Magyar Ujság, 1898. december (7. évfolyam, 333-361. szám)

1898-12-01 / 333. szám

MAGYAR ÚJSÁG­­ II. évfolyam 333. szám. Főszerkesztő: GAJÁRI ÖDÖN, Budapest, 1898. Csütörtök, deczember 1. jéi beszéd. Budapest, november 30. Kaas Ivor báró vagy hat czikkben kommentálta Apponyi gróf beszédét a rendelkezésére álló lapokban. De ezek a kommentárok, úgy látszik, nem merítet­ték ki a témát, mert segítségére siet a nemes bárónak egyik szélsőbali kollegája, Bartha Miklós. Ha az ellenzéki zsurnalisztika szelle­­meskedésének nívójára akarnánk leszállni, ez a tény pompás alkalmat nyújtana, hogy Apponyi beszédével úgy foglalkoz­zunk, mint a­mely ily sok támogatásra szorul. De a kicsinylés, a személyeskedés és a keserűség fegyvereit átengedjük újságíró ellenfeleinknek. Mi csak az igaz­ság egyszerű fegyverével küzdünk s nem a szenvedélyekre, nem a fantáziára s az elfogultságra, hanem a józan értelemre, az okos belátásra appellálunk. Bartha Miklós abban találja az Apponyi beszédének monumentális vol­tát, hogy az harmadfél óráig tartott. S szembeállítja vele Bánffy ötperc­es be­szédét. Apponyi két évtized rekriminá­­czióit panaszolta el, Bánffy pedig csak annyit mondott, hogy jó lenne a Ház üléseit hat-nyolc­ órára meghosszabbítani. Hát igaz, van e két beszéd közt óriási különbség. Ha a Bartha Miklós stílusát szeretnék, azt kellene mondanunk, hogy egy világ áll közöttük s e két beszéd mértékének nincs kulcsa. Mert a harmadfélórás beszéd egy húszesz­­tendős meddő politikai életnek epitá­­fiuma volt, öndicsőítésben felhígított epéje egy kétségbeesett politikusnak, a­kit a saját beteges látóképessége s ba­rátainak szuggeráló hatalma arra ösztön­zött, hogy ingoványos talajon lidérczeket kergessen. Az a harmadfél órás beszéd mi egyéb, mint kínkeserves Kálvária ?! Végigjárta Apponyi újra az egész utat, a­melyet húsz év óta megtett, szemével a lidérczfényt követve, lábával pedig újra meg újra belesüppedvén a tétovázás lapjába. * S a Bánffy ötperczes beszéde adta meg ehhez a Kálváriához a legegyszerűbb kommentárt. Míg Apponyi egész politi­kája a levegőben lógó köd, melyből fan­táziája tetszés szerinti alakokat formál, a Bánffy politikája a konkrét cselekvés, a gyakorlati politika. Apponyi a mai válságos helyzetben a múltat kesergi, Bánffy egyszerű és praktikus eszközt ajánl a helyzet javítására. A nemzetnek az a vezére, a­kit kisded csapata már húsz év óta próbál a pajzsra emelni, Jeremiás siralmaival szólítja hadba az országot, a nemzet igazi vezére pedig azt mondja, hogy tessék dolgozni. Apponyi harmadfél­órás beszédének csak egyetlen konkrét­­ tárgya volt, az a határozati javaslat, hogy­­ a kiegyezés tárgyaltassék rögtön. S Bánffy öt percz alatt megadta erre a konkrét választ: tessék több időt áldozni s akkor rögtön kielégítheti Apponyi az ő vágyait. Csodálatosképen erre a konkrét ajánlatra nem volt replikája Apponyinak. íme egy ellentét a két beszéd közt; az az óriási úr választja el egymástól, mely a szó és a tett között van. Kern a mi hibánk, ha Bartha Miklós szeme sasnak nézi a pillét s nem a Bánffy hibája, hogy közönséges hernyó­nak nézi a selyemhernyót. Mert a való­ságban erre redukálódik a Bartha Mik­lós hasonlata a sas és hernyó mérkőzé­séről. Egy pille szálldogált harmadtél órán át a Sándor­ utczai Ház üvegteteje alatt s fitogtatta a napfényben csillogó szárnyait. Gyönyörködhettek ebben a látványban a gyermeteg kedélyek, de a tapasztaltak tudják, hogy pilleszárnyak­kal nem lehet terheket emelni s az ara­nyos zománcz a legcsekélyebb érintésre lekopik. S akkor igazán nem marad egyéb belőle a közönséges hernyónál. Ellenben a selyemhernyó nem csillog és nem röpköd, hanem begubózza magát öt perczes beszédekbe, a­melyekből a cse­lekedetek értékes selyemszálait bocsátja ki. — Hentailer, Bokányi, Baron és Weltner. — A Jövő zenéje. Budapest, november 30. Nem emlékszünk rá, mikor történt, de nem­rég, két-h­áron a nap előtt, az obstrukcziós vita folyamán. Valaki beszéd közben felemlítette a szoczialistákat. Hogy ki, az ép oly mellékes, mint az, hogy mikor. A mikor elcsendült a szónok ajkán a szoczialista szó, Hentailer Lajos közbekiáltott: — A szoczializmus a jövő zenéje! A közbekiáltás nem keltett