Magyarország, 1957. július-december (1. évfolyam, 18-44. szám)

1957-07-03 / 18. szám

-íá-^1 fi 44^ I. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM. ARA: 1,30 FT 3 U. V ' 4957. JtLlTS 3. MAGYARORSZAG POLITIKA GAZDASÁG TUDOMÁNY IRODALOM MŰVÉSZET A KOMMUNISTÁK ORSZÁGOS TANÁCSKOZÁSA A Magyar Szocialista Munkáspárt országos konferenciáján, az ellenfor­radalom óta először, találkoztak a párt immár háromszázötvenezres tag­ságának választott küldöttei. Eljöt­tek, hogy elmondják, hogyan védték a néphatalmat a megpróbáltatások napjaiban, hogyan építették újjá a pártot és hogyan látják a jövőt. Ta­nácskozásuk tartalmas és eredmé­nyekben gazdag volt. Munkaértekezlet volt ez, a szó va­lódi értelmében. Minden küldött, minden pártember és államférfi a lényegről beszélt, azokról a kérdésekről, amelyek mind­annyiunkat foglalkoztatnak, a múlt­ról: a hibákról, az árulásról és az el­lenforradalomról; meg a jelenről: a pártról, a párt és a nép viszonyáról, a politika és a gazdaság problémái­ról. Előre elkészített szöveg nélkül beszéltek a szónokok, higgadt, okos szóval mondták el véleményüket és ha néha felemelték hangjukat, nem a szónoki hatás kedvéért tették, ha­nem mert átizzította őket a szén ve-, dély. Egy rövid cikkben nem térhetünk ki mindazokra a fontos kérdésekre, amelyekről a konferencia tárgyalt és határozott. Rá kell azonban mutat­nunk arra, hogy a tanácskozások kö­zéppontjában három fő kérdés állott: az ellenforradalmárok elleni harc, a pártegység és a párt tömegkapcsola- taL Teljes volt a konferencia egysége abban, hogy a fő veszély a revizio­nista, a jobboldali, az ellenforradal­mi veszély. A Központi Bizottság re­ferátuma, a vita és a határozat egy­aránt megállapítja, hogy az ellenfor­radalom elleni harc még nem ért vé­get. Tovább folyik mind az admi­nisztratív, mind pedig az ideológiai harc. A harc célja kettős: a törvény előtti felelősségrevonás és az ideoló­giai harc eszközeivel fel kell számol­ni az ellenforradalmat — ez az egyik cél, és adminisztratív, politikai, meg ideológiai eszközökkel elejét kell ven­ni annak, hogy az ellenforradalom még egyszer szervezeti lehetőségek­hez jusson, vagy ideológiai befolyásra tegyen szert — ez a másik cél. Ke­mény és következetes harcra van szűk. ség igazságszolgáltatási úton éppúgy, mint ideológiailag. A marxizmus— leninizmus tudományos módszerei­vel kell eszmeileg megsemmisíteni azoknak a nézeteit, akik tagadni pró­bálják a munkásosztály történelmi elhivatottságát, és vezető szerepét, a párt vezető szerepét, a proletárinter- nacionalizmust, akik nacionalizmust hirdetve, „magyarkodva”, faji gyűlö­letet szítva, a Szovjetunió ellen acsarkodva akarják új katasztrófába sodorni az országot. Az ellenforradalom elleni harc a népért folyik. Ebből az következik, hogy a bűnösöknek bűnhődniök kell, de a megtévedteket, a megzavartakat emberséges, meggyőző szóval vissza kell vezetni a helyes útra, A párt nagy tetteket hajtott végre az ellenforradalom óta. Erről tanús­kodnak az ellenforradalom elleni győzelmes harc, a politikai és gazda­sági konszolidáció számottevő ered­mények Ámde, nem kisebb tettekre van szükség ahhoz, hogy sikerrel bir­kózzunk meg az előttünk álló felada­tokkal. Ehhez az kell, hogy a párt erős és egységes legyen. A konfe­rencia helyesen állapította meg, hogy a párt egységét mindkét fajta elhaj­lás elleni következetes harcban kell védelmezni. Küzdeni kell a revizio- nizmussal szembeni békülélcenység- ben jelentkező veszély ellen. De ébe­ren kell figyelni a baloldali szektás. ság továbbélésének jeleire is. mert vannak, akik hajlamosak arra, hogy ú jból megpróbálkozzanak annak cső­döt mondott módszereivel. Az osztály- ellenségnek mindegy, mely oldalról tudja megbontani a párt egységét, mely oldalról tud csapást mérni a munkásosztály legélesebb fegyverére, a