövésének nem remélt hatása lett: százszoros visszhang támadt utána az egész Házban, harsány éljenzés mindenfelől — a miniszterelnök megnyugtató kijelentésére. A miniszterelnök provokált nyilatkozatából kitűnt, hogy a kvóta felemelésére nézve az osztrák és magyar kormányok között megállapodás létre nem jött, hogy ha az osztrák indokolásban csakugyan foglaltatik olyasmi, amire Apponyi beszédében hivatkozott, úgy az csak az osztrák kormány óhajtásának vagy politikai törekvésének lehet szubjektív kifejezése, nem prejudikálhat a magyar kormány azon ismeretes álláspontjának, hogy a kvóta megállapítása elsősorban a kvótabizottságok dolga, amely bizottságok — remélhetőleg — már legközelebb fel is veszik a tárgyalások elejtett fonalát itt Budapesten. Mikor a nemzeti párt vezére ma a képviselőházban a Budapesti Napló vezérczikkét egész terjedelmében elszavalta, elfelejtve hozzátenni, hogy felszólalása ezúttal csak idézetszámba megy: kétségtelenül mindenre el volt készülve, csak arra nem, ami pedig legtermészetesebb volt, hogy a kormány falhozszorítása helyett a kormány pozíciója erősödni fog s hogy nem legkisebb szerencséje Bánffy bárónak az a sok győzelem, a melyhez nem egyszer politikai ellenségei révén jut. De hátrafelé sült el ezúttal a Horánszky Nándor puskája is. Igaz, ő feláldozta magát. Utóvédnek állott be, hogy fedezze a vert ellenzéki hadaknak, fedezze vezérének vad rohanását. Hanem micsoda szerencsétlen lövés Iveit az övé is! így okoskodott: az osztrák indokolásban benne van a kvótaemelés; a miniszterelnök azt mondja, a két kormány erre nézve nem állapodott meg. E két ellentmondó tényből mi következik ? Az, hogy egyezség mindezideig nem jött létre a két kormány között. Ha nem jött létre, akkor a mi kormányunknak, a 67-iki kiegyezési törvény értelmében, már régen reá kellett volna lépni az önálló intézkedés útjára. Hogy ezt nem tette meg, ez már magában véve is súlyos kötelesség-mulasztásszámba megy. Csakhogy mi az igazság? A két kormány megállapodásait a beterjesztett javaslatok tartalmazzák és nem az indokolás. Az tehát, hogy az indokolásban az osztrák kormány kifejezésre juttatta a maga óhajtását, vagy mondjuk, törekvését, egyáltalában nem alterálja a létrejött és a javaslatok szövegében foglalt kötelező megállapodásoknak sem tartalmát, sem értelmét. Azt mondani ezek után, hogy egyezség a két kormány között létre nem jött, üres szofizma, amelynek csak egy mentsége van: a huszárosan előrevágtató Apponyinak ama szánalmat keltő taktikai és politikai veresége, a melynek fedezését Horánszky megkisérlette. De csakis megkisérlette. Szerkesztőség: »B . idapest, IV. ker., rencziek-tere 3. ar:1 évre 12 frt, fél évre 6 frt, negyed évre 3 frt, 1 hóra 1 frt. Egyes számára: helyben \ Xt&tmak mai száma 16 oldal A kik meg vannak lepetve. Budapest, szeptember 30. Amit Apponyi gróf és Horánszky Nándor, a közjogi alap notórius kivel, ma a képviselőházban, kék foltokkal traktálva megkisérlettek, leleplezés akart lenni. A mai lapok közlései érintik a kiegyezési javaslatok osztrák indokolásának azt a passzusát, hogy a fogyasztási adónál Magyarországnak tett engedményeket a kvóta magasságának megfelelő emelésének feltételéhez fűzi az osztrák kormány. Bánffy Dezső mindeddig váltig hangoztatta azt az álláspontját, hogy a kormány a kvóta magasságának megállapításától, mint nem reá tartozó kérdéstől távol áll, erről tárgyalásokba nem bocsátkozott, annál kevésbé tett kötelező ígéretet. Ennek ellenében kellett volna a nemzeti párt mai felvonulásának bombaként hatnia. A Bánffy ismételt nyilatkozatát kellett volna meghazudtolnia az osztrák indokolásnak ráolvasásával s csak másodsorban volt czéljuk az ismert közjogi keresztmalmot működésbe hozni. A meghazudtolás nem sikerült, annak az elkényszeredett okoskodásnak pedig, a mivel Horánszky a leleplezés nevetséges eredményét fedezni akarta, se füle, se farka. Ezzel a kérdésrel első czikkünkben foglalkozunk, itt nem térünk ki reá. De engedjék meg nekünk a tisztelt leleplezők, hogy viszont a magunk részéről világítsunk be abba a frivol machináczióba, melylyel ezt a komédiát rendezték. Úgy tesznek, mintha hanyatt vágódtak volna a meglepetéstől és fel-és vidéken /4 kr. Budapest, IV. ker., Ferencziek tere 3.