Magyarország és a Nagyvilág, 1867 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1867-07-06 / 27. szám

314 (­ lásul szolgála keletnek nyugat részéről s mely ha Eu­rópának legfelebb annyi hasznot hajta, hogy számta­lan haszontalan munkakerülőtől, proletariustól, kik még kárára válhatának vala — megszabadula, s az emberiség történetének évlapjaiba egy-egy szép jelene­tet fűzött — azon szellemet eredeti tisztaságában, különösen a XV. - XVI. században hiában keressük. E helyett találni fogunk, sajnosan, elég tágas körben elbizottságot és magasabb állású embereket, kik eme szellemi vakságot még ápolják, elölik a gyarló ember szem elől a legkisebb világot, csakhogy a nagy embertömeget önző czéljaiknak eszközéül annál inkább felhasználhassák. Ezek az obskuritás szellemei, kik mintegy sötét kisértet, jelennek meg minden lépten­­nyomon. — Ha egy — a szent eszméért idegen földön elvér­zett keresztes vitéz visszatérendett volna, nem ismert volna Európára. A kor sokat kiment — de sokáig nem terjedhet, hogy a középkor némely jelenetétől, mint például az „eretnekek“ megégetése, borzalommal ne fordul­junk el. Ilyen Husz János esete is, kinek megégettetését semmi ki nem mentheti. II. Hogy rajzunkat kellő világba helyezzük, Zsig­­mond király kormányzatára s a Husziták mozgalmaira kell egy futó tekintetet vetnünk. Zsigmond 1395. foghatott helyett egyedül a magyar királyok trónján; — de mert idegen létére nem ismerte e nemzet jellemét s kényuralomhoz kez­dett — börtönbe vettetett, honnan csak jobbulásának megfogadásaival bocsáttatott ismét szabadon. Egyike volt a legnyugtalanabb kedélyeknek, ki sokat, mindent akart tenni s ha annyi a jellemszilárdsága és tettereje, mint mennyi az akarata, jó szándéka uralkodni, egyi­kévé válhatott volna a legnagyobb fejedelmeknek. Ma­gyarország trónjáról a német császárok trónjába ült s fején egyesité a cseh, vas és császári koronákat is. A korkérdések nélküle nem oldattak meg, é­s midőn, mondhatni egész Európa életébe vágott, nagyban emelte a magyar nemzet dicsőségét tekintélyét a kül­föld előtt is. Ő sehol el nem feledte azt, hogy magyar király s terhes gondjai közepette, — melyeket — úgy hitte: császári kötelessége reá ró — nem egyszer volt hajlandó feladni a császári méltóságot, meg vala elégedve a magyar királysággal. Udvarát Magyaror­szágon, jobbára Budán tartá.... pár évtizedig ez vala a viszonyok alakulta után Európa középpontja, fővá­rosa s a magyar nyelv ismerete az európai miveltség kellékeinek tekintetett *). S bár változékony, kapkodó, szilárdság nélküli, lepkeszerü, gyönge sarka volt az események hatalmas árján, kormányosi erő nélkül ; küldiplomatiában — többnyire cselszövények által — szerencsés volt, — s nem volt Magyarországon a köz­ügyeknek egy ága, mely 50 évi uralkodása hatását nem érezte volna. Ellensége volt az oligarchiának s ennek köszön­hetjük a városi rendszer, — megyei helyhatóságok, — a roppant számú donárt s csak czimzetes nemesség, — a vármegyék czélszerübb szerkezetbeni virágzatát. Hogy Velencze s más kereskedő városokkal ellensé­geskedésben állt, Magyarországban a a kereskedést és ipart még soha nem létezett virágzásba hozta. — Hogy a magyar tudományosság ne csak II. Lajost emlitse tisztelettel pécsi egyeteme uián, még nagyszerűbbet, fényesebbet emeltetett Budán, melynek méltó helyet ada Európa tudományos terén. Szóval bár természet­­szerint a leggáncsolandóbb ember volt, kormányzata üdvös hatását, uralma fényes voltát Magyarországra nézve eltagadni nem lehet. Hibái daczára, maradandó emléket hagyott történelmünkben. A XV század kezdetén a keresztény nyáj pász­­torlatát egyszerre három férfi kivonta, XII. Gergely, XIII. Benedek és XXIII. János. Azon viszonynál fogva, melyben a német, mint egyszersmind római császárok a római