Magyar Ujság, 1899. január (8. évfolyam, 1-31. szám)

1899-01-01 / 1. szám

Vili. évfolyam 1. szám. Főszerkesztő: GAJÁRI ÖDÖN. I Budapest, 1699. Vasaraap, január l . Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Ki topic sxít az alkotmányt? Budapest, deczember 31. Úgy illenék, hogy uj esztendő nap­ián a szebb jövő reményéről beszéljünk, a szivek megújhodásáról, az akarat és szándék felmagasztosulásáról. Úgy ille­nék, hogy a mi keserűséget hagyott lel­kűnkben a letelt esztendő, elmossa az újnak első hullámverése; hogy a borús emléket kitörülje elménkből a biztató jövő; hogy a sajgó sebekre az uj esz­tendő remény-füvéből készitsünk gyó­gyító irt. Sajog belé a lelkünk, hogy nem en­gedhet e vágynak. Szeretnénk irni fele­désről, gyógyulásról, bizalomról és re­ményről, de megbicsaklik a toll, a mikor álnok tettetésre, hazug hitegetésre akarja csábítani a vágyakozás, holott kénysze­rítő erő nógatja a fájdalmas valóságra, a kínosan érzett igazság kimondására. Nem oly időket élünk, hogy egy pillanatnyi kellemes csalódásért behuny­hassuk a szemünket a rideg tények előtt. Nyitva kell tartanunk mindkét szemün­ket, hogy tisztán lássuk, mivel állunk szemben s tisztán lássuk a czélt, a mely felé haladunk. Ha behunynók is a sze­münket, a veszély, a mely szembe kerül velünk, nem csökkenne, a czél, a mely felé minden erőnkkel törekednünk kell, helyét nem változtatná. Es nagy a ve­szély és messze a czél! A veszély, a mely szembe kerül velünk, a parlamenti anarkia hidrája, a czél pedig, a mely után törünk, az alkotmányos rend helyre­állítása. Halljuk és olvassuk az ellenzéki be­szédekben és az ellenzéki újságokban, hogy a Bánffy-kormány, a Tisza-klikk s a szabadelvüpárt végre elérték czéljukat: megteremtették a törvényen kívüli álla­potot, a mely abszolutisztikus uralmi vágyuknak teljes kielégítést Ígér. És el­gondoljuk, hogy a kik ezt mondják és írják, világos tudatával bírnak annak a szörnyű hazugságnak, a melyet kinyilvá­nítanak. Nem menti ezt a nyilvánvaló czinizmust, ezt a tudatos hazugságot sem a pártelfogultság, sem a hazafias jóhisze­műség. Mert vakmerő és mentség nélkül való meghazudtolása az a tényeknek. Ki meri azt mondani, hogy a kormány és a szabadelvüpárt nem akarta minden ere­jével biztosítani az alkotmányosság foly­tonosságát? Hát nem nyújtotta be ideje­korán a költségvetést, az indemnitást, a kiegyezési javaslatokat, a provizórium­javaslatot? S a múlt hónapok bármely napján, bármely órájában nem volt-e meg a lehetősége annak, hogy a kor­mány javaslatai törvényekké váljanak? Itt, ebben a mozzanatban rejlik a felelősség kérdése az alkotmánynélküli állapotért. Ennél a pontnál kell meg-! ütközni az érveknek s kell eldőlnie annak, hogy kit terhel a felelősség. A kormány indemnitást és provizóriumot akart, alkotmányos eszközöket alkot­mányos czélokra. Az ellenzék Bánffy fejét akarta, vagyis személyes áldozatot a boszuvágy kielégítésére. Ezt az ellen­tétet eszköz és czél között nem lehet áthidalni azzal az önkényes és indokolat­lan kijelentéssel, hogy az ellenzék nem tekinti Bánffyt alkotmányos miniszternek. Ki az, a ki nem tekinti? Apponyi gróf ur, Horánszky ur, Ivánka és Polónyi urak? Ha ezek az urak képviselők is, de nem reprezentálnak sem súlyban, sem felelősségben, sem mint alkotmányos tényezők többet egy-egy személynél. De semmiesetre nem reprezentálnak olyan tényezőt, a melytől a kormány alkot­mányos volta függ. A mily joggal ők Bánffytól elvitatják alkotmányos minisz­teri voltát, ép oly joggal elvitathatja bármelyik polgára a hazának az ő alkot­mányos képviselői voltukat, sőt azt is, hogy élnek. Szakasztott úgy viselkednek, mint a ki azt mondja ellenfelének, hogy tekintse magát agyonlőttnek s aztán úgy tesz, mintha az illető valóban halott volna. Megpróbál helyére és örökébe ülni. S mikor aztán észreveszi, hogy ott van az élő erő, a mely nem hagyja a maga jogát elrabolni, akkor ordítozni kezd, hogy vele történt jogtalanság. Hát mit mond az alkotmány? Ki a felelős miniszter? Azt mondja-e, hogy az, a kit Apponyi, Rakovszky és Polónyi ! annak tekint ? Ha igen, akkor ezeknek i „MAGYAR PJSiG“ TÁRCZlJA, A filozófus. — A Magyar Újság eredeti