szenzácziót s nem tulajdonított annak senki semminő jelentő­séget. Hentallernek rossz szokása a közbeszólás, s bármit mond, nem reflektál reá senki. De Hentailer e közbeszólásának, csodálatos módon, oly nagy fontosságot tulajdonított, hogy odajött az irói karzathoz s maga kérte a tudó­sítókat, hogy e közbeszólását okvetlenül regisztrál­ják. Nem tette ezt még eddig soha s a hírlap­­tudósítók csodálkoztak a legjobban, hogy miért ragaszkodik Hentailer minden ötlet és szellem nélküli közbeszólás hírlapi megörökítéséhez ? De azért az ellenzék lapjai megtették neki azt a kis szívességet. Most aztán kiderült, hogy miért kívánta Hentailer oly makacsul annak a közbeszólásnak a publikálását. Mindent megvilágít az Országos Hírlap­nak következő érdekes közleménye: A kosár. Érdekes összeköttetésről ve­szünk hírt, mely azonban, úgy látszik, nem sikerült az obstrukcziónak. Megkosarazták a szocziáldemokr­­ták, kiket az obstruálók az utczai tüntetésekhez szerettek volna szövetsé­gesekül megnyerni. Legalább erre mutat az, hogy nemcsak a parlamenten kívüli ellenzé­kiek jártak e végből a szocziáldemokrata­ párt Erzsébet-körúti központi irodájában, de no­vember 24-én Hentailer Lajos országgyűlési képviselő is megjelent ott s felszólita őket a segédkezésre a rendezendő körmenetben. A jelenlevő Baron Ede, Bokányi Dezső és Welt­­ner Jakab szoczialista vezérek nem nagyon mohón kaptak az ajánlaton, de mégis azt fe­lelték, hogy megtanácskozzák a dolgot holnapig. Másnap aztán megvitték Baron és Bokányi vezérek a józsefvárosi függetlenségi körbe, a­hol aznap épen értekezlet volt — a "kosarat. Megtudjuk tehát ebből először, hogy Hen­taller Lajosnak az a közbeszólása tulajdonkép szerelmi szózat volt Baron, Bokányi, Weltner urakhoz s többi szoczialista társaihoz; másod­szor, hogy az obstruáló ellenzék kölcsön akarta kérni a jövő zenéjét ahhoz a macskazenéhez, melyet ők akartak rendezni egy nagyszabású tüntetés számára. A tisztelt obstruáló ellenzék ugyanis, tisz­­tában van azzal, hogy a közvélemény nem tart velük, az egyetemi ifjúság, sem hajlandó az ő szép szemükért bevezetni a fejét s esetleg egy félévet elveszíteni. Látják, hogy ahhoz a szemé­lyes harczhoz nem tudják mozgósítani az utczát, tehát most megalázzák magukat azok előtt, a­kiket eddig leszóltak és semmibe vettek: Báron, Bokányi, Weltner és a többi szoczialisták előtt s megkérik őket szépen, hogy mozgósítsák a szoczialistákat, hadd kaparják ki ők a geszte­nyét a megszorult obstruálók számára. Végül megtudjuk a közleményből, hogy Hentailer úr és társai kosarat kaptak a szoczialisták nevében Baron, Bokányi és Weltner uraktól. Mindenesetre érdekes jelenség, mely kirívó színekben tünteti föl ama példátlanul c­inikus lelkiismeretlenséget, melyet az ellenzék el akart követni. Mert mi történt volna, ha Baron, Bo­kányi és Weltner hallgatnak a hívogató szóra s kölcsönkép mozgósítanak vagy 20—30.000 embert a tüntetésre? Ahhoz a munkás­elemhez hozzácsatlakozott volna az utczák szemétje, a mol, mindenféle kétes exisztencziák, kik keresik és csinálják a zavart, hogy abban halászhassanak. Egy ilyen tömeggel szemben nemcsak az összes rendőrséget, de esetleg a katonaságot is mozgósítani kellett volna, hogy biztosítsa a rendet. Egy ilyen tömegbe csak egy gyűjtő szót kell dobni s kész a vérengzés. A katonaság és rendőrség esetleg fegyverét használja s egy csomó emberélet elpusztul s vér festi a kö­vezetet. S mindez miért? Azért, mert az ellenzék gyűlöletes személyi harczot folytat a miniszter­­elnök ellen, a­kit mindenáron — még vér és emberélet árán is — meg akarnak buktatni. A lelkiismeretlenségnek s a lelki romlottságnak olyan tünete ez, mely nemcsak undort, de meg­döbbenést is kelt. Szerencse, hogy a szoczialisták átláttak a szitán, tudták, hogy miről van szó s a szirén­­hangú hivogatásra azt a lesújtó választ küldték az obstruálóknak, hogy ők csak komolyabb dol­gokért szoktak tüntetni. íme, hogy ez a véres komédia nem sikerült Szerkesztőség: Budapest, IV. ker., Ferencziek-tere 3. tési ár: negyed évre 3 frt, 1­ hóra 2 LI. Egyes szám ára: helyben / h In 63 vidéken / Tr Hl ■ Kiadóhivatal: Budapest, IV. szer., Ferencs Lek-tore 3. Lapunk mai száma 13 oldal.

Next