Magyar Ujság, 1899. augusztus (8. évfolyam, 210-240. szám)
1899-08-01 / 210. szám
Ünnep után, Budapest, július 31. A magyar nemzet politikai érettségéről s ízléséről tett tanúbizonyságot a most lefolyt Petőfi-ünnep, melyet nem zavart meg semmiféle politikai önzés. Részt vett abban a társadalom minden osztálya. Képviselve volt ott a kormány, a törvényhozás, a tudományos és írói világ, se egészen a munkások ezreig, akik legalább igyekeztek meg nem zavarni az ünnep komolyságát és összhangját a maguk külön társadalmi reformjuk rikító követeléseivel. Büszkék lehetünk erre az ünnepre. Az egész világ előtt tettünk tanúbizonyságot a magyarság szívós nemzeti érzületéről, fajához való ragaszkodásáról, magas kulturfelfogásáról, midőn megünnepeljük a szegény mészárosnak a fiát, akit az isteni gondviselés a nemzet felrázására adott. Milyen szégyenletes, milyen megalázó lett volna, ha a pártos viszály még a Petőfi sírjánál sem találta volna meg a kiengesztelődést. Milyen kár, hogy az ilyen fenséges együtérzés csak egy röpke pereznek múló tüneménye! Mennyivel nagyobbak, erősebbek és hatalmasabbak volnánk benn és kívül, ha az egymást megértő, szívben, lélekben egymás mellé tömörülő magyar nemzetet látna itt a világ. Ha több volna bennünk a türelmesség s nagyobb volna az egymás politikai meggyőződése iránti tisztelet. Széll Kálmán kormány elnöksége óta sokat javult a helyzet, de még mindig sok a kívánni való s félő, hogy a most uralkodó békességes modor ismét a sutba kerül egy újabb nemzeti ünnepig. Széll Kálmánon nem fog múlni, hogy a mai békés egymást megérteni igyekvő tisztességes áramlat vigye ezentúl is további diadalokra és sikerekre az állam hajóját. Nem fog okot szolgáltatni a politikai viszonyok elvadulására s mi csak annyit óhajtunk és remélünk,hogy az ellenzék is megérti ennek a békés politikának nemes intenczióit. Ha politikai felfogásban nem is, de legyünk engek abban az értelemben, mely bennünket hazánkhoz fűz. Ez az együttérzés csodákra lesz képes. Ujjal mutatott volna reánk az egész világ, mint olyan népre, melynek nem áldás, hanem átok a szabadsága. És rámutattak volna velünk szemben a zsarnokság alatt nyögő Oroszországra, mely a legfényesebb egyetértésben s rajongó lelkesedéssel tudta megünnepelni Puskin születésének századik évfordulóját. Nagy volt az orosz nemzet ünnepe, de mi sem maradtunk mögötte. Ezt igaz örömmel konstatáljuk s konstatálni fogja az európai közvélemény is. ■ Mindent megtettünk, amit tehettünk , ez adja meg a lefolyt Petőfiünnep sikerének lényegét. Az egész társadalomnak egy közös érzésben való összeforradása impozáns látvány volt. Ilyenkor látjuk a magyar nemzetet igaz értékében és erejében s akkor látjuk csak egész fenségében azt a magasztos hivatást, melyet ennek a szívós nemzetnek a történelemben még be kell töltenie. A Petőfi-ünnep impozáns módon folyt le. Az ország minden zugában kegyelettel áldoztak a nagy költőnek, kinek zsenije fényt és dicsőséget hagyott a magyar nemzetre. El sem tudtuk képzelni másként ez ünnepet, mint a teljes egyetértés és együttérzés fenséges harmóniájában. Egy napra áthatotta a nemzet minden rétegét az a magasztos lelkesedés, mely már annyiszor ragadta nagy tettekre a magyart. Mi, magyarok, pártos nép voltunk mindig. Ez a pártosság a legnagyobb veszedelmek idején sem hagyott el, mikor pedig a legnagyobb szükség volt egyetértésre. Ha a magyar nemzet a mohácsi vész idején egységes, ha a koronáért való versengés s az oligarchák között való viszály csak szünetel abban a válságos időben, ki tudja: nem lett volna e a mohácsi csata a török hódítók gyásztemetője. Keservesen meglakoltunk. De hát a magyar saját kárán tanul. Mohács óta sok leczkében volt részünk. Végigjártuk mi az önmagukra utaltak nehéz iskoláját s végre megtanultuk, hogy ha torzsalkodunk és verekszünk is egymás között, „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÍJA. A titokzatos fuíz. — Ballieve Taq.u.ez-tel. — A kis Lucon község nagy izgatottságban volt pár nap óta, mindenkit a faluvégi kis ház, vagy jobban mondva annak uj tulajdonosa "foglalkoztatott, mindenki ismerni, látni akarta őt, a mi azonban nehéz dolog volt. Az uj ember meg sem nézte, úgy vette meg látatlanban a házat s beleköltözködött a nélkül, hogy észrevették volna a jó falusiak, kik künn a mezőn foglalatoskodtak. Csak egy pár komámasszony a szomszédból emlékezett rá, hogy látott egy, a természetesnél jóval magasabb vén embert. A vasúti állomáson voltak ugyan emberek, kik a podgyászokat és bútorokat átszállították, akik beszélhetnének, de hát akarnak-e. És aztán ezek a vasúti alkalmazottak nagyon agyafúrt emberek és a parasztság nem igen szeret velők érintkezni. A ház kissé városias külsőjével, zsalus emeleti ablakaival, erős tölgyfaajtójával állandóan légmentesen zárva maradt. A tanyai aszszony mindennap kora reggel lerakva a tejet, a tojást, ritkán más egyebet is a küszöbre, ha előtte való este czédulát talált, mely elmondta, hogy mire lesz szükség. A kérdezősködőknek azonban nem sokat tudott mondani, mindössze annyit, hogy az első nap egy cseléd járt nála egy czédulával, melyen megrendelték nála a napi szükséglet szállítását s azóta ő látja el a házat és a pénzét nagyon pontosan kapja. E semmis felvilágosításokkal szemben a fürkésző szellemek elkezdtek leskelődni. Utóvépre még a községtanács is jelentést tett róla a bírónak , mert utóvégre is ennek a kötelessége utána nézni, hogy ki költözködött be közéjük és a bíró megütközve meghagyta a mezőcsősznek, hogy különösen szemmel tartsa ennek a titokzatos háznak a környékét. A hatósági szemmeltartás mellett azonban a magánkiváncsiság sem aludt, ellenkezőleg: élénk aggodalmában ugyancsak erős tevékenységet fejtett ki, így aztán csakhamar megtudták, hogy az ablakok egész éjjel kivilágítva maradnak s hogy mögöttük egy óriás árnyék mozog, tetszés szerint nagyobbodva vagy összezsugorodva s mesés sétái közben nagy gesztusokat csinál, melyek éppen nem emberiek. Bizonyára kísértet vagy valami különös szervezetű lény. Valóban nagyon gyanús az egész, miből azt következtették, hogy a házat kísérletek látogatják vagy hogy nagyon fekete dolgok szőnek benne. Azt is megtudták nemsokára, hogy mindennap, nagyon késő éjszaka, valami nagy fantomféle egészen fehér mezben hagyja el a házat, egész egyenesen halad egy irányban, egy kis erdő felé, mely egy jó kilométernyire esik völgynek menve a falutól. A mezőcsősz erre föltette magában, hogy kötelességéhez híven, ő is közbe fog lépni. Keresett négy erős ficzkót, kik készek voltak a jövő éjszaka vele menni, vasvillával fölfegyverezve. Az ég tiszta és derült volt, a csillagok ragyogtak s a hold világított. Mély csend mindenfelé. Időről-időre a távolban egy-egy bégetés avagy bőgés, az ágak halk zörgése a szellő csókjaira, pompás, langyos levegő, a föld erős kiár:1 évr© 12 frt, félévre 6 frt, negyedévre 3 frt, 1 hóra 1 frt. gőzölgésével; azután valamely megkésett szekeres ember ostorpattogása s a kerekek nyikorgása erős viszhangot keltett a messze nyúló rónán. A mint a titokzatos ház lakója szokásához híven most is kijött, a mezőcsősz és emberei a szomszédos házak mellett meghúzódva, előre hagyták őt menni s kellő távolságról óvatosan utána sompolyogtak, némán, lépteik zaját elfojtva, miközben remegtek s lázas félelem fogta el mindnyájokat. A kis erdőhöz érve, a járó árnyék egyszerre összezsugorodott és nem látták őt többé. Reszketés fogta el a parasztokat és a fogaik vaczogtak. — Siessünk! — mondta a mezőcsősz halkan. És nemsokára az erdő szélén voltak, hol minden óvatosságuk daczára szünetlenül ropogtak a száraz gályák a lábaik alatt. Csakhamar egy magas aggastyánt láttak maguk előtt hófehér hajjal és szakállal, ki egy kis tócsa előtt ülve, egy kőre könyökölt, mereven maga elé bámult, anélkül, hogy az emberek közeledése zavarta volna, akiket nem is látszott észrevenni. — Igen — mondta egész hangosan — oh, igen, édesem, itt, ezen a helyen, amint szemeid ebbe a vízbe bámultak, adtad nekem az első csókot, azt a csókot, mely az én öröklétem lett, melyet eljegyzési csóknak tekintettem, mely feljogosított bennünket, hogy egymásnak írjunk és a melyet te olyan hamar elfeledtél, hogy másnak add a szivedet. És minden sietés, minden heves mozdulat, inkább hanyag kézmozdulattal felemelte a mellette levő követ, egy nagy lyukat födve egy Kiadóhivatal. Budapest. VII. Sár Kareppal-at 54. Szerkesztőség: Budapest. VII., ker. Európesi út 54., Lapunk mai száma 16 oldal.