pártra. A lényeg számára maga a csapás. A párt egysége szempontjából óriási fontossága van annak, hogy az országos pártértekezlet teljesen egy­séges véleményt alakított ki a múlt hibáiról. Ez a vélemény a párt múlt év decemberi, az ellenforradalom okait négy, egymástól elválaszthatat­lan pontban elemző határozatán nyugszik. Az értekezlet szónokainak mind­untalan visszatérő temaja volt a párt es a dolgozo nép viszonya, a yímeg- kapcsolaiok gyarapításának, javítá­sának mikéntje, Kádár elvtárs maga is behatóan foglalkozott ezzel a Köz­ponti Bizottság nevében előadott be­számolóban, megállapítva, hogy eb­ből a szempontból ma az elbizako­dottság, az önelégültség a legnagyobb veszély, mivel a konszolidáció ered­ményeinek láttán egyesekben csalóka illúziók ebiek. A konferencia hazánk történetének egy rövid, de igen súlyos periódusát zarta le, bogy a múlt hibáinak gyö­keres kijavítása alapján kijelölje új­bóli felemelkedésünk és a szocializ­mus felé való biztos baladásunk út­ját. Az egész konferenciát áthatolta e feladat jelentősége es a nép előtti mélységes felelősség tudata. Ez a fe­lelősségérzet, a kitűzőit célok és az elhatározások egysége — Kádár eiv- társ szavaival eive — olyan emberi közelségbe hozta a konferencia rész­vevőit, amelyhez hasonlót csak pár­tunk legnagyszerűbb harci periódu­sában tapasztalhattunk. Semmi köze nem volt a múlt átkos személyi kul­tuszához annak az őszinte, igazán szívből jövő és valóban megérdemelt szeretet és elismerés kifejezésének sem, amellyel az egyes szónokok és maga az egész konferencia is Kádár- elv társnak és a vele együtt fellépő kis csoportnak bátor, történelmi je­lentőségű tettét méltatta, amellyel a Nagy Imrc-kormány árulásával szemben hadat üzent a már-már fe­lülkerekedő ellenforradalomnak. A háromszázötvenezres párt nagy erő. Tömegbázisa is nagy, ezt maguk az eredmények bizonyítják, hiszen ezek az eredmények nem születhet­tek volna meg a nép támogatása nél­kül. De többre van szükség, A szocia­lizmus Magyarország egész dolgozó népe számára épül, a szocializmus építésének ügye nemzeti ügy, min­den magyar hazafi ügye. A pártnak tehát arra kell törekednie, hogy mö­géje sorakozzék az egész magyar dol­gozó nép és újra megajándékozza a kommunistákat azzal a fenntartások­tól ment bizalommal, amellyel őket a népi demokrácia első éveiben övez­te. A konferencia gazdag útravalót adott a küldötteknek, megmondva, mit kell tenniök, hogy ezt elérjük. Mire van tehát szükség? A kommu­nisták szívós, szakadatlan felvilágo­sító szavára. És nemcsak errg: a kommunisták áldozatos munkájára az élet minden területén, arra. hogy meleg szívvel törődjenek a nép ügyci- vel-gondjaival, jó gazdasági szervező­munkára van szükség, jó kultúrpoli­tikára. Arra van szükség, hogy mind teljesebben érvényesüljön a proletár- diktatúra demokratizmusa a nép dol­gozó tömegei számára. Együtt kell élni a néppel, egynek kell lenni a néppel, tanítani kell a népet és hall­gatni kell szavára, így éri el a párt, hogy minden dolgozó osztály és ré­teg hamarosan újból legsajátabb ér­dekeinek hű képviselőjét látja majd benne. Az egész magyar nép, az egész nemzetközi munkásmozgalom feszült érdeklődéssel várta és figyelte a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt orszá­gos értekezletét. Talán nem túlzunk, ba azt mondjuk, hogy ez a konfe­rencia örömére szolgál mindazoknak, akik szívükön viselik a magyar pro­letárdiktatúra ügyét. A konferencia annak bizonysága, bogy nem hiába hullott értünk másodszor szovjet elv­társaink vére: jó kezekben van a szo­cializmus ügye Magyarországén, olyan párt kezében, amely okulva a múlt tanulságain, biztos léptekkel halad a marxizmus—leninizmus mu­tatta úton. A 1IAVERTOA HILL-I ESET SZINETÁR GYÖRGY: HERR MÜLLER A MEGKERÜLT MŰFAJ MINDEN ELLENFORRAD ELNYERI „MÉLTÓ" BÜNTETÉSÉT AZ EGYIK MAGASABB FIZETÉST KAI A MÁSIK PRÉMIUMOT A HARMADIKNAK KÖNYVE JELENIK MEG Az október 23-át követő ellenfor­radalmi események nagy pusztulást okoztak a budapesti múzeumokban. Igen súlyos károsodás érte a Nem­zeti Múzeum épületét, benne a Ter­mészettudományi Múzeum világhírű gyűjteményeit; elpusztult a Baross utca 13. szám alatt a Természettudo­mányi Múzeum másik épülete, nagy kárt szenvedett az Iparművészeti Múzeum épülete és gyűjteménye is. A Corvin-közben működő ellenfor­radalmi csapatok fegyveresen meg­szállták az Iparművészeti Múzeumot is, a gyűjtemények kellős közepén ké- zitusák folytak, amelyek követ­keztében a múzeum pótolhatatlan kerámia- és üveganyaga a pusztu­lás martalékává vált. — A múzeumok becsületes, a mú­zeumi anyagot szerető és féltő dol­gozói megfeszített munkával küz­döttek már a harcok alatt is, hogy megmentsék a tűzből, a pusztulásból múzeumaink értékeit. Ez a munka azonban nem folyhatott zavartala­nul, megzavarta a munkát és a dol­gozók fejét az ellenforradalmi ele­mek aknamunkája, támadása népi demokratikus rendünk, a párt ős az állam ellen, amely a felszabadulás óta sok százmillió forintot fordított múzeumainkra, KI AZ OKA A NEMZETI MÚZEUM ÉGÉSÉNEK Az ellenforradalom sajtója és rá­diója eszeveszett propagandát csa­pott a Nemzeti Múzeum egy részének pusztulása körül. Ügy állította be, hogy a teljesen védtelen épületet a szovjet csapatok dúlták fel, holott onnan egyetlen puskalövés sem hangzott. Mi az igazság? Az igazság az, hogy még október 33-án éjjel, körülbelül éjfél tájban, a Rádiót ostromló el­lenforradalmárok fegyveresen be­törték a múzeum hátsó kapuját, behatoltak az épületbe és onnan lőtték a Rádiót. Október 24-én két ízben is újabb fegyveres ellenfor­radalmi csoportok vették birto­kukba az épületet, és tűz alatt tar­tották a Kálvin-teret és a környező utcákat. Ezen a napon délután fél 2-kor ütött ki a tűz az épületben. Az épület kö­rül dúló harcok miatt a tűzoltók csak 25-én, hajnalban közelíthették meg az épületet és kezdték meg a tűz oltását. A szovjet csapatok októ­ber 25-én réggé' foglalták el az épü­letet. A szomszédos házakon elhe­lyezkedett orvlövészek még október 25-én reggel is akadályozták a tűz oltását. Amikor az épületet átvizs­gálták, a leégett Ásványtár egyik szobájá­ban a múzeum személyzetéhez nem tartozó, fegyveres ellenforra- radalmár holttestét találták meg. A szobákban, kiállítási termekben rengeteg különféle töltényhüvely borította a padlót. Az egyik terem­ben két benzines palack is előke­rült. A tűzszerészek, később sok elhagyott kézigránátot is összegyűjtöttek. Az ellenforradalmárok tehát bűnös mó­don harctérré változtatták a legfél­tettebb nemzeti kincseinket* őrző múzeumunkat és pusztulását okoz­ták. — Amint a forradalmi bizott­ság irataiból megállapítható, no­vember 2-án újabb ellenforradalmi katonai egységeket helyeztek el a Nemzeti Múzeumban. NACIONALISTÁK, DEMAGÓGOK, USZÍTOK A múzeum dolgozói között az el­lenforradalmárok bősz szovjetellenes hangulatot szítottak és amint egyi­kük nyíltan kifejezte, arra készül­tek, hogy ha bejön az ENSZ vizsgá­lóbizottság, „objektiven“ feltárják az épület pusztulásának okait, (értsd: az ügyet a szovjet csapatok nyakába varrják!) A szovjetellenesség mellett jelle­mezte a helyzetet a túlfűtött na­cionalizmus is; László Gyula osztályvezető, (az­óta a budapesti egyetem professzo­ra), az Igazság című ellenforradalmi napilap október hó 30-i számában így nyilatkozott: „Igaz, március 15-öt ismét nemzeti ünneppé kell avassuk, de azzá október 23-át is .. " A fővárosi tanácshoz tartozó Bu­dapesti Történeti Múzeumban is ak­tív tevékenységet fejtett ki a „for­radalmi bizottság". Utasításokat bi­zonyára az „Értelmiségi Forradalmi Bizottság’‘-tól kaptak. A „forradalmi bizottság“ lelke itt Nagy Tibor osz­tályvezető