Magyar Ujság, 1899. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)

1899-09-01 / 241. szám

2 Budapest, augusztus 31. ) Osztrák-magyar bank közgyűlése. Bécsből telegrafálják. A főtanács mai ülésén a vezértitkár jelentést tett a pénz- és valutapiac­ helyzetéről; e jelentés a főtanácsot nem indí­totta arra, hogy ezúttal a bankkamatlábat mó­dosítsa. A szabadalom megújítása iránt határozó rendkívüli közgyűlést T­eddnek­, szeptember 19-ének délelőtt 10 órájára hívták össze; a napirendet szeptember 10-én teszik közzé. A részvények letételének határideje szeptember 11-én jár le. A közgyűlésnek előterjesztendő javaslatot a fő­tanács már jóváhagyta. A hadgyakorlatok. — Távirati tudósítások. —. A király Prágában, tere, Felséged előtt a régi, hires cseh király­ság fővárosa lakosságának legalázatosabb hű­ségét kifejezésre juttassam és Felséged előtt letegyem legalázatosabb hódolatát a Felséged fényes trónjához híven ragaszkodó népnek. Kérem Felségedet, fogadja kegyesen érzel­meink tiszteletteljes kifejezését és engedje meg egyszersmind, hogy azt az alázatos kérelmet terjeszszem elő, méltóztassék Felségednek ben­nünket abban a szerencsében részesíteni, hogy jövőre hosszabb ideig tartózkodik felséges elő­dei régi, tiszteletreméltó székhelyén, hogy az egész cseh nép örülhessen ennek a kegynek. Leg­forróbb óhajtása a lakosságnak, most inkább mint valaha, hogy Felségednek méltóztassék meggyőződni a népnek a fenkölt uralkodó­házhoz való legőszintébb odaadásáról és hogy ily módon a korona és a nép között való szent kapcsok még inkább erősbödjenek. Az idő válságos és az igények mérhetetlenek. Annál nagyobb érdekünk, hogy Felségednek legmagasabb kegye virágzásnak indult városunk felé, a királyság feje felé forduljon, mert ez által az egész királyságra is örvende­­tesebb napok virradnának. Erre ő Felsége cseh nyelven a következőket válaszolta: »Örömmel fogadom a szeretett cseh királyságom fővárosának lakossága ne­vében kifejezett hódoló üdvözletét és annak a lojális dinasztikus érzésnek a bizonyítékait, a mely szavaiban fog­laltatott.« Azután német nyelven ezt mondta a király: »Vajha a királyi főváros állandó és nyugodt fejlődésnek az áldásait él­vezhetné. Prága sorsát és jólétét atyai érdeklődéssel kisérem.« Ezután ő Felsége az udvari várótermen át a Park-utczába ment, a­hol bemutatták neki a prágai városi tanács és képviselőtestület tagjait, a­kik közül az uralkodó néhányat barátságosan megszólított. Azután a külvárosok küldöttségét mutatták be. Ő Felségét mindjárt megjelenésekor újra lelkes szlava-és hach-kiáltásokkal fogadta a közönség. A bemutatás után a király a Gott­­erhalte hangjai mellett elléptetett a kivonult polgárőrség előtt, majd visszament a várótermen dálni a természetnek párját ritkító fenségét, hanem mégis egész nap legvidámabb mulatsá­gunkra annak a találgatása szolgált, vájjon megérkezett-e az utódunk és a hotel előtt talál­juk-e podgyászunkat. A­mint előrelátható volt,, visszaérkezésünkkor hire-hamva sem akadt a rettegett utódnak, a gondnok úr azonban a kö­vetkező gyöngéd kijelentéssel fogadott: — Bizony legokosabb volna, ha az esti vo­nattal mennének X-be, ott olyan szép minden, hogy sokkal jobban fognak érzi magukat. A megható marasztalás persze arra indí­tott, hogy csak két nap múlva utazzunk el, mindennap azzal a kérdéssel térve vissza kirán­dulásainkról, vájjon az utód benn és podgyá­­szunk künn van-e? De bizony a­mikor a ven­dégszerető gondok úr rendkívüli örömére el­búcsúztunk a vendégszerető helytől, az utód még akkor sem mutatkozott, így élünk drága pénzért az előkelő nyaraló­helyeken. Egy perezre sem jut eszembe, hogy ezért a mulatságos kalandért a legcsekélyebb szemre­hányást tegyem a gondnok úrnak. Nem tartom őt csöppet sem hibásnak, hiszen legjobb képes­sége szerint iz tölti be hivatását, a­mint tudja. Hanem azt gondolom, ha előkelő nyaraló­telepeket csinálunk, azzal a hivatással, hogy odacsábítsuk a jobb közönséget, a­mely