pápákkal léteztek, ősidőktől fogva, mióta t. i. a két uralkodó a világ feletti hatalomban osztozni érzé magát hivatottnak.... Zsigmond, úgy hitte, uralko­dói tiszte e szakadást megszüntetni s a keresztény vi­lágnak ismét megadni — régtől nélkülözött nyugal­mát. Közbeveté magát s csak nagy nehezen birhatá reá ХХШ. János pápát, hogy 1413. nov. 1-ére Kon­­stancba zsinatot hirdessen, mely a 3. pápa felett hatá­rozzon. János pápa — diadalát biztosnak hívén — nov. 5-én megnyitá a zsinatot, Zsigmond pedig nejével — miután nov. 8-án császárrá koronáztatott Achenben — Decz. 24-én érkezett meg Miklós nádor, a Cilis gró­fok, Ozorai Fülöp, Stibor vajda, Szécsi Miklóssal s nagyszámú, fényes magyar kísérettel — a zsinatra, hol képviseltetve valának : a budai egyetem, Buda, Po­zsony, Sopron, Nagyszombat, Kassa, Kolozsvár, Gyu­lafehérvár s Brassó városok. Szép módon és csel által a három pápa vagy le­köszönt vagy letetetett s igy a szakadás meg lévén szüntetve, Zsigmond leginkább arra törekedett, hogy mielőtt meg választatnék az uj pápa, a zsinat meghozza azon reformokat, melyek az egyháznak mind vezetésé­ben , mind részeiben égető szükség gyanánt mutatkoz­tak mindenki előtt, ki szemeit be nem hunyta , lelkét el nem altatta. Mindenki, kinek szive vallásáért dobo­gott, reformokat, rendet, fegyelmet kívánt az egyházi rendben, a papságban, mely régi nymbusábol a sárig hullott s melynek nagy része a szentből már csak gúnyt űzött. S ki tekintetbe veszi, mily hatalmas és terjedt lehete akkor a papság s mi még hozzá számí­tódott , mily nagy lehete befolyása, hatása a korra, midőn a tudomány a klastromok kizárólagos tulajdona volt, honnan csak előbb vegyészi műtéten átszivárog­tatva kerülhete a milliók körébe, szóval, csak a mai korban néhol — nálunk fájdalom igen gyakran! — előforduló példákból von következtetést azon korra, a világ akkori erkölcsi állásáról magának könnyen sze­rezhet fogalmat. Ha ez nincs — egy Húsz fellépése nem talál an­nyi követőkre, az általa széthintett mag nem talál oly termékeny földre... Angliában Wicleff János (sz. 1324.-f-1385.) szó­lott a papság világiassága ellen, s az eredeti, evan­gélium és sz. irás szerénti vallás mellett. Husz János, cseh egyházi férfi, prágai egyetemi tanár és hitszónok megismerkedvén tanaival, rokonszenvezett némelyiké­vel. A föltétlen elitélés, a melylyel más egyházi fér­fiak e mián irányában viseltetének a roppant vissza­élések még a legnagyobb méltóságok részéről is — midőn például a pápa nevében , személyes érdekekért, a nápolyi király ellen keresztes hadjárat s a fegyveres kivonulás vagy pénzsegélyért búcsú hirdettetett, a szi­­goruság, mert saját tévelyeiről nem akarák őt meg­győzni , hanem föltétlen vissza­vonást kívántak — el­­határzottabbá tevék őt, — s következménye lön, hogy az eretnek — a „salvus conductus“ daczára, melylyel Zsigmond biztosító , de melynek kötelezése alól hamis logika által felmenték magukat — Prágai Jeromos­sal együtt máglyára ítéltetett. Az eretnekek — már ekkor szokásba jött mezébe öltöztetett férfi, fején e szóval „Haeresiarcha“ lépett a törzsekre. „A máglya meggyujtatott; Húsz a „Credot kezdte énekelni mire szavait a füst és láng elfojták“ *). Az oly mozgalmak, melyeknek bármi mélyebb alapjuk van, nem szoktak egy személy létéhez kötve lenni. Az egyén csak eszköz, az elvnek megtestesíté­sére. Hulljon el a vezér és a tömegből nem egy — megszámlálhatlan fog találtatni ismét. Csak a zsarno­kok épülete omlik őszre, ha megmerevül a vaskéz , mely korbácscsal tartá féken a munkásokat. A huszita mozgalom csak Húsz megégettetése után kezdődött. Tartott sokáig, nem kevés gondot okozva Zsigmondnak, — tartott iszonyú jelenetekkel a keresztény világ méltó fájdalmára. Mert a reformok, melyek a zsebeket enyhítették volna, még mind meg nem