volt. Magasabb fizetés ígéretével, demagógiával megnyerte magának a dolgozók egy részét és ezekre támaszkodva „gyakorolta a hatalmat”. Egy-egy ülés, értekezlet előtt híveivel titkos tanácskozásokat tartott, amelyeken kiosztották a sze­repeket és amikor az ügy a bizottság­ban tárgyalásra került, a „szavazó­gép“ működésbe lépett és hívei „demokratikusan” a javaslat mellett, vagy ellen emelték fel kezüket: Egyik fő törekvésük volt természe­tesen a kommunisták kiszorítása: Nagy Tibor még decemberben Is szolidaritást vállalt a sztrájkkal: sajátságos „ülősztrájkot“ rendezett, ugyanis megszervezte, hogy a mú­zeum tudományos dolgozói ne ír­janak cikket a múzeum kiadvá­nyai részére, AKI SZÉGYELLI MAGÁT, HOGY NEM ÜLDÖZTÉK Az Iparművészeti Múzeumban már október 23-a előtt nagy erjedés in­dult meg. A Petőfi Kör egyik ülésén a múzeum dolgozója, Somogyi Árpád éles támadást intézett a kommunis­ta iparművészek ellen. Még az el­lenforradalom kitörése előtt kísérle­tet tettek a textil-osztály kommu­nista vezetőjének eltávolítására. Ter­mészetesen október 23-a után a mú­zeum forradalmi bizottságának ez volt az egyik első ténykedése. A forradalmi bizottság volt elnö­ke, Tőkei Ferenc, miután érezte, hogy talpa alatt forró a föld, ön­ként kilépett a múzeumból és el­ment az Európa Könyvkiadóhoz, természetesen lényegesen maga* sabb fizetéssel. Az egyébként csendes Szépművé- szeti Múzeumra sem lehetett ráis­merni az ellenforradalom napjai­ban: Az egyik, azóta disszidált tudomá­nyos dolgozó, Meller Péter, és har­cias felesége, Kálmán Mária, megfe­nyegette a volt személyzeti előadót, egy tartalékos tisztet, hogy fegyve­resekkel viteti el; Mindenképpen rá akarták sütni, hogy ÁVH-s volt: Előbújtak a nyilasok is: Erdélyi restaurátor egyik ülésén, bizonyára 1944-re emlékezve, „testvérek“ meg­szólítással fordult az egybegyűltek­hez; Megjelent a múzeumból korrup­ciós üzelmei miatt korábban eltávo­lított Bíró Béla tudományos dolgozó és „a múzeum szent csarnokának a kommunisták által történt meggya- lázásáról” szónokolt. Elmondta, hogy az igazság harcosait (bizonyára őt, aki aktatáskában lopta ki az épület- bői az aprófát!) eltávolították a mú­zeumból. Azóta már nyugaton he­veri ki az izgalmakat; Devich Sándor restaurátor sze­rint, minden becsületes magyar em­bert üldöztek az elmúlt rendszer alatt, 6 ő igazán szégyellj magát, hogy öt nem üldözték. Majd hozzá­fűzte, a Jcommunisták vegyék _ tudó- másul, hogy itt nincs többé párt és azt a szót, hogy „párt“, többé meg ne hallja a múzeumban. Mindezek után csak azt nem ért­jük, hogy a Szépművészeti Múzeum vezetősége miért részesítette fizetésemelés­ben január folyamán Devich Sán­dort és az azóta disszidált Meller Péter társait, vagy például miért kaptak még május 1-én is magas pénzjutalmat az elleni orrad alom­ban közreműködött elemek, pél­dául Erdélyi restaurátor is? EGY MEGDICSÉRT KÖNYV „ILLUSZTRIS“ SZERZŐJE Igen tanulságos Szegedi Sándorné esete is. Az újságolvasók még bizo­nyára emlékezni fognak rá, hogy a múlt év során Szegedinét, a Szép- művészeti Múzeum tudományos dol­gozóját, több társával együtt elítél­ték, mert híranyagot szolgáltattak a Szabad Európa Rádiónak. Mi sem természetesebb, minthogy október végén, a börtönből kiszabadulva ő is megjelent a múzeumban. Az ellen­forradalmi elemek nemzeti „hős­ként” ünnepelték, mint olyat, „aki már akkor is tudta, melyik oldalra kell állnia". A tény, hogy Szegedinét, mint a Szabad Európa ügynökét elítél­ték, nem zavarta a Képzőművé­szeti Alap Kiadóját, hogy a közel­múltban Lajta Edit néven sürgő­sen meg ne jelentesse Brocky Ká­rolyról írott könyvét. (Szegedi Sándorné néven a könyv kiadása bizonyára nagyon feltűnő lett volna!) De nem zavarta Art- ner Tivadart sem, hogy a Népsza­(Folytatás a 12, oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents