Magyar Ujság, 1899. február (8. évfolyam, 32-59. szám)

1899-02-01 / 32. szám

­­ zatot és mennyit. Azt se ak­arjuk felemlíteni és bizonyítgatni, hogy a békére nem a kormány­­nak és szabadelvű pártnak van szüksége, hanem a hazának s igy ebből nincs joga senkinek sze­mélyes garancziák czime alatt előnyöket vindi­kálni, — csak szembe akarjuk állita­ni a nem­zeti párti két újság hangulatát és véleményét egy másik lapéval, mely az ultra-szabadelvűség és demokráczia jegyében született ugyan, de most kaszinói húrokat penget. Ez a lap a Budapesti Napló, mely szellem és jellem dolgában mondott ítéleteit megmásít­hatatlan abszolút igazságoknak tekinti. Tessék e lap mai vezérczikkét elolvasni. Minő szánalmas képet tár ez elénk a kormányról és szabadelvű­­pártról, mely szegény szellem és jellem dolgá­ban, mely olyan, mint a rongyos hidalgó, mely­ről leskz a nyomor, de azért peczkesen lépked. Erősködik, hogy őt nem győzte le senki, hogy ő semmit sem engedett. »Micsoda?« — kiált fel a szellemek és jellemek egyedül hivatott bírálója. »Hát a Bánffy elejtése, a saját kiegyezési és közjogi politikájának sutba dobása, a tulajdon politikai erhölgseinek előbb pellengérre, majd vesztőhelyre hurczolása nem alázza meg a tisztelt kormány­pártot?« Egy másik helyen meg azt mondja a sza­­badelvű pártról: »Politikai dolgokban nem akar engedni. Hát engedhet-e vájjon még politikai dolgokban ?« Méltóztassék már most eligazodni, hogy ki­nek van igazsága: a Hazánk­nak-e, a Budapesti Hírlap­nak-e, avagy a politikai következetesség és csalhatatlanság egyetlen ítélőszékének, a Budapest Napló­nak ? Az előbbi két lap szerint a kormány és pártja szűkkeblű, mely minden áldozatot elfogad az ellenzéktől s ellenértékű, még személyes ga­­rancziákat sem akar adni; a harmadik nagy erkölcsbíró szerint a kormány egy nagyzási hóbortban szenvedő rongyos hidalgó, a­kit min­denéből kifosztottak, s a­ki most a békehadjá­ratban a győzőt szánalomraméltó naivitással szimulálja. Melyiknél keressük most már az igazságot? Ne h­igyje-e azonban senki, hogy mert az ellenzék fenti lapjai között ily nagy az ellentét, a czélra nézve nem volna meg köztük a teljes­ ­ „MAGYAR PILIG“ TÁRCZÁJA. A mintafiú írta: Sodermann, Hernanna. Néhány évvel ezelőtt színházakban és hang­versenyeken gyakran lehetett találkozni egy szép párral. Nem férj és feleség volt, pár; anya és fiú. Az anya fehérhaju, tisztes matróna, magas, tiszta homlokkal s fénylő, nagy szemekkel, me­lyekből csak szeretet sugárzott. A fiú hatalmas termetű, meglepően vonzó szépségű férfi, bozon­tos szemöldökkel s örökké kereső tekintettel. Tartásában, viselkedésében tetőtől-talpig szalon­ember , csak kissé mintha meglátszott volna rajta a tartalékos hadnagy feszessége Arczáról szinte sugárzott az öntudat s a blazirtságot minden­áron játszani igyekezett. De hát az asszonyok szeretik ezt. Mikor édesanyját karján vezetve, végig­haladt a széksorok között, nem egy szép szem követte s a viselkedés, a­melyet anyjával szem­­ben­ tanúsított, majdnem jobban megnyert min­denkit, mint férfias szépsége. Minden mozdulata gyengéd lovagiasságról, áhitatos szeretetről lát­szott tanakodni az anya iránt — nem csoda, ha a női szívek meghódoltak. Ha köszöntöttem, — többször találkoztunk társaságokban — azon­nal kérdezték tőlem: »Ki ez az úr?