tárczdja. — Irta: Ágai Béla. Vevő jött. A kis üvegajtó fájdalmasan nyikorgóit s a esengetyü rekedten prüszkölt. Nikolajevics Milán félkezére könyökölt az ágyban s nyújtózkodni kezdett: — Maja, — szólt halkan — valaki jár a boltban; nézz csak utána. Az asszony ott ült az ágy lábánál s kialudt, bamba szemekkel nézett a szobában derengő ho­mályba. Mikor Nikolajevics Milán megszólalt, felkapta a fejét s önkénytelenül a beteg lába után nyújt, hogy azt megdörzsölje. — Nem, nem. Alighanem vevő jött; menj az üzletbe. Az asszony lustán felkelt. Néhányszor meg­ropogtatta derekát, mely egészen elzsibbadt a sok üléstől, s lassú léptekkel az ajtó felé tar­tott. Csak a küszöbről szólt vissza: — Nikolajevics Milán, hagyjam nyitva az ajtót ? — Ne; csak csukd be. Hisz úgy sem vehet el sokat — mormogott magában Nikola­jevics Milán; s megpróbálta, hogy úgy találjon helyet az ágyban, hogy ne fájjon a teste. Nem ment sehogyan sem. Bármit csinált, a derekát, lábát folyton hasogatta a fájdalom. Hiába, csak Maja tudja odarendezni a vánkosokat. így fe­küdt már tehetetlenül hónapok óta Nikolajevics Milán. A lába felmondta a szolgálatot s a de­reka megrokkant. Szálas, erős ember volt, ki a futó lovat is megállította félkézzel. S egyszerre összeomlott. A tavaszszal történt, hogy a szom­széd városban voltak vásáron. Elkelt mind a zöldség, pompás áron s Nikolajevics Milán arcza csakúgy ragyogott az örömtől. Hamarjában ki is választott három sor klárist, hogy Maja is örüljön a vásárnak. Azután vigan indultak haza­felé. A hogy lekocsiztak a domb lejtőjén, mely ott van a határ szélén, egyszerre csak elszakadt a kötél, mely a hátsó kocsikereket fékezte. A szekér nekiindult, a lovak megbokrosodtak. Ekkor Nikolajevics Milán leugrott a kocsiról s két kéz­zel megragadta a szekeret. Rögtön fékezett. S igy szép lassan haladtak le a lejtőn. Mikor leértek s Nikolajevics Milán felült a szekérre, saját- szerű bizsergést érzett a lábában. Nem tulajdoní­tott ennek semmi fontosságot. Hazaérve, le akar szállni e kocsiról. Nem tudott. Próbálja kétszer- háromszor. A lábát sem tudta emelni. Maja, ki ott forgolódott a kocsi körül, hogy segitkez- zék, mikor látta Milán vergődését, úgy kapta fel a kezébe s vitte két karján a szobába. Azóta ott fekszik az ágyban. Tudós doktorok nézeget­ték, s mindnyájan komolyan rázogatták a fejei­ket. Nem lehet itt már segítem. Még a vingai hires asszony is fiokvarju nyelvekkel étette. Hiába. Nikolajevics Milán nem kelt fel többé ágyból.______________ ____________________ a z Szerkesztőség: *Eiöfizstési ár: 1 évre 12 frt, félévre 6 frfc, aesryod évre 3 frt, 1 hóra 1 frt. Egyes szám ára: Az utczahosszant nem is sajnálták. Azt mondta Brazin Milos a papucskészitő, hogy ren­dén van ez igy. S a többiek elbitték, bogy ez rendén van, mert Brazin Milos tekintély volt az egész környéken. — Ez az isten ujja — mondta Brazin Milos — isten nem ver bottal. A Juon miatt történt. A Juon! Ah, igen, a Juon; ő volt az, ki Nikolajevics Milánnak sok keserű s lázas órát okozott. Minél inkább irtózott tőle, annál jobban gondolt reája. A hosszú fekete éjszakákon, mikor az álom kerülte szemeit, folyton a Juonra gon­dolt. Látta a sápadt, szomorú arczát, a könyes, nagy fekete szemeit, a mint Majára emelte. Hiába búgott az orgona, hiába beszélt oly szé­pen a pap, ő nem látott, hallott semmit; csak a Juon szemeit látta. Ott állott Juon a tem­plom sarkában, — külön a lakodalmas néptől — s nézett, nézett föl Majához. Az esküvő után eltűnt; azt mondják, hogy a városba ment egy puskamüveshez. Hát ki az, oka mindennek? Ketten szerettek egy leányt. O és testvére, Juon. Nem titokban csinálta, hanem nyíltan megmondta Juonnak, hogy szereti a leányt ő is. Válaszszon kettőjük közül a leány. S Maja neki nyújtotta kezét. Igaz, hogy Milán volt az apai jus egye­düli örököse s Juon két keze munkájával tar­totta fenn magát. Azután nem is folyt rosszul a sora. Maja jó, türelmes, szótfogadó asszony. Megéltek ők szép csendesen egymás mellett. De most. most, • helyben és vidéken 4 kr;... i Budapest, VII., kér., •. , BLereposl-ut 54. '.-.„I: Lapunk mai száma 20 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents