Magyar Vadász, 1956 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1956-01-10 / 1. szám
ÚJÉVI KÖSZÖNTÉS Az esztendő végére Jár Havat ikeverő széldanász Az ötvenhatos új évre Mit kiván a magyar vadász? Béke legyen a világon Szocializmus békéje Dolgozzunk és vadászgassunk Biztonságba’ és békébe’. Jólétben dolgozzon a nép A munkás és a parasztság Virágozzék dicső pártunk S a Magyar Népköztársaság. Nekünk magyar vadászoknak Legyen végre vadunk elég úvást, etetést, szaporítást Állítsunk most célnak elénk. Minden legyen sok ez évben Vad és vadász, sörét, golyó Vesszen kóbor kutya, macska Az orvvadász és hurkoló. * * A sok vadász és sok golyó Olyan legyen, mi célt talál Törvény és tudás vezette Irgalmas, biztos vadhalál. Lőtt vad többé ne kerüljön Fekete piac sorára Hanem mint a törvény írja A dolgozó nép asztalára. A vadászvizsga tudomány Fejünkben biztosan legyen Vadász Jó kutyát neveljen és kiváló vizsgát tegyen. Minden vadász úgy gondozza A fegyverét és lőszerét Ha kell védje és megóvja Hazája, népe életét. Az esztendő végére Járt Havat kavaró szél danász Az ötvenhatos új évre Ezt kívánja magyar vadász. Mátyás Józsefj zsefj V/IMI vadmód&n Vége felé járunk már az „aratás”-nak és mind jobban előtérbe kerül a vadgazda legfontosabb időszerű feladata — jövő évi termése kialakulásának sorsdöntő tényezője, — a téli vadvédelem. Elvégzésének szükséges volta nem szorul különösebb bizonygatásra — ezt minden vadásznak tudni kell —; az 1955—56-os vadászidény eddigi tapasztalatai azonban arra is rámutatnak, hogy a téli vadvédelem maradéktalan elvégzésének, vadállományunk mai helyzete mellett a közismertnél is fokozottabb jelentősége van. Idén az egyéni (csoportos) és társas vadászatok változatos vadászörömei közepette igen sok csalódás érte a vadászt. Előfordult számos vadászaton, hogy a remélt és kívánt teríték felét, sőt harmadát sem érték el, és sajnos, igen sok helyen az a veszély is fennáll, hogy az előirányzottnál többé -kevésbé kisebb mennyiség elejtésével is már a szükséges törzsállomány károsodott. E sajnálatos jelenség magyarázatául igen sokan — a dolog könnyebbik végét fogva meg — az 1955. évi tavasz és nyár kedvezőtlen időjárásviszonyait fogadták el és ezzel — sajnálkozással bár, de minden különösebb további fontolgatás nélkül — napirendre is tértek vadállományuk lecsökkenése felett. Nincs ez így rendjén, mindent a természettől, az időjárástól várni, esztelen csodavárás, és minden bajt az időjárásra fogni „igaz vadászhoz” méltatlan kibúvás a felelősség alól, mely vadunk helyzetét illetően elsősorban és legnagyobb súllyal bennünket, vadászokat terhel. Amikor tehát vadállományunk sajnálatos csökkenéséről beszélünk, az időjárási viszontagságok mellett gondoljunk gazdálkodásunk hiányosságaira is. Gondoljunk a vadőrtartási kötelezettség legtöbb helyen elégtelennek bizonyult megoldására, gondoljunk az elmúlt tél és tavasz vadvédelmi teendőinek rengeteg kívánnivalót maga után hagyó, pongyola elvégzésére, gondoljunk az igen sok esetben — a rablógazdálkodás jellegével bíró — helytelen vadászatti gyakorlatra, melynek során sokkal több igyekezetet fordítottunk a „kompetencia” hivatalos rendelkezés szabta felső határának „tűzön-vizen” keresztül való elérésére, mint vadunk védelmére, gondozására. Ha mindezekkel a körülményekkel tárgyilagosan számolunk — aminek az ellenkezője önámítás lenne — egyszeribe érthető magyarázatát találjuk a sok helyen felpanaszolt „váratlan” gyenge terítéknek és egyúttal azt is be kell látnunk, hogy a megoldásra váró téli vadvédelemnek ma fokozott jelentősége van. Ezek után pedig térjünk rá a téli vadvédelem megoldásra váró teendőire, melyeknek célja, hogy területeinken a kellő számú törzsállomány az elérhető legkisebb veszteséggel, minél jobb erőben vészelje át a telet és érjen a tavasziba, mivel jó szaporulat csak kellő számú és minőségű törzsállománytól remélhető. A „remény” — melyet sajnos, sok vadásztársunk egymagában is elegendőnek tartott a vadállomány fejlesztésére — azonban csak úgy válhat valóra, ha teljesülését minden erőnkkel elősegítjük. Ezért, a vadászedény további során úgy vadásszunk, hogy területeinken a kellő számú törzsállomány feltétlen megmaradjon. Ahol tehát úgy látjuk, hogy a további kilövésekkel már a szükséges törzsállományt apasztanánk, ott szüntessük be a vadászatot még az esetben is, ha ezzel költségvetési, illetve „konyhai” előirányzatunk pillanatnyi hátrányt is szenved. Hátralevő nyúlvadászatank során legyünk fokozott mértékben tekintettel a nyúlállomány legtöbb helyen tapasztalható kezdvezőtlen ivararányának megjavítására és a nőstény nyulak feltétlen kíméletével, valamint a feles számú kanok kilövésével biztosítsuk az állományfejlesztés alapvető követelményét: a helyes ivarairányt. Fordítsunk nagyobb gondot a rendszeres területellenőrzésre, az eredményes vadvédelem alapjára. Vadállományunkat csak úgy istápolniiartjuk megfelelőképpen, csak úgy háríthatjuk el felőle a fenyegető veszélyeket, ha pontosan tudjuk, hogy vadunk hol, milyen segítségre szorul, ha ismerjük, hogy hol, milyen és mekkora veszély fenyegeti. A zimankós, fergeteges, „ítéletidő” nem lehet oka a rendszeres területellenőrzés elhanyagolásának. Sőt! Éppen ilyenkor kell fokozni ellenőrzésünket. A szőrmés és szárnyas állati kártevők az elcsigázott, éhes, szűkölködő vadban végzik rendszerint a legnagyobb pusztítást, de ezekből telik meg leggyakrabban az orvadászok és hurkolok iszákja is. A vadtolvaj — éppen az ellenőrzés hiányának reményében — a legrosszabb időben végzi leggyakrabban — és, sajnos, a legtöbb eredménnyel! — bűnös tevékenységét. A vad téli élelempótlását — melynek részletes ismereteiről lapunk előző számaiban már tüzetesen megemlékeztünk — a havazás és a fagy növekedésével okvetlen 2