születhettek. — Zsigmond tudta, hogy e tervei megtörnek, ha a reformokhoz maga a zsinat nem lát, pápaválasztás előtt: a zsinat azt mondá: előbb pápa kell, ki a reformokat maga is megteendi. Maradt tehát minden a régiben, de a harcz Csehországból lángba borította fél Európát. Végre sikerült a husziták hatalmát megtörni. Az egyik rész megnyeretett — hadat üzent a másnak s a husziták megsemmisítették egymást. És most előállott az inquisitio. Bosniában Ru­' meliában és Moldvában egy ferenczi szerzetes, monte — brondoni Marchio Jakab működött. Zsigmond — midőn épen 1435 végén Székesfe­hérvárott némely huszita követeket várt — magához hívta a szerzetest, hogy téritő buzgalmát s erejét eze­ken megkísértené **); úgy látszik azonban, ezekkel nem boldogulhata, a helyett a szerzetes Zsigmondot térité meg, s az előbb kényelmü, kicsapongó király most szenteskedő kezde lenni, ki régi bűneiért II.­Váradra sz. László sírjához zarándokolt. Marchio Jakab elhitette Zsig­­monddal azt is, hogy Magyarország s Erdély telve van eretnekekkel; — ő tehát itt „téríteni“ kezdett, hogy e hazában, melyet a történelem vallási türelmet­lenséggel nem bélyegezhet — elégületlenséget árasz­­szon szét,­­ hogy kezdeményezője, okozója legyen oly mozgalomnak , melynek következményei százado­kon át véres fonalként húzódnak át történetünkön. De kik ellen fordulhat a Jakab atya térítői buz­galma ? Hisz Magyarország a szent­szék legkedvesebb tartománya volt. Jakab elég tért látott maga előtt az eretnekek térítésében. Ezen eretnekeket pedig képezték a kevés számú husziták és Erdélyben igen elterjedt görög keleti vallásuak. A huszita tanok — szomszéd­ság után — felső Magyarország némely részeiben ta­láltak elterjedésre s követői összejöveteleiket a legna­gyobb titokban, félre­eső helyeken zárták, hogy az úrvacsorát mind a két szin alatt magukhoz vehessék. A görög vallás elterjedése pedig ha nem előbb — de I. Gyula vezér idejéből, Hierotheus szerzetes térí­tése óta datálódik s hive nagyrészt az erdélyi elcsene­­vészett köznép vala, a mely okmányainkban „ Wa­la­ch, Vlach stb. nevezetek alatt fordul elő. (Vége következik.) *) Lásd Wenzel értekezését Toldy, Uj Magyar Múzeumá­ban 1856. II­I. (XII fűz). 4191. *) Rumüller, Feniczy fordításában, Világtörténet I. 655. 1. **) Koller, Histor. Episcopat. Auvnqueeccles. III. 350. 1. MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG. Itt a próba. (Petőfy Sándor utolsó költeménye. Kézirat után.) Itt a próba, az utolsó Nagy próba! Jön az orosz, jön az orosz, Itt is van már valóba. Eljött tehát az utolsó ítélet. de én attól sem magamtól, Sem hazámért nem félek. Miért félnénk az ítélet Napjától ? Féljenek ők, kik viselik Magokat olly galábúl. Kik rá­törtek az ártatlan Magyarra. Most veri meg az úr isten Mindenható haragja. Fél, hazámnak valamennyi Lakója ! Ideje, hogy tartozását Minden ember lerója. Ki a házból, ki a síkra Emberek ! Legyen egész Magyarország, Legyen egy nagy hadsereg! Ki is megyünk, szó sincs róla, Mindnyájan ! Meghalni, vagy győzedelmet­ Nyerni a szent csatában. Sok az orosz, nagy a száma: Mi haszna ? Több lesz ott a magyar, talán Száz is jut egy oroszra. És ha volnánk kevesebben Mint azok, Hála isten, minket hiv úgy A világ, hogy magyarok. Ne féljetek, gyermekink, ne Féljetek. Nem szúr által dárdájával A vad kozák titeket; Feleségink, kedvesink, ne Sírjatok ; Idegenek ölelése Nem tesz csúfot rajtatok. Minden, a mi szent előttünk, Koczkán van; Ha a világ támad is meg, Győznünk kell a csatában. Ha miljomnak kell elveszni, Vesszen el. — Ki fogna most fukarkodni Életével, vérével!! És te isten, magyarok nagy Istene, Légy népeddel, jó népeddel, Hű népeddel légy vele! Tedd hatalmad fiaidnak Lelkére, Világdöntő haragodat Fegyverinknek élére! 27. szám, 1867. PETŐFY SÁNDOR­

Next