külön­ben külföldre szokta vinni a pénzét, akkor gondoskodjunk a megfelelő kezelőnől is. Mert nem könnyű dolog ám ilyen etablissementnak az élén állani, világlátottság, műveltség, gya­korlottság és az emberekkel való bánni tudás nehéz művészete szükséges hozzá. És ha valaki egész életét más foglalkozással töltötte el, bár­mily becsületesen és tiszteségesen, azért még nem vált alkalmatossá arra, hogy akkor, a­mikor nyugalomba vonulni akar, eféle vállalat­nak a vezetését kapja meg. Ezzel saját magá­nak sok kellemetlenséget, a magyar fürdőügy-­­ nek pedig kiszámíthatatlan kárt okoz. ALMAVIVA, át a perronra, a­hol még egy kis ideig Condenhove helytartóval és Schilkawsky altábornagygyal beszélgetett. Azután a helytartóval, a ki a ki­rályt az udvari szalonkocsiba kiséri és a kísé­rettel a közönség viharos szlava- és hadikiál­­tása mellett az udvari kocsiba szállt, mire a vonat elindult. Prága, augusztus 30. A király vonata 7 percznyi késéssel érke­zett a feldiszitett Ferencz József pályaudvarra. Ő Felsége üdvözlésére megjelentek Condenhove gróf helytartó, Podlipny dr. polgármester és a cseh északi vasútnak néhány főbb tisztje, to­­­­vábbá Condenhove grófné, a helytartó felesége, Herbert báróné és több más hölgy. Az egész perron és a Park­ utcza több ezer főnyi közön­séggel telt meg. A pályaudvar előtt, az udvari váróterem bejáratánál a városi tanács és a köz­ségi képviselőtestület tagjai gyűltek össze. Ott várták az uralkodót számos más köz­ség polgármesterei és küldöttségei is. Mikor az udvari külön vonat a csarnokba berobogott, a jelenvoltak lelkes szlava- és­­me­zkiáltásokba tör­tek ki. Ő Felsége Paar gróf főhadsegéd és Heimés lovag szárnysegéd kíséretében szállt ki az udvari szalonkocsiból. Coudenhove gróf helytartó üd­vözlő beszéde után ő Felsége néhány barátságos szót váltott a helytartóval, Schilkawsky altábor­­nagygyal és Podlipny dr. polgármesterrel. Azután előlépett Podlipny dr. és cseh nyel­ven a következő beszéddel üdvözölte a királyt: »Felség! Legkegyelmesebb apostoli császár és király! Királyi fővárosunkat nagy tisztesség érte az által, hogy Felségednek megengedni mél­­tóztatott, hogy én, mint e város polgármes­éi megfogadtam, hogy soha többé nem jövök ilyen átkozottul előkelő helyre. Éjfélre járt az idő, a­mikor a harczoló felek fegyverszünetet kötöttek azzal a feltétel­lel, hogy csak egy lovagnak a szobájába ereszte­nek be bennünket és oda is a fennebbi kikö­­téssel. Végre volt szobánk! Diadalmasan vonul­tunk föl az első emeletre, a­hol kiderült, hogy a számunkra napi 3 forintért kegyesen átenge­dett lakosztályban csak egy ágy van; ha egyi­künk meg akar mozdulni, akkor a másiknak ki kell mennie az erkélyre, arról pedig szó sem le­het, hogy a nagy podgyász beférjen, ez a folyo­són marad; ablak egy sincsen, ellenben van három ajtó. Belenyugodtam, hogy nekem a kes­keny és rövid divánon csináljanak ágyat; persze nem találhattam ki, hogy ez a díván olyan kemény, mint a deszka és számos lakója van, a­kiket sem a szobaasszony m­aga, sem a gondnok úr ki nem üldöznek azon a czímen, hogy a szoba el van foglalva. Másnap reggel, a­mikor lementem, a gond­nok úr megint pipált és megint papucsban kommetizált, meg nem állhattam, hogy meg ne kérdezzem, vájjon a gondnoki papucs a hely előkelőségének a kiegészítő része-e? Feleletül a legapróbb részletig megmagyarázta a derék ur, hogy a lába fáj és megdöbbentő bőbeszédűség­gel elmondotta lábbajának kórtörténetét. Erősen meg voltam hatva, a­mikor hallottam álmatlan éjszakáinak szomorú históriáját és részvétteljes érdeklődeklődésemmel annyira megnyertem a gondnok úr barátságát, hogy a­mikor megmon­dottam neki, hogy egész napra ki akarunk rán­­dulni, a következő jó tanácscsal szolgált: — Mielőtt elindulnak, pakkoljanak be min­dent, mert ha megérkezik az, a­ki lefoglalta a szobát, én mindenüket rögtön kirakatom onnan. Elragadónak találtam ennyi jóakaratot és eképpen megnyugtatva indultunk el a kirándu­lásra, a­mi fényesen sikerült. Alig győztük csO­­ MAGTAK ÚJSÁG, 1899. szeptember 1. A hadgyakorlatok színhelye. Reichstädt, augusztus 31. Azt a területet, a­melyen a két hadtest egymás ellen gyakorlatát folytatja, nyugatról az Elbe folyó, északról a­­csehországi Közép-hegy­ség, a Lausitzi és Jeschken-hegység, keletről az Iser folyó és délről az említett hegységek elő­futárai, a dauba­i és­ a weisswasser­i fensikok határolják. A tulajdonképpeni szűkebb körű had­gyakorlati terepet a Polzen folyó szeli át és az előbb említett hegységekből kinyúló hegy- és dombvidék tölti be. A Polzen folyó mellett és az attól délre elterülő terep mintegy 400 méter magas hegyvidéket képvisel, a­melyen mélyen leereszkedő völgyek, majd ismét 200 méterig emelkedő erdősített hegyhátak, izolált, kúpalakú bazaltcsúcsok, meg széles fensíkszerű emelkedé­sek váltakoznak. A terepnek egyébiránt ugyanez a jellege keleti és északi irányban is, a Jeschken- és a Lausitzi-hegység irányában, csakhogy itt leg­inkább széles hegyhátak képezik, a legjellegze­tesebb alakulatokat, a­melyek egyébiránt szintén mélyen bevágódó, gyakorta sziklaszerű szaka­dékok és vízmosások által vannak egymástól elválasztva, a­mi annál inkább nehezíti a csapatok gyors mozdulatait, mert a lejtőket többnyire erdő fedi, a­mely nagyon eltakarja a kilátást. Különösen a böhmisch-leipa—­niemes— wartenbergi vonalon roppantul akadályozzák a közlekedést a nagy erdőkomplexusok; e vonaltól északra, a­hol túlnyomólag szántóföldek és rétek vannak, már könnyebb a közlekedés. Külön említést érdemel még a habstein­­hirschbergi lapály, a­melyet a tavak egész sora tölt be és a­mely ugyanezért helyenkint nagyon mocsaras. Ez még nagyobb akadálya a csapatok gyors mozdulatának, mert itt az átjáró­helyeken a csapatok csak mély alakzatokban (kettős ren­dekben vagy éppen csak rendekben) közleked­hetnek, a­mi természetesem a taktikai alakulá­sok gyors végrehajtásának nagy hátrányára van, úgy, hogy tulajdonképpen csak ezen zónán túl kezdődik az igazi hadgyakorlati terep. Itt a Polzen folyó kivételével, a­mely Niemestől lefelé főleg völgyének alakja miatt és azután árvíz alkalmával nyer némi jelentőséget, valamint az imént említett tavakon kívül nincs említésre­­méltó akadálya a mozdulatoknak. Utakkal a gyakorlatok területe elég jól el van látva. Északról délre, a felső Lausitztól az Iser felé öt párhuzamos út vezet, a­melyek mint­egy 25—30 kilométer széles zónában átvágják a határhegységet és a lausitzi hegység legmaga­sabb csúcsán, a 790 méter magas Lausitzen vezetnek át. Ezeket az útvonalakat nyugatról keletre számos út és ösvény köti össze. Az elszállásolási viszonyok aránylag kedve­zőek. A völgyekben számos helység terül el, a­melyben aránylag sok csapatot lehet elszállá­solni, de a falvak jóformán mind egy hosszában épülvén, az egy kissé lazítja az itt elhelyezett csapatok összeköttetését. A jelentékenyebb hely­ségek, Böhmisch-Leipa, Reichstadt, Niemes, Gabel és Bömisch-Aicha e tekintetben kivételt képeznek, a­mennyiben egy helyre tömörítve épültek. Ivóvizet mindenütt találni, kivévén Böhmisch-Leipa vidékét, a­hol ezzel kevésbé vannak ellátva. Augusztus 30-án reggel 7 órakor kezdő­dött a két fél harezszerű viszonya, a­mely a hadgyakorlatok végéig tart. Ezen időponttól kezdve küldhetők szét a hírszolgálati őrsök, míg a két hadtest a hadgyakorlatok fővezető­sége részéről augusztus 29-ére megállapított kiindulási helyzetből a rendelkezések szerint közeledik egymáshoz. A két fél érintkezése ezen időponttól kezdve teljesen ki van zárva. A fel­derítő és biztosító szolgálat ezen idő alatt folytonosan teljesítené. Az ütközet harczszerű megszakítása a hadgyakorlat minden napján a demarkáczionális vonalak közlésével történik, a­melyeket a hadgyakorlat fővezetősége tudat a két fél parancsnokával. Ezen vonalakig tolhatok előre mind a két fél részéről a tábori őrségek, ezt a vonalat át­lépni azonban egyik félnek sem szabad. A had-

Next