« Sok körben persze igen jól, nagyon is jól ismerték. Abban a hírben állott, hogy az asz­­szonyok mesésen kényeztetik , hogy ő maga a legnagyobb non chalance-val beszél sikereiről. A­ férfiak természetesen nem nagyon kedvelték­ már, mikor jó helyzetbe jutott, a többiek is min­d jól el vannak látva — legjobban a bol­dogult férje, fenn a mennyben, Isten nyugosz­talja — most elhatározta, hogy legidősebb fiá­nál, lelke bálványánál fogja tölteni élte utolsó napjait. Ezeket mondta el nekem akkor. Annál na­gyobb volt csodálkozásom, mikor néhány hónap múlva arról értesültem, hogy az anyja egyszer s mindenkorra elvált a fiától s végleg vissza­ment a vidékre lakni. — Biztosan az asszonyok űzték el! — kiál­tottam. S igazam volt, de hogy mennyiben volt az asszony a hibás, azt csak később tudtam meg, mikor valaki elmondta az érdekes eset részleteit. A mintafiúnak volt rá gondja, hogy anyja mit se tudjon arról, hogyan éli ő világát. A város egy távolabb eső részében második lakást bérelt s kimaradásaira majdig talált valami ürügyet. De az anya szeme előtt mi sem marad­hat rejtve. Illatos levélkék, névtelen virágcsok­rok, titkos üzenetek, szóval, nemsokára nyomára jött mindennek. De ha talán fel is lázitotta tiszta lelkét, hogy ezt nyugodtan kell tűrnie, ez még nem volt elegendő ok arra, hogy megvál­jon bálványától. Csak kitette a fiát, hiszen csak azok a, rossz, csábító asszonyok voltak a hibá­sak. Élete céljául tűzte ki, hogy fiát kivonja ebből a csábos, de veszélyes légkörből, hozzászoktatja a családi tűzhely örömeihez, mi több, már arra is gondolt, hogy feleséget keres számára, de hát nem tudott hamarjában egy méltó nőt sem találni. Ekkor egy napon .. . Ezen az emlékezetes napon az erkélyes szobában ült fiára várakozva s elmélázva nézte a szállingózó hópelyheket, melyek fehér lepellel MAGYAR ITJSÁG. homogenitás. Oh! az megvan. Ők csak külön­böző utakon haladnak, de a czél egy: az úgy­nevezett személyes garancziák. Az Apponyi lapjai ezt azon a czimen követelik, mert csak ők adtak, de kapni nem kaptak semmit; a po­litikai önállóság és megingathatatlan meggyő­ződés sziklavára: a Budapesti Napló azt akarja a szabadelvüpártra szuggerálni, hogy ki van fosztva, hogy szegény jellemek és szellemek dol­gában s igy kénytelen a személyes garancziák egyetlen szalmaszálába kapaszkodni. No, hát tisztelt czikkíró urak, a kormány és szabadelvű párt még fogja még várni a tizenkét órai vonatot. Addig türelem! Budapest, január 31. *­ Sima Ferencz leleplezése. Sima Fe­­rencz ma végre szóhoz juthatott a Házban. A napirend megállapítása, illetőleg az elnök ama propozícziójához szólt, hogy a Ház három na­pon át ne tartson ülést. Sima rövid beszéde érdekes leleplezéseket tartalmazott. Kijelen­tette, hogy teljesen szokatlan és meg nem engedhető, hogy a béke ügyében a parla­menten kívül tárgyalnak. A tárgyalások eredmé­nyére nézve már eleve kijelentette, hogy a meg­bízottaknak nem lesz hatalmuk a béketölteseket az ellenzékkel elfogadtatni, mert ők Bánffynak nem szavaznak meg semmit. De Sima elárulta azt is, hogy nekik nem az a fő czéljuk, hogy Bánffy bukjék, hanem, hogy a szabadelvű párt szétrobbantassék. Egy szóval, a béketárgyalások csak komédia, mely az ellenzékre nem bír kö­telező erővel. Ezt a kijelentést mi ad nólám vesszük.­­ A képviselők februári illetményei. A kép­viselőház gazdasági bizottsága Madarász József kor­elnök elnöklésével ma ülést tartott, a­melyben Borne­misza Ádám, Jónás Ödön, Kobek István, Molnár An­tal és Oláh J­ózsef bizottsági tagok vettek részt. Elnök tekintettel arra a körülményre, hogy a Ház folyó évi költségvetése mindeddig nem volt tárgyalható, a bizottság elhatározását kérte a február 1-én esedékes képviselői illetmények utalványozása tár­gyában. Molnár Antal bizottsági jegyző és elő­adó az 1893 : VI. törvényeik 3. paragrafusa alapján, mely szerint »a képviselői tiszteletdij- és lakbérilletmmény négy egyenlő részletben, február, május, augusztus és november hó 1-én előre fize­tendő, továbbá a jóváhagyott pénzkezelési és szám-De nem mutatták ezt az antipátiát, mert tudták, hogy fényes jövő áll ellőtte. Régi nemesi, de elszegényedett családból származott s hivatalnok volt a minisztériumban, a­hol nagyrabecsülték képességeit. Ha valaki strébernek neveztetnem sokat törődött vele, a támadás élét úgy kerülte ki, hogy nevetve igazat adott a támadónak. Az asszonyokat jobban érdekelte az a meg­­igéző varázs, melyet a gyönge nemre gyakorolt. Bizonyos félő áhítattal beszéltek róla. Itt-ott szívt­len rovónak mondták ugyan, meg durva egoistának, de ép azokat, a­kik legrosszabb tulajdonságait híresztelték, ismerte ő mindig a legjobb oldalukról. A közte és anyja közt fennálló viszony sok barátot szerzett számára. Jó embernek kell lennie, mert mintaszerű fiú, így okoskodtak. Csak elvétve akadtak egyesek, a­kik azt han­goztatták, hogy a tisztes matróna az ő számára csak egy eszköz a kaczér­kodásra, ép úgy, mint a hatalmas gyémánt, mely kezét ékesíté, vagy a hatalmas szent-bernardi kutya, mely lépten­­nyomon követte. Egy véletlen révén megismerkedtem a matrónával, a­ki társalgásunk első perczeiben már meghódított. Minő magasröptű gondolko­dás, minő furcsa érzés! S hogy ragyogott a szeme, mikor a fiáról beszélt! Milyen gyanút­lan lelkesedéssel sorolta fel előnyeit! De hát ilyenek az anyák mind! Isten áldja meg őket érte ! Pedig a fiú sok gondot okozott neki. Egy vagyontalan tiszt házában nem sok a fölösleg, főkép ha van egy rakás gyerek, — bizonyoso­kat kellett odahaza nélkülözniük s a leányok­nak titokban hímezni kellett egy üzlet számára, hogy a drága tanítást fedezhessék. De most fejtési utasítás 4-ik §-a alapján, mely szerint »az utalványok kibocsátása az elnök hatásköréhez tar­tozik« , a fenforgó kivételes körülményekre való tekintettel javasolja, hogy a szükséges utalványo­zással a korelnök bizassék meg. A bizottság egy­hangú határozattal hozzájárult ehhez az indít­ványhoz. " Bizalom a kormánynak. Sopronból írják: Sopron sz. kh. város törvényhatósági bizottsága január 26-án tartott rendes közgyűlésén, Debreczen sz. kir. város átirata nyomán, túlnyomó többséggel a parlamenti többségnek és kormánynak bizalmat szavazott. A miniszterelnökhöz intézett felirat többek közt a következőket mondja: »A legmélyebb hazafiús aggodalomtól el­telve szemléljük mi is a nemzet millióval ezen boldogtalan állapotot, a­mely veszélyezteti har­­mincz év alkotmányos fejlődésének oly szép eredményeket elért munkáját és ismét vészterhes felhőkkel árasztja el szegény hazánknak még imént derült egét. Bármi történjék is a jövőben, még a ki­­engesztelődés boldog napjaiban is, hálás szívvel fogunk megemlékezni a Nagyméltóságod bölcs vezetése alatt álló parlamenti többség legmélyebb hazafias érzületből fakadt méltóságteljes, higgadt magatartásáról, melynek oly fényes bizonyságát adta a megpróbáltatás ezen nehéz napjaiban s melynek köszönhetjük, hogy ezeréves alkotmányunk még fennáll. De hálával adózunk a Nagyméltó­­ságod nevét viselő magyar királyi kormány je­lenlegi összes tagjainak is, kik híven kitartot­tak mai napig a vihorkorbácsolta állam hajóján és bölcs intézkedéseikkel a mélyen ható válság bajait enyhítették. A múlt hetek csúnya magánjellegű küzdel­meiben azonban Nagy méltóságos személye volt az összes vad támadásoknak majdnem egyedüli czéltáblája s a személyes gyűlölködés szúró tör­­viseinek égő fájdalmai közepette mégis megtar­totta csakis az önzetlen hazafias érzésből fakad­ható higgadtságát s férfiasan kitartott azon a helyen, hová a korona s a parlamenti többség bizalma emelte s a hol a haza javára oly fényes sikereket képes felmutatni, stb. stb. Gebhardt József, Reichenhau­er Béla, polgármester, főjegyző.­­ Beszámoló: Psik Lajos, a nagy­atádi járás országgyűlési képviselője, folyó hó 29 én Babocsára ment, a­mely alkalommal délelőtt tizenegy órakor a községház előtt a környékből is nagy számmal egybegyűlt szabadelvű és ellenzéki polgároknak beszédet mondott. Miután üdvözölte az őt lelke éljenzéssel fogadó polgárokat, kimerítően ismertette ....... „imi. I«— 1899. február 1.

Next