Magyar Ujság, 1899. május (8. évfolyam, 120-148. szám)

1899-05-02 / 120. szám

l­ vételes törvényhozási intézkedést tenni a lelkészekre nézve. Azt tagadni nem lehet, mert a gya­korlati tapasztalatok egész sora bizo­nyítja, hogy igenis, a lelkész is elkövet­het hivatalos ténykedésével választási visszaéléseket. Az igazság pedig azt kö­veteli, hogy senkitől se tűrjük el a vétket. Se a papságtól, se a többi köztisztviselőktől. Akkor tennénk csak kivételt, ha ezeket a szakaszokat kihagynék és így a vétkes lelkész büntetlen maradna. Ismételjük, hogy a néppárti beszédek még jobban meggyőztek bennünket ar­ról, hogy ezekre a szakaszokra, a mos­tani körülmények között, nagyon is szük­ség van. Azokat benn kell hagyni a ja­vaslatban. De egész jó lélekkel ajánljuk a lelkészkedő papságnak azt, hogy ő maga tegye feleslegessé a szakaszokat a korrekt magaviseletével. Ne adjon okot, sőt kerüljön szorgosan minden okot arra nézve, hogy ellene ezeket a szakaszokat aktuálissá tegyék. A lelkészkedő papság se zárkózzék el azon új kormányzati szellem elől, melyet Széll Kálmán hozott magával, ki tiszta, becsületes választást akar. Ennek a ja­vaslatnak is ez az egyetlen czélja van. Ha ez a szellem igazán át fogja hatni az egész ország lakosságát és egyben a lelkészkedő papságot is, akkor úgy a vá­lasztási költségekre, miként a papi vét­ségekre vonatkozó szakaszok egészen ki­mennek a gyakorlatból. Ekkor érjük el azokat az ideális képviselőválasztásokat, a­melyeket ezzel a javaslattal is meg­közelíteni akarunk. Napirend: X. az 1898. számadási év III. és IV. negyede­ii­n előfordult túlkiadások, előirányzat nélküli­­ki­adások és hitelátruházások tárgyában a m. kir. állami számvevőszék által az ország­gyűlés elé terjesztett je­lentésre hozott képviselőházi határozatok ; 2. a Magyar­­ország és Horvát-Szlavonországok közt 1886. évre esz­közölt leszámolás tárgyában a m. kir. állams számvevő- szék által az országgyűléshez beadott jelentésére hozott képviselőházi határozat bizottsági tárgyalása. Budapest, május 1.­ ­ A főrendiház bizottságaiból. A főrendiházi igazoló bizottsága május hó 3-án, szerdán, délelőtt fél 11 óra­­kor ülést tart, melyen a főrendek jegyzékének folytató­lagos kiigazítása lesz napirenden.­­ A pénzügyi bizott­ság ugyancsak május 3-án délelőtt 11 órakor tart ülést, már nem volt ilyen szerencsés. Pedig isten bizony különb sorsot érdemelt volna, mert ha a Fehér csirke csak olyan jó darab volna, mint a­mennyi­vel jobb az Arany kakas­nál és ha a Népszínház derék művészei csak annyit játszottak volna meg belőle, mint a­mennyit elejtettek, zajos estéje lett volna a Népszínháznak. Fájdalom azonban, a sze­gény csibét nagyon rosszul tálalták fel. Nem any­­nyira a nézőtéren bukott meg, mint inkább a szín­padon. Legsűrűbben még azt a hibáját hallottam em­legetni, hogy kevés benne a­­ primadonna. Ez okozta volna a vesztét. Meglehet, hogy így van és ha csakugyan így van, akkor elég aggodalmas je­lenség. Akkor azt jelenti, hogy a szerző, ha sikert akar, ne darabot írjon, hanem primadonnát. Érde­mes ezen gondolkodni egy keveset, mert hogy így állanak a viszonyok, egy cseppet se természetes. Ez a helyzet egy következménye annak a prima­donna kultusznak, a­melyet tobzódó végletekbe vittek számításból a direktorok, elnézésből a kri­tika és a rendszer hatása alatt a közönség. Ez a korszak a primadonnáké. Körülöttük forog a világ, nekik terem minden virágot a tavasz és őket szolgálja, uralja és — rettegi a színház. Mert az operetteszinház, az a primadonna. A többi nem számít, legfeljebb a direktor — spekulál. Egész csomó jelentős művé­szi tehetség, alkotásra vágyó nemes ambíczió, igaz odaadás és ideális rajongás van arra kárhoztatva, hogy minden időkre — talapzata legyen a prima­donna-bálványnak, vagy sápadt udva­r az egyedül elismert csillagnak. Gyötrelmes szerep lehet és sok önmeg­­tagadás kell hozzá, az bizonyos. Egy csomó művészember ambíczióját rozsdásítja állandóan az a tudat, hogy ő tulajdonképpen soha egyéb n­em lehet, mint a staffázsé • Dicsőség, hírnév, művészi siker és anyagi eredmény, az egyéni jelentőség buzdító önérzete: mindez a primadonna róz­ás ka­csóiban va­n és ezek a rózsás kacsók erősen mar­kolják a gyeplőt. Vájjon rendjén van-e ez így ? A művészetnek csakugyan nem volna más ragyogása, mint a­mit a színházak di­Budapest, május 1. Május elsejének hajnali üdvözléséről jöttek nagyobbára a Házba a törvényhozók. Ezzel a kérdéssel köszöntötték is egymást: — Hol voltál, mikor a nap felkelt? Egyik a Városligetből jött, a másik a Sváb­hegyről, ki virággal a gomblyukában, ki orgona­lombbal a kezében. Szóval tavaszi hangulatban gyülekezett a parlament és ha csakugyan ara­nyat lel, a­ki korán kel, ma sok aranyat hul­lajtott a természet a képviselő urak sétaútjába. Idebenn a Házban május elsejét a kanczel­­paragrafus foglalja le magának, sőt úgy lehet, tán be se éri vele. Az ülés különben a múlt üléssel kezdődik A múlt ülésen Rakovszky István jónak látta megcsipkedni Veszter Imrét, azt állítva róla, hogy a múlt kormány alatt egy szava se volt a kúriai bíráskodás ellen, de annál buzgóbban működött a plutokratikus munkásság terén. Ezekre a megjegyzésekre felelt meg mind­járt az első ülés elején személyes kérdésben Veszter Imre. — Való, hogy a kúriai bíráskodás első tárgyalásában részt nem vettem, de nem vettem részt azért, mert akkor — nagybetegen fe­küdtem. Nagyon ügyesen vágott vissza a »plutokra­tikus munkásságra« vonatkozott megjegyzésekre. — Ezeket a megjegyzéseket nem igen ér­tem. Lehet azonban, hogy egy helyiérdekű vas­útban történt részesedésemre vonatkoztatta. Erre ki kell jelentenem, hogy a­ki vasutat épít, min­denesetre üdvösebb, hasznosabb dolgot végez, mint a­ki egész politikai tevékenységét a feli­ratos csillagai kisugá­ranak és nem volna más jogos ambíczió, mint a primadonna-szeszély ? Az operetteszínházakban nincs többé »közönség« , a hadviselő táborok vannak csak a nézőtéren, mindenik a maga kedvenczének virágjával a gomb­lyukában és ebben a háborúban nulla a darab, nulla a szerző, nulla az előadás és nulla minden más közreműködő, a rivális primadonna pedig még nullább. Ha primadonna nem játszik a darabban akár szemfedéllel helyettesíthetik a vasfüggönyt,, mert az a darab külön-külön meghal minden fel­vonás után. Az Isten sokáig éltesse a primadonnákat, de a primadonnák hagyják élni azokat is, a­kik nem primadonnák. Különben ők maguk talán legkevésbbé okai annak, hogy idáig fejlődtek a dolgok. Elfo­gadták a helyzetet és élnek az előnyeivel, a­mi nagyon is érthető. A rendszerben van a hiba: a vezetésben, a­mely pusztít, ha helytelen és még jobban pusztít, ha­­ nincs. ... A Fehér csirke egyébiránt nem bukott meg teljesen. Csak az bukott meg, a­mit előadtak belőle. Ez pedig nem az egész darab. Jó egyhar­­madát kihagyták. Levágtak egy kicsit a fejéből, lemetszették az orrát, egy merész vágással ampu­tálták az egyik lábát és így kicsinosítva állították a közönség elé. Nem csoda, hogy a publikum csak azt vette észre, a­mi­­ hiányzott belőle. A jó franczia szerzők, ha látták volna a darabjukat Budapesten, Isten bizony rá nem ismertek volna a saját édes gyermekükre. De nem látták és ez a szerencse a szerencsétlenségben. Hanem, ha én a Népszínház direktora volnék, bizony előadatnám a Fehér csirkét még egyszer — a maga csonkítatlan voltában. Vagy pedig előadatnám külön azt, a­mit kihagytak belőle. Végezetül pedig, hogy azzal a bizonyos méla akkorddal fejezzük be a színházi hét krónikáját, tiszteletteljesen kérdjük: mi van a népszínházi pá­lyázatokkal? Ha nem csalódunk, ezek három kis esztendő óta »függenek«. Vagy talán már — el is évültek volna ? SZÖLLŐSI ZSIGMOND kezeti béke megbontására és a nép nyugalmá­nak megzavarására fordítja. Különben pedig kívánom, hogy Rakovszky képviselő úr politi­kai tevékenységét éppen olyan siker jutalmazza, mint az én plutokratikus működésemet. Az a viharos, nagy derültség, a­mely eze­ket a szavakat követte, mutatta, hogy ez a si­ker nem lehetett valami kolosszális. Roppant gyöngén reflektált a sikerült visszavágásra Rakovszky István, azután meg­kezdte a napirendet Kalocsay Alán, az Ugron­­párti cziszterczita pap. Elvont okoskodásokkal, meglehetős egyhangúan és minden hatás nélkül beszél a szakasz ellen. Halk csevegéssel szóra­kozik a Ház, a­míg egyszerre zajos, nagy éljen­zés dördül fel a jobboldalon. Hosszú betegsége után most jelenik meg először a Házban Fejérváry Géza báró. Igen szívélyesen, melegen üdvözlik a minisztert, a­ki­nek arczán alig látszik a betegség nyoma. — Jelen van az ülésen Széchenyi Manó gróf, a Felség személye körüli miniszter is. Jó egyórai szónoklás után az egyhangú Kalocsay Alán átengedte a szót a forrongó in­­dulatu Rakovszky Istvánnak. Eleinte meglehetős csendesen tüzelt azonban a­ néppárti honatya, és sehogysem tudta lángokra lobbantani a társai hangulatát későbben sem. Fejtegetésekkel próbál­kozott a fiatal törvényhozó, a­mi gyengén sike­rült neki; azután az igazságügyminiszterrel po­lemizált, a­mi­­ sehogy sem sikerült. Csak a­mikor rágyújtott a rendes hangjára és kijelen­tette, hogy ez a paragrafus »zsarnokság, hatal­­maskodás és elnyomás«, riadt fel tetszéssel a hivek apródad tábora. Különben többet beszélt a német kanczelparagrafusról, mint a tárgyalás alatt levő szakaszról. A hatástalanság idegessé tette a több zajhoz szokott férfiút és boszantotta minden mozdulat és minden­­ mozdulatlanság. Minduntalan kicsapott a beszédjéből ilyen­formán : — Ne tessék mosolyogni! — Hiába tetszik mozgolódni! — Hasztalanul csodálkozik a képviselő úr! Heves szemrehányásokkal illette a parla­mentet a haragos férfiú, mert senki se támo­gatja őket a szakasz elleni küzdelemben. Ke­ményen megtámadta Kossuth Ferenczet, a miért nem siet az oldala mellé, azután a miniszter­­elnöknek tett szemrehányást, mert — nem hall­gatja őt kellő figyelemmel . . . — Hallgatom, — vigasztalja a miniszter­­elnök. — Nem elég figyelemmel! — busong egy néppárti hang. — A mennyit érdemel! — válaszolnak jobbról. — Én a harcz embere vagyok, — vallja be őszintén Rakovszky, — de nem akarom, hogy harcz legyen az állam és az egyház között... — Hát ne csinálják! — Önök provokálják! — zug felé jobbról. Végül törlési indítványt nyújtott be a sza­kasz ellen. Szünet után Olay Lajos reflektált Rakovszky megjegyzéseire. Róma hatalmáról beszél, a­me­lyet, mint katolikus, lelkiekben maga is elismer, de már a politikában nem tűri. Kossuth Lajos temetésén a katolikus templomokat kényszerrel kellett kinyittatni... — Nem áll! Nem áll! — dübörög a néppárt­— Nem igaz! — kiáltja Várossy Gyula és felugrik a helyéről. — Tisztelem általánosságban a katolikus papságot, — folytatja Olay, — de honnan az, hogy ha Kossuth-gyalázó akad az országban, az mindig a katolikus papok közül kerül ki ?! Erre a mondásra iszonyú vihar tört­­ a néppárton. A néppárti képviselők felugráltak, öklükkel verték a padot, lábaikkal dobogtak és irt­AGYAR ÚJSÁG, 1899. május 91

Next