Magyar Ujság, 1899. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)
1899-09-01 / 241. szám
Keleti történetek. Budapest, augusztus 31. Montenegrónak a földi javakat sem megvető költői fejedelme feleségével és külügyminiszterével a szultán vendége. Ezt a szó legtágabb értelmében kell vennünk, úgy tudniillik, hogy attól a perctől kezdve, amikor a montenegrói utazó társaság elhagyta a drága, de szegény hazai földet, az utolsó krajczárig minden kiadást a szultáni házigazda kincstára födöz, még pedig keleti bőkezűséggel. Úgy röpül az arany, úgy ragyog a fény és pompa Nikitáék körül, hogy mindezzel akár be-, aranyozhatnák a Fekete-hegyeket. Hadd lássa a crnagorai beglerbég, — igy nevezi a konstantinápolyi szokás a büszke fejedelmet — micsoda az a padisah. Ha jó kedvében találja Abdul Hamidot, akkor egy kis határkiigazítást szeretne kikoldulni tőle Nikita. Úgy mondják legalább, hogy ezért jár a Boszporus fönséges partjain. Ez kemény dió lesz. Mert a szultán és basái fölülmúlják ugyan saját magukat a szeretetreméltóságban a montenegróiak iránt; a török félhivatalos lapok jóformán nem is tudják már, miképpen dicsőítsék a kedves vendégeket, hanem terület-átengedés, bármely czimen, ez már egészen más lapra tartozik. Az önérzetében hatalmasan megnövekedett Törökországgal aligha lehet könnyen beszélni erről a kényes tárgyról. Amíg Nikita, az ortodox kereszténység önkezűleg fölavatott bajnoka, imigyen a félhold kegyét keresi Konstantinápolyban, — ami ellen nekünk, politikai szempontból, egyáltalán semmi kifogásunk nem lehet — az alatt az ortodox kereszténység konstantinápolyi várában, a görögkeleti pátriarkátuson, azokra a szegény bosnyákokra és herczegóczokra gondolnak, akikről Nikita örökös hetvenkedéssel hirdeti, hogy kénytelen lesz fölszabadítani őket, mert különben elpusztul a nyelvük, elpusztul a vallásuk és elpusztulnak ők maguk is Ausztria és Magyarország zsarnokságától. Amikor a hős fölszabadító a Jildszkioszkban udvarol, — csodálatos véletlen! — éppen akkor szomszédságából, a pátriárkától levél megy Boszniába és a levél méltányolva a bosnyák-herczegovinai ortodoxok gyarapodását és vallásuk virágzását, megengedi a negyedik ortodox metropolia fölállítását (Banjalukában), egyszersmind tekintettel arra, hogy a bosnyák-herczegovinai ortodox egyház szabad autonómiát élvez Ausztria és Magyarország uralma alatt, megengedi továbbá, hogy Szerajevóban feljebbviteli ortodox egyházi törvényszék szerveztessék. A pátriárkának ezekben az intézkedéseiben rejlő bizonyságtétel egyáltalán nem vall arra, mintha a bosnyákoknak bármi szükségük volna Nikita fölszabadító karjára. A montenegrói fejedelem a szultánnal barátkozik egy kis kölcsönért, egy kis ajándékért, vagy egy kis darab legelőért, merész röptű verseiben pedig a szerbség engesztelhetetlen, gyűlöletes, megsemmisítendő ellenségének hirdeti. Legújabb barátja, Ferdinánd bolgár fejedelem, azonközben az orosz barátságot igyekezik minél inkább megszilárdítani; nehéz megmondanunk, váljon ugyanannyi őszinteséggel-e ? A szófiai távollévő, amint hit alattvalói nevezik fönséges urukat, magasabb czélokat követ, amikor északra függeszti szemét, mintsem a Fekete-egyek ura konstantinápolyi kirándulásával. Maczedónia és királyi korona lebeg szerény szeme előtt és sok mindenre képes ennek a merész ábrándnak a megvalósításáért; azt hiszi, hogy a legbiztosabb út czélja felé Péterváron át vezet és ezért Oroszország kedvét keresi. Legutóbb meghívott egy orosz ezredest, hogy vizsgálja meg a bolgár hadsereget és tegyen javaslatokat a szükséges reformok iránt. Ez talán az első lépés arra, hogy visszaállíttassék a régi viszony az orosz és a bolgár hadsereg között, amikor tudvalevőleg orosz tábornokok és vezérkari tisztek rendelkeztek a bolgár csapatokkal. Alig kételkedik benne valaki, hogy Ferdinánd fejedelem ettől a veszedelmes lépéstől sem riadna vissza, mihelyt azt hinné, hogy ezáltal előmozdíthatja becsvágyó terveit. Csak azután keserű csalódás ne érje számításaiban és reménységeiben ! DIPLOMATA. Előfizetés ár: 1 évre 32 írt, félévre 0 írt, negyedévre 3 írt, 1 hóra 1 írt. „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÁJA. úti kalandok. — A Magyar Újság eredeti tárczája. — A magyar vendégszeretet híres világszerte. Büszkék is vagyunk rá rengetegül. Múltkoriban volt alkalmam megismerkedni ennek a vendégszeretetnek egy sajátságosan furcsa hajtásával. A természeti szépségekkel bőkezűen megáldott Szepességnek egyik, különösen előkelőségéről ismeretes nyaralótelepére érkeztem a feleségemmel. Reggeltől estig utaztunk tikkasztó, nyári meleggel besűtött vasúti kupéban, csak azért, hogy minél előbb élvezhessük a fennebb említett nyaralótelepnek pompás levegőjét, elragadó vidékét és egyéb gyönyörűségeit. Sűrű, sötét volt az éjszaka, amikor vonatunk megérkezett az állomásra. Kocsi itt nem várja a fáradt utast, mert a hotel csak néhány lépésnyire fekszik. Teljesen idegenek lévén a szép helyen, a világosság után indultunk, így szerencsésen eljutottunk egy díszes épülethez, amelynek előcsarnokából hangos beszélgetés hallatszott ki. Az éjjeli nyugalomra áhítozó vándor bátorságával,benyitottunk . . . Örömteljes fölkiáltások üdvözöltek. Budapesti ismerősökre akadtunk; mindjárt bemutattak egy öreg urat, aki papucsban kommetizált és nagy pipából dohányzott a hölgyek társaságában. — A gondnok ur. Megrögzött európai szokás szerint siettem Szerkesztőség: Budapest VII. ker. Kerepesi ut. 54., bemutatni magamat és kezet nyújtottam az öreg bácsinak, a ki fölöslegesnek tartotta ugyan bemutatni magát, de legalább kezemet szives volt elfogadni. Azután nyomban ezzel a rövid és barátságos nyilatkozattal kedveskedett: — Persze itt akarnának aludni. — Szoba azonban nincsen. Majd kővé meredtem. Tovább nem utazhattunk, mert az utolsó vonattal jöttünk; az a kellemes kilátás villant meg álmos szemem előtt, hogy a park valamelyik padján tölthetjük az éjszakát. Összeszedtem bátorságomat és megpróbáltam kapacitálni az öreget. — Tetszik tudni, hogy innen az éjjel el nem mozdulhatunk, hacsak gyalogolni nem akarunk néhány mértföldet. Legyen izgalommal szegény emberek iránt, és adjon egy kis hajlékot. — Hiában kapaczitál engemet az úr — felelt a hely előkelőségével kevés összhangban álló finomsággal’ a gondnok úr. — Minden szobám le van foglalva, ide senkit be nem ereszthetek. Le vannak foglalva a szobák,nagyszerű, hiszen akkor meg vagyunk mentve! És azonnal elkezdtem magyarázni a hotelzsarnoknak, hogy lefoglalt és elfoglalt szobák között óriási, reánk nézve nagyon kedvező különbség van. — Kegyeskedjék megmondani, hogy itt vannak-e azok az uraságok, akik lefoglalták a szobáit ? — Dehogy vannak. Hanem az mindegy. Lefoglalták, hát én nem adhatok szobát. Lassan kint kisült, hogy a szóban forgó vendégek csak napok múltán várhatók és a szobák legnagyobb részt üresek. Az az úriember pedig, akinek a hivatása, hogy lehetőleg megszerettessa a közönséggel az előkelő nyaralótelepet, képes lett volna éjnek idején lakás nélkül hagyni egy úri asszonyt azért, hogy ő üresen őrizze a szobáit. A vendégszeretetnek fenomenális megnyilatkozása, ami rendkívülien alkalmatos a tömérdek pénzbe került nyaralótelep fölvirágoztatására. Nagy füstfellegeket eregetett pipájából szíves jóakarónk, úgy hiszem, mélyen gondolkozott az előtte álló nehéz problémán. Végül megszólalt elragadó udvariassággal: — No, nem bánom. Aludjanak itt az éjjel. De csak egy föltétel alatt. — Mi az? — Jelentse ki az úr, hogy bármely pillanatban kimennek a szobából. Ünnepélyesen megfogadtam, hogy éjjel és nappal, bármely pillanatban szó nélkül kivonulunk a nehezen meghódított hajlékból. Könnyen megtehettem, mert úgyis tudtam, hogy előbb elutazunk, mintsem utódaink megérkeznek. Azt hittem, hogy most már mehetünk aludni, pedig a java még hátra volt. A gondnok úr csöngetett, mire megjelent egy hölgy, aki már régen túllépte az úgynevezett tiszteletreméltó kornak is a határát, A vízözön előtti szobaasszony típusa. Az öreg úr félénken így szólt hozzá: — Talán adhatnánk ennek az urnak szobát az éjjelre ? Azt kellett volna hallani, ami erre következett. A jelenet legjobb akarattal sem mondható előkelőnek. Az öreg asszony rátámadt az öreg emberre, hogy abból ugyan semmi sem lesz; talán bizony ennek a grófnak, vagy annak a bárónak a szobáját adja oda és úgy hajigálózott a mágnásokkal, hogy csak szédült bele a fejem. Kétségbeesetten hanyatlottam egy székre Kiadóhivatal: Lapunk mai száma 16 oldal